Most kellene leállni, kedves Kövér László!

2013.12.04. 14:40 baum

kövér_1.jpgAnnyira ott lettem volna, mikor megszületett ez a nagyszerű gondolat az új házszabályról:

Kezdésként az ülést vezető elnök elnöki emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét.

Nem tudni, hogy ezt maga a házelnök ötölte-e ki, vagy valamely közeli munkatársa szervilisségének az eredménye, de az biztos, hogy óriási bajok vannak a fejekben arrafelé. Külön bájos, hogy a megalomán és öncélú faszkodást a választópolgárok közösségének köszöntésével akarja legitimálni

A házszabály módosítása leginkább a tavaszi parlamenti ülésszaknak szól, magyarul a kampánynak. Az már kiderült, hogy a Fidesz-KDNP minden erejével igyekszik visszaszorítani az ellenzéki akciókat az ülésteremben. Rogán és Harrach adta be azt a nagyszerű módosítót, hogy az ellenzék ezentúl nem élhet semmilyen vizuális rásegítéssel az ülésteremben. Ez azt jelenti, hogy se feliratot, se molinót, se műmonoklit, se aranytalicskát nem lehet bevinni. Illetve ez így nem igaz, bármi tábla bevitelét ezentúl engedélyhez kötik, amit minden bizonnyal Kövér majd el is bírál.

Rend lesz! – mormoghatja bajsza alatt a rendpárti. A külsőségek igen fontosak, de csak azok.

A napirend előtti felszólalások és az interpellációk alatt Kövér László igen elnéző a kormánypárti macsók hangoskodásaival szemben. Valamiért ez nem zavarja őt. Kizárólag akkor hajlandó közbelépni, ha már kvázi nem lehet hallani a felszólalót. Ahogy azt sem tartja a parlament méltósága szempontjából károsnak, hogy nőverők szavaznak arról igennel, hogy büntesse-e meg a házelnök azokat, akik szólnak, hogy nem kéne nőverőknek az ország házában üldögélnie.

Mindezek nem rontják a ház méltóságát Kövér szerint, a vizuális akciók pedig igen. Szinte az az érzése az embernek, hogy a ház elnöke szerint az ellenzék léte sérti a parlament méltóságát.

Az a kérdés, hogy lesz-e legalább egy kormánypárti képviselő, aki azt mondja, hogy most álljunk meg egy picikét. Lesz-e minimális jelzés a legfelsőbb hatalom felé, hogy ne őrüljünk már meg teljesen, srácok. Lesz-e olyan házon belül, aki megmondja, hogy attól senki nem fog jobban tisztelni, Laci, ha hatalmadnál fogva kötelezően elrendeled, hogy vigyázzba vágja magát mindenki, ha csak megjelensz. Nagyon macsós vagy így is, attól nem lesz nagyobb a fütyid, ha hülyét akarsz csinálni mindenkiből, ráadásul eléggé valószínű, hogy így csak magadból fogsz azt csinálni. Lesz egy józan fideszes, legalább egy, aki mer nemet mondani?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr675675512

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér: Jó a törvények minősége 2013.12.04. 21:39:02

Minőségi és mennyiségi szempontból is kiállja a próbát az elmúlt három és fél év törvényalkotása Kövér László szerint. A házelnök úgy látja, egy törvénnyel sem okoztak kárt, legfeljebb nem használtak annyit, mint szerettek volna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na és ki a s*art érdekel, hogy a sok tolvaj mivel szívatja egymást a parlamentben? Én csak örülök neki. Remélem kölcsönösen addig baromkodnak egymással amíg agyvérzést nem kapnak pártállástóé függetlenül (tisztelet egy-két kivételnek).
Tessek mondani? Kormos es palcazas nem lesz?
Amugy meg ez van nektek, szagoljatok...
de még ez is beugrott:
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista ifjak indulunk,
Mert bennünk apáink reménye.

Széttörte népe láncát,
S elmúlt idők homályát,
Ifjúi vére árán annyi vértanúnk,
Kövesd a példát, a párt szavát,
És győzni fogsz, te büszke ifjúság!
@sas70: Szerintem sok szunyókáló képviselőnek ezt énekelné valaki, felugrana és vigyázzba állna. :-))
A régi reflexek okán.
Azért azt el tudom képzelni, hogy vannak akiknek feláll ha meglátják a kötéllacát...
Lesz egy józan fideszes, legalább egy, aki mer nemet mondani? Hát már hogy is lenne? Ki mer itt szólni?
Hogy fér meg egy testben a 80-as, 90-es évek Kövérje a mai Kövérrel? Hogy lett a lázadó hippiből vaskalapos, tekintélyelvű ultra konzervatív?

Egyébként a képviselők nyugodtan felállhatnak akkor is amikor megjönnek a méltóságok, és akkor is amikor elmennek.

