Jégcsákány sok szeretettel

2013.01.06. 07:30 Fent és Lent

Az alább közrebocsátott poszt két fiatal aktivista-pedagógus sztorija. Azt reméljük, hogy a hamis humanizmustól és illúzióktól mentes történetet nem értitek félre. Talán még azt is remélhetjük, hogy a happy end-mentes történet nem a cselekvés lehetetlenségéről szól, hanem fontos tanulságokkal szolgál, ahol a rossz reflexekkel működő intézményrendszer legalább olyan lehetetlenül konok, mint a célcsoport, akinek segíteni szeretnének.

cili1.jpg

Egy 9. osztályt tanítottunk tavaly és tavalyelőtt, aminek célja a felkészítés és a felzárkóztatás volt. Ha túljutnak ezen az éven, akkor tanulhatnak szakmát. Ebbe az osztályba olyan gyerekek jártak, akik nem kerültek be máshova, nem volt meg a nyolc általánosuk. Egy erőszak-megelőző program keretében kerültünk az iskolába, ismerős révén. Az iskola kidolgozott egy erőszak-megelőző programot, és ehhez szakmai segítségre volt szükségük, tehát nem egy konkrét tananyag átadása volt a feladatunk, hanem csoportmódszerekkel a gyerekek személyes fejlődésének segítése.

Mindketten középiskolai tanár végzettséggel rendelkezünk, és több éves nem formális tapasztalatunk van, részt vettünk nemzetközi, hazai csoportos képzéseken, tanfolyamokon tanultunk, foglalkoztunk fiatalokkal: a csak az egyetemi oktatásban résztvevő pedagógusokhoz képest pedagógiai eszközök tárháza volt a kezünkben. Lelkesedésünk viszont a frissen diplomázott csillogó szemű pedagógusé volt, a hosszú évek során felgyülemlett tanári kiégés nem nyomta a vállunkat. A magyar oktatási rendszerrel szembeni ellenérzésünk a saját iskolapadban szerzett élményeinkből táplálkozott.

A 9. osztályba 16-18 éves gyerekek jártak, a harmadának nem volt meg a nyolc általánosa. Az osztályban nem kaptak jegyeket, hanem A, B, C és D minősítést. A gyerekek úgy érezték, hogy ők kevésbé fontosak az iskolában. Az egyik leányzó egyszer megkérdezte, miért ketten tartjuk ezt az órát, vajon azért-e, mert ők fogyatékosok. Határozott nemmel válaszoltunk, nem, nem vagytok hülyék, de a mi módszereinkkel két embernek kell együtt dolgoznia egy ekkora csoporttal.

Menni kell utánuk…

Mielőtt az első órára bementünk, beszéltünk az osztályfőnökkel és az iskolapszichológussal. A pszichológus azt a tanácsot adta, hogy haladjunk az árral, kövessük a gyerekeket, menjünk utánuk és próbáljunk meg felhozni különféle témákat, aztán egy idő után majd ők követnek minket.

Az első órára arra a hírre érkeztünk meg, hogy ma nem jött suliba a „késes gyerek”.  Nem ijedünk meg, majd megyünk utánuk… A bemutatkozáskor szemben ült velünk Szex Elek, Fütty Imre és Pop Simon. Jöttek a tesztkérdések, menstruálunk-e, és hogy mikor megyünk el Amerikába, és ne is jöjjünk onnan vissza… A nagyobb részük cigány volt, és hatalmas volt a szájuk. Nem akartak körbe ülni, nem válaszoltak a kérdéseinkre, csak folyamatosan beszélgettek, meg zenét hallgattak a telefonjukon, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy ott voltunk. Pontosan nem tudjuk, hogy mi vezetett minket arra, hogy a következő héten is visszamenjünk, de valószínűleg elég elhivatottnak éreztük magunkat ahhoz, hogy ne adjuk fel, és kellett a kihívás is.

Labda, frizbi, polifoam

Vittünk be gyakorlatokat: majdnem mind látványos kudarcot vallott; és vittünk mindenféle eszközöket is, a beszélgetéseket pedig nem erőltettük. Aztán jött a micimackós strandlabda: a labdát minél tovább a levegőben kellett tartani, úgy, hogy egymásnak dobálják a gyerekek. Negyvenöt percre kötötte le a figyelmüket ez a játék, amit más csoportoknál csak bemelegítő gyakorlatnak szokás használni. A labda csak két óra után durrant ki, a frizbink viszont már akkor eltört, amikor leértünk az udvarra. Ezután jöttek a polifoamrudak, amihez két szabály volt: csak azt ütheted, akinek szintén van a kezében rúd, de a fejét annak sem. Ezzel a játékkal két hónapig elvoltunk. Dühlevezetés történt úgy, hogy közben nem sérült meg senki. Ezt a két szabályt is nehéz volt betartatni, többször álltunk sikítva a terem közepén, de megérte. A tanárok szerint az óráink után nyugodtabbak voltak a gyerekek.

A polifoamrúddal való verekedés hozta egyébként az egyik legerősebb csoportdinamikai fejleményt. Három hónapig kergették az egyik gyereket, és mi figyeltük, hogy mi történik, tartottuk a kereteket. Beavatkoztunk, ha nagyon elharapódzott az egyenlőtlen párbaj. Egyszer fel is szólított minket az egyik lány, hogy a mi dolgunk, hogy megvédjük ezt a fiút. Elmagyaráztuk, hogy mi három órát vagyunk itt, ő pedig minden nap hat órában van összezárva a „támadóival”, nem a mi kezünkben van a megoldás. A gyerek kitartóan tűrt, és négy hónap után egyszer visszaütött. Ezzel vége is lett az üldöztetésnek, többet nem ütötték sem a mi óránkon, se a többi napokon.

Mit szeretnétek ma csinálni?

Minden alkalommal azzal a kérdéssel mentünk be, hogy mit szeretnének ma közösen csinálni. Ezek a gyerekek minden perspektíva nélkül lézengtek a világban, egy olyan oktatási rendszerben, ahol soha nem kerültek olyan helyzetbe, hogy megfogalmazzák, ők mit szeretnének, és az még meg is történjen velük.

Később eljutottunk a játszótérre, majd a Teleki térre, zuhogó hóesésben. Mentünk utánuk. Közös megegyezés volt, hogy akkor csinálunk valamit, ha mindenki beleegyezett. Az egyik lány egyszer felvetette, hogy nézzük meg a Terror Házát. Itt merült fel először a konszenzus és a kisebbségi vélemény kérdése.. Az egyik ellenálló cigánygyerekünk harcolt a jogaiért: ő ma nem akar a Terror Házába menni. Brutális ellenállásba ütköztünk: ez a mi meccsünk volt vele, ugyanis az előző héten beleegyezett a közös programba, most meg betartott. Vele itt volt a fordulópont. Rájött, hogy nem azért vagyunk itt, hogy kiszúrjunk vele: szerinte „flash” volt a Terror Háza.

Játszottunk még körben ülős asszociációs játékot: mondj egy szót és a következő mondja az első szót, ami először az eszébe jut. Mivel az osztályban amúgy sem volt értelme a káromkodás tiltásának, mert akkor aztán tényleg senki nem szólt volna egy szót sem... Miután mi is őszintén vállaltuk az eszünkbe jutó csúnya szavakat és hangosan kiáltottuk, kihúztuk a méregfogát a pusztán provokatív káromkodásnak. A továbbiakban maradtak a hasonló párbeszédek:

"- Milyen órátok lesz?

