A párizsi merénylet és a mocskos politika

2015.01.22. 07:55 Döry L.

franceinside.jpg

A francia szerkesztőség elleni merénylet értékelésében még egyeduralkodó az az elbeszélés, amelyet egy mondatban is összefoglalhatunk: „Je suis Charlie”.

Ki az a Charlie Hebdo?

Ez - a gyászon kívül - egy politikai mondanivaló része is: e szerint a szerkesztőség elleni támadással a szabadság univerzális értékeit támadják a fundamentalisták. Ez a keretezés az USA „terrorellenes háborújából”, a Bush-adminisztráció éveiből ismerős ugyan, de Franciaországban, amelyben az észak-afrikai eredetű lakosság nem egy egzotikum, hanem a mindennapok része - nem volt uralkodó.

Mit jelentenek a merényletek Franciaországnak?

Mint minden nagyszabású politikai terrorakció, ez is politikai változások hivatkozási pontjává válhat. A párizsi merényletek esetében nem elsősorban azok abszolút nagyságrendje miatt - amely önmagában nem kirívó - hanem a nyilvánosságban betöltött szerepük miatt esély van arra, hogy Franciaországban a muzulmán és nem-muzulmán populáció együttélése megromlik.

És ez új fényben mutatja az eddigi konfliktusokat is: a csadortörvényt, a 2005-ös gyújtogatásos zavargásokat, a jobb és szélsőjobb közötti több évtizedes, bevándorlási témájú versengést.

Elsőre úgy tűnik, hogy a merényletek jól illeszkednek a francia társadalom sok évtizedes kérdései és osztály ellentétei közé, amelyek a bevándorlókhoz való viszonyon keresztül fogalmazódnak meg. Ám van itt más végiggondolni való is.

Ha elfogadjuk, hogy a merényletek hatása a muzulmán és nem muzulmán lakosság közötti viszony megromlása - és a francia társadalom békéjét biztosító megállapodás felborulása, akkor ezt mérlegre kell tenni más folyamatok részeként is.

Fontos megjegyezni, hogy a párizsi terrorakció hatásai attól függetlenül is megérthetőek, hogy végeláthatatlan vitába bonyolódnánk arról, hogy valójában ki követte el az akciót (dzsihádisták, az "arabok", oroszok, Amerika, gyíkemberek).

Az arabbarát Franciaország vége?

 

Franciaország a merényletet megelőzően a világpolitikában a Chirac-doktrínával megfogalmazottan is, pro-arab országnak számított, a véres gyarmattartói múlt tehertételei és Sarkozy elnökség korrekciói ellenére.

December elején a Francia Nemzetgyűlés baloldali többsége, a palesztin üggyel szimpatizáló arab lakossága miatt is, a kevés európai ország egyikeként elismeri a palesztin államot. Ezzel Svédország után másodikként, szembehelyezkedett az Egyesült Államok és Izrael álláspontjával, amely szerint a palesztin állam megszületése nem történhet egyoldalú elismerések útján. Netanjahu súlyos hibának nevezte akkor a legkevésbé sem váratlan francia lépést

Érdemes végiggondolni: vajon a merényletet követően megváltozott közhangulatban megszülethetne-e ugyanez a döntés? A párizsi terrorakció hozhat-e gyökeres fordulatot az ország hagyományosan arab-barátabb külpolitikájában?

EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások

Franciaországért 2012 óta aggódnak, hogy ő lesz a következő Görögország - ez a hangulat persze hitelezői nyomásgyakorlást is tükröz. Ebben a helyzetben nem érintette jól a francia államot, hogy a krími válságot követő szankciók miatt lemondani kényszerült az Oroszországba irányuló nagy értékű katonai exportjáról, amely az indiai hadiipari megrendeléseit is veszélybe sodorhatja. A dél-keleti uniós tagállamok mellett Hollande elnök is szorgalmazta az Oroszország elleni szankciók enyhítését.

Mindeközben gőzerővel folynak az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodások, amelyben a Hollande-kormány nem bizonyult a legkönnyebb partnernek, sőt, a franciák az eddig titkos tárgyalások transzparenciáját is követelték. A tárgyalások menetétől nem függetlenül az Egyesült Államok ügyészsége súlyos pénzbüntetést szabott ki a BNP-Paribas -,Franciaország egyik legnagyobb bankjának - amerikai leányvállalatára. A francia kormány reakciója szerint ez veszélyeztetheti a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat is.

A terrorakciókat általában egy, a biztonságot és a „nemzeti egység”-et előtérbe helyező diskurzus követi, amely,  - egy időre legalábbis - elterelheti a figyelmet a gazdasági nehézségekről és erős állami fellépést is igazolhat. Az sem kizárt, hogy a merényletek nyomán Franciaország megértőbb lesz az Egyesült Államok külpolitika lépései iránt, és együttműködőbb a szigorú amerikai nemzetbiztonsági rezsimek európai alkalmazásában.

