Április 8: A többség kevés lesz?

2018.04.05. 19:25 Döry L.

_pqktkqturbxy9kyjnmyje4yzm4njbhzmq5zmezndexm2q3owfkyjy2ni5qcgvnkpudaadnaxtnabutbc0dfm0bva.jpg

A 2018-as kampányban a választói tömeg érzeteit olyan gyorsan alakítja a nyilvánosság, hogy a politikai kalkuláció napok alatt, a szemünk láttára avul el. Eközben feltárul a Fidesz rendszer egyik legféltettebb titka is.

Először Hódmezővásáhelyen szétesett a centrális erőtér. Bebizonyosodott, hogy nem létezik olyan választási rendszer, amely valamely erő győzelmét szavatolhatja, csupán az ezt szavatoló politikai rendszer létezik. Ha a politikai rendszer megváltozik - mint most - értelmetlen lesz a választási rendszer kritikája is. 2010-ben a Fidesz sem a rendszerváltás során kialkudott választási rendszer kritikájával nyert, hanem mert a politikai rendszer összetört.

Ma már az is látszik, hogy paradox módon, az ellenzéki koordinációról szóló beszéd szükségtelenné tette az ellenzéki koordinációt magát. A szavazók fognak koordinálni. De az ellentmondás még élesebb: bár az ellenzéki pártok valójában - a szó pozitív értelmében - nem akarnak nyerni, hiszen nem tudnak kormányozni, a szavazókon és az őket kondicionáló nyilvánosságiparon keresztül rákényszerülhetnek egy olyan pályára, hogy nyerjenek.

Hódmezővásárhely után mindenki várta a fidesz nagy dobását. Ilyen nem volt. De félreértés, hogy a fidesz kampánya azért hatékonytalan, mert negatív, vagy mert a 2014-es kampányhoz képest infrastruktúrában, tartalomban szegényes. Ez ugyanis csak részben döntések következménye, alapvetően szerkezeti oka van, amelyet egyik oldalnak sem áll érdekében beismernie. A fidesz-kormány az elmúlt nyolc évben ugyanis egy pillanatig sem uralta a nyilvánosság, a szimbolikus felépítmény szintjét.

A fidesz ugyanis olyan politikai gépezet, amely éppen a szimbolikus hegemónia hiányának evolúciós nyomása alatt jött létre (2002-2010). Annyira képes csak, hogy a saját bázisáig elérjen. Sem médiatörvény (ki emlékszik már annak heves vitatására) sem lapok és csatornák tulajdonlása nem vezetett oda, hogy a közvélemény legyártásának eszközeit birtokolná. Ezek csupán egy pártsajtó elemei, amelyet az fogyaszt aki a fideszre szavaz, de senkihez nem ér el, aki aztán emiatt fidesz szavazóvá válna. A 2015-ös migrációs kampány azért volt egyedülálló siker, mert azt mutatta be, hogy politikai tervezéssel az ellenséges sajtó is felhasználható a fidesz érdekében. Ezt a sikert a Rogán csapat képtelen megismételni.

Mi várható tehát e hosszú és keserű őrület végén? Talán olyan szoros eredmény, hogy vasárnap este még azt sem fogjuk tudni melyik oldalnak van többsége. Egy ilyen helyzetben minden fel fog értékelődni, a levélszavazatok, a határontúliak szavazatai, az érvénytelen voksok. A vesztesek számos körzet eredményét megtámadják, heteken keresztül fellebbeznek, újraszámolnak.

Nem kétséges, jogi értelemben a folyamat végén tudni fogjuk a mandátumok számát. De ez, a szembenálló választói tömegek felfokozott várakozásával szembeállítva már kevés lesz. A választók már, csak egy egyértelmű és nagyarányú győzelem esetén fogadnák el a többség uralmának a következő kormányzást. Ha egyesek szerint politikai válság lesz, vagy mások ukrán forgatókönyvre készülnek, annak elsősorban ez az alapja.

#metoo: Hollywood szerint a nő

2017.11.05. 08:00 Döry L.

