Jönnek az egyetemisták!

2012.12.12. 07:30 notandanafn

science.jpg

Talán nem véletlen, hogy a kormány épp most hirdette ki a felsőoktatás államilag finanszírozott helyeire vonatkozó keretszámok drasztikus csökkentését - állítják sokan. A szabad ég alatti tüntetések szempontjából kedvezőtlen időjárási viszonyok, és a vizsgaidőszak közeledtével aligha számíthattak tartós, zajos ellenállásra.

A most elindult folyamat megcáfolni látszik ezt az előzetes várakozást, hiszen országszerte több helyen megmozdultak a diákok. Csak remélni lehet, hogy sem az időjárás, sem tanulmányi kötelezettségeik nem tántorítják el őket.

A hétfői budapesti tüntetésen néhány képviselője útján biztosította részvételét DK és az MSZP, sőt, a Jobbik is. Ez jelzésértékű abból szempontból, hogy a pártok kezdik felismerni a diákság politikai erejét, ugyanakkor komoly veszélyekkel is jár, mert a hallgatók követelései könnyen kisajátíthatók.

Ezzel ellentétben megdöbbentő és arcpirító, hogy a kormány hogyan reagált az eseményekre. Selmeczi Gabriella szóvivő szerint sajnos eddig még nem tudták érthetően a közvélemény tudtára adni, hogy a felsőoktatás átalakításának tulajdonképp a diákság lesz a nyertese. Milyen diákság? Az átalakítás lényege éppen az, hogy a legtöbben el sem fognak jutni addig, hogy diákok legyenek. Igen, a tehetősebb társadalmi rétegekhez tartozó szülők és gyermekeik (ez egyébként ugyanaz a kör, amelyiknek a sokat kritizált egykulcsos adó is kedvez), viszonylagosan a nyertesei lehetnek, hiszen nekik nem kell rendkívül magas összegű hitelt felvenniük ahhoz, hogy finanszírozni tudják gyermekeik oktatását. Ráadásul ha minden igaz, és a Fidesz által eltervezett átalakítás folyamatai beérnek, a munkaerőpiac is átalakul, ezeknek a majdani diplomásoknak pedig nem kell majd több száz vagy ezer jól képzett, az egyetemre saját erőből, és nem pénzért bejutott fiatallal versengeniük.

Abban csak bízni lehet, hogy a hallgatók lelkesedése a következő napok, hetek folyamán sem törik meg. Orbán Viktor és a kormány sokak által várt, ám a felelősséget hárító válaszreakciója után pedig talán elérkezett az ideje annak, hogy a diákok a felsőoktatás átalakítása elleni demonstráció mellett kiterjesszék követeléseiket, és az általános változást igénylő társadalmi törekvés élére álljanak.

Ma délután 4-től Budapesten a BME-nél folytatódik a hallgatók tüntetéssorozata.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr654960473

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hallgatók, hallgassatok! 2012.12.12. 14:48:39

Kedves Gyerekek! És most elmondom nektek, hogy sokak várakozásával ellentétben, miért is nem lesz hosszú távú negatív politikai hatása a Fideszre a tegnap kezdődött hallgatói tiltakozásoknak. A hallgatói érdekképviseletek politikai elkötelezettsége ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.12. 09:48:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@sárospataki lány:
@phaszfej: honnan veszed, hogy nő vagyok?
Teljesen igazad van. Engem meg nyuggernek titulált!
Lehet, hogy az igazi neve: faszfej?
@_most_: igen, szerintem arra szavaznának, hogy legyen tandíj. Szerintem sokan értik, hogy itt miről van szó. Látják az emberek egyre jobban, hogy ez nagyrészt kidobott pénz, mert a fiatalok tömegesen vándorolnak el innen.
@jarek: szóval szerinted az oktatásra költött pénzt az kidobott? Mégis milyen hasznosabb dologra lehetne elkölteni az adófizetők pénzét, stadionokra?
Én emiatt is tüntetnék: veddamagyart.info/gazdasag/5003-eljaras-indul-az-orszag-ellen-ha-megsegitik-a-huskombinatot

Ma Mo. demokrácia van, szabadon lehet tüntetni, pedig az MSZP, LMP, Jobbik, DK és a Milla, megpróbálja szítani, a diákokat, remélem nem ülnek fel nekik...., ma nem kell félni, hogy azonosító nélküli rendőrök kergetik, és verik őket...
@phaszfej: ja, azt hittem, abból gondoltad, hogy "sárospataki lány" a nikkem.
@_most_: Az legalább itthon marad, és még szórakozni is lehet benne.
@lfleto: Hogy a baloldali kormányok milyen tandíjat vezettek be, az ebből a szempontból irreleváns. A most tiltakozók a hátuk közepére kívánják őket is, a többségük soha nem szavazna rájuk. Hogy az akkor nagyobb szemétség volt? Lehet. De a mostani is az. Egy olyan hallgatót, akit a mostani intézkedések érintenek nagyon nem fogja érdekelni, hogy 4, 8, 12, akárhány évvel korábban a másik kormány még szemetebb volt.

"Ami most történik, az komoly szerkezeti átalakítás"
Az utóbbi 20 évben (meg szerintem előtte is) a "komoly szerkezeti átszervezéseknek" egyetlenegy kézzel fogható eredménye volt: a következő finanszírozási ciklusban mindig kevesebb pénzt kellett beletenni az adott ágazatba. A mostani is erre megy ki. A többi csak szép díszes máz az egészen...

"párosítja az öngondoskodás elvével"
Mégis mi a francért fizetünk adót, ha nem azért, hogy ennek fejében az állam gondoskodjon rólunk? Most, hogy kevesebben tanulnak az adófizetők pénzén, akkor majd ennyivel csökkentik az emberek adóterheit. Hogyne...

Ennél az egésznél már csak ez az ideológia gyártás a szánalmasabb.
Tudjuk, hogy nem a fidesz tette tönkre az országot, azt is tudjuk, hogy milyen állapotban vette át az országot. De ugyanígy az átlagember sem tehet erről az egészről, szóval nem az embereken kellene elverni a port!
@sárospataki lány: előítéletes is vagy. ez is buzis.
@phaszfej: Na ez már mindennek a teteje. Honnan tudod, hogy buzi? Magadra ismertél?
Nem kell mindenkit bántani! Nyugodj meg!
@_most_: az ingyenes felsőoktatás mindenképpen kidobott pénz, amíg a fiatalok tömegesen hagyják el az országot. Mért ne lenne kidobott pénz ez? Ja, a svédeknek, angoloknak biztos nem az, mert nem ők fizetik a képzést, viszont kapnak kész szakembereket.

