Listának jó lesz

2014.03.10. 07:00 Tékás Lacika

fuck the system.jpg
A 4K!-s országos lista-elbukás nem egy performansz volt, pedig az is lehetett volna. Meglett a lista a pár nagy pártnak és néhány, teljesen nyilvánvalóan az állami kampánypénzek lehúzására szerveződött kamupártnak. Országos listát nem, de egyéni jelöltet állító álpártból pedig rengeteg van.

A nagyon fiatal, de a médiában gyakran szereplő, országos aktivistahálózattal és újonchoz képest egész komoly pártszervezettel rendelkező 4K! tisztán játszott, és elbukott. 4K!-s jelöltek vannak, de országos lista nélkül frakció nem lesz. Nem is annyira az a durva, hogy nekik nem sikerült, a 16.000 aláírásból 14.000 volt meg, akár sikerülhetett is volna, nyilván elrontott valamit a párt. A nagy kép a durva inkább, hogy a Fidesz a demokrácia még egy intézményét használta fel a maga javára, ezt éppen úgy, hogy a valódi új szereplők előtt nagyon nehéz legyen az út, míg a kamupártokon keresztül folyjon egyrészt kifelé-, másrészt meg persze a kamupártbizniszben érdekelt oligarchákon keresztül az ő politikus barátaikhoz az állam pénze. És természetesen az óriási lista az alternatívák elaprózódása miatt is jó a kormánypártnak. Szóval a Fidesz nagyon jól érvényesült az új rendszerben (nahát),a 4K! pedig elbukott. A kamupártok majdani felbukkanására amúgy már hónapokkal ezelőtt több szervezet is figyelmeztetettAz oligarchák hatalmának megtörését, a közvetlenebb demokrácia és erősebb civil kontroll kiépítését egyik fő témaként vivő 4K!-nak ennél egyértelműbben nem szólhat vissza a rendszer, hogy "Igen, igazatok van, pont ezért igyekszem nem pozícióba engedni titeket, mert a végén még tényleg csinálnátok valamit". Elég erős kép az, hogy többek között a régi oligarchapártokkal és az új kamupártokal versenyezve - valószínűleg szervezeti gyengeség és/vagy hibás vezetői döntések közrejátszásával - a tisztán játszó rendszerkritikus kispárt elbukik.

Ez a sztori olyan, mintha egy, a közlekedésbiztonságért küzdő ismert aktivistát százhatvannal ütne el a zebrán egy részeg kamionsofőr. Mi, magyar állampolgárok vagyunk az áldozat köré gyűlt emberek, akik tudják magukról, hogy tulajdonképpen ők is feküdhetnének ott. Várjuk a mentőt, és nézzük a testet a betonon. Arra gondolunk, hogy basszus, igaza volt ennek a palinak. Szerencsére még lélegzik, és magánál is van. Reménykedjünk, hogy túléli a balesetet, és hamar kiheveri a sokkot, mert pont most látszik, hogy mekkora szükség van az országban a munkájára.

Ők a 4K!-s egyéni jelöltek, akikre lehet majd szavazni:

4K_jeloltek_jav.png

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr575851839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"4K!-s jelöltek vannak, de országos lista nélkül frakció nem lesz."

Ez így nem igaz. Az országos lista nem kötelező eleme a frakciónak.
@maxval a gondolkodó birca: elvileg tényleg nem, csak gyakorlatilag eléggé lehetetlen.
Nem mindenki azért indult,van aki szimplán a nagy lopós pártok ellen.
tékás l. nem hőbörögni kellene, mentetek volna aláírást gyűjteni, egy kis párt ne azt várja el, hogy berepül a sűltgalamb !!
Mindig a Fidesz a szemét, a demokrácia kerékkötője mi? Az ilyen szerencsétlen faszkalapok mikor tanulják meg, hogy ez az élet! Amerikában is több ezren jelentkeznek be az elnöki poszt elnyerésére, érdekes nem ? Ám a sok ezerből csak 1 nyerheti el, és ezek a szerencsétlen álmodozók nem hőbörögnek , mint magyar oörszágon!!!
@szarfaszú kommentelő: A 4K! számos helyen kint volt aláírást gyűjteni. A probléma nem azzal van, hogy a 4K! nem tudott többet összeszedni (ez van, ilyen a demokrácia, ha csak ennyien akarnak 4K-ra szavazni, akkor ezt el kell fogadni és a párt el is fogadta), hanem azzal van igazi nagy gond, hogy akiknek sem weboldaluk, sem programjuk, sem standjuk, sem köztéren álló aláírásgyűjtőik nem voltak, azok bezzeg állíthatnak országos listát. Ezek esetében felmerül a gyanú (ami amúgy kb 98% eséllyel helytálló lehet), hogy választási csalást és állami vagyonnal való visszaélést követtek el.

Ez az új rendszer nem tüntette el a kopogtató céduláknál tapasztalható visszaéléséket, hanem egyenesen kiszélesítette a csalások körét.
@szarfaszú kommentelő: miután a fideszkdnp pénzelte a sok csaló kamupártot, de eleve a fideszkdnp találta ki azt a marhaságot, hogy egy ember akár 87 pártot is támogathat, hogy 2000 legyen a szavazólapom meg hatalmasat lehessen csalni, nyilvánvaló, hogy ők a demokrácia kerékkötői. :-)
Ez a 14000 aláírás bruttó, vagy nettó szám? Átnézte valami szervezet a begyűjtött aláírásokat és ennyi érvényeset talált, vagy ennyi jött össze a kamualáírásokkal együtt?
@szarfaszú kommentelő: Lőtéri veszett kutyát sem érdekli,hogy szerencsétlen faszkalap vagy.Feleslegesen írkálod be mindenhova.
Összefogás nélkül szopi van,majd az orbanizálódó schifferke is rájön.Aki a hazaáruló moszkovitya ellen nem képes szövetkezni annak nincs rendben a bucija.
Namost én úgy tudom, a lóvét akkor tarthatják meg, ha legalább 2%-ot elértek.