 4561ca8c00000578-4983810-image-a-66_1508132166934.jpg

Míg Hollywood legyártja a hivatalos nőideált, az e mögött meghúzódó hatalmi viszonyok kritikája olyan új elvárásokat hoz létre, amelyek ismét csak a globális hatalmi és szimbolikus renden keresztül hatnak. Az így megszülető új női szerep már nem csak a Gwyneth Paltrow-ság „színe”, (csinos, humoros, szőke), hanem annak "visszája" is (zaklatva volt). A metoo ugyanolyan parancs a nőknek, mint a globális szórakoztatóipar által legyártott többi norma, magatartás, szerep.

Újszerű volna a kiinduló történet? Új dologról számolt be a Weinstein ügy? A hollywoodi szórakoztatóipar szexuális szimbolikáját a kezdetektől meghatározza, a kelet európai hátterű, zsidó férfiak asszimilációs vonzódása a jellegzetesen nem zsidó kinézetű nők iránt. (lásd minderről: Leibovitz: Gentlemen prefer blondes, Spencer: If in doubt cast a gentile, Gabler: Empire of their own).

Az iparág kulisszái mögött zajló szexuális gyakorlatokról, állítólag már maga az isteni Marylin is beszámolt.  És mindennek persze ott van a transzzsidói magasságokban járó filoszemita ellenoldala is.

elizabeth-taylor-jewish-marilyn-monroe-jewish.jpg

Ám a nők, 2017-ben, a metoo tag alatt nem antiszemita történeteket posztolnak, hanem az őket ért zaklatásokról számolnak be.

Miért posztolnak, hol megrázó, hol nevetséges történeteket? Mi indított arra számos férfit, hogy maguk zaklatóként tegyenek vallomást? A tömeges nyilvánosság elé lépés valóban olyan felhajtóerőt teremt, amely korábban nem ismert jelenségeket mutat meg? Soha nem lesz már olyan a világ, mint előtte volt?

Leleplezés?

Érdemes emlékezni arra, ahogyan ugyanezek a kérdések, korábbi nagy leleplezések kapcsán már fölmerültek. Föltárt-e bármit, amit korábban ne tudtunk volna, a Wikileaks, Assange, vagy Manning? Tőlük tudtuk volna meg, hogyan működik egy imperialista hatalom?

És most, senki nem is sejtette, hogy nagy hatalmú emberek (szexuálisan is) kizsákmányolják a kiszolgáltatottakat? És mi történik a leleplezéseket követően? Másképpen működik az USA a Wikileaks után, mint előtte? Vagy csak a beletörődés cinikusabb: a hatalom, hát az így működik.

A fenti párhuzam azért fontos, mert rávilágít arra, hogy mivel a késő kapitalista társadalmi rendet igazoló szimbolikus szférában, már máshol húzódik a titok, és a rendszer által nyíltan képviselt ideológia közötti határvonal, ezért a leleplező gesztusok jelentősége is más lesz.

Könnyen lehet, hogy a „leleplezés”, csupán egy újabb, a rendszert igazoló ideologémát vezet be. Ahogyan a késő kapitalista nyilvánosság virális kampányai esetén várható: semmi sem az, aminek látszik. És - mint általában - sokkal érdekesebb az, amit elrejt és elhallgat a föltárás, mint, amiről beszámol.

A metoo lélektana

A metoo tag hatásos lélektani konstrukció: Sok egyéb valóban érdekes jellegzetesség mellett elsősorban kívánatos és átélhető azonosulási lehetőséget kínál. A metoo segítségével nők, akiknek utánafüttyentettek Gwyneth Paltrowhoz hasonlóvá válhatnak. Erősebb azonosulási lehetőséget kínál az idollal, mint bármi: egy hollywoodi sztárral közös történettel rendelkező áldozatként jelenhetnek meg. Mit mutat meg mindez?

Hollywood legyártja a „hivatalos” nőideált. És az e mögött meghúzódó hatalmi viszonyok kritikája olyan új szerepeket hoz létre, amelyek ismét csak a globális hatalmi és szimbolikus renden keresztül hatnak. Az új női szerep már nem csak a Gwyneth Paltrow-ság „színe”, (csinos humoros, szőke), hanem annak visszája is (zaklatva volt). A zaklatott nőt, a zaklatást bátran megvalló nőt, mint új ideáltípust gyártotta le a globális szórakoztatóipar. A hashtag tehát megerősíti a kelet-európai (nők) alárendelődését a kapitalista centrumban legyártott nőről szóló ideának, és ez ugyanannak a manővernek a visszája, mint amelyet Hollywood csinál.

