Lányok, asszonyok: bő ruha, nem mosolyog!

2014.11.25. 12:05 baum

 

missiran.jpgA rendőrség annyira aggódik a lányokon tett erőszakos cselekmények elszaporodása miatt, hogy a pécsi oktatóvideók után a vasi rendőrök is odatették magukat az ügyben.


„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzésben a női metakommunikációnak óriási szerepe van. A fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot. Fontos, hogy csak akkor közvetítsünk ismerkedési szándékot, ha valóban kapcsolatba kívánunk lépni a másik féllel, mivel a visszautasítás dühöt kelthet a hozzánk közeledőben.”

Az a durva, hogy a jó szándékot nem lehet elvitatni attól, aki ezt a cikket megrendelte és aki megírta. A félelmetes az, hogy a nők elleni erőszakról ez van a fejükben. És nem csak a rendőröknél, de kormányzati szinten is. Ma Kontrát Károly belügyi államtitkár a Parlamentben is kiállt a videók mellett.

Ha már prevenciót akarnak, akkor első körben érdemes lenne a fideszes képviselőket, a kormánytagokat, a rendőri vezetőket, meg úgy általában az állami cégek vezetőit elküldeni egy tréningre, ahol beleverik a fejükbe, hogy az erőszakról nem az áldozat tehet. Ha ez megvan, utána immár helyes üzenetekkel el lehet indítani egy átgondolt kampányt, ami az erőszaktevőt teszi felelőssé a bűnért. Jó lenne ezt mielőbb meglépni, még mielőtt jönnek a Lányok, kerüljétek a mosolygást és a szemkontaktust óriásplakátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr806931281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sokan elmondták már ma, miért álságos és kártékony a legújabb rendőrségi vigyázz-a-képedre videósorozat, valószínűleg nem mondok én se semmi újat, de akkor is, ennek ki kell jönnie.
A szlogen "tehetsz róla" része - vitán kívül - teljességgel vállalhatatlan és hazug. Nem csak a felelősséget hárítja, de egyúttal felmentést is ad az erőszakolónak: miért, mit gondolt az a ribanc, amikor picsaszoknyában, csatakrészegen illegette magát? az ilyen ne lepődjön meg azon, ha megerőszakolják, úgy kell neki.
Nos, nem. A nem akkor is nem, ha valaki csatakrészegen és picsaszoknyában mondja ki, és még inkább nem, ha ki se tudja mondani. Mások kiszolgáltatottságával visszaélni bűn. Pont.
Nekem ebben a pillanatban viszont leginkább a "tehetsz ellene" résszel van a bajom, mert ez meglehetősen sok értelmezésben úgy tűnik fel, mint ami többé-kevésbé igaz. Ha csendben ülsz otthon jókislányként, és kalocsait hímezel hosszú szoknyában, nem hívod ki magad ellen a sorsot, és senkinek nem adsz apropót arra, hogy megerőszakoljon.
Nos, ez sem igaz. A nemi erőszaknak nem feltétele a kihívó viselkedés, a lenge öltözködés, a részegség - egyetlen feltétele van csak: egy erőszaktévő, aki éppen megtalálta a megfelelő alkalmat és helyet ahhoz, hogy hatalmába hajtsa embertársát. Mindegy, hogy ez az embertárs éppen egy csatakrészeg, műmellű szexi tini, egy állig öltözött túlórázó, akinek nincs pénze taxira, és kénytelen hazagyalogolni a munkából, egy mozgásképtelen öregasszony, egy gyerek vagy éppen az erőszaktevő barátnője, élettársa, felesége. A nemi erőszak, bár szexuális bűncselekményként tartják számon, valójában hatalmi aktus. A háborúkban megerőszakolt nők nem a csintalan ifjú katonák kielégítetlenségének esnek áldozatul, arról nem is beszélve, hogy a nem háborús körülmények között megerőszakolt nők jelentős része ismeri az erőszaktevőjét, és nem elhanyagolható hányaduk közös háztartásban vagy rokoni kapcsolatban van vele. A nemi erőszak elsősorban a "fogd be a pofád, te kurva, én vagyok az erősebb, és azt teszek, amit én akarok" megtestesülése, semmi más.
Ami viszont a "jézusmária, hát még pont az hiányzik, hogy felmentsük azokat, akik az összes csöcsüket kirakva kurjongatnak az éccakában, bezzeg" kommentek szerzőit illeti, van egy rossz hírem nektek, drágaszágaim. Nincs bezzeg. A sérthetetlenség hamis hitében éltek, és a hozzászólásaitok csak olyanok, mint a fütyörészés a sötét erdőben. Az "ő tehet róla, mert" a legolcsóbb, legszánalmasabb, legnyomorúságosabb önfelmentés. Ti vagytok azok, akik megvetitek a hajléktalanokat, a munkanélkülieket, a szenvedélybetegeket - és ez továbbra is csak fütyörészés a sötétben, mert csak arra mutat rá, hogy azt hiszitek, nem kerülhettek soha, semmikor olyan helyzetbe, mint ők. "Hát miért ivott." "Biztos nem jól végezte a munkáját." "Minek ugrált annyit." És az összes sötétben fütyörésző hozzászólás mögött egyetlen gondolat áll: "Velem ez nem történhet meg."
De, veled is megtörténhet. Inkább ne történjen meg.
Úgyis a fegyverkezés fog megoldani mindent. Már jövőre el fog szaladni a paripa ebben az országban. Akkor aztán nem csak a lányokat fogják megerőszakolni.
@egy igazi barom vagy mária:

Gondolom, neked se a formállogika volt a jeled az oviban.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Rajzolj le egy formállogikát, aztán megmondom.
A vak komondor életrajzából kivett javaslat.
Szerintem ha felhívják a figyelmemet, hogy egy rossz hírű aluljáróban ne számoljak köteg tízezreseket, mert esetleg kirabolnak, akkor valójában ENGEM HIBÁZTATNAK!!! Hogy merik! Én ott számolok tízezres-köteget, ahol csak akarok, nem tilos!!!

Fogják már fel, hogy a rabló a bűnös, nem én, aki lehetőséget és csábítást jelentek, én teljesen lehetetlen, hogy bármit is változtassak a viselkedésemen!
Nem lehet tudni mire ugrik egy erőszaktevő, de ha valaki feltünően viselkedik, akkor előbb veszik észre, mint a szürke kisegeret. Arról már nem is beszélve, hogy aki kaphatónak tűnik, azt lehet hogy csakazértis "bünteti" az erőszaktevő.
Mindettől függetlenül nem jogosít fel senkit az erőszakra a másik viselkedése. Lányok , asszonyok vigyázzatok magatokra és egymásra!
@a nagy hohoohooo: Ezek szerint ha követem a logikádat, és a legújabb S-es mercit nyitott ajtóval járó motorral, az anyósülésen a dipótáskával, laptoppal otthagyom a körúton, míg bemegyek az étterembe ebédelni, akkor nem vagyok hibás abban, hogy ellopják az autót a benne található egyéb értékekkel egyetemben.

Rossz hírem van a "hőzőngő liberók"-nak. Éjszaka egy lepukkant, gyengén megvilágított környéken még a harcművész férfiak sincsenek biztonságban.

Ha valaki a veszélyre felhívja a figyelmet, az nem az áldozatot hibáztatja, hanem felhívta a veszélyre a figyelmet. Ezt köllene megértenie az idióta hőzöngőknek is!

Minden egyéb belemagyarázás idiotizmus!

