Baloldal, liberalizmus és a gyűlöletkeltés szelleme - válasz Ámon Katának

2013.11.12. 07:00 Fent és Lent


venezual fire spirit.jpg

Ámon Kata Kettős Mércén megjelent cikke válaszként született Férfigyűlölő erőszakkultusz és uszítás az Indexen című posztunkra, és sok fontos meglátást tartalmaz, de erősen félreérti a poszt mondandóját, ezért szükségesnek érezzük tisztázni azt.

A bejegyzés egyik kezdő állítása, hogy

"A Fent és lent cikk tehát részben azért zavaros, mert [...]nem képes megnevezni a kritikája alanyát. Néha az Index az, néha azok, akik Balogh családon belüli erőszak ügyéből politikai kampányt csinálnak, néha feministák, akik „rámenős civilek”, később meg CEU-sok."

Posztunk kritikájának tárgya az a „politikai kampány, amely a tényektől, a családon belüli erőszak valós természetétől elrugaszkodott uszítás”, alanya pedig a „sajtó túlteljesítő gyűlöletgyárosai”. Jelen esetben az idézett Index-cikk írói. Tehát azzal a diskurzussal van a gondunk, amely a patriarchális társadalmi berendezkedés anomáliáira úgy reagál, hogy egy társadalmi csoport elleni gyűlöletre uszít. Ezzel a megközelítéssel nem azonosítja a poszt azt az aktust, amellyel a feministák felépítik „szinte teljesen hiányzó társadalmi láthatóságukat”, hanem attól független eseményként említi azt.

„férfierőszak”?

Bár Ámon Katának igaza van abban, hogy sok esetben a feminizmust anti-orientalista alapon, máskor antiliberális (és tegyük hozzá, hogy még millió más) alapon utasítják el, de magát a posztot igaztalanul éri az antifeminizmus vádja. A poszt semmilyen formában nem tesz utalást a feminizmus elutasítására, a feminizmust nem is tárgyalja részletesen. Sőt.

A Kettős Mérce szerzője viszont a „feministák [Fent és Lent általi] támadásáról” ír, azonosítva a feminizmust az általában férfierőszakról író feministákkal:

"a szerző azért támadja a feministákat (és az amúgy nem feminista, de liberális, ezért automatikusan egy kalap alá vett Indexet), mert általában férfi erőszakról írnak. Ennek hátterében nem csak az áll, hogy a szerző nem ismeri a statisztikákat, amelyekkel bizonyítható (nem félrevezető femináci-statisztikák ezek amúgy, hanem rendes, jóravaló bírósági, rendőrségi adatok): a bántalmazók többsége férfi, az erőszakot elszenvedők többsége nő. A probléma az, hogy nem látja, a feminizmusok többsége alapvetően rendszerkritika, de egyik sem férfikritika."

Nem azonosítjuk a férfierőszakról író feministákat a feminizmussal, leginkább azért nem, mert azzal a végletekig leegyszerűsítenénk a nők egyenjogúságáért küzdő eszme mibenlétét és az egyenlőtlenségre adandó lehetséges válaszokat. Azt azonban jól látja a szerző, hogy problematikusnak tartjuk azt a diskurzust - amelynek aktív, de nem kizárólagos alakítói egyes feministák -, amely a férfierőszakban ragadja meg a családon belüli erőszak problémájának gyökerét.

Meglátásunk szerint aggályos a férfierőszak szóösszetétel, többek között, mert túlhangsúlyozza a nemi alapú tartalmat az erőszak kapcsán, mintha a férfi férfi létéből fakadóan erőszakos lenne. Ezzel a megközelítéssel nem az a gond, hogy többek között rámutat arra a tünetre, hogy a bántalmazók többsége férfi, hanem az, hogy figyelmen kívül hagyja a jelenség valódi okozóját. Félrevezető nem rámutatni a strukturális tényezőkre, hiba, ha a figyelmünket nem arra a rendszerre irányítjuk, ami kitermeli a férfiak és nők közti egyenlőtlenségeket, a nők szisztematikus alávetettségét, és a férfiak hatalmi pozícióba való rendszerszintű jutását. Kritizáljuk azt a diskurzust, amely megmarad a tünet/jelenség kárhoztatásánál, mert képtelen arra, hogy változást idézzen elő. Amelyik pedig ezen túl az erőszakra erőszakkal való válaszra buzdít, az meglátásunk szerint elvetendő, mert 1) ilyen megoldásokra nem lehet társadalmi konfliktuskezelést építeni, 2) továbbra sem oldja meg a patriarchális társadalmi berendezkedésből fakadó anomáliákat.