Még még még! »

Osztálypolitika és identitáspolitika

2017.02.27. 15:23 CsanyiGer

csanyi_gergely2.JPG

Csányi Gergely válasza Gergely Dóra és a Szabadnem blog szerzőinek válaszcikkére

Kedves Szerzők,

Hadd használjam most a (nyílt) levél-formát, mivel egyedül a cikketekre szeretnék reagálni.

Válaszotokban csúszkálva szerepelnek olyan kifejezések, mint kapitalizmus, rendszer és osztály, ennélfogva pedig nagyon nehezen érthető – valószínűleg számotokra is átgondolatlan –, mit értetek rendszerszemlélet alatt. Egy helyen írjátok: „a társadalmi berendezkedés (a rendszer)”, de nem egészen érteni, minek a társadalmi berendezkedését tekintitek rendszerszerűnek. Kérditek: „Ha ez a fajta gondolkodás nem ’rendszerszemléletű’, akkor nem tudom, mi az.” Nos, én a cikkben, amire reagáltok, azt hívom rendszerszemléletű gondolkodásnak, ami a világot behálózó tőkés árutermelési rendszert veszi elméleti alapjának és én ezt értem rendszer alatt. Ez árutermelési rendszer és nem politikai, kulturális vagy társadalmi rendszer vagy alrendszer. Világos, hogy itt ti nem ezt értitek a „rendszer” szó alatt. Viszont úgy tűnik, számotokra is átgondolatlan, hogy akkor mit is. Ha adott politikai rendszert hívtok rendszernek, akkor nincs értelme „a kapitalizmusról” írnotok, csak különböző államkapitalizmusokról. Fontos lenne ezeket átgondolnotok és tisztáznotok (magatokban is), mert alapjaiban határozza meg, mit hívtok rendszerszemléletű vagy rendszerkritikus gondolkozásnak.

Még még még! »

Interszekcionális feminizmus: baloldali és antikapitalista identitáspolitika

 

Válasz Csányi Gergely „Rendszerszemléletű, baloldali feministaként a transzkérdésről” című cikkére

 

Régi olvasója vagyok a Fent és Lent blognak, nagyra becsülöm az irányt és a munkásságot, amit képviselnek a szerzők. Éppen ezért meglepett és elszomorított Csányi Gergely írása, mivel úgy tűnik, több helyen is félreértette az identitáspolitikát, az interszekcionális feminizmust és ezek kapcsolatát a baloldalisághoz. Ezekre a félreértésekre szeretnék itt rámutatni.

 

Kezdjük talán azzal, hogy kontextusba helyezzük a vitát. A feminizmus mint politikai irányzat ugyanúgy sokszínű (és nem ritkán ellentmondásokkal teli), mint bármely más ideológia. Ahogy a vallásokban vagy politikai mozgalmakban törésvonalak keletkeznek bizonyos feloldhatatlan ellentmondások mentén (katolikus–protestáns, LMP–PM stb.), így van ez a feminizmussal is. A jelenlegi vita kontextusa nem más, mint a mai magyarországi feminizmuson belül keletkezett törésvonal a transzellenes feministák és az interszekcionális feministák között.

 

A transzellenes feministák szerint az, aki biológiailag fiúnak született, nem válhat soha igazán nővé társadalmi értelemben, mivel gyerekkorától kezdve fiúként/férfiként szocializálódott. Ebből pedig (szerintük) az is következik, hogy a transznemű nők valójában feltűnési viszketegségben szenvedő férfiak, akik nőnek öltöznek (sőt, nővé operáltatják magukat!) csak azért, hogy a „normális” nők jogérvényesítésének ügyét aláássák. Az így gondolkozó feministákat időnként úgy is hívják, transzexklúzív radikális feministák, röviden TERF-ek, de ennek a szónak a használatával nem mindenki ért egyet, így a továbbiakban én is kerülni fogom.

