A humbugszakmák jelensége

2013.09.09. 07:00 Fent és Lent

Volt már olyan érzésed, hogy a munkád csak merő kitaláció? Hogy a világ akkor is forogna, ha nem csinálnád azt, amit 9-től 5-ig csinálsz? A Strike Magazine nyári lapszámában David Graber körbejárta a humbugszakmák jelenségét – minden alkalmazott figyelemmel olvassa az okfejtését…

bullshitjobs1.jpg

David Graeber

A humbugszakmákról

(A szöveg eredetileg angol nyelven, On the Phenomenon of Bullshit Jobs címmel jelent meg.)

1930-ban elmélkedve John Maynard Keynes úgy vélte, a század végére a technológia olyan mértékben fejlődik, hogy lehetővé teszi a Nagy Britanniához és az Egyesült Államokhoz hasonló országokban a tizenöt órás munkahét bevezetését. Minden okunk megvan rá, hogy azt higgyük, igaza volt. Technológiai szempontból tényleg képesek lennénk erre. Ez a forgatókönyv mégsem valósult meg. Épp ellenkezőleg: a technológiai fejlődés olyan módozatok kiötlésének szolgálatába állt, amelyek révén rákényszeríthetőek lettünk arra, hogy többet dolgozzunk. Ennek az állapotnak a beálltához gyakorlatilag értelmetlen szakmákat és munkákat kellett létrehozni. Hatalmas embertömegek szerte a világban, de főként Európában és Észak-Amerikában áldozzák fel aktív éveiket olyan munkák végzésére, amelyekről titokban úgy hiszik, nem is kellene azokat elvégezni. Az ebből a felállásból fakadó morális és lelki sérülés óriási és mély sebként tátong kollektív tudatunkban. Mégsem beszél róla szinte senki.

Miért nem valósult meg a hatvanas években még várva várt keynes-i utópia? A standard válasz a kudarcot általában azzal magyarázza, hogy Keynes nem vette figyelembe a fogyasztás és a konzumizmus masszív növekedését: ha választhatunk a rövidebb munkaidő, illetve a több játék és szórakozás „elfogyasztása” között, mi testületileg az utóbbit választjuk. Ez persze egy kényelmes kis tanmese elé állít minket, ám egy pillanatnyi reflektálás is megmutatja, hogy a dolog nem ennyire egyértelmű. Igen, valóban, a húszas évek óta megszámlálhatatlan új munka és szakma megszületésének lehettünk tanúi, ám ezekből igen kevésnek van köze a sushi, az iPhone vagy a menő surranók gyártáshoz és elosztásához.

De akkor mik is pontosan ezek az új szakmák? Egy nemrégiben megjelent, az 1910 és 2000 közötti USA-beli foglalkoztatást vizsgáló jelentés rávilágít a válaszra. (A helyzet egyébként tökéletesen megegyezik az Egyesült Királyságéval.) Az elmúlt évszázad során az iparban, mezőgazdaságban vagy háztartásban dolgozók száma drámai mértékben csökkent, ugyanakkor az irodai munkások, menedzserek, üzletkötők és vevőszolgálatban dolgozók száma megháromszorozódott: mostanra a foglalkoztatottak háromnegyede tevékenykedik ebben a szektorban, a száz évvel korábbi egynegyedhez képest. Magyarán a termelő szakmák a jóslatoknak megfelelően automatizálódtak, a termelő ágazatban dolgozók globális aránya pedig megcsappant, még akkor is, ha az Indiában és Kínában gürcölő munkástömegeket is számításba vesszük.

Ám ahelyett, hogy a munkaidő jelentős csökkenésének lennénk tanúi – csökkenésnek, amely lehetővé tenné, hogy a szabad világ népessége saját terveinek, örömeinek, ábrándjainak és ötleteinek adózzon -, azt láthatjuk, hogyan fújódik fel a hivatali, adminisztrációs szektor, és hogyan jönnek létre olyan egészen új ágazatok, mint a pénzügyi szolgáltatások vagy a televíziós marketing. Ezzel párhuzamosan soha nem látott mértékben terjeszkednek ki olyan régebbi ágazatok, mint a vállalati jog, akadémiai és egészségigazgatás, humán erőforrás-menedzsment vagy közkapcsolatok (PR). Ezek a számok pedig még nem is terjednek ki azokra az emberekre, akik az imént felsorolt ágazatok adminisztrációját, technikai vagy biztonsági szolgálatát végzik, sőt azokra a mellékszektorokban dolgozókra sem (kutyafürdetők, éjjel-nappali pizzafutárok), akik csak azért léteznek, mert mindenki más túl elfoglalt.

Ezek azok a szakmák, amelyeket a „humbugszakma” megnevezéssel illetnék.

Komolyan úgy tűnik, mintha létezne valaki, aki értelmetlen munkákat talál ki csak azért, hogy minket mind lefoglaljon. És éppen ezen a ponton botlunk egy rejtélybe: a kapitalizmus keretein belül kimondottan ez az a jelenég, amelynek állítólag nem kellene léteznie. Mert azt értjük, hogy a régi, nem hatékony szocialista országokban, például a Szovjetunióban, ahol a foglalkoztatást jognak és szent kötelességnek tartották, a rendszer annyi munkahelyet gyártott amennyi csak kellett. Így történhetett meg, hogy a szovjet boltokban három elárusítóra volt szükség egy darab hús eladásához. De nem ez az a fajta probléma, amelyet a piaci versenynek meg kellene oldania? Legalábbis a közgazdaságtudományi elméletek szerint egy profitorientált cég soha nem fog pénzt pazarolni olyan munkásokra, akikre valójában nincs szüksége. És mégis, mindez valahogy megtörténik.

Bár a vállalatok sokszor szorulnak karcsúsításra, a leépítések mindig azokat az embereket érintik, akik ténylegesen csinálnak valamit, mozgatnak, megjavítanak, fenntartanak dolgokat. A sors megmagyarázhatatlan fintora folytán, a fizetett aktatologatók száma továbbra is növekszik, és egyre több alkalmazott veheti észre, a szovjet munkásokhoz hasonlóan, hogy a papíron lévő heti negyven-ötven óra helyett, a valóságban csak tizenöt órát dolgozik, azaz annyit, amennyit Keynes is jósolt. A fennmaradó idő szervezési munkálatokkal, motivációs szemináriumokkal, a Facebook-profil frissítésével vagy épp tévéműsorok letöltésével telik el.

A rejtély megfejtése egyértelműen nem gazdasági, hanem inkább morális és politikai jellegű. Az uralkodó osztály rájött, hogy egy boldog, eredményes, szabadidővel rendelkező népesség halálos veszélyt jelent számára. (Gondoljunk csak arra, mi történt a hatvanas években, amikor ez a minta távolról megvalósulni látszott.) Másrészt pedig, ugyanennek az osztálynak meglehetősen kényelmes az a felfogás, miszerint a munka önmagában vett morális érték, és bárki, aki éber óráinak zömében nem veti alá magát valamilyenfajta intenzív munkafegyelemnek, az nem érdemel semmit.

Egyszer, mikor a brit akadémiai élet adminisztratív kötelezettségeinek látszólag vég nélküli burjánzásáról elmélkedtem, feltárult előttem a pokol egyik lehetséges változata. A pokol, eszerint, olyan egyének csoportja, akik idejük nagy részét olyan munkával töltik, amelyet nem szeretnek, és nem is jók benne. Tételezzük fel például, hogy azért alkalmazták őket, mert kiemelkedő asztalosok, ám rá kell eszmélniük, hogy idejük egy jelentős részét halsütéssel kell eltölteniük. Ez utóbbi feladat ráadásul nem is szükséges, legalábbis nincs szükség olyan hatalmas mennyiségű sült halra, mint amennyit nekik el kell készíteniük. Mégis valahogy a gondolat, hogy kollégáik náluk talán több időt tölthetnek bútorok gyártásával, megmérgezi, és rögeszmésen neheztelő halsütővé változtatja őket. Nem sokkal később már mindenki pusztán ezzel a fölösleges tevékenységgel kezd foglalkozni, a helyet pedig hatalmas, gyengén elkészített halakból álló kupacok lepik el.

Meglátásom szerint ez egy elég pontos leírása a gazdaságunk mélyén rejlő morális folyamatoknak.

*

Egyértelmű, hogy minden ilyen típusú érv egyből a következő ellenvetésekbe botlik: „ki vagy te, hogy megmondd melyik munka valóban szükséges? Amúgy is, mi az, hogy szükséges? Te egy antropológusprofesszor vagy, mi szükség van arra?” (És valóban, rengeteg bulvárolvasó úgy tekintene az én szakmámra, mint a pazarló társadalmi kiadás definíciója.) Egy bizonyos szinten ezek az ellenvetések helytállóak. Nem létezhet a szociális értéknek objektív mércéje.

Soha nem mondanék ellent egy olyan embernek, aki meg van győződve, hogy értelmesen járul hozzá a világ dolgaihoz. De mi a helyzet azokkal, akik meg vannak győződve, hogy a munkájuk értelmetlen? Nemrégiben újra felvettem a kapcsolatot egy iskolai barátommal, akit tizenkét éves korom óta nem láttam. Meglepődve tudtam meg, hogy időközben költő lett, majd pedig egy indie rock banda frontembere. Hallottam is a számait a rádióban anélkül, hogy tudatosítottam volna, ismerem az énekest. Egyértelműen briliáns és innovatív volt, munkája megkérdőjelezhetetlenül beragyogta, és jobbá tette az emberek életét az egész világon. Egy néhány sikertelen album után azonban elveszítette a szerződését, és az adósságok illetve egy újszülött kislány súlya alatt, saját szavaival élve, azt az utat választotta, amelyet oly sok céltalan srác: beiratkozott jogi egyetemre. Mostanság vállalati ügyvédként dolgozik egy prominens new yorki cégnél. Azonban sietett beismerni, hogy a munkája mélységesen értelmetlen, semmivel nem járul hozzá az emberiség jólétéhez, és meglátása szerint, nem is kellene léteznie.

Rengeteg kérdés merülhet fel ezzel az esettel kapcsolatban, az első közülük talán az lenne, mit is mond el a társadalmunkról a tény, hogy ilyen kevés tehetséges költő-zenészre van szüksége, de a vállalti jogban jártas szakértők iránt látszólag végtelen a kereslet. (Válasz: ha a társadalom egy százaléka ellenőrzi a rendelkezésre álló vagyon nagy részét, akkor a piacnak nevezett dolog, azt tükrözi, amit ezek az emberek gondolnak fontosnak vagy hasznosnak, és nem azt, amit a többiek.) Az eset azt is mutatja, hogy az emberek zöme tisztában van saját munkájának fölöslegességével. Nem is tudom, találkoztam-e valaha olyan vállalati ügyvéddel, aki nem gondolta, hogy az, amit csinál, teljesen fölösleges. Ez az állítás igaz a többi fent említett új szakmára is. Létezik egy egész csoport szakember, akivel ha szóba állsz egy buli alkalmával, és kiderül, hogy valami érdekesnek tűnő dologgal foglalkozol (pl. antropológiával), mindent megtesz azért, hogy elterelje a beszélgetést a saját munkájáról. Töltsél nekik néhány pohárkával, és gyorsan hosszú passzusokba kezdenek arról, mennyire értelmetlen és buta is az, amit ők csinálnak.

Ez itt egy komoly pszichológiai erőszaktétel. Hogyan kezdhetne valaki munkabéli méltóságról beszélni úgy, hogy közben úgy érzi, saját szakmájának nem kellene léteznie. Hogyan ne generáljon ez mélységes dühöt és neheztelést? Mégis, társadalmunk bizarr zsenialitása, hogy kitalált egy olyan módszert, amely garantálja, akárcsak a halsütők esetében, hogy a düh és neheztelés pontosan azok ellen irányuljon, akik valamilyen értelmes dologgal foglalkoznak. Példának okáért, úgy tűnik, társadalmunkban létezik egy szabály, miszerint egy munka minél több hasznot hajt más emberek számára, annál kevesebb fizetés jár érte. Persze, még egyszer mondom, nem könnyű objektív mércéket felállítani, de egy könnyebb teszt mégis létezik: tegyük fel a kérdést, hogy mi történne, ha egy-egy egész szakma eltűnne. Mondjuk, ha az összes korházi nővér, hulladékgyűjtő vagy szerelő köddé válna, az azonnali katasztrofális következményekkel járna. Egy tanárok vagy kikötői munkások nélküli világ már rövidtávon problémás lenne, de egy sci-fi szerzők és ska-zenészek nélküli világ is szomorúbb hely lenne. Az azonban nem teljesen világos, hogyan szenvedne az emberiség, ha az összes ügyvezető igazgató, lobbista, PR-kutató, biztosítási statisztikus, telemarketinges, végreható vagy jogi tanácsadó tűnne el egyik napról a másikra. (Sokan úgy sejthetik, nem szenvedne, hanem épp ellenkezőleg, fejlődne.) Mégis néhány kivételtől eltekintve, a munka hasznossága és a fizetés mértéke közötti fordított arányosságot leszögező szabály meglepően stabilnak mutatkozik.

Ennél is visszásabb az a széleskörű egyetértés, amely ennek a szabálynak a helyességére irányul. Ez képezi egyébként a jobboldali populizmus titkos erejét is. Ez az egyetértés érhető tetten, amikor a bulvárlapok haragot gerjesztenek a metró dolgozói ellen, akik a munkáltatóval való nézeteltérés miatt megbénították Londont: a puszta tény, hogy a metró alkalmazottai megbéníthatják a várost, bizonyítja munkájuk szükséges voltát, ám úgy tűnik, épp ez az, ami az embereket dühíti. A dolog még egyértelműbb az Egyesült Államokban, ahol a republikánusok figyelemreméltó sikereket értek el a tanárok vagy a gépkocsi-iparban dolgozók (nem pedig az iskolai vezetőség vagy az ipari menedzserek) elleni közhangulat felkorbácsolásában. Ez olyan mintha azt mondanák: „de hiszen ti oktathattok gyerekeket! Vagy készíthettek autókat! Nektek lehet igazi munkátok! És mindennek a tetejébe még van pofátok középosztálybeli nyugdíjakra és egészségügyi ellátásra is igényt tartani?”