De érdemes lesz figyelemmel kísérni azt is, hogy a francia közvélemény hogyan reagál arra, hogy a szíriai-iraki válságövezetet állítólag megjárt elkövetők ugyanakkor maguk is olyan milíciákkal álltak kapcsolatban, amelyek támogatásában és kiképzésében szerepet vállal az USA, Katar, vagy éppen Törökország.

Jó ürügy

Ilyenkor minden szereplő a saját álláspontja igazolására használja fel az esetet. Először meglebegtetik, hogy a civilek lehallgatásával hírhedtté vált NSA, ISIS-t érintő lehallgatása európai merényleteket jelez előre (nem számít, hogy teljesen más elkövetési móddal). És a tragikus eset apropó a politikusoknak is, hogy saját álláspontjukat igazolják. Míg a magyar miniszterelnök a bevándorlás kérdését emelte előtérbe, addig Donald Tusk az Európai Bizottság elnöke a repülőtereken az utasok újabb személyes adatainak kezelését tenné lehetővé.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr137071997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerencsére egyre több ember meri kimondani, hogy nem Charlie.
Majd fokozódni fog a terrorizmus elleni háború. Ami olyan, mint a drogok elleni háború. Az alapproblémát még csak meg sem karcolja, hiszen egyik sem a probléma okaival foglalkozik, hanem csak a jelenségekkel, tehát jobb nem lesz tőle, viszont egy csomó pénzbe kerül, amit máshonnan kell elvonni, és szül egy csomó egyéb járulékos gondot, problémát, bajt, ráadásul ezek zömmel strukturálissá válnak, hiszen az erős felindulásból létrehozott intézmények önjárókká, majd idővel öncélúakká válnak, aztán egyszer csak majd talán eszünkbe jut, hogy akár a drogháború ellen is időszerű lenne háborút viselni, illetve a terror elleni háború elleni háború is szóba jöhet.

A lényeg, hogy az alapproblémákról, tehát amelyek a jelenségeket kiváltják nem nagyon szabad beszélni, mert egy őszintébb és tisztességesebb beszélés olyan paradigmákat sértene meg, amelyeket tilos megsérteni.
@maroz: alapprobléma?
ja, az... hát beszélni éppen lehetne róla, de minek?
úgyis ugyanoda vezetne... akárhogy csűröd-csavarod.
mert ecce homo.
A Charlie Hebdo a muzulmánokat (ezenkívül keresztényeket, zsidókat, stb.) provokálta. alepvetően figyelmen kívül hagyta, hogy "ne vitatkozz a hülyével, mert összetévesztenek vele". Namost, vanak olyan hülyék, akik ezen felhúzzák magukat, meg vanak olyanok, akik emiatt az írókat lelövik. Az, hogy ezt sem a Charlie Hebdo, sem maguk a franciák, sem a muzulmánok nem ismerték fel (és nem tudták a helyükön kezelni a dolgokat), mindannyiuk szégyene.
Viszontennek fényében az "én is charlie vagyok" kitűző egyenlő azzal, hogy "én is hülye vagyok" (és ez nem mentesít attól, hogy más meg méghülyébb).És ezt a problémát nem nekünk kell megoldani (cáélozok itt arra is, hogy van nekünk elég problémánk, nincs szükségünk másokéra).
Azért elég sokat elmond a franciák sajtószabadsághoz való hozzáállásáról, hogy pl. az egyházakat alpári módon lehet gúnyolni, viszont ha valaki a gúnyolódót gúnyolja ki, akkor rögtön a nyakán a rendőrség.

index.hu/kulfold/2015/01/22/megvan_kivel_nem_lehet_viccelni_nem_nem_mohamed_es_nem_is_jezus/

Egy stand-up komikus, meg egy gimnazista. Borrrrzasztó veszélyesek.
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Mindenki egyenlő! Csak vannak egyenlőbbek...

:-/
Sok oldalról lehet ezt Charlie Hebdo ügyet vizsgálni.Ám az a legfontosabb,hogy mire is akarjuk ezt a esetet felhasználni.Az a legfontosabb,hogy ebben az esetben igazolódik be,hogy "A fanatizmustól csak egy lépés a barbárság.." igazsága megdőlt! Ugyanis az amikor bárki,bármilyen vallási dogmára hivatkozva gyilkol ott már nincs egy lépés sem: az már BARBÁRSÁG, nem hitéleti kérdés!!!Az pedig,hogy a "kiváltó ok" mennyire civilizált,azaz hogy mennyire sértő: nem indok a gyilkolásra, olyan mértékű bunkóság,amit sajnos csak az tud megérteni,aki meg tud maradni embernek,aki ha muszáj át tud nézni a mások gyarlóságán.Van valami analógia a homoszekszualitáshoz hasonlóan, - nem kötelező ill. magánügy - azaz tisztán civilizációs probléma, amit sosem lehet írott szabályokkal "megoldani".A múlt sokszor igazolta,hogy a fanatizmus a hitéletben, a politikában a legembertelenebb.Olyan mint az érzelmi életünk: vagy kialakul egy egészséges életérzés cca. 6-8 éves korra, - vagy eszközökké válunk a dogmatikus vallásoknak és a politikának.
@Arthur Bloch:

"A múlt sokszor igazolta,hogy a fanatizmus a hitéletben, a politikában a legembertelenebb."

