A fideszes pártkatonák és a választások tisztasága

2013.10.02. 07:30 Döry L.

fideszfuggetlenseg.jpg

A Fidesz - abból az állításból kiindulva, hogy az 1990 utáni rendszer független pozícióiban valójában a posztkommunista elit káderállománya ült (röviden tehát az MSZP emberei) - hatalomra kerülve ezekbe az úgynevezett független pozíciókba, ahová csak tehette - tehát a kétharmad birtokában szinte mindenhová - a Fideszhez feltételezhetően nagyon lojális embereket ültetett.

Miközben az a része igaz a fideszes állításnak, hogy az államigazgatás, a független „contre pouvoir-ok”, a közmédia, rendvédelem, a végrehajtó hatalom szakigazgatási intézményei élén és apparátusában kvázi a komcsi lojalitás élt tovább, aközben a régi szoci pártkatona az új fideszeshez képest jelentős különbségeket mutat.

A késő Kádár-rendszer elnyomása

A közvetlenül 1990 előtt közvetlenül az érett Kádár-rendszerben szocializálódott komcsi káderek, szakértők és médiamunkások egy olyan éthosz jegyében kellett, hogy munkájukat végezzék, amely kifelé a semlegesség és a szakértelem jegyeit hordozta. Erre a Kádár-rendszer külső és belső legitimációja miatt volt szükség. A Kádár-rendszer elnyomására jellemző, hogy pl. nem direkt módon egy politikai bűncselekménnyel, vagy koncepcionált váddal üldözte politikai ellenfeleit, hanem valamely bürokratikus akadály (egyébként formálisan szabályos) felállításával üzent (pl, jogosítvány/útlevél ki nem állítása, változatos munkahelyi szankciók, lakásutalványozásban hátrasorolás stb.). A Kádár-rendszer nyilvánossága (a Kékfény ellenzéki attitűdöket kriminalizáló műsorától eltekintve) az azóta is népszerű fogalommal „az objektív tájékoztatás” nyelvébe csomagolta az uralkodó párt (a végén már defenzív) propagandáját.

Miközben megállapíthatjuk, hogy a kádárista apparátusi elit valóban az elnyomás munkáját végezte, aközben nagy különbség, hogy ezt nyíltan már nem tehette, hanem egy „rendes” állam, sajtó, és bürokrácia semleges működésének illúzióját kellett keltenie. Jelentős különbség még, hogy mindezt az erő pozíciójában játszhatta, ezért megengedhette, hogy értelmiségi ellenzékével szemben a nagyvonalúság gesztusait is gyakorolja.

Az most ne tévesszen meg bennünket, hogy a rendszer ellenzéke, vagy a rendszerváltást követően a jobboldali polgárok mindig tudni vélték, hogy a házmestertől a tévébemondóig „ezek bizony kommunisták”. Ettől még a kádári apparátusok és elitek magukat objektívnak föltüntető beszéde, ha akarták, ha nem, még nekik is viszonyítási pont.

Alkalmazkodás a rendszerváltás utáni világhoz

Az államszocialista apparátus tehát már az előző rendszerben megszerezte azt a képességet, hogy a pártos működést objektívnak állítsa be, továbbá arra a képességre is szert tett, hogy a politikai ellenfeleivel szemben (MDF-kormány, első FIDESZ-kormány) ezt a képet sikerrel képviselje. Sőt, a szakértelem és objektivitás olyan mítoszok voltak, amelyeket nem csak a kommunista apparátus ápolt magáról szorgalmasan, hanem a magyar társadalom is úgy vélte, hogy vannak róla emlékei. Nem véletlen, hogy ezek a jelszavak hozzásegítették a nomenklatúrát a ’94-es választási győzelemhez, amely ezt követően immár demokratikus fölhatalmazással, de még a késő Kádár-kor dörzsöltségével, „szakértőként” viheti végig a magyar társadalmon a Bokros-féle neoliberális átalakítást, amelyre fölajánlkozott, és amelynek elvégzése most a külső, nyugati legitimációt jelentette.

Visszatérve az apparátushoz: egy szocialista kormány tehát mindig számíthatott a kádárista eredetű független intézmények, igazgatás, szakértők és nyilvánosság megerősítésére. A szocikhoz lojális „független” intézmények bármikor - függetlenként - igazolhatták a szocialista kormány egy-egy lépését.