Ha valaki egy olyan foglalkoztatási rezsimet tervezett volna, amelynek egyetlen célja a pénzügyi tőke hatalmának fenntartása, nehéz belátni, hogyan végezhetett volna ennél jobb munkát. Ez a rendszer könyörtelenül kipréseli és kizsákmányolja a valódi, termelő munkásokat. Az emberek fennmaradó részét pedig egy kisebb, megfélemlített, univerzálisan gyalázott munkanélküli réteg, valamint egy olyan nagyobb csoport között osztja el, amelynek tagjait gyakorlatilag a semmittevésért fizetik. Saját helyzetük ez utóbbiakat arra ösztönzi, hogy azonosuljanak az uralkodó osztály nézőpontjaival és érzékenységeivel, ugyanakkor folytonos nehezteléssel viseltessenek minden olyan egyén ellen, akinek munkája egyértelmű és tagadhatatlan társadalmi értékkel bír. Persze, ezt a rendszert nem tudatosan állították össze, majdnem egy évszázad spontán próbálkozásai révén jött létre. Mindazonáltal ez az egyetlen magyarázat arra, hogy a technológiai képességeink dacára, miért is nem dolgozunk csak napi három-négy órát.

David Graeber a London School of Economics antropológiaprofesszora. Legfrissebb könyve, The Democracy Project: A History, a Crisis, a Movement a Spiegel & Gaunál jelent meg.

 fordította Pap Szilárd István

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr245496883

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Blogajánló: Fent és lent: A humbugszakmák jelensége 2013.09.11. 15:06:39

Ezt a bejegyzést ajánlottuk az Utóiskola blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Népszerű, de ugyanakkor semmirekellő humbugszakmák Magyarországon:

- politológus (pl. "szerintem nagy hiba volt, hogy Mesterházy Attila ezt csinálta, nem pedig ezt...")

- kommunikációs szakember (pl. "amikor egy politikus kommunikál az egyszerű emberrel, nem engedheti meg magának, hogy...")

- politikai szóvivő (pl. "Orbán Viktor ezzel a törvényrendelettel csak felpörgeti a magyar gazdaságot, mégpedig úgy..."

- irodalomtudós (pl. József Attila azt akarta mondani ezzel a versével, hogy...")

- teológus (pl. Szent Ágoston kimutatta az Isten városa c. jelentős teológiai munkájában, hogy a...")

- reklámszakember (pl. ha a Nestlé el akarja adni a termékét, nagyon fontos...)

Ezen szakmák képviselői mind hasznára vannak a magyar társadalomnak!
Népszerű, de ugyanakkor semmirekellő humbugszakmák Magyarországon:

- politológus (pl. "szerintem nagy hiba volt, hogy Mesterházy Attila ezt csinálta, nem pedig ezt...")

- kommunikációs szakember (pl. "amikor egy politikus kommunikál az egyszerű emberrel, nem engedheti meg magának, hogy...")

- politikai szóvivő (pl. "Orbán Viktor ezzel a törvényrendelettel csak felpörgeti a magyar gazdaságot, mégpedig úgy..."

- irodalomtudós (pl. József Attila azt akarta mondani ezzel a versével, hogy...")

- teológus (pl. Szent Ágoston kimutatta az Isten városa c. jelentős teológiai munkájában, hogy a...")

- reklámszakember (pl. ha a Nestlé el akarja adni a termékét, nagyon fontos...)

Ezen szakmák képviselői mind hasznára vannak a magyar társadalomnak!
Hiánypótló és rohadt fontos írás! Köszönöm a fordítást!
"Egyértelmű, hogy minden ilyen típusú érv egyből a következő ellenvetésekbe botlik: „ki vagy te, hogy megmondd melyik munka valóban szükséges? Amúgy is, mi az, hogy szükséges? Te egy antropológusprofesszor vagy, mi szükség van arra?” (És valóban, rengeteg bulvárolvasó úgy tekintene az én szakmámra, mint a pazarló társadalmi kiadás definíciója.)"

Itt szerintem alapvetően definíciós probléma van. Ők a "szükséges" alatt valójában "piacképest" értenek,
de a szellemtudományok akkor is szükségesek, ha nem fizetnek értük, ám a dobókocka-dobálás (csak példa!) akkor is felesleges, ha milliókat fizetünk napi 8 órában űzéséért.
Mondjuk támadható, de védhető is egy ilyen kérdés. A Galicutis Polyopohemis nem négy lábon hanem két lábon közelekedett, hozta nyilvánosságra a puziumi nagy hírű egyetem antropológiai doktora 12 év kutatása után. 1000-ből 999 ember első kérdése tudod mi lesz? ÉS??
Hát igen, pontosan ilyen semmit sem értő - tehát teljesen felesleges - professzornak kell lenni ahoz, hogy valaki kijelentse a vállalati jogászokról a feleslegességet. Kb. a többit is ennyire érdemes komolyanvenni.
Az egész cikknek az értelme a kifutás a végén ahol bár végül is a cikk folyamán nem derül ki semmi érdemleges, de mégis ki lehet jelenteni, hogy itten aztán mindenki hű, de nagyon ki van ám zsákmányolva. Leftist idiótaságok ...
A nagytőkéseknek nem érdekük, hogy a nép többet dolgozzon és ezáltal ne legyen boldog, hiszen a moldog ember többet vásárol.
A cikkben semmi újszerű nincs, Marx-Lenin baromságainak az újracsomagálása csupán.

Hogy mi lenne, ha az összes menedzser eltűnne? Valszeg összeomlana a világgazdaság. Ugyanis a takarító nénitől ha megkérdezik, hogy "főnök asszony, akkor most menjünk a tőzsdére vagy sem, és ha igen, mikor?", akkor az néz bambán, és visszakérdez, hogy mi az a tőzsde...

Alapvetően a munkapiacon azok keresnek többet, akik kevésbé helyettesíthetőek (pl. mert 5 éves jogi egyetemet kell elvégezni ahhoz, hogy megértse az ember, miről van szó), és azok keresnek kevesebbet, akiknek a munkáját gyakorlatilag kis betanítással bárki el tudná végezni. Persze sajnos vannak anomáliák, de a trend nagyjából ez.

Hiába iszonyat fontos és hasznos a kórházi kisegítő személyzet munkája, sajnos idős bácsik ágytáljának a cserélgetésére és friss lepedők felhúzására mindenki képes. A joghoz meg nem mindenki ért. Márpedig a vállalatnak mégiscsak szüksége van rá, különben nem fizetne érte nagy pénzt. Valszeg azért, mert ha nem lenne jogászcsapata, akkor a konkurens vállalat jogászcsapata seperc alatt tönkretenné őket a bíróságon...

A hasznosság relatív. Ezt kellene végre a marxista-leninistáknak megérteniük.
Szerintem a fölösleges szakmák művelőit itt ugyanúgy utálják. Ahogy sokan a munkanélkülieket is utálják. Ettől persze még lehetne bennünk valami posztszocialista reflex, hogy a hasznos munkát végzők kilógnak a nagyvállalati logikából, ráadásul irigyek is vagyunk rájuk.
Szerintem a nagyvállalatok ugyanazért működnek irracionálisan, és tartanak fenn fölösleges munkahelyeket, amiért ugyanez a szocialista nagyvállalatokra is igaz volt. Nem felülről jött az abszurditás, hanem minden ember részese volt, és maga is termelte azt. Ajánlom a posztírónak, olvassa el a Parkinson törvénye c. könyvet.
Amúgy a poszt összeesküvés-elméletnek jó, és mint ilyet, nyilván egyszerűbb felfogni is.
Egy értékelhető gondolata van a cikknek: valóban, abból csak baj lehet, ha egy társadalom televan unatkozó, fontoskodó semmirekellőkkel. És ezt valóban '68 mutatta meg nekünk...
kezdem azt hinni, hogy a mandi kommentszekciójánál vagyok...
Tény, hogy kissé zagyválja a dolgokat, de ettől még mindig többre tartom, mint a kapitalista tollforgatókat
(pedig még csak komcsi sem vagyok)
"Was wäre das Leben ohne das Handwerk" - a google szerint ez azt jelenti, hogy: "Milyen lenne az élet anélkül, hogy a hajó?"

Én úgy fogalmaznám, hogy "Milyen lenne az élet kétkezi munka nélkül?"

A német szakmunkások és kisiparosok érdekképviseleti szervezete, a Das Handwerk legújabb reklámfilmjében erre a kérdésre ad választ egy apokaliptikus történettel:

youtu.be/1TwIUgd7eb0
A cikk szvsz egy lényeges jelenségre mutat rá, csak meglehetősen felszínes és általánosító módon.

Valóban, az ipari / mezőgazdasági ("termelő") munkahelyek száma nagymértékben csökkent a szolgáltatások javára. Ebből semmiképp sem következik, hogy az összes új munkakör társadalmilag haszontalan és végzője számára értelmetlen volna. Sem az, hogy a régi típusú, "termelő" munkák végzése feltétlenül boldogságot és megelégedést hozna az embernek. Szerintem egy vaskohász vagy földműves is lehet kiégett, éppúgy, ahogy egy reklámszakember vagy kutyafodrász is lehet elégedett a munkájával.

Az emberi társadalmakban elég régóta jelen van a munkamegosztás, így nemigen van olyan munkakör, amiről ne lehetne elmondani, hogy "csak azért létezik, mert mindenki más túl elfoglalt" ahhoz, hogy elvégezze. Elvégre cipőt, ruhát is készíthetne mindenki magának, meg megtermelhetné a saját kis háztájijában a napi betevőt, főzhetne szappant, meg sört is otthon, faraghatná maga a bútorait, önthetne acélt a kis házi kohójában a hátsókertben...

Végigvonul az egész cikken a nagyívű általánosítás - érdemleges bizonyíték nélkül -, hogy ezek az értelmetlen, haszontalan munkahelyek nagyvállalatoknál léteznek és aktatologatásból állnak. (Bár a korábban említett pizzafutár meg kutyafodrász nem illik ide nagyon jól...) Ez pedig egy ponton, úgy tűnik, finoman átmegy a fordítottjába, miszerint a nagyvállalatoknál végzett irodai munka általánosságban értelmetlen és lélekölő. Kár lenne tagadni, hogy ilyen is van. De arra, hogy ez mennyire lenne általános, a szerző pusztán anekdotikus bizonyítékokat hoz. A saját tapasztalataim pl. jó részben ellenkezőek. Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen bulikra járhat a szerző (és miért éri meg neki ilyenekre járni), ha ott csupa kiégett, munkájával megcsömörlött emberrel találkozik ;-)

Nyilván, ha elég magasról nézzük, akkor pl. minden számítógépen végzett munkát le lehet írni azzal, hogy "billentyűnyomogatás"... ami nem hangzik túl hasznosnak és lélekemelőnek. Pedig hát (manapság) ezt csinálja a regényíró meg a műfordító is (meg az antropológus professzor). Szóval általánosítani veszélyes ;-)

"a leépítések mindig azokat az embereket érintik, akik ténylegesen csinálnak valamit, mozgatnak, megjavítanak, fenntartanak dolgokat" - igen, ilyen vállalat is van. Csak nem lesz hosszú életű, mert az agilisabb, gyorsabban reagáló, kevésbé bürokratikus, vevőközpontúbb stb. versenytársak idővel elveszik a piacát. Kivéve, ha monopólium... ami ugye inkább a szocialista gazdasági modellre jellemző.

"egyre több alkalmazott veheti észre, a szovjet munkásokhoz hasonlóan, hogy a papíron lévő heti negyven-ötven óra helyett, a valóságban csak tizenöt órát dolgozik, azaz annyit, amennyit Keynes is jósolt. A fennmaradó idő szervezési munkálatokkal, motivációs szemináriumokkal, a Facebook-profil frissítésével vagy épp tévéműsorok letöltésével telik el."

...és ezt a munkáltatójuk kényszeríti rájuk?

"A pokol, eszerint, olyan egyének csoportja, akik idejük nagy részét olyan munkával töltik, amelyet nem szeretnek, és nem is jók benne."

... ez volna a fentiek szerint a Facebook meg a tévéműsorok nézegetése? ;->

Érdekesnek találom, hogy az újfajta munkakörök között nem került említésre az IT és a hozzá kapcsolódó területek (pl. szoftverfejlesztés)... talán mert nem illik jól bele a fenti sztereotípiákba?

"Az azonban nem teljesen világos, hogyan szenvedne az emberiség, ha az összes ügyvezető igazgató, [...] tűnne el egyik napról a másikra."

Sajnos, ilyen alapon pl. a társadalomtudósok (beleértve az antropológus professzorokat) valszeg a leghaszontalanabb foglalkozások közé tartoznak... ezek eltűnését vajon ki és mennyi idő múlva venné észre?