Az eszetlen, kapkodó,dilettáns, ad-hoc, populista törvényhozásról kellene leszokniuk, illetve a saját pecsenye sütögetésről, és akkor talán jutnánk is egy picit előre.
@Hátrányos helyzetű kaviár: remélem sokan gondolkodnak még így nálatok, mert idehaza, nekünk már annyi...

orbán ez a gyerekszobátlan, büdösszájú fűzfacsipolla 2 millió márióval tartja sakkban az egész országot.
@Muad\\\'Dib: "Na és ki a s*art érdekel, hogy a sok tolvaj mivel szívatja egymást a parlamentben? Én csak örülök neki."

Csakhogy valójában ezek a megélhetésiek nem egymást szívatják hanem minket. Amit te annak hiszel, miszerint egymást szívatják, az semmi más mint a látszat, hogy csinálnak is valamit azért a pénzért amiért alkalmazzuk őket. Még mindig örülsz?

Mellesleg a parlament tekintélyét pont a kötéllaca és a kvázi 2/3-os megélhetési fideszes bandája rombolja a legjobban. Hányhatnak cigánykereket a parlamentben, vagy akár be is tilthatják, akkor se tudom őket tisztelni. Azt ugyanis ki kell érdemelni, és nem szabályok miatt van. Megmondhatná már valaki ezeknek a fideszes majmoknak...
Kövér lászlónak feláll ha látja, hogy a többiek felállnak. Hát...kinek a pap, kinek a papné ugye...
Szégyellje magát az az ember(képviselő) aki ennek a mosdatlan szájú bunkó kinézetű tahónak feláll és tiszeteletété fejezi ki.Előbb állnék vigyázzba a disznóól előtt,Kövér KÖteles előtt soha!
@zobod:

Ezen jót nevettem.

Memóriád? Központilag törölve?

"1 millió munkahelyet teremtünk"

Vagy ő hazudott, vagy te. Maradjunk abban, hogy mindegyikőtök.
Sok parlamentben, még az Európai Parlamentben is ez a szokás, ahol Martin Schulz-nak áll vigyázba mindenki, a könyvesbolti eladó képesítésű szocialista politikusnak.

Ez egy tisztelet adás, ami a parlamenti rend őrzőjének szól. Lehet nem szeretni, vagy az embert nem szeretni, de nálunk miért diktatúrázik meg nácizik egy csomó ember minden renddel összefüggő dolog kapcsán? Ez egy súlyos agymosás szomorú eredménye.
Amikor egy zenekar feláll, mert a karmester fellép a pulpitusra, vagy az osztály feláll, ha bejön a tanár, vagy bármiféle felállás a tisztelet jele. A tiszteletet pedig ki kellene érdemelni kedves honatyák! Amit Ti csináltok ott a Parlamentben, arra csak azt lehet mondani, hogy ülj le fiam egyes!
csodálkozom, hogy csak akkor kell felállni mikor bejön és nem végig mikor beszél.
"Illetve ez így nem igaz, bármi tábla bevitelét ezentúl engedélyhez kötik, amit minden bizonnyal Kövér majd el is bírál."

"2) Az Országgyűlés ülésén történő szemléltetést a Házbizottság engedélyezi. Szemléltetés
engedélyezésére vonatkozó kérelem legkés őbb a Házbizottság ülésének megkezdése el őtt egy
órával nyújtható be.
(3) Bizottsági ülésen a szemléltetést a bizottság engedélyezi . Szemléltetés engedélyezésére
vonatkozó kérelem legkésőbb a bizottsági ülés megkezdése előtt egy órával nyújtható be."
nem kell ide házszabály. Az "bevonulás" alatt le kell játszani a Himnuszt, felállnak maguktól is :) Ha meg nem, mennek a youtubera.
@Don Quixote de la Ferko: Volt egy "Messiás" a neve HOFFMANN GÉZA Alias Hofi Ő MONDTA:"A kővér szájából őmlik a szar"A jelenlegi állapot szerint szükséges lenne egy regiment szippantós autóra a volt "t"Ház alapos űrítésére!
@Publius Decius Mus: valami római a szamarát nevezte ki szenátorrá a neve kövérusz faszidusz volt!
@kovi1970: mire gondolsz?nálunk a nyoc-kerben az ijenbő "nevető-embert"csinyátunk sörös kriglivel!
@Melchi Zadok: na-na!A Máriónak van memóriája!Ennek a kétmilliónak hazája sem lesz,ha még sokáig ixelgetnek nemzeti-üzletileg!
@barli: főleg a székely himnusz a menő!a rokositott változatát síkosítóval ajánlom neked és barátodnak az esemény előtt!Pitykés lajbis huszárok sorfala között csendőr sortűzzel kisérve!Turullal kerítve!
Nem értem. A libsik nem képesek felállni, megadni a tiszteletet a közt. elnöknek?
Azért a választópolgárokra hivatkozni pofátlanság. A honatyákra talán helyesebb volna, de közülük jó páran valóban lejáratják a Parlamentet.
@istvankah: Szerintem ha egy hozzászólás nem érdemi akkor legalább vicces kellene legyen. De ez csak egy tanács neked.
@♔batyu♔: még nem az, de még lehet :)
@♔batyu♔: A Kövér mióta köztársasági elnök?
@♔batyu♔: én biztos libsi vagyok, de nem várom el, hogy a hallgatóim felálljanak, ha bemegyek előadást vagy szemináriumot tartani.

