Jugoszlávia szétverése és gyarmatosítás a balkánon I.

2013.09.19. 07:00 Döry L.

Eredetileg a koszovói EULEX misszióról próbáltam meg posztot írni, de írás közben egyértelművé vált, hogy a kvázi-gyarmatosítás programja nem lesz értelmezhető a jugoszláv széthullás nem közismert története nélkül.

Jugoszlávia: széthullás – bomlasztás?

miss-sarajevo-67.jpg

A második világháborút követően újjáalakuló titoista Jugoszlávia saját magát szabadítja fel, szovjet csapatok a területén nem állomásoznak. Jugoszlávia a térség elmúlt száz évének amorf államiságai helyett egy föderatív megoldást kínál, egy 25 milliós népességnek stabil állami formát ad. Jugoszláviát szerencsés módon a hidegháború erőviszonyait kihasználva, nem csak pozicionálhatja magát önállóan a nemzetközi színtéren, hanem az el nem kötelezettek mozgalmának zászlóvivője. A tervgazdasági koordinációt már 1950-51-től föllazítják, az állami tulajdont a szocialista tulajdon egyik, a szocialista táborban sem ismert példája, a dolgozói, önigazgató köztulajdonlás váltja fel. Ez irányítja az ipar sok jelentős egységét - a modell a „piaci szocializmus” szlogenjével írja le magát. Ez ekkor még mégsem a nyugati függésbe való belesodródást, hanem jó teljesítményű és a világpiacára is lelő ipart jelent. 1951 és 1957 között az Egyesült Államok a Marshall-segélyt követő legnagyobb, vissza nem fizetendő pénzügyi segítséget nyújtja Belgrádnak. Ez a pénzügyi asszisztencia ezt követően hitel formájában a széthullásig is jelen van. 1952-ig a mezőgazdaságnak csupán 1/5 részét kollektivizálták, ettől az évtől kezdve a kollektivizáció nem prioritás többé, és a mezőgazdaság fennmaradó részét kisebb méretű magántulajdonú farmgazdaságok alkotják. A munkásönigazgatás nagyobb demokráciát követelő igénye 1968-ban találkozik a belgrádi egyetem követeléseivel: „le a vörös burzsoáziával!” Az elégedetlenséget többféle módon kívánják kezelni. Az egyik, politikai legitimációt vásárló megoldásnak is köszönhetően már igen korán, 1970-től Jugoszlávia nagy volumenű IMF-adósságot halmoz föl. A visszafizetés 1984-től esedékes, ezt követően öt év alatt az életszínvonal 40%-ot zuhan, Macedóniában kitörnek az első sztrájkok. 1988-ban szerb és horvát munkások megrohamozzák a belgrádi parlamentet és a jugoszláv munkásosztály közös akcióját követelik. Az IMF-hitelek visszafizetésére tett kísérletek közben sok gyárban nem fizetnek bért, a hiperinfláció súlyos elégedetlenséget szül, korlátozásokat vezetnek be a lakossági üzemanyagfogyasztásra. 1989 őszén Ante Markovic jugoszláv miniszterelnök Washingtonba utazik, Bush elnökhöz, hogy egy újabb pénzügyi csomagról és annak feltételeiről tárgyaljon, megegyezés születik a dínár leértékeléséről, a bérek befagyasztásáról és a munkás-önigazgatási forma fölszámolásáról. 1990-ben Markovic miniszterelnök és Jeffrey Sachs professzor sokkterápiája a helyzetet tovább eszkalálja. Stambolic szerb elnök lemondását követően az ekkor még technokrata fiatal apparatcsik Slobodan Milosevic vezetésével létrejöm a „Milosevic-Bizottság”, amely az IMF piacpárti reformjait szorgalmazó belgrádi közgazdászokat tömöríti. Az angolul kiválóan beszélő Milosevic a nemzetközi pénzügyi intézmények fő helyi szövetségese. Az IMF tollba mondja az intézkedések főbb sarokpontjait, így új cég- és csődtörvényt alkotnak, amely lehetővé teszi, hogy a hitelezők követeléseiket gyorsan és akadálymentesen meghatározó tulajdonná alakítsák az adós, fizetésképtelen cégben. A jugoszláv ipari termelés 21% százalékkal visszaesik, miközben a dolgozói és állami irányítást a privatizált tulajdon váltja föl.

Mindezekről lásd: Unkovski-Korica, Gray, Stratman, Cebalo, Chossudovsky, Mandel, Janjic/Klemencic, CQ

Mi látható a fentiekből? A közbölcsesség szerint Jugoszlávia egyfajta „népek börtöne” volt, amelynek széthullása, a „természetes” és az eleve jelen lévő nemzeti érzelmek hatására törvényszerűen ment végbe. És pont azok az erők felelősek az erőszakért, a háborúért, amelyek egyben akarták tartani.

