Az orosz atom és a huszonhárommillió románok

2014.01.24. 07:00 Döry L.

Paks_01.jpg

A polmarketing vegykonyhája nem a lényegről szól, így ez a poszt sem. Nem arról szól tehát, hogy érdemes e nekünk egy import- és hiteligényes nukleáris technológiát beszerezni, emelkedő nukleáris és zuhanó megújuló energia árak mellett (nem érdemes).

A legyőzhetetlen Fidesz éppen úgy legyőzhetetlen, mint a legyőzhetetlen nagynémet birodalmi Wehrmacht. Ha végre legyőződik, akkor csúnyán taknyol.

Persze tudni kell taknyoltatni. A saját fegyverét fordítani ellene, saját magával megásatni a saját sírgödrét, a saját Lugerét szorítani a tarkójához. Ehhez a delikát módszerhez kevesen értenek. Gyurcsány például értett hozzá.

A Fidesz „szabadságharcát” nem lehet retorikailag lenyomni egy újgyarmatosító EU-párti dumával. A Fideszt nem lehet középről és nem lehet már balról sem (rezsicsökkentés) előzni.

A Fidesz alapvető, önmagáról szóló állítását kell eléggé nyilvánvalóan megcáfolni. Vagyis, hogy: minden szabadságharc dacára az nem egy hazafias erő, hanem hazaáruló. A párt és a szavazók alapvető identitását kell megingatni tudni. (Ehhez mi most nem bizonyítjuk, csak feltételezzük, hogy a Fidesz-szavazók egy része legalábbis nem úgynevezett „agyatlan zombi”, aki két gázszámláért eladja az anyját).

Szóval ez volt az értelme a 2002-es szoclib győzelmet megalapozó huszonhárommilió romános híres, politikatörténeti mérföldkőnek, az első balliberális xenofób kampánynak, meg - szerényebb kiadásban - a mára megkopott emlékű azeri-baltás őrületnek is.

Ez az értelme (az egyébként általunk is okkal elutasított) Paks II megállapodás körül kialakult kommunikációs sürgölődésnek.

A különbség a huszonhárommillió román és az orosz atom között: 2002-ben még nem volt ott a kertkapuban a Jobbik.

Mert az amúgy kényelmes választási vereségre készülő ballib politikai tömb és (ballib) nyilvánosság, éppen olyan hangszereléssel kritizálja a paksi beruházást, amely Fidesz szavazóból max Jobbik-szavazót bír csinálni (az a kis  kavar, hogy a Jobbik az orosz érdekek egyik térségbeli képviselője - vagy nem -, most ne terelje el a figyelmünket).

A baloldal olyan vereségre készül 2014-ben, amelyben értelmes választás a számára a Fidesz előnyét akár úgy is csökkenteni, hogy a Jobbik növekedjen (extrém konteóban: ha másképp nem megy, a Jobbikkal megveretni a Fideszt ’18-ban).

De a magyar balliberális establishment és az extrémjobb egymásra utalt kapcsolatában ez csupán csak egy újabb szakasza a kölcsönösen előnyös viszonyoknak. Korábban például a széljobb veszély fölépítésével amaz "véletlenül" segített is fölépíteni a széljobbot magát - míg a széljobb jelenléte lehetővé teszi számára a humanista, antifasiszta látszat fönntartását.

Szebb takarodj, Orbán jövőt!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr735777899

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lózung recycling: "újrajelszavak" május 1-re 2014.01.24. 17:03:09

Segítsünk a Magyar Nép Vezető Ereje, Pártunk és Kormányunk propagandistáinak, találjuk ki együtt az idei május elseje jelszavait! Gondolatébresztőnek itt van a Magyar Nép Vezető Ereje, Pártunk és Kormányunk jelszóajánlata 1988-ból...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.24. 13:13:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tény: a Jobbik a ballib választási esélyeket növeli.

Viszont hosszú távon ez a demagógia a Fideszt erősíti. Gyurcsány egyszer már csúnyán vesztett ezzel a módszerrel.
Tizenéve nyomom: a fidesz ellenszere: a szart visszagyűrni!

Azaz a fideszt saját mocskával és hazugségaival szembesíteni.
Ezzel a balfék baloldallal csoda lesz hogy valaki bejut a parlamentbe.
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Gyurcsány egyszer már csúnyán vesztett ezzel a módszerrel." te melyik országban élsz? mikor és hol vesztett Gyurcsány? tudtommal 2006-ban nyert, 2009-ben meg lemondott.
@Mitzimackó:

Igen, 2006-ban még nyert, de 2010-ben neki köszönhetően lett fideszes kétharmad. Azaz a módszer öngyilkos taktika valójában.
Sokan mondják, hozzáértők, a jelenlegi, magát demokratikus ellenzéknek nevező kényszerszerveződés 99,99 %-a csak a Parlamentbe akar jutni, még 4 évig eléldegélni, saját és baráti pecsenyéket sütögetni.
Így volt ez kis hazánkban már Mikszáth idejében is.
Ez, a magát nevetségesen Összefogásnak nevező, impotens, megélhetési rákos daganat az ország testén többet árt mint használ. A jelenleg ellenzékben lévő Smuck Andor, Szili Katalin és még néhány, az Összefogás bandától magát távol tartó politikus számít.
Narancs szekta már 2 éve megbukott,csak bérbirkák és 100 milliárdokkal kistafírozott bértollnokaik tartják fenn a támogatottság látszatát,saját közvéleménykutatóik szart sem érnek,a többiek öncenzúrára vannak kényszerítve mert aki nem nyal az éhenhal.Narancsszekta bosszút áll mindenkin aki vélt vagy valós sérelmet okoz nekik,még önérdeke ellenére is.
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Gazdasági válság volt a fő oka a kétharmadnak birca.
@toportyánzsóti: Április 7-én majd emlékezz vissza erre a nagy magabiztosságodra... :-D
"zuhanó megújuló energia árak mellett "
- vaskos hazugsággal kezd a poszt.
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: a választóknak köszönhetően lett 2/3ad, és nem a gyurcsánynak.
Ha az ellenzék kitalálna magának egy jó arcot miniszterelnök jelöltnek (pl. Botka László szegedi polgármester, vagy Horváth András NAV leleplező) és eltávolítaná a listájáról a fidesz által korábban már lekaraktergyilkolt figurákat, akkor a protest szavazatok tömegével meglenne a 2/3-os fülkeforradalom és végre vissza lehetne állítani a lerombolt demokratikus intézményeket. Talán elindulhatnánk végre Európa felé. :)
@Frady Endre: Bocsi, az imént fülkeellenforradalmat akartam írni. Hja kérem, gyors munkához idő kell, és a hamar munka ritkán rikkant! :)
Kívánom a Balfasz Koalíciónak, hogy kapjon 14,5 százalékot. Ökörsütést tartanék a kertemben.
A Jobbiknak nincs helye demokratikus pártok között, sőt, a fidesznek se igen, mert diktatórikus egyesületek.
@Frady Endre: Nem kéne ahhoz a baloldali győzelemhez még 1-2 dolog? Mondjuk média és pénz. Meg hogy ugyanolyan szervezetten csaljanak, mint a Fidesz. Viszont ebben az esetben már nem éri meg rájuk szavazni...
Szebb jövőt, Jobbik takarodj!
Huh, ez a poszt miről szól?Komolyan kérdem!
@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:
necsak vaskos hazugság az indítás, de hülyeség is. A dojcsoknál nem azért nyomul a napelem és a szél, mert olcsó, hanem mert kötelezővé tették az áram átvételét szabott áron. Ettől éri meg akár a háztartásoknak is befektetni mert így már 10 év alatt megtérül. Viszont az áramcégek szopnak, mert akkora az ingadozás egy naposabb/szelesebb nap és egy átlagos között, hogy kénytelenek az egész európai rendszert pufferként használni. Igen, francia/cseh atomból meg lengyel szénből van az áram. Már ha nem akarják évente pár hónapra bezárni a bmw gyárat. Hát akkor erről ennyit. Se nem olcsó (kurva drága, csak a kötelező átvétellel az áramcéget tették szopóágra azért éri meg a háztartásoknak) se nem megbízható (ami nem gáz amíg csak arról van szó, hogy nem lehet otthon VV-t nézni). Egy kurva nagy kísérlet az egész dojcs áramrendszer a megújuló miatt ráadásul szénerőművekkel pótolják a kieső atomot, ami minden csak nem környezetbarát.
@Bafana: Szerintem azért hiába a nagy hurráoptimizmus a jobbiknál, nem lesznek 2.erő.A fidesz nyerhet, de az összefogás azért erősebb lesz mint a jobbik.
Még csak 3 moszkovita kommentelt? Na biztos mindjárt jön a többi hazaáruló is.. :)
"kényelmes választási vereségre készülő ballib politikai tömb"
Ha kényelmes vereségre apellálna Mesterházy, akkor egy nagy l05zart állt volna össze Gyurcsánnyal. Nem lenne több Mszp képviselő attól, hogy helyeket adtak át egyéniben és listán.
Mesterházy nyerni akar. A többieket nem tudom.
@Bafana:
szerintem az ökörsütés szintű siker az lesz a Jobbiknak, ha elhoz 3 egyéni helyet és 12-t listán. De a realitásuk a 0 egyéni és 10 listán.
Nekik igazán szívás ez az új mandátumkiosztás.
@Vizilabda: jaja, csak ez a kúrva demokrácia + szavazósdi ne lenne 4 évente, és ti olyan szépen elosztogatnátok a pozíciókat egymás között, mint 1990 előtt:))) Jól mondom elvtárs??!!:))))))))))
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: A Jobbik mitől növelné a ballib esélyeket? pont fordítva függ össze, ballib kormányzás alatt erősödik a szélsőjobb és jobboldali kormányzás alatt gyengül a szélsőjobb.
@Frady Endre: "és végre vissza lehetne állítani a lerombolt demokratikus intézményeket. Talán elindulhatnánk végre Európa felé. :) "

Na a Ferencék aztán talpig europer demokraták:))) Ezt láthattuk 2006 őszén és az elqúrós kampányukban is:))))

