Hogyan jutott a szélsőjobb a gettóból a hatalom közelébe? II.

2015.07.28. 08:00 Döry L.

A szélsőjobb élvezi annak előnyét, hogy sokáig egyedüliként kritizálhatta a gazdasági és társadalmi visszaesést eredményező rendszerváltást. A Nyugat gazdasági és politikai válsága a szélsőjobboldalt általában is elfogadott szereplővé tette. A magyar nacionalista reneszánsz egyes térségbeli országokhoz képest megkésve következik be. A nacionalista reneszánsz nemzetközi kockázatait mára lecsökkentette az is, hogy az elmúlt két évtizedben minden eddiginél nagyobb mértékben jelentéktelenedtek el a határon túli magyar kisebbségek.

Első rész

jobbik_erd.png

A magyarkérdés végső megoldása

Mire a térségbeli nacionalista nemzetépítések konszolidálják magukat, Magyarországon azok kezdenek erőre kapni. A Fidesz 1998-as első kormányzása még a Nyugat egyértelmű hegemóniájának a korszaka, a kormányzás minden szempontból ehhez a hatalmi környezethez idomul, Magyarország elkötelezett atlanti szövetséges. Ezen a feltételrendszeren belül bevezeti a határon túli magyarság adminisztratív kapcsolódását szolgáló Magyar Igazolványt, akkor éppen azzal az érveléssel, hogy a kettős-állampolgárság nem elfogadható megoldás. Emellett aktívan beszáll a határon túli magyarság kulturális és oktatási életének finanszírozásába. Az anyaországi finanszírozások rendszere, együtt az elvándorlás erősödő lehetőségével a határon túli magyar társadalmakat szétzilált, teljesítményhiányos, kliensi helyzetbe hozza. Így a többségi társadalmon belüli hagyományos tudományos, kulturális teljesítményük és pozícióik, végső soron érdekérvényesítési lehetőségeik is súlyosan meggyengülnek.

A 2010-et követően bevezetett kedvezményes (kettős) állampolgárság intézménye és az ezzel fölerősödő elvándorlás, az anyaországi politikai ellentétek ráépülése a határon túli magyar társadalmakra, a kis-entente államok nemzetépítésének viszonylagos sikere és a magyar közösséghez tartozás leértékelődése, a kétezres évekre olyan leértékelő hatást vált ki, amely a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikai kockázatokat is egyre inkább eljelentékteleníti.

A szélsőjobboldal a Nyugat és a rendszerváltás

hornsurbokr.png

Azokat a társadalmi és gazdasági veszteségeket, amik azzal jártak, hogy Magyarország 1990-et követően a Nyugat által uralt piacoknak alárendelődik, a helyi uralkodó csoportok a nyugathoz való felzárkózás ígéretével igazolják. Ezzel párhuzamosan az adósságszolgálat akut terhei miatt a magyar társadalomnak, mint az ötvenes évek óta már sokszor ismételt „megszorításokat” kellett kibírnia azzal az ígérettel, hogy holnapután jobb lesz.

Ennek a rendszernek politikai ellenzéke, Magyarországon, hasonlóan más kelet-európai országokkal sokáig nem létezett.

A peremen léteztek „anti-globalista” tartalmak, de nyíltan Nyugat és rendszerváltás ellenes csak a (szélső) jobboldal volt (akkor még egyértelmű orosz-barátság nélkül). A hazai szélsőjobbnak helyzeti előnyt biztosított, hogy a magyar társadalmat sokkszerűen érő piaci átalakítást és a mögötte álló hatalmi összefüggést két évtizeden keresztül a magyar politikai erők közül egyedüliként kritizálta.

Ezt a kritikát ráadásul a nyugati baloldal antiglobalizációs (helyi termék és tőke segítése a globális tőkével szemben) és gyarmat-ellenes (nem leszünk gyarmat, Magyarország a magyaroké) érvelésének kifordításával és felhasználásával tette meg. Ez azt is jelenti, hogy Magyarországon a szélsőjobb a lehetséges radikális baloldali politikának is közvetlen versenytársa, versenyelőnnyel.