Ha jobban megnézzük, magát a polgárháborút megelőzően, nyugati hitelezők asszisztenciájával, már egy legalább évtizedes gazdasági válság tombol: a lakosság látványosan elszegényedik. Folyik a jugoszláv központi (föderális) intézmények alapos pénzügyi kivéreztetése: az adósságszolgálat teljesítése, az adósság többszöri újratárgyalása és az ezért cserébe elvárt intézkedések a központi kormányzatot megfosztják a tagköztársaságok közötti pénzügyi transzferek használatának lehetőségétől.

A hitelezői diktátumok teljesítése érdekében a gyárak inkább nem fizetnek bért, az ipari kapacitások folyamatosan leépülnek. A nyugati pénzügyi intézmények diktátumainak végrehajtásáért a jugoszláv föderális kormány lesz népszerűtlen - ez megteremti annak lehetőségét, hogy a nacionalista tagköztársasági elitek elszakadási törekvéseinek népi támogatása is legyen. Tudjman és Milosevic ugyanazt a politikai programot hajtják végre, míg a föderalizmus szószóló nélkül marad. A nehéz gazdasági helyzetből a (horvátok, szlovének) a szecesszió politikai programjával kívánnak szabadulni. Ironikus, hogy a tagköztársaságok függetlenné válását követően a Világbank és az IMF természetesen pedánsan kiszámolta az állam-utódokra eső kötelezettségeket és a „reformok” Markovictól ismert újabb köre indul el. Ismert állítás, hogy a perifériák erőforrás-szűkössége oda vezet, hogy a periféria államainak mindig gyengébb a legitimitásuk. Jugoszlávia esetében ezt sikerült mesterségesen föl is erősíteni.

yu-strip.jpg

Jugoszlávia a bipoláris világ ütközőzónájában alakít ki egy önálló pozíciót, kihasználva ehhez a külső feltételeket is. Függetlenségéhez négy évtizeden keresztül bírja a nyugat támogatását is. Ennyiben tehát állíthatjuk azt, hogy csak a hidegháború speciális viszonyai között létezhetett, annak elmúltával Jugoszláviának is meg kellett szűnnie. Az is igaz, hogy a "jugoszláv modell" két sajátossága: az önigazgatás és a piaci reformok, alapvetően ellentétes viszonyban voltak egymással (lásd Unkovski-Korica) és előbb vagy utóbb az egyik a másik rovására győzedelmeskedett volna, és az is igaz, hogy a '74-es alkotmány, miközben alkotmányos szinten védi a munkás önigazgatási formát, a rengeteg adminisztratív és bürokratikus elemmel ugyanakkor agyon is nyomja.

De a belső ellentmondások mellett a lebontás maga külső szereplők erőteljes befolyása mellett zajlik, talán azért is, mert a munkás-önigazgatás különleges, jugoszláv típusa veszélyeztette azokat a menetrendeket, amelyek a közép-kelet-európai térség piaci rendszerváltásairól írtak meg. A tervszerűség egyik jele, hogy például az USA részéről 1984-ben az NSDD 133 számú titkosszolgálati dokumentum körvonalazza a reagan-i adminisztráció elköteleződését egy pénzügyi segítségről és Jugoszláviának hosszú távon a piaci kapitalizmusba való átcsatolásáról. Az ekkor még nem volt eldöntött, hogy az államszövetség felbomlasztása a nyugati célokhoz szükséges-e. Az IMF egyébként, amíg céljainak ez kedvezett, a tagállami önállóság szűkítését favorizálta. Mindez a 80-as évekre azonban radikálisan megváltozott, '90 után pedig az éppen ekkor újraegyesülő Németország külügye, H. D. Genscher vezetésével új „Mitteleuropa”-politikát fogalmaz meg és egy önálló Szlovénia és Horvátország mellett kötelezi el magát A német irányvonalat követte az Antall-kormány is, amikor (nem jelentős számú) gépkarabély szállítását engedélyezte az ekkor alakuló horvát fegyveres erőknek. Az USA 1991-ben a Foreign Operations Appropriations Act keretében felfüggeszt minden pénzügyi támogatást a jugoszláv központi kormányzat részére, és azt csak a tagköztársaságoknak hajlandó folyósítani parlamenti választásaik megtartását követően. Mindez nem volt egyéb, mint a föderális állam halálos ítélete.

A horvát és szlovén szecesszionista történetírás mítosza, hogy azért vádolja a Nyugatot, mert egészen a '80-as évek végéig egyben akarta látni Jugoszláviát. Milosevic pedig a hágai bíróság előtt azzal kezdi védekezését, hogy a Nyugatot teszi felelőssé Jugoszlávia szétveréséért. A két mítosz persze politikai érdekek mentén magyarázza a történéseket. Ha azonban a gazdaságtörténeti tényeket a jugoszláv modell történetébe ágyazva vizsgáljuk, akkor arra a következtetésre fogunk jutni, hogy a nyugati pénzügyi intézmények fő motorjai voltak a tartósuló és eszkalálódó majd évtizedes Jugoszláv gazdasági válságnak és annak, hogy a központi kormány társadalmi támogatása is elolvadjon és a társnemzetek ellenérdekeltek legyenek. Az így előállt több szintű válság tette lehetővé a polgárháborút.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr735485281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egy gyors átolvasás után ez a benyomásom hogy a pórul járt lúzer siralma az elemzés.