Igaz, nem is élek vissza a helyzet adta aszimmetriával és nem hatalmaskodom felettük.
@gmower: figyuka, ha legközelebb azt találják ki, hogy mindenkinek le kell szopni@ dagilacit, akkor te sem kapnál agyvérzést? Nem látod át a lényegét a kérdésnek, ez ellen harcoltunk évtizedeken keresztül. De csak szopogasd nyugodtan a gazdáid f@szát ha az megnyugtat téged.
@flort: De nem is húznak ki molinókat az előadásod alatt. :-))
@belekotty: nem. de ha nem tetszik nekik, nem jönnek be. Ha a vizsgaeredménnyel van bajuk, arra is van lehetőségük, hogy felszólaljanak. Az elmúlt 4-5 évben ilyenre nem volt példa, aki elégtelent kapott, tisztában volt vele, hogy miért.
@Visionstar: Majd ha megtanulsz magyarul beszélni ordenáré káromkodások nélkül, akkor szólj hozzám, addig a mondanivalód tartalmával nem vagyok hajlandó foglalkozni. Megtanulhatnák már a nagy ballib megmondók, hogy attól hogy valamit csúnyán és hangosan mondanak, nem lesz kevésbé baromság.
nagyon jókat nevetek!

Kár, hogy ilyeneknek kell történnie ahhoz, hogy a humor igazán kijöjjön az emberekből.
@istvankah:
csóri HOFI bele is hallt az ominózus TF-en tartott beszédbe.
Úgy látszik valamit láthatott az öreg.

Mennyiszer emlegetjük otthon, hogy erre mit mondana Géza!
@gmower: Ilyen színvonalra gondolsz?

"Slovensko, do toho! Köpjetek a forradalomra! 2013.10.23 12:18:53

1956-tól Bajáig: " Csakis a kulturált és művelt nép lehet szabad, csak neki lehet jó kormánya. A forradalmak egymásutánjától vérbe borult műveletlen nemzet nem vívja ki szabadságát és jogait, és rövid idő elteltével ismét kijátszatik és önkényuralomba.....

gmower 2013.10.23 20:33:32
Ezek vagytok ti ballib férgek, magyarellenes drogos ki pöcsök."
@diplomassenki: "hallt" - biztos van diplomád?
@belekotty:
Te soha nem gépeltél még el semmit?

igen, sok iskolát végeztem 4xjártam az első, 4x a második osztályt!

Nem elég?

A Te színvonaladon még sok is, ha csak ennyit tudsz; kötözködni!
@diplomassenki: Hát a halt helyett még sosem gépeltem hallt. Pont ott csúszott meg az ujjad, nahát! És milyen ideges lettél tőle! :-))
A posztoló két hibát is vétett, de a cél érdekében neki semmi sem drága.
1. A következő országgyűléstől lép életbe ez a szabály, tehát már biztosra veszi a Fidesz győzelmét.
2. Nem csak Kövér esetében kell felállni, hanem pl. Újhelyi esetében is.
@belekotty:
nem lettem ideges, pont nevetek rajtad!

Nem figyeltem oda, de nem magyarázkodom, mert látom kitaláltál magadnak és mindenbe bele fogsz kötni.

Szép napot kívánok!
Soha nagyobb örömöd ne legyen az életben, minthogy a 2 LL-en lovagolsz.
Nem vagyok tökéletes, és elgépeltem, bármilyen hihetetlen.

:-)))))
@gmower: Na, ezt jól beszoptad! Ha ha ha! :DDDD
@zommmmmbi:
Sikerült belépned egy régi alvóreggel is?
Fejtsd ki részletesen, mi a posztoló célja, amiért semmi sem drága?

"A következő országgyűléstől lép életbe ez a szabály"

Egyelőre még csak tervezet. Vagy te már tudsz valamit?
A következő verzió az lesz, hogy a fideszeseknek nem kell felállni, a maszoposok és az LMP tagjai egyenként járulnak majd majd Kövér főköcsög elé különböző adományokkal, tömjénnel, nokiásdobozokkal, és szopóskurvákat is telepíteni kell az elnöki pulpitus alá....