- Tesigeci."

students_playing.jpg

100% jelenlét

Szépen lassan jöttek a kis párbeszédek, amikor egy-egy gyerekhez odaültünk, vagy ő jött oda hozzánk és megbeszéltük az aznapi parákat: tanárnő mit gondol, normális, ha ver a barátom? Végighallgattuk az abortusz történetet, az aktuális diétákat, ki miért tért meg, a szex vagy a szerelem fontos-e egy párkapcsolatban. Válaszoltunk ezekre, és még azt is elmondtuk, hogy miért nem nézünk TV-t, és mit eszünk reggelire.

Ami működött, az az, hogy százszázalékosan jelen voltunk érzelmileg is, mint valami dühöngő arénában, mert tényleg mindenki máskor tört ki. Figyeltünk rájuk, próbáltunk a káoszban valahogy rendet vágni. Már a legelején elhatároztuk, hogy nem megyünk bele az ellenünk irányuló verbális játszmákba, hanem tudatában vagyunk annak, hogy sokszor ventillációs felületként és tükörként kell működnünk. Ezzel elejét tudtuk venni egy olyan folyamatnak, ami máskor és máshol akár valós fizikai agresszióhoz is vezethet. A módszer alkalmazása nagyon sok energiát vesz igénybe, és csak személyre szabottan működik.

Külvilág

Voltunk az Ability Parkban, amit arra találtak ki, hogy az "épeknek" megmutassák, hogy hogyan élnek a fogyatékosok: vakok, autisták, siketek, mozgássérültek és értelmi fogyatékosok. Ki lehet próbálni egy akadálypályán a kerekesszéket, meg van teljesen sötét szoba, ahol tényleg semmit sem lehet látni, és meg kell oldanod egy bűnügyet a bizonyítékok után kutatva. A legmeglepőbb az volt, hogy a gyerekek nem voltak zavarban, vagy kezdtek el röhögcsélni, mint azt vártuk volna tőlük, hanem a legnagyobb türelemmel és érdeklődéssel végigcsináltak mindent. Képesek voltak fél órát ülni egy olyan fiú mellett, akinek csak egy csonk volt a keze helyén, nem tudott beszélni, és a keze csonkja előtt egy betűtábla volt, és abból rakta össze a szavakat mutogatással. Megkérdeztek tőle mindent, hogy hol lakik, meg hogyan jár dolgozni, és hogy van-e barátnője, meg testvérei. Úgy tűnt, hogy ez volt az egyik olyan hely az életükben, ahol nem ők voltak a legkiszolgáltatottabbak.

Megérzésekre hallgatni

Egy óriási balhé után, amikor sodortak egy füves cigit a terem egyik sarkában, és rá is gyújtottak, rá kellett jönnünk, hogy csak magunkra és a megérzéseinkre hallgathatunk, mert amikor adott helyzetben vagyunk, akkor úgyis elfelejtjük, hogy ki milyen tanácsot adott, és miket olvastunk. Ha racionálisan nézzük, akkor a következő szünetben az igazgató előtt kellett volna állnia a két fiúnak - ha a gyerek és a csoport érdekeit tartjuk szem előtt, akkor pedig leülünk, megbeszéljük, és kitaláljuk az esetre vonatkozó közös szabályainkat. Mivel amúgy is csak jégcsákánnyal lehetett közel jutni hozzájuk, ezért, és hogy ne vesszen kárba az addigi munkánk, a bizalmi légkör megteremtése, a megbeszélés mellett döntöttünk.

Volt olyan srác, aki füvet árult az iskola mögötti téren, és ebből élt a család. Mindeközben az iskolában az volt a legnagyobb probléma, hogy miért cigiznek a gyerekek a WC-ben.

Sikerek

Az év végén az egyikünk egyedül tartotta az órát, és kimentünk a Margitszigetre, ott a gyerekek önfeledten futkároztak a locsolócsövek alatt, majd egyben visszaértünk a suliba, és senkinek nem esett semmi baja. Igen, ehhez az kellett, hogy folyamatosan toljuk szeptember óta. Szintén nyár elején, amikor B. mellettünk bandukolt az utcán, és azt mondta, hogy lehet, hogy elrontott egy-két dolgot, és most már máshogyan kell csinálnia, alig tudtuk visszafogni örömünket. S. hat hónap után szólalt meg először: amikor év végén meg akarták buktatni, mert higiéniás szempontok miatt nem tartották szakmailag alkalmasnak és túlzottan antiszociálisnak minősítették. Sikerült meggyőznünk az osztályfőnököt, hogy rengeteget fejlődött, és ha jövőre új osztályba kell mennie, minden kezdődhet az elejéről. Átengedték. L. áprilisig sündisznóként viselkedett az osztályban, de év végén az árvaházi felügyelője jelezte, hogy a gyerek teljesen kinyílt.

Idővel valamennyire hozzá lehet szokni tanárként ehhez a közeghez, vagyis inkább ahhoz lehet hozzászokni, hogy mindig meglepnek majd valamivel, mert semmilyen számunkra ismert logikai rendszerbe nem illeszkednek be. Párhuzamos valóság.

A második év: amikor azt hittük, hogy tudunk valamit, csak azért, hogy bebizonyosodjon, hogy mégsem

Az iskolaév jól indult.  Kéthetente volt csak óránk, aminek örültünk, mert azt gondoltuk, hogy így majd kevésbé vesz igénybe minket a tanítás. Általában kevesebb figyelmet kapott a munkánk, és az iskola már nem tudta anyagilag támogatni, hogy külsős programokra vigyük a gyerekeket.

Ez is kilencedik osztály volt, de átlagban idősebbek, mint az első évben, volt három gyerek is az előző osztályból, akik megbuktak, vagy annyit hiányoztak, hogy évet kellett ismételniük. Az első alkalommal megbeszéltük, hogy ki mennyit cigizik, mióta, és mikor hagyta abba. Már az hatalmas élmény volt, hogy lehetett velük beszélgetni, válaszoltak a kérdéseinkre, és úgy általában figyeltek egymásra. Tisztáztuk, hogy amit itt elmondanak, az itt is marad, nekünk nem kell senkinek beszámolnunk, és nem is fogunk. Még sikerült eljutni a Városligetbe is gyalog, lázadás nélkül, beszélgetni meg mászkálni, aztán szépen hazamenni. Majd elbuszoztunk együtt a Normafához, sétáltunk két kilométert, lejöttünk a libegővel, és mindenki nagyon szerette egymást - nem szakadt le a drótvezeték, és mindannyian életben maradtunk

Az első alkalom után próbáltunk közösen szabályokat is felállítani, amibe a füvezés is beletartozott. A mi óránk háromnegyed tízkor kezdődött, de akkorra a fél társaság már beszívott a mosdóban, és nem lehetett úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna. Tulajdonképpen azt nem értettük, hogy hogy lehetett az, hogy ez csak nálunk volt napirenden, más órákon nem került elő.

Bizalomvesztés

Október elején, egy tesióra előtt három fiú szólt a tornatanárnőnek, hogy nem érzik jól magukat, és nem akarnak tornázni. Általában senki sem érzi jól magát és senki sem akar tornázni, de most nem volt bent az iskolaorvos, a tanárnő meg hívta a gyermekügyeletet. Gyermekügyelet sem volt, végül a gyermekmentő jött ki, aki, miután látta a jelentősen kitágult pupillákat, arra következtetett, hogy a gyerekek kábítószert fogyasztottak, és neki ezt kötelessége volt jelenteni a rendőrségnek. Kijött a rendőrség, és vele együtt megérkezett a tévé is. Miért jelenik meg a tévé egy teljesen hétköznapi eseményen? Véletlen egybeesés lehet, hogy aznap több helyen is cikkek jelentek meg a sajtóban az új drogstratégia vitájáról.