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy társadalomtudományokra nincs szükség (épp ellenkezőleg gondolom). Hanem egyszerűen azt, hogy a szerző mércéje rossz. Egy munka rövid vagy hosszú távú kihatásait nem lehet összekeverni a hasznosságával.
"1930-ban elmélkedve John Maynard Keynes úgy vélte, a század végére a technológia olyan mértékben fejlődik, hogy lehetővé teszi ... a tizenöt órás munkahét bevezetését. Minden okunk megvan rá, hogy azt higgyük, igaza volt. Technológiai szempontból tényleg képesek lennénk erre. "

A kapitalizmusban a legtöbb (és egyre több) ember munkája egyáltalán semmilyen emberi szükségletet nem elégít ki, csak ahhoz kell, hogy maga a rendszer fennmaradjon.
thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok
@Poroszkai Attila: nekem az jutott az eszembe, hogy vajon a netes újságíró szakmára mennyire van szükség. szerintem simán menne tovább az élet nélkülük is....
NAGYON-NAGYON..!!! Egyetértek: hiánypótló és fontos ez az írás.
Lehet érteni és lehet belekötni. Ugyanis itt nem diagramokról és statisztikai adatokról van szó, hanem egy olyan jelenségről, ami jelenleg (még?) nem biztos, hogy mérhető a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel (és persze talán mivel nem is nagyon jut eszébe senkinek sem).
Szóval TECCETT, NO!!
Amúgy az ápolónők nem csak ágytálaznak és lepedőt cserélnek - sokuk tudása vetekszik az orvosokéval...
(Egyébként én nem vagyok ápolónő. :D )
@maretz: A tőzsde az egyik olyan dolog, amire az embereknek kifejezetten nincs szüksége. Az csak arra való, hogy gazdag emberek a befektetéseikkel játszadozzanak, ezzel kivonva vagyunk jelentős részét abból a világból, ahol hasznát is lehetne venni.

Te kis betanítással tudnál jó asztalos vagy szakács lenni?
Kis betanítással tudnál jó kórházi kisegítő személyzet lenni? (Jelen esetben tekintsünk el attól, hogy a nővérek és ápolók nagyon is komoly munkát végeznek, nem csak lepedőket és ágytálakat cserélgetnek. Ahogy ezt @K12 is megírta.)

A vállalati jogászok kifejezett többsége arra való, hogy a cégek közötti harcok űzésének alapja ne az igazságosság, hanem a jog legyen.
A cikk pedig éppen arról szól, hogy ez a szükséglet (pl. a vállalati jogászoké) öngerjesztő, mert a felesleges harcok és az ellenfelek legyőzésének vágya hozza létre. Ha egyik cég sem akarná porba tiporni a konkurenciát, a vállalati jogászok töredéke kellene csak, azok, akik most is hasznos munkát végeznek.

A jogászok másik nagy csoportja pedig öncélú gazdagodásra használja tudását, abszolút figyelmen kívül hagyva a megbízóik valódi érdekeit.
A kórházi kisegítő személyzetnél arra gondoltam, hogy pl. tudnál-e kedves, megértő és türelmes lenni, miközben cseréled a lepedőket és ágytálakat. Pedig ehhez még csak betanítás sem szükséges.

Sőt, nem is lehet megtanítani. Akkor hát nem ez az a képesség, ami az egyik legdrágább?
szerintem kb hülyeség...

nincs olyan hogy "humbug" szakma, vagy fizetnek valamiért vagy nem. ha valaki tud olyan szolgáltatást nyújtani amiért fizentek (lehet az buborékfújogató is) akkor az piacképes. és onnantól még annyi hogy fizesse be az adót aztán élje boldogan világát.
Erősen remélem, hogy a cikk szellemisége azt mutatja, amerre tartunk.
Azt gondolom, érdekes vélemények hangzanak el az írással kapcsolatban, mégis... Szóval itt - szerintem - inkább értékrendbeli különbségekről van szó, melynek terén ugye nem igazán beszélhetünk a meggyőzés szükségességéről és működőképességéről - mi több, létjogosultságáról.

Nekem személy szerint azért is tetszik a cikk, mert egy ma még nem igazán általánosnak mondható szemszögből mutat meg valamit, amit ilyen felfogásban tényleg nem (lehet) könnyű megemészteni.

Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy a saját munkájukat fölöslegesnek tartó, egyre népesebb táborról korábban már máshoz is olvastam nagyon jó cikket. És - mily meglepő :) - ezeknek az embereknek a többsége valóban azon szakmákban és pozíciókban dolgozik, amelyeket a cikk is példaként állít. Így tehát azt gondolom, sokmindennel vitába lehet szállni, de ha az emberek már TÉNYLEG kezdik a bőrükön/bőrükben érezni a jelenséget, akkor ott VALAMI TÉNYLEG VAN... :)
@trob2:

kb itt van a titok nyitja eltemetve.
ez a képesség a legdrágább, de aki elsajátítja, annak már nem fontos a pénz.
máshoz = máshoz
Elnézést! :D
@Mészáros Laci: Igen, azoknak nem fontos az úszómedencés liftes ház, de azért gyerekük és saját életük nekik is van, amihez bizonyos mennyiségű pénzre nekik is szükségük van, de nem jut nekik, mert féltjük a bankrendszert. (Az utolsó tagmondat kissé naiv szemszögből tekintve hihető, persze nem az a valóság.)
@trob2: ...ezzel kivonva VAGYONUK jelentős részét...

bocs
@G. Wolf: A cikk pont nem a piacképességről szól...
@K12: tök mindegy hogy ki fizet a munkáért, hogy közvetlenül a piac, vagy egy munkaadó, utóbbinál a munkaadó dönti el hogy az adott tevékenység számára hasznos-e tud e vele több többletet termelni mint nélküle, az hogy ezt esetleg az alkalmazott nem veszi észre, és értelmetlennek gondolja az az ő baja, azért alkalmazott mert valszeg nem alkalmas magasabb pozició betöltésére (pl még pályakezdő és át se lát egy céget).

De ha bárki, bármilyen módon fizet egy szolgáltatásért akkor az már nem értelmetlen.
@G. Wolf: Ez az a látásmód, amit az észrevétlenül emberbe ültetnek az iskolai tanulmányai és a médiafogyasztás során. Nem véletlenül.
@trob2:

a szegénység és a nyomor között nagy különbség van...
A golgafrinchamiek bolygóját a pusztulás fenyegette (a Napba zuhan? lelegeli egy óriás kecske? senki nem tudta pontosan), ezért az egész lakosságot három hatalmas űrhajóval hibernált állapotban átszállították Golgafrinchamről a Földre. Az A hajóban a vezetők, tudósok, a C hajóba a fizikai munkások kerültek, a B hajóba pedig mindenki más (fodrászok, telefonmosók, könyvelők, producerek, tanácsadók, stb). A "B" űrhajót indították először. Nincs hír arról, hogy az "A" és a "C" hajó valaha is elindult volna - így ír a wikipédia szócikk a Galaxis Útikalauz alapján.

Másrészről, a Galaxis Útikalauz tájékozott a Golgafrincham bolygó sorsáról is: "A katasztrófa merő kitaláció volt, az otthon maradott kétharmad sikerekben gazdag, örömteli életet élt addig, amíg az egész civilizációt ki nem irtotta egy virulens kór, amelyet egy piszkos telefonkagyló indított útjára.”
@Mészáros Laci: Bizony.

A gazdagság és a szegénység között meg még nagyobb. A kettő között lenne a normális élet.
@trob2:

Érdekes módon úgy tűnik, hogy nem. Egy Barry Schwartz nevű szociológus előadásában hallottam, hogy a pénz és a boldogság szintje között NAGYON MEREDEK összefüggés van egészen a [társadalmi] létminimumig. Itt van egy éles törés, és az efölötti jövedelem vagy vagyon egészen minimális mértékben növeli a "boldogság" szintjét.

Vagyis a tisztes szegénység a fordulópont. Azalatt minden forint számít, afölött csak a személyiség.
@Mészáros Laci: Ha nem egy ki tudja ki által megrendelt kutatást nézel, hanem a saját józan gondolataidat és érzésedet, akkor is így gondolod?

Én nem. Persze nem kell ugyanazt gondolnunk, és mérlegelés tárgya is lehet a dolog. És valóban nem elhanyagolható tényező az alapszemélyiség sem.

De azt gondolom, hogy ha a világ fejlettségi szintje lehetővé tenné, hogy minden ember tudjon venni rendszeresen gyümölcsöket, el tudjon menni évente 1-2 hétre nyaralni, ne csak a szétfoszló ruháit cserélje le Tesco gazdaságos ruhákra, legyen hol laknia nyugalomban,
és közben azt látja, hogy van egy szűk réteg, aki jó dolgában szállodákat ver szét bulizás címén, vagy egy díjkiosztóra készülő új ruhája többe kerül, mint az ő egész élete munkája "lepedőket cserélgetvén", vagy unalmában országok gazdaságát döntögeti a pénzével,
akkor ez az ellentét könnyen felőrülheti a boldogságát, de legalábbis megnehezíti azt.

Persze nem azért, mert ő is szállodákat akarna szétverni, csak szeretne nem a létminimumon, vagy az alatt élni. Mert a világ fejlettsége megengedné.
Szeretem amikor valaki ilyen „nagy tervek” mentén gondolkodik, hogy pl. valakik direk „kitalálták” ezeket a „fölösleges” szakmákat stb. Mintha az ügyeletes gonoszok összejönnének hétvégenként egy kis ultizásra és jól összebeszélnének, hogy akkor most punpáljuk fel jól a PR-t meg a HR-t, hogy vakítsuk a parasztokat, höhö, az lesz ám a móka!

A rossz hír, hogy nem működik ilyesféle szivarfüstös ördögi világigazgatói tanács. Egyszerűen arról van szó, hogy a jelenlegi rendszerekben más jelenti az értékteremtést. Az ugyanis a legkisebb rész, hogy a gyársor kinyomja magából a kék színű vászonszövetet. A poén ott kezdődik, hogy ugyanazért a darab kék anyagért el lehet kérni 500 forintot egy kínai üzletben és 15 ezret a Levis márkaboltban (nem egyszer ugyanazon a helyen is készülnek). A harminszoros különbséget nem a gépkezelők állítják elő, hanem pl. ezek a fölösleges emberek, akik sokszor valóban a semmiből teremtenek értéket.
Mert értéke annak van, aminek éppen értéket tulajdonítanak. És a gazdaságban is annak fog jobban menni, aki az akármilyen(!) igényekhez jobban alkalmazkodik. Itt téved pl. a hazai retorika is, amikor a termelés elsődlgességét hangoztatja, és nem veszi észre, hoyg az értékteremtés már rég egy másik dimenzióban mozog. Hiába ontja magából pl. a Trapper farmert a hazai ipar, ha a kutya sem veszi sem itthon sem külföldön. Fröccsönthetik a tárcsázós telefont bolgogan izzadó munkások naphosszat, ha a népek köszönik inkább iPhone-t vennének. Pedig az iPhone-ban is kb 90% az ún. fölösleges emberek munkájának aránya.
Ezek az úgynevezett „soft-skillek” a legnagyobb bizniszcsinálók manapság.

Az igazi fölsöleges és értelmetlen munka máshol van. Például a felduzzasztott állami bürokráciában, ahol nem az igények kiszolgálása irányába mozog a munka, hanem éppen ellenkezőleg. A magát értelmetlenül túlnövesztő hivatali baszkódás nem egyszerűen értelmetlen, hanem gát és akadály. Lehetne ez a terület polgár- és felhasználóbarát is, de nem az, mert ennek a típusú feladat-habzásnak az érdeke nem az, hogy minél kevesebb időt raboljon el az életünkből, hanem éppen ellenkezőleg, hogy minél nagyobbra nőjön, növelve ezzel saját „fontosságát”.
Na ez az igazi veszély, nem a PR-os, meg a kutyakozmetikus, akik a maguk területén valaki számára tényleg hasznos munkát végeznek.
@trob2:

...egyrészt aligha rendelték meg, szerintem olvasd el, az angol előadás paradox of choice néven videón is megnézhető, magyar feliratokkal.

Másrészt, a hangsúly: a tisztes szegénység szintje fölött a bologság már csak a személyiségtől függ. Az örök elégedetlen, aki "azt látja hogy", nem lesz boldog...
Amilyen összefüggések létezésében most kételkedsz, annál sokkal nagyobb, komolyabb, bonyolultabb összefüggések vannak. Bizony-bizony vannak ilyen szivarfüstös vezérigazgatói tanácsok, csak hogy a legismertebbet mondjam: Bilderberg csoport, de van még több is.
Persze ezeken a gyűléseken nem a PR szakma finomságait elemezgetik, az csak egy, de valóban fontos eszköze céloknak.

Ha a Youtube keresőjébe beírod a "Drábik János", "Bogár László", "Világpanoráma", "Enigmák" kifejezések egyikét, könnyen elindulhatsz azon az úton, hogy rájöjj a valóságra. Temérdek olyan információ birtokába juthatsz így, amikről az RTL-Klub vagy a TV2 híradóiban sosem fogsz hallani.

A felduzzasztott bürokráciáról szóló bekezdéseddel teljesen egyetértek, de ez is összefüggésben áll az "érdekességekkel".
@Mészáros Laci:
Teljesen egyetertek amugy.
Gyerekkoromban amikor szegeny csaladban nottem fel, sokkal nagyobb boldogsagot jelentett ha kaptam egy "markas" cipot.
Amikor elkezdtem dolgozni akkor a kezdofizetesembol orultem, hogy mindig ki tudtam sporolni egy turabakancsra valot. Amikor megvettem, azutan is meg 3-4 napig csodaltam a cipot, hogy milyen jo is lesz benne...
Most, hogy mar jelentosen eloreleptem a karrieremben a cipo vasarlas nem tolt el boldogsaggal, igazabol csak egy igeny kielegitesere szolgal. Azonban az ember mindig talalhat maganak megfelelo dolgokat a boldogsaghoz.
Azonban a boldogsaghoz hozza tartozik egy masik dolog. Ma mar sokkal kevesebb stressz er, mert nem okoz gondot kifizetni a szamlakat. Igy valahogy a ketto kiegyenliti egymast... Azonban a legfontosabb dolog, ha valakinek sikerul anyagilag elorelepni, akkor ne feledkezzen meg az embertarsairol! En peldaul KOTELESSEGEMnek erzem tamogatni edesanyamat aki felnevelt es stb... Sokkal jobban mulatok meg mindig a regi egyetemista cimborakkal akiknek nem sikerult egyelore "karriert" befutniuk, mint azokkal a sznobokkal akik az uj "statusszal" egyutt kene, hogy jarjanak.
Szoval a Boldogsag nagyon sokretu. Az biztos, hogy egy bizonyos anyagi biztonsag az alapja. Innentol kezdve meg tenyleg csak egyenfuggo, hogy mit hoz ki magabol az ember. Sajnos az a tapasztalatom, hogy az ilyen uj elyzethez nagyon nehez alkalmazodni. Nekem is kellett egy ev hozza, mig megtalaltam a helyemet...
A cikk tökéletes leképezése a való világnak.

