A nemzet összefogott, a kormány kommunikált

2013.03.17. 07:30 baum

ho-hofuvas-onkentes-helyiek-teat3.jpgMárcius 15-én este a Facebook-on egymás alatt jelent meg a következő két poszt.

Az elsőben Orbán Viktor miniszterelnök mindenkit megnyugtatott a Kossuth-díj átadója utáni díszvacsorán:

„Azért érkeztem megkésve, mert bizonyára tudják, hogy rendkívüli időjárási állapotok vannak az ország bizonyos részein. Ez egy érdekes helyzet, az embernek nem mindig esik jól a falat, hogyha arra kell gondolnia, hogy vannak, akik egyébként hóakadályok közé szorultak és éppen nem kaptak enni, nélkülöznek és bajba jutottak. Nem kell, hogy ilyen szorongató érzések közepette fogyasszák el a vacsorájukat, mert a hír az, hogy az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is, tehát nincs olyan magyar ma este, aki… (és itt a vastaps elnyomja szavait)”

Ugyanakkor a Szárnyas Fejvadász oldalon Gábor írja iPad-jéről az M1-es 114-es kilométerétől útban Budapest felé:
„Ugy ertesultunk a hirado sikertortenetkent mar multidoben szamolt be az m1 letakaritasarol. Hozzatartozoink ezen informaciok alapjan boldogan hivtak minket, hogy mikor erunk haza. Sajnos ki kellett oket abranditanunk, mivel az igazsag az, hogy 20 km elottunk jarhatatlan, ebbol 10 km mindket iranyba. A mai nap soran az 50 fos busz 6 kg kenyeret kapott es nemi innivalot. Az elmult percekben az osztrak voroskereszt hozott szamunkra takarot es meleg teat, sajnos ennivalot csak kesobb tudnak hozni... Hol vannak a magyar szakemberek? Mikor szamithatunk ennivalora? Sajnos azt a tajekoztatast kaptuk, hogy holnap delutanig nem tudjak felszabidtani az elottunk allo 20 kmt.”

E szavak után 16 órával, vagyis 16-án délután fél kettőkor pedig ezt posztolta a Szárnyas Fejvadász:
„Autóval rendelkezők figyelem! Segítségre van szükségünk, hogy a szendvicsek, teák és takarók eljussanak azokhoz, akik továbbra is az utakon várakoznak! Rajkára szeretnénk újabb szállítmányt küldeni! A Győr Plazában várjuk az önkéntesek jelentkezését!”

Semmi bátorság nem kell ahhoz, hogy kijelentsük: Orbán Viktor a valóságtól teljesen elrugaszkodó állításokat tett a díszvacsorán. Szó se volt arról akkor, hogy mindenkit kimentettek volna.

Gyurcsány Ferenc attól vált teljesen hiteltelenné, és akkor bukott meg végérvényesen, mikor kiderült, hogy szavai mögött nincs tartalom. Mindig az adott kommunikációs helyzetet akarta megnyerni. 2010-ben Orbán azért tűnt jobb megoldásnak Gyurcsánynál, mert úgy tűnt, hogy nem operett politikus. Azóta letisztult a kép, és kiderült: dehogynem. Ugyanabból az alomból szakasztottuk mindkettőt.

Az orbáni utat követte a teljes kormányzat az ünnepen, kvázi sikerpropagandát harsogott. Az alapvető logisztikai lépéseket nem preventíven tették meg, hanem a kialakult helyzet után, kármentés jelleggel legalább háromnegyed nappal később. Pedig ugye az új katasztrófavédelmi törvényt meghozva pont az ilyen esetekre központosították az energiákat. Pintér Sándor belügyminiszter megfedte az utakon rekedt embereket, és büszke volt az állam teljesítményére. Azt, hogy miért nem volt kamionstop időben, a hadsereg miért nem lett bevetve korábban, arról nem szólt. Áder János letudta kötelezettségeit azzal, hogy előző nap a köztévében jelentse be, hogy aláírja az alaptörvény negyedik módosítását. A kialakult katasztrófahelyzet miatt nem érezte fontosnak, hogy megszólaljon. Fideszesek politikusok leugatták az MSZP-t és ennyi.

Helyettük a nép fogott össze:
"Sziasztok! Én egy éjjel-nappali boltban dolgozom. Ma olyan dolgok történtek, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. Bejött egy lány, ahogy néhányan mondják olyan "mű" nő. Vett egy karton tejet, egy rúd szalámit, 8 kg kenyeret, vajat, meg nescafe-t. Fura volt a 8 kg kenyér, ezért megkérdeztem: "nagy a család?" Mire ő! Nem, az iskolába viszem az itt rekedteknek. Elgondolkodtam. Aztán jött egy srác. Audival. Kért 30 db zsemlét, 10 kg kenyeret, egy egész doboz sport szeletet. Kérdeztem is. Ennyire szereti a csokit? (persze sejtettem, hogy hova lesz) erre ő: "nem, a rádióban hallottam h elkel a segítség"! És oda viszi. (…) a legszebb dolog csak ezután jött. 4 fősulis készült az esti bulira, ehhez való bor és chips készletért jöttek. Nálunk hallották a rádióba, hogy a hajléktalan szállóra is elkelne a segítség. Vissza minden. Összedobták a fejenként 1500 forintjukat és kérték, hogy adjak nekik bármit, ami ebből kikerül és hasznát vennék. (…) Osszátok meg. Én még ilyet soha nem kértem, de akarom, hogy tudja mindenki: A magyarok a bajban összefognak. Büszke vagyok ma, hogy magyar lehetek."

