Morvai Krisztina töke

2010.02.06. 09:00 SeppiSchluiferer

(Bizonyítva, hogy milyen baszott plurális társaság vagyunk, vitába szállunk önmagunkkal. Egyébként meg mint látható, a nácik nem tudnak németül*)  

Állítva volt e blogon, hogy a Jobbik – mint minden más radikális, szélsőjobboldali, fasiszta, náci (mivel magunk sem tudjuk a helyes jelzőt, adunk kínálatot) – hamar szét fog esni. 
 
Látható, hogy miközben Vona Gábor mérsékelni próbálja e csapatot – például egyetlen vadembert sem indítanak egyéniben –, a Jobbik széle (lám-lám, mindennek van széle) felháborodottan nézi mindezt. A felháborodás apropója Budaházy György nemjelölése. Hiába számítottak egyesek arra, hogy a Jobbik majd így biztosít mentelmi jogot a „nemzeti szabadságharcosnak” – noha a párt a másik kezével meg éppen a mentelmi jogot vonná meg en bloc –, a Jobbik vezetői nem akarnak kifele közösködni terroristagyanúba keveredtt frontharcosokkal.
 
Baum kollega szerint a Kuruc.infó támadása Vona ellen – miszerint tökösség kérdésében a pártelnököt még egy nő (Morvai Krisztina) is – leelőzi, azt mutatja, hogy a Jobbik elindult a morzsolódás felé. Mert mindig akadnak radikálisabbak, hangosabbak, akiknek nem tetszhet a parlamenti politizálás dögunalma. A Jobbik ugyanis 2010 áprilisa után parlamenti párt lesz: ennek megfelelő infrastruktúrával, személyzettel – és nyelvezettel fog rendelkezni. De mi lesz akkor a szélső széllel? Baum szerint a szél folyamatosan leszakadozik – és mindig akad újabb szél. A pártszakadások tehát addig tarthatnak, amíg egyszer csak, hopp, Vona Gábor kerül a szélre. Blogtársunk szerint tehát a Jobbik szétesése már csak idő kérdése. No persze, minden idő kérdése. 
 
Valóban, lehet, hogy a Jobbik nem fogja túlélni a parlamenti politizálás terhét, és a kemények egyszerűen felrúgják a közös asztalt. Ám a nyugat-európai példák nem ezt mutatják. 
 
Számos olyan sikeres szélsőjobboldali párt akad tőlünk nyugatabbra – gondolunk itt most elsősorban az osztrák Szabadságpártra, a francia Nemzeti Frontra vagy a Flamand Érdek pártjára –, amelyek évtizedek óta parlamenti pártok, részei a kinti közéletnek, és sikeresen tudnak egyensúlyozni a kifele sugárzott egység és a bent tomboló ellentétek között. Ezek a pártok látszólag nem sokat bíbelődnek az ideológiával, és kifelé ezért egyszerű, könnyen érthető, de – ahogy Szijjártó Péter mondaná – „az emberek” gondjaira reagáló jelszavakat skandálnak. Például, hogy „Franciaország a franciáké”. És mivel a hétköznapok tapasztalata elsődlegesen nem a szélsőbaloldal jámbor humanizmusát, hanem a szélsőjobboldal „tökös” idegenellenességét igazolja vissza, „az emberek” értik, és sokan meg is kedvelik a szélsőjobboldali pártokat. Az FPÖ népszerűsége például stabilan húsz százalék felett van. 
 
A Jobbik is eltanulta a kintiektől, hogy nem több flekknyi Csurka-esszékkel lehet a tömegeket lázba hozni, nem Németh László idézetekkel lehet Ózdon harminc százalékot szerezni – hanem cigányellenességgel, oszt jónapot. És ezt a „mérsékelt” Vona ugyanúgy tudja, mint a „radikális” Kuruc.infó. 
 
Természetesen az egyszerű jelszavak mögött mindenütt hatalmas bizonytalanság húzódik meg. Mivel csak az ellenségkép közös, a szélsőjobboldali pártok belülről igencsak megosztottak, ha annak kérdése merül fel, hogy akkor mi a tökömet is kell végül csinálni. Addig nagyon egységes kórus, míg arról van szó, mit nem szeretnek – ám mihelyt arra is választ kéne adni, hogy akkor mi legyen, már nagy a tanácstalanság és a megosztottság. Nem csak a Jobbikban. Baum kollega szerint ezen okból eshet szét a párt. 
 
Ámde: a szélsőjobboldali pártok tipikusan protestpártok – azaz a szavazóik úgysem pozitív üzeneteket akarnak tőlük hallani, hanem beérik azzal is, hogy „monnyon le”. Az, hogy mi jöjjön helyette, valóban megosztja eme pártokat – de a szavazókig ez úgysem jut el. 
 
A nyugati szélsőjobboldali pártok is heterogének. Elég elvándorolni egyszer egy Nemzeti Front-gyűlésre, és megcsodálni az árult könyveket. Az egyik standon a legdurvább keresztényellenes körök árulják az indogermán vallás szépségéről szóló írásaikat, mellettük pedig a katolikusok legkonzervatívabb körei kínálják a latin nyelvű mise fontosságát igazoló műveiket. Sátánista rockerek, tradicionalista katolikusok, fogatlan lumpenproletárok, jobboldali értelmiségiek, Nietzsche-fanek és pogányok, arabellenes cionisták és anticionista arabpártiak. És a Nemzeti Front ma is él, köszöni, jól van. Le Pen ugyanis van olyan jó taktikus, hogy a sok kis idióta belső frakciócskát ezzel-azzal lekenyerezi – például a szélsőjobboldali napilapot a katolikusok adhatják ki, de közben a pogányoknak meg kiadókat juttat –, és kifelé már egy szólamban szól katolikus és pogány, cionista és anticionista torokból a „Franciaország a franciáké” dallama. 
 
A Jobbik egységének sem a tényleges belső egység a záloga – hanem Vona Gábor vasökle. Ami talán Morvai Krisztina tökénél is keményebb. 
 
Vagy nem. Minden ettől függ.
 
