Ha sikerült magunkat túltennünk azon a mítoszon, hogy egyszer talán utolérjük a Nyugatot, és az ebből fakadó beteges megfelelési kényszeren, akkor merre menjünk?

Ezen a ponton emelik fel intő ujjukat a rendszer fizetett prókátorai: Ha nem a Nyugat, akkor jön Ázsia! A szolganyáj, a szabad akaratától megfosztott arctalan tömeg, a despotikus uralom, a mindenbe beleszóló állam, a vezérkultusz, a szegénység és végül az élelmiszerhiány. Ezt akarjátok?

Abba lehet hagyni a paráztatást, a Nyugat nem egy hegycsúcs, amire izzadva próbálunk felkapaszkodni, bízva abban, hogy egy újabb 1000 év eltelte után talán végre feljutunk, a Kelet pedig nem a szakadék, ahova azonnal elkezdünk gurulni, amint abbahagyjuk a Nyugat felé való kapaszkodást. Ázsia nem szív be minket, legfeljebb néha katonailag megszáll, mert Ázsia nem a lelkünkben van.

Az hogy ott vagyunk, ahol vagyunk, és azok vagyunk, akik vagyunk, az nem anomália, nem egy átmeneti időszak, közép-európainak lenni nem rendszerhiba.

Két fasz között 

Közép-Európa mindig is a nyugati és az orosz érdekek között vergődött, hol innen, hol onnan baszták meg, időként pedig, hogy jelezzék hol a helyünk, egyszerre jöttek Keletről és Nyugatról, amit mi magyarok 1849-ben, a lengyelek pedig 1939-ben szenvedték el. 

Mivel minden rosszban van valami rosszabb, nekünk magyaroknak mindig is gyanús volt, hogy a körülöttünk lévő szláv népek, ha már választani kell, inkább Moszkva felé kacsintgatnak, míg bennünket a németes kultúránk Nyugathoz köt. Az a geopolitikai tévedés, hogy mi a térségben felsőbbrendűek vagyunk, és mi vagyunk a legkeletibb nyugati nép a minket körülölelő szláv tengerben, végül nem is vezethetett máshova, csak a trianoni katasztrófához. 

Trianon legkárosabb hosszú távú következménye az, hogy épp azokkal fordított minket szembe, akikkel azonosak a stratégiai érdekeink.

Viva la revolucion!

Ha össze akarjuk szedni magunk, akkor itt kell talpra állnunk, elfogadva közép-európai létünk összes jellegzetességét és szabályát. És azokkal kell összefognunk, akikkel azonosak az érdekeink, nem pedig azokkal, akikre állítólag hasonlítanunk kell.

Egy Közép-Európai Forradalom alappilléreinek kell lennie:

Közép-Európa népeinek egymásra utaltsága a nyugat-európai és az orosz nyomás között.

Belülről való fejlődés, vagyis a meglévő erőforrások mozgósítása és kihasználása legyen a gazdasági fejlődés motorja.

Valódi társadalmi önrendelkezés, a helyi közösségeknek meg kell adni a beleszólást az ügyeikbe.

Abszolút fókusz az utóbbi 20 évben elszabadult krónikus szegénység megszűntetésén.

A sikert az életminőség, nem pedig a GDP növekedésében kell mérni, amibe beletartozik a környezet, az oktatás, a kultúra, az egészségügy állapota, a városaink és falvaink élhetősége.

A poszt tükrözi a szerkesztőség véleményét