Az ország összefogott március 15-én, megvalósult a nemzeti összefogás, magánemberek, rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek, katonák, civil szervezetek, de ebben nem vett részt a parlamenti kétharmad úgy, ahogy az elvárható lett volna. Igaz, az egyharmad se nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr15138143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.18. 12:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Az igazi nemzeti együttműködés 2013.03.17. 16:08:49

Nem tartom különösebben vallásos embernek magam, de ha mégis létezik a nagybetűs Sors (vagy nevezzük bárhogyan), akkor igencsak vicces kedvében volt "márczius idusán". Az előre beharangozott tüntetéscunami és az előző napi Szaniszló-kitüntetés helyett ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"""Semmi bátorság nem kell ahhoz, hogy kijelentsük: Orbán Viktor a valóságtól teljesen elrugaszkodó állításokat tett a díszvacsorán."""

Valóban.
2013 az elrugaszkodás éve.
Az utolsó mondat a frankó!
A böszmét már elzavartuk,mehet utána viktorka is!Ezek a srácok nem a kivételes tudásuk okán lettek milliárdosok!Ideje beszolgáltatniuk a lopott jószágaikat!
Tetvesek NEM HAGYJUK ÁM,HOGY TI
BÁRMIT IS ELÉRJETEK.
A helyzet az lehet, hogy a miniszterelnök urat nem merik a valóságról tájékoztatni. Valszeg így megy ez már egy ideje. Végül Sztálinnak és Hitlernek is ez lett a veszte: már nem kaptak valós infot a tényekről. Aki mert adni, az meghalt vagy eltávolították, nálunk egyelőre az eltávolítás van. Az utolsó eset amire emlékszem az a szerencsétlen OECD követ volt, hogyishívják.... Mikola.

OVI nem olvas netet, a telefont nem használja, feltételezem, hogy emailt sem néz, így viszonylag egyszerű ténymentes helyzetben tartani, feltételezem nem is kíváncsi semmire ezekből.
@toportyánzsóti: Így van.

fidesz = mszp, egyik kutya, másik eb!

A liberálbolsevikok augusztus 20-án szerepeltek le, a narancsos majmok meg március 15-én.

A Magyarok Istene így jelzi a népnek, hogy ez a barmok alkalmatlanok! : )
Az, hogy az emeberek összefognak ilyenkor az teljesen természetes. A kormánynak meg az a dolga, hogy kivizsgálja, hogy konkrétan mikor és konkrétan mi történt. Nyilván ki is fogják és ennek megfelelően tovább csiszolják majd a rendszert.
De olyan soha sem lesz, hogy valaki elakad és rá 10 perc múlva ott a segítség, mert ez nem így működik. És olyan sem lesz, hogy a civileknek ne kelljen segíteni - azaz nekik is segítséget nyújtani a bajban lévőknek - mert a állam majd intézi.
Az meg, hogy Orbán és Gyurcsány egy alomból való lenne, hülyeség.
Orbán már rég kész volt, benne volt a politikában, amikor az emeszpé kétségbe esve, hogy valaki tegyen már valamit Orbán ellen, kitalálták Gyurcsányt.
Röviden: hazajött a tróger Brüsszelből és 10 perc múlva felvett a legendás Transporterébe 2 romkocsmás fidesznyikovot, kik pólóba, farmerbe keresgélték a kamionukat az M1-en. (nem volt ítéletidő, érdekes). Elcsevegtek - hangutánzót szerepeltettek - és emlékezzünk, mikor Gyurcsány véletlenül rátalált egy eltévedt kislányra. A háza előtt, mellett.
akkor lesz itt élhető ország,ha ezek a tetvek teljes vagyon elkobzás után megrohadnak a sitten.
@komissarlajos: azt a műsort etyeken dobták össze, a malacfejű andival
Most lesz a TV2-ön a maga- és orbányalányaló Vujity Tr. (szül.: Balog Szilárd, Pécs, a.neve Balogh Rózsa) műsorában az általam jelzett és várt orbány segítség - a napsütötte M1-en.
"Orbán azért tűnt jobb megoldásnak Gyurcsánynál, mert úgy tűnt, hogy nem operett politikus. Azóta letisztult a kép, és kiderült: dehogynem. Ugyanabból az alomból szakasztottuk mindkettőt."

Azért él olyan, aki már az 1998-2002-es ciklus után sejtette.
Isten kezében voltunk..egy éjszaka allatt is megfagyhattak volna az ott rekedt emberek,GYEREKEK...Bezzeg ..a S àndor palotànàl volt felhajtàs . . Tüz vagy Viz katasztrofànàl is csak màsnap.rendeltek volna el riadot???Könyörgöm.ha gyerekem ;;rosszat tesz .akkor majd kèsöbb mentem meg.had tanuljon az esetböl??elöbb jol bevacsoràzok .alszok egyet azt meglàtjul ...kihült-e a gyerek.s az kis gyerek .miröl is tehet!!10 -15 oràt az autoban!!!kanikulàban egy oràt sem birtak volna ki!!a katasztrofa védelem arrol szol.hogy megelözöm.ha lehet.elsök között ott vagyok .nem csak késöbb csatlakozom..vagy tévednék???,,Dràga ,Miniszter Urak!Elöbb kellett volna leszàllni a lorol..elöbb kellett volna felszàllni a repülöre.riadot fujjni meg még elöbb!!! Miniszter urnak jol àllt a bakancs..csak narancssàrga ing màr kissé fako..Belügyminiszter Ur.divatos a börkabàt ès lakkcipö.a hattérrel csak nem volt az alkalomhoz illö..de nyeretes az a lovas jelmez volt....igazàn bocsànatot kérek..:::a divattanàcsokért...Szép napokat MINDENKINEK!!!nyulanyo
@flippant: A Magyarok Istene amúgy nem szereti, ha a fidesz adja a kormányt. A legnagyobb katasztrófák mindig a fideszes időkben vannak. Súlyos árvizek, vörösiszap, hóvihar.
Olyan jól látszott, hogy az átlagemberek mennyire kiállnak egymásért ha baj van...látszott mekkora erőt képviselnek... Csak ennyi erő már elég lenne ahhoz, hogy egy sokkal jobb jövőnk legyen, mint amilyen a jelenünk...
@ursus artos: És elég jó húzás volt nem? Orbán soha nem heveri ki, amit 2006-ban a tv vitában kapott. Pedig mindenkinek jobb lenne, ha kiheverné...
eddig is nyilvanvalo volt hogy orban egy beteges hazudozo, aki a kudarcokat mindig sikerkent talalja az arra fogekonyaknak. Miert lenne a hobukta ez alol kivetel?
"Orbán Viktor a valóságtól teljesen elrugaszkodó állításokat tett"