(*A Budaházy szabadon bocsátására tervezett jelvényen – nem egészen érthető okokból – a magyar mellett csak németül van felirat. Tán az NPD-nek üzennek, akikkel amúgyis jóban vannak? Mindegy. Máskor azonban mindenképp nézessék át egy német neonácival, mert még ő is tudná, hogy nem „Freiheit für der politischer Gefangener”, hanem „Freiheit für die politischen Gefangenen” vagy – ha csak Budaházyra értik mindezt, akkor – „Freiheit für den politischen Gefangenen”.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr1001727741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerinted ennek a jelvénynek a célközönsége tud németül? :)
Na, kíváncsian várom a trollokat, vajon mi lesz a reakció.

Egyébként teljesen egyetértek, még ha jobban is örülnék Baum verziójának, én legalábbis bőven meglennék nélkülük.
A nyelvi nehézség abból eredhet, hogy a hívek szerint sieg heil tökéletesen kimeríti a német kultúra teljes spektrumából egyedül szükséges és kívánatos ismereteket.
Őö...és ha Kriszta Asszony kiválna a pártból, akkor ő lenne a szélsőjobb szélsőjobbja? Hovatovább: Szélső-szélsőjobb?

Már látom is: Szavazz a Jobb-Jobbikra!
Kisgazda II-!! nem 100-osk
Na es ha benn lesz a parlamentben.
4 ev alatt a Fidesz szepen ellehetetleniti a partot.
örömmel látom, h a jobbik megindult a bomlás útján.

Aki meg bűnöző az bűnhödjön, bárki is legyen ez. De ezt már május elsején is megmondták a Városligetben.

www.youtube.com/watch?v=GhAa2bWvjB0
"Hiába számítottak egyesek arra, hogy a Jobbik majd így biztosít mentelmi jogot a „nemzeti szabadságharcosnak”" - márpedig így bizosít, a nőimitátor morvai éppen tegnap sikítozott meg rinyált a tévében, hogy egy ilyen derék becsületes embert márpedig meg kell menteni. Ha hivatalosan nem is indítják, de ők szedik össze a céduláit és nem állítanak vele szemben senkit (sic!)
@EMU: "a nőimitátor morvai"

Egy férfi imitátortól más véleményt nem is lehet várni. Sikítozni a kedvenc botoxos cenzorod szokott. Figyeljed, esetleg mozdulj rá.
@Inti: nem tudom miről beszélsz meg hogy mit tudhatsz te az én kedvencemről, vagy bármiről. Egy degenerált túlmozgásos picsáról hagy mondjam már azt, hogy degenerált túlmozgásos picsa, anélkül, hogy ebbe bármilyen egyéb barom azt lássa bele, hogy akkor nekem ki a kedvencem. Mozdulj rá te, neked láthatóan szívügyed.
@EMU: Akkor stimmel a botox.
Én még tudok mozdulni és nem a kedvencedre. Meghagyom neked.
"belülről igencsak megosztottak, ha annak kérdése merül fel, hogy akkor mi a tökömet is kell végül csinálni. Addig nagyon egységes kórus, míg arról van szó, mit nem szeretnek"

Nem szeretem a Jobbikot, de a fenti idézet akár az aktuális kormánypártokról is szólhatna. Na, ez itt a baj.
@EMU: Én pedig had mondjam egy retkes cigánybűnözőről azt, hogy retkes cigánybűnöző!!! Ezt pedig csak a JOBBIK kormányzása alatt lehet majd megtenni.
Az a baj,hogy a hsz-tok többsége Bp koncentrált,libsi gyerekek szokásos dumája.
Menjetek el Szabolcsba,Borsodba és meg fogtok döbbenni,hol tart ez az ország.
A közvéleménykutatók (jobb és baloldali egyaránt)azt szajkózták az EU választások előtt,hogy a Jobbik bejutása esélytelen.
3 emberük mégis ott van és hallatja a hangját.
Göncz Kingáról mit olvastál? Kovács László biztosként mit tett le az asztalra ????

Miért jó nektek a szolgalelkűség és a bábjáték ?

Kívánom és tudom, hogy -még ha nézeteltérések vannak is a párton belül - a Jobbik nagyon komoly meglepetést fog okozni a választásokon.
Az Orbán féle szájkarate sehová nem fogja az országot.
@Kerámia_53: Miért, nem most mondtad ki éppen?
:)

bakker, mint Angela Davies, amikor hatvan mikrofon előtt üvöltözte, hogy neki a valagatmányos jogai mekkora sérelmeket szenvednek.

Retkes cigánybűnözőnél csak egy ocsmányabb van, az identitászavaros, talajgyökér nyilasbűnöző. Magyarnak nem nevezném, mert az megtiszteltetés lenne a számára.
Áááááá.... De döguncsi, egy újabb Jobbik fika blog.

Ez sokkal izgibb:

www.youtube.com/watch?v=1Ko4eZTPC6o
Szélsőbal és jámbor humanizmus? HOL? A szélsőbal minden csak nem jámbor és a legkevésbé sem humanista.

A szélsőjobb ideológiájának nem a permanens forradalom és a proletárdiktatúra az alapja, a szélsőbalnak igen.

Kultúrarombolásban és egész társadalmi csoportok kiirtásában meg mindkét szélsőség jeleskedik.
@mokkaczuka: "identitászavaros, talajgyökér nyilasbűnöző." Vona Gábor vagy Morvai Krisztina személyére érted a fenti jelzőket ?

De látod,pontosan erről beszélek.
Hsz egy témához,miközben ha Kisvárdára kellene eljutnod, azt sem tudod melyik pályaudvarra menjél ki.
Magyarország nem Budapestből áll !!!
Meg kell látni, hogy miért erősödött meg a Jobbik és miért válik napról-napra erősebbé, bármennyire is próbálja a média minden szinten agyonhallgatni a tényeket.
Majd 04.11.-én este 10 után sok ember arcára fog a mosoly ráfagyni.
@beteg ez a világ: Mind a kettőre értettem.

De, Magyarország Budapestből áll, itt termelik a GDP 60 %-át. De ez most totálisan mindegy, a cigányprobléma itt is ugyanúgy probléma, nem értem ezt az állandó vidék-hisztit. Én mint budapesti egyáltalán nem érzem bűnösnek magamat azért, mert az én városomban termelt GDP-kből meg befizetett adókból tartják el a fél országot.