Nagy az isten állatkertje...
Azért is nehezebb ez a kampány a 23 millió románhoz képest, mert a határon túli mnagyarokkal szemben mindig is voltak ellenérzések a baloldalon, de oroszországgal szemben nem. Szóval most csak az Orbánozás az, ami tűzbe hozhatja a balosokat. Azt meg nem hiszem, hogy emiatt valaki átmenne a Fidesztől a jobbikhoz.
Inkább a szavazóaktiváló hatás lehet a lényeg, hogy egy bizonytalan elmegy-e szavazni ennek hatására (és ha igen, akkor kire szavaz).
@kacsa232: Ha figyelmesen elolvastad volna, amit írtam, ezt a félmondatot is megláthattad volna: "és eltávolítaná a listájáról a fidesz által korábban már lekaraktergyilkolt figurákat" :)
@Nash vs. Keynes:
Végre néhány értelmes, szakszerű mondat. Már zsibbad a fejem attól a sok hülyeségtől, amit látok, hallok.
De azt nem bántam volna, ha adatokat, tendenciákat is írsz.
@Frady Endre: elolvastam,hidd el. A gond az, hogy a jelenlegi baloldalon hiába veszik le a listáról az elhasznált arcokat, ha a szárszói összeruccanásokon még mindig Heller Ágnes+Konrád stb osztja a lapokat és határozza meg a baloldal szellemi hátterét. Ha valaki egy kicsit is belegondol, hogy a háttérben majd ezek az emberek akarják "visszavezetni" az országot Európában...hát minimum vicces!
@Emiksz: "Ha kényelmes vereségre apellálna Mesterházy, akkor egy nagy l05zart állt volna össze Gyurcsánnyal. "

Én is azt hiszem, hogy Mesterházi miniszterelnök akar lenni, Gyurcsány meg újra egy lojális sportminiszter.
Azért a cikk elejére csak oda van biggyesztve az a baromság, hogy bezzeg a megújulók. Megy ez minden nap, valamelyik hasonló szar blogban, soha nem zavarja a szerzőket, hogy a szél és az atom más nagyságrend. (Persze azt sem tudják, mi a nagyságrend.)
@PAPÓ38:
"Így volt ez kis hazánkban már Mikszáth idejében is."

Erről van szó. 1945 vagy 1918 előtt a mainál durvább volt a közélet. Mi magyarok így szeretjük Magyarországot.
Eléggé zavarosra sikerült írás. Na jó, elismerem, hogy ha eléggé türelmesen bogarászom a leírtak értelmét, akkor mégis kisüthettem volna, hogy mit akarsz közölni.
Csakhogy ez bizony nem elmélyülésre alkalmas terep, mert itt mindenki ROHAN.

Gyurcsány F. kiiratkozott a magyarságból 2004.dec.5. előtt.(Hasonlóan Kertész Imréhez és Konrád Györgyhöz.) Ezt helyes lenne már végre tudomásul venni.

Orbánt és társait nem lenne túlságosan nehéz legyőzni.Csakhogy nem a jelenlegi ellenzék képes erre.(lásd: előző bekezdés. Ha ezt ők írják le, akkor tényleg többet nyertek volna ellene, mint vele.)
Egyébként valóban Orbánék hazaáruló, nemzetrontó voltával kellene kampányolni. Ezt én is így gondolom.
A Fidesz gazdaságilag nem jó.
De az MSZP-től szarabb az egész EU-ban nem volt.

A Fidesz egykulcsosa a középréteg felzárkóztatását célozza. Az MSZP 170 bruttónál meghúzott második kulcsa a leszakadásukat.

A Fidesz közmunkát ajánl, az MSZP ingyen segílyt a nem dolgozóknak.

A Fidesz családi adókedvezményt nyújt a dolgozó, gyermeket nevelő családoknak, az MSZP gyerekgyártási jutalékot mindenkinek.

Ezek azok a különbségek ami miatt az MSZP-re soha nem szavazok !
@öreg zsidó blogger:

Ez a hazaárulózás viccesebb lenne a mostani lopós kampánytól is, ami az MSZP-t illeti.

A 23 millió románozás, a határontúli honfitársaink megtagadása, és beazonosíthatatlan karhatalmisták ellenzékre uszítása után különösképpen.
@Online Távmunkás:

