Politikai haszonvesztés a Rómain

2013.10.21. 07:00 miket

sarnyai_kriszta.jpgAz ortodox közgazdasági tankönyvek szerint az elvesztegetett haszon is veszteség. Ezt az alaptézist megértve próbál Tarlós főpolgármester kapaszkodni a hamvába holt, aztán a helyiek által döglött oroszlánként meg is rugdosott mobilgát-projektbe.

A “politikai haszonszerzés” szóösszetételt gyakran alkalmazza Tarlós a gát ellen kiállókra, teljesen alaptalanul. Igaz politikai pártok (LMP, PM, 4K!) is megnyilatkoztak az ügyben, de a FÁK a Rómain civil koalíció és a sok-sok helyi lakos érvelése végig távol tudott maradni a pártoktól.

A Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség október 14-.ei közmeghallgatását a FÁK csoport a “Demokrácia Ünnepeként” értékelte, a lehetetlen időpontban, nem pártatlan helyszínen megrendezett eseményen a helyiek higgadt érvekkel tépték darabokra a terveket. Egy példa:

Lakó: A jogszabályi védőtávolság 7 méter.

Tervező: Az üzemeltető hozzájárult, hogy, hogy csak 5 méter legyen.

Lakó: Mennyi van ideírva? (- mutat a tervre)

Tervező: 4.

Minden érv ellenére az óbudai helyi lapban egy telesen félrevezető cikk jelent meg az eseményről, ami úgy állítja be a rendezvényt, mintha mindenki bőszen bólogatott volna a remek gáthoz.

Már régen megszoktuk a sajtó politikai manipulációit, de azt még mindig nem értjük, hogy miért ragaszkodik a politika foggal-körömmel egy olyan tervért, ami nem működik fővédvonalként, drága és tönkreteszi a környezetet. Persze azonnal korrupcióra, a tudjukkik és a szállodatulajdonosok lobbierejére gondoltunk. De nem lehet ennyire őrült egy politikus, hogy a hosszútávon a helyi szavazatokat pénzre cserélje, hacsaknem rövidesen befejezni tervezi pályafutását. Ez Tarlósnál rendben is lett volna, még megválasztása előtt terjedt a pletyka, hogy ő csak kitakarít, rendet rak, aztán “jön majd a Tóni” építeni. Most, hogy Magyarország jobban teljesít minden szar, megváltozott a helyzet, lehet, hogy Rogán mégsem próbálkozik a szenvedő Budapesten, hanem marad a húsosfazék ötkernél. Sőt talán a “libsi” pestiek még megszavaznak egy “komcsit”, ha amazoknak sikerül kiállítaniuk egy értelmes embert valamilyen konstellációban. Rogánt nem lehet ilyen helyzetbe hozni. Viszont Tarlóst a Fidesz simán hagyja még szenvedni négy évig, sőt a vágóhídra is kiküldi, ha kell. Így kerül újra képbe Tarlós “Pipi”. Bár tudjuk, hogy az elmúlt három év érdemként emlegetett tettei: “saját erőből sikerült visszaszerezni a vízműveket, rendbe tenni a metrószerződéseket, a CET-ként ismert épület sorsát, a hatékony hajléktalanprogram végrehajtását.” a város életére igen csekély hatást gyakoroltak, és csak politikai haszonszerzésként lózungként értelmezhetőek, amikre vagy bosszantóan sok pénzt költött a polgármester, vagy erősen idealizáltak (hatékony hajléktalanprogram?). Az egyetlen igazi érdem, ami talán európai fővárosi szintűnek nevezhető, a ma már valamiért szégyellt BKK létrehozása.

De mi köze ennek a Rómaihoz? Amikor a mobilgát ötletét néhány éve feldobták a városházán, akkor még lehet, hogy csak ajándéknak szánták a régi óbudai haveroknak, akik megvették a telkeket olcsón, szép kilátással, aztán meg jött az a fránya víz. De mostanra presztízsberuházássá vált a dolog. Kéne valami nagyot dobni! A pestiek nem szopnak be még egyszer egy Sziget-reklám óriáskereket, amire nincs pénzük felülni. Kellene valami nagy, lehetőleg olcsón. Itt jöhetne egy remek - Tarlós szavaival élve - politikai haszonszerzés a Rómain, sok beton, gépek, talán jön egy kis árvíz, amit megfog, lehet hősként fényképezkedni és még tervek is vannak rá. De sajnos a mobilgátat szétszedték a helyiek és a civilek, vagyis még csak a terveit. Ezer sebből vérzik az egész, Tarlós pedig görcsösen fogja a már rég összedőlt építmény elemeit. Nem tudja feldolgozni ezt az elvesztegetett politikai hasznot, amit a mobilgát hozhatott volna a választáson. Már nincs idő bármi mást engedélyeztetni, végigjárni a procedúrát, ráadásul előtte kitalálni jól, hogy esetleg értelmes is legyen, legalább tízszer olyan jól fényképezhető és tízszer annyira menő, mint a tizedannyiba (400 millióba) kerülő margitszigeti szökőkút. Ezért marad a mobilgát mindenáron, majd a kommunikációs csapat megmagyarázza, miért jó. Mire összedől, már lemegy a választás és úgyis mindegy, a óbudaiak addigra már leszavaztak.

A terv ott hibázik, hogy nem számol azzal, hogy olyan emberek élnek a területen, akik képesek érvényesíteni az érdekeiket, nem lehet lesöpörni őket, mint a hajléktalanokat az utcáról. A mobilgát-ügy réges rég lefutott (vagy tán nem is volt), mégis megy az izmozás. Ki kéne helyette találni valamit kb. 4 milliárdért, ami előtt szépen fotózható Tarlós István és akkor mindenki boldog. Várjuk az ötleteket kommentben! 

fotó:Sarnyai Kriszta

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr795585350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az elején lévő ortodoxközgazdaságtanozásnak mi is a hozzáadott értéke?
@Ma chi è questo Joker?: szerintem az, hogy egyesek szerint létezik máma már unortodox kögazdaságtan is
A Gellért-hegyre egy orbán szobor.
El tudnátok képzelni a Gellért-hegy oldalába befaragva köteles lászló, tolvaj viktor, bajuszos jános és kiflis szőke portréját?
Úgy mint Amerikában vannak az arcok.
@házelnök: Azért azok ott, jóval nagyobb arcok.
@Jóképességű Takarítónő:
Igazad van, ott arcok vannak, ezeknek olyan nincs.
Elég logikus, miért kell megépíteni: befizették magukat a bizniszbe olyanok, akik támogatták a kampányát, befektettek a területen, befektettek a fickóba. Adósa ezeknek az embereknek. A kapcsolati tőke csak akkor ér, ha abból profit van. Kinek kell ma Mo-n egy olyan politikus, aki nem tud semmit sem ELINTÉZNI, de százmilliókkal lóg? Ez ilyen egyszerű.