Még még még! »

Rendszerszemléletű, baloldali feministaként a transzkérdésről

Az utóbbi időben a magyar feminista mozgalmak különböző résztvevői között kiélesedett a diskurzus a transzpolitikák kérdése kapcsán. A vita affektíven terheltté és sok esetben sajnos személyeskedővé vált. Mindehhez, azt gondolom, nagyban hozzájárult az egyébként alapvetően tudományos és vélemény-vita erkölcsi dimenzióba tolása, ami gátolja a szabad és indulatmentes véleménycserét –­ Mészáros György ezt nevezte liberális diktatúrának.

fentlent.jpg

Weiss Eszter egyik sokat vitatott, bár szerintem nagyon higgadt és jól érthető cikkében például ezt írta: „Őszintén örülök neki, hogy Vay a női ruhák viselésétől jobban érzi magát és élvezni kezdte életét, és azt gondolom, hogy a nagyon szűk nemi szerep-elvárásokkal szemben sokkal jobb lenne, ha mindannyian szabadabban öltözködhetnénk és viselkedhetnénk, akármi is a biológiai nemünk.” Ezeket a sorokat interpretálta (félre) Antoni Rita, mint hogy „Felrója Vay Blankának, hogy az Amnesty honlapján közzétett írásában megemlíti, hogy jól érzi magát női ruhákban.” Kövér László és egy rendszerszemléletű (ha tetszik radikális) feminista összemosása, és egy koherens ellenségképpé formálása jobb esetben a jobb-oldali populista pártokat, rosszabb esetben a sztálinista karaktergyilkosságot idézi egy kollektív „Takarodj a pinámból!” felkiáltással. (Holott leginkább Vay Blanka érvelése illett bele a konzervatív retorikába.) Mindezek miatt a legfontosabb lenne mielőbb azt tisztázni, hogy itt senki sem gyűlöl senkit. A rendszerszemléletű feminizmus nem „transzgyűlölet”. Senki nem vonja meg a tiszteletet a másiktól és senki akarja bántani a másikat. Senki nem akar senkinek rosszat: sem a transznemű embereknek, sem a világnak. Nincsenek jók és gonoszak, csak véleménykülönbségek.

A legutóbb Réz Anna és Reich Orsolya írtak egy nagyon nyugodt hangvételű, elemző és ezáltal előremutató cikket, viszont sajnálatosan ez is – véleményem szerint – félreértésektől terhes. A cikk egyik célja, hogy szisztematikusan leírja a véleménykülönbségeket a feminizmus liberális és radikális ágai között, de sajnos – feltehetően azért mert a liberális hagyomány sajátjaként a hétköznapi, fenomenológiai, megélt szint felől közelít a politikai cselekvés irányába, nem a rendszer felől – azt gondolják, hogy a rendszerszemléletű feminizmus megkülönbözet autentikus és inautentikus vagy hamis identitásokat, és ez utóbbiaknak a radikális feministák szerint nem jár a társadalmi tisztelet. Ez pedig egyszerűen nem igaz. A rendszerszemléletű feminizmus mondása éppen az, hogy mindannyiunk identitása, adott árutermelési rendszer adott politikai-társadalmi erőterében létrejövő konstrukció, tehát autentikus, autentikusabb, igaz vagy hamis identitásoknak semmi értelme. Azt pedig, hogy bárkinek nem kell megadni a tiszteletet, senki nem állította, ez meg egyszerű jóérzés kérdése.

De kezdjük az elején! Mit gondolok én a nőiség szociológiájának és az ebből adódó politikai cselekvésnek, tehát feminizmusnak? A nőiség szociológiája annak a rendszenek az elemzése, ami gyarmatosítja a női testet, mert az árutermelésből adódóan folyamatos munkaerő-reprodukcióra van szüksége. A rendszer alapvetően a (végtelen) tőkefelhalmozásra épül, így folyamatos profitnövekedésre van szüksége a fennmaradáshoz, amihez pedig a fizetetlen munka túlsúlyára van szükség a fizetetthez képest. A nőiség konstrukciói úgy jönnek létre, hogy a reprodukciós kényszer és a hozzákötött fizetetlen reprodukciós munkák kódolva vannak belé. Ezek a rendszerszintű kényszerek meghatározzák a nőiség és női szexualitás konstrukcióit, és ezáltal meghatározzák a maszkulinitás konstrukcióit is, mint a „nem-nőies”-t. Ezért számomra a feminizmus elsődleges objektuma a női, tehát petefészekkel, méhhel és vaginával rendelkező – tehát (munkaerő) reprodukcióra képes test.