Ha egy lány rosszhírű környéken, éjszaka , divatos, kihívó ruhában egyedül közlekedik, az komoly veszélynek teszi ki magát, még akkor is, ha joga van hozzá! Igen könnyen áldozattá válhat.
Ha ezt a mindenféle faszfej liberók miatt nem tudja, mert nem hívják rá fel a figyelmét az sokkal nagyobb baj, mintha a rendőrség videóját megnézve, rájön arra, hogy igenis van rá lehetősége, hogy megelőzze a bajt! Főleg abban a világban, ahol a liberók leamortizálják a bűncselekményekre kirótt büntetési tételeket, az emberi jogokra hivatkozva....
A viktimológia a kriminológia alkalmazott tudománya, amely azt állítja, hogy az áldozat viselkedésének, személyiségének van szerepe az áldozattá válásban, azaz nem mindenkit fenyeget egyformán az áldozattá válás veszélye.
Bizonyos magatartásformák az átlagnál gyakrabban teszik a bűnözés áldozataivá az adott személyt.
Ez nem áldozathibáztatás, hanem a kriminalisztikai tudománya által feltárt tény.
A férfihang antifeminista oldalon mindenféle félremagyarázás, hazudozás nélkül írtak erről. Érdemes megnézni, sokkal tisztábban lehet látni a dolgokat.

@a nagy hohoohooo: A nők is megerőszakolnak fiúkat, férfiakat. Az usában nem egyszer feküdtek már le tanárnők a diákjukkal. Olvastam hogy kanadában csoportosan megerőszakol egy férfit egy csapat nő. A velveten nem olyan rég volt a helyszínelő rovatban hogy valami idős nő molesztált egy 7 éves kisfiút az usában. Szóval a nők sem angyalok.
Én sokat gondolkodtam, és rájöttem:

Azorbánviktorahibás minden egyes erőszakos közösülésért Magyarországon igaz-e?

PS: Nuszbaum neked meg a kurva anyád a demamgód köpedékeidért, eszed ágában sincs kiállni a fenti ügyért csak aztarohadtkurvaorbánviktort akarod szidni.
Ennyi.
kijárási tilalmat! kerüljön alkotmányba, hogy az a férfi, aki megszegi, és a területi nőtanács engedélye és GPS jeladó nélkül merészel koedukált vendéglátóipari egységet 50 m-nél közelebb meglátogatni, az potenciális erőszaktevő és kalapáccsal kell szétverni heréjét.

kb. pont ilyen a posztoló logikája is.
@Magánvéleményem: "akkor nem vagyok hibás abban, hogy ellopják az autót a benne található egyéb értékekkel egyetemben. "

Jól látod! Sőt, ha mondjuk a rendőrség felhívja a figyelmedet, hogy ez veszélyes, nyugodtan kérd ki magadnak, hogy TÉGED HIBÁZTATNAK!!!
Liberó taknyolás - ismét. Roppant káros fajta. A feminista meg az egyik legundorítóbb változata.
@a nagy hohoohooo: "A háborúkban megerőszakolt nők nem a csintalan ifjú katonák kielégítetlenségének esnek áldozatul, arról nem is beszélve, hogy a nem háborús körülmények között megerőszakolt nők jelentős része ismeri az erőszaktevőjét, és nem elhanyagolható hányaduk közös háztartásban vagy rokoni kapcsolatban van vele. A nemi erőszak elsősorban a "fogd be a pofád, te kurva, én vagyok az erősebb, és azt teszek, amit én akarok" megtestesülése, semmi más."

Hát öregem, ez a tomboló hülyeség.
Az indexről:
"olyan, mintha felelősségre vonnánk a vidéki otthonukban kirabolt öregeket, hogy minek tetszettek otthon pénzt tartani, meg egyáltalán vidéken megöregedni."
Nem vazzze ez olyan mintha azt kérdeznéd, hogy miért hozzám törtek be amikor a szomszádnak sokkal több pénze van? A válasz: Azért te hülye, mert nálad nyitva volt az ajtó...
Azért azt nem értem, hogy annó ezért miért nem akadt ki a liberális értelmiség: hir.ma/belfold/10-ezer-forint-birsag-jar-azert-ha-nem-zarod-be-az-autodat-vagy-nem-huzod-fel-az-ablakodat/89829

Üdv.
Ez az egész hajcihő pár idióta feminista feltűnősködése. Ép ésszel gondolkodva az ember át tudja látni, hogy ha valaki el akarja kerülni hogy áldozattá váljon, akkor neki is tennie kell az ellen legalább annyit, hogy elkerüli a veszélyes helyzeteket. A bankok sem nejlonszatyorban szállítják a pénzt hanem páncélautóban, akkor sem ha amúgy a rablás így is, úgy is bűn. Soha nem fog minden sarokban rendőr állni, az aki a polgárra vigyázni tud, az elsősorban saját maga.