Agyrém ez az ember, Kossuth forog a sírjában, amikor ezek államférfinak nevezik magukat.
@Le_Penseur: Szerintem ez nem alvóreg, még soha nem szóltam hozzá itt.
Téged nem zavar, hogy a posztoló máris uszít egy még nem elfogadott szabállyal kapcsolatban? A tervezet szerint ez a szabály csak jövő májustól él. Ugyan olyan jogom van egy tervezettel kapcsolatban véleményt nyilvánítani, mint a posztolónak.

De bocs, ha belezavartam ebbe a belterjes beszélgetésbe.
Engem nem zavar, ha egymást hergelitek, ezzel nem lesz kedvezőbb a baloldal helyzete, csak elterelitek a figyelmet a súlyosabb problémákról.

Na, itthagylak titeket, kellemes akolmeleget.
@belekotty: Azt ugyebár nem egy embernek címeztem, csak akinek inge az vette magára :)

Ha még ügyesen keresgélsz az elmúlt több, mint 5 év általam írt 1501 hozzászólás között, akkor valószínűleg tatálsz még ennél cifrábbat is, de kérlek, ha már ennyit fáradozol, akkor készíts egy statisztikát, hogy milyen arányban nyilvánulok meg ilyen stílusban, és ha ez néhány tized százalék fölött lenne, esetleg nem lenne vagy két nagyságrenddel kisebb, mint a felém irányuló fröcsögés, akkor megkövetlek, és a sarokban kukoricára térdepelek.

Sajnos olyan mennyiségű mocsok ömlik az internetes "újság"-okról az emberre, hogy nekem is nehezemre esik visszafogni magam néha. Mert én nem vagyok tökéletes, mint sokan mások errefelé.

Persze tudom, ne olvassam, de én szeretek tájékozódni mindenhonnan, nem gondolom, hogy egy bölcs, egy párt, egy újság tudja a tutit. Viszon ami itt az Indexen és blogjain van, az egyértelműen az ország sajtójának és kommentelőinek a legalja. Néha velem együtt, merthát aki korpa közé keveredik ugye... :)
@Amadeus62: Alljanak csak fel!! Napomta tudatni kell veluk, hogy ki a kenyerado gazdajuk!!
@zommmmmbi:

Természetesen jogodban áll elmondani a véleményed. Épp ezért kérdeztem, hogy szerinted mi a posztoló célja? Miből gondolod, hogy a posztoló uszít? Mire, ki ellen uszít?

Látom közben itt hagytad kis társaságunkat. Kár!
Már a cím is sunyi. Miért Kövérnek címzi?
Az egész poszt csak arra jó, hogy hergeljen titeket. De ha ez nektek jó? Meg sem hallgatjátok a másik felet, a hozzászólásomra sem válaszoltál érdemben, csak személyeskedtél. Pedig a két felvetésem arra lett volna érdemes. De ezt át sem gondoljátok.
Elég sokan kifogásolják hogy a T. ház "elkurvult". Felszólalások alatt beszélgetnek, bekiabálnak, mászkálnak, és kezd az egész kocsmahangulatba átmenni.

Abban is egyet értek hogy a válaszók szerint ez nagyban csorbitja a ház tekintélyét és degradálja az ott végzett munka értékességét.

Véleményem szerint igen is kell egyféle hézirend ami leírja mi az ami belefér és mi az ami nem. Ez egyféle protokol. Nyilván ha ez ember elmegy egy fogadásra akkor nem szarik a csapba mert ezzel kellően magár atudja terelni a figyelmet. Az angol királynő is igen szigorú protokolt követ még sem fikázza senki hogy pukkedlizni kelle lőtte vagy épp kezetcsókolni. (nem tudom mi az angoloknál a szokás)

Tudom hogy liberálisokak ez derogál, és nekik ne mondja meg senki hogy kinek köszönjenek vagy, hogyoan viselkedjenek, de tegyék azt a Parlementen kívül.

Most hogy fel kell állni. Ezt is jónak gondolom. A házelnök (még akkor is ha történetesen nem mindenki kedveli) közjogi méltóság, ráadásul a felállás nem csak az ő személyének szól hanem egyféle tiszteletadás a Parlament munkájának (akkor kezdőik amikor a házlenök elfoglalja a helyét), és valamilyen szintű eleganciát és ünnepélyességet ad a helynek és az ott végzett munkának.

Hogy ez derogál a liberálisoknak, hát egyszerű, nem kell odamenni.

A munkahelyek többségén is vannak szabályok amit azoknak akik ott akarnak dolgozni be kell tartani. Az iskolában is föl kell állni a tanár beléptekor, még akkor is ha pár liberálisan nevelt porontynak ehhez nincs kedve.

Egyébként meg egyszerű. Tessenek választást nyeri és akkor meg lehet változtani és bele lehet tenni a liberális értékeket is, mint pl a "fasz"-ozás vagy a köpködés vagy épp a csapba szarás.