Ahol erős a Jobbik, ott a ballib összefogás esélyes a nyerésre.
@öreg zsidó blogger: :)
Nem vagyok szakember, csak szoktam rádiót hallgatni, ráadásul elég logikus és életszerű is ellentétben a politikailag motivált sötétződ állásontokkal.
www.inforadio.hu/hir/gazdasag/magazin/16/
ábrándozhat a ballib oldal van még pár hónapja.ám a magyarok túlnyomó része a jelenlegi pillanatban határozottan elutasítja az Összefosás prominenseit.nos szerintem El Qrancs-Libás-Ciános-Gabriella-Szarházi-Drogos-Cigány meg a többi judeobolsi 2018 helyezkedik
@Bafana:
"Ökörsütést tartanék a kertemben. "
Öngyilkos akarsz lenni?
Az önégetés divatja köztéren dívik!
@Szúnyog: Az a nagyságrend nem is lenne gond. A minap történt Dániában, hogy széllel megtermelték az egész napi szükségletet. Az egyik nagy különbség az, hogy Dániában van a szél a tengerparton (és tényleg, jártam arra eleget) a másik meg az, hogy még Dániában sem állandóan fúj. Ez nem a golf áramlat. Ilyesmire nem bazírozunk energiabiztonságot. Még Dániában sem.
Másrészt az áramfogyasztás fokozatosan nő. 2030 körülre úgy másfélszeresére is akár. Nem csak nálunk, hanem minden szomszédunknál, és akkor szerintem nagyon lebecsülték az olcsó villanyautók elterjedésének a hatását. Ezek úgy fognak kihalni mint a gőz (pillanatok alatt), ha egyszer megoldódik a gyors tankolás.. Márpedig addig van még úgy 15-20 év. Bele lehet gondolni mit gondoltunk 2000-ben arról hol lesz a villanyauró technológia 2014-ben. Most meg bárki vehet voltot vagy teslát. Az egész lassan már pénz kérdés (se..)
az a fasz gyurcsány azon kívül hogy hazudott, lopott és csalt semmit nem csinált. Ideje volt hogy takarodjon a parlamentből erre a köcsögök visszahozzák.. Ennyit a megújulásról..
@Vizilabda: Így beszél egy igaz demokrata :D
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Gyurcsány egyáltalán nem ezzel a módszerrel veszített, hanem az öszödi beszéddel.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: erre nem nagyon válaszolt senki (vajon miért...), így megteszem én: minden szavaddal egyetértek.
@ephart: Kész vagy rendesen fröcsögő gyűlöletdroid,vagy keresztény-nemzeti uriember?Mantrázzad:roszatom a jóatom,ha már benyaltad.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Gyengén terelsz narancsbirka,saját eredmény híján persze csak erre futja a moszkovitya csicskáknak te jóisten ostoba birnbaumgyermeke.
@szárny: Narancsvakegér szánlak csak titeket,arcotokban moszkovitya répával,miközben a birnbaum házaspáré a farotok.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ha a baloldal visszalépne és csak a Fidesz meg a Jobbik indulna, akkor a Jobbik 70%-kal laposra verné Orbánékat.
Tehát ha a baloldal Orbán-buktát akar akkor visszalép.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ahol erős a Jobbik, ott szerinted nem nyerhet a Jobbik? Most is van polgármesterük.
Vágyakból elemzést kispekulálni egyébként elég perverz. Nem a "jobbikkal kell megveretni..." és a többi kavarással nem fog menni... meg kell verni pont.

Na inkább ezen tessék elgondolkozni :D !
tehat az a poszt allitasa hogy a szocik a fideszes szavazokat atalakitjak jobbikos szavazokra?

de a kerdesem az hogy miert is?
a pornoszineszno, vagy a buzifeszten fuvezo, vagy a sajat apjat bantalmazo vagy a megronto ven buzikat vedelmezo krisztike es egyeb parttagocskak biztosan hatalmas nagy megnyero erovel birnak!!!

tehat van egy total lesajnalt baloldal, aki a fideszes "gondolkodokat" sikerul megszolitania, hogy hasson ra es akkor a fent emlitett mixre fog vegul a gondolkodo szavazni?
az lesz a szép, amikor az ellenzék majd hazaárulózza a fideszt, a fidesz meg az ellenzéket
nincs mit egymás szemére vetniük, mind balos szöveget tol, mind lefekszik bárkivel, oroszokkal is, ha abból haszna van
mind korrupt, ezt már több cikluson keresztül bizonyították mindannyian

bagoly mondja verébnek szitu...

a politika se lehet más, ezt a PM, LMP és a többi kis lófasz párt megmutatta
nihil van
@ephart: Ó megjött a moszados provokátor! A rabbid milyen ukázt adott ki mára?
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Ezt nem értem sok Jobbikos épp az MSZP-től pártolt át a Jobbik felé.
@Nash vs. Keynes:
Ez igaz .En Hollandiaban elek ,Ez a tema itt is elokerult Es mar itt is a kornyezetvedok is elfogadjak hogy a nap es szeleromuvek nem a zold energia es semmikeppen nem az olcso energia alternativai
@Nash vs. Keynes: A tankolas mar megoldott az elektromos autok szamara Pl Amsterdam Minden utcaban van mar ilyen parkolohely ahol toltheted az autot
@Online Távmunkás:

A nyeréshez nem elég erősek, de el tudnak venni sok szavazatot a Fidesztől.
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

GyF nem veszített, mivel lemondott. Kapott egy listás helyet, amin bejutott. Aztán ott is hagyta a szocialistákat, és új pártot alapított.