Mindenki másra kenni a szerbek saját konzekvens hülyeségét szerintem értelmetlen dolog.
Jól látom, hogy a poszt a 2.VH után kezdődik? Ha már Jugoszlávia "szétveréséről" van szó, akkor nem kéne a születéssel foglalkozni, vagyis a különböző történelmű, kulturájú, fejlettségű délszláv államok mesterséges összeolvasztásával?
Egy magyar nyelvű oldalon talán illene megemlékezni ezen torzszülött állam megszületésének avval az árával is, amit a magyarok fizettek érte. Minimum negyven, ötven ezer magyart gyilkoltak meg a magukat partizánnak tituláló titóista martalócok néhány hónap alatt. A szerző erről vagy nem hallott (tehát tájékozatlanul ír) vagy hallott és hallgat. Ez bűn. Az ott élő magyarság gerincét sikerült megroppantani, beolvasztásuk "sikerességére" pedig jellemző az, hogy úgyszólván egyetlen kisebbségként ők kísérletet sem tettek a kitörésre akkor, amikor arra mód és lehetőség lett volna. ide tartozik persze az is, hogy a hazaáruló magyar kormányok sem tettek semmit védelmükre, még szóval sem, tettekkel még kevésbé. (Pedig amikor milosevic torkára léptek bizonyosan jobb tárgyalási pozícióból lehetett volna jogaikat biztosítani, mint eddig bármikor.) Jugoszlávia a népek börtöne volt, az első adandó alkalommal szét is esett. A fejlettség és a gondolkodásmód különbsége egyeseket az EU-ba, másokat a középkorba rántott be. Visszasírni csak a börtön haszonélvezőinek van oka, mindenki más örülhetne, hogy vége. A magyarok akkor örülhetnének igazán, ha a Vajdaság és Bácska magyarjai a szerb marokból kiszabadulva, szabadon élhetnének. Reméljük egyszer így lesz!
Na a lényeg kimaradt.

1 Titó halálával kezdődött az egész.
S hogy miért? Mert utána szét szaladt a "ménes" (az egymással nem túl barátságos államok)

A Jugoszláviának nevezett dominó gyűjtemény elkezdett felborulni, és a végén robbant.
@Crass: Minden betűvel egyet értek!
@Crass: több baromságot le sem írhattál volna.

Menj inkább world of warcraftezni, ott úgy tudsz háborőzgatni hogy nem kockáztatod a saját nemzeted.

Ha lennének emlékeid erről az időszakról akkor beugrana, hogy még úgy is, hogy a már akkor is kisebbségben lévő magyarság nem próbált meg "kiugrani" (honnan is? az újvidék nem volt tagköztársaság), csak a délszláv háború maga képes volt megnehezíteni Magyarország dolgát a rendszerváltás utáni időszakban, mivel egy komoly háborús övezet szomszédságában voltunk.

Jó lenne ha a sok hülye jobbikos legalább tanulna a szerbek hibájából.

Végig arról álmodoztak hogy majd gyarmatosítják Jugoszláviát, de a nacionalista pampogásukkal még azt is elvesztették amire lehetőségük lett volna (pl a Bosznia szerbek lakta vagy elfoglalt területei). Ha Karadzsicséknak egy minimális kompromisszumkészségük lett volna már nincsenek ekkora gödörben.

A hülyeségnek sajnos ára van, amit részben mi is megfizetünk, mert a déli menekültek részben az északi terültekre kerültek betelepítésre.

Ezek után ilyen hangulatkeltő hülyeséget írni a gaz nyugatról és a világról ami egyrészt volt olyan szemét hogy finanszírozta a jugó jóléti államot, nem vette át kézi vezérléssel hogy igenis föderális állam maradjon, majd nem nézte jó szemmel hogy a szerbek egy hülye nacionalista retorikával megpróbálták átvenni a szövetségi állam felett az irányítást, háborút indítva azok ellen akik nem akartak részt venni ebben a marhaságban.
@ZF2: egy kis korrekció, Vajdaság ha nem is volt önálló tagállam autónüm övezet, de érdekes megnézni hogy mekkora volt a magyarság aránya (30%):
en.wikipedia.org/wiki/Demographic_history_of_Vojvodina#1991_census

Az most sokkal durvább (15%):
en.wikipedia.org/wiki/Demographic_history_of_Vojvodina#2011_census

Lehet arról filizofálni hogy egy önálló Vajdaságban lett volna-e olyan jó dolga a magyaroknak mint Szlovéniában (erről sosem olvastam előtte, de amikor saját szememmel láttam, nagyon lenyűgözött hogy mennyire proaktívan és jól állt hozzá a szlovén rendszer).

De nem hiszem hogy ettől még több magyar lenne most ott...