Amúgy a feministák ezzel épp az erőszakolók malmára hajtják a vizet. Ha én szatír lennék, egyenesen tapsikolnék ez után a kampány után, igen a csajok menjenek csak sötét utcán, lehetőleg minél később éjszaka a legkihaltabb kivilágítatlan parkokban, egyedül, miniszoknyában! Elvégre minden elmebeteg állat ennek örül igazán.
Ruhellem, de baszki, a fizetett fidesz-trollokkal ertek egyet. Aztan hivj aminek akarsz.
Egyertelmuen az eroszakolo a bunos minden esetben. A Te is tehetsz ROLA, okorseg, azonnal felelossegre kene vonni, aki ezt irta, engedelyzte, terjesztette.
Csakhogy ettol meg az ovatossagra valo intes bizony jogos. Aki noket eroszakol, az egy mentalisan beteg, kreten, alavalo leny, aki nem ember modjara gondolkodik. Epp ezert egyetlen jogvedo, vagy no sem fogja tudni megertetni vele, hogy marpedig neki nincs joga megeroszakolni ot, vagy, hogy o lesz a hibas es a bunos. Ha pedig te a szorakozohelyen matareszegen huzod az osszes korulotted levo ferfit valogatas nelkul es felhivod az eroszakolo figyelmet magadra, akkor bizony nagyobb esellyel leszel te az aldozat. Hibas nem leszel, nem te fogod magad megeroszakolni, de sikeresen keszitetted elo a terepet hozza. Aztan ha megtortent a baj, akkor is hiaba fogod hajtogatni, hogy te nem tehettel rola es nem volt joga hozza. Nem. Nem volt. De megtette. Az alany pedig te voltal.
Beleverik a fejükbe, hogy az erőszak....
Az igazat megvallva pedig van igazság ezekben a videókban. Nem minden esetre, mert persze egy elhagyatott rosszhírű helyen bárkit elkapnak, kirabolnak, azonban pl. az egyedül hazamenés csatakrészegen egy közepesen rossz helyen egy nőnek? Magassarkúban? Menekülés esélyei? Nem mondom h ne élje ki magát az ember, de jöhet bármilyen femináci az egyenlőséggel, akkoris jobban kéne vigyáznia egy nőnek arra, h mit mutat magából ilyen esetben. Ha nem egyedül megy, az tökéletesen elég, a többi pont meg nem hiba (bebaszás, kihívó ruha), mert emberek vagyunk, de tény, h jobban felkelti a figyelmet. Az utolsó videó utolsó mondata szerintem a lényeg és ne pörögjetek a többin: vigyázzatok egymásra.
Ja és tegyük ide azt, ami szerintem a videók sarokpontja, mert nem feltétlenül kint kell félni az elkövetőktől, hanem egy bulihelyen. Minimalizálni kell a kontaktot, attól a buli mitől is nagyobb, hogy minden faszinak odateszi egy csaj a picsáját és meghívatja magát piával? És az opportunista perverz gecik szégyelljék magukat, h kihasználják az ilyet, de fogjátok fel, h a büdös életben nem fog ez eltűnni. Máshogy nem lehet tenni ellene, csak úgy, h ne legyetek akkora ribancok. És persze átlag csajokkal is megeshet mindez, de a nagy számok úgyis azt igazolják, h nagy altalanosságban a kihívóak szívják meg és ők tudnak a statisztika ellen tenni legjobban. Senki más. Meg a jo nevelés, h kevesebb ilyen fószer legyen, mert kultúrától is függ, h mekkora arányban van ilyen bűntett. És egy nem feltétlen polkorrekt vélemény: megváltozni nem fog, pont az idióta csajok miatt. Adott genetikailag egy rakat selejtagyú gyerek, aki a rossz példa alapján lenezi a nőket és egyszercsak belőlük lesz a szexuális bűnöző. Minél rosszabb az aránya az ilyen nőknek, annál több emberből tör elő a lenéző erőszakos nőgyűlölő. És Hopppá, rögtön ott lyukadtunk ki, hogy mégiscsak a nők tudnának tenni ellene.
Ezt a cikket mindenki szíves figyelmébe ajánlom: www.flagmagazin.hu/nagyvilag/antidogma_sved_nok_avagy_a_feminizmus_jarulekos_vesztesegei