Szóval hiába csalják össze a listát, az még kevés.

Az itt a gond, hogy a törpepártok mint pld LMP, ezekre féltékenyek. Ha rákerülnek a szavazólapra, akkor ugye szavazni is lehet rájuk, na ezt a demokraták pedig nem igazán "szeressék".
valaki komolyan gondolja azt, hogy 4K néven akar komoly szinten politikásdit játszani?

a negyedik köztársaság is szar név, hát még rövidítve, hogy 4K.
mi az, hogy 4k? Gizimama vagy Jóskabácsi akik a star warsról úgy jönnek ki a moziból, hogy 'na ezt már tényleg nem hiszem el', azok kb így reagálnák le azt is, ha te odállítasz hozzájuk, hogy ti a 4k egy párt vagytok.

balfaszok

ráadásul vmi ismertebb arc? a trockij-imitátor frontembereteket is ismerheti kb 1000ből kettő.

szal hiába az igyekezet meg a szorgalom, ha segghülyék vagytok.
remélem annyiszavazatot elvisztek ti meg az LMP is, hogy a gyurcsánybandának se legyen meg a 15%, de nektek se az 5.
@♔bаtyu♔: Nem jól tudod, aki listát állított az megkapja a kampány pénzt ,amit nem kell visszafizetni.A 2% az a jelöltre vonatkozik,kap 1 millát de ha nem éri el a 2% akkor kell visszafizetni.

4k meg bele fulladt a büszkeségébe.....
@♔bаtyu♔: Batyu, ez csúsztatás, és te is tudod, hogy nincs így, ezt már az én blogomban is kiveséztük, sok más emberrel. Tudniillik nem az zavar például engem sem, hogy sok párt indul, és ez az LMP elől vesz el szavazatokat, hanem hogy a családom elől vesz el időt, hogy egy mások által lerabolt és megkeserített, bizalmatlan társadalom polgárai közül kell aláírást gyűjtögetnünk, miközben más ezt megoldja kis másolással. Amúgy akár még örülhetnénk is, hiszen elsősorban az Összefogás szívja meg a mindenféle rájuk állított hasonló nevű pártokkal, csak éppen semmilyen sunyi, morálisan elítélhető dolognak nem tudok én személy szerint örülni. Más kérdés, hogy az a baloldal erejét jellemzi, hogy egy Schmuck Andor kaliberű muki így ki tud fogni rajtuk...
@toportyánzsóti: Az elmúlt hetek fényében szerintem Schiffer ázsiója egyre csak nő összefogás vagy össze nem fogás ügyében. De mondjuk elismerem, én ebben nem vagyok objektív megszólaló...
@Juhász Péter (LMP): Remélem ezt nem moszkovityenka bértollnokainak közvéleménykutatásaira alapozod,mert azok lórépát érnek ahogy vezérük elméje.
@Blikknépe: A kritikád a "szar" kifejezésen túl nem igen terjed bármiféle objektív érvre, így a 4K! nevével kapcsolatos kritikádat figyelmen kívül hagyom - ámbátor az is bőven látszódik a hozzászólásodon, hogy amúgy semmi referenciád nincsen a fikázásod mögött. A Negyedik Köztársaság párt a Harmadik Magyar Köztársaság bukott rendszere helyett szeretne egy új, valóban az átlagembereket segítő, oligarcháktól mentes, korszerű demokráciát, melyet egy új alkotmánnyal és számos egyéb intézkedéssel (lsd. választási programunk) kíván elérni. Innen a párt neve. Az, hogy alulról szerveződik fiatalokból és civilekből pedig magyarázat arra, miért nem látsz "celebeket" aka politikai csontvázakat nálunk. Abban is különbözik a 4K! a többi új párttól, hogy nem kamupárt és nem régi, bukott politikusok visszatérési kísérlete a politikai életbe, hanem egy valóban új irányt képviselő, valóban új arcokból álló párt. Egy szó mint száz - javallom tájékozódj mielőtt beleszólsz dolgokba, ugyanis demagógiával csak a hülyéket győzöd meg.
Kedves Viktor, mielőtt pártot alapítotok kérlek tanuljatok meg számolni, vagy tájékozódjatok hazánk történelmével kapcsolatban. Jelenleg a II. köztársaságban élünk, az elsőt 1946-ban kiáltották ki egy korlátozott szuverenitással rendelkező parlamentben. Amit ti elsőnek gondoltok NÉPköztársaság volt:

1918. évi I. néphatározat

Magyarország Nemzeti Tanácsa a nép akaratából a következõ

Néphatározatot

hozta:

(Kiadatott az Országos Törvénytárban 1918. évi november hó 22-én):

I. cikk.

Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság.

Neked is feltenném a kérdést, hátha válaszolsz: A 14000 aláírás bruttó, vagy nettó szám? Átnézte valami szervezet a begyűjtött aláírásokat és ennyi érvényeset talált, vagy ennyi jött össze a kamualáírásokkal együtt?
süti beállítások módosítása