Ezt azért lehetne árnyalni. Nyilván, azt nem szeretném vitatni, hogy az embertelenség tényleg nagyobb hatásfokkal tud dolgozni, ha olyan intézményi multiplikátorok működnek közre, mint a hitélet és a politika, de azért kár lenne alábecsülni a hétköznapi embertelenség ártóképességét.

Nézd ezt a Charlie Hebdo-ügyet általánosítva: adott egy igen erős elvárás arra, hogy egyféleképpen élj, gondolkodj, érezz, adott egy kellően nagy számú populáció, aki vagy nem tud, vagy nem is akar megfelelni ennek az elvárásnak, így már csak idő kérdése, hogy mikor lép színre egy (több) olyan ember, aki ezt a nemtudást/nemakarást gyilkos agresszión keresztül fejezi ki.

Aztán ha ez a gyilkos agresszió elég jól mediatizálható, akkor abból világra szóló ügy lesz. Ha nem, akkor csak afféle kis színes a megyei lapban.

Említetted a vallást és a politikát, és ebben sok igazság van, de nézd meg a többi hasonló tényezőt is, például a kultúránkat. Minden elképzelhető csatornán keresztül dől ránk a nyomás, hogy milyeneknek is kell lennünk, hogyan kell gondolkodnunk, éreznünk, élnünk. Milyen kell legyen a testünk, milyen javakat kell birtokolnunk, hogyan kell a párkapcsolatainknak alakulnia, és így tovább. Aki pedig ezeknek a kultúránk által közvetített nyomásoknak nem tud, vagy nem akar megfelelni az igen jó eséllyel lenézést, cikizést, kirekesztést kap a többségtől.

Amire aztán szinte szükségszerűen akadni fog kegyetlen, embertelen, irracionális reakció. Columbine, Eric Harris és Dylan Klebold, és az összes többi iskolai mészárlás. Nem, nem csak Amerikában, lásd Erfurt, Winnenden és a többi európai tragédia. Ezekben ráadásul nem is olyan médiamunkások haltak meg, akik egy üzleti vállalkozás keretében mások értékein gúnyolódtak, hanem teljesen vétlen gyerekek, fiatalok. Lett-e ezeknek a tragédiáknak olyan következménye, mint a Charlie Hebdónak? Lett-e vallási, civilizációs, vagy bármilyen ellenségkép kijelölve és harc hirdetve ellene? Pedig ismétlem, a nyomás, amelynek hatásába az iskolai és egyéb mészárlások elkövetői beleroppannak ugyanolyan nagyok, mint a vallási és a politikai nyomások.

No meg az egészen közönséges, szóra sem érdemes hétköznapi tragédiák. Amelyben ugyancsak olyan emberek szerepelnek, akik vagy nem tudtak, vagy nem akartak, vagy eleinte nem tudtak aztán már nem is akartak megfelelni az időnként iszonyú tömegnyomásnak, hogy úgy éljenek, úgy viselkedjenek, úgy érezzenek, satöbbi, ahogyan a nagy többség, és ezt az ellenállásukat a közösség büntette, például kirekesztéssel. Majd amikor ezek az emberek a végső elkeseredettségüket egymás ellen fordították, akkor jött utána az a kis színes a megyei lap nyolcadik oldalán, közvetlenül a kétfejű bornyúról szóló után: "Közös italozást követő szóváltás során K. János hajléktalan felkapta a keze ügyében lévő konyhakést és a vele egy kunyhóban lakó élettársát..." Ha az áldozatok számát nézzük, akkor szerintem még a 9/11-et is beleszámítva darabra ilyenekből kerül ki a legtöbb, de mivel ez annyira hétköznapi, hogy már fel sem tűnik így nem csoda, ha a fókuszunkból is teljesen kikerül és csak a Charlie Hebdrókra figyelünk. A hétköznapi barbárságunk nem téma, az nem elég érdekes.
@maroz:-sajnos vagy sem - az igaz,hogy a hétköznapi barbárságaink messze nem jelentenek akkora "gondot" a médiákban mint pld.a Charlie Hebdo esete.Valahol nemcsak média-kérdés ez!- Jó lenne,ha a társadalom probléma-érzékenysége meghaladná a médiák üzleti "érdekeit..." Más kérdés az,hogy a vallási és politikai szervezetek tömegében azaz mennyiségben is ártalmasabbak tudnak lenni,mint a sok sok egyedi-"kisebb"- eset.Hisz ezek szervezetek és szervezettszerűen, tudatosan hatnak az emberekre.