Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXV.

2013.07.10. 07:00 Döry L.

provident-tompa-utca.jpg(IX. Kerület, Tompa utca, 2013)

 

nem bébi

Kálmán – tudod mit csinált Nagy Imre 1956. október 23-án? – kérdezte Csikó. Hát a parlament, vagy a rádió, vagy nem tudom, fönn volt a villájában?

Hát nem bébi – Badacsonyban, Zabó János barátjánál szüretelt.

frissesség

Kálmán és Csikó fehér vászonneműkben és ehhöz illő könnyű mojitóval a kezükben kalandoztak az ellenzéki összefogás kellős szélén. Incselkedett velük a sok finom pecsenye, de ami ennél is fontosabb: a művelt, világlátott és európai értelemben vett doájenek. Az egyik doájennek annyira nagy volt az élettapasztalata, hogy azt sem bánta, hogy a nadrágja a combja-közepénél pilinkázik. Egyéb doájenek már eleve másnaposan érkeztek, de legalább fehér vászonnadrágban voltak, mint a magyarok között egy európai. Amit el lehetett mondani az életkorról, azt az egyik doájen össze is foglalta a számukra - miközben a Csikó dekoltázsára cseppent hollandi mártást, ARO hasábburgonya segítségével próbálta mentesíteni – szóval ezt mondta az őket kalauzoló Vergilius, hogy: szellemi frissesség.

Li-Ching-Yuen

Li-Ching-Yuen éppen egy teknőst símogatott, amikor mellé lépett Paul Lendvai. Lendvai pont egy tormába mártott sajtos roppanós virsli eltüntetésén fáradozott, de meg sem várta, hogy a falat leérkezzen, még duzzadó pofazacskóval belekezdett mondókájába és hátbaverte az öreget: A hosszú élet titka? Hát jól kell számítani, és tartalmasan megélni, hunyorított a vén kópé a Gréczy Zsolt horgászfelszerelésébe, mert azt hitte, hogy kamera.

produkál

Kálmán kedvenc regényét lapozgatta miközben Csikó Bánó András barátnőjével telefonált. Te én úgy nem bírom ezt a párvönü primitív picsát! - fakadt ki párjának. Kisfiam, nem mindenki érkezhet az akadémiai kutatóintézetek belterjes világából. Ezért is rohadt szét a koalíciónk, mert a te fajtád nem volt képes rendes politikusokkal politikusként és az emberekkel meg az emberek nyelvén, a nép nyelvén tárgyalni, na és ebben baszd meg tényleg jobb is az Orbán!

Kálmán itt már magából kikelve üvöltött és a kedvenc regénye segítségével ütötte Csikó fejét, aki ilyenkor inkább egy látó komondort kívánt volna házikedvencnek. Kálmán gyöngébbik idegrendszere az elmúlt időszakban gyakran produkált ilyen kilengéseket, amelyben is elsősorban, a már két éve - bizonyos digitális kréták és szivacsok tárgyában - ellene folytatott ügyészségi vizsgálat volt a ludas.

reform

Kálmán egy Haydn adagio-t hallgatott a high-end Sennheiser cuccon, kezében egy Sauska, dűlő-szelektált vörös, a léptei ritmusára tapadt föl a pohár falára. A nagykovácsi ház fehér homokkő teraszán az idő fájdalmával terhesen landoltak a lassúdad rózsaszín naplemente sugarai. Csikó – így közelebb a negyvenhez – de még mindig az elpusztíthatatlan életerő jegyeivel: szőke pihékkel barnára sült nyakán, vidáman szorgoskodott – mindjárt kész a kecskesajt – szólt a grill mellől.

Kálmán gondolatain éppencsak átsuhant 2003 ígéretekkel terhes nyara, amikor miniszter úrral először ültek le átbeszélni a reform sarokpontjait. Arcát az egyre leharcoltabb város felé fordította. – És azóta mi történt velünk? Mindenhol csak a gyűlölet, minket is, hogy gyűlöl a tömeg – (furamód mostanában Kálmánnak ez a konzervatív Ortega a kedvenc olvasmánya). Valahol utat vesztettünk - mormolja.

Apró cafatokra tépte – mint Csikóval való első találkozásukkor egy nyelvtörténet szeminárium után a Bécsi Söröző dohos pincéjében, a Gösser-es söralátétet– a Bajnai Gordontól kapott meghívót.

elszemtelened

(2017. július 19.) „A közelmúltban, talán köszönhetően a klimatikus változásoknak is, mindkét nembeli példányok elszemtelenedtek, veszélyeztetik a kompforgalmat és a tévéadások zavartalanságára nézve is kellemetlenségeket tartogatnak. A bolti árukészletek sokszor felbontott csomagolással ábrándítják ki a nem csalódni érkezett vásárlót.” Ecsetelte a viszontagságokat a nyilas.tv.com riporterének az önkormányzati képviselő, aki nem mellesleg a helyi általános iskola igazgatója is volt.

és te

Menni kell előre, stratégia szerint és növelni kell a koncentrálóképességet – én már növeltem a koncentrálóképességet – és te? Fordult a Cigánydoktor Kálmánhoz, amikor az már épp elhagyta volna magát és beleszédül az ellenzéki összefogásba.

szidol

A szidol megkékült, majd szürke mattba borította a gyertyatartót. Ajjaj, mindjárt itt a karácsony gondolta Kálmán, aki alig bírta levenni a szemét az erdélyi bejárónőről, aki az ezüstneműt polírozta az ünnepre.



 Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XVIII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XIX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XX.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXI.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXIII.

Szép Magyar Bölcsességek és Szólások XXIV.

-

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr295396529

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.10. 09:13:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.