Jönnek az egyetemisták!

2012.12.12. 07:30 notandanafn

science.jpg

Talán nem véletlen, hogy a kormány épp most hirdette ki a felsőoktatás államilag finanszírozott helyeire vonatkozó keretszámok drasztikus csökkentését - állítják sokan. A szabad ég alatti tüntetések szempontjából kedvezőtlen időjárási viszonyok, és a vizsgaidőszak közeledtével aligha számíthattak tartós, zajos ellenállásra.

A most elindult folyamat megcáfolni látszik ezt az előzetes várakozást, hiszen országszerte több helyen megmozdultak a diákok. Csak remélni lehet, hogy sem az időjárás, sem tanulmányi kötelezettségeik nem tántorítják el őket.

A hétfői budapesti tüntetésen néhány képviselője útján biztosította részvételét DK és az MSZP, sőt, a Jobbik is. Ez jelzésértékű abból szempontból, hogy a pártok kezdik felismerni a diákság politikai erejét, ugyanakkor komoly veszélyekkel is jár, mert a hallgatók követelései könnyen kisajátíthatók.

Ezzel ellentétben megdöbbentő és arcpirító, hogy a kormány hogyan reagált az eseményekre. Selmeczi Gabriella szóvivő szerint sajnos eddig még nem tudták érthetően a közvélemény tudtára adni, hogy a felsőoktatás átalakításának tulajdonképp a diákság lesz a nyertese. Milyen diákság? Az átalakítás lényege éppen az, hogy a legtöbben el sem fognak jutni addig, hogy diákok legyenek. Igen, a tehetősebb társadalmi rétegekhez tartozó szülők és gyermekeik (ez egyébként ugyanaz a kör, amelyiknek a sokat kritizált egykulcsos adó is kedvez), viszonylagosan a nyertesei lehetnek, hiszen nekik nem kell rendkívül magas összegű hitelt felvenniük ahhoz, hogy finanszírozni tudják gyermekeik oktatását. Ráadásul ha minden igaz, és a Fidesz által eltervezett átalakítás folyamatai beérnek, a munkaerőpiac is átalakul, ezeknek a majdani diplomásoknak pedig nem kell majd több száz vagy ezer jól képzett, az egyetemre saját erőből, és nem pénzért bejutott fiatallal versengeniük.

Abban csak bízni lehet, hogy a hallgatók lelkesedése a következő napok, hetek folyamán sem törik meg. Orbán Viktor és a kormány sokak által várt, ám a felelősséget hárító válaszreakciója után pedig talán elérkezett az ideje annak, hogy a diákok a felsőoktatás átalakítása elleni demonstráció mellett kiterjesszék követeléseiket, és az általános változást igénylő társadalmi törekvés élére álljanak.

Ma délután 4-től Budapesten a BME-nél folytatódik a hallgatók tüntetéssorozata.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr674960473

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hallgatók, hallgassatok! 2012.12.12. 14:48:39

Kedves Gyerekek! És most elmondom nektek, hogy sokak várakozásával ellentétben, miért is nem lesz hosszú távú negatív politikai hatása a Fideszre a tegnap kezdődött hallgatói tiltakozásoknak. A hallgatói érdekképviseletek politikai elkötelezettsége ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.12. 09:48:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azert mert parszaz libsi egyetemista kiment hoborogni, mar forradalom van? :D
@reszeg tengeresz: azért mert a nácivezér orbán van elöl már forradalom van? mondjuk amikor ő hőbörgöt egyetemistaként, akkor "forradalom" volt.... még lehet
@reszeg tengeresz: A fülkeforradalom szerinted hogy indult? Arról nem is beszélve, hogy törni zúzni bármely állat képes, kulturáltan tiltakozni, csak a "libsik". Istenem, de kívánom bárcsak ők is állatiasodnának el...
@reszeg tengeresz:
Törődj a rummal részeg köcsög, nem kell félned, a kisegítő iskola továbbra is tandíjmentes.:-)
@reszeg tengeresz: es amikor a paraszt naci futballhuliganok szetvertek fel Budapestet, akkor forradalom volt? :D
Ahol Novák Előd megjelenik, az egyértelműen náci tüntetés!
Nácik haza! Nácik haza! Nácik haza! Nácik haza! :P

by dr. Kóser Malac
„Ez jelzésértékű abból szempontból, hogy a pártok kezdik felismerni a diákság politikai erejét, ugyanakkor komoly veszélyekkel is jár, mert a hallgatók követelései könnyen kisajátíthatók.”

Ezt nem értem. Mi az, hogy kisajátíthatók? Ha egy nem szélsőséges párt egyetért a diákok követelésével, vagy egyszerűen nem ért egyet a kormánnyal, miért ne állhatna a diákok mellé? Mi az, hogy kisajátíthatja? Ezt nem teheti meg, hiszen mások is ugyanazt követelik.

Kérdés: ha a diákság csak az ellenzéki pártok segítségével érheti el a célját, akkor már nem is érdekes a cél?

Szerintem a diákságnak minden demokratikus párttal, szervezettel, együtt kell működniük, hogy ezt a gyalázatot eltöröljék és az egyeztetést a kormány megkezdje az érdekelt felekkel, sőt az egész tsd-al is.
@frikazojd: tobb ok volt a forradalomra mint most. Oke, nektek libsiknek nyilvan nem, hiszen akkor csak egy igazsagbeszedet mondott a nagyvezeretek, az meg rendben van. Igy mukodtok libsik, csak azt nem tudom, hogy ti hogyan tudtok tukorbe nezni.
@genyamagyar: szerintem hiába kapálóznak. az emberek nem értenek egyet az ingyenes egyetemmel, amit ráadásul a felvettek fele el sem végez. csak kelteni akarják a ballibek a tömeghisztériát, de sztem mindenki lefossa őket kábé.
Én drukkolok nekik, ők még elég lelkesek ahhoz, amit nekünk idősebbeknek is meg kellene tennünk.
Sajnos mi (magamat is beleértve) már "kiégtünk" ehhez :(
Ha mindaz igaz, amit most a kormány kommunikál, azaz vannak olyan egyetemisták akik évekig lubickolnak a diáklét dágványában, illetve ingyen tanulva nem kamatoztatják a megszerzett tudást, akkor utólag fizessen nemtandíjat Selmeczi Gabika, akit több tízmillióért képeztek orvosnak, vagy Deutsch Tamás, aki több mint 10 év alatt végezte el az egyetemet.
@reszeg tengeresz: nemrég még csak a diplomásokat utáltad, arról nem volt szó, hogy a libsiknek is a kurvannyát. na mindegy.
sok köcsög paraszt menyetek innén elfele asz országbol dicsak
futás futás
@$$$=$$$: A diákok nem ingyenes egyetemet akarnak.
És persze egyszer volt egy népszavazás, ahol az emberek a tandíj ellen szavaztak.
Szerintem diszkriminatív, hogy aki hitelből végzi el az egyetemet, főiskolát a leendő munkáltatónak nyújtott adókedvezményből az esetleges alkalmazkor előnyben részesül az önerőből vagy ingyenesen tanultakkal szemben.
@$$$=$$$: Rengeteg cikk, blog, miegymás foglalkozik a témával. Nézz utána.
@nyugger100: igen, diszkriminatív, hogy egyesek ingyen, az alacsonyabb rendűek meg pénzért tanulhatnak... és később le kell törleszteniük!

Húúúú micsoda jogi érzékenység...
@genyamagyar: én csak a rinyát látom bennük. nemigazán értem mi bajuk. ingyen tanulhat, 2%os kamatra kapja a meghitelezett tandíjat. az 150-ezer forintos félévnél is 5 év alatt másfél milla, amit 2%os kamattal kell visszafizessen. válasszon olyan szakot, amit ha elvégez, ki tudja ezt az összeget fizetni utána apránként. ha meg olyan szakot választ amivel egy másfél millás hitelt se tud törleszteni, akkor mi a pöcsömnek akar egyetemre menni?
Az igazság az, hogy igaza van a kormánynak!
1., az oktatás színvonala borzasztó
2., csődöt vallottak, mert nincs kit oktatni, antiszociális nemzedékeket neveltek ki, és nincs gyermek
3., nem csak gyermek nincs, hanem érettségivel rendelkező gyermek nincs.
4., szociális helyzete a legtöbb családnak olyan, hogy nincs lehetőségük a gyermeket felsőoktatásba íratni...
5., Mivel népesség csökkenés van, nincs szükség sem tanár, pedagógus, sem építés területre való képzésre
6., az egészségügyi képzés fölösleges, lévén kimennek külföldre
7., a humánerőforrás kész tragédia, 30%-al magasabb a benne dolgozó emberek aránya, a diákok számához képest, mint a nyugati államokban!
8., gyakorlatilag csak a közszférába nyomják a diplomásokat, a kreatív versenyszférába meg csak a 30%-át a képzett embereknek!
9., a nyugati államokhoz képest, a gazdaságba csak a kilencede jut el a képzett diplomásoknak, olyan rossz az oktatás színvonala, hogy nincs szükség rájuk,
10., eszméletlenül viszi a pénzt az oktatás, a benne dolgozók jövedelme, főleg a felsőoktatáséban jelentősen meghaladja a versenyszféráét... nem éppen tisztességes dolog adón élősködni, míg a munkásember családot sem tud alapítani...

Akkor most mi a gond?! Miért vált az oktatás a társadalom ellenségévé?! Ilyen oktatásra nincs szükség...
@Con Storm: Nem az igazságosságról, hanem a jogelőtti egyenlőségről beszélek!
@$$$=$$$:
Apuka azt ígéri egész évben, hogy "ha jó leszel, majd hoz Legót a Jézuska". A gyerek egy tündér végig, de szenteste Lego helyett kap egy olyan maflást, hogy becsúszik a fa alá. Megkérdezi, hogy ez most mér'. Mire az apa: "Érted tettem!"
Nagyjából ez történt. Néha egy pofon tényleg hasznos, de ez nem az a szituáció.
@nyugger100: a diálhitel kifizetésére lesz adókedvezmény, nem a diálhiteles alkalmazására.
@Con Storm: hogyne, hogyne. 4 éve is igaza volt, amikor a szöges ellenkezőjét ugatta annak, amit most csinál. akkor is igaza volt, mikor megmondta, hogy megvédi a nyugdíjakat és akkor is, amikor egy évre rá államosította. akkor is, mikor egymillió munkahelyet ígért, de akkor is mikor inkább elzavarja a multikat. meg akkor is, mikor az IMF-fel tárgyalt és közben országos lejáratókampányt folytatott ellenük.

ez a több párhuzamos igazság kormánya. szerencsére ezt egyre többen felismerik, és szerencsére nem mindenki olyan marha, hogy még örüljön is ennek.
@Con Storm: "10., eszméletlenül viszi a pénzt az oktatás, a benne dolgozók jövedelme, főleg a felsőoktatáséban jelentősen meghaladja a versenyszféráét... nem éppen tisztességes dolog adón élősködni, míg a munkásember családot sem tud alapítani..."
Számokat, ha tudnál ezen állításodhoz?!

@reszeg tengeresz: Hányszáz hőbörgő csinált forradalmat (copyright: HírTV) a TV székháznál?
@Emiksz: szerintem semmi ilyen nem történt.
@reszeg tengeresz:

Olyan szép amikor ti libsiztek...

"A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila." - Orbán Viktor, 1989

"A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja... a modern XX. század végi liberalizmus." - Orbán Viktor

"Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely... nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés - legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül... Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen." - Orbán Viktor

"A populizmus élő klasszikusai szájában a "liberális" szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet... Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához." - Orbán Viktor

"Gondoljanak bele abba, mit érezhet ma egy diplomás házaspár, vagy mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj.
...
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tudom, Önök közül kik azok, akik elgondolkodtak a tandíj távlatosabb következményeiről. A tandíj ugyanis nemcsak az egyetemekről szorítja ki az okos, de szegény családba született gyerekeket, hanem előbb-utóbb a gimnáziumból is. Mert minek járjon gimnáziumba a gyerek, ha úgysem tudjuk majd utána fizetni az egyetemet? Az út vége belátható, nem a tudás alapú iparágakba, nem az igazi európai jövőbe kapcsolódunk be, még csak nem is az idetelepített gumigyárakban fogunk dolgozni, hanem a végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik." - Orbán Viktor, 2008 népszavazási kampány

Még szerencse, hogy az internet nem olyan feledékeny mint ti... ;)
@$$$=$$$: Érdekes, amikor az előző kormány idején félévente 50 ezer volt a terv, az elfogadhatatlan volt. Most a jóval több is mehet. Egyébként pedig NEM félévi 150000-ről van szó, hanem egy kicsikével többről, tájékozódni kéne, mielőtt kurvaokosak vagyunk. Az orvosok esetében pl. kb. egymillióról félévente, és utána nem fognak éppen versenyképes fizetést kapni. Szarrá tanulják magukat, alá kell írniuk a hülye szerződést, hogy itt maradnak, és még fizessenek ki 12 misit?
Bocsánatot kérek: ki kezdeményezett anno dacumál népszavazást a tandíj ellen? Bizony a fidesz. Hát akkor mostan ez tessék mondani meg micsoda? Beleszartunk a ventilátorba?
@Trenng: kár hogy azt a tandíjat nem finnanszírozta meg az állam, ezt meg igen. csöpp különbség.
Önmagában a tandíj nem lenne baj, sőt szerintem még kívánatos is. A baj, hogy kivont állami források pótlására, és nem plusz forrásnak szánják így a mértéke is meglehetősen nagy. Az állam a képzés költségeit többszörösen visszakapja a diplomás adójából, tehát abszurd, hogy a teljes költséget akarja bevasalni. Havi 10 ezer környékén reális lenne, az már érzékelhető pluszforrás lenne az egyetemeknek, de a hallgatók többségét se vágná földhöz. Aztán ezt a 10 ezret is lehetne sávosítani tanulmányi eredmény szerint, 20-10-0 a megfelelő harmadokban.
@Cervisia:" A hitel a jövő erőforrásainak jelenbeli felhasználása. A kormány úgy édesítené meg a diákhitelt, hogy az állami szférában elhelyezkedők esetében a munkadó intézmény átvállalná a törlesztést, a magánszférát pedig adókedvezményekkel ösztönöznék ugyanerre"
@$$$=$$$: mit szólnál ahhoz, ha mondjuk pár év múlva kiürülnének az iskolák, akár már az általános iskolák is, mert egy tanári fizetésből elég nehéz másfélmillát kamatostul visszafizetni! Vagy szerinted tanárokra sincs szükség?
@I-brahi: "Érdekes, amikor az előző kormány idején félévente 50 ezer volt a terv, az elfogadhatatlan volt."

így van. azt fizetni kellett volna konkrétan, vagy magadnak felvenni piaci hitelt. és egyébként ne ferdítsél mert egyrész abból kiviláglik hogy kommunista vagy, másrészt meg nem 50ezer volt.

"Egyébként pedig NEM félévi 150000-ről van szó, hanem egy kicsikével többről"

de, attól függ milyen szakot nézel, van ahol több, van ahol kevesebb.

"Az orvosok esetében pl. kb. egymillióról félévente, és utána nem fognak éppen versenyképes fizetést kapni. Szarrá tanulják magukat, alá kell írniuk a hülye szerződést, hogy itt maradnak, és még fizessenek ki 12 misit? "

és az mért jó ha külföldre képzünk ingyen orvost? évi 10milliárdot költ erre az állam. inkább a saját országunknak kéne képezni.
@nyugger100: Most ha te ebből nem azt érted, amit én, akkor komoly gondok vannak valahol..
@genyamagyar: Sok barom libsi egyszerüen nem veszi észre, hogy a diákokat a szoclibek hergelik. Az atv-ben már régóta hívják be a diákvezetőket, és bíztatják, hogy menjenek már az utcára /különösen Kálmán Olga műsorában/. Nem véletlen, hogy a mostani megmozdulásokon mind ott vannak a maszoposok, a dksok az lmpsek /ők még láncot is adtak kölcsön a diákoknak/ söt még a jobbikosok is. A diákok sajnos egyszerűen nem veszik észre, hogy ez a nagy felháborodás már rég nem róluk, nem a tandíjakról szól, ezt az ellenzék kelti, a kormányellenes hisztériázására...Jó lenne, ha a diákok ezt már észrevennék, bár előbb utóbb úgy is rájönnek.
@$$$=$$$: "ezt meg igen"

Veszek egy plazmatévét, mer' ingyen van. Ja, majd februártól havi 20ezer, de most ingyen van.
Jól megfinanszírozza az állam, gratulálok!
Ritka szép példája ez az egész tandíj-ügy annak, amikor egy párt mást ígér ellenzékben és mást csinál, ha kormányra kerül. A kormánypropaganda meg védi ezerrel a Semjént is, meg most a Hoffmann Rózsát is. Na ezért nem foglalkozom már a közmédiával sem egy ideje. Ha nem lennének a hírgyűjtőportálok (hírkereső, hirklikk.hu), hetek-hónapok telnének el anélkül, hogy egy jobboldali napilap cikkébe is belefutnék.
Önfenntartó magyar futballt szeretnék.
@Cervisia: Ha nem tudsz megtakarítani, hitel kell.
@Trenng: hol irtam en, egyszer is akar, hogy fidesz parti lennek, vagy hogy szavaznek rajuk? Mert nektek mindig ez a kiindulo pont, hogyha valaki ellentmond akkor az fidesz szavazo orbanimado.

Ha orban hazugsagairol akarsz gyozkodni engem, akkor eleg nyitott kapukat dongetsz az a helyzet.

Jobbik szavazo vagyok, oket tudom tamogatni tiszta szivbol, es ha valakik ok aztan mindig is gyuloltek a liberalisokat, nalam ez elegendo, hogy azt az egy szavazatot rajuk dobjam be.
@Emiksz: plazmatévé kicsit más mint a felsőoktatás.
@genyamagyar: tévedsz. Az elég nagy baj, ha pártpolitikai szemüvegen keresztül néznek egy ilyen jelentőségű kérdést, ha a pártpolitika rászáll, gyakorlatilag összeragad a diákok követelése és az adott párt imidzse. Kinek kell, hogy a keretszámos elégedetlenség kapcsán mondjuj megjelenjen a zsidókérdés á lá jobbik, vagy gyurcsány ferenc? Senkinek.
@nyugger100: Csak egyet felejt el a t. nemzetvezető és martalóccsapata: egy egyetemista nem egyetlen embert jelent kibaszásilag, hanem legalább 3-4 embert családjával és barátaival együtt, akik nem felejtenek. Ez 100 ezer egyetemistánál 3-400 ezer embert jelent évente, a választásokig meg 2 év van vissza, vagyis kétszer ennyit. Ezzel bizony már el illik bukni egy választást.
@vladimir964: ja, csak te meg azt felejted el, hogy a fidesz nem népszerűségi politikát folytat, hanem rendbe akarja tenni az országot.
@reszeg tengeresz:
--------------------------------
reszeg tengeresz 2012.12.10. 22:03:12
@elkeseredett.polgar: nalad akinek nincs diplomaja az proletar? Mert en elegge szeretek akkor proletarnak lenni. :D

Nemreg osztalytalalkozonk volt. A 20 eves altalanos iskolai. A sok okostojas aki egyetemre ment, egyikuket kiveve, semmire sem vitte. De legalabb orulhettek, hogy ulhettek vegre egy M-es BMW-ben, amikor hazavittem oket a tomegkozlekedes helyett. :D
A majam majdnem kilokte az ajtot a kocsiban, ugy dagadt. :D
---------------------------------

Ennyi rolad, te fidesz altal kinevelt ertelmiseg gyulolo szarjancsi. Te vagy az idealis fideszes, mehetsz endike, wmiki, meg a tobbiek melle :D
@vladimir964: Egy gyerekem végzett az egyetemmel, egy jelenleg végzi, és kettő rémelhetőleg majd el fogja tudni kezdeni és befejezni. Utálom a fidesznyikeket, de nem ez miatt fogok nem rájuk szavazni.
@reszeg tengeresz:
Klasszikust idézve:
"...tiltakozás és sértődés (harag, méreg, bosszú, visszautasítás) kivétel nélkül és minden esetben biztos jele annak, hogy az emberben álarcos bűnök kormányoznak. Mert csak a bűn tiltakozik, sértődik, dühös és utasít vissza. Nem tűri, hogy leleplezzék. Ezért fejt ki oly erélyes, de negatív agressziót."

Szóval te mit követtél el? (Nem, nem várjuk, hogy eláruld, hiszen szégyelled. De tudd, hogy mi többiek mindannyian tudjuk rólad, hogy vaj van a füled mögött. Jó sok...)
@$$$=$$$: Hát ha a kiéheztetés, elbutítás meg kiárusítás, pökhendiség, hozzá nem értés, mindenkivel összeugrás országmegmentés, akkor valóban a legjobb úton haladnak.
@$$$=$$$: "hanem rendbe akarja tenni az országot."

Hát nem nagyon sikerül nekik...
Csak egy apró információ arról, hogy az elmúlt két évben mit okozott az oktatáspolitikai szopatás, elsősorban az érettségi utáni továbbtanulás egyre kilátástalanabbá tétele. Ráadásul mindez még a mostani durva keretszámcsökkentés előttről származó információ.
A szegényebb, elsősorban a falvakban, kevésbé jól ellátott területeken tanulók körében gyakorlatilag nihill állt be, ugyanis azt látják (a gyerekek és nyilván a szülők is), hogy ESÉLYTELENNÉ vált onnan bárki is bejutni egy normálisabb szakra. Bármilyen "marhajó" is a diákhitel, az ilyen helyeken élők számára ez egyszerűen nem reális út.
Anyósom kis faluban tanár, tőle tudom ezeket, ő szembesül nap, mint nap azzal, ahogy a diákok egyre nagyobb része szarik bele az egészbe, mert "MINEK?"...
Gratulálok minden iróasztal mellől okos zseninek.
@nyugger100: De akinek esélye sem lesz a gyerekét beiratni a pénz miatt, az bizony meg fogja tenni.
@vladimir964: szóval támogassam azokat akik azért tüntetnek, mert tudják, hogy az egyetem amit el akarnak végezni, nem fog adni nekik piacképes diplomát amivel egy alap tandíjat nem tudnának visszafizetni, viszont mindezt ingyen szeretnék? akkor menjenek inkább gyárba dolgozni, és ne élősködjenek az államon az én pénzemből évekig.
@Before: A gyerek a szülői mintát követi. Ha az beleszarik a gyerek úgy érzi neki is joga van ugyanerre.
@Con Storm: Ezt a 2008-as népszavazás előtt is így hirdetted? Vagy azóta 'világosodtál' meg?
@$$$=$$$: "Két dolog egészen biztosan végtelen: az egyik a világűr, a másik az emberi ostobaság" (Albert Einstein)
" .... Megdöbbentő és arcpirító, hogy a kormány hogyan reagált az eseményekre. .... " Miért is ?
@$$$=$$$:

Tudod mi kár még?

