Hogy lehet elcseszni egy tüntetést

2015.02.02. 14:21 baum

1_5.jpgHogy mi volt a baj a tegnapi Tavasz jön – Orbán megy elnevezésű tüntetéssel (mármint azon kívül, hogy a tavasz nem jön, Orbán meg nem megy)? Pontosan ugyanaz, mint ami az őszödi beszéd utáni demonstrációkkal: elfoglalták a nyomik. 2006-ban már aznap délután ott voltam a Kossuth téren, mikor kirobbant Gyurcsány elhíresült hazugságbeszéde. Tök jó volt. Olyan emberek gyűltek össze, akiket morális felháborodásuk vitt oda. Tiszta szemekkel és értelemmel lehetett találkozni. A felháborodásból mindennapos tüntetéssorozat bontakozott ki. Pár nap elteltével megjelentek a tarsolyos dzsonik, akiknek nem lett volna elég, ha Gyurcsány eltűnik a színről, de mindenféle nemzetgyűléseket akartak, meg máriaországát. Egy idő után persze elfoglalták a színpadot is, majd ennek egyenes következtében a közönség soraiból el is tűntek a jó arcok.

A netadós tüntetések tisztaságától most február elsejére sikerült odáig eljutnia az orbánellenes tüntetéssorozatnak, hogy kifejezetten kínos volt látni mi folyik ott. Már az év eleji, az opera előtti exiwiwes csávó termékmegjelenítést tartalmazó tüntije is kellemetlen volt, de ez a tegnapi kimaxolta a fanyar ízt az ember szájában. Heller Ágnes, sőt Ági, mint a baloldal megújítója, Kész Zoltán, a szélkonzervatív, aki szíve szerint a rendőrséget is privatizálná, és aki a közös baloldali jelölt lett a veszprémi időközin. Az ideutaztatott egyentáblás aktivistáival együtt. Meg az az idegesítő együttes vagy péemes önkoris képviselő. És a többi. Nem is csoda, hogy a tüntetés kizárólag a 60 év fölötti gyurcsányrajongókat vitte a térre. Azon csodálkoztam ,már a végén, hogy a műsorvezető Gulyás Balázs, hogy merte letegezni a megjelenteket.

Tehát ami volt az őszödi tüntetések után, most megtörtént pepitában. Csak a turul és a rovásírás helyett a műbőrkalap és a drágabolgárúr hangulata rohasztotta meg az esemény auráját. Ha lesznek még tüntetések, akkor rohadtul meg kell néznie a szervezőknek, hogy kiket hívnak fel a színpadra, mert így normális ember nem fog kimenni, az kurvaélet.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr37133405

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy lehet elcseszni egy tüntetést? 2015.02.02. 15:39:03

A netadós tüntetések tisztaságától most február elsejére sikerült odáig eljutnia az orbánellenes tüntetéssorozatnak, hogy kifejezetten kínos volt látni mi folyik ott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurva nép, monnyon le, mindig csak bezavar.

Amúgy meg el kéne már felejteni ezt a fene nagy parttalan liberalizmust. Tüntetni csak fényképes igazolvánnyal legyen szabad, amelyikben félévente egy bizottság hologramos matricával érvényesít a "Még mindig jó arc vagyok!"-rubrikát.

(Az fel sem merült, hogy az emberek basznak kimenni, mert kábé senki nem tudja nekik megmondani számukra is érthetően, hogy miért kéne kimenni? Mert oké, adott egy réteg, amelyik kimegy ok nélkül is, de a tömegek? Ha mondjuk kimenne 250 ezer ember, akkor ott már nem nagyon kavarna be az a pár érdekesebb entitás, akik minden ilyen rendezvényen ott vannak. De ismétlem, miért is menne ki a tömeg?)
"Nem is csoda, hogy a tüntetés kizárólag a 60 év fölötti gyurcsányrajongókat vitte a térre. "

Még nem vagyok 30, és gyurcsányrajongó sem vagyok mégis ott voltam. És láttam még sok sok 60 alattit, akik szintén.
heller féreg... nem meglepő hogy nem voltak sokan, attól a tetűtől elég sok embernek felfordul a gyomra. Azt nem értem miért nem lépett át a fütyiszbe, illene közéjük.
eddig aki ezt kimondta nácikomcsidiktátorfideszbérenc volt
"Olyan emberek gyűltek össze, akiket morális felháborodásuk vitt oda. Tiszta szemekkel és értelemmel lehetett találkozni."

Haha!
Szerencsére még hideg van, így gyönyörködhettünk Heller hasijában:)
"Nem is csoda, hogy a tüntetés kizárólag a 60 év fölötti gyurcsányrajongókat vitte a térre."