Pl. német multi magyarországi áruháza.
Gondok vannak, veszteségbe fordult a lánc.
Igaz mást kommunikálnak, de egyértelmű.

Elkezdték az eladók munkaidejének csökkentését (csökkent bérrel), egyesek elküldését.
Azokét, akiknek évek óta minimálbérük van, és az a dolguk, hogy az eladás frontján rábeszéljék a vásárlásra a betérő embereket. Ők termelnék meg a hasznot, az első vonalban.
Lassan senki sincs az eladótérben, csak az irodákban vannak emberek.
Na ettől lesz likvid az áruház, ha az ö kis munkabérükön spórolnak!
Természetesen a 3-5x keresetű vezetők, ügyintézők maradnak, sőt egyre nagyobb a pofájuk.

"meglehetősen kényelmes az a felfogás, miszerint a munka önmagában vett morális érték, és bárki, aki éber óráinak zömében nem veti alá magát valamilyenfajta intenzív munkafegyelemnek, az nem érdemel semmit."
Pontosan. Hallgassuk meg Orbán Viktor kommunikációját.
"Magyarország a munka állama stb."
Nem a jólété, nem beszélünk bérről, a munka ellenértékéről, csak magáról a munkáról.
"A munka szabaddá tesz"
Dolgozz majdnem ingyért közmunkás, addig sem lázadozol...
A továbbgondolás céljából érdemes elolvasni a következő blogbejegyzést is, az emberről:
illogikus.blogspot.com/2013/08/az-ember.html
@Török Péter: AZ általad említett általánosításon még egy komolya hibája van a cikknek. Mégpedig az, hogy az elején kijelentett feltételezést szeretnék, akarja bebizonyítani végig, és minden olyan gondolatot mely alátámasztja azt, csatasorba állít, míg a túloldalon nem gyűjt érveket, bizonyítékokat.
Ennyi erővel végig lehetne érvelni egyoldalúan azt a feltételezést is, hogy az emberek igazából azért boldogtalanok, mert olyan munkát kell végezniük, amit egy gép sokkal pontosabban és gyorsabban el tudna végezni, így tehát értelmetlennek érzik tevékenységeiket, míg a tudományos, vagy egyéb összetett ismeretek birtokában végezhető munkákban könnyebb megtalálni az értelmet...stb.

Nem mellékesen a szerző által felvonultatott "állításokat" semmilyen korábbi munkapszichológiai kutatás nem támasztja alá, sőt...
@Poroszkai Attila: Namivan Sanyi? Elevenedre tapintottak? :D
@G. Wolf: Csak arra utaltam, hogy a cikk talán nem kifejezetten a gazdasági értelemben véve értelmes vagy értelmetlen szakmákra utalt, hanem ennél már egy kicsit elvontabb síkon (is) mozog. :)
@waldorfbalcon: Nem tudom eldönteni, hogy te egy nagyon okos és nagyon rosszindulatú, vagy egy végtelenül buta és naív ember vagy-e.. Az a mondat, hogy: ,, Mert értéke annak van, aminek éppen értéket tulajdonítanak. '' annyira pofátlanul demagóg, hogy már-már zseniális. Az én olvasatomban ez a mondat egyenértékű azzal, hogy 10.000 forintért duplaoldalú smirglit adsz valakinek WC-papír gyanánt, amikor hasmenése van. Szemrebbenás nélkül.
@Poroszkai Attila: a vállalati jogászok ponz olyanok mint a nukleáris fegyverkezési verseny a hidegháború alatt.

Mindenkinek jobb lenne nélkülük, de ha már csak egy cég is felvesz párat, akkor a többiek rábasznának, ezért ők is beszállnak a buliba.

Lásd az apple-samsung szabadalomhisztiket.

Tényleg olyan kurva fontosak a jogászok egy telefongyárnál? Mindenkinek a világon (persze a jogászokon kívül) jobb lenne, ha inkább minden telefon 2 dollárral olcsóbb lenne :)
@waldorfbalcon: de nem feltétlenül azért nem veszik a jó trappert mert sokkal szarabb mint a levis (hogy a levis nem 15ször jobb az hótziher), hanem azért, mert az emberek logókat vesznek, nem pedig termékeket.

Az aztán kurva nagy értékteremtés, hogy azért kerül mondjuk 14 ropival többe, hogy abból megfinanszírozzák a marketingeseket, akiknek az a dolguk hogy rádtukmálják a cuccot, meg elhitessék, hogy különleges vagy. Aztán amikor a 15 rugós farmerrel már nem vagy különleges, akkor kitalálják a 35ezrest, amire megint tolnak egy "imázskampányt".

Tehát a reklámért fizetünk.
és a szerző se dolgozik normális szakmában, hanem ír a humbugokról, ez mekkora humbug már?!
A válaszok mindig benne vannak a régi, nagy könyvekben.

Esetünkben a Galaxis utikalauz folytatása, a "Vendéglő a világ végén" című régi, bár tán kissé lapos sci-fi regény értendő alatta. Ebben a könyvben a szerző bemutat egy társadalmat, akik egy trükkel, az összes felesleges szakmát ellátó embert egy űrhajóra csalták, majd kilőtték őket a semmibe. Az űrhajó egy idegen bolygón hajótörést szenvedett, és a túlélők benépesítették. Föld bolygónak nevezték el. 8-)
Egyébként Hamvas Béla is sok helyen foglalkozott a munka értelme gondolatával és a munkakérdéssel általában. Van is egy nagyon ide vágó idézet, de ide nem idézném, mert hosszú, mert aki ismeri úgyis tudja, a többség pedig Hamvast nem szereti/érti. Privátban elküldöm, annak akit érdekel. (lehet itt privátot küldeni?)
az állami szférában van a legtöbb felesleges fizetett ember, akár több tízezer egy-egy országban, sokszor olyanok akik csak a pénzt veszik fel de valójában nem kell bemenniük sehova sem dolgozni
@REM.: Kedves REM,

mint te is, valószínűleg én is a felsorolt bűnök/erények valamilyen arányú mixével rendelkezem :)

Azt írod az „értéke annak van, aminek éppen értéket tulajdonítanak” állításhoz: „Az én olvasatomban ez a mondat egyenértékű azzal, hogy 10.000 forintért duplaoldalú smirglit adsz valakinek WC-papír gyanánt, amikor hasmenése van. Szemrebbenás nélkül.”

A példádon keresztül nagyon egyszerűen tesztelni is tudjuk az állítást. Tegyük fel, bekajáltál tegnap mexikóiból, és durva hasmenésed van. Lefutott az utolsó guriga a klotyóban és skerázol utánpótlást venni. A polcon ott látod az általam gyártott, 10.000 forintért kínált félfarostos alapra duplaoldalú csiszolóvászonná alakított Punish Yourself márkanevű retyópapírt. Mellette 400-ért a szakadós, egyrétegű láncfűrész -elven működő tesco gazdaságost (azaz: egy rossz mozdulat, és két ujjad máris mehet a picsába), 650-ért a Zewa Classicot, 800-ért a háromrétegű eperillatút, és 1200-ért a luxus Feather Touch Superfine Ass-Kiss-t.

Melyiket veszed le? Melyiknek tulajdonítasz értéket?

Valószínűleg belövöd annak arányában, hogy mennyit tudsz/akarsz rászánni, és mennyire kedves neked a segged. Aki ezt a gyártók közül jól saccolta be, azt gazdagítod. Én meg valszeg csődbe megyek a nagy gonddal előállított Punish Yourself szupertermékemmel, mert egy-két tucat szadomazóra nem lehet bizniszt alapozni. Igaz, még mindig indulhatok állami tenderen, és nyerhetek, ha mondjuk a sógorom szerzi be a kórházaknak a vécépapírt. Akkor ugyanis a 200 Ft-ért anyagköltségbe kerülő rossz megoldásom 9.800 ft értékű lesz a korrupció-piacon, és így vonzó lesz a sógoromnak.

Igen, teljesen más értéket tulajdonítunk dolgoknak a kontextustól függően. Olvasd el például a jugoszláv háború átélőinek beszámolóit, hogy változott meg a dolgok értéke. Mennyit ért pl. egy ostromlott városban a gyufa, zseblámpaelem vagy a tűzkő, és mennyit mondjuk egy hi-fi torony. Alig 10-15 éve volt. Itt a szomszédban. Könnyen átérezhető.

Ezért, igen, tartom, hogy „értéke annak van, aminek éppen értéket tulajdonítanak”.

Kiegészítve azzal, hogy nem mindegy, ki tulajdonítja neki.
@Gilinggalang: Kedves Gilingalang,

ezt írtam én is: sok esetben ugyanazon a gépen készül a két gatya. Sőt, a hamisítás-ipar is azért tud megélni, mert egyszerűen rárakja a kis márkacímkét egy néha nem is rosszabb alapanyagra. Ha ezektől megszabadítod őket, a legtöbb ember nem is fogja tudni megmondani, hogy melyik a Trapper és melyik a Levis.

De amikor ruhát vagy egyéb cuccot veszel, akkor csak kis részben veszel anyagot, nagyobb részben a „fölösleges emberek” által előállított, közvetített, sugallt, létrehozott dolgok miatt veszed éppen azt, amelyiket.

Mert mondjuk menő, mert megbízhatónak tartják, mert állítólag környezetvédő, mert amerikai, mert hazai, mert jobb a csomagolása, mert nem tesztelték állatokon, mert divatos és elterjedt vagy mert éppen ritka, mert a cég szereti a gyerekeket/kutyákat/delfineket, jótékonykodik, fasza csávó/csaj a vezetője, reklámarca, ilyenje van a tévében/rádióban/interneten/szikratávíró állomáson a hogyishíjjáknak ésatöbi ésatöbbi.

Ez a nagy katyvasz bezony mind a kultúra része, és egy olyan fogyasztói társadalomban, mint a miénk a gazdaságot és vállalatok sorsát döntően befolyásoló része. Lehet köpni rá és bután tönkremenni, és lehet jól csinálni, és sikert elérni, akár úgy is, hogy közben más típusú érték is létrejön, mint mondjuk egy szimpla farmergatya.

Jelenleg ezek fontosabb változók az egyenletben, mint maga a gatyavarrás. Ezért keres pl. keveset a gépkezelő és a varrónő és sokat a marketinges csávó, meg a reklámügynökség.

És ez egyáltalán nem szokatlan. Nem szeretni kell, hanem megérteni. A japán tömegkultúra például a bordélykultúrából nőtt ki, a mostani nyugatinak meg a reklámkultúra az alapja, ami a kurválkodásnak egy másik megnyilvánulása, ugye :)
"Ha a társadalom egy százaléka ellenőrzi a rendelkezésre álló vagyon nagy részét, akkor a piacnak nevezett dolog, azt tükrözi, amit ezek az emberek gondolnak fontosnak vagy hasznosnak, és nem azt, amit a többiek." Véleményem szerint a fent idézett mondatban van az a bizonyos eb elhantolva.
@waldorfbalcon: Amiket te írsz, azok az aktuális gazdaság és a fogyasztói társadalom jellemzői. És ez azért jött létre így, mert az általad értékesnek talált marketing és PR szakma így alakította, legnagyobbrészt az @ottoflick70 által idézett mondatban szereplő egy százalék kívánságára/utasítására, gazdagítására.

De a cikk éppen arról szól, hogy ez a struktúra helyes-e.

Tehát hiába érvelsz amellett, hogy ebben a társadalomban ezek így működnek, mert ezt senki nem vitatja. Ennek a működésnek a helyességét vitatja a cikk és sok hozzászóló is.
Ez a cikk egy nagy összevisszaság, valamint kapirgál valamit, amit szerintem önmaga sem ért, vagy az igazi problémáról fogalma sincs.

Gyakorlatilag azt írja, hogy a kétkezi termelő munka mellett minden más eltörpül, ez a hivatali burzsoázia pedig kisemmizi a proletárokat. Ezen akkor most lapozzunk...

Közgazdaságtanilag két dolgot jegyeznék meg: egyrészt, ezekben a kapitalista országokban a piac szabályoz. Ott, ahol nincs rá pénz, nincs plusz marketinges. Ahol viszont van verseny, ott muszáj is, hogy legyen. A másik is ehhez kapcsolódik, a Porter-féle értéklánc, ahol a támogató funkciók ugyanúgy a termelési folyamat részét képezik. Szóval, a kapitalizmusban a cégek nem jófejségből fizetik őket.

Ettől eltekintve viszont a fogyasztói társadalom-állami szerepvállalás, valamint a XX. század társadalmi és kulturális változása nagyon fontos és mély témák / problémák - de ebbe most én nem is mennék bele. És azt ajánlom, ő se!
@blasiusii: látom, elküldtek egy lean tanfolyamra.
@waldorfbalcon: "A harminszoros különbséget nem a gépkezelők állítják elő, hanem pl. ezek a fölösleges emberek, akik sokszor valóban a semmiből teremtenek értéket."