1. Annál a tandíjnál 56 ezer volt az államilag támogatott férőhelyek száma, Orbán Viktor jövőre 10 ezer 500-at tervez.

2. Annál a tandíjnál 200 milliárd forintot költöttek a felsőoktatásra, Orbán jövőre 115 milliárdot tervez. Ez nominális értékben is brutális különbség, az inflációt is beleszámítva Orbán Viktor kevesebb, mint felét adja a felsőoktatásnak, mint Gyurcsány.

3. Az a tandíj havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is.

4. Annál a tandíjnál átjárható lett volna a fizetős és nemfizetős rendszer. Az első évben senkinek nem kellett volna tandíjat fizetni, a második évtől pedig a teljesítmény határozta volna meg a fizetendő összeget. Ráadásul a rászorulók számára a tanulás továbbra is tandíjmentes maradt volna.

5. Annál a tandíjnál a fizetendő tandíj az egyetemen maradt volna, amelyet az intézmény kétféle módon használhatott volna fel: az egyetemi szolgáltatások fejlesztésére, vagy ösztöndíjra és a diákok szociális támogatására. Mindkettő a hallgatók érdeke lett volna, szemben azzal, hogy Orbán beleönti az egészet a költségvetésnek nevezett fekete lyukba.
Gyerünk Diákság Go Go Go! Szervezzetek egy rendes megmozdulást, mert sokan vannak akik szerint eddig és ne tovább! Az hogy az ellenzéki pártok rajtatok "élősködnek", meg "lenyúlják a kezdeményezést", meg "majd az mszp odaver a tandíjjal",mind csak süket duma, akinek elege van az idióta és pökhendi kormányzásból, most a fronton a helye.
@nyugger100: Ez meg hogy válasz rá? Asszem tudom hol vannak a gondok.
Szerintem az megdöbbentő és arcpirító,hogy pár hülye fellázítja a liberális okos gyerekeket,hogy menjenek tüntetni a gaz kormány és Orbán ellen.Amúgy meg soha ilyen magas arányban nem láttam ennyi Ipad,Iphone,Macbook airt mint ezeknél a szegény diákoknál.Lol
@vladimir964: Egyet értek $$$=$$$ blog.hu/user/767111-vel. A tovább tanulás egy befektetés, aminek elsősorban az egyénnek kell, hogy hasznos legyen. Kockázatos, de már maga az élet is az. Miért kellene az állam és a szülők pénzén 2,5-ös átlaggal évekig élősködni?
Bizony arcpirító. A be nem jelentett tüntetést szét kellett volna vízágyúzni. Abból tuti tanultak volna a macbookos köcsögök.
kedves lófaszarcú kommentelők akik még védik itt a kormányt!

a kurva anyátokat.
@Cervisia: Én is, de azt hiszem nem egyezik a hibakódunk!
@Trenng: Tudod mi kár még? Hogy azóta valakik 80%ra emelték az államadósságot és felvettek egy baszomnagy IMF hitelt, aminek évi ezermillárd a visszaperkálási kötelezettsége.

"3. Az a tandíj havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is."

hazugság.

"Ráadásul a rászorulók számára a tanulás továbbra is tandíjmentes maradt volna."

ez ennél a mostaninál is így van.
Csak egy egyszerű kérdés. Valaki, valaha, valamilyen módon, legalább közelítőleg megbecsülte azt, hogy az adott országban, szakokra lebontva mennyi diplomásra van szükség?

(Nem tudom, tényleg kérdezem)

Mert könnyen lehet, hogy ha az elkövetkező 5 évben nem képzünk egy fia történelem tanárt sem, akkor sem lesz ebből semmi gond.
@nyugger100: Teljesen olyanok a reakcióid, mint a sértett embereknek. Valami múltbeli sebed lehet e területen, hogy ennyire fröcskölsz az egyetemistákra. Az állam nevű cucc megfogalmazásában benne van a polgárainak nyújtandó oktatás is, és bizony az adófizetők pénzén. A gond a rossz súlyozással és elosztással van.
@$$$=$$$: Aki már bent van az egyetemen, azt nem érinti. Nekik pont az lenne a jó, ha előbb-utóbb hiányszakmává válna a területük, és annyit kérhetnének érte, amennyit nem szégyellenek. Szóval most a saját érdekeik ellen tüntetnek, volt már ilyen idehaza?
@clegane: Sőt egyenesen újfasiszta te korlátolt barom.
@JosephSmith: attol, hogy te azt mondod, hogy en idealis fideszes vagyok, akkor azza is valok? :D
Jezusom, ti mennyire ostoba szemellenzos hulladekok vagytok. :D :D
A fidesz nekem messze tul puhany, messze nem eleg radikalis. Egy modon erhetik el, hogy rajuk szavazzak 2014-ben. Ha sittre basszak fletot. Akkor olyan vastag X-et kapnak tolem, hogy behorpad a papir.

@Szevasztok: idiota vagy.
@clegane: Kedves Clegane! Nyugi, mert megüt a guta! Itt nem a kormányról, hanem a felsőoktatás koncepciójáról van szó.
@$$$=$$$: ""Egyébként pedig NEM félévi 150000-ről van szó, hanem egy kicsikével többről"

de, attól függ milyen szakot nézel, van ahol több, van ahol kevesebb."

Akkor nézd meg jobban. Amiért érdemes hitelt felvenni, az 250 környékén kezdődik, buddhista teológus lehet van 150 alatt is..
@vladimir964: @vladimir964: Egy gyerekem végzett az egyetemmel, egy jelenleg végzi, és kettő rémelhetőleg majd el fogja tudni kezdeni és befejezni. Utálom a fidesznyikeket, de nem ez miatt fogok nem rájuk szavazni.
@Faszerkezet: Ez nem teljesen így működik, hogy most mennyire van szükség. Ma lehet, hogy nem kell több gépészmérnök, holnap viszont a sok szakképzett mérnök miatt lehet idetelepülne egy fejlesztőközpont. Arra egy cég se fog jönni, hogy majd öt év múlva lesz ember.
@$$$=$$$: Na és mi a jobb? Havonta kifizetni 10 ezret, ami annyira azért mégsem megerőltető, vagy többmilliós hitellel indítani, miután kiléptél az egyetemről. Én egyébként - veled ellentétben - eléggé tisztában vagyok a pillanatnyi költségtérítési összegekkel, ugyanis a harmadik diplomámat csinálom, és így valóban többszázezret fizetek egy félévben. De: én megtehetem, mert a korábbi diplomáimnak köszönhetően olyan munkám van, ami mellett ez vállalható. Továbbá a szüleimnek sosem kellett fizetni lakbért vagy albérletet, nem voltunk anyagilag rossz helyzetben, örököltem egy lakást, így lakáshitelem se volt soha, de egy autót már én se tudnék fenntartani, pedig az nem luxuscikk. A szerencsések közé tartozom, de szeretném, ha azok is tanulhatnának, akiknek nincs ilyen háttere, mint nekem. Egy pedagógus, vagy orvosi fizetés, de a közszféra számos területe csak olyan munkát tesz lehetővé, ami 100ezernél kevesebb nettót jelent. Ebből hogy a bánatba tartsa fenn magát, fizesse a hiteleit, stb.?
@reszeg tengeresz: "Jobbik szavazo vagyok, oket tudom tamogatni tiszta szivbol"

Ja, így már értem. Szóval akkor nem vagy vitaképes...

Ja, és anyád libsi!
@Faszerkezet: "Mert könnyen lehet, hogy ha az elkövetkező 5 évben nem képzünk egy fia történelem tanárt sem, akkor sem lesz ebből semmi gond."

ez több mint valószínű.
@nyugger100: az a baj, hogy nem csak.
én speciel látni vélem az értelmét az átalakításoknak, tényleg. nem is lenne elvben bajom a tandíjjal, sőt megkockáztatom hogy jó ötletnek tartom hogy aztán ha állami szférában helyezkedik el, akkor visszafizetik.

azzal van bajom hogy
- Viktor hosszú éveken keresztül meghiúsított ellenzékben minden hasonló kísérletet demagóg szöveggel, amihez képest most 180 fokos fordulatot tett, tehát egy hazug, kétszínű gazember

- szemébe hazudik mindenkinek azzal hogy "nincs tandíj", pedig tényleg van, az más kérdés, hogy könnyű törleszteni és alkalmasint segít az állam visszafizetni, tehát egy hazug, kétszínű gazember

- szarik arra, hogy lekommunikálja a diákokkal, a választókkal, hogy miért ilyenek az átalakítások, csak most a tüntetés után kezdenek magyarázkodni, előtte arra szórták a kommunikációs pénzeket hogy "a Gyurcsány, a Bajnai" - tehát egy a választópolgárokat hülyének néző, sunyi gazember

Orbán tehát egy sunyi, hazug gazember, nem alkalmas kormányfőnek, mennie kell.
Tüntetni ellene bármilyen alapon üdvözlendő dolog.

@The brain: szopjál le
@kovi1970: szerencsere edesanyam sem liberalis, hanem egy tisztesseges konzervativ asszony, ellentetben a te liberalis cafka kurva anyaddal.
@Trenng: Mivel Orbán minden szava hzugság igy idézni hogy mit mond teljesen fölösleges. Mire megszárad a tinta a papiron már úgy is mást mond. Tehát ha idézni akarsz akkor a gyakorlatot mond el. Mi az amit cselekedett. Igaz abból kihámozni azt is nehéz. Tehát Orbán egy politikai bünüző. Egy szavát és cselekedetét nem lehet komolyan venni!!!!!
@$$$=$$$: "@I-brahi: "Érdekes, amikor az előző kormány idején félévente 50 ezer volt a terv, az elfogadhatatlan volt."

így van. azt fizetni kellett volna konkrétan, vagy magadnak felvenni piaci hitelt. "
- nem igaz, diákhitel már legalább annyi ideje létezik, mint tandíj. Csak azt eddig arra vetted fel, hogy tankönyveket vegyél belőle, kaját, esetleg kollégiumot fizess. Most majd csak tandíjra tudod költeni.

"és az mért jó ha külföldre képzünk ingyen orvost? évi 10milliárdot költ erre az állam. inkább a saját országunknak kéne képezni." - a 10milliárd csak egy kitalált szám, valamelyik kormánypárti képviselő ejtette ki a száján, valójában nem felmérhető mennyi ember ment el, és azok költsége mennyi volt. Ha a saját országának akarna képezni az állam, akkor olyan országot próbálna építeni, ahonnan nem akarnak elmenni az emberek, és nem erővel akarná ideláncolni a fiatalokat. De sajnos Orbánék csak ebben tudnak gondolkozni.

Azt is megmagyarázhatnád, hogy mitől lesz jó az az egyetemeknek, hogy a kormány az összes befolyt tandíjat a közösbe irányítja és nem az egyetemekre.
@Cervisia:

Azért lássuk be, vannak olyan szakterületek, (mondjuk pont az oktatás az egyik) ahol lehet/lehetne előre tervezni. Lássuk be nem valószínű, hogy jövő évtől robbanásszerűen születik 1 millió gyerek. (De ha ez meg is történik, még mindig évek mire oktatásba kerülnek, így max átmeneti gondot jelentene)

A gépészmérnök példa szép, csak ha jóltudom ott nem is vitték le a keretszámokat. (Legalábbis elsőre, most nemtudom mi a helyzet, az új keretszámcsökkentésről nem találtam szakokra lebontott adatokat)

De lássuk be egy állam (Tekintsünk el a kormánytól) valószínű jó előre - akár évekre - tud arról, hogy egy ilyen szintű fejlesztést akar valamelyik cég véghezvinni Mo-on. Azt azért kötve hiszem, hogy hirtelen Kistarcsán felépül egy kutatóközpont és megjelenik egy hirdetés, hogy 1000 gépészmérnököt keresünk.
@I-brahi: ha az orvos itthon marad az állam kifizeti, ennyi, és igen nem értek egyet mindenben a kormánnyal, de ez a realitás hosszútávon fenntarthatatlan a felsőoktatás, bár én csak 22500-ra csökkentettem volna az állami képzési helyeket, és természetesen a bölcsész szakoknak kevesebbet adtam volna, és a műszaki, fizikusi, kémikusi, matematikusi, orvosi ill. más természettudományi tanulmányoknak adnék többet, nincs szükség Pedagógusra annyi, mert sokan ma is állásnélküliek, ill. gazdaságira sem, mert kiképeztünk egy csomót (közgazdász, stb) az ország meg majd nem csődbe ment, és informatikusra sincs annyi szükség abból elég a technikus is.
Egyetértek azonban a szerződéssel, nem Angliának adózom, hanem ide...
@clegane: Brian-s részen kívül minden egyetértek, de hangsúlyozom nem a kormányról, hanem a koncepcióról van most szó részemről. Végre egy megoldási javaslat ami részemről elfogadható.
@$$$=$$$: Mi a rettenetes faszért kelljen felvenni hitelt? Miért kelljen rögtön adóssággal indítani? Egy népszerűbb bölcsész szakon is 250ezer lesz a tandíj, és las-san is-mét-lem, hogy fel-fogd: NEM TUDJA utána az ember a havi 100ezer nettóból törleszteni.
@sárospataki lány: "Kinek kell, hogy a keretszámos elégedetlenség kapcsán mondjuj megjelenjen a zsidókérdés á lá jobbik, vagy gyurcsány ferenc? Senkinek."

Miért baj az ha pl. Gyurcsány kiáll mellettetek? Neki is van pártja, így nagyobb lesz a nyomás a kormányon. Természetesen a szélsőséges pártoknak nincs helyük sehol, nem csak ilyen megmozduláson, gondolok itt a Jobbikra.

Szóval inkább a tandíj, mint Gyurcsány?
@nyugger100: akkor veled nincs bajom, elnézést a korábbi kirohanásért.
A kormány a tandíjjal a hűbéri rendszert vezeti be. Egy életre kiszolgáltatottá - és ezáltal függővé - teszi a hiteleseket.
@clegane: fúj tudtam,hogy egy mocskos kis buzi vagy.Nem volt elég leszopnod tegnap azt a pár kancigányt?
@$$$=$$$:

Hohó, egy újabb tudatlan. :) Kár, hogy az orrodig se látsz és mégis okoskodsz. Te is csak annyit tudsz amennyit a propagandából megtudtál, szajkózod is szakadatlanul, hogy IMF hitel, IMF hitel, azt már nem kérdezed meg, hogy most a nagy szabadságharc idején milyen hitelből és főleg milyen felárral finanszírozzák az ország működését.

Mellesleg az IMF hitelről talán inkább azokat kérdezd akik konkrétan felvették és elköltötték. Pl akik a MOL 21%-os részvénycsomgját IMF hitelből vették meg több mint 500 milliárd Forintért (és ami mellesleg ma alig 400 millárdot ér vagyis 100 000 000 000 Forintnak kapásból huss...).

De mintha a tandjíról lett volna szó. Mindarra amit írtam, ennyit tudtál csak kinyögni?

"3. Az a tandíj havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is."
hazugság."

Bizonyítsd! Nézz utána a számoknak és cáfolj meg ha tudsz. Sok sikert! :)
@$$$=$$$: @Faszerkezet: "Mert könnyen lehet, hogy ha az elkövetkező 5 évben nem képzünk egy fia történelem tanárt sem, akkor sem lesz ebből semmi gond."

Nem, ezzel és a hasonló radikális csökkentéssel én nem értek egyet.. mert tegyük fel, hogy nem képezünk történelem tanárt 5-10 évig, akkor lesz egy generációs szakadék a képzésben.. akik eddig történelem tanárt képeztek, elbocsájtjuk, majd 10 év múlva, amikor észbe kapunk, hogy hamarosan nem lesz történelem tanár, akkor gyorsan össze kell verbuválni egy gárdát, aki történelem tanárt képez.

Egyrészt nem lesz gyakorlott oktatói gárda, másrészt mert hirtelen kell előállítani, sokkal többe kerül, mintha folyamatosan építed fel a rendszert.

A kiinduló feltételezés helyes, valóban meg lehet kérdőjelezni egyes szakmák létszámigényét.. de kinullázni szerintem baromság.

pl: közgazdász és jogász képzés.. most nincs állami férőhely, mert sokan vannak.. de mi lesz 10 év múlva? ez egy tipikus rövidtávú gondolkodás.. messze nem a kiegyensúlyozott, fenntartható irányt mutatja,..
@reszeg tengeresz:
És te a konzervatív eszme nevében kurvaanyázol éppen?
Igen érdekes a kormány filozófiája:

IMF (kedvező) hitel NEM KELL!
Diákok viszont VEGYENEK FEL (kedvező) hitelt!
@genyamagyar:
Ha a tandíj ellen általában tüntetnek, akkor jogos, ha felháborodnak, hogy Gyurcsány kiáll mellettük, mivel ő is tandíjt akart anno bevezetni. Ha egy ésszerű tandíjas rendszer mellett tüntetnek a most tervezettel szemben, akkor persze más a helyzet, de nem ezt látom.
@Faszerkezet: elérulom, h a gépészmérnökök számát is csökkentették..
@Zabaalint: Haggyad! Nem vitaképes, lobbikos. Muhaha!
@genyamagyar: Hol az ellenmondás? Az állam nem csak az egyén vegyen fel hitelt, ha tanulni akar.
Kedves Fideszes kommentelők!

Nem avval van baj, hogy igazságos-e vagy nem a tanítás költségeit magára a tanulókra hárítani, mert lehet ez ésszerű is, hanem avval, amit a Fidesz nevű Orbán-horda művel. Nem ezt ígérték.
Gondoljatok bele, ha ezt Gyurcsány lépte volna meg? Mit szóltatok volna?

De gyomorforgató az is, ahogy a kormány egyik kezével szórja a 100 millárdokat soha meg nem térülő mobil tenderekre, állami vállalatok államosítására, nyugdíjmunkahelyfidesz-védelmi programokra, vagy 10000 huligánt + a Nagy Fehér Főnököt éltető trágya magyar focira, miközben az oktatástól elvesz.

Esetleg ha visszakülditek a következő szart sem érdeklő nemzeti konzultációs kérdőívet, említsétek meg, hogy ildomos lenne a jövőben a magyar focit is önellátóra állítani, vagy esetleg a pártokat a tagdíjakból működtetni.

Üdvözlöm Orbánt!
@vladimir964: megmagyarázta a minap valamelyik főbűnözőjük a tévében hogy az azért volt mert ellenzékben nem kellett számolniuk a valóságos helyzettel, most meg elmúltnyócév van.

Ebből számomra az derül ki hogy nem csupán arról nincs fogalmuk hogy mit jelent kormányozni, de arról sem hogy mit jelent ellenzékben lenni.

Nem, az ellenkezés és az ülésekről-szavazásokról kivonulgatás nem ellenzéki munka, az dedó. Ugyanígy a kormányzás sem einstand, nem bűnszövetségben visszaélés a hatalommal, hanem egészen más.
@reszeg tengeresz: "idiota vagy."

Vedd már észre: minél jobban fröcsögsz annál inkább bizonyítod a TÖBBIEKNEK, hogy valami súlyos bűnöd van.
Csak azért írtam - mellesleg segítő szándékkal, hogy szóljak. Mindenki leveszi a tutit rólad, csak te nem veszed észre magad.
@Zabaalint: A probléma az, hogy szar helyzetben van a gazdaság. Ezt ugyanúgy köszönhetjük mindegyik pártnak amelyik az elmúlt22évben "kormányozta" Magyarországot. Az orbán azt ígérte, hogy rendberakja (mondjuk az 1998-2002-es teljesítménye alapján csodálkozom van aki ezt elhitte neki). 2 év után látszik, hogy sajnos nem megy neki. Hogy miért? Nem tudja, hülye hozzá, vagy csak nem is akarja.
Ennek az elhibázott gazdaságpolitikának, amiben nagy szerepe van a trágya adórendszernek, köszönhető, hogy az orbán most csökkenti a felsőoktatásnak juttatott pénzeket. Óriási hiba!
@Zabaalint: Nem, ő ezt a szép beszédet otthon, az édesanyjától tanulta.
@zajos1: Az egyszerre tandíj és röghöz kötés már önmagában elfogadhatatlan. A tervezett tandíj pedig baromi magas, és a felsőoktatást valójában nem tudja megfinanszírozni, ott ugyanis olyan költségek vannak, amikkel egyesek valójában nem is számolnak. Mindemellett sem a szociális ösztöndíj, sem a lakhatási támogatás nem elég semmire, olyanon a kollégiumi és albérleti díjak. A matematikusokat, informatikusokat sem szívja már fel a piac, csomó helyen elbocsátások, létszámstop van, ugyanis a multik egyre kevésbé akarnak Magyarországon beruházni. Ugyanazzal a képzettséggel, ugyanannyi munkára ma feleannyi bérért lehet felvenni egy informatikust, mint pár évvel ezelőtt. Pedagógusból pedig nem lenne sok, csak az iskolák úgy gazdálkodnak, hogy kevesebb tanárt foglalkoztatnak több óraszámban, 40-50 fős osztályokkal, elbocsátják azokat, akik valami speciális tárgyat tanítottak. Az egyetemek nem foglalkoztatnak külsős óraadókat, soha nem volt ennyi demonstrátor a BME-n például, mert nekik nem kell fizetni, stb., és még folytathatnám.

Csak a tisztánlátás kedvéért...
@Zabaalint: "Ha a tandíj ellen általában tüntetnek,"

Nem a tandíj ellen tüntetnek.
@Szevasztok: oreg, te mi az anyadrol beszelsz most komolyan? Azert anyazom a libsiket egy forumon mert bunom van? :D
Komolyan mondom, hogy tenyleg hulye vagy, szoval nyugodtan befejezheted.
En nyugodtan alszom ejszaka, nem vagyok az a rablofajta mint a te szdsz-es felmenoid, es vezereid, nincs miert aggodnom.
@nyugger100: nincs különbség állam, család, egyén terén, ha hitelről van szó.
@tcom: Mindenben egyetértek Veled, kivéve, hogy ez a bevezetendő díj nem tandíj, hanem tanulőpénz. A jövőért történő felelősségvállalás pénze. Ha rossz, piacképtelen szakot választok, képességeim miatt valami alibi diplomára van szükségem, vagy úgy gondolom, hogy végiglébecolok pár évet az állam és a szülők pénze helyett hitelből akkor lehet, hogy marha nagyot bukok amikor a hitelt törleszteni kellene.Ellenkező esetben egy jó befektetés is lehet a tanulásra fordított hitel.
@I-brahi: "NEM TUDJA utána az ember a havi 100ezer nettóból törleszteni. "

de akkor mi a lőcsért nem megy el olyan szakra amivel többet fog keresni diplomásként mint egy kőműves segédmunkás?????
amikor majd bekopognak selmeczi gabikához, és viszik agyonlőni, remélem, elsüti valaki, hogy "érted jöttünk, nem ellened"
@genyamagyar: de igen, mert az állami hitelt nekem is fieznem kell ellenkező esetben csak az egyénnek kell viselni döntésének következményeit.
@tcom: "Nem ezt ígérték."

mit ígértek?
@$$$=$$$:
"@Emiksz: szerintem semmi ilyen nem történt."
"@Emiksz: plazmatévé kicsit más mint a felsőoktatás. "

Öröm veled érveket ötköztetni...
@reszeg tengeresz: "Azert anyazom a libsiket egy forumon mert bunom van?"