Aki veszített (és kétharmadod csinált) az a szocialista öreg bikák egyesülete, akik képtelenek voltak megújulni.
@jhn: az a gond veluk hogy azok nem kepesek mondjuk 500km-nyi aramot 5 perc alatt tolteni mint egy benzinkut. mondjuk aksi sincs ami ezt birna. ha valaki kiszamolna hogy 60liter 95-os benzin tankolasa kb mekkora toltoarammal ekvivalens hat igencsak leesne minden all. Tobb szaz amperekrol beszelunk. erre nincs felkeszulve se a halozat se eromu nincs eleg ra. olyan mintha minden tankolasnal rakotnenk 30-40 villanytuzhelyet a kutra arra az 5 percre.
@jhn: szerintem zold, csak nem oldja meg az energiaellatas problemajat. viszont csinal ujakat. a visszataplalt nap aram napkozben keletkezik ezzel elveszi az egyik napszakot a tarolos eromuvektol amelyeket pont azert kellene megepiteni milliardokert hogy a fogyasztasi hegyek es a termelesi volgyek kozti kulonbsegek kiegyenlitodjenek. marmint a szen atom stb eromuvek melle amelyek nem idojarasfuggoek. :).
@öreg zsidó blogger:

:))

"nem elmélyülésre alkalmas terep, mert itt mindenki ROHAN"

- véleményem szerint, ez jó terep, például a Megálláshoz

"Gyurcsány F. kiiratkozott a magyarságból 2004.dec.5. előtt."

- ez kétségtelen, és óriási politikai hiba volt. Helyrehozhatatlan. Azonban voltak korábban (és később) pro-hibák is, a másik oldalon. A leszakított területeink magyarságának köz-utálatát nem Gyurcsány váltotta ki, ő csak nyíltan vállalta azt. Persze, egy magyar miniszterelnök ilyet nem tehet(ne). Azonban gondolj arra is, hogy a jobboldalon is az egész külhoni magyar-szeretet is inkább camouflage, és még nagyobb (nagatív) érzelmeket kavar fel az itthoniakban. Észre kell venni, hogy átbeszéletlen az egész huszadik századunk, és ezt az alaptörvény asztala nem hogy nem oldja meg, csak még jobban súlyosbítja. (Főleg, ha hiteltelenek, és ráadásképpen dilettáns módon csinálják.)

"Egyébként valóban Orbánék hazaáruló, nemzetrontó voltával kellene kampányolni."

- bízom benne, nem Jobbikosként írod ezt, mert ha valaki-valami is nemzetrontó, az éppen a Jobbik és Vona személyesen (persze, ez személyes véleményem, nem kell ettől beindulni, csak éppen nem hiszek a nyers erő hatalmában, még akkor sem, ha esetleg hatalomra kerül - vö. Orwell 1984-ével...)

Amúgy a blogot nem látom szétszórtnak, szerintem jól összefogott, gondolatképes, kiforrott vélemény, tetszett.
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

"a pornoszineszno, vagy a buzifeszten fuvezo, vagy a sajat apjat bantalmazo vagy a megronto ven buzikat vedelmezo krisztike es egyeb parttagocskak biztosan hatalmas nagy megnyero erovel birnak!!!"

- a prostitúcióra éppen a szülei által kényszerített gyereklány, vagy a meleg büszkeség napján évente egyszer napi egy fél órán keresztül felvonuló békés állampolgár, aki nem érdemel utcaköveket az arcába csak azért, mert nem felel meg az alaptörvényben meghatározott nemi identitásbeli elvárásoknak, vagy a saját fiát rendszeresen megalázó, porba tipró apa, vagy a fiatal, de annál tompább agyú, focidrukkerből átvedlett buziverőket nemcsak védő, de gerjesztő széljobb és egyéb párttagocskák biztosan még nagyobb megnyerő erővel bírnak. Majd elválik.

"tehat van egy total lesajnalt baloldal, aki a fideszes "gondolkodokat" sikerul megszolitania, hogy hasson ra es akkor a fent emlitett mixre fog vegul a gondolkodo szavazni?"

- hát inkább szavazom az általad kiemelt "mixre", mint azokra, akiket én említettem a válaszomban

(És ne emelgess több utcakövet, felnőtt férfinak nem áll jól - kivéve, ha nem éppen utcát javít.)
Döry L.-nek:

Jó a téma, jó az ötlet és a felvetések. Ami nagyon gondolkodóba ejt, ez:

"De a magyar balliberális establishment és az extrémjobb egymásra utalt kapcsolatában ez csupán csak egy újabb szakasza a kölcsönösen előnyös viszonyoknak. Korábban például a széljobb veszély fölépítésével amaz "véletlenül" segített is fölépíteni a széljobbot magát - míg a széljobb jelenléte lehetővé teszi számára a humanista, antifasiszta látszat fönntartását."

Azért ejt gondolkodóba, mert alapigazságot tartalmaz, vagyis, a két szeglet nem létezhetne egymás nélkül. De ilyen alapon megint csak középre kell menni, ami egyfajta kétközép-pártot jelentene, mint az USÁ-ban. Fogadjuk el tehát, hogy mindennek van ellenoldala, és így áll végül középre minden? Logikusan ez következne. De a politikában nincs sok logika, ott hataloméhség van, és - ha mi nem vagyunk politikusok -, ehhez nem érthetünk. Aktívnak tűnő, de gyakorlatilag passzív résztvevői vagyunk egy sokkal magasabb szinten zajló játéknak, ami egyáltalán nem rólunk szól, és megnyugtatlak: a statiszták sem mi vagyunk benne. Az, hogy többet látunk, vagy másként, egy hiba a folyamatban, egy homokszem a gépezetben, de ez is be van programozva, ne félj...