Ez TERF? Kicsit nevetségesnek tartom ezt a nyugatról importált szót és mindenképpen pejoratívnak, ami nem visz közelebb egymás megértéséhez. De lássuk, mi a „kirekesztés”! Összemosódik a liberális interpretációban, mit jelent a feminista mozgalom objektumának és szubjektumának lenni, mit jelent a nőiség a mozgalom számára és mit a hétköznapi interakciókban. Mint leírtam, a feminista mozgalom ebből a nézőpontból a reprodukcióra képes női test felszabadítására irányuló mozgalom, és mint arra Weiss Eszter is utal, a tüneti kezelésnek tűnő liberális identitáspolitika helyett a női (reprodukcióra képes) testre vonatkozó politikák egyúttal csökkentenék az azokra nehezedő rendszerszintű elnyomásokat, akik másodlagos kitettjei ennek, mint homoszexuális férfiak vagy transzneműek. A megfelelő személyes névmás problémáját előhozni – Rézék felvetik a kérdést, mennyibe kerül a megfelelő személyes névmással (she-he) utalni valakire – Magyarországon a liberális értelmiség öngyarmatosításának egy vicces példájának tartom, de vegyük ezt alapul. Valóban nem kerül semmibe. Nincs baj ezzel, mint ahogy azzal sem, ha valaki nem érzi magát abba a nembe tartozónak, amibe született. Vagy ha azt szeretné, hogy ne azon a néven szólítsák, amire keresztelték. A baj a személyes tapasztalatra épülő politikai követelésekkel van. A férfiagy-nőiagy esszencializmus egyszerűen legitimálja az elnyomást, és visszaveti a feminista mozgalmat, beilleszkedik egy konzervatív narratívába és elfedi az elnyomás valódi természetét. Nem arról van szó, amit Réz és Reich kiemelnek – megint csak a fenomenológiai szintről levezetve a mondanivalójukat –, hogy lehessen szabadon beszélni a menstruációról vagy a csiklóról, hanem a rendszerről magáról, ami először is egy árutermelési rendszer és amely a menstruáló és csiklóval rendelkező testet gyarmatosítja.

Vay Blanka érvelése, miszerint abból, hogy van, aki már gyermekkorában rájön, hogy valójában más nembe tartozik, mint aminek a környezete tekinti – például egy fiúnak született gyermek már kiskorában is kislány ruhákat szeret hordani vagy lányos játékokkal játszani ­–, egyértelműen az következik, hogy a transzemberek más nemű testtel és más nemű aggyal születtek, logikailag nem állja meg a helyét. Ha létezne női agy, az evolúciósan alakult volna ki. Az viszont, hogy jelenleg milyen a női ruha vagy játék, csak 10, 20, vagy 50 éve van így. A nőiség nyilván folyamatosan változó társadalmi konstrukció, aminek aktuális formáját egy gyereknek meg kell tanulni. Egy 28 ezer éve kialakult agyszerkezet egyszerűen nem lehet kódolva a rózsaszínre, ami 50 éve a kislányok színe. Ez nem értékvita, hanem logikai. Identitásunk és nemi identitásunk élettörténetünkből fakad, akár már kisgyermekkori élettörténetükből, még akkor is, ha ezt velünk születettnek érezzük. Teljesen természetes, ha az individuum az élettörténetének korai történésinek hatásait az infantilis amnézia miatt eleve veleszületettnek éli meg. De ha valaki erre közpolitikát épít, az igenis legitimálja azt a rendszert, amibe az élettapasztalatunk és identitásunk kialakult: a kapitalista világrendszert és a patriarchátust.