Kevered az értéket az árral. A marketingesek a farmernek nem az értékét nyomják fel, hanem az árát. Nagy különbség.
@trob: Bogár egy flúgos hülye, Egely vagy Gróf Spanyol Zoltán szintjén kell kezelni.
@blasiusii: "a kapitalista országokban a piac szabályoz"
:D
a piac pedig nem más, mint, nos, a piac. az szabályoz. ezen akkor most tényleg lapozzunk.
@Sadist: Ön a lényegre tapintott. Az "érték" fogalmának tisztázása alapvető módon befolyásolná a vitát.
@ottoflick70: Van rengeteg definíciója az értéknek, attól függően, hogy közgazdasági, szociológiai, etikai értelemben nézzük. Az azonban mindegyikben közös, hogy valamilyen módon a hasznossággal van összefüggésben.
A kedves, segítőkész, nyitott, vagy egyszerűen csak jó adófizető embert azért tekintjük "jó embernek" vagy "értékes embernek", mert mások számára hasznos. A segítőkész emberhez fordulhatsz, ha valami gondod van, az adófizetőnek köszönhetően meg van közvilágítás, orvosi ellátás, iskola, ésatöbbi.
A víznek, kajának, ruhának, lakhelynek az az értéke, hogy az ember alapvető szükségleteit kielégítik, hasznosak, vagy egyenesen elengedhetetlenek a túlélés szempontjából.
És ez az érték, amit nevezhetünk akár hasznossági mértéknek is, nem mindig korrelál az árral és sok egyéb más tényező is befolyásolja. Lásd pl. víz-gyémánt paradoxon.
Csak sajnos ezt a közgazdászokon kívül senkinek nem tanítják és az emberek összemossák a két fogalmat és úgy gondolják, hogy mindennek annyi az értéke, amennyit fizetnek érte.
"Csak sajnos ezt a közgazdászokon kívül senkinek nem tanítják" Ehhez képest számomra kevés közgazdászról derült ki eddig, hogy meg is értette.
A szolgáltatószektor nem olyan másodpercre tervezhető, mint a gyártósor. Az ügyfél kiszámíthatatlan (hogy csak egyet mondjunk), de mégis ott kell ülnöd, és várni rá. Unalmas? Igen. Utálható? Igen. Hasznos? Az ügyfél szempontjából, akinek problémát oldasz meg és a cég szempontjából is mindenképpen az.

A túlságos általánosításról meg már elmondták mások fentebb, én is azt gondolom, messziről nézve, nem ismerve egyes szakmákat belülről szinte bármi tűnhet feleslegesnek, billentyűpüffölésnek. Valószínűleg nem felesleges SZAKMÁK vannak, hanem az egyes szakmákon belül FELESLEGESEN SOK alkalmazott.
@négyzethálós: "Unalmas? Igen. Utálható? Igen. Hasznos? Az ügyfél szempontjából, akinek problémát oldasz meg és a cég szempontjából is mindenképpen az."

A gond ott van, hogy sok esetben képtelenek problémákat megoldani, ezért inkább csinálnak. Tökéletes példa erre a magyar bürokrácia, ahol egy napig tart a legpitiánerebb ügyet is elintézni, ami pl. Svájcban mindössze negyed óra.
@Sadist: Kedves sadist,

már miért keverném? Nem azt írtam, hogy értékkülönbség van a két nadrág között, hanem hogy az egyikért több pénzt hajlandóak fizetni.
Az pedig már szörszálhasogatás lenne, hogy ugye azért, mert annak számukra(!) nagyobb az értéke.
Nincs objektív mérce, a szubjektív tényezök és a kontextus függvényében mind az érték mind az ár egy mozgó viszonyszám lesz.
@bőrmók: A boldogtalan ember vásárol többet.
@Sadist: Talán azért (is) gondolhatják így, mert túlságosan (értsd: nem megérdemelten) előkelő helyre került a pénz az értékrendben...
"Ha a társadalom egy százaléka ellenőrzi a rendelkezésre álló vagyon nagy részét, akkor a piacnak nevezett dolog azt tükrözi, amit ezek az emberek gondolnak fontosnak vagy hasznosnak, és nem azt, amit a többiek"-ből következik hogy "Példának okáért, úgy tűnik, társadalmunkban létezik egy szabály, miszerint egy munka minél több hasznot hajt más emberek számára, annál kevesebb fizetés jár érte." Tehát a megoldás hogy a munkát ne úgy ítéljünk meg, hogy a szűk környezetünknek mekkora hasznot hoz, hanem hogy mekkora a pénzmozgás és az ebből lefölözött hasznokon vett kínai kütyük árából közvetve hány kínai fog megvacsorázni. Globális lett a társadalom és messzebb csapódik le a haszon (meg a kár is persze, a konfliktusokról nem is beszélve). Tehát nem liberális-szociális tengelyben kell gondolkodni, hanem ökológiai lábnyomban.
@waldorfbalcon: Idézem még egyszer:
"A harminszoros különbséget nem a gépkezelők állítják elő, hanem pl. ezek a fölösleges emberek, akik sokszor valóban a semmiből teremtenek értéket."

Ebből világosan úgy látszik, mintha a marketinges értéket teremtene, ami utána hozzáadódik a farmer értékéhez, közben ez egyáltalán nincs így. A marketinges nem tesz hozzá értéket, nem lesz attól tartósabb, többször mosható, kezelhetőbb anyagú (egyszóval hasznosabb) az a farmer, hogy a marketingesek kívánatosabbá teszik. Azzal csak az ára fog feljebb menni.
Ugyanígy nem értéket teremtenek a tőzsde spekulánsok vagy a lovin játszó szerencsejátékosok, hanem csak pénzt.
Akik a "semmiből teremtenek értéket", azok a szellemi munkát végzők. Mérnökök, tanárok, kutatók, írók, művészek, stb. Ezek közé a marketinges annyira illik, mint lucerna földre a datolya pálma.
@Sadist: Kedves sadist,

sejtem, mire próbálsz utalni, és alapvetően úgy érzem a különbség a mondandónk között inkább szemantikai jellegű. Ennek oka, hogy az „érték” szónak túl tág és rugalmas a jelentéstartománya.

Az értéket te jelen esetben leszűkítően csak az anyagminőségre használod. A harmincszoros különbséget én az árra értettem, amit azért kérhetnek el, mert az érték nem csupán az anyagminőségben van. Valaminek az értéke nem írható le csupán fizikai jellemzőkkel, az „érték” épp úgy nem szűkíthető le csak az anyagminőségre, ahogy nem feleltethető meg az árral sem.
A gyerekek pl. jobban fogják értékelni a rosszabb minőségű Hello Kitty és Angry Bird figurát, mint a jobb anyagból készült Spejbl és Hurvinyek babákat.

A marketinges ebben a képletben csak egy közbenső figura. Kutatja, feltárja, méri és persze igyekszik teremteni is az igényeket. Ő segít a gyártónak, hogy éppen kinek és milyen gatya lesz eladható adott helyen és időszakban. És ebben a minőségében bizony nagyon fontos szereplő. A semmi itt csak képletes semmi, a kon krét neve itt éppen: információ. Ha a gyártó nem ismeri az igényeket, a vevőit, a piacot, ahova az áruját szállítja, a versenytársait, akik ugyanezen piacra lőnek stb., akkor szar terméket próbál majd rosszul eladni, pofára esik és lemarad a versenyben. Ez az értelme marketinges munkájának. Próbáld ki: kezdj el farmegatyát gyártani, és valószínűleg igen hamar az általad elérhető legjobb marketingessel szeretnél majd dolgozni.
A kamionosok például az átkosban tökéletes marketingesek voltak, pontosan tudták, hogy mit kell becsempészni, és mit tudnak eladni hatszoros áron. A magyarok ugyanezt csinálták a lengyelekkel, románokkal. (És persze úgy általában erről szól az egész kereskedelem.)

És mindez persze igaz a nem anyagi természetű dolgokra is: vallásra, ízlésre, ideológiára, amit akarsz.

Szóval nem hiszem, hogy nagyon mát mondanánk, vagy nem értenénk egymást, talán csak másként mondjuk :)
@waldorfbalcon: a marketinges munkájának ezek szerint akkor kizárólag az adja az értékét, hogy a versenytársak is rendelkeznek marketingessel?

Ez konkrétan a humbug definíciója, avagy másnéven: corporate bullshit :)

Elhinteni, hogy az angry birdös/hello kittys hátizsák/tolltartó/uzsonnásdoboz/bézbólsatyi menő (illetve még sunyibb, mert az üzenet az, hogy ha nem rendelkezel vele akkor ciki vagy!), ezek a cuccok legalább másfélszer annyiba kerülnek mint a sima verziójuk.
Abszolút tisztában vagyok vele, hogy ez a gazdaság meg a fogyasztói társadalom logikája szerint működik, hogy a hello kittyt azért kell nyomni, nehogy az angry birds "menőbb" legyen, de ez nekem ettől még nagyon nem lesz szimpatikus :)
@bőrmók: a boldogtalan ember vasarol,hogy boldog legyen :)
@waldorfbalcon: Már csak az a kérdés, hogy egy nagyjából 15 perc alatt megunható, ízlésromboló babára igényt teremteni és erre forrásokat pazarolni "hasznos és értékes" tevékenységnek minősül-e. Feltéve, ha "a piac, mint a társadalom működésének kizárólagos feltétele" és hasonló mantráktól képessé válunk egy röpke pillanatra elvonatkoztatni.
Egyébként a kommentekből számomra nem az jön le, hogy pl. marketingesre egyáltalán nincs szükség, hanem sokkal inkább az arányokat vitatják. Pl. egy gázturbinát eladni nem ugyan az, mint röhejes játékbabát. Az előbbi esetben mind a vevő, mind az eladó maga is általában mérnök, ebből következően nagyobb a valószínűsége az érdemi információ cserének, az utóbbi nagyrészt közönséges manipuláció.
@Gilinggalang: Kedves Gilingalang,
„a marketinges munkájának ezek szerint akkor kizárólag az adja az értékét, hogy a versenytársak is rendelkeznek marketingessel?”
Idézem még egyszer a lényeget:
„Kutatja, feltárja, méri és persze igyekszik teremteni is az igényeket. Ő segít a gyártónak, hogy éppen kinek és milyen gatya lesz eladható adott helyen és időszakban.”
És ez igaz szolgáltatásra, szoftverre, élelmiszerre, és úgy általában mindenre, amivel kereskednek, és amit napi szinten használsz. Ez az alapfunkció, ami segít neked is, ha jól csinálják.
Egy egyszerű példa: A szocializmusban például nem volt marketinges, mert pont leszarták, hogy a derék polgárnak (oh, bocsánat, az uralkodó szerepet betöltő szocialista termelőerőnek) hogyan és mire lenne igénye vagy szüksége. Az van, ami van, vazzeg, tetszik nem teszik nem kapsz mást! Majd mi megmondjuk, mi a jó neked, ne kényeskedjél! Érdekes módon azonban a népek mégis jobban csipázták a piaci elven létrejövő nyugati cuccokat, ahol ezt a szempontot nem iktatták ki. Ennek a szisztémának ugyanis része volt az igéynek megismerése és az arra való reakció.
Persze kiemelhetjük mindebből az ördögi masrketinges figuráját, aki mindig rokkant helyen parkol piros ferrarival, állandóan kokós az orra hegye, és élete egyetlen értelme, hogy kizárólag értelmetlen dolgok megvételére kényszerítse cipollai kegyetlenséggel áldozatait, miközben hiéna módra vihog.
Van, akinek ennyit jelent a marketing, különösen, ha fogalma sincs az adott terület működéséről, és az előítéeltei ápolásán kívül nem is próbál meg utánajárni az adott tevékenységnek. És persze rengeteg más területtel ugyanez a helyzet, távolról, részinformációk alapján könnyen nevezzük értelmetlennek és fölöslegesnek azt, amit nem ismerünk, és mások is így tesznek a mi munkánkkal.
Nyilván ezt is lehet rosszul, etikátlanul, túlhatjtva stb. csinálni, mint kábé mindent. De csupán a negatív példák alapján megítélni egy teljes szakmát, dőreség lenne. Azért, mert vannak udvariatlan, béna, csúszópénzt követelő orvosok, abból nem következik az, hogy a gyógyítás fölösleges.
@ottoflick70: Kedves ottoflick70
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd: van-e igény a játékra. Hiszen az is csak egy haszontalan időpocsékolás. Az én lányom például szereti az Angry Birdsöt, mert sokat játszunk vele együtt, amit nagyon élvez, ügyesen, humorral megrajzolt és kitalált játék és figurák, ami tetszik neki, és a plüssfigurákkal tök jól lehet célbadobni otthon az egymásra pakolt üditősdobozokra. Ettől még szereti a meséket, a biciklizést, meg rengeteg minden mást is.
Szóval nem érzem úgy, hogy ettől mi most kapitalista zombivá változnánk :)
@waldorfbalcon: Amiről írsz, az nem marketinges, hanem kereskedő. A nyugati cuccok nem azért voltak kelendőek, mert jó volt a marketingjük, hanem mert akkoriban Magyarországon nem lehetett egyáltalán olyan termékeket kapni.
A marketinges is teremthet pl. szellemi értéket egy vicces reklám formájában, de ott is a reklámban szereplő kreativitás és humor az érték.
A mesterséges igény generálás viszont egy humbug tevékenység, értéktelen, csak sajnos sokat fizetnek érte.
@waldorfbalcon: A játék nem haszontalan időpocsékolás, hanem fontos szerepe van abban, hogy a gyerekek az életben később fontos képességeket sajátítsanak el.
Pszichológiailag manipulálni a gyerekeket vagy akár felnőtteket is viszont patkány dolog.
@Sadist: Kedves sadist,
van egy olyan érzésem, hogy a marketingest kevered a reklámszakmával. Van köztük persze kapcsolat és közös metszet, de a marketing alapvetően piacismeretet takar, és jóval nagyobb része statisztika, felmérés, piackutatás és -elemzés. Ez adja az alapját és értelmét, a humoros, szellemes stb. kreatív rész, ami inkább a reklámügynökségek asztala, mind erre épül rá. Amolyan jéghegy-szerű dolog ez: átlagember már csak ezzel a kilógó kis résszel találkozik.