A fiúkat elvitték az öt sarokra lévő kórházba, majd kiengedték őket, és késő estig ültek még bent a rendőrkapitányságon.

A következő héten az órán, bár csak egy fiú volt ott a háromból, megkérdeztük az osztályt, hogy mondják már el, hogy mi történt, mert tőlük még nem hallottuk. Vonogatták a vállukat, meg félszavakkal válaszoltak, amíg végül csak kinyögte Z, hogy minek kérdezgetjük őket, amikor úgyis mi köptünk. Ott akkor pár pillanatra tényleg elhallgattunk, mert ez minden képzeletünket felülmúlta. Nagyon-nagyon szürreálisnak tűnt. Lassan aztán elkezdtük velük összerakni, hogy mégis mit gondolhatnak, és D. arra jutott, hogy nem köphettünk mi, mert akkor már megtettük volna egy hónapja is. Valahogy sikerült indulásra bírni őket, hogy menjünk ki a Margitszigetre, mert süt a nap, és főleg azért, hogy kijussunk a friss levegőre, és egy kicsit mi is megnyugodjunk.

Haladtunk lefelé a Dohány utcán, a villamoshoz, és odajött hozzánk G cigizve, és megkérdezte, hogy hová hányjon. Egyikünk hisztérikusan mondta, hogy ne rá, hanem inkább a csatornába. Az előző órában történtekkel voltunk elfoglalva, nem igazán érdekelt, hogy neki meg most éppen mi baja van, amikor éppen benne vagyunk egy nagy bizalmi válságban. De persze elmondta, hogy babát vár, és majdnem két hónapos terhes. Arra a kérdésre, hogy akkor így tizenhat évesen mit is szeretne, azt mondta, hogy lányt.  A következő sarkon mellénk penderült a barátnője is, aki rákérdezett, hogy elmondta-e, hogy mi a helyzet, és aztán elújságolta, hogy ő is terhes. Még mindig nem értük el a villamosmegállót.

A Margitszigeten a lányok napoztak a padokon, a fiúk bújócskáztak, méghozzá úgy, hogy kő-papír-ollóval döntötték el, hogy ki kivel van, nekünk biztosan nem csinálták volna meg, de magukat szépen megszervezték. Mi ketten próbáltunk magunkhoz térni a sokkos állapotunkból. Párhuzamos valóság.

A két hét múlva esedékes alkalomra is terveztünk valamilyen kirándulást, de azzal nem számoltunk, hogy az érintett három fiúból kettő hiányzott a múltkor. Most itt voltak. Úgy tűnt, hogy hiába szenvedtük végig az előző alkalmat, semmi értelme nem volt. A véleményvezér X., akiről még az év elején úgy tűnt, hogy remekül együtt fogunk működni, és még azon poénkodott, hogy vele 18 év alatt már minden megtörtént, most már csak dolgoznia kell, kitartott amellett, hogy mi szóltunk, és leárulózott meg lekurvázott minket. Mindezt csendesen, mert mondta, hogy nem kiabál velünk, mert lányok vagyunk. Megint megpróbáltuk az előző alkalommal lefolytatott gondolatmenetet elővenni, hogy ha tényleg mi voltunk, akkor miért most köptünk volna, és nekünk ez miért lett volna jó, de nem hittek nekünk és egy támogatónk sem maradt. Súlyos falak ereszkedtek közénk, totális bizalomvesztés.

Vége főcím

Innentől kínszenvedés volt az év. Nagyon nehéz volt újra kapcsolatba kerülni velük. Nem mentünk szinte sehova, rajzoltunk bent, meg filmet néztünk, vagy a pufikkal verekedtünk. Egyszer még lementünk páran hógolyózni, az jó volt, és feltúráztunk a Gellérthegyre, az is jó volt, meg az Állatkert is.

Közben az iskolából kirúgták X-et, B-t fegyelmivel. B-t konkrétan azért, mert aludt történelemórán. F. magától ment el, kilépett, mert megunta, inkább benzinkutas lett, és albérletbe költözött. A többiek azt mondták, hogy neki bejött az élet. Mi csak azt érzékeltük, hogy egyre kevesebb gyerek van az órán.

A hat lányból egyetlenegy maradt a tanév végére. Eltűntek, nem jöttek többet, nem tudjuk, hogy mi történhetett velük. E.-t karácsony után nem láttuk többet, az osztálytársai szerint szökésben van, és ezt onnan tudják, hogy fent van a police.hu-n.

A kettő lány közül, aki babát várt, az egyik rosszul lett az iskolában és elvetélt, de azóta újra teherbe esett, és nemsokára szülni fog.  A másik kislány minden bizonnyal már anya. 

X-et pedig viszontláttuk az egyik tehetségkutató válogatóján. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr924995938

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fent és lent: Jégcsákány sok szeretettel 2013.08.07. 19:54:29

Ezt a bejegyzést ajánlottuk az Utóiskola blogajánlójában....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mint a Drót című sorozatban, csak itt egy fokkal kevésbé feketék a szereplők.
Engem érdekelne, hogy mi lett a legelső osztállyal, ahol a bizalmat sikerült végig megtartani? Azokkal a gyerkőcökkel mi lett? Hogy haladnak tanulmányaik?
Köszi, hogy megosztottátok a történeteteket, nagyon érdekes. A vége kicsit hirtelen lett elvágva: mik számotokra a tanulságok, folytatjátok-e a tanítást és akartok-e valamit változtatni... Remélem, folytatjátok! Sok sikert hozzá!
Nagyon tisztellek Benneteket. Remélem, a történtek óta vannak sikereitek. Sok örömet kívánok Nektek.
Ami kérdésként felmerült bennem, hogy az első, sikeresnek tűnő évben a többi tanórán, vagy a tanulmányi eredményekben látszott e fejlődés, vagy csak veletek alakult ki normálisabb kapcsolat?
"kár a kutya fejét asztalhoz húzni, nem fog az onnan enni! 3-6 éves korban, vagy vallásosságra neveléssel, lehet hatni rájuk. máskor, másképp nem.
Ha valaki ennyi szakértelmet energiát és kitartást adna olyan gyerekeknek akik nem reménytelenek az nem lenne szakmailag kielégítőbb. Lehet valaha normális, boldog ember ezekből a gyerekekből?
A lemélyebb tiszteletem az Övék! Van ,hogy csak évek múltával kezd el dolgozni az az emberséges hozzá állás ,amit ettől a két remek embertől kaptak...és ha csak egy olyan lesz közülük, akinek sikerül helytállni az életben, már megérte!
Sok minden kavarog bennem.
Kicsit fésületlen lesz, de gondolom, hogy nem probléma.
1. Gratulálok, és csak így tovább.
2. Ha lenne pénzem, még támogatnálak is benneteket.
3. Tényleg ki kellene próbálnotok, hogy egy elit iskolában hova jutnátok a gyerekekkel. Azt hiszem a határ a csillagos ég lenne.
4. Évente egyszer írjatok levelet hátha meggazdagodtam és akkor tudok támogatást adni.
@Szúrófény: "kár a kutya fejét asztalhoz húzni, nem fog az onnan enni! 3-6 éves korban, vagy vallásosságra neveléssel, lehet hatni rájuk. máskor, másképp nem."