Máskor húzódj közelebb a monitorodhoz.
Egyébként ezért a nem is burkolt öregezésért -ami mára már sajnos tendencia a blogszférában - úgy kéne szájon vágni, hogy egy életre megtanuld.(Még mielőtt lenyuggereznél, harmincas vagyok.)
Jólmegmondtad kedves posztíró, azkurvaélet. Még a "kimaxolta" szót(?) is sikerült beleírni, szóval még divatos is lett a zirásmű.
Kár, hogy a tartalma egy bullshitcunami.
Szólhattam volna előre, hogy ezzel a mondanivalóval nem leszel túl népszerű ebben az odaégettmacesz-illatú közegben...
Olyan nincs hogy 60 feletti Gyurcsányisták csak öregecskedő rajongók vannak...
A gyurcsanyista férgek, szimplán bolondok.
Szerencsére kevesen vannak.

Viszont szerencsére attól többen vannak, hogy emlékeztessék az embereket, miért nem szabad a baloldali elkúróknak semmilyen formációját visszahozni.
Hát kb. Megnéztem a fellépők listáját, és világos volt, hogy ide nem fogok elmenni.
@nem_vagyok_dj: A jobb első negyedben volt egyáltalán élő ember DK zászló NÉLKÜL?

@maxval bircaman szerkesztő:
Hát ebben egyetértünk, a harmadik nap már azzal telt, hogy mindenféle csoportocskák fikázták egymás beszédeit és kiáltványait. Meg is ette a fene az egészet.
javaslom, hogy ezután korhatáros legyen a belépés a rendezvényeitekre, mármint "csak 50 alattiaknak!" felirattal ...
illetve lehet, hogy a kutyát sem érdekel, amivel felhergelitek magatokat és csak a szenilisek mennek el megszokásból...
az tény, hogy ezek a tüntetések egyelőre csak laza pikniknek tűnnek. Hideg van, nem mennek ki, az orbánisták is eltűntek a hidegben. majd tavasztól többen lesznek. ha akar a blogíró jönni, jöhet. és a 60 éves gyurcsányista, meg a többi is akinek vitya a bögyében van. sőt a birkákat is szívesen látjuk, ha megtanulnak mást a bégetésen kívül.
Na mi van, nem vetkőzött Heller?

Tudjátok miért vagytok mindig csak pár ezren?

Mert a többi nem akarja magár elveretni, nem akarja, hogy ti legyetek hatalmon, akkor inkább mégis Orbán.
@BolondIstók: Nézd, lehet, hogy orbánék is lopnak, de legalább nem veretik meg a tüntetőket.

Ennyit a birkákról haver.
@BolondIstók: tavasszal is kevesek lesztek, mint medvesajtban a brummogás.
Nagyon nehéz volt végignézni a dkatv-ben a kétperces híradást is.Szerintem ha fizettek volna érte akkor sem mentek volna el többen ezekre a "szónokokra".
@DFK: Ezeket nem is értem. Ugyan mi a fenéért tetszene a választóknak egy olyan társaság, akiket már egyszer utálkozva elzavart.

Ez a Heller is úgy jönne vissza, mintha 2010-ben mi sem történt volna.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: pedig visszahozták a baloldali elkúrókat azóta 2x-is, most is kormányon vannak. Persze a bunkók azt hiszik hogy ez más, pedig ordít hogy nem az. Elég csak megnézni kikből áll a kormánypárt(szintén mszmps, kiszes komcsikból), és hogy mit művelnek(lopnak csalnak hazudoznak, ahogy az elmúlt 25 évben folyamatosan tették).
@♔batyu♔: "Ugyan mi a fenéért tetszene a választóknak egy olyan társaság, akiket már egyszer utálkozva elzavart."

Mert bunkók, és buták. Ugye a fütyiszt is elzavarták már többször, és azt is visszahoztátok. Egyszerűen nem tudtok a kádári gyökerektől elszakadni. Sajnos ez tényleg kádár népe...
@sanyix: Ne kínlódjál már b+, ezek legalább nem vernek el, ha tiltakozol.

Egyébként is az előzőekkel sem az volt a fő gond, hogy komancsok és alibsik voltak, hanem az, hogy elkúrták, de rendesen.

Jössz az ótvar dumával, hogy ne szavazz Orbánra mert KISZ titkár volt. De azért te vidáman rászavazol arra az MSZP-re, akik a Kádár rendszert fenntartották, mert azért te sem gondolod komolyan, hogy Orbánék voltak azok, akik támogatták a rendszert.
@sanyix: Jól van bolsi leülhetsz, Még te mondod, hogy Kádár népe? Te b+, aki a ballibsiket hozná vissza???? Járj már utána Hellernek vagy a többinek. Nem tudod ki volt Lendvai, Kovács? Adod a hülyét, na persze, civilek.