Különben is, a felsőoktatás továbbra is ingyenes azonak, akik otthon maradnak és állami cégnél helyezkenek majd el. Ez jó is így, hiszen az adófizetők pénzén megszerzett tudást az adófizetők javára fogják felhasználni ezek a diplomások, így valamennyit visszakap a társadalom.
@jarek:
Ez nem így van egészen.
Ilyen alapon én is mondhatnám, hogy 46 év alatt még nem voltam kórházban (csak szülni, de az más), és ilyen alapon az én adómból ne finanszírozzák a beteg embereket. Mindenkinek van családja, finanszírozza az.
De ez nem erről szól, társadalomban élünk, vagy mifene.
Tesómnak környezetvédelmi mérnöki diplomával, felsőfokú angollal egymilla a bruttója havonta. Azért fizet adót, nem keveset, tán megérte őt taníttatni az államnak anno.
Maszop-milla TANÁCSAIT FOGADJÁTOK MEG!
Igyatok,b......tok,okádjátok össze
az albérlet folyosóit.
Néha azért az állam pénzére való tekintettel jelentkezzetek az iskolában is.
DE MUNKÁT AZTÁN, CSAK ANGLIÁBAN VÁLLALJATOK, HA NETÁN VÉGEZTETEK.
Inkább menjetek tanulni is külföldre.
Ott "ez is ingyen van" mint a "mindig tv".
@lfleto:
Ezt a mondatot annyira nem értem, hogy "nem zár ki senkit".
Túl a pénzen, nem a pénzre gondolok most.
De nyugtass meg, ugye a Corvinusra azért nem fog bejutni 220 ponttal? (mert akkor a béka p..-ája alá kerül az oktatás).
Most komolyan, én a pénzt már leszarom.
De ugye, azért a jobbakkal kezdik el feltölteni a létszámot, és nyilván említett egyetemen azért megáll olyan 440 pontnál???
@georgenius: oké, nagyi. agyvérzést ne kapj miattam
@jarek:
Nem válaszoltam a kérdésre? Te kijelentetted, hogy szerinted az adófizetők nem akarnak a felsőoktatásra költeni. Én szerintem akarnának.
Abból, hogy neked mi a véleményed, nem következik az, hogy 8 millió felnőtt magyar állampolgárnak mi a véleménye (és természetesen az sem számít ebből a szempontból, hogy nekem mi a véleményem)
Meg kelll kérdezni az állampolgárokat, ezt javasoltam. Ez szerinted nem válasz?

A kérdést csakis egy népszavazás, vagy egy ellenőrzött körülmények között végzett közvéleménykutatás tudná megválaszolni. Tettem egy javaslatot is: a most kiküldendő konzultációs levélben kérdezzenek rá a dologra: "Foci vagy felsőoktatás?"
Ezt meg meri tenni a Fidesz kormány vagy nem? Pedig roppant egyszerű lenne egy kérdést hozzábiggyeszteni a konzultációs levél végéhez. Vagy ilyen drága a tinta?

A következőket állítottam/állítom:

1. 100 milliárd megy mezőgazdasági támogatásra, 45 milliárd megy labdajátékok támogatására
(euhaszon.eu/hirek/55-majdnem-500-milliard-jut-az-iden-agrartamogatasra
www.vg.hu/vallalatok/szolgaltatas/gigapenzt-kaptak-a-latvanysportagak-magyarorszagon-379906)

2. 100 milliárdot von ki a felsőoktatásból a Fidesz

3. Semmilyen módon nem kérdézték meg az embereket a felsőoktatásból történő pénzkivonásról. Ráadásul korábban a tandíj ellen kampányoltak. Az interneten szép gyűjtemény található arról, ahogy Orbán Viktor kifejti a tandíj elleni álláspontját.

Egy lehetőséget ajánlok az emberek megkérdezésére: konzultációs levél (persze jó lenne, ha ellenőrzött körülmények között számolnák meg a visszaérkező válaszokat :))

4. Az USA-ban -ahol ez a rendszer már régóta működik- 37 millió ember 1 trillió dollár adósságot cipel (csak a tandíjra felvett hitelek miatt). A mostani elnökválasztás során is vitapont volt ez Obama és Romney között.

(www.huffingtonpost.com/kyle-mccarthy/student-debt-crisis_b_1777116.html
www.huffingtonpost.com/2012/08/22/mitt-romney-obama-student-loan-debt_n_1820062.html)

5. A Fidesz kormány nem szavahihető. Mint ahogy a Bankszövetséggel kötött írásbeli megállapodás felrúgása is mutatja. Még egy évet sem élt meg Matolcsy György aláírása a megállapodáson, a kormány máris felrúgta azt. Ennek fényében érdekes kérdés: mennyi ideig marad 2% kamatozású a diákhitel2?

Ezekre a kérdésekre érdemi választ várnék, és nem csak annyit, hogy az adófizetők nem akarják támogatni a felsőoktatást.
Ki mérte fel, hogy nem akarják támogatni? Mikor? Milyen módszerrel?
@Kékcsillag: a felsőoktatás esetében pedig így van. Ezt nem érdemes a kórházi kezeléssekkel és hasonlókkal összemosni.

Azt én is támogatom, hogy aki a megszerzett tudását odahaza kamatoztatja, otthon fizet adót egy ideig, annak az állam fizesse a képzését. Ugyanakkor nagyon felháborítónak tartom, hogy milliókat költ ez a szegény ország egy diák képzésére, aki majd a diploma megszerzése után megy is külföldre. Szerintem ezt mindenki érzi, hogy ez valahogy nem fair, nem helyes, pazarló. Hátrányos az adófizetőknek, az államnak, az országnak.
Az emberek adójából annyi egyetemistát illik szponzorálni, amennyre az országnak szüksége van. A legjobbakat. A többi hülye meg fizessen, ha már ennyire okosnak akar látszani, hogy egyetemistásat játszik. De szigorúan elkülönítve az értelmes elittől.
jarek:
Szerintem is azzal csak jót lehet tenni a gazdaságnak hogy ha még kevesebb szakembert képzünk az itthoni gazdaságba. Jelenleg a többség itthon próbál elhelyezkedni, de legalább ezután biztos kimegy hogy vissza tudja törleszteni a tandíjat.
Ideiglenesen jót fog tenni, mivel most több pénz marad a kaszában. 20-30 év múlva meg egy újabb szög a magyar gazdaság koporsójába. Dehát a kormányoknak nem is érdeke ilyen távlatokba gondolkodni.
Amúgy, aki értelmes, az talál szponzort magának. A butuskák meg menjenek kapálni.
@Kékcsillag:
"99-2000-ben pl. unokahúgom 25 ponttal jutott be, végezte is 10 évig a drága a 3 évet, adófizetők pénzén."