Ettől függetlenül, köszönöm jó gondolatadat, nagyon egyet tudok érteni veled, és üdítő néhanapján gondolkodó emberekkel is összefutni.

Barátsággal, -
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Az MSZP-től tényleg necces lenne. Ezt kénytelen vagyok elismerni.
Mondja a nagyokos sötétzöld: "érdemes e nekünk egy import- és hiteligényes nukleáris technológiát beszerezni, emelkedő nukleáris és zuhanó megújuló energia árak mellett (nem érdemes)."

Mitől zuhannának az energiaárak?

SG.hu 2012. október 30. 0:25, kedd
Napi Online
(Már most) "Túl nagy a szélenergia aránya
Németországban"

Pedig még csak:

"A fukusimai baleset után a nukleáris energiáról gyakorlatilag lemondó Németország több mint 8885 megawatt (a Paksi Atomerőmű kapacitásának mintegy négy és félszerese) szélenergia kapacitást installált 2007 óta, többnyire északon."

" míg a német rendszer igénye átlag 60 gigawatt, a szél ebből 30, a napenergia pedig 25 gigawattot "el tud vinni" maximális kihasználtság mellett. "

Azaz mi lesz, ha Németország háromszor-négyszer ennyi szélenergia kapacitást installál?

A szélenergiát nem lehet eltárolni, a szél nem fúj mindig.

Ha nem fúj akkor ennek pótlására tartalék erőművi kapacitásokat kell létrehozni (nem ingyen!), ha meg fúj, vagy túl erősen fúj, akkor más erőműveket kell hirtelen leállítani szintén nem ingyen.

A tél beköszöntével súlyosbodhat a helyzet, az előttünk álló hónapok pedig kritikusak lehetnek e szempontból, ahogyan azt Philipp Rösler német gazdasági miniszter el is ismerte a minap. Elégtelen észak-déli összeköttetésével a német villamos energia hálózat tavaly (2011) februárban közel került az összeomláshoz, amikor a Balti-tenger szélenergiája elárasztotta a rendszert,

a csehek és lengyelek pedig saját hálózataik leválasztásával fenyegetőztek.

A csehországi és lengyelországi hálózatüzemeltetők a német áramdömping miatt alkalmanként bizonyos, a nyugati-határhoz közeli erőműveik leállítására kényszerülnek, ami meglehetősen költséges és nem feltétlen hatékony eljárás. Ezért Cseh- és Lengyelország piaclezárást fontolgat nyugati határainál.

"Arról minden zöldségpárti megfeledkezik, hogy

ezek mögé az alternatív lehetőségek mögé

garantált kapacitást kell építeni,

nem is keveset (ami nem ingyen van!), erre minden országot kötelez nem csak a józan ész, hanem a mi esetünkben az ENTSOE is, anélkül nem integrálnak a rendszerükbe."
@falsiloquus:
Jobbikos voltomat feltételezned komoly sértés.
@öreg zsidó blogger:

Drága Öregem, bocsáss meg, azazhogy nézd el nekem, dehogyis feltételeztem! De mivel fórumban vagyunk, akkor is ha valakit megszólítunk, mégis mindenkinek írunk. Én hozzád intéztem a szavaimat, ez nem vitás, de az inkriminált bekezdésem már nem neked szólt, azonban nem tudtam kihagyni. Nem, nem miattad. Hanem, mert a fideszt jobbról is támadják, és ez a legveszélyesebb. Mert ha választanom kell a jobb és széljobb között, akkor inkább az első. Ha már erre kerül sor.

Sokat olvasok amúgy, elég keveset írok, tehát kérlek, ne vedd sértésnek, és főleg ne feléd irányulónak ezt a dolgot. Hidd el, nem akárkivel állok szóba, tetszettek a gondolataid, azért "ragadtam tollat". Csak tudod, már annyi mindentől óvnunk kell magunkat, hogy néha beledőlünk saját lövészárkunkba úgy, hogy le sem lőttek.

Hogy ezt tisztáztuk, érdemben mi a véleményed arról, amit írtam?

Köszi előre is...
@Nash vs. Keynes: ezert fejlesztenek manapsag inkabb hidrogencellas jarganyokba: www.hyundai.co.uk/about-us/environment/hydrogen-fuel-cell
toyota is, GM is, es szerintem a teslanak is lesz ilyen modellje.
@falsiloquus:
Megbocsátottam.
Arra nem tudsz magadtól rájönni, hogy egyetértek az általad leírtakkal?
@Vidéki:
A szélenergiát EL LEHET TÁROLNI:
Már évekkel ezelőtt értesültem arról a magyarországi ötletről, hogy HA MÁR NEM HAJLANDÓ AZ MVM átvenni a szélerőműveinkkel termelt áramot, akkor legalább hagy elektronizáljanak hidrogént, amit az autóbuszokban lehetne hasznosítani.
Úgy tudom, ez se sikerül(t).
SÍRNI TUDNÉK!
@öreg zsidó blogger:

Nem olyan egyszerű minden, ahogyan azt Móricka elképzeli.