Konkrétan: hazudott. Mint mindig.

"Gyurcsány Ferenc attól vált teljesen hiteltelenné, és akkor bukott meg végérvényesen, mikor kiderült, hogy szavai mögött nincs tartalom"

Ezen helyes logika alapján Orbán 1998-óta hiteltelen. Sajnos nagyon sokan elfeledkeztek erről 2010-ben. Itt az ára.
Már bocs, de aki 2010-ben azt gondolta, hogy Orbán nem "operett-politikus", az ne politikai blogot írjon, hanem baba-mama rovatot!
Máshol írtam, de idekívánkozik. Ez az ország most már nem működik.
"Más itt a baj:nálunk most ez nem így működik.A főnökség el van telve saját zsenialitásától, így nincs ideje gondolkodni. Mondok egy példát: amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, közel egy hétig mehettek háborítatlanul előre, mert nem volt senki, aki ki merte volna mondani a tűzparancsot. Ez máris százezrek életébe került. Mert Sztálinra vártak, aki éppen magával volt elfoglalva... Ha értitek. Az EU nem véletlenül hirdeti a szubszidiaritás elvét: a problémákat ott kell megoldani, ahol azok keletkeztek. Semmi központi utasításra várás, semmi lacafaca. A "központ" feladata a feltételek biztosítása, oszt jónapot. Így csak egymásra mutogatás marad, meg a hóban rekedt ezrek. A tudományágat, amely ilyesmivel foglalkozik, úgy hívják, hogy logisztika. Vagy másképpen: a józan ész. Természetes dolog, hogy a kivonult tűzoltók - parancs híján - a gépkocsikban ültek? NEM VOLT LAPÁTJUK SEM! De befejezem, mert lassan belázasodtam a hülyeségtől."
Most jelentést vár a belügyminisztertől, merthogy ő a főnök. Pedig nem. Aztán majd jelentést kér az oktatási ügyek dolgában, pedig ott sem a végrehajtó a főnök. Merthogy az a szerencsétlen is csak azt hajtja végre, amire utasítást kapott. De erről szól a gazdaság, a pénzügy, a nyugdíj, minden. Ahogy a szerencsétlen szovjet koncentrációs táborlakók sóhajtoztak: "Nem lennénk itt, ha Sztálin elvtárs tudná, hogy miféle igazságtalan dolgok történnek velünk."
"2010-ben Orbán azért tűnt jobb megoldásnak Gyurcsánynál, mert úgy tűnt, hogy nem operett politikus."

Jézusmárja.

Ha ezt a mondatot leírtad, akkor

1. valamilyen egészen fundamentális problémák vannak az ítélőképességeddel, vagy
2. a 2010 áprilisa előtti időt nem ebben a galaxisban töltötted.
A sunyi, aljas, álszent, gőgös, tolvaj, szarházi orbáni politikának nincs határa.
Már írják a jutalmazottak, kitüntetettek, előléptettek névsorát a "kiváló" hóhelyzetkezelés miatt. Komoly pénzek kiosztása is várható!
Mocskos, aljas, szemét fideszes banda!
Ha nincs a sok normális magyar ember, az osztrák segítség még mindig béna lenne fél Magyarország!
Hol voltak az útmenti hófogó rácsok, a katonaság miért nem előbb lépett, az utakat miért nem hamarabb zárták le, miért nem merték behívni a nemzeti ünnepen a megmentő labancokat....?
Hol volt, miért lovagolt Romániában Semjén nulla Zsolt, akinek helyettesíteni kellett volna Orbánt?
És még kitüntetik magukat, nem látok a méregtől és az utálattól.
Tényleg ébredj már Magyarország!
ÉS EZZEL A "HAZUGSÁG-KOMMUNIKÁCIÓVAL" MÁR MÁSODSZOR VEZETGETI AZ ORSZÁGOT ORBÁN..... tehát eddig elég-ölég szépen begyött neki politikai szárnyalása során.....
@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló: 2014-ben úgy picsán lesz a vezéred rúgva, hogy mire leér, kimegy a ruhája a divatból
@Dr. jenőke (jenőke): "Valóban.
2013 az elrugaszkodás éve."

Ez mekkora :D

bio
@¡Viva La Onda!: "Azért él olyan, aki már az 1998-2002-es ciklus után sejtette."