Akkor e szerint a nézet szerint lehet-e feminista, aki transznemű? Mért ne lehetne? Mivel a feminista mozgalom alapvetően nem egy tapasztalaton vagy egy identitáson alapuló csoport, hanem egy kizsákmányoló rendszer kényszerei között a cselekvés lehetőség megtalálására irányuló aktus. Természeten nem akarom alábecsülni a feminista mozgalomban sem a személyes tapasztalat, sem a mozgalom elveivel való identifikáció szerepét. Ugyanakkor az az érvelés, hogy valaki csak adott, autentikus (sic!) nemi vagy szexuális identitással vagy élettapasztalattal lehet a mozgalom része, nem helytálló gondolat, és a rendszerszemléletű feminizmus félreértése. Rézék írják: „Amikor a radikális feministák úgy gondolják, hogy a patriarchális rend által ránk kényszerített sztereotípiák nem képezik az identitásunk részét, akkor úgy tesznek, mintha a genderabolíció már bekövetkezett volna.” Senki nem állította, hogy a rendszerszemléletű feministák identitása nem a patriarchális rend erőviszonyain belül konstruálódik. A kapitalista világrendszer egy globális árutermelési rendszer, és nem úgy működik, hogy egyik szobában van patriarchátus, a másikban meg nincs, így van, akinek az élettapasztalata és ezáltal az identitása a patriarchátuson kívül konstruálódott, és csak ezek lehetnek feministák. Még egyszer: nincs autentikus és inautentikus identitás. Pont arról van szó, hogy a feminizmus célja a rendszerre való reflexió, a cselekvési tér megtalálása. Ezt pedig bárki hozzájárulhat nemtől, identitástól és szexuális orientációtól relatíve függetlenül.

Cikkük tétjeként Réz és Reich végigveszik a konkrét politikai cselekvésre vonatkozó kérdéseket, mint például a női és férfi WC-k használatának kérdését vagy, hogy például a nemátalakító műtétet fizesse-e a TB. Oroszországban legalizálták a háztartáson belüli erőszakot, Lengyelországban a munkaerőhiány miatt kétségbeejtő módon az egyház és az állam karöltve próbálják gyakorlatilag megszüntetni a nők reprodukciós jogait. Magyarországon tavaly több mint ötven nő halt meg háztartási erőszak következtében, és több száz szexuális bűncselekmény miatt indult ügyben hirdettek ítéletet. Az erre reagáló közpolitikáknak pedig nyoma sincs. Nem vitatkozom Rézékkel, de meg kell kérdeznem, most Közép-Kelet-Európában reális, időszerű felvetés a közös WC kérdése? És nincs köztünk ideológiai vita: fizesse a nemátalakító műtétet a TB! De ma a rendszer kelet-európai helyiértékén a mozgalom elsődleges tétje az életmentés, az egyre szűkülő strukturális cselekvési térben a reprodukcióra képes test védelme a konkrét fizikai erőszaktól. A tétek importálása a világrendszer más, centrum-jellegű helyiértékeiről csak a „nyugatosság” középosztálybeli illúziójának fenntartásához járul hozzá és csak visszavetni tudja a magyar feminista mozgalmat.

Csányi Gergely

BREXIT: az unió foga fehérje

2016.06.29. 07:00 Döry L.

children1f89b7bec-6f30-4de7-ad8b-1ade3a762fda-large_trans_h0frgkbgcmujfcevwxaapqhpr1-wkgh2-n_fwbs1o9i-large_trans_2oueflmhzzhjcyuvn_gr-bvmxc2g6irfbtwdjolshwg.jpg

Illusztráció: politikailag megfelelően gondolkodó angol gyermekek a népszavazás pedagógiai célú iskolai eljátszása alkalmával.

Mottó: „van olyan szar minőség, amivel nem lehet sorsközösséget vállalni, egyszerűen mert a hülyeség, kivagyiság, cinizmus, felelőtlenség egy szint felett veszélyezteti a biztonságunkat, a jövőnket, a tulajdonunkat, az egész életformánkat. (…) erről szólt a brexit kampány, erről szól orbán is, le pen is, meg az összes többi szemétláda. evvel a mentalitással nincs mit alkudozni, tárgyalni, kompromisszumot kötni. ezt el kell hallgattatni.”Via

A szavazást követően, a Brexit-ellenes közvélemény kialakítása során a rituális közös gyűlölködésnek különböző célpontjai jelennek meg: a demokrácia, a népszavazás intézménye, a britek mint nép(?), az alacsonyabb társadalmi státuszúak, az iskolázatlanok, az öregek, a hülyék stb.