Éppen ezért megint ugyanarról beszélünk: pont azért lehettek jobbak a nyugati cuccok, mert ahol van versengő piac, ott a marketing része a minőség előállításának! Pontosan azért mert nem csupán szórólapozás és reklámfilmgyártás, hanem igényfelmérés és szondázás is, visszacsatolással működő kapcsolat a piaccal, ahol létkérdés a minőség javítása. Na ez nem volt meg pl. a tervgazdálodásban.
@Sadist: Igen, ez is a játék szerepe, ebben egyetértünk. (De azért ne szűkítsük le a játékot a haszonelvre, a játék nem csak a felnőtlétre való felkészülés hasznos eszköze, hanem önmagáért is fontos.)
Hát persze, hogy manipuláció patkány dolog, naná! Magánéletben, közéletben, kereskedelemben egyaránt.
Az igénykeltés ennél azonban sokkal bonyolultabb. Nem csak bűnös, káros, haszontalan dolgok iránt lehet igényt kelteni (van erre példa bőven), a hasznos és értékes dolgok ugyanígy rászorulnak erre.
Egy csomó melóba került pl. itthon is a 60-as, 70-es években, és később is, hogy pl. alapvető higiéniai termékek és szolgáltatások iránt megteremtsék az igényt, mint pl. fogmosás, dezodor stb. Ezek célja nem is egy-egy márka eladása volt, hanem hogy az emberek egyáltalán használják azokat. De ide tartoznak a charity, civil és közhasznú természetű dolgok is. Ezeknek is szükségük van mindarra a tapasztalatra, háttérre és ismeretre, amit leegyszerűsítve marketingként emlegetünk (azaz a piac ismerete alapján a megfelelő információk megfelelő emberekhez való eljuttatása).

A manipuláción mosolyogni kell, a marketinget pedig a megfelelő célra használni.
Hogy kicsit érthetőbb legyen, hogyan is épül fel a folyamat, amelybe a jól alkalmazott marketing segít(heti!) a jobb minőségű termék, szolgáltatás előállítását:
en.wikipedia.org/wiki/File:Business_Feedback_Loop_PNG_version.png

Nyilván, aki csak agyatlanul önti a pénzt a reklámba, és ezzel akarja letudni az egész marketing-kérdést, az kábé olyan, mint aki vágódeszkaként "hasznosít" egy tabletet.
@waldorfbalcon: Félreértések elkerülése végett.
Először: Az ön által említett konkrét játékfigurára gondoltam és nem általában a játékfigurákra, vagy még kevésbé a játékra magára.
Másodszor: Semmilyen komplexszusom nincs a kapitalizmussal szemben. A mértékletesség hiányával és a hülyeséggel szemben viszont annál inkább. Ez utóbbi megjegyzés nem önt, hanem a fogyasztói társadalmak jelenlegi állapotát szándékozik minősíteni.
@ottoflick70: Hm, na igen, fogjuk fel úgy, hogy ezt a világot kaptuk feladatként :)
@maretz: így van. Buta komcsi iromány ez.
Kb olyan ember írhatta, akinek fogalma sincs arról, hogy mit csinálnak ezek a "felesleges" emberek és azt miért fizetik jobban, mint a mekis burgerflippert.
@waldorfbalcon: ámen! Bár mindenki így látná. De itthon csupa komcsi hülye van, aki úgy gondolkodik, mint ennek a cikknek az eredeti szerzője.
Azt valaki elmagyarázná, hogy ennek a vitának és a kommunizmusnak, meg a "komcsi hülyéknek" milyen módon van közük egymáshoz?
@K12: pont ezt akartam írni én is, ez nemcsak arról szól, hogy ágytálat cserélsz és kész. nem tudom, hogy maretz be tudna-e adni egy injekciót például, de ez csak egy a rengeteg feladat közül, ami igenis szakképzettséget -és nem betanítást- igényel. persze nem 5 éves képzést, mint a jogászok esetében. de ez a munka szerintem nagyon fontos, mégis alulértékelt, bár igaz, sokan kényszerből és nem "szeretetből" csinálják. pedig nagyon fontos, hogy hogyan bánnak egy beteggel, időssel, aki teljesen ki van szolgáltatva(édesanyám ápolónő).
@trob: teljesen egyetértek!
"Ez a rendszer könyörtelenül kipréseli és kizsákmányolja a valódi, termelő munkásokat."

Döbbenetes, hogy milyen népszerű Magyarországon minden tapló faszfej - különösen, ha a "Összehasonlító köldöknézegetés" professzoraként adja elő magát.
Nem minden szavával értek egyet, de nagy része arany. Régóta pedzegettem már hasonló gondolatokat, és lám, nem csak én gondolom így.

A gépek arra lennének jók, hogy az emberek az alantas munkák helyett értelmes célokkal foglalkozhassanak; ehelyett a gépekkel helyettesítjük az embereket, akiknek ezáltal nem lesz mit tenniük, de meg sem tudnak élni. Most pedig itt a hiszti, hogy mi a franc legyen ezzel a sok munkanélkülivel.
@Ahasverus: Azt tudod, valójában mivel foglalkozik a politológia tudománya?
Politikai folyamatok és jelenségek elemzésével, leéírásával, ami ilyen idióta politikusokkal tűzdelt világban elsőrendő fontosságú, nevezetesen hogy kitaláljuk, egyes lépéseik hova vezetnek, és jók-e, avagy rosszak.

Az irodalomtudomány lenézéséért pedig gratulációm, nézd meg, hány írástudatlan idióta van a blog.hu -n is.
@waldorfbalcon: A legutóbbi hitelválság megmutatta, mi a baj ezekkel a nem létező hozzáadott értékekkel. A bankszektorban rengeteg pénz termelődött, aminek nem volt semmilyen fedezete, mert nem volt mögötte hozzáadott érték! Bármennyire is mondta a bank, hogy volt.
Ez aztán kibukott, és most cumizzuk.
Kedves ColT,
értem, mire utalsz, de úgy vélem, másról van szó a két esetben.
Az általad említett folyamat egy gazdasági hitelciklus - konkrétan a hitel felépülésének ill. leépülésének folyamata. Kialakul egy lufi, felfújódik, majd kipukkad.

Az általam említett folyamat pedig abba a sorba illeszkedik, amikor a hozzáadott érték nem anyagi jellegű, hanem a termék szolgáltatás/információs/kulturális (mikor melyik) tartalma növekszik meg.

Ha már valamihez hasonlítani kell, akkor valószínűleg közelebb van hozzá a divat hasonlata. Bizonyos dolgokból azért lehet többet, drágábban stb. eladni, mert vaalamilyen tulajdonságuk miatt divatosak, keresettek, és adott esetben egyáltalán nincs bennük jobb anyag vagy több fizikai munka. Az értéktartományuk egyszerűen más a kategóriába esik.
@waldorfbalcon: Pont arról van szó, hogy nincs benne több, mint abban, ami nem divatos. (Tehát nem érted.)

Ha több lenne benne, bármiből, akár munkából, akkor többet érne.

Annyiról van szó, hogy valaminek van egy értéke, meg egy ára. És ha ezek nem korrelálnak, akkor bizony nem létező pénz keletkezik a végén. A hitelnél ugyanígy.
Nem arról van szó, hogy nem anyagi jellegű a hozzáadott érték, hanem hogy nagyobbnak képzelt, mint amekkora valójában (ha van egyáltalán).

Az meg külön szép a gazdaságban, hogy a hitelciklust már részének lehet tekinteni, amben emberek mennek tönkre.

Amire a cikk rá akart világítani amúgy, az az, hogy a fejlett világban rengetegen foglalkoznak olyan dolgokkal, amikre 1. kevesebb ember is elég lenne, 2. amik valójában semmit nem adnak hozzá a világunkhoz.
Irtózatos pénzek mennek egy ájfón marketinkampányra, közben pedig a világ lakosságának nagy része még életében nem látott telefont.
A lényeg az, hogy ez emberiség a saját, megoldásra váró problémái helyett a fejét a homokba dugva háborúzik, és termeli az e-hulladékot. Intelligens lények jellemzői-e ezek?
@ColT:

Azért az érdekes szembeállítás lenne, hogy teljesen "hagyományos" turizmus (="értékteremtés") - vagy a hipertóf emilezés és kommentelés terheli-e jobban a környezetet...

Szóval ha - jobb híján - hétvégenként MINDENKI fapadosra ülne, aki csak teheti, és menne görögbe méltányosan csontot cserélni.
@panelburzsuj: Az emilezéshez lehet megújuló energiából szerezni áramot. Persze ezt is kéne tenni, nem különböző dolgokat elégetnienergiáért.
@ColT: Kedves ColT,

az árról és értékről elég sok szó esett már a megelőző beszélgetésekben, nem ismételném el.
A lényeg: a munka és az anyagköltség nem feltétlenül korrelál az árral (de még az értékkel sem), és az értékteremtésben a fölöslegesnek titulált szakmák is részt vesznek (hogy miként, arról megint csak esett már szó).

Szintén fentebb írtam róla, hogy magam részéről mit tekintek felesleges munkának, ezt megint nem ismételném.

Rengeteg féle pazarló folyamat van, amit át kellene alakítani, jobbá lehetne temni, ebben nincs köztünk vita.

A beszélgetés arról szólt, hogy valaki, aki nem jártas egy adott területen fölöslegesnek ítél olyasmit, aminek működését nem ismeri. Ez szimpla tájékoztlanság, amelyen viszont lehet változtatni.
@waldorfbalcon: "A beszélgetés arról szólt, hogy valaki, aki nem jártas egy adott területen fölöslegesnek ítél olyasmit, aminek működését nem ismeri. Ez szimpla tájékoztlanság, amelyen viszont lehet változtatni. "
Ez igaz, de vannak olyan esetek, amikor nagyon kilóg a lóláb. És már eljutottunk oda, hogy muszáj lenne tenni valamit.

" és az értékteremtésben a fölöslegesnek titulált szakmák is részt vesznek "
Szerinted, erre nem tudok mit mondani többet.
@waldorfbalcon: Meg más kérdés, hogy a terméket kitaláló mérnök 100Ft-nyi értéket ad hozzá, amiért 100-at kap, a melós 50ft-nyit, amiért 20-at kap, a marketing manager meg 5-öt ad bele, és 300-at kap, érted?
Nem konkrétan a marketing managerek ellen keltem most ki, hanem a feleslegesen túfizetettek ellen.
@ColT: Kedves ColT,

á, ne hidd :)) A halálon és az adón kívül csaj az biztos, hogy kapitalista vállalat nem fizet túl semmit, ami valamiért nem fontos számára. Mivel saját zsebéből megy, fontosabb neki a nagy nehezen összekapált profit, semhogy fölösleges dolgokra tossza el.
Oyan már inkább van, hogy bizonytalan, és inkább biztosra megy. (Ezért mondják például, hogy a reklámra költött pénz fele veszteség, csak azt nem tudják, hogy melyik fele :)

Nem itt van a baj, megkeresték, az ő pénzük, arra költik, amire akarják (a szocialista modell pedig még ennél is rosszabb hatékonysággal működött).

A baj ott van, amikor rosszul van bekötve ez az áramkör. Ezért írtam, hogy az igazi fölösleges munka és inproduktív pénzelbaszás táptalaja bizony az állami szektor. Nekik ugyanis rohadtul nem fáj, hogy a te/én/mi pénzünket verik/lopják/pocsékolják el ellenérték nélkül. Mert ha nem tetszik neked xy cég, nem veszel tőle, oszt csá, bebukta. Nem hatékony, pazarló államot viszont nem tudsz ilyen egyszerűen cserélni, az tovább fogja szórni/lopni/pazarolni a pénzed, amit legfeljebb adócsalással tudsz kimenekíteni, ami megint nem megoldás.

Egy modern szolgáltató államhoz képest, mint pl. Hollandia, a hazai apparátus kábé 8-10-szeres költségszorzóval dolgozik töredék hatékonyság mellett.
És ez tényleg kurva nagy gáz.
@waldorfbalcon: "á, ne hidd :)) A halálon és az adón kívül csaj az biztos, hogy kapitalista vállalat nem fizet túl semmit, ami valamiért nem fontos számára."
Akár nem is olvasom tovább. Kapitalista vállalatoknál dolgozom már sok éve, és kb. csak olyan dolgokra költenek igazán, amik nem fontosak. (Pl. managerek és hr-esek százezrekért, ugyanakkor a hr nem képes megfelelő embereket találni.)

Meg amikor nagy szarban van a cég, és nagy költséggel megújítják a céges autóflottát...

Ami fontos, arra csak ha nagyon muszáj.

"A baj ott van, amikor rosszul van bekötve ez az áramkör. Ezért írtam, hogy az igazi fölösleges munka és inproduktív pénzelbaszás táptalaja bizony az állami szektor. "
Ez is igaz, de ott létező munkakörök vannak, amiben nem dolgoznak egyesek, amiről a szerző ír, azok pedig a felesleges munkakörök, amikben dolgozik az ember, csak azt nem tudja, miért.
@ColT: Dolgoztam én is multinál, láttam sok érdekeset (bár, amiről írtam, az a piacról élő cég, amely nem feltétlen multi). Ha rosszul használjafel az erőforrásait, magával szúr ki.

Írod: "Ez is igaz, de ott létező munkakörök vannak, amiben nem dolgoznak egyesek, amiről a szerző ír, azok pedig a felesleges munkakörök, amikben dolgozik az ember, csak azt nem tudja, miért."

Sajnos legtöbbször nem. ,Az igazgatóhelyettesek, osztályvezetők stb. adminisztratív szaporításának elsődleges oka általában a káderelhelyezés. És mint írtam, a fő probléma ezzel, hogy a cég nem a saját erőforrásaiból gazdálkodja ki ezt, hanem a miénkből.
Szerinte Graebner ott téved, hogy rendszert lát ott, ahol nincs rendszer. Képtelen megérteni, hogy a kapitalizmus nem ennyire irányított, nem ennyire tervezett, nem ennyire felülről szervezett. Valamennyire az, ismert a forgóajtó a Wall Street és az amerikai kormány között, de nem ennyire.