A rendszerváltás világrendjének és helyi uralkodó csoportjaiknak hanyatlása, a rendszerváltás ígéreteinek meghiúsulása (2008, 2010-től) elhozta a szélsőjobb Nyugat- és rendszerváltás ellenességének hivatalos elismerését is, sőt az kormányzati állásponttá is vált. A (szélső)jobboldal által óhajtott nacionalista-protekcionista gazdaságpolitika sem tabu, hanem a válság óta számos nyugati ország gyakorlata. Emellett a szélsőjobboldal ideológiája a rendszerváltás, majd a ráépülő 2008-as válság nyomán tartósan munkanélkülivé vált, peremre szorult és válsággal fenyegető csoportok kezelésére is gyakorlatias politikai "megoldásokat" kínálhat. Az elesett csoportok közötti etnikai különbségtétel útján a szociális gondoskodásból való kizárással, állami eszközökkel kikényszerített munka útján, egy a balti-neoliberalizmushoz hasonló, a tőkének kedvező válságkezelés lehetőségét is fölcsillantják.

A különféle térségbeli szélsőjobboldali erők (lengyel, szlovák, cseh) bár nyomokban EU-ellenesek, olyan következetes (civilizációs) Nyugat ellenesség aligha jellemző rájuk, mint a magyar szélsőjobbra. Úgy tűnik a történelmi kötődések különbözősége mellett (kis-entente vs. tengely) a Nyugat-ellenesség mértékére az van hatással, hogy milyen társadalmi veszteséget könyvelhettek el az adott országok 1990-től. Mivel a térségbeli országok Magyarországnál sikeresebben élték meg a 90-es és 2004-es integrációkat, a Nyugat ellenesség is mérsékeltebb.

Az oroszok

A térség „rendszerellenes” erőit – és ez nálunk a fentiek értelmében elsősorban a szélsőjobb – felértékelte az is, hogy a kétezres évek második felétől a térség hagyományos energia-exportőre Oroszország újraközpontosította „privatizált” erőforrásait és így a térségbeli atlanti uralomra ismét kihívást jelent. Az orosz befolyás az atlanti status-quo pártok helyett elsősorban ezekre a politikai alakulatokra kíván támaszkodni. Ennek a törekvésnek a kimenetele ma még ismeretlen. A közelmúlt története, elsősorban az ukrán válság azt mutatja, hogy a Nyugat politikai, vagy katonai eszközökkel is él, hogy egy „kettős függés” kialakulását megakadályozza. A konkrét esetben pedig a Jobbik , egész egyszerűen fiatal és kevésbé integrált pártként, nemcsak Oroszország, hanem bárki, akár az Egyesült- Államok befolyásszerzéséhez is kedvező állapotban van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr577653670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"de nyíltan Nyugat és rendszerváltás ellenes csak a (szélső) jobboldal volt (akkor még egyértelmű orosz-barátság nélkül)"

Mivel akkor még Oroszország is nyugati elnyomás alatt élt.
Inkább azon lenne érdemes elgondolkodni, mitől is került - pontosabban ki zárta - a szélsőjobb a "gettóba", miközben a szélsőbal (más néven balliberálisok) ámokfutást rendezhettek Európában, aminek egyik szörnyű eredményét épp mostanság láthatjuk a feka és muszlim söpredék beözönlésének eltűrésében.

A válasz persze egyértelmű, csak ha leírnám, azonnali kitiltás lenne az eredménye.... :) Bár aki tud gondolkodni, az úgyis tudja - max. tagadja -, aki meg nem, annak mindegy.