Ahogy egy korábbi posztunkban írtuk, a férfiak által elkövetett erőszak kárhoztatása, büntetése önmagában nem fogja elrettenteni az asszonyaikat rendreutasító férfiakat az agressziótól, hiszen a fiúkkal olyan mintákat sajátíttatunk el kiskoruktól fogva, amelyek lényege, hogy az erő és a hatalom velük van, a közszféra pedig kizárólag az ő területük, illetve a (gazdasági) fölény megszerzésére (is) rá vannak nevelve. És miután a nőtársainkat is arra neveljük, hogy elsődleges szerepük az otthon melegének megteremtése, férjeik és gyermekeik kiszolgálása, a közéletben pedig, ahol érdekeik érvényesítésére sor kerülhetne, nincs helyük, fenntartjuk a gazdasági kiszolgáltatottságukat.

Vagyis egyetértünk Ámon Katával abban, hogy a feminizmusok egy része rendszerkritika – a Fent és Lent pontosan a rendszerkritikákat megfogalmazó feminizmusokkal tud azonosulni.

"A férfigyűlölettel, -megbélyegzéssel (minden férfi potenciális támadó) kapcsolatos paranoiák azért nem megalapozottak, mert itt nem arról van szó, hogy minden férfi erőszakos, hanem arról, hogy férfinak lenni privilégiumokkal jár ugyanúgy, ahogyan közép- vagy felsőosztálybelinek, fehérnek, heteroszexuálisnak, egészségesnek lenni is."

Meglátásunk szerint viszont az, hogy egy társadalmi csoport privilégiumokkal bír, nem lehet alapja a csoport megbélyegzésének, az ellene irányuló gyűlölet legitimizálásának. Még ha nem is arról van szó a férfiakat megbélyegző férfierőszakról beszélő, jóakaratú kritikusok esetében, hogy minden férfit egy kalap alá vesznek, attól még nemi alapon ítélkeznek. A férfinemet társítják negatív jelzőkkel és ruházzák fel negatív jelentéstartalommal, és legkevésbé sem a rendszert hibáztatják a meglévő anomáliákért. Szerintünk viszont a járható út a diszfunkcionális (patriarchális) társadalmi berendezkedés megváltoztatása és nem a privilegizált helyzetben lévő személyek személyes megbélyegzése és megtámadása. Ha ugyanis a rendszer érintetlen marad, a működési logika, ami kitermeli az egyenlőtlen viszonyokat, nem változik, csak a szereplők.

Az Indexen megjelölt „atlétatrikós férfi” poszt általi dekódolása („mert ugye a budai burzsoáknak két Glenfiddich után nem szakad el az agyuk, csak a söröző prolinak”) pedig azt a beszédet kárhoztatja, amely az alsóbb társadalmi rétegek problémájaként állítja be a családon belüli erőszakot és nem feltételezi, hogy azok elkövetői középosztálybeli férfiak is lehetnének. A Fent és Lent ezzel szemben a problémát kifejezetten nem osztályalapúnak, hanem a társadalmi szerkezetből (férfiak dominanciája többek között a termelőeszközök fölött is) fakadónak gondolja, ezért az osztályalapú stigmatizálást ugyancsak elveti, sőt elitistának gondolja.