Nyilvánvalóan hazudsz, mert a maximális államilag támogatott félévek száma már akkor is korlátozott volt.
@jarek: Tegyen az állam annyit, hogy ne menjenek el.
Hogyan: többkulcsos adórendszer 16-22-37), 19%-os áfa kulcs, majdnem (10%-os) ingyenes felsőfokú képzés. Kevesebbet költsünk stadionra, ne kótyavetyéljük el az állami vagyont, ne támogassuk a határon túli magyarokat (nyugdíj, egészségügy, voksok!), nem kellenek a kérdőívek, és politikailag ne legyen visszamenőleges törvény!
@jarek: de nem érted, hogy az adófizetők gyerekei járnak az egyetemekre? A tandíjat a szüleik kifizetik adók formájában. Nem hiszem, hogy bárki kidobott pénznek érzi, ha a gyereke "ingyen" tanulhat.
@phaszfej: Én már nem nagyi vagyok, hanem MILF! Meg tudod mondani, hogy néz ki a kapa?
@gtri: össze-vissza beszélsz, már ne is haragudj. De én is azt mondom, legyen népszavazás a kérdésben, ha Orbánnak van egy kis esze, akkor ezt az utat válassza majd. A diákok részéről nehéz lesz majd megválaszolni azt a lényeges kérdést, ha majd Orbán megkérdezi tőlük azt, amit már én is ezerszer feltettem, hogy miért éri meg a magyaroknak fizetni egy olyan diák képzését, aki a diploma megszerzése után azonnal távozik is külföldre. Fiatal orvos jószerivel már nincs is az országban, pedig milliárdokat költöttek az adófizetők orvosképzésre. És ez maradjon így? Nane.
@Kékcsillag:
Én meg mondjuk normális egyetemre jártam 2005-től, és ugyan felvettek ilyen 80 pontosakat is (144-es rendszer), de ezek eleve nem végezték el, ugyanott nem egy szakon haltak ki teljes évfolyamok. Ez is nagyon jó érv a felsőoktatás felduzzasztása ellen, hiszen ők is pénzbe kerültek, azonban ezt inkább minimum pontszám növeléssel kellene orvosolni, jelenlegi rendszerben mondjuk 350-el, de az nem igaz, hogy normális egyetem normális szakjain bármilyen hülye diplomát kaphatott volna.
@georgenius: pont úgy, mint te.

direkt szopatod magad? csak mert elég bénán szopsz.
@lfleto:
A továbbtanulásról 10-edik osztály végén döntenek a diákok, mert akkor veszik fel a faktokat, ehhez képest most 2 hónappal jelentkezés előtt kaptak ultimátumot, ismét, mert tavaly is így volt.
@georgenius: köszi, nekem nem kell a többkulcsos adó. Így többet keresek (és költök a boltban), mint a többkulcsossal. A középosztálynak, akik tkp az egész országot működtetik az egykulcsos adó kifejezetten jó.
@phaszfej: akkor mi a kappa, mert a kapát nem tudtad!
"A hátrányos helyzetű tanulókat és a gyermeküket gondozó kismamákat továbbra is mentesítették volna bármiféle tandíj fizetésétől." - ez a kedvencem - Ha én szegény családból származom, akkor ezért automatikusan koleszos leszek, ingyen kajálok, ingyen kapom a tankönyvet és tandíjat se kell fizetnem - mert szegény vagyok! FASZOM A KONTRASZELEKCIÓBA !
Aki kitűnő tanuló - még ha milliárdos szülők gyereke is - ne fizessen tandíjat, aki meg nem tanul az húzzon a picsába. Egyedül a tanulmányi eredmény számítson a cigány származását a sanyarú szociális helyzetét leszarom!
@Con Storm: "Európában a magyar alkotmányos királyság volt az első, egészen az 1500-as évekig a magyar gazdaság volt Európa motorja! A mi aranyunkat használták, a mi papírpénzünkkel fizetőeszköznek!"
- Hülyeségeket beszélsz. 1762-ben volt először papírpénzünk, az is a Habsburgok alatt lett Bécsben kibocsájtva.
A magyar arany meg addig volt jelentős, amíg az Újvilágból el nem kezdett ömleni az arany. Te okoskodsz állandóan, közben elképesztően tájékozatlan vagy és csak böfögöd be a hülyeségeidet mindenhová. Hawkingot beperelted már a plágiumért? :-))
@jarek: Oké. De ha a 19%-os kulccsal csak egy kevesebbet költenél (vagy a 19%-os áfával ugyanannyit), és a dolgozni akaró munkanélküliek egy része dolgozhatna, akkor ki vagy kik járnának jól?
"A hétfői budapesti tüntetésen néhány képviselője útján biztosította részvételét DK és az MSZP,"

Ez azért a pofátlanság csúcsa!

A fő tandíjasok mennek tüntetni a tandíj ellen? Húzzanak a sunyiba!

Az egyetemistáknak pedig: hajrá! Abszolút jogos a felháborodás.
A korábbi csökkentés (100 ezer helyett 50 ezer ingyen hely), szerintem jogos, de ez már túlzás!
@jarek:
Össze-vissza beszélek? Szerintem te beszélsz össze-vissza. 1:1 :)

Öt pontban összefoglaltam az állításaimat. Ezek közül egyre sem válaszoltál érdemben.

Például nem rúgott fel egy írásos megállapodást a Bankszövetséggel Matolcsy? Nem megy 45 milliárd forint a labdajátékokra?

Ha meg már a képzési költségeknél tartunk? Amikor egy vízvezetékszerelő megy külföldre, az nem veszteség az országnak? Vele miért nem köt "röghöz kötési" megállapodást a kormány?

Elárulom a választ: a Fidesz igyekszik kiválasztani egy "kisebb" csoportot és azt szorongatni és vele szembefordítani a többieket. Most is ezt a "szalámizási" taktikát követi. A "népet" szembefordítani a "lusta és hálátlan egyetemistákkal". Miért nem a "focit" állítja szembe a "néppel". A foci miért nem lehet önfenntartó?
A válasz: Mert Orbán Viktor személyes preferenciája a foci.
Te ezt véded. Lelked rajta.

Azt pedig meglátjuk, hogy lesz e népszavazás. Szerintm nem. Akarsz fogadást kötni? Egy üveg pezsgő a tét.
@xenuka:
"Aki kitűnő tanuló - még ha milliárdos szülők gyereke is - ne fizessen tandíjat, aki meg nem tanul az húzzon a picsába. Egyedül a tanulmányi eredmény számítson a cigány származását a sanyarú szociális helyzetét leszarom! "

Így van!

Ráadásul magyarországon a BMW-s "vállalkozó" gyereke a legszegényebb az országban, akinek amúgy is minden ingyen jár.

Aki meg rendesen be van jelentve, bérre, és kicsit a minimálbér felett kap, az gazdag szemét, akinek semmi nem jár az adóért cserébe!
@belekotty:
De a legnagyobb az alkotmányos királyság. Azt hiszi, mert volt egy Aranybulla, az már alkotmányos királyság volt.
Ez a fűnyíró elv kombinálva a felosztó-kirovó elvvel: A gazdagtól elvesz az állam és a szegénynek adja, mert a kormány az igazság bajnoka!