SEJTENI már 98 előtt is bőven lehetett. Az első ciklusuk csak bizonyossá tette a gyanút.

bio
@Kandabula: Érdemes elolvasni azok leírását akik a TEK HELYETT mentették a tüdő-transzplantált jó embert! Hiába mondták a TEK-nek hol van, oda se szagoltak, aztán amikor ők kézzel ásták ki, akkor már odajöttek, de nem segítettek nekik és végül kaptak 1db törött lapátot. Utána a többieket otthagyták a kocsiban ...
Emlékeim szerint az MTVA ezt se így adta elő.

Mondjuk az MTVA "korrekt" tájékoztatása alapján már 15-e reggeltől is csak 100-150 autó volt bajba, meg perceken belül szabad, sőt felszabadult az M1 ... csak 1x sem volt igaz. De tök jó, hogy ők óránként híradóztak. De minek???
Szarhazy nagyon ugatott de vajon hany mszp tag fogott lapatot es ment segiteni????? Gyurcsotany es bandaja detto...hanyan segitettek...persze pofazni azt tudnak.
@kovacs55: Speciel nem vagyok MSZP-s, de azon butus naiv idióták sorába tartozom, akik 14-e délutántól várták hova mehetnek önkéntesnek. Aztán kiderült sehova. Jelentkeztem a Vöröskereszthez is, vissza se hívtak. Elmentem az egyébként KAMU önkéntes gyűjtésre a Hősök terére is amekkora balek vagyok ...
Akik meg összeszedtek erőgépet, terepjárót, szerszámot, kaját és teát és konvojban elindultak segíteni azokat SEM engedték oda!

A kiváló katasztrófa védők.
Ja az elektromos és GSM hiba elhárítókat sem, de utána milyen jól lehet őket savazni, hogy miért nem dolgoztak, mi???
@kovacs55: Pintér legalább kiment a háttérben TEK-es csapatszállítóval feszíteni a sajtó képekért. De ugye élő ember nem hiszi, hogy ő segített a "pór" beosztottaknak?
Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi, rejtett kamerával felvett dokumentumfelvételeket. Lehullot a hó, izé... a lepel. :)

www.youtube.com/watch?v=74QxXBADqE8
orbány a szarból tortát csináltat és azt lenyomja a torkotokon!!!
Mert: Állítsátok meg Arturo Uit!!!
Viktorral még mindig nagyon elnézőek az emberek.
Gyurcsányt fele ennyiért már meglincselték volna. Ő legalább kimondta, hogy hazudtak, Viktor vele szemben folyamatosan teszi, annyira, hogy el is hiszi.
Ha Gyurcsány teszi rá a kezét a Manyup-ra, talán lángba borul a fél ország, Viktornak meg elhitte a kétharmada, hogy az ő érdekükben tette.

Viktornak és embereinek mára világossá vált, hogy bármit és büntetlenül megtehetnek az országgal, akkor is ők nyernek 2014-ben.

Hát teszik. Hazudnak, lopnak, csalnak, szopatnak, eltaposnak, megaláznak.
Ezt érdemli az ország.
@komplikato:
Gyurcsotany meg a kepek kedveert sem ment ki az omniozus augusztus 20-an...
@Tiborpapa: Fent látom, hogy máshol is megtalálható. Helyes, a tájékoztatás mindenekelőtt. :)
@kovacs55: Mondtam én, hogy fikarcnyival jobb a Pintérnél vagy a Mesterházynál? Na ugye.
Ha legközelebb valahol bajba kerülsz, van egy androidos app (hotterspotter) amivel megtudod jelölni a helyet egy rövid üzenettel pl: "Elakadtam", aki a közelben van láthatja pontos helyet, üzenetet(gps), esetleg segíthet.
@kovacs55: Orbán se ment ki 14-én sehova, amikor megérkezett, már több, mint egy napja gond volt. A vihar nem tartott ennyi ideig.
@flamer: Nézd én nem is vártam volna, se tőle, se Pintértől, hogy kimenjen. Azt vártam volna, hogy a nagy arccal beharangozott új, ilyen-még-nem volt mindenre felkészült Katasztrófa elhárító egység végzi rendesen a dolgát. És itt nem a sima állományról van szó aki a helyén volt, hanem azokról akik elfejtettek parancsokat adni vagy hülyeséget adtak.
Kíkérem magamnak hogy Orsós vezérünkről
ilyen mocskos dolgokat írjatok.
Ő a mi istenünk. Jövő tavasszal úgy söprünk le benneteket, mint most a hóvihar. Ez csak a főpróba volt....
"Ónos eső miatt hat megyére, valamint a főváros területére adott ki figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében, valamint a főváros területén is készülni kell gyenge ónos esőre."
-Index.
@Rókakígyó: Ebben Salazar volt a csúcs, akinek inkább nem mondták meg, h már leváltották :)
"Despite the injury, Salazar lived for a further two years; as he was expected to die shortly after his fall, President Américo Thomaz replaced him with Marcello Caetano. When Salazar unexpectedly recovered lucidity, his intimates did not tell him he had been deposed, instead allowing him to "rule" in privacy until his death in July 1970"
en.wikipedia.org/wiki/Ant%C3%B3nio_de_Oliveira_Salazar
most olvastam, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még mindig sok településen nincs áram. Jó lenne, ha a közvélemény figyelme, szolidaritása nem lankadna... legalább annyira,hogy tudjuk, vannak még ilyen helyek az országban.
@komplikato: Igen. Nézzétek meg a most készült - magukalányaló filmjüket - az Origón. Az érdekes, hogy ott már nincs is hó. De intézkednek, a köztörvényes sanyi és a hízásra hajlamos ormány. Qurva érdekes.
Na igen ebben minden benne van ... ennyit tud összehozni az elitünk a rendszerváltás óta. Következmények nélküli ország.
Vélhetően a MÁV Zrt. miatt horrorisztikusra sikerült az amúgy is időközben lefújt budapesti március 15-i nemzeti ünnepre különvonattal érkező lengyelek hazatérése.

www.polgarportal.hu/civilosszefogas/cof/1537-botrany-horrorturat-szervezett-a-mav-a-lengyeleknek

:D:D
De Bakondi szerint (indexen cikk most) a "rendszer jól vizsgázott". Hofit idézve: "Melyik rendszer? Ez a VHS-rendszer?"
@¡Viva La Onda!: Még ma is félelmetes belegondolni, hogy 90-ben még rájuk szavaztam,, sőt, lelkes Fidesz-támogató voltam - 94-re már eljutottunk mi, "liberálpatkányok" oda, hogy a fideszre semmiképp...