Humbugszakmák azért vannak, mert a nagy szervezetekben a tulajdonosok érdekei felhígulnak. A tulajdonost még 100% -ig az érdekli, hogy a legkevesebb emberrel a legtöbb profitot termelje, egy vezetési szinttel lejjebb ez 80%, eggyel lejjebb ez 60%... tehát ott egyre inkább az egyéni érdekek dominálnak.

Az egyéni érdek a következő: minél több embert tud felvenni egy részlegvezető, csoportvezető, annál nagyobb a hatalma, befolyása, hosszú távon a fizetése, annál ütősebb a CV-je.
@bőrmók: marhaság, két okból is. Egy, a legboldogtalanabb az unatkozó ember, ez nagyon látszik a nyugati társadalom segély-gettóiban: pénz van, legalábbis látszik, mert van iPhone meg nagytévé, munka nincs, unalom van és kilátástalan, céltalan élet, unaloműzésnek bűnözés.

Az egyik legnaívabb balos hülyeség, hogy a dologtalan emberek majd kreatívan és boldogan eltöltik a szabadidejüket. Nem igaz. Jó esetben a számítógépes játékokat tolják, rosszabb esetben a piát.

Kettő: az unalomtól boldogtalan ember is sokat vásárol, ráadásul rá is ér vásárolni.

Bizonyíték: a legnagyobb konzumeristák a középiskolások, főiskolások. Ráérnek. Aki megdolgozik a pénzért, megnézi, mire költse, meg gyakran fáradt is elkölteni.
@trob: "A vállalati jogászok kifejezett többsége arra való, hogy a cégek közötti harcok űzésének alapja ne az igazságosság, hanem a jog legyen."

Nem. Arra vannak, hogy a cégek közötti harcok űzésének alapja ne az erőszak, hanem a jog legyen.

Ne legyen naív. Jogászkodás hiányában sem születik meg automatikusan az igazsgágosság, az igazságtalanság ugyanis nem a kapitalizmus következménye, hanem az emberi természeté.

Joguralom nélkül egyszerűen csak az erőszak az alapja. Ezt aki a magyar éjszakai életet ismeri, tudja - minden gyúróteremben találni behajtókat, akik egy adósság 25%-a fejében eltörik az adós lábát.

A jogászkodás ennek a civilizáltabb változata.

Igazságosságra az emberek többnyire akkor törekszenek, de akkor sem mindig, ha erre nevelik őket kisgyerekkoruktól fogva.
@Mészáros Laci: ezt ismerem, de nem értek egyet vele. Azért nem, mert tipikus optimista amerikaiakból indult ki a kutatás, ahol a magasabb jövedelem automatikusan magasabb fogyasztást is jelent! Mert ők mindig nagyon bíznak a jövőben.

Tehát fel sem merült az a kérdés, hogy boldogabb-e az az ember, aki többet keres, de ettől csak többet tesz félre, hogy ne 65, hanem 45 évesen mehessen nyugdíjba v. választhasson másik szakmát, ami jobban érdekli, még ha rosszabul is fizetik, vagy egyáltalán hogy meglegyen az anyagi biztonsága, ne kelljen aggódnia.

Ha így tesszük fel a kérdést, jövőbeli anyagi biztonságuk miatt aggódó embereknek, akkor teljesen más választ kapunk.

Én ha évi 25 millát keresnék, akkor is örülnék neki, ha ahelyett 50 lenne, mert akkor évi 30 megy a takarékba és 5 év múlva nem kell dolgozni. Vagy nem olyan munkát, amit nem akarok. Vagy akárhogy is, de biztonság lenne.
@trob: nem engedné meg a világ fejlettsége. Abszolút nem. A trükk az, hogy nem pénzben kell számolni. Ebben az egyben igazat adok a balosoknak: értelmesebb munkaórában számolni az ilyet (munkaérték-elmélet).

Ekkor úgy kell feltenni a kérdést: vajon tömegek foglalkoznak-e olyan termékek előállításával, terjesztésével, amiket ők maguk nem vehetnek meg? Látunk-e bármi olyasmit, hogy egy-egy gazdag ember BMW-jén ezer kicsi sárga robotol egy évig? Nem látunk.

A középkorban lehet, hogy egy évig csinálta 20 csipkeverő a hercegnő menyasszonyi ruháját. Ma nincs ilyen. Ma a világ szegényei olcsó tornacipőt gyártanak. Vagy rizst termelnek. Vagy olyan telefont, aminek legalábbis a koppintott változatát megvehetik.

Ezért nem értek egyet vele, hogy ma kizsákmányolás van. Ha pénzben számol az ember, talán. De ha úgy számolja, hogy mennyi munkaórába kerül a világ gazdagjainak fogyasztása - bizony nem sokba! A többit mindenki más fogyasztja el.
@Shenpen:

"Én ha évi 25 millát keresnék, akkor is örülnék neki, ha ahelyett 50 lenne" - gondolod ezt most :-)
@Laci A Lakli: pontosan azt a hibát követi el, mint Barry Schwartz, hogy a fogyasztást összekeveri a jövedelemmel. A több fogyasztás nem tesz boldogabbá. De a több megtakarítás? Anyagi biztonság? A nyugalom, hogy akármi baj is történik, X ideig nem halok éhen munka nélkül sem?
@Gilinggalang: ne legyen naív. Az egyik legfontosabb gazdasági jószág a státusz. Ami mindig relatív és 0 összegű. A márkás ruha azért kerül többe, hogy mutathassa vele, aki viseli, hogy telik rá, ezzel magasabb státuszra, rangra tegyen szert, mert végső soron a pénz hatalom, és ez a hatalom fitogtatása, akár csak a kigyúrt bicepsz. Ez neki nagyon is hasznos. A társadalom egészének mondjuk nem annyira, de ez meg úgy működik, hogy ezt így is, úgy is csinálják az emberek, mert benne van a génjeinkben, az emlősállatok szaporodása erről szól. Tehát ilyen mindenképpen van, ha nem pénzzel, akkor többnyire erőszakkal.
@trob: a státusz-verseny az emberi természet jellemzője, evolúciós sajátosság. Minden rendes tesztoszteronszintű hímállat ad rá, hogy ne maradjon le a ki a helyi fasza gyerek c. versenyben, az őzektől az emberekig. A barbár ember nyers erőszakkal verseng, a civilizált ember pénzzel. Attól civilizált, a civilizáció az a valami, amikor már nem kell feltétlenül zoral harcosnak lenni ahhoz, hogy az embernek rangja legyen. Többnyire ilyenkor pénztől van rangja. Ez a két fő opció van, ezt legfeljebb az 1% is csak ügyesen kihasználja, de nem létrehozta, ugyanis adott.

Van még néhány másik opció a rangversenyben, egyébként. Például a burkolt, közvetett erőszak, tehát az állami rangok. Esetleg a nyesr szexepil, a popsztárok világa.
@Mészáros Laci: akkor is azt gondolnám, mert azonnal félretenném, és azt mentálisan "hopp, újabb 10 évig nem kell dolgozni" -ként könyvelném.
@Sadist: @ColT: egyszerűsítsünk: van munkaérték-elmélet és van szubjektivista értékelmélet. Az a baj, hogy egyik sem igaz, illetve mindkettő részben. A szubjektivista elmélet hátrányait gondolom egy ilyen balos blogon nem kell elmondanom. A munkaérték-elmélet hátránya, hogy 1 óra nem egyenlő 1 órával, mert nem mindegy, hogy egy ember mennyire szorgosan, meg okosan, meg innovatívan, meg átgondoltan, meg önképezve dolgozik. Ha felajánlom magának, hogy kifestem a házát, attól az nem ér többet, ha direkt egy fogkefével csinálom hogy jó sokáig tartson.

Azonkívül a megtakarított, befektett pénznek is helyes, ha van jutalma, tehát kamata. Ebben meg a szubjektivistáknak van igaza: a munkaértékesek elfelejtkeztek az időpreferenciáról, vagy egyáltalán arról az alapvető logikáról, hogy minden fejlesztés alapja a fogyasztási cikkek megtakarítása, ami tehát jutalmat érdemel.

Így aztán - nincsen teljes körűen használható értékelmélet. NEM TUDJUK, hogy mi az érték. Nem az ár, nem a szubjektív vélemény, és nem is a munkaóra. Valamilyen módon ezek együtt, vagy valami más.

A legközelebb talán akkor járunk, ha azt mondjuk, hogy az érték társadalmi közmegyezés kérdése.

Az aquinói dokitól Adam Smithig így fogták fel a régiek. Van valamiféle közmegyezés egy társadalomban, hogy egy tisztes munkásnak kb. milyen ruha, ház, egyéb satöbbi jár. Akkor abban a társadalomban az az igazságos bér, amiből erre telik. Ha ennyit kap, akkor érték és ár egyensúlyban van.

Azóta sem tudunk ennél jobbat, bármilyen pontatlan is ez.
@Shenpen:

"hopp, újabb 10 évig nem kell dolgozni"

ha megtiltanák, hogy dolgozz, meglepően hamar beleőrülnél. de most nem erre gondoltam, ez sokkal inkább piszológia. mindenki úgy nő fel, hogy bizonyos családi értékeket magáévá tesz. "fő az egészség" - "csak béke legyen" - "rend a lelke mindennek" - "mindig első a biztonság" - "tisztaság fél egészség" - "sose hagyd magad fiam" - "mindenki a maga szerencséjének a pogácsa" - "csak magadra számíthatsz / senkiben nem bízhatsz" - "mindig légy élelmes / járj nyitott szemmel" stb, ezek minden bizonnyal súlyos tapasztalatokon alapuló értékek, amelyeket nem csak ezek a szlogenek, hanem a család meghatározó karakterének viselkedése is közvetít.

ezzel az alapérték-készlettel lépünk ki a világba. számodra a biztonság a fontos. de vegyük észre, hogy az általunk vallott alapértékekkel SZEMBEN levő dolgok nem rosszak, hanem azok is értékek. a biztonsággal szemben persze nem a veszély, hanem a kíváncsiság és vállalkozó szellem (amelynek része a kockázat is)... stb.

te most azt írod (ha jól értem), hogy a biztonság olyan fontos, hogy sosem lehet elég. namost, nagyapámnak volt egymillió billpengős meg egymilliárd adópengős pénze, pedig akkor kezdett dolgozni, amikor "havi kétszáz fixszel az ember könnyen viccel." Huszonötmillió? Ötvenmillió? Egy doboz gyufát sem adtak érte.
@Mészáros Laci: nyilván úgy értem, hogy nem függ az ember annyira attól, hogy van-e munkája, nem úgy, hogy nem akar csinálni semmit.

De értem a dolgot. Lehet, másokat nem úgy neveltek... bár tényleg furcsának tartom elképzelni. Én nem tudom, mit csinálnék, ha elfogyna a pénzünk és nem lenne munka, mert nagyon nem divat a mi családunkban kölcsönkérni.
@Shenpen:

nemrég került a kezembe Robert Kiyosaki könyve, Gazdag papa - szegény papa. Sok ponton nem értek egyet Kiyosaki szemléletével, de a könyv indító mozzanata (gyerekkorában édesapján kívül egy jóbarátjának apja is közel került hozzá, így lényegében két "apa" világszemléletét és értékeit láthatta). ez felettébb ritka :-)

Legtöbben csak akkor tudunk elfogadni a miénktől eltérő értékekkel, amikor pl. szerelmesek leszünk (a szerelem egyik fontos momentuma a hagyományos családi értékektől távol eső értékek megjelenése pozitív kontextusban).
@Mészáros Laci: igen, ebben tényleg van valami, én is rengeteget változtam a feleségem és családja miatt. De mondjuk mi ezt konkrétan tudatosan csináltuk. Felirattuk a jeggyűrűre, latinul, azt, amit annak viselőjének a másiktól érdemes igyekeznie eltanulnia Én azt kaptam, hogy patientia, ő azt, hogy audacia :-)

Számomra a legfurcsább tanulság az volt, hogy akkor jöttem rá, hogy művelt és keményen dolgozó emberek, pusztán azért, mert vidékiek és viszonylag szegények, iszonyatosan gátlásosak és tele vannak félelemmel mindenféle öltönyös "nagyemberrel", főnökféleséggel szemben. Folyton noszogatnom kell, hogy no, nem harap a főnök, nyugodtan lehet fizetésemelést kérni. Nálunk ez sosem volt meg, mert valahogy pestiként és maszek családból valahogy ilyen szempontból laza lesz az ember, egyrészt mert látta már a gyárigazgatót kocsonyarészegen hányni, másrészt meg mert valahol úgy van vele, hogy ugyanazt csinálja, mint a lángosbüfés nagybátyja, csak nagyban.

Szóval tényleg furcsa belegondolni, hogy önmagában az, hogy embert úgy nevelték, hogy ne ijedjen meg egy állásinterjún vagy ha egy öltönyös főnök behívja az irodájában, mekkora előnyt tud jelenteni az életben.

Ezt csak azért hozom fel, mert arról szól itt ez a blog, hogy a kapitalizmus, az 1%, az így meg úgy. És én gyakran úgy érzem, hogy ennek a hatalomnak egy jó része képzelt v. mondjuk úgy, hogy lélektani jellegű, szuggesztív. Ha egyszerűen csak úgy lehet nevelni az embereket, hogy ne ijedjenek meg, egyenlő félnek érezve magukat üljenek le egy tárgyalóasztalhoz, már sokban csökkenne.
@waldorfbalcon: Azt azért ne feledjük, hogy a közszférában dolgozók jövedelme bizony hófehér - úgy is mondhatnám, ők TÉNYLEG leadózzák a jövedelmüket. A szféra némi "vízfej-effektusával" nem vitatkozom, viszont az tény, hogy nem ők azok, akik rendszeresen 500 milliókat nem fizetnek be az államkasszába (értsd: adócsalás). Az összeg amúgy nem légből kapott, hiteles forrásból származik (sajnos)...
@K12: Kedves K12,

igen, ebben igazad van, mivel vonják tőlük, a jövedelmüket valóban leadózzák. Mármint a hivatalosat. A korrupciós pénzeket persze nem. Attól korrupciós. A korrupció fő célpontjai pedig szerepükből adódóan mindenkor az állami irányító, engedélyező és kontroll-szervek.