"Maria Bäckman antropológus a nemi erőszakok számának drasztikus növekedéséhez kapcsolódó "muzulmán láncszemet" vizsgáló tanulmányában ("Amikor a többségből kisebbség lesz. Svéd lányok egy többetnikumú külvárosban", Oslói Egyetem, 2005) arról számolt be, hogy a svéd főváros Rinkeby nevű elővárosában kisebbségbe került svéd lányok közül sokan sötétre festették a hajukat, így próbálva elkerülni a harmadik világbeli bevándorlók szexuális zaklatásait.

Egyesek még ennél is szigorúbb óvintézkedéshez folyamodnak. Néhányan egy olyan övet terveztek, amelynek levételéhez mindkét kézre szükség van, és amely reményeik szerint megvédi őket az erőszaktól. "Ez olyan, mint egy fordított erényöv", mondja a tervezők egyike, Nadja Björk (19) az AFP francia hírügynökségnek. Ezek az önvédelmi reflexek cáfolják a bevándorlók körében igencsak elterjedt előítéletes sztereotípiákat, miszerint a svéd lányok szexuálisan provokatív módon viselkednek, vagy hogy a szőkék könnyen megkaphatók."

A tanulság - a svéd nők, mivel nem szeretnék, hogy megerőszakolják őket, saját maguk is igyekeznek óvintézkedéseket tenni.
A viseletükkel, kinézetükkel, szokásaikkal alkalmazkodnak a veszélyhelyzethez. Felmérik, hogy ha valamit ők is tehetnek az erőszak elkerülése érdekében, azt megteszik.

Az angol nők pedig tényleg úgy viselkednek az utcán mint a zombik, valóban nincs semmiféle szemkontaktus, flörtölés:

„Érthetetlen, hol és hogyan ismerkednek. Már azt hittem, valami nagy baj lehet velem, hogy az utcán fél év alatt szinte egyetlen egyszer sem nézett rám nő. Egyszer csaltam ki egy kis mosolyt, ez ott már egyenesen flörtölésnek számít.” „Nem érzek semmiféle szenvedélyt az angol nőkben. Utazol, sétálsz az utcán, dolgozol egy munkahelyen, nőket látsz mindenütt, de mégis mindig zombi tekintetettel néznek vissza rád. Mosoly néha, de akkor csak illedelmes mű.”
index.hu/kulfold/2014/09/14/mi_a_jobb_brithon_vagy_itthon/
@a nagy hohoohooo 2014.11.25. 12:10:26:

Minden szavaddal, minden gondolatoddal egyetértek.
@a nagy hohoohooo: Teljesen egyetértek veled.
És azt se felejtsük el, hogy nemcsak a bulizós miniszoknyás tűsarkús ribancokat erőszakolják meg.

A muzulmán nőket is megerőszakolják a mindent eltakaró csadorjukban.
A 48 éves, 85 kilós Marist is megerőszakolja a részeg élettársa.
A 86 éves özvegyasszonyt is megerőszakolja a 16 éves hátrányoshelyzetű, amikor éjszaka többedmagával bemászik hozzá, hogy elvegye a kétezer forintját.
Sőt, szerintem ezek az esetek a többség, nem a bulierőszak részeg tinik ellen.

Biztos ezek is mind kihívóan viselkedtek. Nekik mit mondanak a baranyai zsaruk?