Nem. Azért anyázol EGYÁLTALÁN (t*kömet érdekel kit), mert van veled valami gikszer. És ezt gondolja RÓLAD MINDENKI! (Itt most az én véleményem nem számít.)

Csak akartam adni egy visszajelzést neked, hogy tudd mit gondolnak rólad MÁSOK.
Remek cikk. Ilyenekkel kellene teli lennie az egész magyar sajtónak.
@$$$=$$$: "de akkor mi a lőcsért nem megy el olyan szakra amivel többet fog keresni diplomásként mint egy kőműves segédmunkás?????"

Remélem ezt majd megkérdezed legközelebb az altatóorvostól is mikor a műtőben föléd hajol.
A Jobbik támogatása nem meglepő, hiszen a vezetőik többsége most egyetemista vagy 1-2 éve végzett, többnyire államilag finanszírozott szakokon.
@nyugger100: "de igen, mert az állami hitelt nekem is fieznem kell ellenkező esetben csak az egyénnek kell viselni döntésének következményeit."

Nézd, ha az állam a diákoknak ad hitelt, az téged is érint. Többek között azt a pénzt valahonnan elveszi, pl. tőled is. Aztán miután törleszteni kezdi a diákhitelt a delikvens, azt nem költi el a gazdaságban, így nem pörgeti azt, ami közvetve téged is érint.

A kormány azt kommunikálja, hogy a hitel rossz! Kivéve, ha ő adja kamatra! :D
@nyugger100: "ez a bevezetendő díj nem tandíj, hanem tanulőpénz. A jövőért történő felelősségvállalás pénze."

Megfogalmazhatod virágnyelven is, ez akkor is tandíj lesz. Röviden és tömören. Azért fizetsz, hogy tanulhass. Ha nem fizetsz nem lesz diplomád. Ennyi.
A rózsikának is józan paraszti ésszel kéne gondolkodni és nem az értelmező szótárt böngészni.

Az meg, hogy melyik szak az ország szempontjából fontos egy másik kérdés. Egyenlőre nem az látszik, hogy erre menne ki a dolog. Egyszerűen pénzt akarnak kivenni a felsőoktatásból, miközben 10-20milliárdokat költenek a futball támogatására, stadionok építésére. Ostobaság és pofátlanság is a köbön...
Na ha minden igaz nulla százalékra csökkentik a diákhitel2 kamatát. Magyarán az államkassza terhei hamarosan elérik, sőt meg is haladják majd az állami finanszírozású rendszerét, csak a pénz nem az egyetemekhez, hanem bankokhoz kerül. A diákok meg fizethetnek. Kárpátok géniuszai..
@$$$=$$$: Tenyleg igazad van. Nem igertek semmit... Ezzel a kerdessel az OSSZES fideszre szavazot sikerult minositened.
@vladimir964: Ne feledd, Eintstein a vilagur vegtelensegeben nem volt annyira biztos...
@genyamagyar: hopp, én nem vagyok egyetemista, már vagy 15 éve :-) A kérdés meg nem úgy merül fel, hogy ferenc vagy tandíj, hanem úgy, hogy tandíj, vagy nem tandíj. Mondok egy példát. Én abszolút jobb(közép), konzervatív gondolkodású vagyok, de nem értek egyet a tandíj ilyen formájával, és támogatom, hogy mint civil, horizontális szervezet, a diákok/hök igenis álljon ki ez ellen a hülyeség ellen, és kényszerítse rá a kormányt, hogy ezt a marhaságot hagyja abba. Ha viszont novákelőd vagy ferenc feltűnik, akkor tuti ki fog nyílni a bicska a zsebemben.
@$$$=$$$:

Na mi van öcsisajt, amikor tételesen kellene cáfolnod valamit akkor elhallgatsz? Olyan könnyen odahánytad nekem, hogy "hazugság", de az már nem megy, hogy bizonyítsd is? Tipikus szánalmas fideszrobot...
Valakinek feltunt, hogy a Diakhitel 2. kamattamogatasa egy mezei kormanyrendelet? Ergo barmelyik nam megvaltoztathato.
Valamiert ez nem sarkalatos-alkotmanyos betonba ontott nemzeti kincs...
@Cervisia: Pontosan, mindig is azt mondtam, hogy ez az ostoba fidesz kormány a bankokkal akarja finanszíroztatni a felsőoktatást. Viszont így majd a haszon is a bankoknál fog lecsapódni. A tanulás befektetés (lenne), nemcsak az állampolgárnak hanem az államnak is.

Arról nem is beszélve, hogy amilyen híre mostanában van az orbánnak a bankoknál kérdés mekkora kamatra kap majd hitelt az állam ezekre a "diákhitelekre"? Amit szintén mi adófizetők fogunk fizetni.
Ne keverjük a költségvetéssel amit így is úgy is ki kellene gazdálkodni a költségvetésből, ez színtiszta hitel lesz. Amit meg megspóroltak ezzel az egésszel az elköltik másra. Vazzeg! Miért nem lehet a stadionépítést hitelből finanszírozni, a felsőoktatást meg békén hagyni? Ha már jobb ötlet nincsen...
@Cervisia: Ez csak a seggfejeknek meglepetés. Minden józan értelmes ember tudja, hogy az egész csak hazánk cionisták kezére játszásáról szól. Kormányoktól és miniszterelnököktől függetlenül. Csak a barom szidja orbáncigányt meg libajnait gyurcsótányt.

Judeurópai unióból kellett volna kilépni már régen, ezért: index.hu/belfold/2012/12/12/az_eu_ragaszkodik_a_budapesti_dugodijhoz/
meg ezért:
index.hu/gazdasag/2012/12/12/nem_tetszik_az_eu-nak_a_husipar_megmentese/

Ez csak a mai termés. Van még olyan barom, aki nem látja honnan jön az ukáz és mire megy ki a játék????
Csak egy aprócska comment az eddigi egyetemista-ellenes hozzászólásokhoz egy egyetemistától:
Jelenleg a mesterszakos diplomámat írom, tanulmányaim alatt végig 4,8 fölötti átlagot produkáltam, az egyetem mellet 2 munkahelyem mindig volt, hogy életben tudjak maradni - nem lébecoltam végig az elmúlt 6 évet. Alapvetően nem gondolom, hogy mindenkinek napi 3-4 órás alvással és meglehetősen szegényes társadalmi életet élve kellene végig járnia a diplomához vezető utat. Azokról a diákokról nem beszél soha senki, akik erejükön felül küzdenek - pedig elhihetitek, igen sokan vagyunk. A magyar felsőoktatás igenis rendkívül színvonalas, aki akar, tisztességgel helyt tud állni benne.
Ha viszont már a bekerülés lehetőségét is megszüntetik, vajmi kevés esély van arra, hogy a hozzám hasonlóan nehéz anyagi körülmények közül érkezők bizonyíthassanak. A diákhitel nem megoldás - ma már nincs biztosíték arra, hogy pályakezdőként a szakmádban állást kapj, csak a többmilliós adósságra. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez bárkinek is kedvező feltétel.
Az egyetemisták ma nem azért lázadnak (tudom, hisz közülük való vagyok magam is), hogy mindent a fenekük alá tegyenek és nem is azért, hogy biztosítsanak még egy-két plusz semmittevős évet a lustábbaknak. Többségünk egyet ért abban, hogy változtatni kell az "örök egyetemisták" arányán, viszont ezt nem a bekerülés ellehetetlenítésével, hanem a bent maradás feltételeinek szigorításával kellene megvalósítani. Pl.: egy bizonyos tanulmányi átlag alatt tegyék át költségesre a diákokat, vágják ki azokat, akik 2-3 nekifutásra sem tudnak teljesíteni egy tantárgyat stb.. Vannak olyanok, akiknek tényleg nincs helyük a felsőoktatásban. Ezt azonban egy 18 éves gyereknél még nem lehet megállapítani - meg kell adni a lehetőséget, hogy mindenki bizonyíthasson. S ha elbukik, menjen Isten hírével, nem sírunk utána.

Ha viszont kevesebb hallgató lesz az egyetemeken, rengeteg oktató is elveszti az állását (tőlünk decembertől 30 fantasztikus oktatót küldtek el).

Szeretném doktori képzésben kamatoztatni a tudásom a későbbiekben. Ha viszont szépen lassan bezárnak az egyetemek, karok, tanszékek, létszámstopot hirdetnek, akkor miért hajtottam ennyit az elmúlt években? Miért pazaroltam el a "legszebb éveimet" arra, hogy majd egyszer a saját disszertációmon ütyködhessek? Azért, hogy azok vegyék el tőlem ezt a lehetőséget, akiknek a doktori tézisük azon az állításon alapul, hogy "Mick Jagger maga az ördög", s akik anélkül kapnak dr-t a nevük elé, hogy egy értelmes magyar mondatot ki tudnának préselni magukból?

Az egyetemisták nem ingyenélők. Amit eddig az állam a taníttatásunkra szánt úgymond, azt pár év alatt úgyis visszakapja jövedelemadó formájában.

Így is le vagyunk maradva jócskán az nagy Európától, miért kell még jobban ellehetetleníteni az értelmiség helyzetét? Ha szakmunkát szeretnék tanulni, azt hadd tegyem azért, mert az az álmom, hogy pl. szakács legyek (ami, teszem hozzá, egy gyönyörű szakma), nem pedig azért, mert azt mondják, hogy nincs más választásom.

Hát, ez mégsem egy aprócska megjegyzés, utólag is elnézést kérek érte.
Egyszerűen csak rossz érzéssel tölt el, hogy ennyire rossz véleménnyel vannak sokan az egyetemistákról, holott legtöbbünk igencsak megdolgozik azért, hogy egyetemista lehessen.

Minden jót kívánok mindenkinek
@Cervisia: "Na ha minden igaz nulla százalékra csökkentik a diákhitel2 kamatát. Magyarán az államkassza terhei hamarosan elérik, sőt meg is haladják majd az állami finanszírozású rendszerét, "

Ez azt jelenti, hogy egy kb 2.5 millió Ft-ba kerülő - átlagosan drága - diploma a kamattámogatás miatt kb 8 millió Ft-ba fog kerülni a költségvetésnek.

Jó üzlet, a hülyének is megéri!
@Anyátok picsája!: "Van még olyan barom, aki nem látja honnan jön az ukáz és mire megy ki a játék????"

Xenuval beszéltél ma már?
@Trenng: mi baj van? cáfoltam, nem történt ilyen, úgyhogy honnan tudod hogy mennyi lett volna? csak tervezet volt. nade mindegy.

@egy egyetemista: "Ha viszont már a bekerülés lehetőségét is megszüntetik"

mit hazudozol? nem szüntetnek meg semmilyen lehetőséget. ingyér végigtanulhatod az egészet diákhitellel.
@Cervisia: ezt már egyszer eljátszották. Az első diákhiteleknél alacsony kamatot ígértek, aztán valamilyen érdekes oknál fogva, mire a visszafizetésre került a sor, 5-6 év múlva, addigra már 3x-os kamattal kellett visszafizetni mert évről évre kicsit tornászták feljebb.

Úgyhogy ez most lehet a beetetés miatt 0%, aztán mire vissza kell fizetni lesz az 3-4 is...
@nyugger100:

Én is gondolom. Magamat ultra liberálisnak tartom (milyen csúnya szó, szabadelvű - jézusmáriám, szabadság) felfogás része a szabad piac megléte és az állam minimális szerepvállalása. Szerintem, úgy ahogy 1 kg kenyér megvásárlásakor sem várjuk el az állami támogatást, így az oktatást is az abban részt vevőnek kellene fizetni.

De elfogadom az ellenérveket és meg is értem.

Példaként az USA-t szokták felhozni példának. Elég egy filmet megnézni, ahol az egyetemista éjszaka dolgozik a tandíjáért, ahol csak az ösztöndíj lotto nyeremény kategória... mégis hol tartanak.

Bizonyított tény, hogy ha fenn áll a kemény (anyagi) érdekeltségi viszony a felsőfokú oktatásban, akkor az hatásosabb, költséghatékonyabb az országnak.

Nevezhetjük tanulópénznek vagy egyetemivédelmipénznek =;-) , ez akkor is fizetendő pénz. Már unalmas ez a fidesz ámítás, a megszorítás, racionalizálás, az államosítás, nyugdíjvédelmi akcióterv, a kisjövedelműek adója nem növekedett, csak a mocskos multi csökkentette a fizetésüket...
A gyomorforgató hogy, akik 2008-ban még népszavazást indítottak a tandíjról, azok most soha sem látott mértékben növelnék a képzésért fizetők táborát, úgy hogy jogilag már megtiltották egy lehetséges népszavazást a "tandíjról" vagy ahogy Orbán nevezi.
@Anyátok picsája!: "Minden józan értelmes ember tudja, hogy az egész csak hazánk cionisták kezére játszásáról szól. Kormányoktól és miniszterelnököktől függetlenül. Csak a barom szidja orbáncigányt meg libajnait gyurcsótányt.

Judeurópai unióból kellett volna kilépni már régen, ezért: index.hu/belfold/2012/12/12/az_eu_ragaszkodik_a_budapesti_dugodijhoz/
meg ezért:
index.hu/gazdasag/2012/12/12/nem_tetszik_az_eu-nak_a_husipar_megmentese/

Ez csak a mai termés. Van még olyan barom, aki nem látja honnan jön az ukáz és mire megy ki a játék????"

Ez a légyeg, de a sötét barmok nem látják. Meg is érdemli a magyar, hogy földönfutóvá teszik, akkora seggfej nép.
@$$$=$$$: "ingyér végigtanulhatod az egészet diákhitellel."

Ez már a szellemi sötétség netovábbja! Komolyan! Érted, amit leírsz, vagy csak az jön ki a szádon, amit a narancspropagandától hallasz?
@Szevasztok: 1. leszarom a masokat. Akar kisbetuvel, akar nagybetuvel irod.
2. Mekkora szerencse, hogy te mindenkirol tudod mit gondol. :D Te vagy maga az informacio kozpont. Hozzad fut be minden. Az alfa es az omega. Valojaban pedig csak egy ertelmetlenseget ismetelgeto senki vagy.
@tcom: akkor nekem csak egyet árulj el: (függetlenül mit gondolok a témáról)

Ha mindenért neked kell külön fizetned (ahogy írod kenyér, oktatás, lassan már orvos, stb.) akkor mégis mi a büdös lófaszért adózunk?????????????
@Szevasztok: így van. senkinek nem vész el a lehetőség hogy tanuljon. sőt, lehet ma megszavazzák, hogy nulla százalék legyen a kamat.
@Trenng: Önmaga vonatkozásában teljesen igaza volt. Orbán Viktort valóban teljesen felesleges volt közpénzből iskolába járatni. Fizesse vissza! Majd aztán pofázhat.
Üdv:
b
igen szerintem is. jöjjenek a baloldali egyetemisták és foglaljanak el egy hidat. teljesen más lesz, amikor ugyanezt csinálták a jobboldali nénik. mert ők majd nem kisszékre ülnek. nem az elképzelés a lényeg, hanem a hídfoglalás. kiabálják ott, hogy az "egyetem a miénk".
@reszeg tengeresz: "1. leszarom a masokat. "

Akkor ezek szerint szociopata vagy.
Vagy netán a kakiszexre izgulsz? Aktívan vagy passzívan szereted? Egyszer így, egyszer úgy?

(Egyébként csak azért szívatlak, mert mulatságos, ahogy túráztatod magad. Abba ne hagyd!)
@tcom: Jó, legyen tandíj, de akkor ne várják el, hogy a semmire magasabb adót fizessek utólag. Számolják ki a költségvetésben mennyi szja bevétel kell, osszák le az adófizetők közt egyenlően, és fizessen a minimálbéres is fix 30 ezret, meg az is, aki félmillás bruttót kap, mert elvégzett egy mérnöki szakot.

Jellemzően most is azok hőzöngenek, akik egy szalag mellett dolgozva húszan fizetnek annyi adót, mint egy sikeresebb diplomás, és nagy hangon károgják, hogy "ne az ő adójukból fizessék". Na abból amit ők fizetnek lófaszra futná, nem családi pótlékra meg rezsitámogatásra.
@$$$=$$$:

Hülyét csinálsz magadból! Mi vagy te fideszvédelmi megbízott.
Wikipedia:

"A 2008-as magyarországi népszavazást („szociális vagy háromigenes népszavazás”) a Fidesz–KDNP népszavazási kezdeményezése nyomán 2007. december 17-én írta ki az Országgyűlés a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj megszüntetése ügyében."

Amúgy ahogy a Orbán váltogatja a meggyőződését, véleményét, értékrendjét simán normális lehet, hogy ma már a tandíj eltörlése ésszerű a fidesz számára. Már 4 év telt el és csak most változott meg a véleményük, ez rekord Orbánnál. Védelmére meg kell, hogy említsük 20 év kellett számára, hogy a lánglelkű, ortodox liberálisból eljusson a szélsőjobbal kokettáló, szélsőbalos kádári demokrácia felfogásig, kvázi egy light Mussolini és egy Lukasenkói félkommunista teljesen gyökértelen, átláthatatlan politikai kotyvasztig. Ahol minden cselekedetet a rövidtávú hatalommegtartás, megszerzés vezérel. A politika fő motívuma a nyugdíjasok lekenyerezése, hiszen ők nagy tömegben hajlandóak szavazni menni. Miközben a bérből élők, a gazdaság szereplői szenvednek, a munkaképes, jól képzettek tömege hagyja el az országot már 56-óta nem látott mértékben (erre reagálj!!!!!), az adóbevételek csökkennek, aközben a nyugdíjak emelkednek.

De azt is látni kell mi lesz ennek a vége a csőd után: 20%-os nyugdíjcsökkentés, 30% forint értékvesztés napok alatt. De azt már nem éli túl az Orbán-rezsim... sajnos.

Remélem, hogy 20 év múlva Orbán egy közkórházban kap ellátást, majd attól a pár 80-90 éves orvostól, aki még itt marad.
@$$$=$$$: "így van. senkinek nem vész el a lehetőség hogy tanuljon. sőt, lehet ma megszavazzák, hogy nulla százalék legyen a kamat."

Ha esetleg hajlandó vagy érveket MEGFONTOLNI, akkor lássuk:

1. Ez a diákhitel2 konstrukció KIZÁRÓLAG arra jó, hogy ma megspóroljanak 100 Ft-ot a költségvetésben, és aztán majd 300-400 Ft-ot kell a következő kormányoknak kigazdálkodniuk.

Ez tipikusan a jövő felélése. (De mintha ezt láttuk volna a MANYUP államosítással is.)

Ez még gazdaságilag is teljesen káros megoldás.

2. Az, hogy ki fizet az miért a felvételinél dől el? Miért nem lehet átjárni a fizetős és nem fizetős között?

3. Egy ilyen a felsőoktatási rendszert alapjaiban érintő döntést miért kell 1 hét alatt, azonnali hatállyal bevezetni? (November végén még 30 ezres keretről beszélt mindenki)
Aki Orbán Viktorra szavaz az Kun Bélára szavaz.
Aki Pintér Sándorra szavaz, az Garbai Sándorra szavaz.
Aki a Szájer Józsefre szavaz az Ágoston Péterre szavaz.
Aki Kövér Lászlóra szavaz az Tisza Istvánra szavaz.
Aki a Fideszre szavaz az a hagyományos uralkodó osztály és a Tanácsköztársaság szövetségére szavaz.
Aki a keresztény hagyományos uralkodó osztályra szavaz, az azokra szavaz, akik eladták a népüket rabszolgának azért a hatalomért cserébe, amit azért kaptak hogy a kereszténység által tiltsák a kamatszedést, fenntartva a monopóliumot etéren, és irtsák a pogányokat, valamint hogy második eljövetelként állítsák majd be a leendő világkormány felállítóját a ’30-as évek elején.
Aki a Jobbikra szavaz az a nácikra szavaz, akik úgy csinálnak mintha a zsidóknak nem csak egy nagyon szűk kisebbsége tudna arról hogy mire használja a saját papi kasztja a zsidóságot.
Aki Gyurcsányra szavaz az Klebelsbergre szavaz, és Metternichre szavaz.
Aki az alul lévők érdekeinek a képviselőjére szeretne szavazni, olyanra aki nem része a hagyományos uralkodó osztálynak, annak oda kell figyelni, hogy ne csatornázzák be régebben a pályán lévők a saját tervükbe.
@egy egyetemista:
ne tudd meg, hogy mekkora üzlet a szippantás és a mobil vécé. ne gondold már, hogy az egyetemisták termelik a hasznot.

tanulni nem azért kell, hogy sok pénzt keress. hanem azért, hogy ne kelljen mások szarát eltakarítanod.

nagyjából mindenkit ugyanannyi ideig kellene ingyen taníttatni. de az nagyon rossz érv, hogy a te tanulmányaidat finanszírozzák előre, mert annyira okos vagy.

azt mindenki mondhatja. felvethetnénk egymásnak valós problémákat. és megnézhetnénk, hogy ki oldja meg ezeket hamarabb.

vegyük ezt a jelenlegi helyzetet.

szerintem az egyetemisták mondhatnák azt, hogy fizetnek tandíjat. de elsősorban az egyetemi oktatók extra bérét szeretnék megfizetni. ami a közalkalmazotti bértáblán túl van. mert akkor akitől tényleg tanulnak azoknak valóban hálásak lehetnének. minőség is javulna, stb, stb.

lehetne mondani ezt, vagy akármi mást. próbálkozzatok már legalább valami értelmeset mondani.
@Cervisia: "Jellemzően most is azok hőzöngenek, akik egy szalag mellett dolgozva húszan fizetnek annyi adót, mint egy sikeresebb diplomás"

Ha annyira nagyra vagy a diplomáddal, hasonlítsd már össze egy burkoló és egy tanár fizetését is, jó?
@Intelli:

Igen, így lehet az USA-ban a magyar adó felét fizetik. Mert nem feladata az államnak minden lószart eltartani.
De mi magyarisztánban elvárjuk, hogy az állam, a tanácsháza, a kormány tartcson el minket, aggyon munkát, mert a "régi rendszerben" kádár-apánk eztet megmondta és milyen jó is vóót.

Magyarország menthetetlen.
@Cervisia: hagyadmá te rákosgeci edmeg a diplomádat de miteszel hajaz nemdogozik mihaszna parasztgádzsó dik

menné teis kapáni a rákba szolga magyar
@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Segítek: "szalag mellett", "sikeresebb diplomás".
Amúgy azon mindig jót nevetek, hogy mindegyik hallgatói önkormányzat tiltakozik, hogy pártpolitikai események kötődjenek a demonstrációkhoz, de hát köztudott, hogy ezek az önkormányzatok kb. ugyanolyan mocskosak, mint a politikai pártok.