Ez ugyanaz a numerus clausus ami ellen itt megy a sírás-rívás: Állam megmondja hány szegény cigánynak meg afrikai makogó fogorvosnak KELL sikerrel befejeznie a magyar felsőoktatást? Mégis kinek a kárára? A nem csóró, nem cigány, nem buzi, nem zsidó, nem hátrányos helyzetűek KÁRÁRA!!!
@jarek:
Azoknak a diákoknak szüleik is vannak. Pont azt olvastam, hogy egy diák sorsa családon belül átlag 4-5 embert mozgat meg.
@VT Man:
Ez még mindig kisebb pofátlanság, mint amit a Fidesz és hívei csinálnak. Ugyanis az a tandíj töredéke volt a mostaninak.
@Zabaalint: És kapnak finanszírozási lehetőséget is, ami azért más, mint szeptemberben bejelenteni, hogy januártól mindenki fizet... Nem beszélve arról, hogy úgy felvételizhetnek, hogy tudják, hová, mennyiért juthatnak be, ez '95-ben nem volt. De, ha jól emlékszem, most nem a gimnazisták, hanem az egyetemisták tüntetnek... Másrészt pedig, az életben a legnagyobb hasznot a tanulás hozza, ezért ez jó befektetés és az állam nem svájci frankos, vagy uzsora-kamatos hitelt ajánl a befektetés finanszírozására, hanem most már 0 százalékosat...
@Zabaalint:
"Ez még mindig kisebb pofátlanság, mint amit a Fidesz és hívei csinálnak. Ugyanis az a tandíj töredéke volt a mostaninak."

Akkor a töredéke volt, később pedig emelték volna.

Nyilván az MSZP annyira okosnak képzelte magát, hogy először egy "alacsonyabb" tandíjat vezessen be, amit még ki lehet magyarázni, majd fokozatosan emelték volna a tandíj mértékét.

De akkor is: ne pofázzon most az a tandíj ellen (MSZP, DK), aki szintén hasonlót vezetett be!
@sárospataki lány:
Értem, és elhiszem.
De volt, ahol meg "hentelést" sem végeztek. Mert ahol ugye feltöltötték hülyékkel a létszámot, ott nem lehetett az a cél, hogy első félévben kivágják a négyötödét (bár ez lett volna a jogos).
(Most a könnyűipari főiskolának nevezett intézményről beszélek, rokonságban volt, aki oda járt nagyjából 2000-től 2010-ig.
@jarek:
Aha. És az alkoholistának, meg a bagósnak, meg az elhízottnak a kórházi kezelése? Ez ugyanígy megkérdőjelezhető, hogy én, aki normálisan élek, kontroll alatt zabálok és zabáltatom a családomat, én miért fizessem mások orvosi ellátását?
@gtri: veled nem lehet értelmes eszmecserét folytatni, mert ide kevered Matolcsy-tól kezdve a Bankszövetségen át a kutyafülét is. Én nem védem Orbánt, utálom az egész Fidesszel együtt, de ez teljesen független attól, hogy ha van egy jó ötlet, törvény, akkor azt támogatom.

Szajkózod, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás és magasról teszel rá, hogy az adófizetők milliárdokat költenek orvosképzésre mégsincsenek fiatal orvosok, mert röhögve mennek ki külföldre az ingyen szerzett diplomájukkal. Ennek most legalább vége lesz. Az orvosok meg majd kifizetik a diákhitelt a zsíros kis fizetésükből, amit külföldön keresnek. Én nem sajnálom a diákokat, sokkal több lehetőségük van ma nekik, mint a szocializmusban felnőtt fiataloknak. Ígyis-úgyis külföldre mennének, de így legalább nem támogatunk feleslegesen idegen országokat. Ők sem teszik ezt velünk.

Remélem Orbán kitart a tandíj mellett.
@Zabaalint:
Nem hazudok, valami kreditet vásárolt pénzért. Ez is érdekes, mert államiban kreditet tudott venni.
De lehet, hogy "csak" 8 évig végezte, de ennél kevesebbig nem, az tuti.
@Kékcsillag: ez jogos felvetés. Én támogatom azt is, hogy aki saját hibájából egészségtelen életmódon él annak kelljen valami kezelési díjat is fizetnie. Jó ötlet, remélem valamelyik kormánynak majd eszébe jut bevezetni. Talán kevesebb bagós és kövér ember élne Mo.-on.
@Zabaalint:
Normális egyetem normális szakjaira nem is gondoltam.
Gondolom, egy PSZF-ért (bocsánat, már BGF), vagy egy Corvinusért akkor is küzdeni kellett, amikor fel volt duzzasztva a létszám.
De a tény, amit én láttam sajnos, hogy rokon leány kb. 2,5-szer annyi ideig járta a könnyűipari fősulit. Amikor már olyan hülye volt, hogy már nem tudott tárgyat felvenni, mert nem volt mire építeni, akkor vásárolt krediteket. És a csoportjuk nagy része ilyen volt, barátnők, akik ide jártak, és első kézből tudtam róluk.
Ez engem akkor nagyon kiakasztott, és mély nyomokat hagyott.
Az első évet járni 4 évig, na nemár azért.
@jarek:
A válaszaim :)

"1) nekem, mint adófizetőnek miért érné meg, hogy fizessem pl. egy orvos képzését, aki az egyetem után húz is el Angliába és degeszre keresi magát élete végéig?"

Nekem, mint adófizetőnek miért éri meg, hogy pl. a Videoton külföldi játékosokat és edzőket (portugál, brazil vagy nem is tudom honnan érkezetteket) fizessen és nem magyarokat? Miért nem a magyar futballistákat és edzőket fizetik az én pénzemből?

2) "milyen alapon akarsz te engem és a többi adófizetőt arra kötelezni, hogy fizessem másnak a tandíját? Akarod, hogy a nyelviskolát is fizessük? A jogsi megszerzése is közpénzből történjen?"

Milyen alapon akarsz te engem és a többi adófizetőt arra kötelezni, hogy fizessem mások területalapú föltámogatását? Mikor a támogatások ellenére ugyanúgy emelkedik az élelmiszerek ára? Ráadásul magyar cégek hamisítanak élelmiszert (lásd legutóbb a Svédországba exportált, marhahúsnak eladott sertéshús esete). Akarod, hogy a nagybirtokosok még további földszerzéseit is fizessük? Az első mézhamisítási gépsor megszerzése is közpénzből történjen?
@VT Man: Az egyetemistákkal egyetértek. Veled is! Szerinted mennyi lett volna az akkori tandíj? Max. egységesen mai áron számolva 15.000 HUF. És volt mellé ösztöndíj javaslat, és egyetemi fenntartási költség beszámítás is. Hajrá mai tanulók: egyetemisták, főiskolások, középiskolások, és alapfokú képzésben tanulók szülei (ők se lehetnek idősek!)
@gtri: szerintem differenciálni kellene. De hogyan? Az orvos kifizeti a zsíros fizetéséből? Ha Téged kell operálni, akkor mi tévő leszel, ha nincs orvos? Hát ezt is ki kellene beszélni!
@jarek: "röhögve mennek ki külföldre az ingyen szerzett diplomájukkal"

El vagy tévedve, ugyanis erre már kitalálták a röghöz kötést. Már az idén kezdőknek alá kellett írni a szerződést. Szerintem is fizessen aki kimegy, ne csak a képzését hanem annak két-háromszorosát.