A Jobbik bizony azért erősödött meg, és nem csak vidéken, mert ez a nálánál nem sokkal kevésbé szemét politikai elit leszarta a cigánybűnözést meg még millió más dolgot, és most csodálkoznak, hogy mindenki cikkájlozik.

Csak épp azt nem szabadna elfelejteni, hogy a jelenlegi mocsok tolvajelitet a nép termelte ki. Neki volt erre igénye. Nem véletlen, hogy ott tart a politika, ahol tart. És erre az elmaradott barmok most még rosszabbat akarnak. Kutyaharapást szőrivel.
@beteg ez a világ: ""identitászavaros, talajgyökér nyilasbűnöző." Vona Gábor vagy Morvai Krisztina személyére érted a fenti jelzőket ?"

Mind a kettőre.
A Jobbik megszünése két dologtól függ: mekkora a belső harc a hatalomért, másik pedig a koalició a fidesszer. Ha bemennek orbán mellé, akkor végük, akkor orbán morzsolja fel őket. De már most is van valami probléma köztük.
Egregor!
Van ma Magyarországon szélsőbal?
A szánalmas Thürmer féle pártocskát leszámítva?
Szerintem nincs. Az, hogy ki a szélső a politikai palettán, az meg nézőpont kérdése. Ha egy hivatalosan bejegyzett, a játékszabályoknak nagyjából megfelelő párt bejut majd a magyar parlamentbe, az szélső lesz?
@Egregor: azért nekeverjük már a kommunista diktatúrát a szélsőbaloldali politizálással:D
A Jobbik szavazóbázisa egyfajta csodavárással áll a választosok előtt. Talán az egész ország így van vele. Na, lesz majd pofáraesés, tudniilik nyilvánvaló, hogy sz@rból senki sem tud várat építeni.
@Inti:
ugye,Hisztina a kedvenced?
Na, indexek mar megint belehuztak a jobbikfikazos irasok kozzetetele teren. Mint tavaly az EP valasztasok elott. Akkor sem jott be:)
@mokkaczuka: Magyarország nem Bp-ből áll !!
Az USA Washingtonból áll ?
Anglia Londonból ?
Oroszország Moszkvából?
Hmmm. Ezeket fővárosoknak hívják.

A GDP-nek pedig nézzél utána..

Debrecen,Szeged,Pécs,Győr,Miskolc.....
Ezek a városok elkoptak a térképedről ? Itt is magyar emberek élnek.
Én vidéki városban élek-leszámolva a 4 év Kandót a Józsefvárosban-,van némi fogalmam Bp-ről.A Jobbik erősödését nem lehet helyrajzi dolgokhoz kötni.Bp-en uolyan erővel dübörög előre,mint vidéken.
Vonát meg Morvait sztem nem szabadna így fikázni,mert -főleg Morvai- nagyon komoly szakmai-jogi-tapasztalat áll mögöttük.

A mostani parlamenti bagázs nagy többsége megélhetési politikus,főleg az MSZP-ben.
@mokkaczuka:

"De, Magyarország Budapestből áll, itt termelik a GDP 60 %-át"
Akkor egyél GDP-t. Vagy kínai szart.

"mert az én városomban termelt GDP-kből meg befizetett adókból tartják el a fél országot"

Ha az állam (a kormány) kicsit is segítené a vidéket-mezőgazdaságot, nem lennének a létminimum környékén.
És ez nem rajtuk múlik, hanem a törvényhozókon.

"a jelenlegi mocsok tolvajelitet a nép termelte ki. Neki volt erre igénye. Nem véletlen, hogy ott tart a politika, ahol tart"

A jelenlegi kormány hazudott (-dik) és csalt (csal), továbbá nem csinál semmi építő jellegű dolgot. Nem erre volt igény.
"Egyébként meg mint látható, a nácik nem tudnak németül"

Nem németül nem tudnak, hanem jiddisül. Azért van különbség.
@beteg ez a világ: "A Jobbik erősödését nem lehet helyrajzi dolgokhoz kötni."

Na hát akkor meg, mit pestezel itt? Moslék proli akad bárhol.

Morvai mögött akármekkora jogi tapasztalat áll, akkor is szemmel látható, hogy eszelős, agyament, őrült ribanc, aki irtóra megsértődött, amikor nem ő nyaralhatott tovább az ENSZ-ben, és az addigi hiperliberálisból átment nyilasba, és ezzel kijutott, ha New Yorkba vissza nem is, Brüsszelbe mindenképpen. Nem kell hozzá orvosi diploma, ránézésre síkőrült a picsa, hihetetlen, hogy akadjon ember, aki ezzel vitatkozzon.

Az általad felsoroltak fővárosok, Magyarország azonban nem olyan, mint egy normális ország, itt vagy pesti vagy, vagy félember vagy. Ez nem valakinek az érdeme, vagy a bűne, így alakult. Ezt a várost egy háromszor akkora ország fővárosának szánták, súlyos megfelelési kényszerrel a Béccsel folytatott versenyben, aztán még ráadásul a Rákosi hozzákapcsolt olyan településeket, amelyek a mai napig nem tudtak integrálódni. Ennyi a történet.
@breach tru di walls:

"azért nekeverjük már a kommunista diktatúrát a szélsőbaloldali politizálással:D "

A mostani baloldal a komm. időkből merít, és diktatúrát akar.
@Kanóc: GDP-t fogyasztok, mint ahogy te is. Ne legyenek illúzióid.

Pofátlan se legyél. Az állam százmilliárdokat hord a mezőgazdaságba, ami annyi, mintha a szemétre hordaná. Egy fél-döglött ágazat, ami szart termel kurva drágán, háromszor annyi emberrel, mint amennyire szükség van. Tudsz te arról, mibe kerülne behozva mondjuk az ezerszer jobb tunéziai paradicsom, ha nem basznák haza vámokkal? Kábé nyolcvan forintba. És akkor még drágán adnák.

Kínait meg elvből nem vásárolok soha. Semmit.
@mokkaczuka:

"itt vagy pesti vagy, vagy félember vagy. Ez nem valakinek az érdeme, vagy a bűne, így alakult"

Nem. Ezt így alakították. Politikában nincs olyan, hogy 'így alakult'.