Nem egyről derült már ki, hogy zavaros vizekben halászik az egyetem felső vezetésével együtt...
"Mienk az Egyetem!" Meg a nagy szart a tietek, kedves diákok. Ami tény: 46-47% nem szerez diplomát (Gondolom, most ők is éppen kint vonulgatnak a kormány ellen), Aki elvégzi, mondjuk egy orvosdoktori diplomát szerez, na azt is megnézném, hogy milyen eredményekkel zárta le tanulmányait. Mert a Jóisten mentsen meg attól, hogy egy gyakorló orvos jöjjön ki hozzám ügyeletbe, pláne, ha vércukor szintet is kell mérni esetleg. Az meg pláne érdekes, hogy olyan ellen tiltakoznak a kis nebulók (és biztosan nem politikai nyomásra a háttérből) amiről a miniszterelnök már ezelőtt egy évvel tájékoztatott minden érintettet, akik ezt akkor tudomásul is vették. Mindegy, próbálkozzatok csak, amíg ilyen Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai, hadd ne soroljam végig ki mindenki, a jelenlegi hatalom ellenzékének vezetői, addig a jelenleg regnáló kormánynak nincs félnivalója, már csak azért sem, mert ez alatt a két év alatt több jót tett, mint gazdaságilag, mint politikailag az ország érdekében. Nem mellékesen, a szoci kormányzás idején a bődületes kölcsönök felvételével is csak megszorításokat tudtak felmutatni, míg a mostani hatalom (kölcsön felvétel nélkül) pl. csökkenteni fogja a gáz, a villany és a távhő díjakat 2013. jan. 1-től 10%a-al.
@Cervisia:

Én a mocskos multinál 3-szor annyit adót fizetek az államkasszába, mint egy kőmagyar népnemzeti golymotoros vállalkozó embere.
Erre lenne jó megoldás a szavazti arányok beszorzása az államkasszába befizetett milliókkal. Azonnal megbukna a nyugdíjasokra, közmunkásokra, állami alkalmazottakra épülő fidesz hatalom.
@reszeg tengeresz: Ahogy elnézzük az irományaidat, akkora buli lehetett ott, hogy még annak is örülni kell, hogy nem kutya lettél.
@fazzoletti: Kihagytad Kókát aki elvégezte az orvosit. Háromnegyedig....
@tcom: de ez már kurvára nem így van. Tandíjat fizesd magad, utakat leszarják, egészségügy romokban stb. stb.

Nem tudom hova megy a pénz de én semmit nem látok, ami javulna. Csak egyre többet fizess TE!

Mi javult?
@mandro: Azért ez is gyönyörű, hogy évek óta rombolják a középiskola színvonalát, különös tekintettel a termtud tárgyak helyett megjelenő tánc és dráma szerű faszságokra, aztán meg csodálkozunk, hogy sokkot kap az elsőéves, amikor az amúgy is rossz tantervben szembe jön a komolyabb matek, és kibukik. De ez a 46-47% még így is csalóka, a kibukók nagy része vagy visszamegy egy év múlva felkészültebben, vagy más, könnyebb szakon, de diplomázik. Kevés olyan ismerősöm van, aki elhagyta az első szakját, de ne tanult volna utána máshol. Az is "kissé vicces", hogy ugyan a kezükbe nyomnak 12-ben egy cirka 500 oldalas felvételi tájékoztatót de sokszor azt végigolvasva se lesz az embernek rálátása, hogy milyen szakra is jelentkezik..
Ennyivel ki lehet kerülni az indexre?! A híreket visszaböfögöd, oszt jónapot?!

Ez színvonal?!

Gondolat? Kreativitás? Ötlet?
@tcom: szerintem az is bőven elég lenne ha csak az szavazhatna aki önmagában fizet adót...
@tcom: Kifinomultabb megoldás lenne egy felsőház, adóbefizetés alapján szavazva, gazdaságra korlátozott jogkörökkel.
@rabelais: "Gondolat? Kreativitás? Ötlet?"

indexbloggernél? holélszte?
@Cervisia: "ellemzően most is azok hőzöngenek, akik egy szalag mellett dolgozva húszan fizetnek annyi adót, mint egy sikeresebb diplomás, "

Azért örülsz, hogy ezek a szalag mellett dolgozó melósok kifizették a tandíjadat. Szégyellhetnéd azt aq sügér agyadat, hogy így lenézed őket.....
@Intelli: minden javut he! lepakoták tüzelömet külte asz önkormanyat nemkelesz fizetni vizvilany
asz katunk ujházat s mindenkinek saját kocsi denemám lada dicsak
puják szépen sokasodnak
azér mondom csicskák dolgozatok tik meg szépen legyen meg mindenunk mer a kisebségnek jár minden tik meg ugathatol halkan
@Cervisia:
a gazdaságnak nincs szüksége ennyi bölcsészre. akik háromszor-négyszer járják ki az általános iskolát.

egyszer normál menetben. utána gimnáziumban. utána egyetemi alapképzésben. és legvégül mesterszakon. és nincs szakmájuk.

nem az a gond ha valaki filozófus. hanem az, hogy nincs mestersége. az vajon miért ne működhetne, hogy valaki mondjuk egy művelt szakács. séf. kijárta a filozófia szakot. és mellette remekül főz. vagy megtanul mellette könyvelni. vagy bármi mást. és azon túl kiolvasta a könyvtárat.

a probléma, hogy az egyetemisták a mesterképzésre akarnak bejutni, de nem akarnak megtanulni egyetlen mesterséget se. ugyanez a gond a jogásszal, közgazdásszal. szakjogászok és szakközgazászok kellenek. a jog talán az egyik legjobb dolog kiindulásnak. mert logikus gondolkodásra tanít. de mellette még érteni kellene valamihez.

ezek a fiatalok egész egyszerűen nem akarnak szakmát tanulni. megy a szöveg, hogy a tudást a piac többszörösen visszafizeti. ha ez így van, akkor miért vajon a piac miért nem finanszírozza meg előre az egyetemi képzéseket. ha annak a költsége ennyire nyilvánvalóan megtérül.

és lehetne sorolni. azok a birkák, akik átjelentkeztek és éjjelig sort álltak, hogy a kormányra szavazzanak. azok most ugyanezek ellen mennek tüntetni. ez egy kutyakomédia.

és aki teheti ez elől menekül.
@sárospataki lány: "Ha viszont novákelőd vagy ferenc feltűnik, akkor tuti ki fog nyílni a bicska a zsebemben."

Szóval Gyurcsánnyal - aki alatt egyébként elég jó tervezetet dolgoztak ki a felsőoktatásra - nem közösködsz, inkább maradjon így, ahogy Orbán kitalálta.

Vagyis mert neked valamiért nem tetszik Gyurcsány, ezért - még ha igaza is van ebben a kérdésben - nem kell a támogatása.

Szóval akkor ki is tereli politikai síkra ezt a kérdést? :)
@apanna: Nem nézem le őket egyáltalán. Csak kezeljük a helyén a dolgokat, gyakorlatilag nulla szja-t fizettek évekig, mégis egyesek nagy hangon mondták, hogy AZ Ő ADÓJÁBÓL ne fizessenek tandíjat. A családi pótlékjukat meg a Jézuska hozta nekik, ugye.
Balog Zoltán se jobb, azt mondta, hogy üljenek le tárgyalni, nem fognak megváltoztatni semmit, de leülnének tárgyalni.

Akkor mégis miről, és minek??
@tcom:
"De mi magyarisztánban elvárjuk, hogy az állam, a tanácsháza, a kormány tartcson el minket, aggyon munkát, mert a "régi rendszerben" kádár-apánk eztet megmondta és milyen jó is vóót. "
Hagyjuk már ezt... Nyugat Európa legtöbb országában sokszorta jobb a szociális háló. Pedig ott aztán tényleg nem volt Kádár...

Elég érdekes elképzelés, hogy arányaiban ugyanannyi, vagy sokszor több adóból egyre kevesebb szolgáltatás jár. Egyre több mindenre mondják azt, hogy fizess érte külön. Ha valóban igazak azok az összeesküvés elméletek, hogy a mostani gazdasági rendszer csak egyre romló életszínvonal mellett képes fennmaradni, akkor régen rossz...
@Intelli:

A pénz elfolyik a hihetlenül pazarló állam kezei között. A korrupció minden nyugatin elemző szerint növekedett az elmúlt 2 évben is!!! Az állam miközben spórolást kommunikál, emeli a minisztériumok létszámát, költségét. A nagy beruházásokat a haveri simicska közeli cégek viszik el, nyilván nem túl gazdaságosan. A földek is a felcsúti érdekeltségben, vagy a nyergesek kezébe landolnak.
A gazdasági szereplők nem képesek modernizálni magukat, korszerűtlenül termelnek, a túlélésért küzdenek.

Miközben az állam 100 milliárdokért államosít, nyer meg mobiltendert, amin majd a hatalmas reklámértékkel bíró MVMPÓSTAMOBIL feneketlen bendő majd biztosan letarolja a piacot.

Tehát a balfasz, a hozzánemértő, pártkatonák egyszerűen nem haladnak a korral, nincs meg a megfelelő tudásuk. De a legnagyobb bajt az egyszemélyi döntési diktatórikus rendszer jelenti. Hogy a magát a bölcsek bölcsének tartott Kedves Vezető ugye nem képes hibázni. A közvetlen környezete nem mer neki szólni, hogy hülye vagy, magad alatt vágod a fát, gondolj kicsit előre. Hogy a kormányzást a gyermeki makacsság jellemzi. Vagyis: akkor is végigviszem, amit kitaláltam, ha abba bele is pusztul az ország (lásd unortodox gazdaságpolitika), mert én vagyok a király az ovi kisközépső macicsoportjában.
@takácsbálint: Ezzel egyet értek, de szerintem most nem ez a kérdés. Bölcsészek nagy részének szívem szerint adnék egy olvasójegyet, mondván három év múlva államvizsga, viszlát!
@egy egyetemista: Te voltál ma a legértelmesebb hozzászóló.
@tcom: Hajjajajjj! Ez de nagyon így van!
Üdv:
b
Én lezárnám a vitát Pokornyi Zoltán napokban adott "tandíj" válaszára (index video ma 4:35-től). Mi változott 2008 óta a Fidesz tandíj ellenésségében?
Pokornyi Zoltán:"A tandíj neve"

Köszönöm szépe a vitát!!!
Azert az a millios divat laptoppal megyek tuntetni a "tandij" ellen, az nagyon cink volt tegnap. Jot rohogtem rajtuk.
@reszeg tengeresz: Csak úgy kíváncsiságbúl: tudod te egyáltalán mi az a libealizmus, vagy szimplán menőnek találod a libsi kifejezést használni azokra akik nem értenek veled egyet?
@Jofiu:

A liberalizmus az a kádári társadalom vesszőfutása, mert a szabadelvűséggel élni kellene. De az ország amelyik nem képes kikeveredni a vezérkultuszból és lustaságból inkább nem is akar gondolkodni.
A liberalizmus az egyén szabadságának mindenek elé helyezése. Rohadt egy dolog hagyni az embereket szabadon dönteni, szabadon vállalkozni hagyni, szabadon választani az értékrendek közül. Ppujjj!
@Anyátok picsája!:

Nagyon buta vagy. A kormány elbaltázott oktatáspolitikáját egyből zsidózásra használod. Eközben a pár évtizede létező Izraelben gazdasági csoda van jelenleg is. Nem gondolod, hogy ott nem így gondolkodnak? Nem gondolod, hogy ott esetleg értenek valamihez és nem ilyen furkesztáni módszerekkel akarják a problémákat orvosolni?

Az meg pluszban humoros, hogy a fiatalokat magas tandíjakkal gyötörnék olyan kormányok, amelynek a tagjai anno ingyé' tanulhattak, miközben még egy tisztességes szakdolgozatot sem tudnak megírni és sorban robbannak ki a plágiumbotrányok:S
@reszeg tengeresz: azért a liberálisok nagyon sok jót tettek a történelemben. többek között küzdottek az általános szavazójogért, azért, hogy az aluliskolázott (nem egyetemista, diplomás), műveletlen hülyék, mint Te, egy vokssal kinyilváníthassák cseppet sem szalonképes véleményüket.

Igazad van, én sem kedvelem őket
@Con Storm: Pontosítsunk: van amiben igaza van.
És még ha teljesen igaza is lenne, csak azért mert igaza van valakinek, nem kell feltétlenül rombolni nem?
Ha elfertőződik egy ujjsebed levágod az egész karod?

(Továbbá szóltak már előttem arról a fránya esélyegyenlőségről is. Tudod, egyszer egy Orbán kormány hülye fejjel már felduzzasztotta az egyetemeket, most ezt revideálja, nagyon helyesen, de milyen barom módon már? Az egyetemi férőhelyek csökkentése lenne a válasz a túl sok egyetemistára, nem pedig a fizetőssé tétel. A támogatott helyek eloszlásának átgondolása, mint ahogy elkezdték, nem pedig a radikáls kionulás az oktatásból. Ha a jobb fülünk viszket akkor használjuk a jobb kezünk, ne a balt, és ne a lábunk, lehet közvetlenül és egyenesen is foglalkozni egy problémával. Ugyanígy a túl hosszú képzésre talán a képzés hosszának a lerövidítése a megoldás, nem pedig a totálisan, mindenki számára fizetőssé tétel, annak is aki jól csinálná. De ez a kormány csak így tud. Áttételesen próbál megoldani dolgokat, mint a regisztráció esetén. Alibiből. És azzal is kibasz akivel nem kellene. Csak mert megteheti.)
@Távmunkás:

Jobbik támogatása, hahahahaha. Tegnap pl. Dúró Dóra tétlenül téblábolt az egyik egyetem aulájában, a férjét meg élből lenácizták a fiatalok. szerencsére. Úgy tűnik, kezd végre megjönni az eszük:)
@Távmunkás:

Jobbik támogatása, hahahahaha. Tegnap pl. Dúró Dóra tétlenül téblábolt az egyik egyetem aulájában, a férjét meg élből lenácizták a fiatalok. szerencsére. Úgy tűnik, kezd végre megjönni az eszük:)
@tcom:
"A liberalizmus az egyén szabadságának mindenek elé helyezése."

Nem!

Ez a közkeletű itthoni félreértelmezés. Még a magyar Wikipedia cikkbe is így vették be akik szerkesztették.
Tessék az angol szócikket tanulmányozni.

"Liberalism (from the Latin liberalis) is a political philosophy or worldview founded on the ideas of liberty and equality."
1. Ki az a Zámbó Jimmy? (a Krisztián? hivatkozik rá!)
2. Ki az a Babák Mihály? Csak nem a dadogós parlamenti képvielő?
3. Még most is vannak a vezetői rétegben akik Tengerészeti Akadémiát vagy TF-et végeztek. Ráadásul a közigazgatásban!
4. Hajrá magyar ifjúság!
@mandro: háthogyne, két éve a nap is másképp süt, sőt a föld is csak azért forog mer' a fidesz van a zsírosbödönnél, sokba lesz nekünk az a -10%, nagyon sokba...
@Con Storm: az a gond, hogy nincs az adatsorod alatamasztva legalabb egy nyamvadt szazadveges tanulmannyal. Addig meg en is tudok szamokat mondani, ketszer ekkorat is ellenkezo elojellel.
@Jofiu: De muszáj rombolni, mindenképpen kell, ez elkerülhetetlen!

38 billió forint a reális GDP! A többi a 140 billióból csak felfújt ballaszt! Ez leépül! Mindenféleképpen! A hitel fedezettartalékok kimerülőben vannak!

Nincs forgótőke!

38 billió forint GDP adója meg nem 13 Billió lesz!

A közalkalmazotti réteg 70%-át le kell építeni, mert nincs forgótőke termelés az országban! Akkor miért ne kezdjük el a felsőoktatásnál, aminek a feladata lett volna a gazdaság életben tartása?!

Nekik kellett volna kiállni a gazdaságért!

Nekik kellett volna jelezni, mi a következménye az uránbányászat leállításának, vagy a földgázos fűtésre való átállásnak, vagy hogy nincs etanoltermelő és biodiesel termelő üzem Magyarországon! Mi a következménye, a lignitbányák bezárásának, vagy hogy nincs pelletgyártás a városokban, a zöldszemétből!

Megkérdezel egy frissen végzett közgazdászt mi a pénz, az adó, az energia, az amortizáció, a bank, a kamat, a gyarmat, a forgótőke nem tudja... egy paraszt többet tud a tanyán!

Nincs más út! Nézd meg a statisztikai adatokat! 170 ezer közoktatásbeli munkás mit csinál?! Miért kapja a fizetését?! Ennyivel rosszabb a diák-oktató arány Magyarországon mint a nyugati államokban! Úgy hogy a csoportlétszámok nagyobbak!
@Jofiu: Egyetértek. Az egyén nem szarhat a közterületen, de véleményét szabadon, és érthetően el tudja mondani.
A Jobbikot támogatni kell: most vonulnak az ellenzék ellenzékébe!
@gabcigirl: Izraellel ne példálózz, az fasiszta állam. Mások kizsákmányolásából tartják fenn magukat, nem a narancs és olajbogyó ültetvényikből.
Például épp Magyarországról is szippantják ki a nagynehezen megtermelt vagyont. Így könnyű, de szerencsére a világ ébredezik már. Amerikának is lassan felnyílik a szeme.
A diákok megkéstek, és túl kicsi az amiért tüntetnek, ráadásul félő hogy elszigetelődnek. Miért?

Miért nem mozdultak mikor veszélybe került a demokrácia, elindult a visszamenőéeges jogalkotás, az alkotmányozgatás? mikor visszafordultunk a kommunizmus felé a magánmegtakarítások államosításával? mikor 27% lett az áfa.

Egy összegében sokkal kisebb hatású (bizony a családoknak a 7%-os áfa növekedés több rosszat hoz mint a tandíj, max nem látványos), ráadásul fideszkommunisták és baloldal által (hát még általam, aki jobboldali) elfogadott dolog, hogy aki szolgáltatást vesz igénybe, saját érdekében, gyarapodva, az fizessen érte, és ne mindenki, ahogy ebben az országban szokás.

Mivel elkéstek, és nem a hatalommal mennek szembe, hanem az egyébként ésszerű tandíjjal, akkor nem lesz eredmény. Nagyobbra kellene rámozdulniuk, én szurkolok.
@moTmeN: 72-től van tanulmány róla!

www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a868.pdf

Itt van!

Miért vannak a szociológiai, társadalom tudományi szakok?! Miért nincs csoportos kutatás? Azért is lehetne diplomát adni! Az ő feladatuk lenne ezeknek a dolgoknak az előjelzése, a közgazdászokkal egyetemben! A gyakorlati képzést ezt jelentené! De ha megkérdezel egy ilyen "szakembert" hogy mit jelent a korreláció nem fogja tudja...

Ennyit az oktatás.. egy diagramot sem tudnának elkészíteni!
@Con Storm: Na ne hülyéskedj! A biztosítékot a 170 ezer közoktatásbeli munkás kifejezés csapta ki. Téged ki a f..sz tanított? Más. Miért kapja a fizetését?! Hogy ilyen ... legyenek a hozzászólók!
Remélem nem tanyán élsz, mint ...
@takácsbálint:
"tanulni nem azért kell, hogy sok pénzt keress. hanem azért, hogy ne kelljen mások szarát eltakarítanod."
Ez helyesen így szól:
"politikusnak menni nem azért kell, hogy sok pénzt keress. hanem azért, hogy ne kelljen mások szarát eltakarítanod."

Magasan képzett emberek nélkül nem lenne mivel szippantani a nem létező mobil vécét, nem lenne hová vinni és mivel megtisztítani. A módszerek és az eszközök kifejlesztéséhez széleskörű tudás szükséges. Próálj egy kőművest megkérni egy iparcsarnok létrehozására vagy egy ápolót a bypass műtétre, rá fogsz döbbenni nagyon hamar - ha eddig nem sikerült mindazok alapján amik körbevesznek.
A szareltakarítás elkerülése az benned merült fel, ez a te gondolatvilágod, nem pedig a srácé akinek megpóbálod a szájába adni.
(mellesleg a mások szarának eltakarítását azt biza meg kell fizetni, nagyon is fontos munka, nagyon helyes, hogy sok pénz van benne, meg kell becsülni)
Fogadd meg a saját tanácsod: "próbálkozzatok már legalább valami értelmeset mondani."
@$$$=$$$: Nincs olyan, hogy ingyenes egyetem. Adóforintokból volt finanszírozva eddig is, az adót meg a diákok szülei fizették évtizedeken át, azért, hogy a gyerek tanulhasson.
@georgenius: Igen ez a kérdés hogy a 360 ezerből mit csinál 170 ezer?! Hova járnak dolgozni, mert sem az óvodások sem a általános kisiskolások sem a szakközép sem a felső és sem az egyéb, mint múzeum és sportlétesítmények nem veszik fel a létszámot?!
@Makkasz: Igazi "outsider" hozzáállás! Gratulálok. Csináljátok gyerekek, majd én szurkolok. LOL!
Nem vagyok Fidesz szavazó és soha nem is leszek az, de a tandíj bevezetésével nagyon egyetértek.

Azt egy diák sem tudja megmagyarázni, hogy az országnak abból mi haszna származik, ha az adófizetők pénzén képzik őket, majd mennek külföldre dolgozni, anélkük, hogy egy fillér adót fizetnének. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy ez a szerencsétlen, szegény, nyomorult kis ország a saját pénzén, ingyen képezzen szakembereket olyan nagy és gazdag országoknak, mint Anglia, Svédország, Németország, stb. Megértem, hogy a diákoknak az nem tetszik, hogy ezután fizetni kell a diplomáért, de a külföldi fizuból nem lesz gond törleszteni a diákhitelt.

Én levelezőn szereztem diplomát pár éve, munka és két kicsi gyermek mellett. Nagyon nehéz volt, de sikerült. Szóval nem lehetetlen annak aki igazán diplomát akar szerezni. Az óbégatás helyett inkább jól kellene tanulni és tudomásul kellene venni, hogy vége a szocializmusnak, ahol minden ingyenes volt. Egy modern kapitalista államban minden szolgáltatásért fizetni kell, így a diploma megszerzéséért is.
@Anyátok picsája!:

De neked legalább a posztneved méltó ahhoz, amit gondolok rólad:)))
@Anyátok picsája!:

De neked legalább a posztneved méltó ahhoz, amit gondolok rólad:)))
@Con Storm: Egyet kell értenem a lényegi mondanivalóval, nekem csak a módszerekkel van bajom és a mértékkel.
Pl. ha közalkalmazottak akkor az államigazgatás és bürokrácia egyszerűsítése és gépiesítése, nem pedig a közoktatás leépítése!
Ez nemzeti öngyilkosság.
(mondom ezt úgy, hogy a semmire nem jó képzések leépítésével egyetértek, a meghagyott támogatott férőhelyek elosztásával egyetértek. Az ekkora megkurtítással azonban nem, és nem így, seggbekúrva az esélyegyenlőséget)
@jarek: "tudomásul kellene venni, hogy vége a szocializmusnak, ahol minden ingyenes volt"

sajnos a mai magyarországon minden pont emiatt van, hogy az emberek nagy része még mindig valami jóléti államot vizionál, ahol minden ingyen csorog, és ingyen kapják a segélyt a semmittevésért. sokaknak ez nagyon fáj.
@jarek:

Figyu, szerintem az a gond a kormány kommunikációjával meg ezzel az egésszel, hogy aránytalan. Nem főként a tandíjjal-oppardon, képzési hozzájárulással - hanem annak mértékével van a gond.