Ez nem igaz. A gyerek 3-6 éves korban még azzal van elfoglalva, hogy felfedezze a körülötte lévő világot, megtanulja ki kicsoda, kinek hol a helye a ragnsorban, megtanulja beszélni a nyelvet. 10-15 éves kor közt azonban már van akkora ismerete a világról, hogy a különböző élethelyzeteket össze tudja hasonlítani, mérlegelni tudja melyik a jobb, és ebben a korban a jó példák könnyen megragadnak benne, és kialakítják a követési igényét. Egyébként még a felnőtt is "javítható", csak a megfelelő hangnemben, a megfelelő mintát kell neki mutatni.

Aki nem élt ilyen gyerekek, és ilyen felnőttek közt, az anélkül ítél, hogy tudná miről is beszél.

Örülök a két fiatal tapasztalásának, igazi pedagógusok, és remélem tudják mi lesz a dolguk életük hátra lévő részében. Hozzá téve, hogy nem csak az iskolában lehet tanítani. A jó szó mindenütt nevel.
Sajnos nagyon sok ilyen gyerek van ország szerte. Rettenetesen nehéz velük kapcsolatba kerülni. Csak emberséggel, sok sok türelemmel, és szokásos tanári reakciók nélkül lehet. Nem nagyon érdekel adott esetben, hogy mit tanulnak meg a tantárgyamból, az is nagy eredmény, hogy emberi hangon beszélnek velem, néha egymással is. :) Aggasztó, hogy milyen lesz a jövőjük...
Vmikor..a tv-ben láttam:

vhol az USA-ban katonai szigorúságú táborba gyűjtik a "nehéz" eseteket..és meglehetősen jó eredménnyel működnek..

nálunk is ki kellene próbálni.

nem hiszek / ilyen esetekben / a pedagógia erejében...
Eszméletlen!!!! A "tanárok" ezek szerint tudtak arról, hogy "Volt olyan srác, aki füvet árult az iskola mögötti téren, és ebből élt a család." - és nem jelentették... És ezek nevezik magukat tanárnak??? Egyedül a gyerekmentős cselekedte azt, amit minden normális ember elvárhatna a tanároktól: teljesítette a kötelességét. Azért remélem, hogy vannak még VALÓDI TANÁROK is, akiknek nem abból áll az órája, hogy füves cigiket sodornak...
Szerintem hálátlan kis gecik voltak a kölykök, akikben még csak nem is pislákolt a tolerancia mások felé. Az persze tetszett nekik, hogy más kepeszt a fejlődésükért. Az ilyen kis gyökerek tanuljanak meg ellenni a világban, aztán kész.
A két aktivista-bűnpártoló-pedagógusnak üzenném, sürgősen keressenek más foglalkozást. Gondolom egyetemi tanulmányaikat a minden ember egyenlő szlogen mindenhatóságának árnyékában végezték, és a való világban szembesültek először a cigány szociokultúra és mentális állapot kisugárzásával- mondjuk rögtön le is égtek.
Igaz már Mohácsi Viktória is megmondta, a magyarok nem jól tanítják a cigány tanulókat, lehet igaza volt...
szerintem a happy end innen nem hiányzik, amit lehetett megtettek a szereplők. Sajna itt kell azt mondani, hogy a család támogatása nélkül nem sokat ér a tanár, hiába tesz meg mindent. De ezt csak akkor szabad mondani, ha tényleg minden bele van téve.
ha jól értem a drogon bukott meg az összes hasznos munkátok. Pedig tényleg sok mindent megtettetek. Talán ha az elején nem engeditek, hogy füvezzenek és nem tartják természetesnek akkor nincs bizalomvesztés mert nincs mit titkolni. És akkor nincs minek kiderülnie tehát nem vetülhet rátok annak a gyanúja hogy "köptetek". Ha az a két gyerek az elején rendre van utasítva (vagy megmondjátok hogy máshol amit akartok de nálatok NEM) utána még lehet velük eredményeket elérni. Ők is pontosan tudták, hogy feszegetik a határokat és amikor látták, hogy belefér akkor rendszeressé vált. Következetesnek kell lenni. Van amit meg lehet engedni és van amit nem.
@Szúrófény:

Elég buták ezek már így is, nem kell a vallással tovább hülyíteni őket.
@látjátok feleim szümtükkel: Valamennyire azért igaz. Nem a vallási neveléses hülyeség, hanem a 3-6 éves kor. Akit ebben az időszakban elrontanak (nem feltétlenül azzal, hogy ütik-verik, csak egyszerűen a szeretet, az empátia az odafigyelés teljes hiányával) azt utána csak véres verejtékkel lehet szocializálni, ha egyáltalán, mert tapasztalat híján alapvetően nem képesek a másikat emberszámba venni. Nagyobb csoportban szerintem gyakorlatilag csak azokat lehet "megjavítani", akiknek kiutat jelent pl. a katonai fegyelem. Ezek azok, akiknek csak az erős kéz jelent támpontot, mert akkor biztosak lehetnek abban, hol a helyük - de akkor még mindig marad egy rakás másik, aki túl okos a katonai fegyelemhez, és ahhoz is, hogy elhiggye, hogy őt bárki úgy szeretné, mint ahogy az anyjának-apjának kellett volna.
Amúgy nagyon kellenének ezek az őszinte történetek, mert megoldások csak az ilyenek alapján kereshetők.
@látjátok feleim szümtükkel: Ami azt a rögeszmédet illeti, hogy "a felnőtt is "javítható", csak a megfelelő hangnemben, a megfelelő mintát kell neki mutatni.", jó lenne, ha elgondolkodnál azon, hogy Bándy Katát is ennek szellemében képezték az egyetemen. Az életével fizetett érte, hogy bedőlt ennek a mantrának és két órán keresztül győzködte a rajta nemi erőszakot, majd végül gyilkosságot elkövető P. Lászlót, hogy ne tegye... Mert ez a mainstream, és aki csak felveti, hogy talán mégsem így van ez, arra a Solt Ágnes szociológus sorsa vár. Ő volt az, aki könyvtárazás és cigányt sose látott "kutatók" irományainak ollózgatása helyett kiment a c.telepre hónapokra adatot gyűjteni és visszajött egyebek mellett azzal a tapasztalattal, hogy bizony egymást is visszahúzzák, a kiemelkedőket, a kiemelkedésre törekvőket nagyon durván kezelik. A kutatónő karrierjét derékba törték azok, akik ennek az általad is hangoztatott rögeszmének a jegyében, hatalmi szóval meghatározzák, mi hangozhat el a tudományban, minek kell uralkodnia az egyetemi oktatásban stb. Közben meg mindenki tudja, hogy az emberi lény alapszocializációja 3 éves korig tart. Aki addig nem sajátította el az empátiát mint alapkészséget, az bizony szociopata lesz, legfeljebb néha lusta ártani másoknak. De empatikus hozzáállást, mások problémáinak megértését, önzetlenséget, pláne önfeláldozást ne is várjon tőle senki. A rögeszméd olyan mértékben van rákényszerítve a gondolkodni képes emberekre, hogy még Ranschburg Jenő is csak akkor mert erről beszélni egy interjúban, amikor már rövid ideje volt hátra az életből, és nem számított, ha esetleg megpróbálják emiatt elgáncsolni, mert amit pályafutása során elérhetett, azt addigra már elérte. Mindenki mást, aki még építeni szeretné a karrierjét, rettegésben tartanak azok, akik ezt a rögeszmét erőltetik.