Viszont most arról van szó, hogy a kormány próbálja csökkenteni a hiányt és mindenhova nyúlnak pénzért ahova lehet. Ez csak rövidtávú megoldás, miközben hosszútávon óriási kárt okoznak. De az már nem ennek a kormánynak a problémája. Nekik most az a fontos hogy a hiányt csökkentsék, Brüsszel elégedett legyen és ezt olyan eszközökkel hogy a lehető legkevesebb szavazót veszítsék el. "Szerencséjükre" a fiatalok nem túl nagy szavazótábort jelentenek.
@gtri: a külföldi focisták pont a fordított eset, mint a diplomásoknál van. Ugyanis Portugália az adófizetők pénzén kineveli a remek focistákat, majd ezeket a Videoton leigazolja jórészt ingyen, és ezek után a magyar adófizetők aratják le a gyümölcsét, hisz ezek a játékosok bejuttatták a Videotont az európa ligába, melyből bevétele lesz a Videotonnak, ami magyar klub, tehát az ország bevétele. Portugália meg emiatt csődbe megy.
@gtri: attól eltekintve, hogy elég nagy illetlenség egy kérdésre egy másik kérdéssel válaszolni, főleg ilyen mennyiségben, a válaszaid nem igazi válaszok, hanem azok elkenése. Ebből azt szűröm le, hogy nincsenek rá meggyőző válaszaid. Nos, a kormánynak van rá válasza és azt én támogatom is.

Amúgy, ez nem meglepő, eddig még egy diák sem tudta ezeket a kérdéseket megválaszolni, hanem - ugyanúgy, ahogy te - elkezdte elterelni a dolgokat össze-vissza. Persze, igaz, ha diák lennék, lehet én is tiltakoznék, hogy fizessek a képzésért, majd az ingyen diploma megszerzése után húznék is el külföldre. Ki nem szarja le a magyar adófizetőket, nemigaz?
@jarek:
A válaszok elkenése? Annyira voltam demagóg, amennyire te az voltál.
Szerintem te kened el a válaszokat.

1. A kormány bele akarja kényszeríteni a felsőoktatásban lévőket a hitel felvételébe. Ez a rendszer az USA-ban már komoly problémák forrása. Az ottani lakosság több mint tizede nyögi a terheit.
A "crisis" szót használják ott a helyzet leírására. Azt elismerem, hogy az ottani krízishelyzetek nem azonosak a magyarokkal, de semmiképpen sem megnyugtató ott a rendszer.

2. Mindenmellett ez a kormány arról is ismert, hogy rutinszerűen rúg fel íratlan és írott megállapodásokat. Ennnek alapján meddig marad 2% a diákhitel kamata? Míg a jövő évi büdzsében nem lesz mondjuk 40 milliárd forint nem tervezett hiány? Akkor pedig jön egy rutinszerű "egyéni képviselői módosítójavaslat"? Mi a garancia? (Azt már tudjuk, hogy Matolcsy György aláírása nem az)

3. Ha a megoldás mindenre az, hogy ha valamit nem akarunk fizetni, akkor azt az az felhasználókkal kifizettetjük, akkor mégis mi a sorrend? Miért maradnak ki olyan dolgok, mint a foci a teherviselésből? És ki hatalmazta fel erre a Fideszt? Miért nem kérdezik meg az embereket, hogy mit akarnak?
Én miért fizessem egy vízvezetékszerelő kiképzésének köéltségeit, ha az az első adandó alkalommal kimegy Ausztriába és ott keresi halálra magát?
@_most_:
Amit elmondasz, az csak akkor igaz, ha semmi állami pénz nem megy a Videotonnak és mindent maga fizet. Ekkor jogos lenne a z elv: Övé a kockázat, övé a haszon.

Most viszont így áll a helyzet: én fizetek, a Videoton nem kockáztat semmit, csak a szebb jövő reményében vásárolja az edzőt/játékosokat. Ha van haszon, az viszont az övé. Ez nekem, mint adófizetőnek nem éri meg.
@gtri: hitelt valakinek mindenképpen fel kell vennie. Ha ingyenes a felsőoktatás, akkor is finanszíroznia kell azt valakinek. Mivel az adófizetők pénze nem elég mindenre, ezért jönnek a külföldi kölcsönök, IMF és hasonlók. Ha már választani kell, akkor inkább csak az a réteg adósodjon el (diákok), aki a megszerzett tudásának később a haszonélvezője is lesz (külföldön persze), mint az egész ország.

Egy vízvezetékszerelő képzése szerintem messze-messze nem az a nagyságrend, mint egy orvosé, de amúgy helyes, nekik is kelljen fizetni a képzésért, ha utána azonnal mennek külföldre.
@kovi1970: Igazad van pofátlanság amit müvelnek az újra elosztással, de az sem állapot, hogy az iskolát kezdő fiatalok közel fele nem abszolválja a diplomához szükséges vizsgát kvázi a ráfordítás kidobott pénz.Ezen az állapoton kell változtatni. Ez a koncepció legalább egy normális javaslat.
@jarek:
Nem, egyáltalán nem kell hitelt felvennie senkinek. Éppen itt a lényeg. A perferenciák.

A Fidesz és Orbán Viktor azt mondja: az én világképemben a focit támogatni kell, a felsőoktatást nem. És ennek megfelelően cselekszik.
A diákok világképe azt mondja: a felsőoktatást támogatni kell, a focit nem. És ennek megfelelően cselekszenek.

A foci támogatásának ki a haszonélvezője? Az MLSZ, a csapatok és a körülöttük lévők szűk köre. Ezt megéri támogatni? Miért nem a nézők által fizetett jegyárakból próbálnak megélni?

Az, hogy melyiket támogatják az emberek (felsőoktatás vagy foci), csak akkor derül ki, ha megkérdezzük őket. Hát tegyük azt!
Vajon miért nem kérdezi meg az embereket a Fidesz? Miért nem kérdezi meg az embereket Orbán Viktor?
Szerintem akkor kellene folytatni a vitát, amikor Jareknek majd be kell fizetnie a gyermekének első egyetemi szemeszterére való tandíjat a 70% adó mellett. :)
@schlumbergerna: Köszönöm szépen, jogos az észrevétel! Egyébiránt, szerintem a Fidesznek nincs szüksége az én nyelvmunkámra, mert, ahogy már mondottam volt, az ellenzék saját magát degradálja, amíg ilyen vezetői vannak, lesznek.
@Pfdd:
Tökéletesen igazad van. Mindenki akkor kiabál, ha fáj neki valami. :)

De komolyra fordítva a szót, az a társadalommérnökség, amit a Fidesz művel arra emlékeztet, ahogy a megboldogult Szovjetunióban kezelték a kérdéseket. Pl. nem volt elég víz Közép-Ázsiában? Sebaj, térítsük délre a szibériai folyókat. Hát minek az a sok felesleges víz Szibériában? Az ottani természet és az ottani lakosok pedig tegye azt amit csak akar vagy amit tud.

Ma is kijelenthetné bárki, hogy a víz nagyon fontos természeti kincs, a magyar lakosság pedig pazarolja, ezért meg kell drágítani. Legyen 20 000 forint egy köbmétere. A Fideszben éppen az a veszélyes, hogy pl. ezt az agyamant ötletet is védeni tudná, ha a pillanatnyi érdekei azt kívánnák. A legveszélyesebb pedig az, hogy 2/3 birtokában meg is tehetné. Csak azt már ők is érzik, hogy ez túlmenne a társadalom védelmi küszöbén.