Ebből következik, hogy a függetlenség látszatát sikeresen kiépítő apparátus bármikor törvényesnek és eredményesnek mondhatott ki egy országgyűlési választást. Az OVB eredményhirdetését a társadalom és - egyetlen esetet kivéve - a politikai ellenfelek is elfogadták. Olyan tartós politikai krízis, amelyben egy választás eredményét megkérdőjelezik, és az ország nem kormányozható, a rendszerváltás óta nem alakult ki.

A fideszes pártkatona és a választások

A fideszes pártkatona alapvetően és túlnyomóan nem a kádárista elit mimikrijére szocializálódott. Bár tudjuk: a fideszes igazgatásban is szép számmal megtalálható a késő Kádár-kori elit és állambiztonság emberei.

A fideszes pártkatona sem az objektívnak tettetés, sem a nagyvonalúság gesztusait nem tanulta el, a függetlenség látszatát nincs képessége fönntartani, és ami nagyobb baj: ezt politikai megbízói tőle nem is várják el. Revansista: pont az előző húsz év „leleplezett” szoci függetlennek maszkírozása után úgy érzi, joga van elégtételt vennie, joga van az igazgatás bármely szintjén nyíltan fölvállaltan „fideszesnek lenni”, politikai döntéseket hozni.

A magyar társadalom az udvariaskodás ilyen mellőzéséhez nem szokott hozzá. Számára ezért az oktatás, a királyi tévé, a trafik és a földpályázat, immár kimondva is: „fideszes”.

Hova vezet az a jéghideg célratöréssel vegyes ügyetlen barbárság, amelyet a fideszes kormányzás, jogalkotás (?!) és helyfoglalás gyakorlata okozott? Oda, hogy nincs a meg a tekintélynek az a látszata egyetlen független intézményben sem, amely adott esetben, a Fideszt igazolhatja, megvédheti. Nincs olyan független pozíció, amely tekintélyének pecsétjével egy politikai vitát lezárhat.

„Újraszámolást!”?

És amikor egy, akár a Fidesznek kedvező választási eredményt majd a politikai ellenfelek vitatnak, akkor sem lesz.

Míg Mesterházy nyíltan arra készül, hogy 2014-et a hosszútávú relatív megerősödése érdekében elveszíti, addig a vele furcsa szövetségben induló Bajnainak más tervei vannak. Azokból az előzményekből, amelyek egy amerikai típusú választási segítséget valószínűsítenek, egyszerűen következik az a forgatókönyv, amelyet az amerikai segítség a térségben Szerbiától Ukrajnáig úgynevezett „narancsos forradalomként” már használt. A neki nem tetsző rezsimet úgy kívánja leváltani, hogy az elveszített választások „tisztaságát” megkérdőjelezi, majd permanens utcai jelenlétre rendezkedik be. Ehhez bizonyos képességei meg is vannak az egyetemista tüntetések egyes szereplőinek korábbi bevonása révén.

Függetlenül attól, hogy az új választási törvény ad-e majd lehetőséget 2014-ben a szavazók tervezett utaztatására, függetlenül attól a ténytől, hogy a bajai önkormányzati képviselő időközi választásán, milyen visszaélések történtek, sőt: nyitva hagyva azt a kérdést, hogy korábban ilyen visszaélések voltak-e, voltak-e ilyenek felderítve, volt-e nekik szankciójuk - föltehetjük a kérdést:

Ha valamely politikai szereplő mondjuk csak a váddal él, hogy tömeges szabálytalanságok befolyásolták a 2014-es országgyűlési választások eredményét, melyik lesz az a függetlenség tekintélyével bíró intézmény, amely a társadalom számára hitelesen oszlathatja el a csalás gyanúját? Elég lesz-e egy megyei törvényszék döntése, hogy ne legyen hónapokig utcai tüntetésekkel egybekötött eldöntetlenség?