A két tanerőnek minden tiszteletem, ugyanakkor úgy gondolom, le kellene vonnunk a tanulságot a kudarcukból. Egyetlen szó sincsen arról, hogy ezzel a devianciának való behódolással bármiféle tanulmányi eredményt elértek volna a rájuk bízott fiatalkorúakkal. Viszont jól látható, hogy a drogozás és a felelőtlenül vállalt terhességek miatt sorban csúsztak ki abból a lehetőségből, hogy valaha is önmagukat eltartani képes, önálló és felelős polgárok lehessenek. Gyakorlatilag mindegyik jegyet váltott a halálig tartó eltartottsághoz. Tisztelet a kevés számú kivételnek!

Bocs, de én nem azért fizetem az adót, hogy ilyen teljesítményt produkáló iskolákat finanszírozzanak belőle. Hanem azért, hogy onnét önmaguk eltartására és a társadalom építésére képes és hajlandó emberek kerüljenek ki az iskolákból! Az ő érdekükben is és a társadalom érdekében is.

Üdv:
b
@borzimorzi: Bocsánat, az utolsó mondatból az "onnét" kihúzandó.
@Almaleves: Fogadd hálás köszönetemet a linkért!

Üdv:
b
@borzimorzi:
Nem rögeszmém, hanem tapasztalásom. Sok felnött képes megváltozni attól, hogy te erre nem vagy képes. Maradj is ilyen, ha így érzed jó magad.

Bády Kata az adott szituációban nem kutató, pszichológus, szociológus, meg mit tudom én mi volt, hanem egy erő hatása alatt álló, ilyedt és gyenge nő.
Nem kell a szezont a fazonnal keverni.
Az aldehid képletét márpedig tudni KELL!
@látjátok feleim szümtükkel: Köszi a reakciót. Jól megvilágítja, hogy mi van akkor, ha a lilaködös rögeszmés figurákat szembesítik a valósággal. Jön az elzárkózás a tényektől, a kioktatás, a másik lenézése és lekezelő értékelgetése stb. Közben meg éppen az ilyenek leginkább egyetlen olyan esetet sem tapasztaltak meg életükben, hogy egy felnőtt ember alapjaiban és pozitív irányban megváltozott volna. Nem véletlen, hogy nincsenek ilyen esetek tömegével, de még elszórva se nagyon. Sajnos, még a börtönbéli vallásos megtérések zöméről is kiderül, hogy csak trükk volt, és szabadulásuk után az illetők pontosan ott folytatják, ahol abbahagyták, mielőtt leültették őket. :-(

Vagy ha esetleg - Fehér holló! - egy rögeszmés tapasztalt ilyet vagy akár csak nyomokban hasonlót, amelybe aztán belemagyarázta a saját rögeszméjét, akkor abból extrapolál. Következő lépésben általánosnak próbálja beállítani az egyedit. Vagyis az évszázadonkint egyszer születő, albínó vízilóra alapozza a vízilovak életéről szóló elméletét, majd azonmód elhíreszteli az elméletéről, hogy az az egyedül üdvözítő. Közben egy percnyi önkritikát sem iktat be, vagy legalább némi igyekezetet arra, hogy elméletét a valóság tükrében is megszemlélje. Sőt, ha netán akad valaki, akinek sorsa példázza, mennyire rossz az efféle, valósággal köszönő viszonyban sem levő elméletek erőltetése, akkor arra a személyre olyan dühös, hogy még a nevét sem méltóztatik helyesen leírni. Pontosan ezt a viselkedést demonstráltad, köszönet érte!

Még szerencse, hogy az emberek kezdenek rájönni az efféle rögeszmék káros voltára. Az angolszászoknak ott volt Amy Biehl esete, aki amerikai egyetemistaként azért ment Dél-Afrikába, hogy az ottani apartheid ellen küzdjön és segítse a szegény, elnyomott feketéket, akik persze mind csakis önhibájukon kívül lehettek szerinte olyanok, amilyenek. Aztán kiderült, hogy nem mind. Sikerült belefutnia egy olyan fekete fiatalokból álló csoportba, akik kirángatták az autójából, csoportosan megerőszakolták és brutális kegyetlenséggel péppé verték. Jé. Pedig neki is milyen szép elmélete volt arról, hogy az elnyomott feketék mind angyalok, ugye... Az életével fizetett azért a tanulságért, hogy azok is csak emberek, és ha vannak is köztük angyalok is, azért gazemberek is akadnak, nem is kevesen.

Nekünk magyaroknak Bándy Kata esete szolgált ugyanezzel a kijózanító tanulsággal. A te rögeszméddel kellően doktriner módon átitatott ifjú pszichológus az egyetemről kikerülve nekilátott rendőrségi pszichológusként megmagyarázni a terepen sok éves vagy évtizedes tapasztalatot szerzett zsaruknak, hogy a bűnözők is csak rossz útra tévedt gyerekek, és elég csak szépen beszélni hozzájuk, és nem lesz baj. Ja. Amikor élesben kényszerült tesztelni, hogy mit ér az a nagy "tudás", amivel kieresztették az egyetemről, akkor szegénynek már az első bevetésen odalett az élete. A világháborúkban is azok haltak leggyorsabban a frontokon, akiket korábban leghatékonyabban átitattak azzal a tévképzettel, hogy katonáskodni annyi, mint ügyesen végrehajtani az alaki gyakorlatokat a kaszárnyaudvaron. Ezek általában az első komolyabb rohamnál elhaltak. :-(

De köszönet érte, hogy ilyen jól megvilágítottad azt a gondolkodásmódot, amelynek a gúzsában vergődik mindenki, aki a társadalmi problémákhoz nem a mainstream rögeszmék mindenáron való, erőltetett illusztrálásának szándékával áll hozzá. Hanem azért, hogy számba vegye a tényeket, és azokból kiindulva fedezze fel a valódi mozgatórugókat. Pontosan úgy, ahogy Darwin a biológiában. Csak a társadalomtudományok Darwinja még nem lépett színre. De öröm látni, hogy a hozzád hasonlóan rögeszmés, felsőbbrendűségi tudattal átitatott manipulátorok már eleve szűkölnek, ha csak felmerül annak a lehetősége, hogy lehet egyszer valaki, aki Darwinja lesz majd a társadalomtudományoknak.

Üdv:
b
A törekvésetek/vállalásotok becsülendő, és ne törődjetek az ellendrukkerekkel! De az a tapasztalatom, h heti pár órában ezt csinálni kb. annyi, mintha a sivatagban szomjan halónak szemcsöppentőből a szájába csöppentesz néhány csöpp vizet, s aztán továbbállsz. Attól még - sajnos - ,szomjan hal. És még az is lehet, hogy előtte haragudni fog rád...
@borzimorzi: Bocsánat, de azt honnan lehet, tudni, h Bándy Kata mit beszélt utoljára a támadójával???? Jelentkezzen, aki ott volt, és nem csak feltételezi???
@rianas7: Mi mást, mint amire kiképezték? 5 évig tanul valaki pszichológusnak. Átitatják azzal a tévképzettel, hogy minden baj, viselkedési rendellenesség csak a rossz gyerekkor meg a balablabla miatt lehet. És persze minden megoldható, csak szeretetteljesen és elfogadólag el kell beszélgetni a deviánssal.
Ez nagyon ritkán működik a valóságban. Az esetek túlnyomó többségében nem működik, legfeljebb az intelligens deviánsok megtanulják, hogyan kell viselkedniük ahhoz, hogy a pszichológusok normálisnak minősítsék őket, és visszakerüljenek a szabad életbe, ahol aztán élhetnek az ösztöneiknek. Nézd meg az Egy ifjú méregkeverő naplója c. filmet, ha nem hiszed.