" Ezt a várost egy háromszor akkora ország fővárosának szánták"

Trianon
@Kanóc: "A jelenlegi kormány hazudott (-dik) és csalt (csal), továbbá nem csinál semmi építő jellegű dolgot. Nem erre volt igény. "

Meg az összes azt csinálta, és azt is fogja csinálni. Mert az igazságra nincs igény. Ez a következő: nincs tovább támogatás cigánynak (elveszítesz több százezer szavazót), a mezőgazdaságnak (megint), nincs több nyugdíjemelés (mínusz hárommillió szavazat), az államot-önkormányzatokat a tizedére visszavesszük (mínusz ötszázezer szavazat), az adókat-járulékokat kurvára csökkentjük, oktatásba, tudományba, innovációkba fektetjük a pénzt.

Pedig hát csak ez az egy kiút van. De hát ez kb 8 milliónak nem tetszene, így hazudoznak tovább. A 8 millió meg olyan kormányt kap, amilyet megérdemel. Csak az a baj, hogy 2 millió értékteremtő is szív a többi barommal együtt.

Hazug országnak hazug kormánya van.
@Kanóc: És? Most mi van, valami varázsigét mondtál ki?

Az ország kirobbantott egy világháborút, aztán még volt oly fasz, és el is vesztette. Picsán rúgták érte, vizes gumicsizmával. Háborús vesztesekkel ez szokott történni.
Nembaj, majd a Jobbik végre betiltja az Indexet, aztán én se tudok majd itt kommentelni.
Mokkaczuka: Milyen háborút robbantott ki ez az ország ? Talán egy országgal lejebb, a szerbeknél keress...
@mokkaczuka:

"Háborús vesztesekkel ez szokott történni"

Mondanál egy néhányat?
@mokkaczuka: Akkor még nem ettél magyar paradicsomot. Sajnos, erre már egyre kevesebb az esély, mert holland magról készülnek a palánták. Amilyet én termelek, azt haraphatod mint az almát, jó keményhúsú. Amúgy ha nem akarsz kínait kajálni, akkor alaposan nézd meg, amit vásárolsz. Magyar hagymát, fokhagymát , babot csak mutatóban látsz a polcokon.Óriás betűkkel van ráírva, hogy csomagolás: MAKÓ, származási hely: Kína, ez utóbbi mikroszkópikus. Szóval fel kell kötni a gyatyát, ha magyar alapanyagokból készült ételt akarunk enni. Amúgy ne szidd a gazdákat, nem ők termelnek drágán.Nem tudnak versenyezni más országok állami támogatásaival.
@mokkaczuka:
"Az általad felsoroltak fővárosok, Magyarország azonban nem olyan, mint egy normális ország, itt vagy pesti vagy, vagy félember vagy"

Vhogy én nem érzem magam félembernek.
Sőt. Örülök annak,hogy a gyerekemmel nyáron,este egy belvárosi sétán nem kell attól rettegnem,hogy vmi retek megpróbál kirámolni, stb.
Budapest pontosan olyan mint minden nagy-város.
A szemetet mindig egy helyre fújja össze a szél.
Néhány kerületet leszámítva az ózdi "gyújtó"-tól egy fokkal sem különb.
Az egy nm2-re jutó panel-prolik száma pedig itt a legmagasabb.

So. Van még pár hét, de hogy nem az fog történni,mint amit OV vetített pénteken, az tuti.
@Ruszlán: A Móri MGTSZ Kínában van?
Bla,bla,bla..Bocsánat, de egyelőre SEMMIT sem tudunk arról, hogyan is fog viselkedni a Jobbik a Parlamentben.Feltételezésekkel pedig már tele van a padlás, de ezzel nem jutunk sehova.Várjuk meg az első félévet és akkor konkrétumok alapján vitatkozhatunk.
@mokkaczuka:

"nincs tovább támogatás cigánynak"

Ezt biztos sokan értékelnék.

"nincs tovább támogatás a mezőgazdaságnak"

Elég, ha nem akadályozzák a termelésben.

"2 millió értékteremtő"

Összesen van max. 4 millió...
@Kanóc: Pl. maga Ausztria. Például Németország, nem kevés területet vesztett, a második fordulóban bicskával kettébe szelték. Például Törökország, ami a területe hetven százalékát veszítette el, de az egészet fel akarták számolni, hogy Francia-, Olasz- és Görögország feloszthassa egymás közt. Vae victis, mondta már a latin is. A veszteseknek szét szokták rúgni a seggét. Ez egy ilyen világ.
@mokkaczuka: Kezd el gyorsan az általános iskolát újra! Sok nemzet vesztett háborút a történelem során, de egyik sem szívott akkorát az újkorban, mint mi. A lengyelek voltak még párszor szopóágon, de nekik sikerült visszaállítani az országukat. Csak zárójelben: ők mindíg egységesek voltak, nem úgy mint a magyarok.
@beteg ez a világ: Lehet. De hároméves gyerekem van, és örülök, hogy egy akkora bazi kórház van három sarokkal odébb, ahol még ilyenkor is húsz orvos ügyel, és szükség esetén, ne adja Isten, gyalog is be tudom vinni. Nem kell nekem, hogy kétszáz kilométereket hurcolgassák mentőn. Nem egy és nem két ember halt már bele ebbe.
@Ruszlán: Na ne mondd. Mert ha így van, akkor a magyar ritka tehetségtelen bagázs. Az nem érdem ám, ha valaki szopóágon van évszázadokig. Épp ellenkezőleg.
@Antifaszok Réme: Nem, nem a szerbek robbantották ki, azok csak tiltakoztak az ellen, hogy náluk nyomozzanak a monarchia hatóságai.
@mokkaczuka:

" Nem kell nekem, hogy kétszáz kilométereket hurcolgassák mentőn. Nem egy és nem két ember halt már bele ebbe. "