Ez van.
@zommmmmbi: Az a fórum arra hivatott hogy az ellenzék kellően kihőböröghesse magát :) Ne lepődj meg ha nem válaszolnak neked, mert azt nem tudnak csak hőbörögni meg fikázni ill. orbánozni.
Itt fölösleges érdemi vitára számítani :)
@zommmmmbi: kérlek. Mindenki tudja, hogy a Fidesz fog nyerni jövőre, már három éve úgy alakítgatják a törvényeket, hogy csak a teljesen hülye nem lát át a szitán. Mondjuk lehet, hogy ha sejtették volna, hogy az ellenzékben akaratos ovisok kerülnek helyzetbe, ügyeltek volna a fair eljárás látszatára, de nem ez történt. És az is lehet, hogy nem ismerik a "fair play" kifejezés mögött húzódó jelentést.

2. pontodhoz: tökmindegy, kinek kellene felállni, idétlen az ötlet. Olyan párttitkáros, belorussziás.

Kb. ennyit érnek a felvetéseid.
Akkor megyek és tovább keresek egy normális blogot, ahol nem csak egymást akarják hallani a balosok.
Liberalizmus, persze....
Csak addig, amíg azt írjuk, amit olvasni szeretnének.
Ez volt a jellemző az egész SZDSZ-re is. Soha, senki nem akart annyi mindent betiltani, mint ők. Kirekesztett írók, rendezők maradtak utánuk. Szobrot lebontani, színházi darabokat betiltani, ezek ők.
@flort: Nem igazán értelek.
A választűási törvényt az EU európa egyik legjobb választási törvényének minősítette.

Azt hogy kételenek lesztek a többséget megszerezni nema törvény rovására kell irni, hanem a kelekótya ellenzék rovására.
Töketlenek, egymással versenyeznek uyagn azon a szavazóbázison, ahelyett hogy érdemi módom próbálnák a vállasztó felé kommunikálni hogy ők miben látják a megoldásokat.

Nem kell előre mentegetőzni meg a törvényt mint bűnbakot mutogatni a tuti vereség mentésgére.

A törvény tiszta, átlátható, demokratikus és ugyan akkora esélyt biztosít minden pártnak.

Ennyi.
@Konzervatív0: "Az iskolában is föl kell állni a tanár beléptekor, még akkor is ha pár liberálisan nevelt porontynak ehhez nincs kedve." Általános és középiskolában igen. Egyetemen nem. Jártál már ilyen helyen?

Vagy bármilyen vezetői értekezleten, ahol érdemi munka zajlik?
@flort: Gyurcsány miniszterelnöksége idején felvetette, hogy legyen kisebb parlament és legyen egyfordulós választás. Akkor ez miért nem zavart benneteket? És az, hogy míg Budapesten 20 ezer ember szavazata eredményezett egy helyet, addig vidéken volt, ahol 50 ezer. Ez arányos volt? Szóval ne gyertek itt ezzel!
@flort: Az egyetemnek és a vezetői értekezletnek nem feladata a választók meggyőzése az érdemi munkáról.
Egyébként amikor én egyetemre jártam akkor még feálltunk.
@zommmmmbi: No látod most lejhet örülni mert teljesült egy gyurcsányi álom :)
@Konzervatív0: figyelj, te le vagy tévedve ezzel a többes szám második személlyel. Nyilván nem vetted még észre, ezért most szólok.

(A "választűási törvényt" gondold újra, mert belekotty Tanár úr rád fog szállni!) Amúgy érdekelne, hogy pontosan milyen környezetben és ki által történt ez a minősítés (egy link elég lesz), merthogy elég sok a bizonytalanság és többször változik a törvény, mint az alkotmány (pedig az sem piskóta).

Az utolsó bekezdésed pedig mutatja, hogy fogalmad sincs sem a választásokról általánosságban sem a szóban forgó törvényről. Ha pl. egyenlő esély lenne, a kdnp nevű Patyomkin-szervezet kevesebb szavazatot kapna, mint a MKKP. Ellenben egy adag házipálinkában hajlandó vagyok fogadni, hogy a KDNP be fog jutni és jövőre is külön frakciót alapíthat, noha sem tagsága, sem hibahatárt meghaladó támogatottsága nincs.
Mondom én, egy brancs ez :)
@flort: Ha összefog az ellenzék, akkor is ugyanez lesz a helyzet. Az MSZP beviszi a hátán a DK-t és az Együtt-PM-et. Sőt a PM az Ungár Klára által fémjelzett egyszemélyes pártot is.
@zommmmmbi: nem zavart, most sem a kisebb parlament zavar, hanem hogy az ilyen döntéseket konszenzussal kell meghozni. Ismered a kifejezést? NEM egyetlen párt, lobbiérdekektől befolyásolt elmebeteg tagjainak az okostelefonján íródott karakter-láncoknak kellene törvénnyé válniuk, hanem hosszú és éremi szakmai és társadalmi egyeztetés után kikristályosdott szövegeknek.
@flort: "Mindenki tudja, hogy a Fidesz fog nyerni jövőre, már három éve úgy alakítgatják a törvényeket, hogy csak a teljesen hülye nem lát át a szitán. "

A Fidesz azért fog nyerni jövőre, mert az ő rublikájukba teszik a legtöbben az x-et. Ennek semmi köze a választási törvényhez, mindegyik pártnak pontosan ugyanannyi szavazatra van szüksége a győzelemhez. Nem a törvények tehetnek róla, hogy az ellenzék nem képes meggyőzni a szavazópolgárokat, hogy képesek egy ország vezetésére.