Amikor működhet a pszichoterápia, minden esetben a problémás ember maga kér segítséget és önszántából együttműködik a terapeutával. Plusz végig kontrollált környezetben vannak, egy rendelőben, ahol nem lehet a terapeutára pl. rátámadni, mert megfelelő személyzet akadályozza meg a testi sértést. Ezek a feltételek mind nem voltak adottak, amikor szegény Bándy Katának fegyvertelenül és fizikailag is gyenge nőként meg kellett volna védenie magát egy vagy több támadó ellen. :-( Pedig keményen küzdött, érvelt, könyörgött vagy 2 órán át! Minden tiszteletem. Éppen úgy, mint azoknak, akiket egy lakatlan szigeten kitesznek víz és élelem nélkül. Heroikus vállalkozás, de reménytelen.

Sajnos, azok, akik a jó szó mindenhatóságának tévképzetével, meg a "minden ember jó, csak van, akiben még rejtőzik" szintű zöldségekkel átitatják a pszichológus hallgatókat, soha, de soha nem tartanak önvizsgálatot. Még csak fel sem merül, hogy hátha nem így van.

Pedig nem így van. A megrögzött bűnöző, a kéjgyilkos, a szadista emberkísérleteket végző "orvos" stb. nem azért bűnöz, mert nem kapott elég szeretetet gyerekkorában. Hanem azért, mert ezt élvezi, ebben éli ki magát. Ennyi. Mengele nagyon jómódú, szerető családban nőtt fel, mindent megkapott. Minden testvéréből mintapolgár lett, ahogy a felmenői is azok voltak. Ő viszont a XX. század legnagyobb gazembere lett, emberek ezreinek a kínhalála száradt a lelkén. Ha volt olyanja...

A pszochológusokat (is) oktató különféle széplelkek egyszerűen fel sem fogják az emberi lélek mélységeit, az elvetemültség dimenzióit. Épp ezért önmagukat is megnyugtatandó azt hazudják, hogy ilyen dimenziók nincsenek is. Aki ezt elhiszi, nagyon nagy bajba kerül, ha egyszer megpróbálja a gyakorlatban kipróbálni, mit ér, amit az efféle széplelkektől tanult! Bándy Katának például az életébe került. :-(

A terápiához hasonlóan a tanítás is csak úgy tud működni, ha a tanuló maga is tanulni akar, és vagy maga választja oktatóját, vagy olyat kap, akit el tud fogadni, akivel örömmel működik együtt, akinek a kedvéért, akinek az elismeréséért hajlandó erőfeszítéseket tenni, mert az illető megbecsültsége, tekintélye a csoporton, a társadalmon belül nagy. Nem kell nekem elhinni, olvassátok el, mit ír erről Csányi Vilmos.

Önmagáért beszél a fenti beszámoló is. A két pedagógus gyakorlatilag az önfeladás maximumáig elment, elnézte a törvényszegést és a sorozatos normaszegéseket, a kulturált, európai viselkedési normák semmibe vételét, egészen az őket személyükben is sértő trágárságokig. Mindezt azért, hogy kiérdemeljenek valamiféle "bizalmat" a gyerekektől. Kérdem én, megkapták a bizalmat? Hm?

Ha figyelmesen elolvasod, láthatod, hogy nem. A legkisebb gyanú elég volt hozzá, hogy a gyerekek megvonják azt a kevéske bizalmat is, amit ezzel a totális önfeladással el lehetett érni. Miért? Azért, mert abban, akinek annyira semmi gerince nincsen, hogy behódol az ő barbár viselkedésüknek, csak, hogy a kedvüket keresse, abban annyi gerinc sincsen, hogy nemet mondjon, amikor a rendőrök kérdezik ki a neveltjei viselt dolgairól. Egyszerűen nincs olyan, hogy egy embernek két énje van, amikor alkalmazkodni kell, tehát nem érdemel bizalmat az ilyen. Úgy gondolkodnak, hogy "aki nekünk, gyerekeknek is olyan könnyen behódolt, az a rendőröknek is a kedvét fogja keresni, az tuti". Ennyi.

Nem is kaptak valódi bizalmat soha. Annyit kaptak, hogy a gyerekek elviselték őket valamennyire, mert enélkül nem juthattak volna ki a szabadba sétálni iskolaidőben, meg nem tölthették volna a tanítási órákat párnacsatával meg polifoamcsapkodással. Felfogták, hogy ha ezek a tanárok is felmondtak volna, akkor esetleg kaphattak volna másik tanárt, aki majd követel.

Ez egy siralmas kompromisszum története. A gyerekek sem profitáltak belőle, hiszen semmit sem tanultak meg a tananyagból, csak azt tanulták meg, hogyan lehet az iskolai munkát elsumákolni. A tanárok sem profitáltak belőle, hiszen maguk írják, hogy nem érezték jól magukat ebben a közegben.

Legnagyobb vesztesek az adófizetők, akik ezt az egészet finanszírozták. Ahelyett, hogy az ilyen kölkeket is kicsapták volna a hóra, hogy ha tanulni nem akarnak, akkor tartsák el magukat, ahogy tudják, meg a tanarakat is elküldték volna, hogy keressenek pénzt valami olyan munkával, amelyiknek értelme, eredménye is van. Mert ennek így semmi értelme nem volt, egyetlen résztvevő sem gazdagodott általa, csak jó sok pénzbe került.