A prioritás a lényeg. Melyik politikai erő milyen célra akar pénzt fordítani és mire nem. Ezt kell figyelni és ez mindent elárul a az adott politikai erőről. Jót vagy rosszat egyaránt.
@jarek:
A közteherviselésbe sehogy sem tudom beleerőltetni azt, hogy 50%-al csökkentik a felsőoktatásra fordítandó osszeget (100 milliárd forint), miközben 45 milliárddal növelik a labdajátékokra fordítandó összegeket. Nem tudom pontosan, hogy korábban mennyi volt a spoorttámogatása a focinak, de egész biztosan több száz százalékos a növekedés ezen a területen.

Napóleon is mondhatta volna, hogy nem megy együtt a katonáival, hanem a kényelmes hintójával utazik az orosz síkságon át. Nem így tett, hanem a katonái között volt és példát mutatott. A Fidesz és Orbán Viktor nem mutat példát. Az ő kedvence (foci) válság idején is kivételezett helyzetet élvez. Nos, ezt az egyszerű "katona" gyomra nehezen veszi be. Amit látok, azt látom.
@phaszfej: várjál, logikai retorzió lépett fel, hogy lehetek buzis, ha baszatlan nő vagyok?
@Kékcsillag: szerintem egy BSc szintű főiskolai képzés sok embernek tenne jót, főleg, hogy most is ez a módszer, elvégez valami hülyeséget, és utána elmegy dolgozni olyan állásba, aminek semmi köze az egyetemhez.
@jarek:
Teljesen egyetértek veled. Ha azt látom, hogy a klubok az általuk felvett hitelekből próbálnak boldogulni és nem állami pénzekből, akkor azt mondom, hogy az oktatás is legyen hitelre alapozott. De nem ez a helyzet. A klubokat tömik a pénzünkkel, miközben az oktatásról kijelentik, hogy legyen önfenntartó.

Újra és újra csak arra jutok: a Fidesz prioritása az ami megmutatkozik. Foci pénzelése jó, felsőoktatás pénzelése nem jó.

A másik dolog. A Fidesz erőből nekimegy az embereknek. Ez a taktika eddig működött és azt hitte, hogy mindig is működni fog. Egy csoport kipécézése, majd annak a mantrázása, hogy az a csoport mennyire igazságtalan előnyöket élvez. Végül a viharos törvénymódosítás.
De azt láthattuk, hog mindig vannak kivételezettek (CIG biztosító, CBA, focicsapatok, földügyekben ügyeskedő "háttéremberek" stb.). Ez nem szül jó vért és előbb-utóbb megkérdezi az ember. Miért vannak kivételezettek, ha állítólag nagy a baj? Nem akar mindenki tenni a nemzet felemelkedéséért?
mert a buzik faszos nők. érted, gyogyó?
@gtri: nem értem hogy jön ide a foci. Ez egy teljesen más téma. Valóban lehetne csökkenteni sokminden támogatását, de most az oktatásról van szó.

Még mindig nem tudom miért kellene fizetnem a diákok képzését, hogy aztán azok elmenjenek külföldre dolgozni... De mindegy, nem erőltetem.
@phaszfej: sajnos úgy néz ki, hogy kicsit összezavarodtál a nagy trollkodásban, ezért zavaros a mondandód.
@Kékcsillag: Szia,végig olvasva a kommentjeidet,sajnálatot érzek.Azt látom,hogy egy az életét a szebályok bűvöletében élő ember vagy.Engem soha nem érdekel,kinek milyen diplomája van.Az inteligencia nem egyenlő a diplomával,a lexikális tudással.Sajnálom,hogy osztályozod az embereket.Tervezhet egy mérnök akármilyen gépet,ha az egyszerű szaki nélkül nem tudja legyártani,összeszerelni az alkatrészeket.Ja,és hányszor bebizonyosodott már,hogy ami a tervezőasztalnál működik,az a gyakorlatban nem.
Szóval,senkinek nem kell lenézni senkit.
@jarek:
Hogy jön ide a foci?Az értékválasztás révén. Mikor Franciaországban 75 %-os adót vetnek ki az 1 millió euró feletti jövedelmekre, akkor az egy értékválasztást jelent. Ugyanilyen értékválasztást jelent, ha válság idején elvonunk pénzt egy területről (felsőoktatás), de egy másikra bőven juttatunk (foci). Hát ilyen egyszerűen jön ide a foci.

Én pedig még mindig nem tudom, hogy nekem miért kellene fizetnem a magyar focicsapatok támogatását. Vegyenek fel hitelt, ha annyira biztosak magukban, hogy a jó szerepléssel bekaszált milliók miatt nyereségesek lesznek. Náluk is érvényesüljön a te általad fennen hangoztatott elv.
@gtri: Az első két ponttal egyetértek,a harmadikkal nem.Nem menne az a vízvezetékszerelő sehová,ha itthon tisztességesen meg tudna élni a keresetéből,mondjuk családostól.Nem tud.
Nem vették még észre a politikusaink 22 év alatt,hogyha gatyába ráznák az országot gazdaságilag,és az emberek normálisan meg tudnának élni a keresetükből,akkor tized annyit nem foglalkoznának a lopásaikkal.
@jarek:

Egy kis gondolatkísérlet a diákhitel2 mintájára:
A BKV tudtommal 80 milliárd forintos adóssággal küszködik.
A felsőoktatás mintájára az állam azt javasolja, hogy legyen a BKV önfenntartó. Legyen egy jegy 1500 forint, egy bérlet pedig 50 000 forint. Természetesen az állam nagyon szívén viseli a polgárok sorsát, ezért biztosít utazáshitel2-t mindenkinek, aki nem tudja fizetni a jegy vagy a bérlet árát. Cserébe csak annyit kér, hogy írjon alá egy "szerződést", miszerint a következő 6-10 évben "kérheti" az állam, hogy a BKV-nál dolgozzon az illető a szabadidejében. Hát nem nagyszerű? Kinek lehet szava ez ellen a megoldás ellen? Hát fizessen az aki használja a BKV-t. Az állam vonuljon ki erről a területről.(Arról pedig elegánsan mmegfeledkezik az állam, hogy a GDP 40%-a Budapesten van előállítva és rengeteg adót elvon Budapesttől.)

Szerinted ez a megoldás is támogatandó? Teljesen ugyanaz a rendszer, mint a diákhitel2. Csak az fizet, aki élvezi a BKV áldásait. :):):)
Szeretnél felvenni utazásihitel2-t?
@gtri: igazad van, ezek a focisták sem érdemlik meg, hogy adóforintokat költsünk rájuk. Támogatom, hogy az ő képzésük se állami pénzen történjen. Viszont ha te a focistákat nem akarod támogatni, akkor nem kellene kivételezned a diákokkal sem. Fizessék ők is a saját tanulásukat, a most tüntető diákok meg tüntessenek azért, hogy a focisták ne kapjanak állami pénzeket, ahogy ők sem fognak ezután, eltekintve persze a 10000 állami finanszirozásban maradó diákról.
@eduard72:
Nagyon köszönöm, hogy meghallgatsz és a gondolatokkal vitatkozol.