Az ifjú titanikok 4 év alatt lerombolták az "eredeti" imázsukat...

bio
'Haditechnikai Kerekasztal
Egyszerű a válasz: üzemképtelen helikopterekkel nehéz...

Havazás: rejtély, miért csak a honvédségi helikopterek nem repültek
hvg.hu
A hvg.hu információi szerint a honvédség helikopterei egyetlen repülést sem hajtottak végre pénteken, amikor a legkritikusabb volta hóhelyzet az országban. Ez azért is érdekes, mert a szél ellenére a légimentők, és a rendőrség gépei felszálltak, pedig a nehéz MI-8-asok sokkal jobban bírják a szélsőséges időjárást, és sokat segíthettek volna a megközelíthetetlen területeken rekedteknek.'

hvg.hu/itthon/20130317_Havazas_helikopter_honvedseg

Minden rendben van ... nincs itt semmi probléma.
@kovacs55: Hagyd már a gyurcsányozást te ostoba ló! Kit érdekel már gyurcsány. A baj ma van itt és most. Érted???
@Viktus: sima minyókból nem tudom mennyi lehet még, ami működik is, de ezek szerint egy se volt emelhető állapotban vagy nem kaptak rá parancsot.
@bioLarzen: Jómagam 98-ban szavazhattam először (az '94-esről 1 hónappal csúsztam le), de már akkor sem a narancsra.
Nekem az jutott eszembe, amikor a pécsi őrült lövöldöző lövöldözött, akkor már kormányváltást követeltek. De hát a patakvér, a bohóctól? Az egész virágzó magyar mezőgazdaságot tette tönkre. Pontosabban: hazánkat. És virul Orbán is. Röhöghet.
Ha idöben törtönik.. a katasztrofa megelözése. akkor be sem következik!!BE !a katasztrofa...vagyis nem ilyen mértékben!!!hitellesség.gyorsasàg.informativ jelleg..riado¨!!!!MIÉRT csak màsnap,,marc.15.-én 11 orakor????? PÉNTEKEN'''AKKOR NEM TUDTAK VOLNA AZ EMBEREK A .VESZÉLYES ZONÀBA UTAZNI¨¨Amit Önök elvègeztek.az màr inkàbb csak elhàritàs és mentés kategoria...vagy???bàrcsak tèvednèk...PARADOXON izü...
Miért nem történt elöbb' ?? Hivatalos vàlasz.mert nem volt indokolt..hanem olyan pintéres...ébredés...???Igazàn ..köszönjük Miniszter ur..hogy egy.éjszakàt tölthettünk a ho fogsàgàban.vagy kettöt..,,NAGY... kaland volt¨¨¨gyerekeinknek is.. majd a rémàlmaikor is tetszik smst küldeni??? soha nem fogjuk elfelejteni Önt!!!A szavaofülkében sem...elnézést többes szàmért..aki màsként làtja s màs a véleménye akkor marad az egyes én.s akkor tévedtem...szertetteljes szép napokat MINDENKINEK¨¨¨nem vagyak pàrt tag..a magam pàrtjàn vagyok..s az emberség pàrtjàn...
A nemzeti összefogàs..az emberség .a szeretetük..segitett.a helyszinen levö rendörök.tüzoltok.mentösök polgàrmesterek.szàllast. ételt ado EMBEREKNEK ...millo köszönet..minden honnan jött..Ausztriànak.is.ott is volt ho.. vagy???csak ott dolgoztak, idöben az operativ csoportok ..de nàlunk az illetékes apparàtust.eppen kitüntettèk.remélem nekik nem lesznek rémàlmaik...késöbb .màr Önök is tették a dolgukat ez nem is vitatnàm..de hàt ez a dolguk...vagy megint tévednék???probàltam magamat meggyözni..tàjàkozodni .megismerni a törtènteket.s csak ugy véleményezni..a màsik fél szemszögéböl is.mindenki elfàradt. kimerült..minden ember esendö..hibàzik..attol olyan emberi..ha ezt be is làtja...igy kerek ez a SZÉP VILÀG!!!MOST MÀRCIUS 15.-ÉN MEGMUTATKOZOTT HOGY A MAGYAR EMBEREKBEN MEKKORA NAGY A SZOLIDALITÀS..ÉS A SZERETET!!! A BAJBAN IGEN IS ÖSSZETARTÀS VAN..MAGYARORSZÀGON...!!!
Szlavomir Bakondovicsot a szlovákiai havazás szakszerű kezelésért a Szvatopluk érdemérem aranyfokozatával tüntette ki Robert Fico. A belügyminiszter-tábornokot a "mindenki építsen iglut, vagy üljön át másik autóba" mozgalom megszervezéséért főtábornokká léptették elő, mely címet kifejezetten ebből az alkalomból létesítették. A szlovák polgárok viszont levizsgáztak, sokan már a segítség megérkezése előtt elhagyták a helyszínt, így a hősies helytállást nem lehetett megörökíteni.
"2010-ben Orbán azért tűnt jobb megoldásnak Gyurcsánynál, mert úgy tűnt, hogy nem operett politikus"

Ahhoz nagyon hülyének kellett lenni, hogy valakinek úgy tűnjön.
Vagy olyannak, aki nem élt még 1998-2002 között.
@ursus artos:
Mondjuk együtt voltak KISZ-titkárok. Már 1988-ban is ismerték egymást.