"Egyetemen nem."

Ahova én jártam, ott kellett, sőt az előadás végén megtapsoltuk az előadót. Persze, csak ha nem aludtunk el :) És nem, nem fájt, nem éreztük úgy, hogy párttitkáros, a felvétei ponthatár pedig az akkor 120-as maximum mellett 117 volt, mielőtt esetleg lekamuszakozná valaki.

@zommmmmbi:

Hát ne az Index főoldalra kitettek közt keress ilyet :)
@zommmmmbi: mindannyian tudjuk, hogy nem fog összefogni. De akkor is, a DK és a Bajnai-féle társaság úgy tudom kb. a bejutási küszöb környékén ingadozik, hol alatta, hol felette.
Nem vagyok ballib-komcsi-kurva, vagy hogyan szoktátok írni?!

De,
rosszabbul élünk, mint 4 éve,
félnek az emberek nyíltan politizálni,
stadionország leszünk, miközben a 70 éves csigolyatörést szenvedőt ellátás nélkül haza akarták küldeni a kórházból,

szerintem sokkal fontosabb dolgok is vannak, minthogy ki milyen táblát visz be a T. Házba!

A FIDESZ megkapta a lehetőséget, hogy javítson az ország helyzetén, de "csak" a saját uradalma helyzetén javított.

OK, legyenek ők a következő kormány is, ha a többség ezt akarja, de ahhoz ne kellejen már elmenni az országból annak, akinek nem jó amit csinálnak.

Emelik 2,4%-val a nyugdíjakat! Hurrá, csak a boltban ennél lényegesen többet kell fizetni.

Emelik a minimálbért? Hurrá, csak a vállalkozások jelentős része nem tudja a járulékokat kitermelni.

GYES, GYED, duplán, triplán? Persze, mert így sokan tovább maradnak otthon, ezzel kozmetikázva a foglalkoztatási statisztika. Aki korábban szült 3 gyereket, mint én, az visszamenőleg megkapja ezeket az összegeket?

NEEEEEEM, MERT EZ VÁLASZTÁSI SZEMFÉNYVeSZTÉS.

A baj az, hogy aki ezen átlát, arra mindjárt jön a komcsikurvázás!
"A német politikai kultúrának is része, hogy a politikai élet résztvevői általában megadják egymásnak a tiszteletet, és a nem egyszer éles politikai viták ellenére is hangsúlyos elem az együttműködésre törekvés. Mindezt már a parlament ülésének
kezdete is szimbolizálja: az ülés kezdetét jelző gongra a képviselők felállnak, az elnökség pedig ekkor bevonul."
Szóval máshol is van ez így.
@gmower: Persze, a XIV. században a bolognai egyetemen is ez lehetett, meg nagyapám korában a Ludovikán is. Én azonban az egyetemek mai állapotáról beszéltem.

Úgy látom, a törvény kapcsán nem vagy hajlandó vagy képes a felszín alá nézni, így ezt a kollektív monológot talán fejezzük be. Kicsit olyan, mint a börtönben, amikor a vicceket már csak számok alapján emlegetik és a 14-re mindenki fetreng a nevetéstől. Panelekkel nem nagyon lehet vitatkozni.
@zommmmmbi:
nagyon fontos dolgokat írtál, TISZTELIK egymást!
Ott! Nem itt!

De valóban ez a legégetőbb probléma? Minden más már rendeben van?
"This is a Hungarian fairy tale" by Matolcsy
Én nem látok ebben az egészben semmi problémát, a posztoló feleslegesen rugózik ezen. Vannak ennél fajsúlyosabb gondok is.
Csak egy egyszerű utánérzés.
Az előző narancsos kormány idején, az a hír járta, hogy a kormányüléseken kötelező felállással tisztelegni a belépő miniszterelnöknek.
Nincs új a nap alatt...
@flort: 11 éve. Ráadásul épp akkor kezdte az MSZP-SZDSZ az ámokfutását, épp liberalizmus volt :)

A házszabály egyrészt nem törvény.