Üdv:
b
Nem csupán az adófizetők: mindnyájan vesztesek vagyunk, s méginkább leszünk, ha továbbra is előítéleteket szajkózunk, és továbbra is csupán az erőszakban bízunk, amiről pedig ezredéveken keresztül bebizonyosodott, hogy nem old meg semmit, csak újabb erőszakot generál. És az ártatlanok szenvedését szaporítja...
Olyanokat állítasz, amelyek csak feltételezések, bizonyíthatatlanok:
1. Bándy Kata "utolsó dialógusa"...
2."A gyerekek semmit se tanultak ebből": az oktató-nevelő munka nem olyan, mint az automata, bedobod a pénzt, kijön a rágógumi! Sokszor csak nagyon soká derül ki, mi is történt valójában, és nem is biztos, h a tanár megtudja... Azért nem hiszel benne, mert nem akarsz, nem mersz.Mert, ha hiszel benne, akkor valóban nagyon sokat be kell dobni magadból...Ez igaz.
3.Attól, h az ember nem érzi jól magát egy közegben, ahogy írod, még nem jelenti azt, h nem profitál belőle, ui. épp a nehéz helyzeteinkből tanulhatunk a legtöbbet! Egész biztos, hogy ők ketten NAGYON SOKAT profitáltak belőle.
4.Azt nem kellett a srácoknak itt megtanulni, hogy hogyan lehet elsumákolni a tananyagot, mert azt már elég jól tudták eddig is!:)
5.Tudod, tanárként, és négy örökbefogadott cigánygyereket már fölnevelt anyaként azt mondhatom Neked, hogy azért annyira nehéz ez, azért olyan ellehetetlenülten nehéz, mert sokan gondolkodnak úgy, mint Te. Eleve, már ovis korban úgy néznek sokan ezekre a gyerekekre, mint a véres rongyra, sajnos. És ha valaki abban a tudatban kénytelen felnőni, hogy ő eleve, léténél fogva rossz, akkor be fogja teljesíteni ezt a jóslatot, minden szülői védelem ellenére, mert a többségi társadalom jórésze vagy "viselkedik", és akkor elnéz a fejük felett, vagy nyíltan utálja őket, és akkor nem védekezhetsz sehogy: meg vagy bélyegezve. A fiamat alsós korában akkor is vádolta a tanító néni lopással, amikor egy hete már betegen feküdt otthon. De rengeteg történetet mesélhetnék, mennyi igazságtalanság történt velük. Pedig ők egy polgári otthonban nőttek föl, azt sem tudták egy darabig, mi történik velük. Persze én sem tudnám mindezt, ha nem történik meg velem. De fogalmatok sincs, nektek, akik velem együtt most ültök egy kényelmes, meleg otthonban a számítógépetek előtt, hogy micsoda embert próbáló, kegyetlen helyzet cigánynak lenni kis hazánkban. Én nem vitatom, hogy rengeteg szörnyű és rossz dolgot tesznek meg maguk a cigányok is ezért, de néha azon csodálkozom, hogy még nem csaptak agyon minden fehér embert... Persze ezen könnyebb kiakadni, mint empátiát érezni a nyomorukkal, mert az túlságosan fájdalmas, és utána meg rögtön arra sarkallna, hogy tegyek valamit...
@rianas7: Minden tiszteletem a tiéd. Azt hiszem ezt ennél hosszabb körmondatokban ragozni fölösleges.
@rianas7: "hogy micsoda embert próbáló, kegyetlen helyzet cigánynak lenni kis hazánkban."

Ó igen, a "szegíny" nyomorgók... www.youtube.com/watch?v=GITWMrzvueI
Munka nélkül, számolatlanul dől a "segíly" hozzájuk, míg a 40 évet lehúzott kisnyugdíjas a fűtésszámlán próbál spórolni...
ég egy "mélyszegény, hátrányos helyzetű"! - igyekszem nem elsírni magam a nyomorukon! :-))

www.youtube.com/watch?v=iiquogAf2D8&NR=1&feature=endscreen
@nezavarjmasokat: nyomorszeleblog.hvg.hu/ - hát, aki nem igyekszik, -az talán hasonlít közülük a legrosszabbjára...
De a ritók Nóra blogját azért elolvashatnátok! Az Év emberének jelölték. Nem véletlenül. A ti elveitek tudjátok hová vezet? Magyarnak, cigánynak is a pusztulásba. Valóban ezt akarjátok? akkor mit kerestek itt???
@rianas7: Olvasom Ritókot, aki hozzád hasonlóan szamaritánius elveket vall, de hinni nem igen hiszek bennetek. Ne haragudj a Te négy cigánygyerekes történeted is teljesen hiteltelennek tűnik, a fröcsögés a végén a magyarság ellen különösen penetráns.
@bispora: Tudod, bispora, nekem ez a hazám, és Simone Weil bölcs szava szerint "a hazát csak részvéttel szabad szeretni". Azt hiszel, amit akarsz, de az én gyerekeim sok szenvedés és vargabetű után most egyetemre és főiskolára járnak, a kicsi meg egy keresztény közösségben van. Nóra cigányai pedig dolgoznak, és építik a közösségüket...Persze, semmi sem fenékig tejfel, mi már örülünk egy kanálnyinak is. De a Te gyűlöleted sehová se vezet, csak a tragédiába...
Ja, a kicsi keresztény közösségben, anyuka meg "csodálom, hogy még nem csaptak agyon minden fehér embert". Pedig ha agyoncsapnák, akkor lenne csak igazán jó élete a cigányainknak: olyan mini Haiti, csak itt télen fagyna is.
Anyuka, hetven év alatt húszszorosára nőtt a cigányok száma Magyarországon,a rasszista magyarok forrásain, miről beszél?
Ritókra visszatérve, a projektje az etnikum folyamatos pelenkázásának dokumentuma- eredményei mik is?
@rianas7: :-D Ritók Nóra blogját azóta olvasom, mióta létezik egyáltalán. S kitartottam végig, akárhová költözött is közben.

Ugyanakkor nem hagyom figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy ő rajzot tanít. Mármost, ha valaki egy rajzon nem találja el a színeket, még meg lehet dicsérni azért, mert jól eltalálta az arányokat és fordítva. Ha szabadkézi rajzon reszketeg a vonalvezetése, még lehet ügyes a vonalzóval készített axonometrikus rajza és fordítva. Valamiért mindenképpen meg lehet dicsérni még a legügyetlenebb gyereket is, ha az ember rajzot tanít. És főképpen: nincsenek országosan előírt és országosan felmért követelmények.

Ehhez képest egy matektanár, magyartanár stb. nem mindig talál dicsérni valót. Ha el van rontva egy matekpélda, legfeljebb alsóban lehet dicséretet adni azért, hogy viszont milyen szépen kunkorodik a kettes szám farkincája. Ha egy gyerek nem képes helyesen leírni a már többször is átvett és begyakorolt szavakat sem, akkor elég furcsán veszi ki magát, ha megdicséred, amiért a mondat végén kitette a pontot.

Egy szó, mint száz: nagyra tartom Ritók Nóra munkásságát, nagyon fontos, hogy képes motiválni a tanítványait. De az ő hozzáállása aligha alkalmazható, ha egy szaktanárnak egzaktul leírt tananyagot kell tanítania és pontosan meg van határozva a minimális követelmény is...

Üdv:
b
@rianas7: Szerintem komoly szövegértési gondjaid vannak. De ez már legyen a te problémád.

Ami a 4 gyermeket illeti, ha valóban igaz, fogadd elismerésemet!

De így neten keresztül, már megbocsáss, első blikkre ez is csak olyan, mint mikor az ótvaros zsidózást azzal vezeti be valaki, hogy de neki ám van zsidó barátja. Aha. Biztos. :-)

Amit a büntetésről mondasz, az egy klasszikus trollkodás. Gyakorlatilag hamis dilemmát állítasz fel. Úgy teszel, mintha a büntetési furor és az elvtelen, követelmények nélküli pátyolgatás lenne csupán a két választható alternatíva. A valóságban e két szélsőség között még számos más lehetőség is van.

Üdv:
b
@borzimorzi:

Szerintem te egy igaz keresztény vagy, azok képesek ennyi taplóságot összehordani. Egyáltalán tudod mi az a rögeszme?

Egyébként 30 évet olyan területen töltöttem, ahol sokat kellett cigányokkal foglalkozni, és nem a jobbakkal. Közvetlen tapasztalatom van róluk, nem úgy, mint neked, aki max az utcán elment már cigány mellett. A családban van pedagógus is, így arról a területről is vannak ismeterek.
Nekem eddig cigánnyal soha nem volt bajom, de fehérbőrűvel már igen. Ők semmivel nem különböznek, nem jobbak és nem is rosszabbak azoktól a cigányoktól, akikkel azonos anyagi, és szellemi szinten élnek.

Igaza van rianas7-nek abban, " ha valaki abban a tudatban kénytelen felnőni, hogy ő eleve, léténél fogva rossz, akkor be fogja teljesíteni ezt a jóslatot, minden szülői védelem ellenére, mert a többségi társadalom jórésze vagy "viselkedik", és akkor elnéz a fejük felett, vagy nyíltan utálja őket, és akkor nem védekezhetsz sehogy: meg vagy bélyegezve."