Ez hogy alakulhatott így? Miért nincs elég kórház/orvos vidéken?
@mokkaczuka: Milyen 70%? Akkor én valamit rosszul tudok.Az első világégés után a törökök nem írták alá a békeszerződést. Volt ott egy Kemál Atatürk nevű fazon, aki azt üzente a győzteseknek a harcok befejeztével, gyertek vegyétek el, ha akarjátok. Nem mentek. Azt gondoljátok, hogy Sopron a népszavazás miatt maradt magyar? A maroknyi rongyos gárda harcolta ki? A frászt. Elege volt már mindenkinek a háborúból. A
@mokkaczuka: B@szhatod,miközben 10 éves korára a szmogtól olyan asztmás lesz szerencsétlen, hogy élete végéig nyomja magába a Claritint.
Tőlem a városi kórház 3 km-re van és csak 3-4 orvos ügyel,de mivel mindegyik orvost ismerem,nekem ez nagyobb biztonságot jelent...
Szval ezt a mai koncentrált multi-kulti-pláza-ne gondolkozz jövőkép eltüntetése egy nagyon jó programkép a jobbik részéről.
Magyarország gyönyörű,minden része értékkel van tele. Legyünk egyszerű magyar emberek,akik elkergetik Magyarország kirablóit,teljes vagyonelkobzással,cégek-privatizációk újravizsgálásával. Szabaduljunk meg a parazitáktól és legyen mindegy hol élsz, mindenütt legyen jövőképed.
@Kanóc: Ember! Ez úgy alakulhatott így, hogy ahol kétmillióan élnek egy tömbben, azoknak az érdekérvényesítő képessége pont hússzor akkora, mint azoké, akik százezren élnek egy tömbben. Ez nem politikai kérdés, hanem mennyiségi.
@mokkaczuka: Valóban nem érdem. Egyetlen háborút vesztett nemzetnek sem vették el a területének kétharmadát. Törökországnak sem. Az első világháború után a törökök is a vesztes oldalon álltak, de ott egy Kemál Atatürk volt a vezető, aki nem írta alá a trianoni diktátumot, hanem azt mondta, gyertek vegyétek el! Nem mentek. Törökország megtartotta az eső vh. előtti területét.Ezzel szemben nálunk egy Károlyi Mihály leszereltette az egész magyar hadsereget.
@Ruszlán: Nyiss ki egy atlaszt, mekkora volt Törökország. Na, csumi.
mokkaczuka:

Gavrilo Princip merénylete Szarajevóban:

Amikor kihirdették, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse 1914 június végén Szarajevóba látogat, a szerb királyi titkosszolgálat merényletet szervezett ellene. Dragutin Dimitrijević ezredes, a szerb hadsereg felderítő parancsnoka, egyben a Fekete Kéz terrorszervezet vezetője, három ügynököt (Gavrilo Principet, Trifko Grabežt, és Nedeljko Čabrinovićot) küldött Szarajevóba. A szerb titkosszolgálat vezetője mindhárom embernek pisztolyt, 2-2 bombát és egy kis ciánidot is adott. A szakszerűtlen biztonsági intézkedések miatt mindnyájan zavartalanul bejuthattak a városba, és elhelyezkedhettek a trónörökös tervezett útvonala mentén. (Rajtuk kívül további 3 szerb merénylő is készenlétben állt).

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Gavrilo_Princip
@mokkaczuka: "Az ország kirobbantott egy világháborút, aztán még volt oly fasz, és el is vesztette."

MELYIK ország?
@beteg ez a világ: Egyetértek. Legyen jövőképünk. Most az a jövőképem, hogy a moratórium lejártával 2012 től a kőgazdag labanc, holland, stb. gazdák megvásárolják az ellehetetlenített magyar parasztoktól a földjüket. Akkor majd leshetünk, mint nagyanyó a cérnatangát! Saját földünkön leszünk földönfutók!
Na ezt nem szeretném.
@mokkaczuka: Ja, nagy volt 1500-1688 ig.
@beteg ez a világ:
Én kb tizenöt éve lakom Pesten. Annyi öntelt majmot egy kupacban még sehol máshol nem láttam mint itt. Ezenkívűl a város háromnegyede úgy néz ki mint egy putri. Én nem ez a kétmillió termel ebben az országban, ez tévedés. Hanem félmillió. A többi csak lehúzza a termelőt. Az más kérdés, hogy akik a vidéket lehúzzák, azok is itt, Pesten és Budán élnek.
@mokkaczuka: Hát nem csalódtam.
Egy újabb libsi,aki miután jól kimosta a száját, szembesül néhány érvvel aztán fellengzősen lepattan.
Na látjátok, ilyen Magyarországot nem akarok.
Én biztos a Jobbikra fogok szavazni, még ha mindenben nem is értek velük együtt.
@mokkaczuka: Ezt biztos megyó mondta neked, mikor kiment a romáokhoz és franciákhoz koccintani a trianonra évfordulón. Én megbocsájtok neki, mert ő még azt tanulta amit te mondasz. De neked már lehetne kicsit zöldebb az agyad, mint egy borsó.
Az is elég lenne, ha utána néznél dolgoknak, mielőtt bődületes faszságokat irogatsz.

Bár nekem mindegy, magadat égeted....
@mokkaczuka:
"ahol kétmillióan élnek egy tömbben, azoknak az érdekérvényesítő képessége pont hússzor akkora, mint azoké, akik százezren élnek egy tömbben. Ez nem politikai kérdés, hanem mennyiségi"

Nem. Ez alkotmányos kérdés:
"Alkotmány 70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."

Te biztos aláírtad a 'Nem az én nevemben' oldalt is.
Ennyit a demokráciáról...

Ha egy ötezres lélekszámú helyen négyezer ki akarja irtani a 200 ott élő cigányt, akkor szted az is oké?

Hadd személyeskedjek:
Szerintem te buta vagy, mint a segg.
@Nzoltan: Bizony, a tízmillió embert nagyon kevés tartja el.Abban egyetérthetünk, hogy az összes közalkalmazott adóból kapja a fizuját. Ha őket nem számítjuk, akkor kb. 1.700.000.- ember dolgozik, aki nem minimálbéren van bejelentve, és a költségvetésbe be is fizeti az adóját. Ennyien dobjuk össze az összes pénzt.
Mennyire komoly, h 2010- ben is él a népi- urbánus ellentét.
@beteg ez a világ:

"Egy újabb libsi,aki miután jól kimosta a száját, szembesül néhány érvvel aztán fellengzősen lepattan"

Anyuka szólt, hogy nyomás aludni.