@Crescence:
Vigyünk nekik kosárban áramot? Vagy hogy gondolod?

@Viktus:
Legalább legközelebb nem jön ide megint a lengyel nép szemetének legalja.
Mert ezek, akik most jöttek, azok voltak.
A Kósa-birodalom gyalázatát se feledjétek!
A képviselők parkolóját kitakarították, a lakosság meg le van szarva. Hóhelyzet Debrecenben. FOTÓK!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4076_kiknek_kedvez_debrecenben
@Rezsicsökkentett E.on majd siet segíteni Orbánnak?: A sors fura fintora, hogy mostanában a nemzeti ünnepeinken sújt le rán a Jóisten ileltve, hogy március 15.-én épp a labancok jöttek segítségünkre. A mi kormányunk meg nyomja a maga "igazságbeszédét". Jelentem a hazudozó szoftver frissítve Gyucsany 1.0-ról Orbán 1.0-ra.
@Crescence: Első lépésben szóljunk az ottani cigányság aktív részének, hogy az áramszolgáltatás helyreállítása érdekében szüneteltessék a rézkábelek kolbász méretre hasogatását. Mát ez is nagy segítség lenne részükről.
@flippant: Éljen a Jobbik :D
Mert, hogy itt akkora jobbos koala lesz, akárki meglássa.
@William Kidd: látták a tv.-ben ,hogy viktor és seggnyalói milyen jól érzik magukat a jó melegben,a terített asztal körül.ők meg a hidegben,gyertya mellett,hát kívánósak lettek.
Most tényleg. Nem unalmas már ez a téma? Tudtommal senki nem halt éhen, senki sincsen már az utakon.
@Stabilo: rohat büdös fideszgyík

mer neked a nyugdíjadból nem lehet kimozdulni se a fűtetlen lakásodból attól a 16%kos egykulcsos fideszcsicskák még soká emlegetni fogják ezt a 36órás fagyasztásos viccet a hivatalok és a fidesmaflaálam bénázást
@pocakos focista:
En is ugy erzem, hogy a mai napig azt szopjuk, hogy hiaba allt fel telefonkonyvekre hogy ne tunjon seggdugasz ciganynak, megis a mai napig szopjuk mi - az isten adta nep - hogy akkor a kitorolte vele a gyurcsany a segget... :S
@Viktus: Mivel nincs egyetlen bevethető helikopterünk sem.
Az egyetlen harci helikopter a Hende Csaba születésnapjára kapott lego helikopter, de az sem tud repülni.
Más kérdés, abban a szélben, még ha lett volna, sem tudott volna repülni helikopter.
@Stabilo: Hogy lenne már unalmas, amikor épp most tüntetik ki egymást a jól sikerült akció után.
kellemetlen, mikor a valóság így arcon csapja az embert, mint most OV-t.
@Stabilo: Mondjuk a TEK által kimentett tüdőtraszplantált beteget azóta sem találják!
A felszolgált szalontüdő fenomenális volt.:-))

www.blikk.hu/blikk_aktualis/tudotranszplantalt-beteget-mentettek-2179345
www.borsonline.hu/20130318_eltunt_egy_tudotranszplantalt_ferfi_a_hohelyzetben
– Valóban szóltak nekünk, hogy érkezik egy tüdő­transzplantált beteg, de nekünk gyerekről beszéltek, nem férfiról. Ráadásul sem ő, sem a betegszállítók nem érkeztek meg. Csak egy vesetranszplantált betegünk volt, aki elakadt, ő is csak gyógyszerért jött be – mondta a dr. Tamás László, a kórház főigazgatója.
Hazug embert előbb utol érik, mint a sánta kutyát!
a lengyel elftársak megtanulták hol lakozik a NER istene!

"Lassanként az elektromos ellátás is megszűnt, ennek következtében sem a világítás, sem pedig a fűtés nem működött. Az utasok hat órát várakozva, hajnali 2-ig fagyoskodtak a sötét, jéghideg kocsikban, hiába várva az érdemi információkat."

hvg.hu/itthon/20130317_MAV_Bekemenet_vonat?
@dr. Közbiztonság Szilárd: Orbán egy gimnáziumi kisz-titkár volt, gyurcsány meg a KISZ feje.
Van különbség...
@Nap Pali: Ez tegnap már fenn volt egy darabig a Youtubon, de érdekes módon törölték. Most valaki újra feltette.
Én biztos ami biztos lementettem. Így megmarad nekem is és az utókornak is.
Nagyon büszke tudok ilyenkor lenni magyarságomra. Én 1989. dec. 24-én vittem kaját Erdélybe. Nagyon fontos élményem.