Felőlem, ha valaki bukik, akkor az bukjon, ha valaki csal, akkor bukjon le és bukjanak, de lesz-e, aki ki tudja majd mondani, hogy ha valaki győz, az tényleg győzött? Hogy ilyen szereplő nem látszik, azért legtöbbet a Fidesz tett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr85546430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"következik az a forgatókönyv, amelyet az amerikai segítség a térségben Szerbiától Ukrajnáig úgynevezett „narancsos forradalomként” már használt"

Na, Isten ments ettől. A lehető legrosszabb megoldás. Átéltem ezt.
Néhány esztendőnként egyszer eldönteni, hogy a parlamentben az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni, eltiporni — ez a burzsoá parlamentalizmus valódi lényege, nemcsak az alkotmányos monarchiákban, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is. Forradalmi-demokratikus frázisok a falusi Jánosok félrevezetésére, és bürokratikus huzavona a kapitalisták kielégítésére, ez a lényege a becsületes koalíciónak. Lenin
„a respublikák eddigi próbái—pedig semmi egyéb, mint egyedül intelligentia híja miatt — mindig sikertelenek valának, és még nem hangzott elég erősen, hogy iszonyú hazugság!” Széchenyi István 1831.-ben!
„a felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező néprétegeket” Oven 1902
Angyali oldalnak a korrektség valahol 12:1-nél kezdődik,ahogy az önkorik esetében a pénzeket osztották 2002-ig,a maszop azért nagyjából 1:1-et tartotta amikor kormányon volt.6-7 ezer milliárdos csődtömegnél tartanak most a narancsidióták,amibe belevágták a baltát ott kitört a káosz és nem értik a legegyszerűbb matematikai problémát sem!
Csakhogy a magyar nem demokráciát (tiszta demokratikus intézményeket), akar hanem jobban akar élni. A kádár-korszak se azért ért véget 89-ben, mert diktatúra volt, és a nép demokráciát akart. Hanem, mert jobban akart élni - ez volt az ígéret nyugatról. Nem jött be, így a demokrácia védelme sem hoz lázba senkit max bajnai-dopeman söpredéket, millásokat. Azok meg kevesen vannak a békamenethez, de még a jobbikosokhoz képest is. Így a szerb-ukrán narancsos forradalom itt nem vszínű - sztem.
Hm. Tehát, ha jól értem, a cikk lényege, hogy egy intézmény tekintélye onnan származik, hogy független, és ezt neki el is hiszik. Ez akkor lehet igaz, ha egy országban nagyon erősen él minden partikuláris érdeken felül álló Köztársaság eszméje. Franciaország, ókori Róma.

Oroszországban gyakorilatilag nincsenek független intézmények. Vajon akkor ettől nincsen tekintélyük? Mi a helyzet Mexikóval?

Azt akarom mondani, hogy ezekben az országokban kialakult egy másik modell, nem a magasban lebegő független köztársaságé, hanem kvázi egy neofeudális rendszeré, ahol mindenki, de tényleg az átlagember is valamilyen szinten valamelyik klientúrához tartozik, tudja, hogy a mi polgármesterünk az X párthoz tartozik és ha az nyer akkor lesz pénz az új orvosi rendelőre v. valami, tehát ez esetekben a klientúrák nem a rendszeren élősködnek, hanem magukat a rendszert alkotják.

És ebben az esetben a polgárok előtt azért van tekintélye egy-egy intézménynek, mert ahhoz a klientúrához tartozik, amelyhez ők maguk.

Van tehát az orosz-latin neofeudális modell, és az idealistább, európai köztársasági modell.

Utóbbi mintha egyre több helyen lenne válságban, úgyhogy lehet, hogy a világ az előbbi fele tart.
@Gyingizik: ez a világon mindenhol igaz - ha emberek kimennek olyan absztrakt dolog mellett tüntetni, mint a demokrácia vagy emberi jogok vagy szólásszabadság, akkor borítékolható, hogy a tüntetők mind értelmiségiek, pl. diákok. Az átlagember mindig, mindenhol azért tüntet, hogy kenyér legyen meg biztonság. Persze ettől még lehet, hogy szabadság és demokrácia feliratú zászlót lenget, mert ezt nyomták a kezébe a diákok, az értelmiségiek.
@Shenpen: tehát hogy konkrétan fogalmazzak, kb. ezen a ponton a kutya sem foglalkozik a választások tisztaságával: akik a nyertesnek bizonyuló oldalt támogatják, azok természetesen roppant tisztának fogják találni, a másik oldal hívei meg természetesen csalást fognak kiáltani.

Ideje feladni az objektivitást igényét, kedves Döry L., arról akkor lehet beszélni, amikor olyanok versengenek, küzdenek, akikben még maradt valami közös - pl. két futballcsapat, akikben közös a játék, a tiszta játék szeretete. A magyar politika rég nem erről szól, nincsen semmi közös.
A bajaifidesznyiknek három gyereke van.Kettő mozgássérülten született.Mégsem szavazott a Pető intézet segítésére.