Szegény. Vajon milyen élete lehet...?
@démoni tyúklábminta:

"népi- urbánus ellentét."

Vagy mokkaczuka szerint: paraszt-proli ellentét.
El kéne vinni az ilyet trágyát lapátolni.
Aztán alá temetni... :)
@mokkaczuka: megbaszhatod a 60%-os GDP-det budapesten, te kis gyökér...

8 millió ember több mint 2 millió
@mokkaczuka: "itt vagy pesti vagy, vagy félember vagy."

idióta...
@Ruszlán:
Sok lesz az.
Nincsen egymillió adófizető, aki bedob a közösbe.
@démoni tyúklábminta:
Elég az adód egy százaléka...
"Az ország kirobbantott egy világháborút, aztán még volt oly fasz, és el is vesztette."
Igen, az emberi butaságnak, tájékozatlanságnak nincs határa. Ülj le fiam, történelemből egyes...
Illene ismerni a politikai viszonyokat, és tudni hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csak annyi önállóságot adott Magyarországnak, hogy a belügyeiben szabadon dönthetett. A külpolitika közös volt. Tisza István volt az egyetlen Európában, aki komolyan szót emelt a háború ellen. A merényletet követő koronatanácson azonban azok az – akkor még osztráknak számító – nemzetiségi politikusok szavazták le, akiknek hazája később a győztes államok között szerepelt, és Magyarország háborús szerepének a világ közvéleménye előtti félreértelmezésében aktív szerepet játszottak. Fura ugye? A háború aktív támogatói, utána meg áldozatok, akiket kárpótolni kell...
Úgy mellesleg, említs a magyar történelemben olyan időszakot, amikor nyíltan területszerzésre, a szomszédaink kárára történő terjeszkedésre adtuk volna a fejünk, két királyunkat leszámítva.
Lionskull: "Fura ugye? A háború aktív támogatói, utána meg áldozatok, akiket kárpótolni kell..."

Hmmmm, engem ez nagyon emlékeztet egy népre, amely sokat szenvedett....
miért olyan tuti, hogy a jobbik kormánoz? H a Fidesz egyedül is elnyeri a szükséges mandátumokat, nem kell neki koalicios lartner. Nos akkor hol kormányoz a Jobbik? Egyáltalán be jut-e a parlamentbe?
Azt olvasom, hogy 'a szélsőjobboldali napilapot a katolikusok adhatják ki'.
Lehet, hogy a kiadója katolikus, de semmi esetre sem 'a' katolikusok adják ki.
A francia katolikus egyház és Le Pen viszony korántsem baráti. 2002-ben pl hivatalosan is felszólították híveiket, hogy NE Le Penre szavazzanak. Így hirtelen lásd pl:
www.independent.co.uk/news/world/europe/frances-rightwing-press-takes-oddly-neutral-stance-on-le-pen-605764.html

Tudom, hogy a blog lényege a gyorsaság, de azért a felszínességet illene kerülni.
Mokaczukka tényleg lelépett....
Mo. tényleg nem Bp. belvárosában és a II. kerületből áll.
Sajnos.
"Állítva volt e blogon" persze a macska meg fel volt mászva a fára, és le volt lógva a farka, ami meg volt írva a blogon...

talán meg kéne tanulni magyarul, nem?
Lesz itt meglepetés áprilisban.
@Ruszlán: Ha kérhetlek, olvass el előbb egy alapfokú törikönyvet, mielőtt elkezded osztani az észt a demokratikus nyilvánosságnak világtörténelemből. Bődületes marhaságot írsz - valahol hallottál ezt-azt és most a tényeket, féligazságokat és nettó hazugságokat önerőd kötőanyagával sikerült rettentő katyvasszá kikeverni a fejedben. Tartsd is ott, ahelyett hogy terjesztenéd, mert a net sajna úgy működik, hogy holnap XY nick már rád hivatkozik mint orákulumra:-))
....most így éh gyomorra végig olvastam a hozzászólásokat és megbizonyosodtam, hogy jól döntök, ha a Jobbikra szavazok. Nem meggyőződésből, de legalább tudom kikkel NEM akarok egy csapatban lenni...
az a baj, hogy sok mindenbe én se értek egyet, de keseredett kényszerűségből lehet a Jobbikot x-elem.. mindig is jobb oldali voltam, bár 2x az MSZP-re szavaztam, de mindig a Magyar Nemzetet olvastam, érdekes ez.. az a pozitívum a Jobbikba, hogy a cigányoknál vissza akarja állítani a vajda rendszeren alapuló közösségeket, mint régen volt, tehát centralizálni akarja a kissebséget! érdekes...
Gyereke megis mi a picsat akartok ? Hol tartunk ? MSZPsek mennek a bortonbe sorra pedig ok irnyitjak meg a dolgokat. Jo monjuk ugyis a nagyobb balhekrol terelik a figyelmet. Rajk effektus.
Hol tart az orszag a beka segge alatt ? Annal is alabb. Most megint szavazzunk a beke es testveriseg felkent fopapjaira megint ? Hello skaccok ebreszto !!!
@mokkaczuka: Ne szaladjon ennyire el veled a ló.KI a francnak kell a tunéziai paradicsom???Épp az a gond,hogy tönkretették a szaros rendeleteikkel a mezőgazdaságot.Is.Szajkózod ezt a "mennyi pénzt ölt bele a kormány"című fércművet.Megmondom:Amit valamilyen oknál fogva nem volt lehetőségük ellopni.
naszóval..:)
" tönkretették a szaros rendeleteikkel a mezőgazdaságot"
Demagóg duma.
Egyszer normálisan megszerveznének valamit, és olyat termelnének amire kereslet van, akkor azt el is lehetne adni.
mellesleg választójoga azoknak is van, akit éppen "kigolyózni" szándékoznak a nácik.
Remélem észre tér a "kisebbség":)
"a Jobbik – mint minden más radikális, szélsőjobboldali, fasiszta, náci " - ha-ha-ha

az mszpsek nem szélsőségesek
ők nem gyilkoltak le másokat?
a kulákokat is meg kellen kérdezni, mi a véleményük az olyan pártokról, melyek szorgos mberek évszázadok alatt összegyűjtött vagyonát rabolták el a világháború után

annál szélsőségesebb pártot, mely állítólag a dolgozók érdekeit képviseli, de közben végigrabolja az országot, vezetői meg az ország milliárdos vagyonait birtokló hazaárulók...