Másrészről engem a tartama különösebben nem hoz lázba. Azt is jónak tartom, ha nem kell felállni, és azt is ha igen, egyik ellen sem ágálnék, egyik mellett sem kardoskodék. Csak azért tetszik az ötlet mégis, mert az Orbánfóbiásoknál kiverte a biztosítékot, és úgy rinyálnak, mintha ezzel itt lenne a világvége.
Kíváncsi leszek, dafke kik maradnak ülve az ellenzék soraiban?
Azokat kivezetik, és lelövik, vagy csak pénzbüntetést kapnak??
@♔batyu♔: A tiszteletet ki kell èrdemelni az nem ''jàr'' szerintem..
Tetszik amikor a fidesznyikek itt verik a mellüket, hogy nem rinyálni kell hanem választást nyerni. Teljesen igaz, a focit is gólra játszák, nem szépségre vagy kapufára. De azért emlékezzetek arra a rinyálásra amit rendeztetek amikor az mszp 2-szer is behúzta a tutit. vikike majdnem beleőrült! :) Emlékezzetek arra is hogy: elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az elsők. A magyar ember meg különös állatfajta, nem felejt! Szerintem már most kezdhettek rettegni mert a baloldal sem felejt nektek semmit! Én amúgy special annak örülök hogy van M.o.-on egy olyan 1,5-2 milliós mag aki tűzün vizen át összetart!! Ez jó, bár hogy ezek kik és milyen célt szolgálnak na attól már a mosoly lelohad az arcomról. De jó kezdet! Az itt vitézkedő narancsidióták meg arra verik csak magukat hogy az mszp-t mint mszmp utódpártot illetve általában az egész szocialista politikai modellt az emberek még mindíg jobban elutasítják, mint a fideszt. Ez de facto nem azt jelenti hogy szeretik a fideszt, csak szólok! De ahogy a magyar embert ismerem (ez vikike is jól látta pár éve) fog itt még jobban is dübörögni az orbánc takarodj! Szóval csak gyorsan a TEK meg a parlamenti sameszok felfegyverzésével mert fog még kelleni a lőszer attól tartok! Ne így legyen!!! Ja és nem vagyok libsibolsi bérenc, csak balközép érzelmű, aki utálja a fideszt meg a seggnyalóit! Én kérek elnézést...!!! Szép napokat!
@Konzervatív0:
"Tessenek választást nyeri és akkor meg lehet változtani és bele lehet tenni a liberális értékeket is, mint pl a "fasz"-ozás vagy a köpködés vagy épp a csapba szarás.'"

Buta vagy.

Felőlem vigyázzba állhatnak a képviselők akár egész nap. Ez a felállósdi csak vízgereblyézés. A parlamentnek és a parlamenti munkának vagy a házmesternek nem attól lesz tekintélye, hogy felállnak vagy sem. Egyébként szigorúbb házrendre nagy szükség lett volna akkor, mikor a fideszkdnp kivonulósdit játszott minden nap...

Majd ha egyes képviselők ügye nem lesz titkosítva 80 évre, ha nem részegen ülnek bent, ha nem csak tucatnyian lézengenek, ha nem csak gombot nyomogatnak, akkor lehet, hogy agy picit nőni fog a tekintélyük.
"Lesz-e minimális jelzés a legfelsőbb hatalom felé, hogy ne őrüljünk már meg teljesen, srácok."

Ha lesz is, az már későn lesz. A srácok ugyanis teljesen nyilvánvaló módon ezen már régen túl vannak. Itt már csak egyetlen kérdés maradt nyitva, hogy vajon mi megőrülünk -e, vagy inkább más utat választunk. Jelzem, az sem lenne sokkal könnyebb. Csörlős IFA és akasztgatás van abban az irányban, mert más ugyan mi lehetne.
Egyébként a "a választópolgárok közösségét" szerintem azzal lehetne a legméltóbban köszönteni, - figyelembe véve az eddig történteket - hogy mindenkinek a parlamentben kiosztanak egy szolgálati revolvert, aminek a csövét képviselőink a szájukba helyezve, majd az elsütőbillentyűre ránehezedve, egyszerre kioltják szánalmasan nyomorult életüket, mindannyiunk legnagyobb örömére. Szerintem. Lehetnek persze ellenvélemények, de ezt csak egy elméleti lehetőségnek tartom. Gyakorlatilag az ügyek előmozdítása érdekében ez volna a legjobb jelenleg.
Nincs miért leállnia Kövér Lászlónak .
@Le_Penseur: Ez nem erről szól. Az intézmény tekintélyét hivatott emelni. A bírók is egyenruhát viselnek, és nem amiatt, hogy szívassák őket, hanem amiatt, hogy a súlyát növeljék a tisztségnek. És fel kell állni a határozathozatalnál, tudom, most váltam :)
Amúgy Laca nem az esetem, biztosan nem állnék fel rá, még parancsra sem!
@zommmmmbi:
Továbbra is azt mondom, hogy ez csak látszat és pótcselekvés. Ráadásul pont a fideszes fiúk ültek a parlamentben farmerben, pulcsiban 20 éve... Nyugodtan lehet reszelgetni a házszabályt, sőt kell is a kevesebb képviselő miatt. Előírhatnak öltözködési és viselkedési normákat, ahogy majd minden munkahelyen. Nekem az nem szimpatikus, hogy lassan félistent csinálunk a házelnökből, vagy a miniszterelnökből! A javaslat indoklása pedig egyszerűen nevetséges! Azért álljon fel a képviselő, ha megjelenik valamelyik méltóság, mert ezzel a választópolgároknak adják meg a tiszteletet?
De könnyű a pszichológiát tanító oktatóknak :előveszik a napi híreket és már tudják is analizáltatni és szemléltetni a különböző társadalomra veszélyes közszereplők friss "alakításukat" !
@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: a kővér úgy volt komcsi ahogy a majocetung balettiskolai tanár!Már az apja is ellenállt,mikor a bajusszal született laczi nevü fattya megszületett!
@gmower: Te azt hiszem, beteg vagy, azért ennyire nem kéne szurkolóként tekinteni a politikára. Vagy politikai szempontok szerint szurkolni.