"A családon belüli erőszak ellen „rámenős civilek” ráadásul az esetek döntő többségében teljesen ingyen végeznek olyan szociális munkát (segélyvonalak, csoportterápia, képzés) többek között alsó osztálybeli nők számára, amelyet az állami intézményektől és más civilektől nem kaphatnának meg. És van olyan feminista aktivizmus is Magyarországon, amely kifejezetten a legszegényebb nők elnyomása ellen küzd. Az persze igaz, hogy a feminizmus láthatóságát növelni kellene, de láthatóság nem azért nincs, mert a feministák elitisták és nem foglalkoznak alsóbb osztálybeliekkel"

Itt Ámon Kata egyszerűen csak félreért minket, amennyiben úgy interpretálja a poszt hozzáállását a magyarországi civilekhez, hogy azok elitisták volnának, és nem foglalkoznak alsóbb osztálybeliekkel. A poszt ilyet nem állít, hanem azt a megközelítést kritizálja, amely az alsóbb osztályok szintjére redukálja a patriarchális társadalom anomáliáit. Hogy a magyarországi feministák amúgy minden nő számára biztosítanak ellátást, azért minden tiszteletünk az övék.

Ámon Kata vélekedésével ellentétben nem állítottuk, hogy a feministák elitisták volnának (azt sem gondoljuk a társadalmi láthatóság függvényének, hogy valójában azok-e vagy nem azok). Mi azt a beszédmódot vetjük el, amely a szegényekkel azonosítja a családon belüli erőszak problémáját, és ezt valóban falsnak gondoljuk. De semmiképpen nem azért teszünk így, „mert a feministáknak kicsi a támogatottságuk”, hanem mert ez az attitűd lenéző egy meghatározott társadalmi réteggel szemben, és egy másik társadalmi csoport felsőbbrendűségét hirdeti.

Liberalizmus, elitizmus, CEU

"...liberalizmus=feminizmus=férfigyűlölet=elitizmus=kizsákmányolás vonalba abszolút beleillik. A feministák civilek és ezzel a liberalizmus által propagált civil társadalomhoz tartoznak, de elitisták, mert kicsi a támogatottságuk (ld. az erre utaló ironikus megjegyzést az első bekezdésben) és CEU-sok, tehát nyilván Soros György pénzelte liberálisok (bár vannak nem feltétlenül feminista marxisták is a szociológia tanszéken – a világ már csak ilyen bonyolult)."

Ámon Kata állításával ellentétben tehát nem vetjük el a feminizmust, azon az alapon pedig semmiképp, mert azt a liberalizmussal azonosítanánk. De a liberális feminizmussal nem tudunk egyetérteni. Mert míg a patriarchátus a kapitalizmus funkciójaként működik - mindeközben a liberális feminizmus egyéni bűnt feltételez ott, ahol az általa egyébként igenelt gazdasági viszonyok termelik ki újra és újra az erőszakot. Az okok helyett az izompólós egyént bünteti, miközben újra meg újra kitermeli ezt a pozíciót. Egyetérteni az okokkal, majd megbélyegezni és büntetni a következményeket: szerintünk ez nem járható út. Elvetjük azt a megközelítést is, amely a férfiak által elkövetett erőszak erőszakos visszaverésében hiszi a férfiak és nők közti egyenlőtlenségek megszüntethetőségét. Ugyancsak elvetjük bármely társadalmi csoport neme (és persze többek között származása, etnikai hovatartozása, vallása, nyelve) miatti negatív jelentéstartalommal való felruházását.

A Kettős Mérce szerzője által később hivatkozott NANE, illetve PATENT egyesületek által vállalt hozzáállással szintén nem tudunk teljes mértékben azonosulni, hiszen azok kifejezetten „a férfierőszak nő- és gyermekáldozatai” érdekében lépnek fel, a családon belüli erőszakot pedig „a családon belüli nők és gyerekek elleni erőszak”-ként definiálják. A strukturális okok miatt nem tartjuk elegendőnek az erőszaktévők büntetését sem. Azon a hősies napi munkán túl, amit a NANE vagy a PATENT végez a családi erőszak áldozataiért, szükség van a struktúra megváltoztatására is.