SOHA TÖBBET MASZOP = TÖMEGGYILKOSOK GYÜLEKEZETE
@mokkaczuka:
Kedves budapesti polgártárs baromira el vagy tévedve. A legnagyobb országban működő cégek, amelyek hozzájárulnak az ország GDP-hez központilag ugyan lehet hogy bp-en vannak de a telephelyeik, a tényleges munkavégzés vidéken, úgyhogy nálatok csak a nagy vízfej van, amit jól megfizetnek legtöbb esetben a semmiért. Bp sokba kerül ennek az országnak, a legtöbb ember elvan ott varázsolva rendesen, köztük te is. A legszebb mikor bp-i okostojás megmondja, hogy a cigányok azért lopnak más kertjéből ,mert ők jobban szeretik a virágokat és ezért nem ültetik be ők is a házuk körül zöldséget. Na kb ennyi rálátásotok van az országra.
Minden pártnak van széle, legszéle, amelyik bármikor leszakadhat, kiválhat. (amiért gyakran nem is kár)Meg amióta világ a világ ez így is volt (lásd pl. a Nagy Francia forradalom)
A jelenlegi parlamenti pártoknak is annyira vannak ilyen széleik, hogy közepük már egyáltalán nincs. (Kivéve talán a Fideszt, ahol Viktor vaskézzel tartja gatyában a bandáját)

Azért némi kaján örömmel látom, hogy az úgynevezett kifinomult (liberális, áltudományos, naplopó) értelmiség hogy le tud menni kutyába, mikor a Jobbikról van szó. Oda a tárgyilagos, választékos, árnyalt stb. fogalmazás. A "mocskos, büdös nácizás" még a finomabb megnyilvánulásuk (Félreértés ne essék; én magam is budapesti, és mérnök vagyok, de már nem dicsekszem vele, mert -főleg kártékony nagyarcú, de mindenhez hülye a humán "értelmiség"- teljesen lejáratta a diplomás kategóriát.(lásd itt a fórumokon, vagy politikusok)
És tessék nyugodttan fröcsögni, én (és még nagyon sokan) annál inkább a Jobbikra fogok szavazni.
én ezt nem is értem.

ne legyetek már nevetségesek, ki a f@szt érdekel h valaki vidéki vagy fővárosi????

ezért tart itt ez az ország bake, mert ez komolyan téma lehet....jézusom.
egész életemben pesten éltem, de a nagyszuleim vidékiek, és magamtol mentem el egy vidéki egyetemre (Szeged) h megismerjem azt a részt is.
és életem legjobb döntése volt, rengeteg jo emberrel találkoztam.

valaki vagy értelmes és jofej vagy meg seggfej.
nem bonyolult, és semmi köze nincs a lakhelyéhez.
@Jómunkásember: ...sem az iskolai végzettségéhez...
@nyekk:
igy van!láttam én már olyan mérnököt, el se hinnéd... ;) :D

de különben tényleg, meglepő h egyes "egyszerű" ergo nem agyoniskolázott emberkék milyen éleslátással éreznek rá a problémákra, valamit azoknak a legjobb megoldására is.
jellemzően ez a falusi emberek. :)
@beteg ez a világ: veletek az a baj, hogy bizonyos szint fölött képtelen vagytok szöveget értelmezni. ebből a cikkből sem az következik, hogy mindenki pesti libsi, aki nem szeret benneteket, ti bezzeg látjátok a valóságot.
nem, a cikkben pont arról van szó, hogy ti állítólag vidékismerő jobbikosok, hiába mentek el borsodba, meg szabolcsba, meg kisvárdára, ott sem tudtok mondani semmit. akárhova mentek, akárhol, akárhány árpád-sávos alatt masíroztok,mindenhol csak azt tudjátok elmondani, hogy kit nem szerettek, kivel mi bajotok van. mert ha mondjuk egy jóska nevű cigány ellop három tyúkot, akkor erre nektek csak mondandótok van, hogy végigmasíroztok 30 másik, ártatlan cigány előtt. akiknek közük sincs jóskához. ez a cikk lényege: hogy utáljátok a libsiket, a komcsikat, a romákat, a zsidókat, a pestieket, a multikat, az amcsikat, az eu-t. és itt kimerül a tudás, mert egy az 1 darab pozitív üzenetetek sincs. te is jobban járnál, ha nem folyamatosan azt nyomatnád itt, amit a jobbik pártközpont előír neked, hanem megtanulnál olvasni.
@Jómunkásember:

jellemzően a falusi emberkék.

(sorry, még ittas vagyok :D)
majd ha megbaszom a nagy MILF picsáját Morvainak, akkor veszi vissza magát! miért egy ilyen nagy, baszatlan picsát tettek ki címlapra ezek a hungarofasiszták?!
Azt mondja az indián (Hugo)aki engedély nélkül emeli az árakat, azt a céget állami tulajdonba vesszük.
De jó lenne ha nálunk is lenne valaki aki a sarkára állna.
@beszélő:

ez miért is lenne jó?
(különben a csóka csőkommunista, megsugom.:))
@Ruszlán: igazad van. sokkal jobb lenne, ha a kőgazdag labanc meg holland helyett a kőgazdag magyar ex-olajas, ex-borhamisító, ex-privatizátor vásárolná meg a földet. akkor rögtön nem lennél földönfutó:):)
@Antifaszok Réme: látom, még most is ilyen dolgokon megy a kesergés. az egész kurva magyar történelem feldolgozatlan, mert semmiből nem tanult senki, és mindig másra hárítottak, sosem magukban keresik a hibát.
Vona ott fogja nyalni az Orbán gonosz törpe és bandája seggét a Parlamentben... ( mint a nemlétező Fidesz csökevénypárt is Tömjén Zsolt vezetésével).
Együtt fogják eltüntetni a klientúrájának az EU-s pénzeket. Hülye magyarok ez kell nektek?:))))
az a legnagyobb baj h az egész magyar gazdasági rendszer a csalásra van felépitve és ennek megfelelően mukodik a vizvezetékszerelőtől (aki nem ad számlát stb) egészen a vállalatokat "okosba" elprivatizáló politikus rétegig.