A törvény a választási törvény volt, nem a házszabály, bár lényegében nem veled társalogtunk, így nem is tudhattad.

Legyen szép napod!
@balfék: Szerintem fel kell állni és hátat fordítani neki. erre mit lépne?
@Hátrányos helyzetű kaviár:
"Úgy klátszik a magyarországi magyarok jó 60 évvel le vannak maradva, át kell esniük a személyi kultuszos f.szságokon is, ha kinőjenek a gyerekkorból e tekintetben."

sajnos hülzék vagyunk. Volt itt már "Éljen Rákosi" skandálás. Volt itt már zsidó deportálás/sváb deportálás. Volt itt már puha duktatúra (89 elött), volt itt már valami demokrácia szerű izé, ami most kezd ismét vissza kanyarodni az "Éljen Rákosi" vonal felé, néha megspékelve egy faji hovatartozás feszegetésével.
Sajnos úgy néz ki, hogy mi soha nem fogunk semmiből tanúlni, se a saját, se a más kárán.
@Macropus Rufus: Én csak azt nem értem, miért? Létezik proteszt-szavazat is. Nem a legjobb, és persze, nem nyújt igazi alternatívát, de legalább egy garnitúrától megszabadít. Most meg ténykérdésként kezeli mindenki, hogy ez a banda jövőre is nyer. Nem értem, de b.szottul nem.
@Mr. Közbiztonság Szilárd: Említettem bármit is, ami a külvárost illeti, vagy csak nem volt éppen mibe belekötnöd?
Ha jól tudom, mindkettő még a Ringen van ...
@Melchi Zadok: Hm, ami Orbánt és a felépített rendszerét illeti, igen, sokan. Bár közvélemény-kutatást nem végeztem a témában.
@czjanos: Hm, pedig diktátorokat állítólag legjobb csírájukban elfojtani, vagy jön bő 4 évtizednyi szopás, és a vége csak egy sortűz lesz. Jobb esetben, ugye ...
@zommmmmbi: És te ezt ezzel igazolni látod. Basszus, azt nem veszitek figyelembe, hogy míg itt, Németországban ez 100 milliomodik rangú kérdés (ha egyáltalán), addig ebből "otthon" rögtön presztízskérdést csinálnak. Nem érted mi a baj? Nem érted, miért büdös ez a látszat-intézkedés? Tényleg nem?
Tudod, mi a különbség? Hogy Németország valóban jobban teljesít. Ellentétben, ugye ...
@gmower: Annyira sajnálom, hogy többet nem válaszolsz nekem, hogy el is morzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában. És tényleg sajnállak, te szerencsétlen.
@Hátrányos helyzetű kaviár: Az ellenzék csinál belőle presztizskérdést. Miért nem őket ekézed onnan Németországból.
Ne reménykedj, attól, hogy ott élsz, te az ő szemükben magyar vagy, hiába beszélsz rólunk ilyen lenézően, mi nem esünk hasra ettől.
@zommmmmbi:Édesem, én a mostani kormányotok szemében hatványozottan fontosabb vagyok, mint te. Ugyanis határon túl magyar vagyok. Ezt add össze, hogy mégis körberöhögöm őket. Többek között miattad, is te szegény, szerencsétlen ...
Mióta kövérgyökér a házelnök, ez már nem parlament, hanem újraanyitott OPNI. Annyi különbséggel, hogy itt sajnos nincsenek a tébolyultakat ellátó szakorvosok.
Véleményem szerint pedig pont fordítva kellene ennek megtörténnie!

A mindenkori parlamenti elnöknek kellene köszöntenie a népfelség megválasztott képviselőit, pártállástól függetlenül, megköszönve hogy részt vesznek az aznapi részvételüket!

De ez sajnos nem így történik,,,