A nép megbélyegző és lealacsonyító bemutatására fogékony az EU-párti, liberális, kelet-európai középosztály, hiszen a saját ideológiájának visszatükröződését találhatja meg benne.

A kilépést világszerte felháborodva és hiszterizálva tálalja a nyilvánosság. Az a tény, hogy a BREXIT-ellenes közvéleményt a szemünk előtt, a legkevésbé sem finom eszközökkel gyártják le, arra utal, hogy nem volt B-terv. Most a népszavazás eredményének semlegesítése a cél.

A népszavazás figyelmen kívül hagyásának módjait is lelkesen találgatják: a parlament törvényalkotása, új választások, ahol egy BREMAIN párt kapna többséget, az uralkodó, vagy a skót parlament vétója, a tárgyalások elhúzása, új népszavazás stb.

A módszerek számbavétele az EU 2008 óta föl is erősödő tekintélyelvű, voluntarista hatalomgyakorlása felé mutat:

Még még még! »

Pukli és a foci

2016.03.20. 11:46 énnemvagyok?

Uniszónóban Puklizik a 444 és a mandiner a március 15-i pedagógus-tüntetés kapcsán. Kritizálni persze lehet, na de mi értelme van egy pár hete-hónapja alakult, nem politikusokból, hanem felháborodott, elkeseredett emberekből álló mozgalmon álságosan számon kérni, hogy miért nincs távlati politikai stratégiája? Mi értelme van számon kérni egy dühös tanáron, hogy nem célszerű a miniszterelnöktől krétát kérni? Mi értelme lenne (lett volna), ha Pukli István szeretettel meghívja Tóbiást, Gyurcsányt, Schiffert vagy netán Vonát, hogy patinás neveikkel adják meg a hiányolt fajsúlyt a mozgalom első padsorának?

Amíg a palettán csak teljességgel elfogadhatatlan színek vannak, addig az ember nem fest, mert kárba vész a vászon. Különben is, a vásznat rég ellopták úgyhogy a sok rikító narancssárga, vörös és barna festék az üres keretre meg a körülötte állók arcába fröcsköl.

Orbánt azon a lejtős focipályán, amivé a magyar politikát tette, a saját maga által írott és folyamatosan újraíródó szabályok szerint nem lehet legyőzni. Ráadásul Orbánék – sőt, sajnos úgy tűnik, ellenségeik közül is sokan – azt a jogot is fenntartják, hogy  az ellenzék csapatát is ők válogassák ki. Aki azt gondolja, hogy a Fideszt le tudja győzni a bukott baloldalból és annak esküdt ellenségeiből, a cukisodó nácikból meg a magát ezektől távol tartani igyekvő, de a játékban mégis részt vevő Lehet más a Foci Politika játékosaiból álló csapat, az súlyosan téved.

Még még még! »

A kockás inges profik

2016.02.20. 10:00 Döry L.

Az oktatási tüntetés kockásinges kampánya, megtámogatva a nyilvánosságipartól (itt, meg itt), bizonyítja, hogy ez egy professzionális akció, professzionális médiatámogatással.

Pukli István Bowie-es videója is a médiához értő készítők keze nyomát mutatja, jól aknázza ki a nemrég elhunyt zenész apropóján föléledt Bowie=menőség képletet, ugyanakkor egyszerű és átélhető üzeneteket közvetít, amilyeneket a politika szokott.

A kockásingek „spontaneitásáról” eszünkbe juthat a Wag the Dog című film „shoe tossing” spindoktorilag odagondolt cukisága is.

Eközben az oktatásban általános élmény a válság, csakúgy, mint amikor még én jártam iskolába. A romló teljesítményt bizonyítják a kilencvenes évek óta romló PISA és OECD felmérések, meg az erre adott szokásos pánikválaszok.