ez itten a kurvanagy baj.:)
@nestrot10:

ha Orbán a gonosz törpe és bandája szintén gonosz, hogy a fenébe csinálták meg, hogy 2007 óta már euróval fizetnénk? az ok, hogy már nem biztos, hogy rá adom a voksom, de azért egy kicsit nem tudnánk objektívek lenni???
Jó vita, de a lényeg, h elérték ott fent, h azon vitatkozunk, ki a fasiszta, náci (bár a hivatalos levezetését ismerem a szavaknak még most sem tudom értelmezni, h miért és ki aggatta ezeket a jelzőket a jobbikra, és általánosságban a magyarokra), ki a fővárosi (és az mennyivel különb)ki a vidéki (örüljön, h él a fővárosiak szerint) tehát a lényeg a megosztottság! A megosztás és uralkodásra gondolok. Ilyenkor ők örülnek!
Amerikai közmondás: Ha nincs ellenséged, szerezz egy magyar barátot!
Nade a hosszabb német mondatban nincs is névelő!
Akkor meg:"Freiheit für politische Gefangenen!", nem? Bár névelő nélkül béna.
Tudom, megragadtam a poszt lényegét.
@lekvároscsirke: általánosságban a magyarok nem fasiszták és nem nácik. általánosságban eleve semmi nincs. a Jobbik az igen (meg csatolmányaik, mint a betiltott, illegális gárda), az hungarofasiszta, de 100ezer (keménymag) gyűlölködő, buta ember miért állítana ki bizonyítványt a többi 10millióról. én opl. magyar vagyok, nem fasiszta.
@lekvároscsirke:

nem kell ezt mesterségesen elérni, a magyar hiresen széthúzó nép magától is. :)
Érdekes fejtegetés. Távolról, de egybe esik TWA elemzésével.
Várható, hogy az a Jobbik amit Morvai még képvisel nem egy felvállalható parlamenti párt. Szépen beilleszkednek, konszolidálódnak és átveszik a Fidesz helyét. A szélsőségesek meg mennek Csurkához :)

@lekvároscsirke: Ne keverd a magyarokat és a Jobbik szélén álló csőcseleket. Nem ugyanaz a kettő. Nagyon nem.
@Antifaszok Réme: A nemzetközi közvélemény -- okkal, ok nélkül, ez lényegtelen -- Tisza István akkori magyar miniszterelnököt tartotta és tartja az első világháború kirobbantójának. (A trőnöröküs elleni merénylet csak ürügy volt, nem ok.)
@beszélő: Csődbe is fognak hamarosan menni. Mi már kipróbáltuk, hogyan (nem) működik az állami...
@Megfigyelo: + legfőképp a németek, mellettük az osztrákok. kellett háborút kirobbantani, nem lett volna olyan következménye, mint ami lett. késő bbánat, ebgondolat.
Na ez már nem is olyan rossz cikk mint az előző, legalább is vágyálmok és közhelyeken kívül tartalmaz némi kitekintést Nyugat felé. Továbbá nem egyoldalú megállapításokat tesz, hanem több lehetséges alternatívát is nyitva hagy a szerző. Itt kezdődik valahol az objektivitás, még ha át is jön a Jobbik iránt érzett antipátia. Az ilyen "kitört a háború" felütésű cikkekkel nehéz mit kezdenie egy magát több fórumon is informáló embernek. Kitört egy vita, valóban ennyi történt. Aztán 1-2 nap alatt elsikálták. Minél nagyobb egy párt annál sűrűbben lesznek ilyenek és annál nehezebb együtt tartani. Az viszont enyhén demagóg ha semmi más nem jut - persze tök véletlenül - a szerző eszébe a Jobbikkal kapcsolatban mint a cigány ellenesség vagy az ellenségkép. Mert a baloldalt btw. mi tartja egyben? A szocikat max. a mentelmi jog, az SZDSZ és MDF es kohéziós erőt pedig mindenki egyéni fantáziájára bízom. Ennyi erővel mindenkiről lehetne pro és kontra írni, aztán később ki mit valósít meg az elveiből az egy újabb kérdés. 1-2 év múlva kiderül.
@leveller333: Kapcsold ki az RTL-t, itt már réges rég nem arról van szó hogy valakik elloptak egy tyúkot. Inkább arról hogy vidéken megölnek embereket 1 tyúk miatt. Egy kocsmai verekedés meg már nem pár pofonnal végződik hanem 30 szamurájkardos, kapás streetfighter egymásnak esik és lebontják a fél környéket. Betörések, rablások, verekedések, lopások életveszélyes fenyegetések mindennaposak. Sajnos.

Az persze más kérdés hogy nem a Jobbik dolga lenne ezt megoldani, hanem a rendőrségé. Csak amiről te beszélsz, a tyúk, Józska + a 30 ártatlan, becsületes cigány minden csak nem a realitás.
A szabadságpártnak asszem volt egy durva szakadása azért, nem tudom, hogy most újra egyben van-e, de szerintem nem.
Az írás szerzője erősen felnagyítja a Jobbik kicsi ellentéteit, pedig nincs itt komoly ellentét. Történt egy kis vita és 2 nap múlva kompromisszummal zárult. (Ezt hány párt tudja magáról elmondani?) Én ezt nem tartom komoly megosztottságnak. Az is érdekes, hogy a szerzőnek a Jobbikkal kapcsolatban csak az ellenségkép jut eszébe, valószínűleg nem olvasta a Jobbik programját, amely egy valóban kidolgozott, komoly munka, nem pedig lózungokat puffogtatnak, mint mondjuk az lmp.

@latte: Bizonyára Jörg Haider pártjára gondolsz, az ő pártja is stabilan 5% felett van, rádásul Karintinában rendszeresen győznek. (Igaz, Haider nélkül nehéz...)

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Ez a konszolidálódós duma elég unalmas, a Jobbik soha sem lesz a fidesz 2. Csurka meg alaposan lejáratta magát már mindenhol, hozzá nem igen fognak menni :))

@Plumper: Ez a "hungarofasiszta" kifejezés nagyon mulatságos, tudsz még néhány ilyen szóösszetételt? :)
süti beállítások módosítása