Mert hát a szélsőjobb egész létezése alatt nem okozott annyi kárt Európában, mint a szélsőbal akár csak 2015-ben. Magyarországra ez fokozottan érvényes.
Remélem, lesz még egy csomó rész... :D
Kedves posztoló, a válasz egyszerű. Ha a Jobbikra gondolsz, mint szélsőjobbra, akkor az a nagy büdös harci helyzet, hogy bizony sok egységsugarú választópolgár rájuk szavazott, élve alanyi jogával.
Persze ez a hazaáruló libbantkommer ajvékolóknak nem tetszik, de az van, hogy ezt el kell fogadni, ha nem tetszik, lehet menni innen, ahogy a nagy példaképük, GY.F. megmondta.
Tehát, már csak azt akarod megérteni, hogy miért szavazott az istenadta nép a Jobbikra?
Azért, mert ez a társulat még hatalmi pozícióban nem járatta le magát, a nagy pc által tiltott kérdéseket előveszi és megoldási javaslatokat is btesz, illetve, a nagy nemzetközi szabad rablásban úgy tesz, mintha a magyar érdekeket képviselné.
Ráadásul jópár kérdésben a párt álláspontja találkozik a józan ésszel és a társadalmi igazságérzettel, pl. cigánykérdés, menekültkérdés, és ez is az ő malmukra hajtja a vizet.
Nameg az is van, hogy a mindennapi élet problémáira egyedül ők emlegettek épkézláb, bár nem éppen eurokonform megoldásokat. Csak ennyi az oka...
Az elkövetkező 12 évben szerintem kormányra fog kerülni a Jobbik.

Az EU bürökratái (demokratái) kicsinálják mint Heidert annak idején.
Az ország parkolópályára kerül. Jó esetben nem pakolnak ki minket az EU-ból. Támogatási pénzek, EU-s pénzek zéró.

Így ha a világ legjobb és legbecsületesebb politikusai is irányítanák az országot (bőven nem azok lásd spiler.blog.hu/2015/07/27/jobbik_a_kem_az_embercsempesz_es_a_serpenyotolvaj ), akkor se kerülnének soha ezután hatalom közelébe egy újabb 50 évig legalább.
Huh. Ez a tükör sokban emlékeztet arra a torzító tükörre, amiben középen még egész jól kivehetők a körvonalak.

Azért arra kiváncsi vagyok, hogy sikerül-e hibás analízisből helyes végkövetkeztetésre eljutni :)

ps: még ráfég egy III-X rész.
A hatalomtól nem lesznek gettón kívüliek. Főleg a hívek, azok ott maradnak.

fideSS = jobbiSS = az emberiség szemete
A multikulti válságjelenségek meg európa gazdasági pangása kilendíti az ingát jobbra.

Nem is ártana pucolni a kontinenst, resetelni.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van a karvalytőke a szovjet felbomlás utáni káoszt kihasználva benyomult a volt kommunista államokba, köztük Oroszországba is. Szerencsére sok állam (a putyini Oroszországgal az élen) már lerázta ezt, most rend van. Majdnem olyan jó mind a szovjet időkben, és ugyan úgy nem kérnek vagy szorulnak ezek az országok mindenféle Marshall segélyre mint akkor. Az EU-s pénzek mondjuk jól jönnek Magyarországnak, de anélkül is meglennénk.
"A rendszerváltás világrendjének és helyi uralkodó csoportjaiknak hanyatlása, a rendszerváltás ígéreteinek meghiúsulása (2008, 2010-től) elhozta a szélsőjobb Nyugat- és rendszerváltás ellenességének hivatalos elismerését is, sőt az kormányzati állásponttá is vált."

Nem tudtam, hogy a Fidesz és a Jobbik ki akar lépni az EU-ból.

"A (szélső)jobboldal által óhajtott nacionalista-protekcionista gazdaságpolitika sem tabu, hanem a válság óta számos nyugati ország gyakorlata."

Igen, a görögök is milyen szép sikereket tudtak elérni vele, mutatják nekünk az utat. Egyébként én még abban sem vagyok biztos, hogy pl. az USA képes lesz nemzeti gazdasági érdekeinek megfelelően korlátozni a szabadkereskedelmi egyezményeit.
süti beállítások módosítása