Aztán: ha a posztunkban említett feminista „CEU-s”, akkor őt persze Soros György „pénzeli”, de a kifogásolt mondatunk nyilván nem erre utal, mert ennek itt semmi jelentősége nincsen. Ez a mondat a poszt lezárásaként írt „stílusparódiát” vezeti föl, amely olyan terminológiával próbálja tömören összefoglalni a mondandót, amelyet a „CEU-s feministáktól" és az ennek az ügynek szentelt haladó gondolkozástól általában is oly jól ismerünk, akár személyes beszélgetéseink nyomán. Ez a nyelv a magyar kontextusban, a helyi fül számára idegennek és irrelevánsnak tűnik, mert a szükséges kulturális és nyelvi fordítási munkát már nem végzi el. Legnagyobb kártéteménye, hogy bezárja magát ebbe a közönséget irritáló szerepbe és így megakadályozza, hogy társadalomformáló eredménnyel beszéljen. Ugyanakkor ezen a ponton meg is követjük Ámon Katát, mert utalnunk kellett volna arra is, hogy az átlagos magyar percepcióhoz képest vannak olyanok a CEU környékén is, akik képesek a magyar helyzetbe ágyazottan elmesélni ezt a sztorit. Mindenesetre: a megszólított CEU-s feminista nem Ámon Kata, hanem ez a kifogásolt nyelv en bloc. A poszt zárlata egy ilyen - valóban ironikusnak, de nem ellenségesnek szánt - stílusparódia, amelynek az a célja, hogy arra buzdítson, hogy a kifogásolt indexes írás sztereotipizálását, durva esszencializálását és rutinszerűen űzött bulvár-agresszióját az is velünk együtt ítélje el, aki ezt a nyelvet használja, mert ez az általunk közösen osztott értékekből következne.

A Fent és Lent szerzői azt remélik, hogy amellett, hogy a Kettős Mérce által hivatkozott feministákkal együtt növelni tudjuk a feminista diskurzus súlyát, meg tudjuk jeleníteni a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek okát, az egy-egy társadalmi csoport hibáztatása helyett a társadalmi berendezkedés kritikáját. Ilyesmikért küzdünk. De semmiképpen sem gyűlöletkeltéssel, vagy annak eltűrésével. Ilyesmit semmilyen nagyobb stratégiai egyezés kedvéért a jövőben sem fogunk szó nélkül hagyni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr295628153

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.12. 15:00:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Fent és Lent ... Ezt csak a pihent-agyúak olvassák el....
Nem, a feminizmus eleve káros eszme, nincs mit mentegetni rajta.
@Doberdo: és még próbáltunk egyszerűen fogalmazni :) a holnapi posztunk már ismét nemcsak "pihent-agyúaknak" szól!
Egyenlőre csak egy részlettel kapcsolatban lenne megjegyzésem: "mert ugye a budai burzsoáknak két Glenfiddich után nem szakad el az agyuk, csak a söröző prolinak." A közép- és felsőosztályban nem lehet tudni, hogy mennyire mások az arányok, ugyanis ezekben a körökben igen változatos eszközökkel - lefizetés, zsarolás, vesztegetés stb. - is el tudják érni.
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos vita a jelenlegi körülmények között parttalan, ugyanis abból az előfeltevésből indul ki mindkét fél, hogy az erőszakos cselekedet megítélése szempontjából fontos az elkövetés helyszíne és körülményei. Ez a probléma okafogyott lenne, ha az emberek az erőszak minden formáját elítélnék, és nem lenne olyan eset, amikor azt mondanák, "az más".
hát srácok ez nagy bullshit lett. legközelebb fogalmazzatok pontosabban!
Hú mekkora szarkavarás egy pitiáner családi belső ügyben.
Ennyi zagyvaságot ritkán olvas az ember. Az írásban semmi rendszer. Talán egy átmulatott éjszaka mosléka.
@volankombi: Két nem túl rövid reagálás:

1, Ez, már elnézést, de egy nagyon polkorrekt válasz lett Ámon Katának, aki sok esetben arrogáns és igazságtalan volt a cikkében nem csupán a Fent és Lent virtuális közösséggel szemben, de mindazon emberekkel, akik nem úgy gondolkodnak a témáról, mint ő és harcostársai (s ilyen tekintetben nagyon is elitista volt, egy a kastélyából megvetően kikiabáló arisztokrata). Azt kell mondanom, Deansdale válasza sokkal jobban üt, nem csupán keménysége és a polkorrektség mellőzése miatt, hanem mert egyenesen kimond dolgokat (amiket ez a cikk egyáltalán nem).

www.ferfihang.hu/2013/11/21/ferfiakat-veresre-rugdosni-nem-kell-felnetek-jo-lesz/#comment-20049

2, Szomorúan látom, hogy az olyan jobb reményű szervezetek és mozgalmak, mint A Város Mindenkié, a Lehet Más a Politika és a Negyedik Köztársaság, behódol a feminista diskurzusnak.

A feminizmussal nem az a legfőbb probléma, hogy több kárt okoz, mint hasznot (erről remek cikkeket közöl AlterEgo a Férfihangon), hanem hogy meghaladott.

- Miért foglalkozzunk a feminista mozgalommal, miközben már meghaladta az emberjogi mozgalom?
- Miért foglalkozzunk a feminista filozófiával, miközben már meghaladta a humanista filozófia?
- Miért foglalkozzunk a feminista társadalomtudományokkal, ha pl. a kulturális antropológia jóval reálisabban leírja az embert?
- Miért foglalkozzunk feminista irodalomtörténettel, miközben minket az olyanfajta irodalomtörténet érdekel, ami magával az emberrel foglalkozik?

A feminizmus témája, tárgya és alanya a nő. A humanista filozófia és az emberjogi szemlélet témája, tárgya és alanya a férfi és a nő, vagyis az ember.

Sokkal értelmesebbnek tartanám, ha inkább emberjogi aktivistákkal vennénk fel a kapcsolatot, nem pedig feminista légiósokkal, akik kizárólag önmagukért küzdenek, semmi másért. Tudom, nem egyszerű, mert azért a feministák között vannak tisztességesek, és még maga a Férfihang is kapcsolatot tart fenn a keresztény feministákat tömörítő Talita-val.
@volankombi:

Röviden, zanzásítva:

A feminista/nőjogi diskurzust meghaladta a humanista/emberjogi diskurzus. Meghaladta, nem elpusztította. Vagyis a feminista tradíció által felhalmozott tudásanyagot fel lehet, sőt kell használni, DE egy magasabb szinten, ami pedig, úgy néz ki, az emberjogi oldal.
"...liberalizmus=feminizmus=férfigyűlölet=elitizmus=kizsákmányolás vonalba abszolút beleillik. A feministák civilek és ezzel a liberalizmus által propagált civil társadalomhoz tartoznak, de elitisták, mert kicsi a támogatottságuk (ld. az erre utaló ironikus megjegyzést az első bekezdésben) és CEU-sok, tehát nyilván Soros György pénzelte liberálisok (bár vannak nem feltétlenül feminista marxisták is a szociológia tanszéken – a világ már csak ilyen bonyolult)."

Miközben a radikális feministák (így maga Ámon is) hangsúlyozzák, hogy nekik, radikális feministáknak semmi közük a liberális feministákhoz, azt látjuk, hogy a radikális feminista Nőkért Egyesület a liberális feminista NANE ernyőszerve; a radikális feminista Antoni Rita, miközben interjút készít a liberális feminista Sándor Klárával, jelzi, hogy számára ő egy autoritás; liberális feministák idézgetnek a radikális feminista Simone de Beauvoir-tól; az AVM-be magukat berágó radikális feministák, Ámon Katával az élén, a liberális feminista NANE zsoldosai. Vagyis a radikális feminista és a liberális feminista különválasztása mögött nincs valódi tartalom, mivel itthon, a magyarországi viszonylatokban ez a két fogalom ugyanazt jelenti.

Arról nem is beszélve, hogy a mostani neoliberálisok és neokonzervatívok többsége volt marxista, leninista és trockista. Ez pedig leképeződik a feminizmusban is - marxista feministából (neo)liberális feminista.

A világ már csak ilyen egyszerű.