A Hidrogén tárolása nem egyszerű feladat, sűrítve
robbanásveszélyes, energiasűrűsége kicsi.

Fontos műszaki kérdés, amely még nem kielégítően megoldott, a hidrogénnek a tárolása.

Jóllehet a hidrogénnek a tömegéhez viszonyítva jelentős energiatartalma van, a térfogatához
viszonyítva viszont normál körülmények között, különösen a benzinhez és a gázolajhoz
viszonyítva igen csekély az energiasűrűsége.

Ahhoz, hogy megfelelő energiasűrűségű
hidrogén álljon rendelkezésünkre, amely a hagyományos erőforrások biztosította menettávhoz elegendő,

a hidrogént vagy cseppfolyósítani kell, tehát -253 Celsius fokra le kell hűteni, vagy
pedig nagymértékben sűríteni kell. Mindkét hidrogéntárolási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Cseppfolyósítás esetén az energia mintegy 30%-a kárba vész, ezen kívül
magas hatásfokú hőszigetelésre van szükség, a veszteségek megakadályozása végett.

Cseppfolyós hidrogénnel (LH2) a nagyobb energiasűrűsége miatt azonban jelentősen nagyobb
hatótávolságok érhetőek el, mint sűrített hidrogénnel (OG H2).

A hidrogén komprimálása a
cseppfolyósításnál technikailag sokkal egyszerűbb.

Ezen eljárás hátrányai közé kell sorolni a
tartály nagymértékű helyigényét és a nem szabadon megválasztható tartályformát.
Nem utolsósorban a különösen magas sűrítési nyomás nehezíti meg ezt az eljárást. Már bemutatkozott a 700 bar nyomású hidrogéntartály is.

A hidrogén megfelelő tárolása mellett azonban igen fontos kérdés a szükséges infrastruktúra.
Jóllehet az autóiparban már évek óta egységes nézőpont uralkodik arról, hogy az
üzemanyagcellának hosszú távú perspektívája van, azonban közbenső lépések és az átmeneti
időszak vonatkozásában az egyes gyártók különböző stratégiákat követnek. Általánosságban
elmondható, hogy egy teljesen új infrastruktúra kiépítése óriási költségekkel jár. Egy
németországi tanulmány szerint egy területileg jól lefedett hidrogén üzemanyagtöltő hálózat a
maga 2000 kútjával Németországban mintegy 120 milliárd euróba kerülne.
@öreg zsidó blogger:

Tudtommal még sehol sem létesítettek olyan hatalmas kapacitású villamos energia tárolót, mely víz elektrolítisén és a keletkező hidrogén energetikai felhasználásán alapult volna.

Ahol vannak jelentős kapacitású vízierőművek, ott viszonylag kis áldozatok árán, lekepcsolható, vagy beindítható néhány turbogenerátor, sőt a gát feletti tározót szivattyús tározóként is fel lehet használni Beruházások árán), arra is gondolva, hogy nincs értelme túlcsordítani a vizet a felvízi tározóban.

Tehát a szivattyús tározó kapacitás nem lehet akármekkora!

Viszont nincsen elegendő vízierőmű/szivattyústározó kapacitás egész Európában ahhoz, már most,

hogy kompenzálja az a helyzetet, amikor a Balti-tenger szélenergiája elárasztja a rendszert!
@öreg zsidó blogger:

:))) De igen, de nem ezt kérdeztem, vagy legalábbis nem ezt szerettem volna kérdezni. Inkább a gondolatom továbbvezetését várnám tőled (merthogy alkalmasnak látlak erre, és MÉG nem írunk 1984-et...)

Köszke...
@Vidéki:
Végre egy jól felkészült ember.
Úgy látom, mindenben igazad van.
Én elsősorban olyan hidrogéntartályokra gondoltam, ailyenek a hagyományos gáztározók: Egy óriási, alulról nyitott edény merül vízbe, a gáz mennyiségétől függően, kisebb vagy nagyobb mértékben.
Amikor villamos energia kell, akkor vagy a szél termeli, vagy a hidrogén vagy mindkettő. Ez utóbbi esetben lenne csak szükség két turbinára. Vagy-vagy esetben egy is kiszolgálhatná az erőgépet.
@falsiloquus:
és Döri L.:
Persze, hogy úgy kell a szélsőbalnak nevezetteknek a szélsőjobb, mint testnek a kenyér,...
De nem csak a "szélsőknek", hanem mindegyiknek az ELLENSÉG. A látszólagos ellenség, amelyikkel szemben felsorakoztathatóak a "barátok". És nincs finnyáskodás, hanem mindenki vagy fekete vagy fehér. Tehát nem kell gondolkozni. TEHÁT NINCS SZÜKSÉG ÁRNYALT ELEMZÉSEKRE KÉPES VAGYIS ÉRTELMES EMBEREKRE, VEZETŐKRE, CSAK ELŐRE! CSAK ELŐRE!...
íGY ÉS CSAK ÍGY TUDNAK A HÜLYÉK VEZETŐ POZÍCIÓKAT "BETÖLTENI".
Vagyis a kizsákmányolás (élősködés, de még micsoda élősködés!) korszerű módszere ez.
Csakhogy nálunk se gazdasági- se politikai kultúra nincs (vagyis van, csak nem megfelelő színvonalú), tehát kövezett úton haladunk a megsemmisülés felé. Ezért az előzőekben leírt állapotok fenntartását NEM ENGEDHETJÜK MEG MAGUNKNAK...
Ékes példa a rezsicsökkentés: non-profit szolgáltatókkal, stb. Ami a kapitalizmus halála. Mivelhogy a kapitalizmust a haszon (profit) vezérli. A profitért VERSENGENEK a cégek. A verseny az olcsóság ZÁLOGA. Az olcsó ár az az ágyú, amely minden Kínai Falat ledönt.(Marx.)
@borz!: A jelenlegi formájában a hidrogén halott. Egyetlen sorozatgyártású hidrogénhajtású autót sem találsz ma. Drága a platina katalizátor, drága és nehéz a nagynyomású tartály, macerás a leg robbanásveszélyesebb gázt nagy nyomáson tankolni, szállítani a kutakhoz stb. Az aksis autókhoz minden adott, csak legyen elég áram. Mármint szó szerint, mert nem triviális, hogy egy "benzinkút" 500 amperes áramot képes biztosítani. Az meg pláne nem hogy 10.000. Az meg még pláne nem, hogy van elég erőmű a dolog mögött..
@öreg zsidó blogger:

Köszönöm, Öregem!

Mindennel egyetértek, de árnyalnék kicsit.

"TEHÁT NINCS SZÜKSÉG ÁRNYALT ELEMZÉSEKRE KÉPES VAGYIS ÉRTELMES EMBEREKRE, VEZETŐKRE, CSAK ELŐRE! CSAK ELŐRE!..."

Nemcsak hogy szükségük nincs (a hatalomnak és a szavazóknak) erre. Szerintem rosszabb a helyzet. A mindenkori hatalom kinyírja, a mindenkori szavazó ignorálja az árnyalt elemzőket és a vezetésre képeseket. Ez egy óriási "lyuk" a demokratikusnak nevezett társadalmakban IS.

Ami életveszélyes (azonban), szerintem, hogy a demokratikusnak nevezett rendszerben (társadalmakban) van egy feltételezés az átlag-szavazó iq-járól, és ennek megfelelően robbannak a petárdák. És ez a törvény be is válik. Tehát, úgy vélem, hogy a "külső körülmények" (külső alatt a belsőt értem inkább, hiszen mindenki magából indul ki, és a saját életérzését vetíti ki a társadalomra), vagyis a külsőnek észlelt körülményekben mégcsak nem is a maga "belső" módján vesz részt, hanem a társadalmilag óhajtott és elvárt szempontok alapján, vagyis igazodik azokhoz.

Nos, ha egy erős (nem akartam diktatórikusat mondani) vezetés képes beletáplálni az agyakba, hogy ő az egyetlen helyes út, az bele is táplálódik, és az eredmény a szavazatokban realizálódik.

Így válik a demokrácia autokráciává, a többpártrendszer maximum kétpártrendszerré, ahol a kettő tkp egyazon érdekeket szolgál, és most ne menjünk bele a módszerekbe (13-ik nyugdíj, "kormányváltó" utalvány, rezsicsökkentés, bankellenes kirohanások stb.)

Tehát, a lényeg, hogy elég hülyének néznek a politikusok mindenkit ahhoz, hogy ilyen olcsó lózungokkal befolyásolhassák őket. És a mi szomorú, hogy ez a képlet működik.

A gondolkodó értelmiség meg marad a saját hányadékában (mert azt még egyelőre nem tiltja az alaptörvény), a pofátlanabbja, aki ráadásul le sem tesz semmit a nemzet asztalára, kitalálja, és körbeülteti az alaptörvény asztalát.

Komolyan mondom, ha még egy európai államot mutatsz, amelyik hasonlóan bárgyú módon kezeli az ügyeit, persze, kivéve a posztkommunista országokat, szólj légyszíves...

Vagy ezzel a viselkedéssel ország-világ előtt demonstráljuk, hogy igenis, Kelet-európához tartozunk???

Nagyjából igen.

És ez szánalmas, mert ez nem volt mindig így.

Talán több szót nem is érdemel ez az egész, csak fáj, hogy mindig alul leszünk, mert hülyék vagyunk még a vezetőink megválasztásához is.

Nem is érdemlünk többet.
@falsiloquus:
Afféle választott és könnyen leváltható diktátor kellene, mint amilyennel a római demokrácia győzte le Hannibált.
Őt jelenleg leginkább TV -viták sorozatában lehetne kiválasztani.
Igaz ugyan, hogy az utóbbi évtized vitáiban szerintem nem a kevésbé rossz győzött, de ennek nagy oka van: két rossz közül nagyon nehéz a kisebbiket kiválasztani...
Ha az egyik jó, a másik nem, akkor mindjárt könnyebb a helyzet. Csakhogy ilyet még nem láttunk: ennek oka a pártok természetéből adódik (lásd előbb).
Egy "öngyilkos pártot" = alkotmányozó nemzetgyűlést kellene indítani.
A részleteket az "Alaptörvény..." -blogomban írtam meg kb 2 éve
süti beállítások módosítása