Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton kétfelvonásos drámája már elnevezésében is provokál. A zsidók szégyene, áll a borítón, rajta kép: horogkereszt fonódik össze hatágú csillaggal. A provokációra alapvetően rá lehet húzni a sok másra is igaz alaptézist, hogy akkor indokolt, ha nem öncélú. Puzsér Róbert kritikai provokálásai szubjektív megítélésem szerint az esetek 90 százalékában magasabb cél érdekében történnek. FAM-ról meg soha nem tudom eldönteni, hogy provokál, vagy csak természetesen cinikus. A zsidók szégyene olyan görbe tükröt állít a társadalom felé, amit, ha megértene, akkor a javára válna.

A könyv nagyon jókor került a polcokra, hiszen a szabad szólás büntetését vagy nembüntetését boncolgatja és árnyalja. A Charlie Hebdo-ügy után ez most jó darabig aktuális lesz, globális szinten kell átbeszélni a szólás szabadságának korlátait.

A darab Ausztriában játszódik, de a magyar valóság süt át rajta. 60-70 éves történelmi traumák ivódtak be mélyen a társadalomba, ami reménytelenné teszi, hogy a valóságot a maga valóságában lássuk. A valósághoz való viszonyt a sértettség határozza meg, ennek lesz áldozata a mű főhőse, a zsidó származású Grosswald. A jogvédő ügyvéd elvállalja a holokauszttagadó áltudós védelmét abban a perben, melynek a tétje 10 év börtön a náci bűnök tagadása miatt. Grosswald rendes jogvédőként azzal érvel, hogy a szólásszabadságba bele kell, hogy férjen akár a holokauszt tagadása is. Ha nem zárjuk börtönbe, aki azt állítja, hogy a Föld lapos, vagy aki azt mondja, hogy soha nem volt jobb termék a Coca-Colánál, vagy aki szerint a KDNP egy párt, akkor azt is el kell viselnünk, ha van olyan ember is, aki a náci bűnökről hadovál össze-vissza.

Grosswald álláspontja szerint jogilag nem kell szabályozni a holokauszt tagadását, mert akkor hinni vagy nemhinni lehet megtörténtében, és akkor vallást generálunk egy egyszerű tényből. Semmi szükség rá. Ráadásul ha sittel büntetjük a holokauszttagadót, akkor lehetőséget adunk neki arra, hogy mártírrá válhasson. Logikusnak tűnő gondolatsor, a darab végén az is kiderül, hogy Grosswald meg tudja-e győzni a bíróságot, zsidó barátait, családját, és a szélsőjobboldali aktivistákat.

Érdekes mellékszál az az önellentmondás, mely a darabban időről-időre felbukkan, hogy mennyire frusztráló lehet úgy nácinak lenni, hogy az ember elutasítja a holokauszt megtörténtét. Hiszen a holokauszt céljával nyilvánvalóan egyet kell értsen egy náci, megvalósulásának hiánya meg csak a Harmadik Birodalom bénaságára vezethető vissza. Most akkor Hitler balfasz volt, hogy még arra sem volt képes, hogy gázkamrákat létesítsen? Vagy mégis voltak gázkamrák? Ez az ellentmondás a való életben is előjön, ha az ember nácikkal kénytelen beszélni.

Ami negatívuma a műnek, hogy hiányzik belőle a szépirodalmi igényesség, nyelvezete száraz, szikár, lényegretörő. Ez igencsak meglepő FAM-tól. A darabot nehéz színpadon elképzelni, mert rengeteg rövid jelenet van benne. Talán nem is az volt a szerzők célja, hogy színpadra állítsák, hangulatában tévéjátékos forgatókönyvre emlékeztet.

A Puzsér-FAM könyv tragédiája, hogy a kortárs Magyarország pont a mindent átható történelmi traumák miatt nem fogja megérteni az üzenetét. Ez rossz hír, viszont nem szabad, hogy feledésbe merüljön, mert a jövő generációknak sokat fog segíteni, hogy megértsék, mi volt ez a zombulás így a 21. század hajnalán. Hiánypótló könyv A zsidók szégyene, a szólásszabadságról szól és a reménytelenségről. Érdemes elolvasni, el fog gondolkodtatni.