Ausztriában is van képzési hozzájárulás, forintra átszámítva 7500 forint/4 hónap, pár szak kivételével. Hav-félévi párezer forintot 99 százalék, hogy ki lehet fizetni. Évi, félévi 600 ezer, 800 ezer Ft-ot és társait már a legkevésbé sem a többségnek, az itt a problem.
@jarek: Ember! Figyeljél már... a tandíjjal én sem értek egyet! De nézd az USA-t... felsőoktatásba csak olyanokat vesznek fel, akik dolgoztak a közért! Épületgépész építészmérnöknek csak olyat, akik részt vettek szociális házak felhúzásában karitatívan!

Az egyetemi szakoknak célja van... nem csak a diploma osztás! Munka folyik, egy kar akkor indulhat el, ha van munkájuk! Nem csak tanulni járnak be! Statisztikákat készítenek, növényeket nemesítenek, gyakorló rezidensek egy kórházban! Részt vesznek az adott közösség munkájában!

Itt? Bemész és hallgatod az adatokat... kit érdekel mi a Fe2C3 allotróp átalakulása?! Majd ha kohóhoz kerül valaki utánanéz!

Készített valamelyik kar egyszer is egy kimutatást a felsőoktatás hatékonyságáról?!

A vízügyisek átszámolták már egyszer is az árterek befogadóképességét, a lejtésből adódó víz távozási sebességét? Jelezték a gyenge pontokat!

Igaz az állam a katasztrófáig nem tett volna semmit, mert ilyen az élet... de utána elővették volna az adatokat és gyorsabb lett volna az újjáépítés!

Mire mennek el a kutatási pénzek?! Tudom.. vallásgyűlölő hegel állfilozófiájának a kutatására...
@Anyátok picsája!: Svájc is fasiszta állam a te definíciód szerint.

Gratulálok!
@jarek:
A külföldre menés - és maradás, a külföldre menést rövid időre kötelezővé tenném - az után, hogy magyar egyetemen tanulta meg a magyar metódusokat valaki az nem úri szeszély, hanem nehéz döntés, szükségből.
Ha fizetős, akkor már lehet tenlni is érdemesebb külföldön, nem csak dolgozni. Márpedig aki még a tudását is külföldön, más nyelven, más környezetben tanulta meg, annak még az eddigiekhez képest is kevesebb ösztönzői - és lehetőségei - lesznek a Magyarországon dolgozásra.
Én a fidesz helyében kibaxnék mindenkivel és népszavazásra bocsájtanám a kérdést. Úgyse szavazzák meg a zemberek.
@Anyátok picsája!: Izraellel ne példálózz, az fasiszta állam. És Magyarország mi volt 1944-ben? Például épp Magyarországról is szippantják ki a nagy nehezen (persze ezt külön kell írni!) megtermelt vagyont.Így könnyű, de szerencsére a világ ébredezik már. Amerikának is lassan felnyílik a szeme. És Magyarországnak mikor nyílik fel a szeme? A meg nem termelt vagyon kinek kell? Mi lesz a stadionokkal, mi lesz Babák Mihállyal, mi lesz a leszbikusokkal? Mi lett a devizahitelesekkel? Te fogod fizetni! Meg én! Mondj okosabbakat!
@Con Storm: Nézd, az hogy USA-ban jobb a felsőoktatási rendszer, ez rendben van. Na de akkor erre az az itthoni reakció, hogy elzárjuk az egyetemeket az ifjúság elöl? Esetleg nem az lenne a megoldás, hogy átvennénk a jó dolgokat USA-tól?
@Jofiu: Izgulok, hogy kijuss külföldre! Aki ennyire nem tud magyarul helyesen írni, azaz az 5. osztályban megbukott, annak sipirc!
@Jofiu:

"Ha fizetős, akkor már lehet tenlni is érdemesebb külföldön, nem csak dolgozni. Márpedig aki még a tudását is külföldön, más nyelven, más környezetben tanulta meg, annak még az eddigiekhez képest is kevesebb ösztönzői - és lehetőségei - lesznek a Magyarországon dolgozásra."

Nagyon nem így van. Az a fiatal aki egy magyar egyetem után kimegy külföldre 99%, hogy nem fog vissza jönni, ott alapít családot, szerez barátokat, stb. A különbség most csak annyi lesz, hogy legalább a képzését ki kell, hogy fizesse.
@dr. Kóser Malac: Nem vagyok outsider. Szurkolok nekik hogy sikerüljön Én a magam eszközeivel mindent megteszek több mint egy éve a felvilágosításét, a felébresztésért. Egy éve folyamatosan kommentelem, jelzem a problémákat.

árom gyermekem van, akik előtt áll az egyetem. 2000 évnyi átlagembere adót és járulékot fizettem be.

Direkt érted félre amit írtam, jó, akkor ellenük drukkolok. OMG
@genyamagyar:

Az MSZP tandíja mindenkire kiterjedt volna, és 10.000 diák se tudott volna ingyen tanulni.

Ilyen szempontból a Fidesz tandíja sokkal kedvezőbb az egyetemisták tekintetében.
@dr. Kóser Malac: Akkaroa balfasz vagy hogy félelmetes.
@genyamagyar: A feltételek megvoltak!

A kutatási pénzek rendelkezésre álltak!

Az felsőoktatásnak volt akkora autonómiája, hogy kialakítsanak oktatási kutatási munkákat!

Még az ENSZ is megszabja az oktatás hogyanját kisiskolától! Hol a tanártól eldifferentál oktatás?! Még mindig az előadás típusú van!

?! Volt választásuk! Mindig is volt!

Ez csak a tanárokon múlott! Ők még mindig terrordiktatúrára neveltek! Ez csak az ő felelősségük!
@gabcigirl: Évi, félévi 600 ezer, 800 ezer Ft-ot és társait már a legkevésbé sem a többségnek, az itt a problem. Ez milyen magyar mondat? Próbáltam megérteni: Évi 600, esetleg 800 ezer Ft-ot keres, és keresi a társait, akik nem a többséghez tartoznak, tehát többet keresnek. És ez probléma?
A tandíj összegét sem tartom túlzónak. A teljes költséget állnia kell mindenkinek, aki diplomát akar, mi ezzel a gond? Egy orvos képzése félévente 1 millió forint? Na és? Elvégzi az egyetemet, elmegy Svédországba és ott havonta fog ennyit zsebretenni kezdő orvosként. Abból ne tudná kifizetni a diákhitelt? Na ne má.
@jarek: A Morvai Krisztina is hazajött, Orbán Viktor is haza jött? A Gyöngyösi is kint tanult!

Olyanokkal próbálnak meg vitatkozni, akik ismernek más oktatási rendszert, nem csak terrordiktatúráét!
@dr.konfront: ja es a vegen letrehoztak az szdsz-t ami tonkretette az orszagot, es a viktorekat ketharmadhoz jutatta. Imadom a liberalisokat en is ja!
@jarek:
Jah!
A cocializmus és ingyen van dolgot hiába kéred számon olyanokon akik a rendszerváltáskor születtek....
Van olyan diploma aminek a megszerzése igenis a lehetetlenhez közeli munka mellett, teljes embert igényel.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Az MSZP tandíja mindenkire kiterjedt volna, és 10.000 diák se tudott volna ingyen tanulni."

Tehát szerinted az ingyen tanulás az támogatandó.

És mégis egyetértesz a fidesszel....
@Con Storm: "Ez csak a tanárokon múlott! Ők még mindig terrordiktatúrára neveltek! Ez csak az ő felelősségük!"

És erre a tandíj a válasz?
@Makkasz: "Akkaroa balfasz vagy hogy félelmetes."
Hű, micsoda érv! :D
@Jofiu:
Az meg külön hab a tortán, hogy itt is olyan kommentelők anyáznak a legjobban, akik odáig meg vissza voltak az MSZP-s tandíj mellett, mely minden diákot érintett volna kivétel nélkül.
@georgenius: Kapkodva írtam te kötekedő faszkalap! Elnézést, hogy nehezen olvasható lett.
Nulla empátia vagy gondolkodás és még neked áll feljebb, na ehhez aztán nagy arc kell.
@genyamagyar:
Tehát szerinted az ingyen tanulás támogatandó.

És te annak a 10.000-nek se örülsz aki ingyen tanulhat, te mindenkire tandíjat vetnél ki.

MSZP-s érdekek mindenekelött, ugye ?
@Con Storm: "A Morvai Krisztina is hazajött, Orbán Viktor is haza jött? A Gyöngyösi is kint tanult!"

Tanultak? Lófaszt! Ment a buli ezerrel... Ha már egyetemistákról van szó.

Orbán Soros ösztöndíjjal volt kint.
Mivé lett a világ?!
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az a tandíj mennyi is lett volna? néhány ezer Ft, ami ott maradt volna az egyetemnél és a diákoknál!
az jutott eszembe, hogy ha nem vezették volna be a tandíjat, akkor is ajvékolnátok hogy nincs demokrácia és hasonlók, úgyhogy kb. nem oszt nemszoroz :)
A válasz egyenlőre csak figyelmeztetés!

Még lehet alkudni! Van még két év, az igazi bezárásra!

Vagy megszületnek azok a tanulmányok, amik felpörgetik a 38 billió forgótőkét 700-ra, és meggyőzik az államot, vagy ténylegesen be kell zárni a felsőoktatás 70%-át, vagy még többet!

Még lehet alkudni... de addig is meg kellene szabadulni a 170 ezer fős ballasztól.. mit csinálnak?! A belügynek dolgoznak?! Mert az oktatásnak biztos nem!
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Dehogynem, én örülnék a teljes ingyenes oktatásnak. De ha már fizetni kell, akkor a Gyurcsány-féle megoldást támogatom.
@genyamagyar:
Ez jó vicc..

Te mint főszoci drukker forintra tudod, hogy mennyi lenne a Gyurcsányi tandíj....

Mer azok nem emeltek soha semmit.
Csak kb duplájára a közüzemi díjakat és mindent amit lehetett.
@genyamagyar: "Az a tandíj mennyi is lett volna? néhány ezer Ft"

ez a feladat hogy ezt a kamudumát kell terjeszteni?
@genyamagyar:
Ez tiszta..
Szerintem meg a Fideszes megoldás 10.000-szer jobb, mint a Gyurcsányi megoldás.

Ennyivel több diák tanulhat ingyen ugyanis.
@jarek: Hát ha ez a cél, akkor ez tényleg a legjobb lépés... : (
Egyszerűen elkeserítő látni, hogy ilyen fiataljaink vannak, akik még mindig ragaszkodnak a szocializmus "vívmányaihoz" itt Magyarországon, de amikor persze kijutnak az ingyen szerzett diplomával a zsebükben nyugatra, akkor büszkén újságolják, hogy ott olyan fejlett kapitalizmus van, hogy minden szolgáltatásért fizetni kell, stb. Meg kellene érteni, hogy azért jobbak nyugaton a szolgáltatások, mert fizetnek érte az emberek, van pénz fejlesztésekre, egyéb kiadásokra. A magyar egyetemek is sokkal jobb állapotban lennének, ha már régebb óta lenne tandíj. Nem lennének lepusztult előadótermek, mogorva, meggyötört tanárok és így tovább.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ne terelj! Orbán Soros ösztöndíjjal volt kint, és Soros a liberalizmus elkötelezett híve, míg Orbán gyűlöli azt.

Micsoda egy megalkuvó volt ez az Orbán! Egy féléves ösztöndíjért eladta a lelkét.

Világos?
@genyamagyar:
Tehát ha jobboldali megy ki Soros ösztöníjjal akkor a zsidózás belefér.

Értem én.
@genyamagyar: lehet kicsit magasabb szinten áll tőled Orbán. kb a lába nyomába nem érsz.
@Con Storm: "Itt? Bemész és hallgatod az adatokat... kit érdekel mi a Fe2C3 allotróp átalakulása?! Majd ha kohóhoz kerül valaki utánanéz! "
- Te komplett hülye vagy. Ha nem vagy tisztában az alapokkal, például a kohászatban, azt sem tudod mit kezdjél a könyvben olvasott dolgokkal.
Baszd meg! A gépészetet nem lehet úgy csinálni, hogy majd ha kell elolvasom a Carnot ciklust, te fasz!
Gyurcsány terve:

" Fejlesztési részhozzájárulás
Hiller István, Oktatási és kulturális miniszter

A tervek szerint a 2007-ben beiratkozottaktól kezdve 2008 szeptemberétől minden egyetem és főiskola fejlesztési részhozzájárulást (FER), köznyelven tandíjat szedett volna a hallgatóitól. Ez alapképzésben a tényleges költségeknek 20%-a[38] (évi 105 ezer), mesterképzésben 30%-a (150 ezer Ft) lett volna – a felsőoktatási intézmények azonban kérhettek volna ennél ötven százalékkal többet vagy kevesebbet is. Csak a második évtől kérhettek volna pénzt a hallgatóktól, ugyanis a fizetendő összeg az első év tanulmányi eredményétől függően változott volna – a legjobban teljesítő 15 százalék tandíjmentességével.

A tandíj alól mentesülő diákok arányát kezdetben az egyetemek maguk szabhatták volna meg (például az ELTE először 0%-ot, majd a diákok általános felháborodásának hatására végül 5%-ot állapította meg[39]). Ezt a részt később, a diákok ellenállását látva módosították, így az egyetemeket, főiskolákat kötelezték[40] legjobban teljesítő 15% felmentésére.

A hátrányos helyzetű tanulókat és a gyermeküket gondozó kismamákat továbbra is mentesítették volna bármiféle tandíj fizetésétől.[41]

A teljes tandíj a felsőoktatás afféle többletforrása lett volna úgy, hogy az intézmények kötelesek lettek volna ennek 30–50%-át tanulmányi ösztöndíjra, a többit pedig fenntartásra, illetve fejlesztésre fordítani. Így a befizetett tandíj a tervek szerint a felsőoktatásban maradt volna.[42]

A tandíj eltörlése volt a 2008-as népszavazás egyik témája, ahol a választópolgárok a fejlesztési részhozzájárulás eltörlése mellett döntöttek, így a fent leírtak nem kerülnek bevezetésre."

wikipedia
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Úgy látom támogatod az ingyenes oktatást. Ez szép tőled. Kint leszel ma a tüntetésen?
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Tehát ha jobboldali megy ki Soros ösztöníjjal akkor a zsidózás belefér."

Már másodszor hozod elő Soros származását. Én speciel a liberalizmusát említettem, amire Orbán rácuppant, mint gyöngytyúk a takonyra.

Mi ez a zsidózás nálad?

Akarsz beszélni róla? :DDD
@$$$=$$$: "lehet kicsit magasabb szinten áll tőled Orbán. kb a lába nyomába nem érsz."

Gondolom 38-as lába lehet, ami alig több az IQ-jánál. :))
@georgenius:

Ha ezt a mondatot készakarva nem érted, akkor elmagyarázom még egyszer. A továbbtanulók többségének NINCS félévente többszázezer forintja tandíjakra.
@$$$=$$$: Németországban. Igazad van, az index nem a jó blogokat emeli ki, ennyit akartam én is mondani.

Esetleg még annyit, hogy lehetne az is, hogy érték szerint emelnének ki blogokat. Ez is Anszurdisztán egyik összetevője. Ezért is jöttem el.
@jarek: Én ezt nem így hegyezném ki. A képzett munkaerő az nem tiszta szolgáltatás. Az annak is előfeltétele, hogy egy jól és gazdaságosan működő társadalom és gazdaság létezzen. Az egyetemek már a tandíj (igen, ez az) nélkül sem ingyenesek, ma sem. Kérdezz meg bármilyen szülőt. Sajnos a jól és gazdaságosan működő társadalom és gazdaság hiánya miatt a külföldre áramlás az egy jelenség, ami nem csak a diplomásokra jellemző, hanem érettségizettekre, szakmunkásokra is, de még segédmunkásokra is! Ők is prosperálnak, nem csak a diplomások. A diplomásokra szimplán jobban van szükség külföldön, és jobban meg tudják őket fizetni.
Ennek a folyamatnak a megfordításában nem a szükségből távozók megregulázása a gyógymód, hanem egy jól működő gazdaság kiépítése. Amihez szükség van a jól képzett munkaerőre is.
Senkinek sem jó ez a jelenség, de biztos, hogy a képzésre 'pazarolt' pénzek túlzott megnyírbálása a megoldás, amivel azokat is büntetik akik nem lennének 'árulók', plusz magunk alatt vágva a fát? Ráadásul ha üzleti alapokra helyezzük a dolgot az egy további ösztönző lesz a jobban fizető külföldi állásokba törekvésre, már ha nem eleve külfölre megy az illető tanulni. Lehet, hogy a külföldre távozókon elfolyt pénzeket meg lehet így takarítani, de az itthonmaradók esélyeit is elbasszuk ezzel. Ez a baj. Többet lehet veszteni mint amit megtakarítunk a veszteségen.
Kivel pótoljuk majd a hiányzó munkaerőt, ha még többen elmennek és még kevesebben lesznek itthon jól képzettek? Pakisztáni diplomásokkal?
(azt ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a támogatott helyekre felvettek késztetése kisebb lesz a jövőben, pont azokon a helyeken tanulóké akikre igazán szükség van, és akikből szintén kevesebb lesz)
@Jofiu: "Kapkodva írtam te kötekedő faszkalap! Elnézést, hogy nehezen olvasható lett." Hát ez sem valami magyaros! Szerintem: olvasható után . (pont) kell. A lettek azok voltak?
"Nulla empátia.. " Ez most mínusz vagy plusz nulla? Tudod, a matematika egy egzakt tudomány!
ha jön a forradalom, betörhetek majd a patikába humalogért és lantusáért?

vagy szóljak sógoréknak, hogy "hozzanak be"?

meni tenksz
@mandro: mint gazdaságilag, mint politikailag

mind gazdaságilag, mind politikailag. Már csak hogy helyesen nyald a fidesz seggét
@genyamagyar: jaj lécci, ne, köszi, hagyjuk inkább kis a fárasztó ostobaságot a beszélgetésből. Amiért nem támogatom ferenc (jó, vagy rossz) megoldását, az nem azt jelenti, hogy azt akarom, hogy maradjon úgy, ahogy orbán kitalálta, sőt, de ferenc nem szakmailag exponálja magát ebben a kérdésben, hanem politikai tőkét akar kovácsolni, és nekem ez nem tetszik. Egyébként, ha engem kérdezel, akkor ferenc is fasz volt, az általános tandíj célnélküli, csupán költségvetési konszolidációt célzó marhaság, oktatáspolitikai megfontolás nélkül.

Szerintem egyébként nem kellene ab ovo államilag finanszírozott képzés (tehát a jelenlegi 10e helyett 0), hanem kb. 20e finanszírozást + megélhetést biztosító teljes ösztöndíj, tovább 40-50e részösztöndíj különböző sávokkal, a fenmaradó 40e meg teljesen önköltséges. Lenne ezen kívül a szociális ösztöndíj, amely a vertikális társadalmi mobilitást ösztönözné (cigánygyerekek pozitív diszkriminációja).

Az ösztöndíjakat szépen évente, vagy félévente kellene újrabírálni, ne félj, lenne egyrészt tanulás, másrészt a diák könyörtelenül kirugdosná a tanárból a vizsgához szükséges tananyagot, hiszen a finanszírozó ő lenne (a kedves vevő, ugye), nem az állam. Persze ehhez ki kellene dolgozni egy komoly értékelési rendszert, amely jegyekből, közéleti tevékenységekből, stb. állna. Játékelméleti szempontból ez lenne a legfaszább szituáció, önmagától durva minőségjavulás és átláthatóság alakulna ki, anélkül, hogy az állam egy forinttal is többet kellene költsön az egészre, sőt, kevesebbet.
@Con Storm: Nálad a billió az millió vagy milliárd?
@Jofiu: Igazad van, az igazi megoldás az lenne, ha egy erős gazdaság épülne ki otthon. De te azt komolyan gondolod, hogy valaha is itt meg fog valósulni? Ugye, hogy nem. Ez egy álom, Magyarországnak a több, mint 1000 éves történelme alatt sohasem volt erős gazdasága és soha nem is lesz. Az agyak mindig elvándoroltak innen, ez nem lesz másként a jövőben sem.

Így nem marad más, mint a kialakult helyzetet kezelni, hogy a hazai adófizetők pénze ne arra menjen el, hogy gazdag országokat támogatnak. A fiatalok tehetségesebb része ígyis-úgyis külföldre fog menni, ha ingyenes a képzés, ha nem. A gazdaságot helyretenni senki nem tudná a következő 1-2 évtizeden belül, tehát a kivándorlás megállíthatatlan. Ezért kell, hogy a kiadások csökkenjenek.
@georgenius:
A nyelvtanom romlott, elismerem, maradjunk ennyiben. És szerintem térj vissza poszt témájához, a forma helyett a tartalomhoz szólj végre hozzá. Az én gyengeségeimen kötekedés teljesen fölösleges - kivéve ha ettől jobban érzed magad, akkor örülök, hogy segíthettem. Majd előveszem az ötödikes nyelvtankönyvet, addig pedig hagyd figyelmen kívül amit írok.
@gabcigirl: És akkor miért nem ezt írtad?
(magyar nyelv és irodalom: 2)
@jarek: Egyszer-egyszer azért volt, de persze ez kivétel.
Ezzel sajnos nem lehet vitába szállni. : (
Valahogy mégis még mindíg azon lennék, hogy ne ezen a tényleg fontos és hasznos területen kezdjük a pazarlás kiszűrését, mert ez még tovább rontja az esélyeket.
És ne így!
Visszatérve a kézseb és karlevágás analógiához az az érzésem, itt van pár üszkös ujj, ennek okán levágjuk az egész kart, de legalábbis a csuklót, minden egészséges részével együtt. Miközben nagy szükség van arra a karra vagy kézre, még pár hiányzó ujjal is.
@Jofiu: Nem hagyom, mert aki nem tud helyesen írni, és fogalmazni, az ne szóljon hozzá! Ki tudod számolni az általános forgalmi adót? Mennyi most a távfűtés és a csirke-farhát általános forgalmi adója?
Te hol tudsz dolgozni ilyen műveltséggel? Csak az MMA tagja vagy?
Ezek a tüntetgető egyetemisták neveletlen bugrisok.
@sárospataki lány: "Lenne ezen kívül a szociális ösztöndíj, amely a vertikális társadalmi mobilitást ösztönözné (cigánygyerekek pozitív diszkriminációja)."