Eszednél vagy b+????
Csípem, amikor a bolsevik komcsizik, nem kicsit röhejes:))))
@♔batyu♔:

30 éve meg még azért imádtad Kádárt te öreg fideszkomcsi, mert az se vert el?

Te valami ÁVOS csemete lehetsz, hogy azon méred az életed boldogságát, hogy a maffia miután kirabolt téged, még elvert-e utána vagy sem. Aztán ha véletlen nem kaptál egy nyaklevest attól az IQ-tól nem nagyon duzzadó fejdere, akkor boldog ember voltál.

Te idióta!
@♔batyu♔: "Csípem, amikor a bolsevik komcsizik, nem kicsit röhejes"

Akkor a fidesz nagygyülésein röhöghetsz csak igazán nagyokat, amikor a komcsi csemete Orbán, Kövér, Rogán gazdáid komcsiznak.

Te kis nemzeti észkombájn!
Egy pillanatra megriadtam a netadós tüntetéseknél, de a baloldal szét trollkodott mindent....

Nyugi van megint.
Tavasz jön
Orbán marad

A panoptikum lassan kínlódva szervezkedik saját maga körül.

Az új tüntetés neve:
The Walking Dead!!
A tüntetések éppen úgy viselkednek mind a pénz: ha túl sok van belőle, elinflálódik. Ugyanezt látjuk most is.

Felesleges havonta tüntetni, minek? Ritkábban kell szervezni, ám akkor hatásosat.
Heller Ágnes szerepeltetése szerintem is böszmeség, ezt egyébként a hölgynek magától kellene belátnia, s a felkérést (ha van) udvariasan elutasítania.

Kész Zoltán ekézésével nem értek egyet. kifejezetten frappáns, gondolatébresztő beszéded tartott, jó meglátásokkal, kellő érzelmi húrokon.

A rendőrség privatizációjával kapcsolatos Kész Zoltán ötlet - amely egyébként egy provokatív kérdésre adott provokatív válasz volt - valóban hülyeség, azonban ez egy kiragadott példa egy olyan cikkből, amelyben emellett egyébként nagyon sok igazság van.

Ezért a blogírónak néhány tekintetben nagyobb mértéktartást és több bölcseletet javaslok. Ezekben a már-már történelmi időkben minderre különösen szükség van.
Nem csak az röhejes, hogy komcsiznak a bolsik. Az se semmi, amikor hazaárulóznak a hungarofóbok, büdöscigányoznak a cigányfajvédők, buziznak a buzipropagandisták, lámpavasoznak a "demokraták". Orwell összeszarja magát ezeken a röhögéstől.
@♔batyu♔: bunkókám annyira segghülye vagy hogy még azt a hozzászólást sem vagy képes értelmezni amire közvetlenül válaszolsz.

Éppen megint csak (24224. alkalommal) arról írtam hogy a fütyisz és az "ellenzék" az egy csapat.

Én soha nem szavaztam a maszopra (és semmilyen pártra ami a maszopból vált ki), és nem is fogok, és többé a fütyiszre sem.

Legalább arra vennéd a fáradtságot, hogy elolvasnád a 4. hozzászólást ;)

De nem te csak nyomod a szokásos hülye egybites barom szövegedet, ahogy kádár apád megtanította neked: "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség".

Na látod pont terólad írtam. Mint tipikus buta választó, szavazol a fütyiszre, és a maszopra felváltva, és vágyol vissza a kádári "békeidőkbe".

Kádár népe bizony, azok vagytok.
@♔batyu♔: azon én is szoktam röhögni, amikor az orbán komcsizik, vagy a KISZ rogán gyerek, vagy akár te.
De legalább a komcsiságukat máig felvállaló "baloldali" testvéreitek lapulnak mint szar a fűben ebből a szempontból.
@Tudományos libsizmus: Orwell? Jaj te balfasz, hiszen összekeverted a neveket :D
@sanyix:
Nyugodj meg @sanyix, még felbosszantod magad.
@Tudományos libsizmus: nincs még vége a munkaidőnek?
@1ghost: A blogíró csak egy szerencsétlen NER bérenc akinek a törzsfejlődése megállt Orbán ánuszánál.
@búvár kondér:

Akkor Bp. központjában laktam, s a saját szememmel láttam.

A 2006-os tüntetések már a 3-4. naptól egy viccnek tüntek.
süti beállítások módosítása