Igazad van, a példám túlzott. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a jarek-féle érvelés olyan abszurd társadalmat hozna létre, amiben teljesen megszűnik a mobilitás lehetősége. Gyakorlatilag adósrabszolga vagy születésedtől halálodig. Amit ma a Fidesz a bankok adósrabszolgaságáról mond, azt ő is megvalósítaná egy másik területen.

Nem akarok én semmilyen röghöz kötést, sem a vízvezetékszerelőnek, sem másnak.

Természetesen egy diktatórikus rendszerben ez nem kérdés: mosolyogni kell hozzá és némán tűrni. Az elmúlt 100 év azonban megmutatta, hogy a szabad társadalmak mindig sikeresebbek voltak, mint a autoriter/diktatórikus társadalmak.
Orbán Viktor vonzódik a Kínához/Azerbajdzsánhoz/Szaúd-Arábiához. Rengeteg ember viszont nem.
@gtri: rossz gondolatkisérlet. A tömegközlekedés szélesebb rétegeket érint, mint a felsőoktatás. És egyébként is, középiskoláig az oktatás ingyenes marad, ahogy 10000 egyetemistának is.
@jarek:
Erre mondtam azt, hogy kérdezzük meg az embereket. Mit támogatnának. Állítólag demokrácia van Magyarországon. Hát miért nem erősíti ezt a hitet a Fidesz azzal, hogy megkérdezi az embereket: mire kültse az állam a beszedett pénzt?

Egyébként meg az első lépést az államnak kellene megtennie. Szüntesse be a foci támogatását. Parancsszóval vezette be, parancsszóval szüntesse is meg.

Nem akarunk úgy járni, mint az ügynökaktákkal. Májusra fel kellett volna állnia egy bizottságnak, de még se híre se hamva. A Fidesz tudja húzni az időt ha kell. Lésd az Alkotmánybíróságot, amely nem tudott egy évig dönteni a magánnyugdíjpénztárak államosításával kapcsolatban. Inkább húzták az időt, hogy ne kelljen dönteni, míg ebben az évben már az új alkotmány szerint nem is kellett dönteniük. Nos, az ilyen jellemtelen húzások miatt kell erőt demonstrálni, ha valaki el akar érni valamit a kormánynál.
@jarek:
Ez csak technikai kérdés. Pl. fizessenek a diplomások, akik amúgy is nagyobb keresetűek és ezt megtehetik (a Fidesz szerint). Jogilag, megfelelő bűvészkedés után kellően leszűkíthető egy kisebb csoportra a fizetési kötelezettség. A Fidesz ebben nagyon jó! E tudásuk előtt megemelem a kalapom! :)
@jarek:
A 10 000 egyetemista a röghöz kötéssel fizet.

Mind az ingyen képzetteknek, mind a félig támogatottaknak alá kell írniuk a röghöz kötést. A félig támogatottak még fizetnek is mellé.
@gtri:
Teljesen korrektek és jól összeszedettek ezek a válaszok.
@jarek:
"@gtri: rossz gondolatkisérlet. A tömegközlekedés szélesebb rétegeket érint, mint a felsőoktatás. És egyébként is, középiskoláig az oktatás ingyenes marad, ahogy 10000 egyetemistának is."

A jogi bűvészkedés alatt pl valami ilesmit értek: "Az X törvény hatálya azon biztosítók köre, amelyek mérlegfőösszege 500 millió forint felett van"
Aztán csak pislognak az érintettek: Nahát-nahát, csak a CIG biztosítónak kisebb a mérlegfőösszege 500 milliónál. :)
@gtri: teljesen elvtelen, pitiáner ez az egész, amit képviselsz. Futsz a pénzed, bocs, az adófizetők pénze után, hogy ingyen tanulhass és úgy mehess külföldre. Erről szól az egész, nem másról. Fizessük a képzésedet, hogy neked ne kelljen külföldön a finom kis állásodban törleszteni a diákhitelt. Önző dolog, neked jó, de az otthoni adófizetőknek nagyon megterhelő, de ez téged hidegenhagy. Képtelen vagy a saját lábadon megállni. A külföldi diákok a tandíjon nem problémáznak, persze a magyar diák ingyen akar tanulni, mert telhetetlen és akkor is ingyen akar tanulni, ha az ország nyomorog. Igen, tudom, most megint jön a focis ködösítés...
@Kékcsillag:
Köszönöm. Igyekszem érveket állítani. Ha érvekre érveket kapok válaszul és nem azt, hogy "de akkor is fizessen,mert csak", akkor kialakulhat egy értelmes párbeszéd, hogy mit kellene és hogyan csinálni.

Nem vagyok a tandíj ellen, de ami itt folyik az pénzbehajtás. A mértéke és a bevezetés gyorsasága nem elfogadható.
@gtri: nagyon helyes, hogy röghöz kötik őket. Legalább valami visszajön a pénzből, amibe került a képzésük.
@eduard72:
Akkor valamit nagyon félreértettél. Nem nézek le senkit. Kell a szemetes is, meg a vécépucoló is, mert saját sz...runkba fulladnánk.
Ha kínos szabályok szerint élés az, hogy számviteli főiskolával adószakértőként dolgozom, akkor igen, valóban nehezen tudom elképzelni, hogy amit tanult az ember, mást dolgozzon utána.
Nem nézek le senkit, én a szakikat is megbecsülöm (férjem villanyszerelő mester). De nyilván nincs mindenkinek a helye az egyetemen. Ezért írtam, hogy remélem, ahova a lányom szándékozik menni, azért a tandíj miatt nem mennek le a pontok, és pl. egy Corvinus tartani fogja magát tandíjasan is.
Az nem lenézés, hogy nem kell mindenkinek diploma, gondolom. Vagy mire gondoltál konkrétan, mert tényleg nem értem...
@jarek:
Több mint 15 éve dolgozom (a pontos számot nem árulom el). 25 millió forintnál messze több adót (ebben nincsen benne a munkáltatóm által fizetett járulékok összege) fizettem már be. A pontos összeget azért nem mondom meg, hogy ne tudjál következtetni a fizetésemre.

Bejelentve dolgoztam világéletemben (itt és nem külföldön). Szóval én biztosan visszafizettem a taníttatásom költségeit és még másokét is álltam. Nincs semmi erkölcsi alapod ilyeneket állítani rólam.