Sajnos a teljes vezetőség csúfosan leszerepelt.
@TrueY: én meg évekig hordtam...

visszafelé meg hoztam Tőkés szamizdatyait...
Márpedig mindenkit kimentettek ....
@ursus artos: akkor azért utálja ferit,nem a kisszel volt baja,nem ő lehetett a főnök
@¡Viva La Onda!: Hát, ha én akkor szavazhattam volna először, akkor elmondhatnám magamról, hogy sosem szavaztam a narancsra :)

De, persze, mindenki tudja, hogy a 90-es Fidesz csak névben és néhány prominens tagjában egyezett a 94-ra kialakult fidesszel. Ha a kettő találkozhatna valahogy, valami elemi vita alakulna ki közöttük - szinte mindenben. (Persze, nyilván rájöttek - vagy eleve tisztában voltak vele - hogy a liberális vonal folytatásával örökre kispárt maradnának, aki stabilan bejut a parlamentbe - de ugyanolyan stabilan mindig pártíz képviselővel, így max csatlósként vehetnének részt egy kormányban, és sosem férnének a húsosfazék közelébe. Mit mondjak, bejött nekik...)

bio
@Lencsés István: Marpedig bazmeg apamek ott voltak, es NEM mentettek ki mindenkit. Sot! Kurva sokat nem mentettek ki! Nyomhatod a faszsagaid, de a tenyek es tapasztalat ellen megint hiaba kapalodzol!
Pfuj - miért hagyatkozik Orbán arra amit jelentenek neki - miért nem győződik meg személyesen - járja végig egymaga az ország behavazott úthálózatát ellenőrizni - igaz-é amit jelentenek neki ...
Monnyon le.
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ékezet használata nem megy ? :) Nekem alapból tényem van , de ráadásul most én is tapasztaltam , hogy mindenkit kimentettek . Szóval ennyit erről . :) ;)
@Lencsés István: Te tenyleg segghulye vagy! Nem, nem megy az ekezetek hasznalta. Angol billentyuzet van, nyelvvaltas letiltva. Megfelel?
Mikor is tapasztaltad? Ma? Bazdmeg..megintcsak.
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed . Tehát divatmagyar vagy , értem , na mindenesetre legközelebb akkor reagálok ha lesznek ékezetek .
Megjegyzem, - azon szoktam poénkodni, mikor leesik 2 centi hó, hogy összeomlik a közlekedés... mert jellemzően ennyi elég ahhoz, hogy megkéssenek a buszok és a vonatok.
Elég egyértelmű, hogy az ország készületlen ilyesmire, sőt ennél kevesebbre is - és nem Orbán óta, hanem legalább 20 éve már... ez egyik fő takarékossági potenciál a ritka eseményekre való felkészülésen való spórolás.
Most beütött. Egyébként szerintem az ország javára lélektanilag - nem alábecsülhető megtapasztalás az összefogás.
És végülis - túl lehet élni ilyen megpróbáltatást - ha bosszantó is, hogy a természet időnként beszól és megmutatja ki az úr a háznál.
A beteg vagy valamilyen okból gyenge embereket kivéve - egészséges ember akár szabadban túl kell éljen ilyen 24 órás megpróbáltatást akár étlen-szomjan - a többieket meg lehet győzni speciális eszközökkel.
Azért nem igazán értem a szemmel láthatóan jó bőrben lévő lány hisztijét miszerint vele/velük nem törődött senki...
Basszus, felnőtt ember - oldja meg.
Az ő állapotában és korában a gyalogmenetet is bírni kell a hómezőn át az első faluig.
Más az állam/kormány tehet arról, hogy nyakába szakad a hó és vesztegelnie kell egy ideig ? Elvárja, hogy neki minden gombnyomásra működjön - erre cucjalizálódott.
Ne legyen már ennyire plázacica...

Mellesleg - én is hazagyalogoltam - pontosabban csak részben, mert átküzdve magam a kritikus szakaszon - már volt aki felajánlotta hogy továbbvisz.

De azt ugyan nem várnám el - hogy más küzdje el magát hozzám ezen a szakaszon, ha egészségi állapotom okán nem vagyok rászoruló. Ciki volna ilyesmi miatt a tv-ben hisztizni.
@KovA: okoska,nem mindenki ül úgy auóba,mintha a déli sarkra menne.komolytalan vagy
A poszt címe mindent elmond.
Már azzal eltaláltátok a lényeget.
@ursus artos:

Ne erőlködj már fidesznyik. Baromira uncsi a viktormosdatásod. Esetleg olvasgass életrajzokat, hiteleseket:)

Mikor volt fletó a kisz első embere ?
Nagy Imrét kérdezd, ő tudja a választ :))

csak szépen,sorban....
@Lencsés István:

Pistike,annyira reménykedtem,hogy odaragadsz az autópályához:)
Erre tessék,itt lopod a napot,fényezed viktor tökeit.
Lassan olyan leszel mint a vezéred, kicsi és töketlen :))) .... hoppá,téged biztos a TEK mentett meg.......

Tanujjj tinó, lencséspistike is lehet belőled.... pistike te ékezettel is elviselhetettetlen vagyol :)))
@regress: Nem hát, ez itt nem is a déli sark.
Viszont megélhet olyat mint most megélt, és túl fogja élni.
És eldönti, hogy érdemes-e emiatt pokrócot rendszeresítenie az autóba vagy sem - illetve hogy ítéli meg az időjárás-előrejelzést.
Nem kell sírni egy kis élettapasztalás miatt se nem másokat okolni.
Megjegyzem én nem túl sokat de egész évben jövök-megyek autóval -és amit 2-3hete tapasztaltam az az volt, hogy úgy látszik megjött a tavasz, az emberek meg vannak szédülve az utakon... míg addig viszonylag józanul viselkedtek - most meg nem bírnak magukkal... mondtam is a zasszonynak :-)