Azért ne bízd el magad, mert a kapitalizmusban még te is csúszhatsz a "cigányok" szintjére, és megtapasztalhatod, milyen az, ha nincs egy segítő kéz sem, amelyik feléd nyúlna.
a posztot nem én írtam, csak a szerzők válaszait tolmácsolom:

@Anakin Skywalker: A néhány megbukott gyerek járt hozzánk a második évben, a többiek pedig szakmát szereztek.

@Suzy Creamcheeze: Tanulság, hogy legalább hetente kell foglalkozást tartani, annál ritkábban semmi értelme. Idén pihenünk, a jövő mozgásban, meglátjuk milyen lesz az iskolarendszer, nagy szükség van ilyen munkákra, ki kell találni a kereteket.

@ikaljan: Az osztály nagy része, 70%, együtt maradt és mentek a következő évre, a többi tanár szerint az órákon jobban tudtak koncentrálni és közösségként is jobban együttműködtek.

@Troll Tihamér: Ha nem hinnénk abban hogy lehet bármit is változtatni, nem csinálnánk, bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet:)

@Tavaszi Gábor: Köszönjük a felajánlást!

@nezavarjmasokat: A kérdés az, hogy kinek kéne jelenteni, mert jelenleg nincs olyan intézményrendszer, ami a helyén tudná kezelni a problémát, a gyerek helyzetén tényleg javítani tudna.

@bispora: Az osztály fele volt cigány. Az egyetemi pedagógus képzés szinte semmilyen konfliktus kezelési módszert nem ad át a leendő pedagógusoknak, így a minden ember egyenlő szlogen sem hangzik el. A pedagógusok nagy része a konfliktuskezeléssel gyakorlatilag magára van hagyva, mindenki saját tapasztalatai és megérzései alapján hoz döntéseket. Természetesen minden ember egyenlő, viszont nincs olyan módszer, ami mindenkivel működik, ily mód differenciálódik a világ és a tanítás is.

@stim: Nem engedtük. Az eset nem a mi óránkon történt. Ez egy helyzet volt, amire reagálni kellett, mi kérdeztünk rá, ezért minket lehetett betámadni. A második évben kialakult állapotot sok más tényező is befolyásolta: csak kéthetente mentünk, nem volt iskola pszichológus, az iskola felől kisebb volt a támogatás, kisebb teremben tartottuk a foglalkozásokat.
@bispora: Kedves bispora, emlékeim szerint Téged NEM fogadtalak örökbe, úgyhogy Neked nem vagyok anyuka...
@bispora: Nóra eredményei:1.rengeteg, külföldön is megnyert rajzverseny, 2.nyáron közösen brikettet gyártanak hulladékból a felnőttek, hogy télen legyen mivel tüzelniük, 3. webboltot nyitott a cigány anyák hímzéseiből készített párnákból, szemüvegtokokból stb-ből az alapítvány, és mondhatom (Nézd meg!) gyönyörűek. A gyerekrajzokat teszik át textilre és az asszonyok kihímezik, tudnak egy kis pénzt keresni ezzel,4. formálódik a közösség, elkezdtek tenni magukért, mert nem látják már reménytelennek 5. sokan elkezdték (második éve) művelni a kertjeiket, megtermelik a krumplijukat, zöldséget stb. 6. hatnak egymásra, kevesebb a durvaság és az élősködő család 7. egy sereg gyerek továbbtanul 8. jónéhány gyerek megmenekült az állami gondozásba kerüléstől - soroljam még? Hisz ha olvasod, tudhatod!!
@borzimorzi: Nézd vissza: én a büntetésről nem írtam semmit.
@rianas7: Ez az első dolog, amiben maradéktalanul igazad van. Valóban. A másik fél erőszakpártinak való beállítását nem te adtad elő, hanem egy másik troll.
Üdv:
b
@rianas7: Abban a pillanatban, amikor már nem lesz Nóra, sajnos vissza fog zökkenni minden a régi kerékvágásba. Ahogy azt az etnikum történelme során már sokszor láttuk. Lassan elérve az egymilliós létszámot, szeretném már azt a cigány származású "smart fraction-t" látni, aki tömegeket tud mozgatni és átvezeti népét az európai létbe, mert ezt a magyarok nem tudják helyettük megtenni.
Borzimorzival kell, hogy egyetértsek.
Rianas7 megjegyzései is érdekesek, de teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy saját nevelésű gyerekeit, nem egy abszurd életmódot folytató, intoleráns közösség nevelte, hanem ő maga. Megtörtént tehát a szocializáció, ami a cikkben szereplő gyerekekkel nem.
(Most az egyszerűség kedvéért felteszem, hogy igaz, amit a gyerekeiről írt. A fehér ember agyoncsapásáról szóró mondat az ellenkezőjét bizonyítja, de azt fogjuk rá az indulatra.)

Nevetséges dolog iskolai sérelmeket, vádakat felhánytorgatni. Ilyen sérülést bárki szerez, aki iskolába jár, nem kell hozzá cigánynak lenni. Elég, ha egy kicsit más. Vagy ő, vagy a szülei, vagy a ruhája, vagy a beszéde, bármi.
Az iskolarendszer minden különbözőséget büntet. A tanárok szintén.

A szocializáció hiánya, vagy teljes félresiklása ebben a kérdésben a fő probléma. A cikkben leírt vállalkozás azért volt eleve kudarcra ítélve, mert az iskola csak akkor tudná felülírni a rossz reflexeket, ha közben elszigetelnék a gyerekeket a szüleiktől.
Nagy kár, hogy az elhivatott és lelkiismeretes tanárok olyan munkával foglalkoznak, amely a siker esélyét sem hordozza. Így aztán a hagyományos iskolában még kevesebb az értelmes tanár, tovább rontva az egészet.
Borzimorzival kell, hogy egyetértsek.
Rianas7 megjegyzései is érdekesek, de teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy saját nevelésű gyerekeit, nem egy abszurd életmódot folytató, intoleráns közösség nevelte, hanem ő maga. Megtörtént tehát a szocializáció, ami a cikkben szereplő gyerekekkel nem.
(Most az egyszerűség kedvéért felteszem, hogy igaz, amit a gyerekeiről írt. A fehér ember agyoncsapásáról szóró mondat az ellenkezőjét bizonyítja, de azt fogjuk rá az indulatra.)

Nevetséges dolog iskolai sérelmeket, vádakat felhánytorgatni. Ilyen sérülést bárki szerez, aki iskolába jár, nem kell hozzá cigánynak lenni. Elég, ha egy kicsit más. Vagy ő, vagy a szülei, vagy a ruhája, vagy a beszéde, bármi.
Az iskolarendszer minden különbözőséget büntet. A tanárok szintén.

A szocializáció hiánya, vagy teljes félresiklása ebben a kérdésben a fő probléma. A cikkben leírt vállalkozás azért volt eleve kudarcra ítélve, mert az iskola csak akkor tudná felülírni a rossz reflexeket, ha közben elszigetelnék a gyerekeket a szüleiktől.
Nagy kár, hogy az elhivatott és lelkiismeretes tanárok olyan munkával foglalkoznak, amely a siker esélyét sem hordozza. Így aztán a hagyományos iskolában még kevesebb az értelmes tanár, tovább rontva az egészet.