Anyádat diszkrimináld pozitívan, ne a férges cigányokat!
@jarek: Volt erős gazdaságunk! Európában a magyar alkotmányos királyság volt az első, egészen az 1500-as évekig a magyar gazdaság volt Európa motorja! A mi aranyunkat használták, a mi papírpénzünkkel fizetőeszköznek! vazze... oktatás minősége...
@phaszfej: Remélem Te egy egyetemet, főiskolát nem végzett honpolgár vagy. Hajrá magyarok! Bugrisnak nevezni nem illik senkit! Ha Te a nem nagyon képzett, de a kétkezi munkából megélni próbáló emberekre gondolsz, akkor bunkó vagy. Kire gondoltál bugris minősítésemben?
@georgenius: Figyelj, ha te csak pontosan egy módon, a helyes módon leírt szöveg tudsz elolvasni, minden kicsi zavar zárlatot okoz és átmész fikázó mellébeszélőbe, akkor mégiscsak jobban tennéd, ha átugranád, és hagynál minket többieket eszmecserélni. Látszólag a többieknek nem okoz akkora agyi túlterhelést a rossz nyelvtanom, mint neked.
A szűklátókörű műveltségértelmezésedbe, amit rosszindulatú túlzással, és arrogáns parancsolgatással súlyosbítasz, abba inkább ne menjünk bele.
Hanyagolj, mielőtt maradandó károsodást okozok a trehány nyelvtanommal.
@negondolkozz!majdénmegmondom!: Pedig kéne őket diszkriminálni. Szép nagy rezervátumokba.
Aki nem képes megfelelni az emberi normáknak, annak nincs helye a társadalomban.
@Con Storm: ez baromság. Biztos vagyok benne, hogy ez nem így van. Az akkori déli végvárrendszert anyagi okok miatt nem tudták rendben tartani, ami el is vezetett Mohácshoz. Ha olyan jól ment nekünk, akkor pont erre nem volt pénz? Ha jól tudom még a németek is küldtek pénzt a magyaroknak segítségként, de még így sem mentek vele semmire.
@jarek: Ez akkor lenne igaz, ha a tandíj új forrás lenne, de most szimplán azok helyett van, amit az állam elvon. Ettől semmi sem lesz jobb. Az állam meg végső soron többet fog kifizetni a diákhitel kamattámogatására, mintha maradna a jelenlegi rendszer.
@jarek: mohácshoz a szapolyaiak áskálódása vezetett, az hogy a keresztények nem tudták őket megfékezni! Még keresztes hadjáratot is indítottak ellenük! csak ezt nem tanítják...
Hát végigolvastam. Jól össze van uszítva itt diplomás és nem diplomás, gyerekes és gyerektelen.
Engem több dolog is bosszant, de nagyon.
Jómagam 80-as években jártam főiskolára, akkor vért kellett hozzá pisálni, már a bejutásért is. Rangja volt a dolognak. Aztán 99-ben a fidesz kormányzás alatt négyszeresére duzzasztották a felsőoktatási létszámot. Főiskolára járt boldog-boldogtalan. Na, ezt nem kellett volna. Ismerőseim között sok olyan volt, hogy 3 éves, huszadrangú főiskolát 10 évig végzett nappalin,állam pénzén. (Diplomája most sincs még).
Itt kellett volna egy határt szabni, de a fejkvótáért a hülyét is bent tartották, gyenge szakközepekben kettesekre érettségizettekkel voltak tele a fősulik (tisztelet a kivételnek).
Most meg átesnek a ló másik oldalára, na ez bosszant de nagyon.
Meg az általánosítás, hogy csak a piálás, bulizás megy az egyetemeken, stb...
Lányom elitgimibe jár (bejutás többfordulós felvételivel volt, nem a szülők csókja alapján). 10-18 éves korukig járnak oda, most 16 éves. 14 évesen a fél osztálynak középfokú nyelvvizsgája volt, most 16 évesen a lányomnak két felsőfokú megvan, és 4,9 az átlaga. Corvinusra készül, nemzetközi közgazdász szakra. Ott egyetlen államilag támogatott hely sincs.
Neki kb. 480 pontja lesz, én ugyanúgy fizetni fogok, mint akinek a gyerekének 220 pontja lett.
Azért ez irritáló, nagyon is.
Persze, sokan nem értik, fizessen, aztán kész. Van egy ellenszenv azokban, akiknek a gyereke középszerű, jól össze lett itt uszítva mindenki mindenkivel.
Én sosem féltem, mindig azt mondtam, hogy akárhogy húznak a présen, az én lányom bejut, érdemei alapján. Na de ha nulla állami hely van, akkor ennek vége is.
Én megmondom, mit csinálok.Nem küldöm Dániába meg Ausztriába egyetemre (bár folyékonyan beszél angolul és németül). Elvégzi itt, felveszi a diák II-t. Mert úgy döntöttem, hogy a családi tartalékot nem fogjuk belepakolni az egyetembe. Aztán diploma után irány külföld, és onnan röhögve visszafizeti. De úgy, hogy utána ide se jöjjön, csak látogatni, de ide egy kiba...tt fillér adót ne fizessen.
Viszont azért vannak félelmeim: Most 2% a kamat, oké. De mi van, ha ezt is egyoldalúlag módosítják mondjuk 5-6 év múlva? Miért, láttunk már ilyet, nem?
Szóval, nem akarom ismételni magam, én is azt mondom, hogy nem kell mindenkinek diploma, nem kell mindenkinek főiskolára, egyetemre járni. Aki középszerű, az pl. az én időmben sem jutott be fősulira, egyetemre, most sem kell.
Na de aki igazán nagyon jó, hát ez a dolog azzal kiba....szás.
Persze, lehet kárörömködni, a gyermekteleneknek, a nem diplomásoknak, nem is várunk mást tőlük.
És jelentem, azért van ám jópár olyan gyerek, akinek célja van, tesz is érte, és agya is van hozzá.
@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Nem. Ösztöndíj a tanulmányi átlag után legyen. Ha szegény, és úgy hülye, akkor ne akarjon tanulni.
@Jofiu: műveltségértelmezés: 2 szó
@Kékcsillag: a gyengébb képességűek is emberek! Az igazságos rendszer az, ha ők is járhatnak felsőoktatásba.. nem lehet értelmi szint privilégium! Ellent mond a minden ember egyenlő elvnek! Ha 10 évbe telik neki akkor 10 évbe! A rendszernek más baja van...
@phaszfej: Hát szegény anyukám már nem él. Én is már nyugdíjas vagyok. Aki így válaszol normálisan feltett kérdésekre, válaszokra, azt most én nevezem egy bitang hazaárulónak, semmirekellőnek, ingyenélőnek, bunkónak, zagyvának. Remélem a Te anyukád jó egészségnek örvend! Szerintem Te egy ördög vagy. Mit szól ehhez a Télapó?
@Kékcsillag: nagyjából egyetértek, de a felduzzasztás az nem 99-ben kezdődött, hanem 92-93-ban.
@georgenius: Nem kell csicskulnod, buzikám. Pár szép szóval többre mész.
@negondolkozz!majdénmegmondom!: már vártam, hogy melyik majom ugrik rá :-) A kedvedért módosítom: a mélyszegénységben élőket kell pozitívan diszkriminálni. Van egy pár dolog, ahol nagyon nagyot lehet szakítani a pozitív diszkriminációval, ileyen az oktatás, és van, ahol nagyot lehet bukni, ilyen a megélhetést biztosító támogatás (aka segélyezés).
A sok demagóg számára, aki "erkölcsi" alapon akarja tandíjfizetésre kötelezni és "röghöz kötni" a diákokat.

A mezőgazdaságba a magyar állam évi 100 milliárd forintot helyez ki támogatásként, miközben az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek és rendkívül jók a magyar "termelők" a hamisítási tevékenységben (bor, méz, hús, pirospaprika stb)
-----------------------
euhaszon.eu/hirek/55-majdnem-500-milliard-jut-az-iden-agrartamogatasra

"Majdnem 500 milliárd jut az idén agrártámogatásra
2010 augusztus 04., szerda 09:54
Forrás: agrarhirek.hu
Hazánkban közvetlen agrártámogatásokra, a vidékfejlesztési célok, programok és stratégiák megvalósítására az idén 464 milliárd forint használható fel.
A támogatás 81 százalékát, azaz 376 milliárd forintot az Európai Unió, míg 19 százalékát, 88 milliárd forintot a nemzeti költségvetés biztosítja.
A következő években az agrár- és vidékfejlesztési támogatások együttes összege folyamatosan nő; 2011-ben 532 milliárd forint, 2012-ben 543 milliárd forint, 2013-ban 555 milliárd forint használható fel."
-----------------------
évi 45 milliárd kerül a látványsportágakba, hiszen ez Magyarország jövője és nem az oktatásba való befektetés:

www.vg.hu/vallalatok/szolgaltatas/gigapenzt-kaptak-a-latvanysportagak-magyarorszagon-379906
2012. 7. 11. 05:00|Utolsó módosítás: 2012. 7. 11. 08:55
"A sportcélokra felhasználható társaságiadó-kedvezmény első évében közel 45 milliárd forint értékű támogatást hagytak jóvá. Az előrejelzések szerint a sportszervezetek a következő egy évben beadott pályázati kérelme elérheti a 125 milliárd forintot."
-----------------------
Ezek a kiadások teljes mértékben indokolhatók, az oktatásra kiadott pedig 50%-ban csökkentendő? Egy kicsit bővebb magyarázattal kellene szolgálni és megmagyarázni, hogy miért kormány kedvenc 7 vagy 8 vállalkozói csoportja kapjon területalapú támogatást és miért a Fradit vagy a Videotont tömjük ki pénzzel, ahelyett, hogy az egyetemeinkről eladósodás nélkül lépjenek ki a hallgatók.

Még egy apró kérdés:
Meddig marad 2 % a diákhitel2 kamata? (A legújabb hírek szerint 0 % lenne)
Nem az lesz ennek a vége, hogy amint tömegek vennék fel a hitelt, akkor a Fidesz egyszercsak egy este 11-kor beterjesztett egyéni képviselői indítvány útján rövid idő alatt megszavaztatná, hogy legyen mondjuk 6% az a kamat. Mert időközben kiderült, hogy az államnak túl sokba kerülne a piaci kamat és a kedvezményes kamat közötti különbség kifizetése.
A Fidesz eddig szinte mindegyik ígéretét megszegte, azt is, amelyet írásba adott (Matolcsy saját kezűleg írta alá a Bankszövetséggel kötött megállapodást, tavaly decemberben, amelyet aztán pár hónappal ezelőtt felrúgott). Ennél még a Molotov-Ribbentrop paktum is tovább élt (majdnem 2 évet), pedig azok a szerződéskötők sem voltak piskóták. :)
Szóval: mennyire megbízható partner a Fidesz kormány? Mennyire higgyünk a szavának?

Egy-két számadat az USA-ból:
A diákhitel miatt az USA-ban 37 millió embernek van adóssága, körülbelül 1 trillió dollár (a gyengébbek kedvéért ez 1000 milliárd dollárt jelent, a magyar GDP hétszeresét) értékben.
Ott már "hallgatói hitelkrízisről" beszélnek.

Keressetek rá ezekre a keresőszavakra a google-ban:

american student debt crisis
@sárospataki lány: baszol te rendesen? kielégült nő nem okoskodik.
@phaszfej: Mit jelent a csicskulni? Akkor most azt írom: ez pár szép szó! Ez most pár szép szó volt?
@gtri:

"A sok demagóg számára, aki "erkölcsi" alapon akarja tandíjfizetésre kötelezni és "röghöz kötni" a diákokat."

Te meg milyen alapon akarod arra kötelezni az adófizetőket, hogy továbbra is fizessék az egyetemisták képzését?

Megaztán, ha az adófizetők álják a cehet, akkor engedd már meg, hogy ők is szabják meg a feltételeket pl. röghözkötés formájában.
@georgenius: rokkantnyugdíjas vagy, fogadjunk
Ballib hvg: "Ismét utcára vonulnak a hallgatók"

Hallgatók???? AKKOR CSAK HALLGASSANAK!!!!
Ideológiailag felajzott tömegben mindig könnyebb dolga van a zsebeseknek.
@phaszfej: Még a nevedet sem tudod helyesen leírni: faszfej! Nem rokkantnyugdíjas vagyok, hanem Pintér úr mintájára rendes nyugdíjas. 45 éves korom óta nyugdíjas vagyok, és élvezem az ilyen magas színvonalú beszélgetéseket!
@sárospataki lány:
1999-2000-ben volt viszont először az, hogy eltörölték az alsó limitet.
Mert régebben azért 70 pont alatt nem vettek fel senkit, sehova. (akkor 120 volt a max).
99-2000-ben pl. unokahúgom 25 ponttal jutott be, végezte is 10 évig a drága a 3 évet, adófizetők pénzén.
(De lehet, hogy igazad van, a felduzzasztás lehet, hogy előbb volt, de én úgy emlékszem, Viktorka pofázta, hogy járhasson 4-szer annyi fiatal egyetemre, főiskolára.
De minek???
Nem lett négyszer annyi a lakosság, és nem lettek négyszer okosabbak a diákok sem, szóval semmi oka nem volt.
@jarek: az adófizetők többsége a népszavazáson kinyilvánította, hogy akarja fizetni az egyetemisták képzését.
Aki a tömeghatás biztonságában acsarkodik, nagyot nyekken.
A probléma korábban ('95-ben, amikor tüntettünk ellene és '08-ban, amikor leszavaztuk) sem a tandíjjal volt, hanem azzal, hogy ellehetetlenítette a szegényebb hallgatókat. A mostani változás nem érinti a már benn lévőket, ellentétben a Bokros-félével és aki a mester szakra készül, az is igénybe vehet rá finanszírozást. Akkor lófasz volt mögé téve, nem finanszírozás, miközben a tandíj és a 20 százalékos infláció, a csúszóleértékelés stb. mellett például nálunk ötszörösére emelték a kollégiumi díjat is. Egyik napról a másikra, mindenféle finanszírozás nélkül, a bennlévőknek, akik még más feltételek mellett kezdtek tanulmányaikba. Ezért kellett akkor tüntetni. Ami most történik, az komoly szerkezeti átalakítás, ami úgy teszi finanszírozhatóvá a felsőoktatást, hogy párosítja az öngondoskodás elvével és nem zár ki senkit. Ez a különbség.
@jarek:

Nem az adófizetők, hanem a Fidesz és személyesen Orbán Viktor szabja meg, hogy mire menjen a pénz.

Meg akarod kérdezni az adófizetőket? Éppen most dolgozik a kormány egy új konzultációs levél kiküldésén az embereknek. A hajléktalanokról kérdeznék meg őket.

Tegynek a konzultációs lapra még egy kérdést. "A focia kültsünk vagy a felsőoktatásra?" Majd az emberek megmondják, hog mit akarnak. Ez ilyen egyszerű.

Persze nincsenek illúzióim, még a "kőbe vésett" alkotmányról sem merték megkérdezni az embereket. :)

(A kőbe vésett alkotmányt azóta már kétszer módosították. Igen komoly szakmai munkát végezhettek a megírói. :):):))
@Con Storm:
Márpedig szerintem az értelmi szint a privilégium.
Különben mi alapján döntenének már???
@Balibgeczyk: Te mit, és mikor végeztél? Ha semmit, akkor ne is szólalj meg!
MÉg ehhez annyit, hogy 1999-2011-ig nem számított az értelmi szint nagyon. Van is olyan könnyűipari mérnök ismerősöm, akinek egy egyismeretlenes elsőfokú egyenlet gondot okoz.
Nem kell, a hülyék csak lehúzzák a szintet. Tudomásul kell venni, hogy van, aki nem oda való.
@georgenius: Látszik, hogy a faszt szereted, nem a phaszt.
@georgenius:

A nyelvtannáciskodás azért látom, jól megy. Köllemetlen, hogy ehhez képest a szövegértelmezés már nem annyira:S
sehol egy zsidótéma az indexen, pedig őrült jó zsidós poént találtam ki
@_most_: azóta viszont fokozódott a kivándorlás és a gazdaság is mélyebb szakadékba került. Elhiheted, ma már nagyon kevesen szavaznának arra, hogy maradjon meg ingyenesnek. Ezért is van az, hogy most csak a diákok ugrálnak, a társadalom maga a kisujját se mozdítja. Egyébként én támogatom, hogy írjanak ki egy népszavazást és döntsön az. Akkor a diákok is befognák a szájukat.
@phaszfej: honnan veszed, hogy nő vagyok?
@jarek: nyilván egy népszavazáson mindenki arra szavazna, hogy legyen tandíj, hol élsz te?
@Kékcsillag: én 92-ben progmatra készültem, mint a kisangyal, két középfokú nyelvvizsga + maximális hozott pontszám + kicsit elrontott írásbeli (11 pont), elég jó szóbeli (14 pont), ez összesen 114 pontot ért meg nekem, és izgultam, mert előtte levő évben 114 pont volt a határ, de volt már 118 is. Ehhez képest a ponthatár 102 lett, és 30 ember helyett felvettek 120-at, majd iszonyatos hentelést végeztek az első éven. Asse volt jobb, akkor már inkább tandíj.
@gabcigirl: nyelvtannáciskodás: ilyen szó a magyarban nincs. Még olyan sem, hogy: nyelvtan náciskodás. Ellenben van náci skodás, vagy nácis kodás (de ennek semmi értelme!)? Lehet hogy Szegedről írsz Te bájos kislány? Értem én, hogy mit akarsz mondani, de legyen egyértelmű!
@gtri: nem válaszoltál a kérdésre, de mindegy. Továbbra sem tudom, mert senki nem ad konkrét választ arra, hogy

1) nekem, mint adófizetőnek miért érné meg, hogy fizessem pl. egy orvos képzését, aki az egyetem után húz is el Angliába és degeszre keresi magát élete végéig?

2) milyen alapon akarsz te engem és a többi adófizetőt arra kötelezni, hogy fizessem másnak a tandíját? Akarod, hogy a nyelviskolát is fizessük? A jogsi megszerzése is közpénzből történjen?
@sárospataki lány:
@phaszfej: honnan veszed, hogy nő vagyok?
Teljesen igazad van. Engem meg nyuggernek titulált!
Lehet, hogy az igazi neve: faszfej?
@_most_: igen, szerintem arra szavaznának, hogy legyen tandíj. Szerintem sokan értik, hogy itt miről van szó. Látják az emberek egyre jobban, hogy ez nagyrészt kidobott pénz, mert a fiatalok tömegesen vándorolnak el innen.
@jarek: szóval szerinted az oktatásra költött pénzt az kidobott? Mégis milyen hasznosabb dologra lehetne elkölteni az adófizetők pénzét, stadionokra?
Én emiatt is tüntetnék: veddamagyart.info/gazdasag/5003-eljaras-indul-az-orszag-ellen-ha-megsegitik-a-huskombinatot

Ma Mo. demokrácia van, szabadon lehet tüntetni, pedig az MSZP, LMP, Jobbik, DK és a Milla, megpróbálja szítani, a diákokat, remélem nem ülnek fel nekik...., ma nem kell félni, hogy azonosító nélküli rendőrök kergetik, és verik őket...
@phaszfej: ja, azt hittem, abból gondoltad, hogy "sárospataki lány" a nikkem.
@_most_: Az legalább itthon marad, és még szórakozni is lehet benne.
@lfleto: Hogy a baloldali kormányok milyen tandíjat vezettek be, az ebből a szempontból irreleváns. A most tiltakozók a hátuk közepére kívánják őket is, a többségük soha nem szavazna rájuk. Hogy az akkor nagyobb szemétség volt? Lehet. De a mostani is az. Egy olyan hallgatót, akit a mostani intézkedések érintenek nagyon nem fogja érdekelni, hogy 4, 8, 12, akárhány évvel korábban a másik kormány még szemetebb volt.

"Ami most történik, az komoly szerkezeti átalakítás"
Az utóbbi 20 évben (meg szerintem előtte is) a "komoly szerkezeti átszervezéseknek" egyetlenegy kézzel fogható eredménye volt: a következő finanszírozási ciklusban mindig kevesebb pénzt kellett beletenni az adott ágazatba. A mostani is erre megy ki. A többi csak szép díszes máz az egészen...

"párosítja az öngondoskodás elvével"
Mégis mi a francért fizetünk adót, ha nem azért, hogy ennek fejében az állam gondoskodjon rólunk? Most, hogy kevesebben tanulnak az adófizetők pénzén, akkor majd ennyivel csökkentik az emberek adóterheit. Hogyne...

Ennél az egésznél már csak ez az ideológia gyártás a szánalmasabb.
Tudjuk, hogy nem a fidesz tette tönkre az országot, azt is tudjuk, hogy milyen állapotban vette át az országot. De ugyanígy az átlagember sem tehet erről az egészről, szóval nem az embereken kellene elverni a port!
@sárospataki lány: előítéletes is vagy. ez is buzis.
@phaszfej: Na ez már mindennek a teteje. Honnan tudod, hogy buzi? Magadra ismertél?
Nem kell mindenkit bántani! Nyugodj meg!
@_most_: az ingyenes felsőoktatás mindenképpen kidobott pénz, amíg a fiatalok tömegesen hagyják el az országot. Mért ne lenne kidobott pénz ez? Ja, a svédeknek, angoloknak biztos nem az, mert nem ők fizetik a képzést, viszont kapnak kész szakembereket.

Különben is, a felsőoktatás továbbra is ingyenes azonak, akik otthon maradnak és állami cégnél helyezkenek majd el. Ez jó is így, hiszen az adófizetők pénzén megszerzett tudást az adófizetők javára fogják felhasználni ezek a diplomások, így valamennyit visszakap a társadalom.
@jarek:
Ez nem így van egészen.
Ilyen alapon én is mondhatnám, hogy 46 év alatt még nem voltam kórházban (csak szülni, de az más), és ilyen alapon az én adómból ne finanszírozzák a beteg embereket. Mindenkinek van családja, finanszírozza az.
De ez nem erről szól, társadalomban élünk, vagy mifene.
Tesómnak környezetvédelmi mérnöki diplomával, felsőfokú angollal egymilla a bruttója havonta. Azért fizet adót, nem keveset, tán megérte őt taníttatni az államnak anno.
Maszop-milla TANÁCSAIT FOGADJÁTOK MEG!
Igyatok,b......tok,okádjátok össze
az albérlet folyosóit.
Néha azért az állam pénzére való tekintettel jelentkezzetek az iskolában is.
DE MUNKÁT AZTÁN, CSAK ANGLIÁBAN VÁLLALJATOK, HA NETÁN VÉGEZTETEK.
Inkább menjetek tanulni is külföldre.
Ott "ez is ingyen van" mint a "mindig tv".
@lfleto:
Ezt a mondatot annyira nem értem, hogy "nem zár ki senkit".
Túl a pénzen, nem a pénzre gondolok most.
De nyugtass meg, ugye a Corvinusra azért nem fog bejutni 220 ponttal? (mert akkor a béka p..-ája alá kerül az oktatás).
Most komolyan, én a pénzt már leszarom.
De ugye, azért a jobbakkal kezdik el feltölteni a létszámot, és nyilván említett egyetemen azért megáll olyan 440 pontnál???
@georgenius: oké, nagyi. agyvérzést ne kapj miattam
@jarek:
Nem válaszoltam a kérdésre? Te kijelentetted, hogy szerinted az adófizetők nem akarnak a felsőoktatásra költeni. Én szerintem akarnának.
Abból, hogy neked mi a véleményed, nem következik az, hogy 8 millió felnőtt magyar állampolgárnak mi a véleménye (és természetesen az sem számít ebből a szempontból, hogy nekem mi a véleményem)
Meg kelll kérdezni az állampolgárokat, ezt javasoltam. Ez szerinted nem válasz?