A Fidesz mazsolázgat, mely területeken kell fizetni az embereknek és mely területeken nem. A foci nagy kedvenc, de pl. a Közgép is az. :)
Ez egy csöppet csípi a szemem.
@jarek:

"@gtri: teljesen elvtelen, pitiáner ez az egész, amit képviselsz. Futsz a pénzed, bocs, az adófizetők pénze után, hogy ingyen tanulhass és úgy mehess külföldre. Erről szól az egész, nem másról. Fizessük a képzésedet, hogy neked ne kelljen külföldön a finom kis állásodban törleszteni a diákhitelt. Önző dolog, neked jó, de az otthoni adófizetőknek nagyon megterhelő, de ez téged hidegenhagy. Képtelen vagy a saját lábadon megállni. A külföldi diákok a tandíjon nem problémáznak, persze a magyar diák ingyen akar tanulni, mert telhetetlen és akkor is ingyen akar tanulni, ha az ország nyomorog. Igen, tudom, most megint jön a focis ködösítés... "

Erre írtam ezt válaszul:
@jarek:
Több mint 15 éve dolgozom (a pontos számot nem árulom el). 25 millió forintnál messze több adót (ebben nincsen benne a munkáltatóm által fizetett járulékok összege) fizettem már be. A pontos összeget azért nem mondom meg, hogy ne tudjál következtetni a fizetésemre.

Bejelentve dolgoztam világéletemben (itt és nem külföldön). Szóval én biztosan visszafizettem a taníttatásom költségeit és még másokét is álltam. Nincs semmi erkölcsi alapod ilyeneket állítani rólam.

A Fidesz mazsolázgat, mely területeken kell fizetni az embereknek és mely területeken nem. A foci nagy kedvenc, de pl. a Közgép is az. :)
Ez egy csöppet csípi a szemem.

A nagyapám mesélt milyen az, amikor "orientálják" az embert a hatalom képviselői. A Fidesz kicsit túl erősen orientál. Miközben rengeteg kedvence kitüntetett bánásmódot élvez.
Igazából nincs semmi probléma. Itt már mindenki "ingyen" kitanult ember, nem fog gondot okozni a gyerek 1 millás féléves tandíja ha mondjuk orvosnak megy. Nyilván senki nem fogja hagyni hogy a 18 éves gyereke pár év múlva diákhitellel, lakáshitellel kezdje az életét, miközben családot is kellene alapítani.
@Pfdd: nekem nem fog gondot okozni a gyerek tandíja. Nem rinyálunk, hanem tartalékolunk, gyűjtjük a pénzt a gyerek taníttatására már a születése óta. Meg különben is, ott a diákhitel. Ha vége az egyetemnek, akkor külföldre mehet bárki és onnan könnyedén ki tudja fizetni a részleteket.
@jarek:
Na ebben az egyben egyetértek.
Én bébi kora óta (valami sanda sejtés miatt) gyűjtöm neki, 18 éves korában jár majd le, akkor kap 3 millát. Ezt betoljuk az egyetembe, aztán közben vagy félre tudom még tenni azt a 1,5 millát, vagy diákhitelt vesz fel rá. Utána külföld, 2 nyelven beszél már most folyékonyan. Hát ez van...
@Kékcsillag: és így is kell, erről van szó. Legalább te érted mi a dörgés. Nem felélni kell a pénzt, meg plazmatévéket venni, hanem befektetni, kamatoztatni.

Aki keményen odateszi magát és tanul, annak meg is lesz a jutalma, mehet külföldre és degeszre keresheti magát pénzzel és akkor már a diákhitel fizetése sem okoz problémát. Az otthoni adófizetőket sem terheljük feleslegesen így.
@jarek:
Akkor neked az általam 15 perc alatt kidolgozott BKV utazásihitel2-vel sincs semmi problémád ugye? Csak annyit kellene hozzátenni még, hogy ez kizárólag az I ás II. kerületi lakosokra és cégekre vonatkozzon. Így teljesül az a feltételed, hogy ne milliókat érintsen, hanem csak 100 000 embert vagy 150 000-t. Így már tökéletes. És még egy apróság. A törvény kihirdetése után az I. és II. kerületben lakók nem jelentkezhetnek át máshová. Természetesen a kerületben lévő, a Közgéphez köthető cégek mentesülnlnek a törvény kötelezettségei alól.
Jó tudni, hogy 20 perc alatt el tudom végezni azt a komoly jogalkotói munkát, amit A Fidesz és jogászai véghezvisznek X Ft óradíjjal. :)
@jarek: Egyetértek, arról nem beszélve, hogy az kiabál a legjobban, aki meg is tudja fizetni. Arról sem beszél senki, hogy mekkora üzlet a diákhitel, és nem véletlen, hogy sok olyan igényli, aki mellényzsebből ki tudná fizetni.
@mandro:
"@jarek: Egyetértek, arról nem beszélve, hogy az kiabál a legjobban, aki meg is tudja fizetni. Arról sem beszél senki, hogy mekkora üzlet a diákhitel, és nem véletlen, hogy sok olyan igényli, aki mellényzsebből ki tudná fizetni."

Erre roppant egyszerű a megoldás. Kegyetlenül szigorú adóellenőrzés minden magyar állampolgárnál. A Fidesz miért nem erre összpontosítja az energiáit? Állítólag a feketegazdaságban évente 2000 milliárd forint jövedelem keletkezik.
2/3-al nagyon szigorú rendszereket is létre tudna hozni (jogszabályokkal és a hozzájuk tartozó személyi/technikai követelményekkel).

Csak ugye vannak azok a problémák, hogy ilyen gondolatok esetén a Vállakozói szervezetek finoman utalást tesznek arra (mint ahogy a cafeteria adószabályainak tervezett mértékű növelése esetén történt (27%-ra növelték volna valamelyik adófajtát, de végül 14% lett belőle)), hogy a vállalatok esetleg elbocsátások révén lesznek kénytelenek kigazdálkodni a költségnövekedést, vagy pedig egyáltalán nem adnak valamilyen jutatást a dolgozóiknak.
Ez pedig rosszul mutatna az egymillió új munkahely felé vezető úton. (Az építőiparban pl. mindig is magas volt a feketemunka aránya. Néhány építési vállalkozónak lennének kellemetlen percei igazán kemény jövedelemellenőrzések esetén. És inkább a főválallkozókat kellene megnézni, akik a kis alválallkozókat facsarják és mondvacsinált indokokkal nem fizetnek nekik. A Corvin-negyed esetében kb. 10 százalékot nem fizettek ki tudtommal a munkát ténylegesen végrehajtó kisvállakozásoknak.)

A munkáltatók erőt mutattak és a kormány meghátrált. A diákok is ezt teszik. Vagy sikerül nekik, vagy nem, de joguk van tiltakozni.

A kormánynak pedig illene látni az összefüggéseket és pl. nem a vállalkozóktól megtudni, hogy képesek elbocsátásokra a galád munkaadók (amint azt a cafeteria példában kifejtettem). :)
@Con Storm: Újra és újra bebizonyítod mennyire hülye vagy.
Mi a helyzet Hawkinggal? Feljelentetted már plágiumért?
@gtri: "Nem vagyok a tandíj ellen, de ami itt folyik az pénzbehajtás. A mértéke és a bevezetés gyorsasága nem elfogadható."
- Maximális egyetértünk. Plusz az egyetemek ellehetetlenítése. Majd ezek után jön azok megszállása a saját embereikkel.
süti beállítások módosítása