Ám a pedagógusok követelései mintha nem kínálnának semmit ennek orvoslására, csupán a hivatásrend korábbi privilégiumait (igazgatói mindenhatóság) állítatnák vissza, „autonómia”címén. Az intézményi autonómia is az egyik oka volt az egyenlőtlen oktatási minőségnek. Az elitként elhíresült helyek behúztak mindent: tanárt, "gyerekanyagot", fejpénzt.

Még még még! »

Holokausztfilm-e a Saul fia?

2016.02.04. 08:30 Döry L.

_sonofsaul_makingof_001.jpg

 

A Saul fia költői és intenzív alkotás. 

De minden ízében klasszikus holokausztfilm. A film alkotói és az értékesítési ipar sugalmazása ellenére.

Holokausztfilm, mert megerősíti azt az elbeszélést, hogy a népirtás lényege Auschwitz. Valójában még több üldözött, döntően sok zsidó pusztult el a Birodalom keleti végein, a Szovjetunió területén, közvetlenül a hadműveleti területek mögött. Itt nagyobb területen és hosszabb ideig, hagyományos módszerekkel (golyó, tömegsír) zajlott a pusztítás. Lágerfilm van egy tucat. És a Saul fia is a népirtás ilyen filmiparilag túlterhelt helyének állít emléket. Az alkotókat ugyanakkor az igazolja, hogy a magyar zsidók döntő módon Auschwitzban pusztultak el.

Emberi arc?

A film klasszikus lágerfilm, mert az áldozatok áldozatok maradnak. A főszereplőt jobban érdekli a vallási előírás megtartása, mint a SK lázadás sikere. A reális ellenszegülés helyett egy transzcendens és individuális küldetés mozgatja, akár a társai sikerét is kockáztatva. Eközben a megsemmisülésre szántak, mintha a film szempontjából is elmosódóak és személytelenek lennének.

Még még még! »

Köln után

2016.01.15. 08:50 Döry L.

Bármilyen ironikus, a bevándorlási vita teremti meg az európai nyilvánosság „közös piacát”, a sajtótartalmak „szabad áramlását”. Most egész Európa ugyanarról chatel. De mit? Mert ez a vita nem a témája és a résztvevők hiedelmei miatt érdekes, hanem mert egy olyan konfliktus felé építi az utat, amely Európát az eddigieknél is jobban meggyengíti. Ebben a „rapefugee”, a „Merkel”, a „Fico/Orbán” mind ugyanazt a végzetet teljesítik be.

thumb.jpg

Wilkommenskultur?

A média nem naivitásból, szívjóságból, vagy butaságból képviselte a Wilkommenskulturt. És nem azért, mert nem ért a propagandacsináláshoz. Hanem, mert a valóságidegen szöveggel provokált. Ezek után a korrekció is csak olaj a tűzre. Európa mindkét húzással közelebb kerül egy etnikai konfliktushoz.

Nők, melegek?

A nyilvánosságba betolt feminizmus, LMBTQ, safe space stb. ideológiai karikatúrák, nem a nőket, vagy a szexuális kisebbségeket szabadítják föl. Csak lehetővé teszik, hogy jó helyzetű, középosztályhoz tartozó csoportok - akik ilyen ideológiákat hordoznak – követeljék a kisebbségeknek járó előnyöket. Közben szexuális kategóriákkal elfedik az osztályokat és a hatalmat. Persze azt ígérik, hogy az osztályviszonyok konkrét kifejeződését és móduszait írják le, de az eredmény magáért beszél. Minálunk ezek a nemi ideológiák az ismert séma szerint a Nyugat felsőbbrendűségét igazolják a primitív Kelet fölött.

Köln

Köln után a bevándorlási és a szexuális témák közös vitában csatlakoznak egybe: A rasszok közötti szexuális erőszak, terméketlen és elnőiesedett Nyugat, potens Kelet stb. erőszakos mítoszai kelnek életre. Ráadásul olyan mítoszok ezek, amelyeket minden fél (muszlimok, szélsőjobb, liberálisok) különböző előjellel, de oszt.

Még még még! »
süti beállítások módosítása