Az adócsalás valóban létező és súlyos probléma. Mértékben és okozott kárban valóban talán csak a hivatali korrupció múlja felül. Ráadásul a kettő között szoros a kapcsolat.
@waldorfbalcon: Igen, a korrupció tényleg más tészta - ha erre gondoltál, akkor valóban más a leányzó fekvése. :)
Bár azért azt nem gondolnám, hogy az állami szféra oly' széles körét érintené a jelenség - legalábbis ami a kiemelkedően magas vesztegetési pénzeket érinti. Az meg, hogy a kettő közt szoros a kapcsolat... Hát, szerintem messze nem minden esetben...
Belinkeltem a blogomon.
Tátva maradt a szám.

Dr. Keszthelyi Gyula

gtortenesze.wordpress.com
@waldorfbalcon: Igen, de valahol itt jön a képbe az, hogy ez az egész csak akkor működik, a vásárlók 80-90%-a reménytelenül ostoba, és minden szart meg lehet vele vetetni háromszoros áron. Az ördög szivarfüstös igazgatótanácsa nyilván nem létezik (: viszont néha feltámad bennem az összeesküvéselmélet-gyártó kismanó, hogy talán nem egészen véletlenül tartják olyan nagy sikerrel szinten az emberi hülyeséget (és most nehogy nekem valaki nekilásson bizonygatni, mennyivel nőtt az átlag-IQ az utóbbi X évben, mert attól, hogy minden müzlis doboz oldalán van labirintus meg keresztrejtvény, az emberek nem okosabbak lesznek, csak könnyebben oldják meg meg IQ teszteket (: (: (: )
@Shenpen: Szerintem a gazdagság nagyon relatív. A világ tornacipőt gyártó szegényei szemében a hamis Adidast hordó magyar csóringer valami elképesztően, utolérhetetlenül gazdag. Aki meg nekünk gazdag, az nekik valami meseszerű, sosemvolt lény, amilyen csak a tévében lakik (:
A szerzőnek igaza is van, meg nincs is.
Szerintem arról van szó, hogy ha megnézünk egy őskori szinten álló természeti népet, azt látjuk, hogy az ő életük nagyon nehéz, de nagyon egyszerű. A mi életünk nagyon könnyű, de nagyon bonyolult. És ez a bonyolultság hozza magával azt, hogy átlag napi 12-14 óra tevékenységet igényel az önfenntartásunk, míg a természeti népek ezt napi egy-másfél órából megoldják. Ez a bonyolultság hozza magával a látszólag szükségtelen szakmákat is, a társadalom és a gazdaság működéséhez nagyon-nagyon-nagyon közvetve hozzájáruló embereket, akiknek a hozzájárulását már azért nem látjuk, mert olyan, ember által át nem tekinthető bonyolultságú, absztrakt szuperstruktúrák (multicég, állam, stb.) működtetik az agyonbonyolított társadalmunkat, amelyeknek értetlenségünk folytán kiszolgáltatott, tehetetlen alattvalói vagyunk, pedig önmagunk javára hoztuk létre őket eredetileg.
Ezzel nagyjából le is írtam, hogy mi az, amit a ma embere "fejlődésnek" nevez: több ezer éves és egyre gyorsuló elmozdulás az egyszerű de nehéz felől a könnyű de bonyolult irányába. Az "ember tragédiája" ebben csak annyi, hogy ezen elmozdulással párhuzamosan csökken a boldogság szintje.

www.youtube.com/watch?v=x3S4Fa06SgY
Jó olvasni a kultúrált és tartalmas eszmecserét (is).
Egy csöppet hozzászólnék:
@dangbird: felvázol egy kettősséget nehéz de egyszerű életű (boldog) természeti nép vs. könnyű, de bonyolult életű (kevésbé boldog) modern ember. Védhető szembeállítás, és jó, hogy feljött.

A vitát olvasva az okoz nekem hiányérzetet, hogy miközben a bonyolult civilizált világ erővonalait és értékdefinícióit hüvelyezgetik itt megállás nélkül, a dolog úgy tűnik fel, mintha csupán egy ízlésítéleten múlna, hogy szeretjük-e ezt a világot vagy sem, illetve hogy választanánk-e az egyszerű boldogságot a bonyolult jóléti boldogtalanság helyett. PEDIG volna egy komoly különbség. Szerintem a kapitalizmus megítélése nem azon kellene múljon, hogy szimpatikus-e az értékdefiníciója vagy hogy pszichésen megéri-e úgy élni, ahogyan adja.

Ugyanis ez a rendszer (így) hosszabb távon _fenntarthatatlan_, és innentől kezdve nem ízlésítélet, hogy szimpatikus-e a reklámszakma (et al.) vagy nem. Innentől kezdve kemény morális kérdés, hogy valaki bizalmat szavaz-e hosszabb távra (akár csak a holisztikus ránézet figyelmen kívül hagyásával és lájtos rendszerapologetikával) a rendszeregésznek, vagy nekiáll azon dolgozni (ahogy ez a cikk is teszi jól-rosszul - mindegy) hogy az emberek fejében elkezdjen új paradigma ébredezni. Mert nem világtörvény az, hogy "így kell működnie a világnak, és nem is működhetne másként". Annak a kérdésnek a fogalmi műtögetése helyett, hogy a marketinges értéket állít-e elő, amikor Levis feliratot sugall a vietnami farmerre, vagy sem, észre kellene venni, hogy ez tök mindegy, ha egyszer ez az értékdefiníció mindenképpen egy társadalmi-gazdasági struktúrához kötött dolog, amely struktúra ettől a részletkérdéstől függetlenül fenyeget katasztrófával.

Az emberek fejében dől el, hogy mi viszi a marketingest sikerre, hogy miben hajlandóak biztonságot keresni a többiek (pl. bankszámlában vagy személyes kapcsolati hálóban), hogy nagyobb kocsival és drágább gucci-táskával próbál-e státuszhoz jutni a hím és a nőstény vagy szellemi illetve kapcsolati pozitív teljesítménnyel próbálkozik (meg hogy miért csodálja és erősíti meg ezzel a szomszéd hímet és nőstényt) stb. Tehát az emberek fején keresztül lehet hozzányúlni a rendszerhez. És hozzá is kell.

Még ha netán közepes éleslátással teszi is, ez a cikk kimutatja a rendszer abszurditását, és ezzel összehasonlíthatatlanul többet tesz (szerintem), mint az, aki okosan szőrözni kezd azon, hogy akkor a felsoroltak közül melyik tényleg humbugszakma, és melyik nem. (Nem szemrehányás, csak indikálnék.) Az egész rendszer büdös. Világos, hogy kommunista stílusú társadalom-mérnökösködéssel nem lehet rajta változtatni. De alulról, kis lépésekben miért ne lehetne? Például ilyen írásokkal, amelyek megmutatják, hogy meztelen a király, és nem a normalitás világtörvénye, hogy szargurigázásból kell, és tudsz megélni. Minél többen olvassák, annál tovább fut a hajszálrepedés a Falon.

Summa summarum, én szívesen élnék kicsit nehezebben egy egyszerűbb, de igazságosabb és boldogabb, ráadásul fenntartható világban. Ezért nem vagyok hajlandó megbékélni azzal az implicit állításával egyes (egyebekben tiszteletre méltó) vitázóknak, hogy a világ már csak ilyen, TEHÁT nem is lehet másmilyen. Mert ez az ízlésemtől függetlenül is hamis állítás. A busmanok és a New Yorki árutősde világa között közel végtelen számú lehetséges átmenet feltételezhető. Ideje volna elkezdeni kivonulni a Bábel tornyából valamelyik élhetőbb felé. Már csak annak révén is, hogy jobban megnézzük, a csont melyik részén kezdünk rágódni, és melyiken nem. (amúgy köszi, hogy elkezdtétek:)
@Önkéntes Véradó: @trob: @K12: @Uni1002: @ColT: Mivel úgy látom, ti egyetértetek a cikkel, kérdezem:

Az emberek többsége ma miért nézi le a humán erőforrás-menedzsment, vagyis a HR munkát? ("A HR nem szakma" "körömreszelők" "pinamaffia" stb.)

Amúgy a HR-kaszt elég komolyan veszi magát, még a saját propaganda-oldaluk is megvan:
www.hrportal.hu/

(Amúgy bárki válaszát szívesen fogadom.)
@Ahasverus: Szerintem nagy része van ebben annak, amiben a többi szakma külső szemlélők általi lenézésében:
1. Minden szakmában vannak körömreszelők, lusták, igénytelenek, buták. És aki csak ilyennek találkozik, azt hiszi, mind ilyen.
2. Akinek nincs valamilyen téren komolyabb tudása, az azt hiszi, hogy saját tudása az valami komoly szint. (Minél többet tudsz, annál jobban tudod, hogy mennyi mindent nem tudsz még. És ez fordítva még inkább így van.) De mivel a másik szakma számára ismeretlen, azt hiszi, hogy az hülyeség. Hiszen nem tudja, ő mit nem tud. És nincs rálátása sem.
3. A HR szakma sok téren szerintem is fel van fújva felesleges dolgokkal. És el van tudományoskodva. (Mint nagyon sok más szakma is.) Mondom ezt úgy, hogy nem tudom, mit nem tudok :) De persze van benne sok-sok minden, ami valódi és hasznos tudás.

De fenntartom a tévedés jogát, nem vagyok mindentudó és tévedhetetlen.
@trob: Motivációs levelet készítek, ugyanis ez szépen átszivárgott a céges szférából a közszférába. A KÖZIGÁLLÁS is tele van olyan pályázatokkal, ahol megkövetelik. Így nekiálltam írni egy motivációs levelet, viszont ennek megírása nem olyan egyszerű, mert több elvárásnak is meg kell felelni. Felnéztem hát a www.hrportal.hu-ra, kis segítségért.

A HRPORTAL néhány HR-es által létrehozott oldal, ahol osztják az észt a munkakeresésről és a munkavállalásról.

A HRPORTAL "csodás" oldal:
- a cikkek stílusa olvashatatlanul szar
- a saját szubjektív szemléletüket teszik meg objektív mércének, méghozzá úgy, hogy közben két HR-es cikke is ellent mond egymásnak (pl. az egyik szerint a motivációs levélben fontos az őszinteség, a másik szerint egyenesen tilos)
- arrogancia. Nemhogy sokra tartják a maguk "tudását", de sok esetben lenéznek egy csomó mindenkit. Pl. sokan panaszkodnak, hogy a legtöbb munkavállaló nem csatol motivációs levelet az önéletrajzához, és kellőképpen le is kezelik ezeket az embereket

Még egy "aranyos" történet HR-témában (Férfihangon már megosztottam)...

Állásinterjún így fogadott engem egy főiskola női HR-je: tűsarokkal ellátott hosszúszárú bőrcsizma, átlátszó harisnya, miniszoknya, alakot kiemelő kosztüm, nyakig kigombolva. Beláttam a miniszoknya alá, bár nem állt szándékomban. Észleltem a hosszú lábakat, észleltem a bugyit a szoknya alatt, észleltem a kosztüm által kiemelt karcsú alakot és észleltem a ruhán kidomborodó kebleket – méghozzá úgy, hogy nem voltam rá kíváncsi. Az asszony leült, és lassan, szinte egy perc lassúsággal keresztbe tette előttem a lábait. Csábosan mosolygott, mintha egy udvarlót fogadott volna – mintha őt pályáztam volna meg, nem egy alulfizetett könyvtárosi állást. Miközben a kérdései szigorúan szakmaiak voltak, lenyomott mellé „észrevétlenül” egy shit tesztet is. Amire, nem tudom, miért volt szükség HR-es szempontból egy állásinterjún. :P

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektorának médiabeli meghurcolása óta tudjuk, a dress code fasizmus! :P

Végül is örülhettem neki, hogy nem csupán egy szál bugyiban és melltartóban tartotta az állásinterjút. Bár lassan ezen sem csodálkoznék…
@Ahasverus: Na látod, hát ezért. Meg ezért. Meg ezért, meg ezért.

A motivácisós levélről meg van HR-es, aki azt mondja, hogy se ilyen, se olyan nem kell. Egyrészt nincs ideje a HR-es elolvasni, másrészt nem kíváncsi az önfényező kamuzásra és a seggnyalásra. Az elég személyesen, ha a paraméterek alapján behívja az embert. Ott meg nagyobb eséllyel derül ki a valóság.
@Ahasverus: Hát, ezen eddig még nem gondolkodtam... Viszont nekem is trob-éhoz hasonló gondolatok jutottak róla eszembe. :)

Szerintem manapság egyre bonyolultabbá válik sokminden (bónuszként mindez tökéletesen értelmetlenül), túlburjánzik és szét is aprózódik.
@Ahasverus: Mert hülyék.
Nem találkoztam még olyan HR-essel, aki bármihez értett volna. Illetve amelyik ne vett volna fel pár teljesen alkalmatlan embert, akikkel a kollegái szívnak.

A másik! Nem csak hülyék, hanem sok pénzért hülyék, és beképzeltek.

A HR-es volt mindig az a user, aki ha felhívott, nem magyaráztad neki, hogy mi hogy működik, hogy legközelebb meg tudja maga oldani, mert felesleges. Katt-katt megoldod, és már ott se vagy.
@ColT: Másrészt. Szakma helyett írhattam volna hivatást, de akárhogy is; nézd meg a szakma, a hivatás, és a pozíció, beosztás közti különbséget.
HR-es gyak. bárki lehet. Villanyszerelő nem. (Utóbbi, ha nem ért a szakmájához, akkor nem él sokáig - a HR-re meg felvehetnek végzettség nélkül is, és fel is vesznek embereket.)
süti beállítások módosítása