A kérdést csakis egy népszavazás, vagy egy ellenőrzött körülmények között végzett közvéleménykutatás tudná megválaszolni. Tettem egy javaslatot is: a most kiküldendő konzultációs levélben kérdezzenek rá a dologra: "Foci vagy felsőoktatás?"
Ezt meg meri tenni a Fidesz kormány vagy nem? Pedig roppant egyszerű lenne egy kérdést hozzábiggyeszteni a konzultációs levél végéhez. Vagy ilyen drága a tinta?

A következőket állítottam/állítom:

1. 100 milliárd megy mezőgazdasági támogatásra, 45 milliárd megy labdajátékok támogatására
(euhaszon.eu/hirek/55-majdnem-500-milliard-jut-az-iden-agrartamogatasra
www.vg.hu/vallalatok/szolgaltatas/gigapenzt-kaptak-a-latvanysportagak-magyarorszagon-379906)

2. 100 milliárdot von ki a felsőoktatásból a Fidesz

3. Semmilyen módon nem kérdézték meg az embereket a felsőoktatásból történő pénzkivonásról. Ráadásul korábban a tandíj ellen kampányoltak. Az interneten szép gyűjtemény található arról, ahogy Orbán Viktor kifejti a tandíj elleni álláspontját.

Egy lehetőséget ajánlok az emberek megkérdezésére: konzultációs levél (persze jó lenne, ha ellenőrzött körülmények között számolnák meg a visszaérkező válaszokat :))

4. Az USA-ban -ahol ez a rendszer már régóta működik- 37 millió ember 1 trillió dollár adósságot cipel (csak a tandíjra felvett hitelek miatt). A mostani elnökválasztás során is vitapont volt ez Obama és Romney között.

(www.huffingtonpost.com/kyle-mccarthy/student-debt-crisis_b_1777116.html
www.huffingtonpost.com/2012/08/22/mitt-romney-obama-student-loan-debt_n_1820062.html)

5. A Fidesz kormány nem szavahihető. Mint ahogy a Bankszövetséggel kötött írásbeli megállapodás felrúgása is mutatja. Még egy évet sem élt meg Matolcsy György aláírása a megállapodáson, a kormány máris felrúgta azt. Ennek fényében érdekes kérdés: mennyi ideig marad 2% kamatozású a diákhitel2?

Ezekre a kérdésekre érdemi választ várnék, és nem csak annyit, hogy az adófizetők nem akarják támogatni a felsőoktatást.
Ki mérte fel, hogy nem akarják támogatni? Mikor? Milyen módszerrel?
@Kékcsillag: a felsőoktatás esetében pedig így van. Ezt nem érdemes a kórházi kezeléssekkel és hasonlókkal összemosni.

Azt én is támogatom, hogy aki a megszerzett tudását odahaza kamatoztatja, otthon fizet adót egy ideig, annak az állam fizesse a képzését. Ugyanakkor nagyon felháborítónak tartom, hogy milliókat költ ez a szegény ország egy diák képzésére, aki majd a diploma megszerzése után megy is külföldre. Szerintem ezt mindenki érzi, hogy ez valahogy nem fair, nem helyes, pazarló. Hátrányos az adófizetőknek, az államnak, az országnak.
Az emberek adójából annyi egyetemistát illik szponzorálni, amennyre az országnak szüksége van. A legjobbakat. A többi hülye meg fizessen, ha már ennyire okosnak akar látszani, hogy egyetemistásat játszik. De szigorúan elkülönítve az értelmes elittől.
jarek:
Szerintem is azzal csak jót lehet tenni a gazdaságnak hogy ha még kevesebb szakembert képzünk az itthoni gazdaságba. Jelenleg a többség itthon próbál elhelyezkedni, de legalább ezután biztos kimegy hogy vissza tudja törleszteni a tandíjat.
Ideiglenesen jót fog tenni, mivel most több pénz marad a kaszában. 20-30 év múlva meg egy újabb szög a magyar gazdaság koporsójába. Dehát a kormányoknak nem is érdeke ilyen távlatokba gondolkodni.
Amúgy, aki értelmes, az talál szponzort magának. A butuskák meg menjenek kapálni.
@Kékcsillag:
"99-2000-ben pl. unokahúgom 25 ponttal jutott be, végezte is 10 évig a drága a 3 évet, adófizetők pénzén."

Nyilvánvalóan hazudsz, mert a maximális államilag támogatott félévek száma már akkor is korlátozott volt.
@jarek: Tegyen az állam annyit, hogy ne menjenek el.
Hogyan: többkulcsos adórendszer 16-22-37), 19%-os áfa kulcs, majdnem (10%-os) ingyenes felsőfokú képzés. Kevesebbet költsünk stadionra, ne kótyavetyéljük el az állami vagyont, ne támogassuk a határon túli magyarokat (nyugdíj, egészségügy, voksok!), nem kellenek a kérdőívek, és politikailag ne legyen visszamenőleges törvény!
@jarek: de nem érted, hogy az adófizetők gyerekei járnak az egyetemekre? A tandíjat a szüleik kifizetik adók formájában. Nem hiszem, hogy bárki kidobott pénznek érzi, ha a gyereke "ingyen" tanulhat.
@phaszfej: Én már nem nagyi vagyok, hanem MILF! Meg tudod mondani, hogy néz ki a kapa?
@gtri: össze-vissza beszélsz, már ne is haragudj. De én is azt mondom, legyen népszavazás a kérdésben, ha Orbánnak van egy kis esze, akkor ezt az utat válassza majd. A diákok részéről nehéz lesz majd megválaszolni azt a lényeges kérdést, ha majd Orbán megkérdezi tőlük azt, amit már én is ezerszer feltettem, hogy miért éri meg a magyaroknak fizetni egy olyan diák képzését, aki a diploma megszerzése után azonnal távozik is külföldre. Fiatal orvos jószerivel már nincs is az országban, pedig milliárdokat költöttek az adófizetők orvosképzésre. És ez maradjon így? Nane.
@Kékcsillag:
Én meg mondjuk normális egyetemre jártam 2005-től, és ugyan felvettek ilyen 80 pontosakat is (144-es rendszer), de ezek eleve nem végezték el, ugyanott nem egy szakon haltak ki teljes évfolyamok. Ez is nagyon jó érv a felsőoktatás felduzzasztása ellen, hiszen ők is pénzbe kerültek, azonban ezt inkább minimum pontszám növeléssel kellene orvosolni, jelenlegi rendszerben mondjuk 350-el, de az nem igaz, hogy normális egyetem normális szakjain bármilyen hülye diplomát kaphatott volna.
@georgenius: pont úgy, mint te.

direkt szopatod magad? csak mert elég bénán szopsz.
@lfleto:
A továbbtanulásról 10-edik osztály végén döntenek a diákok, mert akkor veszik fel a faktokat, ehhez képest most 2 hónappal jelentkezés előtt kaptak ultimátumot, ismét, mert tavaly is így volt.
@georgenius: köszi, nekem nem kell a többkulcsos adó. Így többet keresek (és költök a boltban), mint a többkulcsossal. A középosztálynak, akik tkp az egész országot működtetik az egykulcsos adó kifejezetten jó.
@phaszfej: akkor mi a kappa, mert a kapát nem tudtad!
"A hátrányos helyzetű tanulókat és a gyermeküket gondozó kismamákat továbbra is mentesítették volna bármiféle tandíj fizetésétől." - ez a kedvencem - Ha én szegény családból származom, akkor ezért automatikusan koleszos leszek, ingyen kajálok, ingyen kapom a tankönyvet és tandíjat se kell fizetnem - mert szegény vagyok! FASZOM A KONTRASZELEKCIÓBA !
Aki kitűnő tanuló - még ha milliárdos szülők gyereke is - ne fizessen tandíjat, aki meg nem tanul az húzzon a picsába. Egyedül a tanulmányi eredmény számítson a cigány származását a sanyarú szociális helyzetét leszarom!
@Con Storm: "Európában a magyar alkotmányos királyság volt az első, egészen az 1500-as évekig a magyar gazdaság volt Európa motorja! A mi aranyunkat használták, a mi papírpénzünkkel fizetőeszköznek!"
- Hülyeségeket beszélsz. 1762-ben volt először papírpénzünk, az is a Habsburgok alatt lett Bécsben kibocsájtva.
A magyar arany meg addig volt jelentős, amíg az Újvilágból el nem kezdett ömleni az arany. Te okoskodsz állandóan, közben elképesztően tájékozatlan vagy és csak böfögöd be a hülyeségeidet mindenhová. Hawkingot beperelted már a plágiumért? :-))
@jarek: Oké. De ha a 19%-os kulccsal csak egy kevesebbet költenél (vagy a 19%-os áfával ugyanannyit), és a dolgozni akaró munkanélküliek egy része dolgozhatna, akkor ki vagy kik járnának jól?
"A hétfői budapesti tüntetésen néhány képviselője útján biztosította részvételét DK és az MSZP,"

Ez azért a pofátlanság csúcsa!

A fő tandíjasok mennek tüntetni a tandíj ellen? Húzzanak a sunyiba!

Az egyetemistáknak pedig: hajrá! Abszolút jogos a felháborodás.
A korábbi csökkentés (100 ezer helyett 50 ezer ingyen hely), szerintem jogos, de ez már túlzás!
@jarek:
Össze-vissza beszélek? Szerintem te beszélsz össze-vissza. 1:1 :)

Öt pontban összefoglaltam az állításaimat. Ezek közül egyre sem válaszoltál érdemben.

Például nem rúgott fel egy írásos megállapodást a Bankszövetséggel Matolcsy? Nem megy 45 milliárd forint a labdajátékokra?

Ha meg már a képzési költségeknél tartunk? Amikor egy vízvezetékszerelő megy külföldre, az nem veszteség az országnak? Vele miért nem köt "röghöz kötési" megállapodást a kormány?

Elárulom a választ: a Fidesz igyekszik kiválasztani egy "kisebb" csoportot és azt szorongatni és vele szembefordítani a többieket. Most is ezt a "szalámizási" taktikát követi. A "népet" szembefordítani a "lusta és hálátlan egyetemistákkal". Miért nem a "focit" állítja szembe a "néppel". A foci miért nem lehet önfenntartó?
A válasz: Mert Orbán Viktor személyes preferenciája a foci.
Te ezt véded. Lelked rajta.

Azt pedig meglátjuk, hogy lesz e népszavazás. Szerintm nem. Akarsz fogadást kötni? Egy üveg pezsgő a tét.
@xenuka:
"Aki kitűnő tanuló - még ha milliárdos szülők gyereke is - ne fizessen tandíjat, aki meg nem tanul az húzzon a picsába. Egyedül a tanulmányi eredmény számítson a cigány származását a sanyarú szociális helyzetét leszarom! "

Így van!

Ráadásul magyarországon a BMW-s "vállalkozó" gyereke a legszegényebb az országban, akinek amúgy is minden ingyen jár.

Aki meg rendesen be van jelentve, bérre, és kicsit a minimálbér felett kap, az gazdag szemét, akinek semmi nem jár az adóért cserébe!
@belekotty:
De a legnagyobb az alkotmányos királyság. Azt hiszi, mert volt egy Aranybulla, az már alkotmányos királyság volt.
Ez a fűnyíró elv kombinálva a felosztó-kirovó elvvel: A gazdagtól elvesz az állam és a szegénynek adja, mert a kormány az igazság bajnoka!

Ez ugyanaz a numerus clausus ami ellen itt megy a sírás-rívás: Állam megmondja hány szegény cigánynak meg afrikai makogó fogorvosnak KELL sikerrel befejeznie a magyar felsőoktatást? Mégis kinek a kárára? A nem csóró, nem cigány, nem buzi, nem zsidó, nem hátrányos helyzetűek KÁRÁRA!!!
@jarek:
Azoknak a diákoknak szüleik is vannak. Pont azt olvastam, hogy egy diák sorsa családon belül átlag 4-5 embert mozgat meg.
@VT Man:
Ez még mindig kisebb pofátlanság, mint amit a Fidesz és hívei csinálnak. Ugyanis az a tandíj töredéke volt a mostaninak.
@Zabaalint: És kapnak finanszírozási lehetőséget is, ami azért más, mint szeptemberben bejelenteni, hogy januártól mindenki fizet... Nem beszélve arról, hogy úgy felvételizhetnek, hogy tudják, hová, mennyiért juthatnak be, ez '95-ben nem volt. De, ha jól emlékszem, most nem a gimnazisták, hanem az egyetemisták tüntetnek... Másrészt pedig, az életben a legnagyobb hasznot a tanulás hozza, ezért ez jó befektetés és az állam nem svájci frankos, vagy uzsora-kamatos hitelt ajánl a befektetés finanszírozására, hanem most már 0 százalékosat...
@Zabaalint:
"Ez még mindig kisebb pofátlanság, mint amit a Fidesz és hívei csinálnak. Ugyanis az a tandíj töredéke volt a mostaninak."

Akkor a töredéke volt, később pedig emelték volna.

Nyilván az MSZP annyira okosnak képzelte magát, hogy először egy "alacsonyabb" tandíjat vezessen be, amit még ki lehet magyarázni, majd fokozatosan emelték volna a tandíj mértékét.

De akkor is: ne pofázzon most az a tandíj ellen (MSZP, DK), aki szintén hasonlót vezetett be!
@sárospataki lány:
Értem, és elhiszem.
De volt, ahol meg "hentelést" sem végeztek. Mert ahol ugye feltöltötték hülyékkel a létszámot, ott nem lehetett az a cél, hogy első félévben kivágják a négyötödét (bár ez lett volna a jogos).
(Most a könnyűipari főiskolának nevezett intézményről beszélek, rokonságban volt, aki oda járt nagyjából 2000-től 2010-ig.
@jarek:
Aha. És az alkoholistának, meg a bagósnak, meg az elhízottnak a kórházi kezelése? Ez ugyanígy megkérdőjelezhető, hogy én, aki normálisan élek, kontroll alatt zabálok és zabáltatom a családomat, én miért fizessem mások orvosi ellátását?
@gtri: veled nem lehet értelmes eszmecserét folytatni, mert ide kevered Matolcsy-tól kezdve a Bankszövetségen át a kutyafülét is. Én nem védem Orbánt, utálom az egész Fidesszel együtt, de ez teljesen független attól, hogy ha van egy jó ötlet, törvény, akkor azt támogatom.

Szajkózod, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás és magasról teszel rá, hogy az adófizetők milliárdokat költenek orvosképzésre mégsincsenek fiatal orvosok, mert röhögve mennek ki külföldre az ingyen szerzett diplomájukkal. Ennek most legalább vége lesz. Az orvosok meg majd kifizetik a diákhitelt a zsíros kis fizetésükből, amit külföldön keresnek. Én nem sajnálom a diákokat, sokkal több lehetőségük van ma nekik, mint a szocializmusban felnőtt fiataloknak. Ígyis-úgyis külföldre mennének, de így legalább nem támogatunk feleslegesen idegen országokat. Ők sem teszik ezt velünk.

Remélem Orbán kitart a tandíj mellett.
@Zabaalint:
Nem hazudok, valami kreditet vásárolt pénzért. Ez is érdekes, mert államiban kreditet tudott venni.
De lehet, hogy "csak" 8 évig végezte, de ennél kevesebbig nem, az tuti.
@Kékcsillag: ez jogos felvetés. Én támogatom azt is, hogy aki saját hibájából egészségtelen életmódon él annak kelljen valami kezelési díjat is fizetnie. Jó ötlet, remélem valamelyik kormánynak majd eszébe jut bevezetni. Talán kevesebb bagós és kövér ember élne Mo.-on.
@Zabaalint:
Normális egyetem normális szakjaira nem is gondoltam.
Gondolom, egy PSZF-ért (bocsánat, már BGF), vagy egy Corvinusért akkor is küzdeni kellett, amikor fel volt duzzasztva a létszám.
De a tény, amit én láttam sajnos, hogy rokon leány kb. 2,5-szer annyi ideig járta a könnyűipari fősulit. Amikor már olyan hülye volt, hogy már nem tudott tárgyat felvenni, mert nem volt mire építeni, akkor vásárolt krediteket. És a csoportjuk nagy része ilyen volt, barátnők, akik ide jártak, és első kézből tudtam róluk.
Ez engem akkor nagyon kiakasztott, és mély nyomokat hagyott.
Az első évet járni 4 évig, na nemár azért.
@jarek:
A válaszaim :)

"1) nekem, mint adófizetőnek miért érné meg, hogy fizessem pl. egy orvos képzését, aki az egyetem után húz is el Angliába és degeszre keresi magát élete végéig?"

Nekem, mint adófizetőnek miért éri meg, hogy pl. a Videoton külföldi játékosokat és edzőket (portugál, brazil vagy nem is tudom honnan érkezetteket) fizessen és nem magyarokat? Miért nem a magyar futballistákat és edzőket fizetik az én pénzemből?

2) "milyen alapon akarsz te engem és a többi adófizetőt arra kötelezni, hogy fizessem másnak a tandíját? Akarod, hogy a nyelviskolát is fizessük? A jogsi megszerzése is közpénzből történjen?"

Milyen alapon akarsz te engem és a többi adófizetőt arra kötelezni, hogy fizessem mások területalapú föltámogatását? Mikor a támogatások ellenére ugyanúgy emelkedik az élelmiszerek ára? Ráadásul magyar cégek hamisítanak élelmiszert (lásd legutóbb a Svédországba exportált, marhahúsnak eladott sertéshús esete). Akarod, hogy a nagybirtokosok még további földszerzéseit is fizessük? Az első mézhamisítási gépsor megszerzése is közpénzből történjen?
@VT Man: Az egyetemistákkal egyetértek. Veled is! Szerinted mennyi lett volna az akkori tandíj? Max. egységesen mai áron számolva 15.000 HUF. És volt mellé ösztöndíj javaslat, és egyetemi fenntartási költség beszámítás is. Hajrá mai tanulók: egyetemisták, főiskolások, középiskolások, és alapfokú képzésben tanulók szülei (ők se lehetnek idősek!)
@gtri: szerintem differenciálni kellene. De hogyan? Az orvos kifizeti a zsíros fizetéséből? Ha Téged kell operálni, akkor mi tévő leszel, ha nincs orvos? Hát ezt is ki kellene beszélni!
@jarek: "röhögve mennek ki külföldre az ingyen szerzett diplomájukkal"

El vagy tévedve, ugyanis erre már kitalálták a röghöz kötést. Már az idén kezdőknek alá kellett írni a szerződést. Szerintem is fizessen aki kimegy, ne csak a képzését hanem annak két-háromszorosát.

Viszont most arról van szó, hogy a kormány próbálja csökkenteni a hiányt és mindenhova nyúlnak pénzért ahova lehet. Ez csak rövidtávú megoldás, miközben hosszútávon óriási kárt okoznak. De az már nem ennek a kormánynak a problémája. Nekik most az a fontos hogy a hiányt csökkentsék, Brüsszel elégedett legyen és ezt olyan eszközökkel hogy a lehető legkevesebb szavazót veszítsék el. "Szerencséjükre" a fiatalok nem túl nagy szavazótábort jelentenek.
@gtri: a külföldi focisták pont a fordított eset, mint a diplomásoknál van. Ugyanis Portugália az adófizetők pénzén kineveli a remek focistákat, majd ezeket a Videoton leigazolja jórészt ingyen, és ezek után a magyar adófizetők aratják le a gyümölcsét, hisz ezek a játékosok bejuttatták a Videotont az európa ligába, melyből bevétele lesz a Videotonnak, ami magyar klub, tehát az ország bevétele. Portugália meg emiatt csődbe megy.
@gtri: attól eltekintve, hogy elég nagy illetlenség egy kérdésre egy másik kérdéssel válaszolni, főleg ilyen mennyiségben, a válaszaid nem igazi válaszok, hanem azok elkenése. Ebből azt szűröm le, hogy nincsenek rá meggyőző válaszaid. Nos, a kormánynak van rá válasza és azt én támogatom is.

Amúgy, ez nem meglepő, eddig még egy diák sem tudta ezeket a kérdéseket megválaszolni, hanem - ugyanúgy, ahogy te - elkezdte elterelni a dolgokat össze-vissza. Persze, igaz, ha diák lennék, lehet én is tiltakoznék, hogy fizessek a képzésért, majd az ingyen diploma megszerzése után húznék is el külföldre. Ki nem szarja le a magyar adófizetőket, nemigaz?
@jarek:
A válaszok elkenése? Annyira voltam demagóg, amennyire te az voltál.
Szerintem te kened el a válaszokat.

1. A kormány bele akarja kényszeríteni a felsőoktatásban lévőket a hitel felvételébe. Ez a rendszer az USA-ban már komoly problémák forrása. Az ottani lakosság több mint tizede nyögi a terheit.
A "crisis" szót használják ott a helyzet leírására. Azt elismerem, hogy az ottani krízishelyzetek nem azonosak a magyarokkal, de semmiképpen sem megnyugtató ott a rendszer.

2. Mindenmellett ez a kormány arról is ismert, hogy rutinszerűen rúg fel íratlan és írott megállapodásokat. Ennnek alapján meddig marad 2% a diákhitel kamata? Míg a jövő évi büdzsében nem lesz mondjuk 40 milliárd forint nem tervezett hiány? Akkor pedig jön egy rutinszerű "egyéni képviselői módosítójavaslat"? Mi a garancia? (Azt már tudjuk, hogy Matolcsy György aláírása nem az)

3. Ha a megoldás mindenre az, hogy ha valamit nem akarunk fizetni, akkor azt az az felhasználókkal kifizettetjük, akkor mégis mi a sorrend? Miért maradnak ki olyan dolgok, mint a foci a teherviselésből? És ki hatalmazta fel erre a Fideszt? Miért nem kérdezik meg az embereket, hogy mit akarnak?
Én miért fizessem egy vízvezetékszerelő kiképzésének köéltségeit, ha az az első adandó alkalommal kimegy Ausztriába és ott keresi halálra magát?
@_most_:
Amit elmondasz, az csak akkor igaz, ha semmi állami pénz nem megy a Videotonnak és mindent maga fizet. Ekkor jogos lenne a z elv: Övé a kockázat, övé a haszon.

Most viszont így áll a helyzet: én fizetek, a Videoton nem kockáztat semmit, csak a szebb jövő reményében vásárolja az edzőt/játékosokat. Ha van haszon, az viszont az övé. Ez nekem, mint adófizetőnek nem éri meg.
@gtri: hitelt valakinek mindenképpen fel kell vennie. Ha ingyenes a felsőoktatás, akkor is finanszíroznia kell azt valakinek. Mivel az adófizetők pénze nem elég mindenre, ezért jönnek a külföldi kölcsönök, IMF és hasonlók. Ha már választani kell, akkor inkább csak az a réteg adósodjon el (diákok), aki a megszerzett tudásának később a haszonélvezője is lesz (külföldön persze), mint az egész ország.

Egy vízvezetékszerelő képzése szerintem messze-messze nem az a nagyságrend, mint egy orvosé, de amúgy helyes, nekik is kelljen fizetni a képzésért, ha utána azonnal mennek külföldre.
@kovi1970: Igazad van pofátlanság amit müvelnek az újra elosztással, de az sem állapot, hogy az iskolát kezdő fiatalok közel fele nem abszolválja a diplomához szükséges vizsgát kvázi a ráfordítás kidobott pénz.Ezen az állapoton kell változtatni. Ez a koncepció legalább egy normális javaslat.
@jarek:
Nem, egyáltalán nem kell hitelt felvennie senkinek. Éppen itt a lényeg. A perferenciák.