No és ebbe a tavasztól megkergült bagázsba becsapott egy ilyen időjárás :-)
Teccik. A jó humorérzéke van a jó Istennek. :-)
@DezInf: 1 . Nem vagyok " Pistike .... " Tanulj meg olvasni te anonim geci . A remény hal meg utoljára . :) ;) :D Én csak azért kommentáltam ide , mert nem tűröm ha egy anonim hazudozik , úgy mint te is . VIKTOR nagy kezdőbetű . Írni is meg kell tanulnod . Nekem nincsen vezérem , szóval megint ( mindig ) hazudsz . Ha elviselhetetlen lennék , akkor nem írnál rám , tehát a sokadik hazugság , de folytasd csak , legalább még jobban nevetek rajtad te szánalmas fosós szar . :) ;) :D
@DezInf: ne erőlködj kistáska, úgysem fog kijönni, hogy Orbán volt és van a legnagyobb kommunista.
@ursus artos:

Hülyeséget írtál, ennyi.
Nem nézel utána, mert a célod csak a diktátor mosdatása.
Ki nem c@rja le,hogy vezíred mekkora komcsi volt- nem csak ő,de a pereputtya is.
Ez köztudott,kár beszélni róla.
Egyik kutya- másik is moslékzabáló:)

Védd a komcsikat,a végén még lehecc partizán is ha ilyen jól nyomulsz:)))

Jól jön majd az még a nyugdíj megállapításnál,csak rajta!
@Lencsés István:

Lencsés fideszpistike!

Ne anonim gecizzé, mert még rádszárad,oszt nyalogathatod....ha érted mit írok :)
A lepényhal hal meg utoljára,de te még ehhez sem értel!

A fosós szar új kifejezés nálad. Csak nem lakodalomban vótá,oszt úgyjártá?

Mint a lakodalmas kutya :)))
Kezd szagod lenni grammarfidesznyik :D

Néha megerőltethetnéd magad,oszt hozzá is szólhatnál a cikkhez. Csak nyelvtannáciskocc,meg büfizel butaságokat.
Tanujjj, hátha.......esély nem sok...sokkk
@DezInf: annyit írtam öcsém, hogy gyurcsány a kisz feje volt. Ahhoz képest meg a KISZ KB titkára volt. Lehet, hogy nem az első ember, valóban de az adott összehasonlításban annak éppen nincs döntő szerepe.
Ügyesen benyaltad az orbándiktátor és a fideszkomcsi szövegeket. Megértelek, egyszerű és kényelmes álláspont.
@ursus artos:

Ne erőlködj. Diktátorokat megvédeni c@r meló. Tedd a dolgod, ne magyarázkodj :)
@DezInf: Sajnos megint nem változott semmi így ma is utoljára reagálok . Írtam a cikkhez , csak elkerülte a figyelmed , mert nem csak olvasni és írni nem tudsz , még vak is vagy , meg névtelen , meg fosós , illetve stb . Neten nem lehet büfizni , a tény meg nem butaság , de ez se zavarjon . Mint írtam sokkal okosabb vagyok mint te , ez látszik sok mindenen , de te ezt úgy sem érted .... :) ;) :D
@DezInf: ne erőlködj, ma Magyarországon nincs diktatúra. Csak jól hangzik.
Ne erőlködj!
@Lencsés István:

Pistike,ennél azért szinvonalasabb választ vártam. Lemerültél? :)))
A tükörrel vigyázz,hazudós:D
@DezInf: Új nap , ezét adok egy új esélyt neked . Nem vagyok " Pistike .... " . Az iróniád kurva gyenge .
@ursus artos: "A kormánynak meg az a dolga, hogy kivizsgálja, hogy konkrétan mikor és konkrétan mi történt"
Aham... Szerencse, hogy nem mindenki vette magára ezt a gondolkodásmódot és voltak akik a bajban segítettek és nem utána vizsgálódtak! Marha nagy szerencséje van a Kormánynak, hogy emiatt nincs olyan sok dolga. Képzeld ha ki kéne vizsgálnia, miért fagyott meg annyi ember.
@Viktus: Most azt szajkózzák, hogy márpedig ők megmondták mindenkinek, ne induljon útra.
Ők meg egyenesen Lengyelországból importáltak katasztrófa szereplőket?!
@ursus artos: Most már értem Orbánc hatalomvágyát!
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nem érdemes méltatlan vitába bonyolódni Pistikével! Nekem van ékezetem, de amikor elfogytak az érvei, azt találta ki, nekem nem is ez az igazi nevem és majd ha az igazit megmondom neki, akkor majd tárgyal velem.
Az igazi nevem meg akkor sem hinné el, ha nyolc ékezetet tennék egy betŰŰŰre.
Panelproli maradok, vállalom!
Mindenhol azt olvasom a magyar gyűlölködő. Lehet itt egymást szapulni, meg cikizni, de ha igazán baj van sokan segítenek pártállástól függetlenül. És ez jó!
@ursus artos:
Gyurcsány sosem volt a KISZ feje.
A MISZOT (Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa) alelnöke volt. 1988-tól.

Ki nem találnád, hogy ki volt a másik alelnök.
Egy bizonyos Kövér László.
Mindketten pápaiak, csak Lacinak az apja a városi pártbizottság titkára (röviden párttitkár) volt. Gyurcsányé meg nem.

Hát nem érdekes?
@Sherlock Homeless: "Képzeld ha ki kéne vizsgálnia, miért fagyott meg annyi ember. "
Mennyi fagyott meg és mikor????
@Nap Pali: "@TrueY: én meg évekig hordtam...
visszafelé meg hoztam Tőkés szamizdatyait..."

Én nem voltam ekkora ellenálló! ;) Érdekelne, hogyan van románul a szamizdat. ;)
süti beállítások módosítása