A Fidesz és Orbán Viktor azt mondja: az én világképemben a focit támogatni kell, a felsőoktatást nem. És ennek megfelelően cselekszik.
A diákok világképe azt mondja: a felsőoktatást támogatni kell, a focit nem. És ennek megfelelően cselekszenek.

A foci támogatásának ki a haszonélvezője? Az MLSZ, a csapatok és a körülöttük lévők szűk köre. Ezt megéri támogatni? Miért nem a nézők által fizetett jegyárakból próbálnak megélni?

Az, hogy melyiket támogatják az emberek (felsőoktatás vagy foci), csak akkor derül ki, ha megkérdezzük őket. Hát tegyük azt!
Vajon miért nem kérdezi meg az embereket a Fidesz? Miért nem kérdezi meg az embereket Orbán Viktor?
Szerintem akkor kellene folytatni a vitát, amikor Jareknek majd be kell fizetnie a gyermekének első egyetemi szemeszterére való tandíjat a 70% adó mellett. :)
@schlumbergerna: Köszönöm szépen, jogos az észrevétel! Egyébiránt, szerintem a Fidesznek nincs szüksége az én nyelvmunkámra, mert, ahogy már mondottam volt, az ellenzék saját magát degradálja, amíg ilyen vezetői vannak, lesznek.
@Pfdd:
Tökéletesen igazad van. Mindenki akkor kiabál, ha fáj neki valami. :)

De komolyra fordítva a szót, az a társadalommérnökség, amit a Fidesz művel arra emlékeztet, ahogy a megboldogult Szovjetunióban kezelték a kérdéseket. Pl. nem volt elég víz Közép-Ázsiában? Sebaj, térítsük délre a szibériai folyókat. Hát minek az a sok felesleges víz Szibériában? Az ottani természet és az ottani lakosok pedig tegye azt amit csak akar vagy amit tud.

Ma is kijelenthetné bárki, hogy a víz nagyon fontos természeti kincs, a magyar lakosság pedig pazarolja, ezért meg kell drágítani. Legyen 20 000 forint egy köbmétere. A Fideszben éppen az a veszélyes, hogy pl. ezt az agyamant ötletet is védeni tudná, ha a pillanatnyi érdekei azt kívánnák. A legveszélyesebb pedig az, hogy 2/3 birtokában meg is tehetné. Csak azt már ők is érzik, hogy ez túlmenne a társadalom védelmi küszöbén.

A prioritás a lényeg. Melyik politikai erő milyen célra akar pénzt fordítani és mire nem. Ezt kell figyelni és ez mindent elárul a az adott politikai erőről. Jót vagy rosszat egyaránt.
@jarek:
A közteherviselésbe sehogy sem tudom beleerőltetni azt, hogy 50%-al csökkentik a felsőoktatásra fordítandó osszeget (100 milliárd forint), miközben 45 milliárddal növelik a labdajátékokra fordítandó összegeket. Nem tudom pontosan, hogy korábban mennyi volt a spoorttámogatása a focinak, de egész biztosan több száz százalékos a növekedés ezen a területen.

Napóleon is mondhatta volna, hogy nem megy együtt a katonáival, hanem a kényelmes hintójával utazik az orosz síkságon át. Nem így tett, hanem a katonái között volt és példát mutatott. A Fidesz és Orbán Viktor nem mutat példát. Az ő kedvence (foci) válság idején is kivételezett helyzetet élvez. Nos, ezt az egyszerű "katona" gyomra nehezen veszi be. Amit látok, azt látom.
@phaszfej: várjál, logikai retorzió lépett fel, hogy lehetek buzis, ha baszatlan nő vagyok?
@Kékcsillag: szerintem egy BSc szintű főiskolai képzés sok embernek tenne jót, főleg, hogy most is ez a módszer, elvégez valami hülyeséget, és utána elmegy dolgozni olyan állásba, aminek semmi köze az egyetemhez.
@jarek:
Teljesen egyetértek veled. Ha azt látom, hogy a klubok az általuk felvett hitelekből próbálnak boldogulni és nem állami pénzekből, akkor azt mondom, hogy az oktatás is legyen hitelre alapozott. De nem ez a helyzet. A klubokat tömik a pénzünkkel, miközben az oktatásról kijelentik, hogy legyen önfenntartó.

Újra és újra csak arra jutok: a Fidesz prioritása az ami megmutatkozik. Foci pénzelése jó, felsőoktatás pénzelése nem jó.

A másik dolog. A Fidesz erőből nekimegy az embereknek. Ez a taktika eddig működött és azt hitte, hogy mindig is működni fog. Egy csoport kipécézése, majd annak a mantrázása, hogy az a csoport mennyire igazságtalan előnyöket élvez. Végül a viharos törvénymódosítás.
De azt láthattuk, hog mindig vannak kivételezettek (CIG biztosító, CBA, focicsapatok, földügyekben ügyeskedő "háttéremberek" stb.). Ez nem szül jó vért és előbb-utóbb megkérdezi az ember. Miért vannak kivételezettek, ha állítólag nagy a baj? Nem akar mindenki tenni a nemzet felemelkedéséért?
mert a buzik faszos nők. érted, gyogyó?
@gtri: nem értem hogy jön ide a foci. Ez egy teljesen más téma. Valóban lehetne csökkenteni sokminden támogatását, de most az oktatásról van szó.

Még mindig nem tudom miért kellene fizetnem a diákok képzését, hogy aztán azok elmenjenek külföldre dolgozni... De mindegy, nem erőltetem.
@phaszfej: sajnos úgy néz ki, hogy kicsit összezavarodtál a nagy trollkodásban, ezért zavaros a mondandód.
@Kékcsillag: Szia,végig olvasva a kommentjeidet,sajnálatot érzek.Azt látom,hogy egy az életét a szebályok bűvöletében élő ember vagy.Engem soha nem érdekel,kinek milyen diplomája van.Az inteligencia nem egyenlő a diplomával,a lexikális tudással.Sajnálom,hogy osztályozod az embereket.Tervezhet egy mérnök akármilyen gépet,ha az egyszerű szaki nélkül nem tudja legyártani,összeszerelni az alkatrészeket.Ja,és hányszor bebizonyosodott már,hogy ami a tervezőasztalnál működik,az a gyakorlatban nem.
Szóval,senkinek nem kell lenézni senkit.
@jarek:
Hogy jön ide a foci?Az értékválasztás révén. Mikor Franciaországban 75 %-os adót vetnek ki az 1 millió euró feletti jövedelmekre, akkor az egy értékválasztást jelent. Ugyanilyen értékválasztást jelent, ha válság idején elvonunk pénzt egy területről (felsőoktatás), de egy másikra bőven juttatunk (foci). Hát ilyen egyszerűen jön ide a foci.

Én pedig még mindig nem tudom, hogy nekem miért kellene fizetnem a magyar focicsapatok támogatását. Vegyenek fel hitelt, ha annyira biztosak magukban, hogy a jó szerepléssel bekaszált milliók miatt nyereségesek lesznek. Náluk is érvényesüljön a te általad fennen hangoztatott elv.
@gtri: Az első két ponttal egyetértek,a harmadikkal nem.Nem menne az a vízvezetékszerelő sehová,ha itthon tisztességesen meg tudna élni a keresetéből,mondjuk családostól.Nem tud.
Nem vették még észre a politikusaink 22 év alatt,hogyha gatyába ráznák az országot gazdaságilag,és az emberek normálisan meg tudnának élni a keresetükből,akkor tized annyit nem foglalkoznának a lopásaikkal.
@jarek:

Egy kis gondolatkísérlet a diákhitel2 mintájára:
A BKV tudtommal 80 milliárd forintos adóssággal küszködik.
A felsőoktatás mintájára az állam azt javasolja, hogy legyen a BKV önfenntartó. Legyen egy jegy 1500 forint, egy bérlet pedig 50 000 forint. Természetesen az állam nagyon szívén viseli a polgárok sorsát, ezért biztosít utazáshitel2-t mindenkinek, aki nem tudja fizetni a jegy vagy a bérlet árát. Cserébe csak annyit kér, hogy írjon alá egy "szerződést", miszerint a következő 6-10 évben "kérheti" az állam, hogy a BKV-nál dolgozzon az illető a szabadidejében. Hát nem nagyszerű? Kinek lehet szava ez ellen a megoldás ellen? Hát fizessen az aki használja a BKV-t. Az állam vonuljon ki erről a területről.(Arról pedig elegánsan mmegfeledkezik az állam, hogy a GDP 40%-a Budapesten van előállítva és rengeteg adót elvon Budapesttől.)

Szerinted ez a megoldás is támogatandó? Teljesen ugyanaz a rendszer, mint a diákhitel2. Csak az fizet, aki élvezi a BKV áldásait. :):):)
Szeretnél felvenni utazásihitel2-t?
@gtri: igazad van, ezek a focisták sem érdemlik meg, hogy adóforintokat költsünk rájuk. Támogatom, hogy az ő képzésük se állami pénzen történjen. Viszont ha te a focistákat nem akarod támogatni, akkor nem kellene kivételezned a diákokkal sem. Fizessék ők is a saját tanulásukat, a most tüntető diákok meg tüntessenek azért, hogy a focisták ne kapjanak állami pénzeket, ahogy ők sem fognak ezután, eltekintve persze a 10000 állami finanszirozásban maradó diákról.
@eduard72:
Nagyon köszönöm, hogy meghallgatsz és a gondolatokkal vitatkozol.

Igazad van, a példám túlzott. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a jarek-féle érvelés olyan abszurd társadalmat hozna létre, amiben teljesen megszűnik a mobilitás lehetősége. Gyakorlatilag adósrabszolga vagy születésedtől halálodig. Amit ma a Fidesz a bankok adósrabszolgaságáról mond, azt ő is megvalósítaná egy másik területen.

Nem akarok én semmilyen röghöz kötést, sem a vízvezetékszerelőnek, sem másnak.

Természetesen egy diktatórikus rendszerben ez nem kérdés: mosolyogni kell hozzá és némán tűrni. Az elmúlt 100 év azonban megmutatta, hogy a szabad társadalmak mindig sikeresebbek voltak, mint a autoriter/diktatórikus társadalmak.
Orbán Viktor vonzódik a Kínához/Azerbajdzsánhoz/Szaúd-Arábiához. Rengeteg ember viszont nem.
@gtri: rossz gondolatkisérlet. A tömegközlekedés szélesebb rétegeket érint, mint a felsőoktatás. És egyébként is, középiskoláig az oktatás ingyenes marad, ahogy 10000 egyetemistának is.
@jarek:
Erre mondtam azt, hogy kérdezzük meg az embereket. Mit támogatnának. Állítólag demokrácia van Magyarországon. Hát miért nem erősíti ezt a hitet a Fidesz azzal, hogy megkérdezi az embereket: mire kültse az állam a beszedett pénzt?

Egyébként meg az első lépést az államnak kellene megtennie. Szüntesse be a foci támogatását. Parancsszóval vezette be, parancsszóval szüntesse is meg.

Nem akarunk úgy járni, mint az ügynökaktákkal. Májusra fel kellett volna állnia egy bizottságnak, de még se híre se hamva. A Fidesz tudja húzni az időt ha kell. Lésd az Alkotmánybíróságot, amely nem tudott egy évig dönteni a magánnyugdíjpénztárak államosításával kapcsolatban. Inkább húzták az időt, hogy ne kelljen dönteni, míg ebben az évben már az új alkotmány szerint nem is kellett dönteniük. Nos, az ilyen jellemtelen húzások miatt kell erőt demonstrálni, ha valaki el akar érni valamit a kormánynál.
@jarek:
Ez csak technikai kérdés. Pl. fizessenek a diplomások, akik amúgy is nagyobb keresetűek és ezt megtehetik (a Fidesz szerint). Jogilag, megfelelő bűvészkedés után kellően leszűkíthető egy kisebb csoportra a fizetési kötelezettség. A Fidesz ebben nagyon jó! E tudásuk előtt megemelem a kalapom! :)
@jarek:
A 10 000 egyetemista a röghöz kötéssel fizet.

Mind az ingyen képzetteknek, mind a félig támogatottaknak alá kell írniuk a röghöz kötést. A félig támogatottak még fizetnek is mellé.
@gtri:
Teljesen korrektek és jól összeszedettek ezek a válaszok.
@jarek:
"@gtri: rossz gondolatkisérlet. A tömegközlekedés szélesebb rétegeket érint, mint a felsőoktatás. És egyébként is, középiskoláig az oktatás ingyenes marad, ahogy 10000 egyetemistának is."

A jogi bűvészkedés alatt pl valami ilesmit értek: "Az X törvény hatálya azon biztosítók köre, amelyek mérlegfőösszege 500 millió forint felett van"
Aztán csak pislognak az érintettek: Nahát-nahát, csak a CIG biztosítónak kisebb a mérlegfőösszege 500 milliónál. :)
@gtri: teljesen elvtelen, pitiáner ez az egész, amit képviselsz. Futsz a pénzed, bocs, az adófizetők pénze után, hogy ingyen tanulhass és úgy mehess külföldre. Erről szól az egész, nem másról. Fizessük a képzésedet, hogy neked ne kelljen külföldön a finom kis állásodban törleszteni a diákhitelt. Önző dolog, neked jó, de az otthoni adófizetőknek nagyon megterhelő, de ez téged hidegenhagy. Képtelen vagy a saját lábadon megállni. A külföldi diákok a tandíjon nem problémáznak, persze a magyar diák ingyen akar tanulni, mert telhetetlen és akkor is ingyen akar tanulni, ha az ország nyomorog. Igen, tudom, most megint jön a focis ködösítés...
@Kékcsillag:
Köszönöm. Igyekszem érveket állítani. Ha érvekre érveket kapok válaszul és nem azt, hogy "de akkor is fizessen,mert csak", akkor kialakulhat egy értelmes párbeszéd, hogy mit kellene és hogyan csinálni.

Nem vagyok a tandíj ellen, de ami itt folyik az pénzbehajtás. A mértéke és a bevezetés gyorsasága nem elfogadható.
@gtri: nagyon helyes, hogy röghöz kötik őket. Legalább valami visszajön a pénzből, amibe került a képzésük.
@eduard72:
Akkor valamit nagyon félreértettél. Nem nézek le senkit. Kell a szemetes is, meg a vécépucoló is, mert saját sz...runkba fulladnánk.
Ha kínos szabályok szerint élés az, hogy számviteli főiskolával adószakértőként dolgozom, akkor igen, valóban nehezen tudom elképzelni, hogy amit tanult az ember, mást dolgozzon utána.
Nem nézek le senkit, én a szakikat is megbecsülöm (férjem villanyszerelő mester). De nyilván nincs mindenkinek a helye az egyetemen. Ezért írtam, hogy remélem, ahova a lányom szándékozik menni, azért a tandíj miatt nem mennek le a pontok, és pl. egy Corvinus tartani fogja magát tandíjasan is.
Az nem lenézés, hogy nem kell mindenkinek diploma, gondolom. Vagy mire gondoltál konkrétan, mert tényleg nem értem...
@jarek:
Több mint 15 éve dolgozom (a pontos számot nem árulom el). 25 millió forintnál messze több adót (ebben nincsen benne a munkáltatóm által fizetett járulékok összege) fizettem már be. A pontos összeget azért nem mondom meg, hogy ne tudjál következtetni a fizetésemre.

Bejelentve dolgoztam világéletemben (itt és nem külföldön). Szóval én biztosan visszafizettem a taníttatásom költségeit és még másokét is álltam. Nincs semmi erkölcsi alapod ilyeneket állítani rólam.

A Fidesz mazsolázgat, mely területeken kell fizetni az embereknek és mely területeken nem. A foci nagy kedvenc, de pl. a Közgép is az. :)
Ez egy csöppet csípi a szemem.
@jarek:

"@gtri: teljesen elvtelen, pitiáner ez az egész, amit képviselsz. Futsz a pénzed, bocs, az adófizetők pénze után, hogy ingyen tanulhass és úgy mehess külföldre. Erről szól az egész, nem másról. Fizessük a képzésedet, hogy neked ne kelljen külföldön a finom kis állásodban törleszteni a diákhitelt. Önző dolog, neked jó, de az otthoni adófizetőknek nagyon megterhelő, de ez téged hidegenhagy. Képtelen vagy a saját lábadon megállni. A külföldi diákok a tandíjon nem problémáznak, persze a magyar diák ingyen akar tanulni, mert telhetetlen és akkor is ingyen akar tanulni, ha az ország nyomorog. Igen, tudom, most megint jön a focis ködösítés... "

Erre írtam ezt válaszul:
@jarek:
Több mint 15 éve dolgozom (a pontos számot nem árulom el). 25 millió forintnál messze több adót (ebben nincsen benne a munkáltatóm által fizetett járulékok összege) fizettem már be. A pontos összeget azért nem mondom meg, hogy ne tudjál következtetni a fizetésemre.

Bejelentve dolgoztam világéletemben (itt és nem külföldön). Szóval én biztosan visszafizettem a taníttatásom költségeit és még másokét is álltam. Nincs semmi erkölcsi alapod ilyeneket állítani rólam.

A Fidesz mazsolázgat, mely területeken kell fizetni az embereknek és mely területeken nem. A foci nagy kedvenc, de pl. a Közgép is az. :)
Ez egy csöppet csípi a szemem.

A nagyapám mesélt milyen az, amikor "orientálják" az embert a hatalom képviselői. A Fidesz kicsit túl erősen orientál. Miközben rengeteg kedvence kitüntetett bánásmódot élvez.
Igazából nincs semmi probléma. Itt már mindenki "ingyen" kitanult ember, nem fog gondot okozni a gyerek 1 millás féléves tandíja ha mondjuk orvosnak megy. Nyilván senki nem fogja hagyni hogy a 18 éves gyereke pár év múlva diákhitellel, lakáshitellel kezdje az életét, miközben családot is kellene alapítani.
@Pfdd: nekem nem fog gondot okozni a gyerek tandíja. Nem rinyálunk, hanem tartalékolunk, gyűjtjük a pénzt a gyerek taníttatására már a születése óta. Meg különben is, ott a diákhitel. Ha vége az egyetemnek, akkor külföldre mehet bárki és onnan könnyedén ki tudja fizetni a részleteket.
@jarek:
Na ebben az egyben egyetértek.
Én bébi kora óta (valami sanda sejtés miatt) gyűjtöm neki, 18 éves korában jár majd le, akkor kap 3 millát. Ezt betoljuk az egyetembe, aztán közben vagy félre tudom még tenni azt a 1,5 millát, vagy diákhitelt vesz fel rá. Utána külföld, 2 nyelven beszél már most folyékonyan. Hát ez van...
@Kékcsillag: és így is kell, erről van szó. Legalább te érted mi a dörgés. Nem felélni kell a pénzt, meg plazmatévéket venni, hanem befektetni, kamatoztatni.

Aki keményen odateszi magát és tanul, annak meg is lesz a jutalma, mehet külföldre és degeszre keresheti magát pénzzel és akkor már a diákhitel fizetése sem okoz problémát. Az otthoni adófizetőket sem terheljük feleslegesen így.
@jarek:
Akkor neked az általam 15 perc alatt kidolgozott BKV utazásihitel2-vel sincs semmi problémád ugye? Csak annyit kellene hozzátenni még, hogy ez kizárólag az I ás II. kerületi lakosokra és cégekre vonatkozzon. Így teljesül az a feltételed, hogy ne milliókat érintsen, hanem csak 100 000 embert vagy 150 000-t. Így már tökéletes. És még egy apróság. A törvény kihirdetése után az I. és II. kerületben lakók nem jelentkezhetnek át máshová. Természetesen a kerületben lévő, a Közgéphez köthető cégek mentesülnlnek a törvény kötelezettségei alól.
Jó tudni, hogy 20 perc alatt el tudom végezni azt a komoly jogalkotói munkát, amit A Fidesz és jogászai véghezvisznek X Ft óradíjjal. :)
@jarek: Egyetértek, arról nem beszélve, hogy az kiabál a legjobban, aki meg is tudja fizetni. Arról sem beszél senki, hogy mekkora üzlet a diákhitel, és nem véletlen, hogy sok olyan igényli, aki mellényzsebből ki tudná fizetni.
@mandro:
"@jarek: Egyetértek, arról nem beszélve, hogy az kiabál a legjobban, aki meg is tudja fizetni. Arról sem beszél senki, hogy mekkora üzlet a diákhitel, és nem véletlen, hogy sok olyan igényli, aki mellényzsebből ki tudná fizetni."

Erre roppant egyszerű a megoldás. Kegyetlenül szigorú adóellenőrzés minden magyar állampolgárnál. A Fidesz miért nem erre összpontosítja az energiáit? Állítólag a feketegazdaságban évente 2000 milliárd forint jövedelem keletkezik.
2/3-al nagyon szigorú rendszereket is létre tudna hozni (jogszabályokkal és a hozzájuk tartozó személyi/technikai követelményekkel).

Csak ugye vannak azok a problémák, hogy ilyen gondolatok esetén a Vállakozói szervezetek finoman utalást tesznek arra (mint ahogy a cafeteria adószabályainak tervezett mértékű növelése esetén történt (27%-ra növelték volna valamelyik adófajtát, de végül 14% lett belőle)), hogy a vállalatok esetleg elbocsátások révén lesznek kénytelenek kigazdálkodni a költségnövekedést, vagy pedig egyáltalán nem adnak valamilyen jutatást a dolgozóiknak.
Ez pedig rosszul mutatna az egymillió új munkahely felé vezető úton. (Az építőiparban pl. mindig is magas volt a feketemunka aránya. Néhány építési vállalkozónak lennének kellemetlen percei igazán kemény jövedelemellenőrzések esetén. És inkább a főválallkozókat kellene megnézni, akik a kis alválallkozókat facsarják és mondvacsinált indokokkal nem fizetnek nekik. A Corvin-negyed esetében kb. 10 százalékot nem fizettek ki tudtommal a munkát ténylegesen végrehajtó kisvállakozásoknak.)

A munkáltatók erőt mutattak és a kormány meghátrált. A diákok is ezt teszik. Vagy sikerül nekik, vagy nem, de joguk van tiltakozni.

A kormánynak pedig illene látni az összefüggéseket és pl. nem a vállalkozóktól megtudni, hogy képesek elbocsátásokra a galád munkaadók (amint azt a cafeteria példában kifejtettem). :)
@Con Storm: Újra és újra bebizonyítod mennyire hülye vagy.
Mi a helyzet Hawkinggal? Feljelentetted már plágiumért?
@gtri: "Nem vagyok a tandíj ellen, de ami itt folyik az pénzbehajtás. A mértéke és a bevezetés gyorsasága nem elfogadható."
- Maximális egyetértünk. Plusz az egyetemek ellehetetlenítése. Majd ezek után jön azok megszállása a saját embereikkel.
süti beállítások módosítása