Uniszónóban Puklizik a 444 és a mandiner a március 15-i pedagógus-tüntetés kapcsán. Kritizálni persze lehet, na de mi értelme van egy pár hete-hónapja alakult, nem politikusokból, hanem felháborodott, elkeseredett emberekből álló mozgalmon álságosan számon kérni, hogy miért nincs távlati politikai stratégiája? Mi értelme van számon kérni egy dühös tanáron, hogy nem célszerű a miniszterelnöktől krétát kérni? Mi értelme lenne (lett volna), ha Pukli István szeretettel meghívja Tóbiást, Gyurcsányt, Schiffert vagy netán Vonát, hogy patinás neveikkel adják meg a hiányolt fajsúlyt a mozgalom első padsorának?

Amíg a palettán csak teljességgel elfogadhatatlan színek vannak, addig az ember nem fest, mert kárba vész a vászon. Különben is, a vásznat rég ellopták úgyhogy a sok rikító narancssárga, vörös és barna festék az üres keretre meg a körülötte állók arcába fröcsköl.

Orbánt azon a lejtős focipályán, amivé a magyar politikát tette, a saját maga által írott és folyamatosan újraíródó szabályok szerint nem lehet legyőzni. Ráadásul Orbánék – sőt, sajnos úgy tűnik, ellenségeik közül is sokan – azt a jogot is fenntartják, hogy  az ellenzék csapatát is ők válogassák ki. Aki azt gondolja, hogy a Fideszt le tudja győzni a bukott baloldalból és annak esküdt ellenségeiből, a cukisodó nácikból meg a magát ezektől távol tartani igyekvő, de a játékban mégis részt vevő Lehet más a Foci Politika játékosaiból álló csapat, az súlyosan téved.

Ennek ellentmondani látszik a másik alapvetés: Orbánt csak akkor lehet legyőzni – nemhogy a saját pályáján de bármilyen másikon is –, ha az anti-orbánisták egy platformra helyezkednek. Legalábbis arra a rövid időre, ami ahhoz szükséges, hogy a NER fundamentumát képező diszfunkcionális Alaptörvényt a szemétre vessék, és újra lefektessék az alkotmányos labdarúgás demokrácia szabályait Magyarországon. A széthúzó Összefogás még lejjebb nyomta a pályának azt a felét, amin állt, miközben a velük (is) szemben álló Jobbik simán eladta a meccset a ruszkiknak. A demokraták valóban szükséges együttműködésének célja nem lehet az, hogy meredek emelkedőn felfelé játszva is nyerjenek, hanem az, hogy a meccset egyáltalán ne ott játsszák.

Természetesen kellenek pártok is a parlamentáris demokráciához, de inkább parlament kell hozzá meg demokrácia, nem stadion és szotyi. Focimeccsre menni politikai pártzászlókkal egyszerűen hülyeség. Mindenkire szükség lesz Orbán legyőzéséhez, igen, még a gyurcsányista liberókra és a jobbikos demokratákra is. Ám nem azért, hogy egy csapatban játsszanak, hanem hogy fogják a labdát és otthagyják a másik csapat kapitányát, hadd hisztizzen a lejtő alján, mikor rájön, hogy nincs mivel, nincs kinek gólt rúgnia. Nem játszik vele a kétfarkú kutya se.

Orbán minden vágya, hogy a valódi nemzeti ügyek (oktatás, egészségügy) mentén szerveződő újkeletű ellenzékét össze tudja mosni a régivel, amely ma már csak azért létezik, mert a kormánypárti média felhabonyosítja. Ha a Fidesz nem tartaná lélegeztetőgépen az MSZP-t, a Jobbikkal kellene felvennie a harcot. Márpedig nemzeti színekben egy országban csak egy csapat szokott játszani. Olyan nincs, hogy a cséká narancsos-árpádsávos, a jobbszélső meg nyilaskeresztes-kiskutyás karszalagban szeretne játszani.

A párt szó jó ideje nem cseng hívogatóan a magyar választók fülében. Az új demokratikus ellenzéknek éppen az lehet a stratégiája, hogy nem teszi meg azt a szívességet a kormány propagandagépezetének, hogy idő előtt párttá, tehát céltáblává alakul. Ha Pukli 15-én bejelentette volna egy új párt megalakítását, lehetővé tette volna, hogy a kormány valódi kockásinges tanárok helyett egy absztrakcióra lövöldözhessen. Ha az ellenzék a megfelelő időben sem alakít elfogadható pártokat, az persze hiba, de 2018 még messze van. Ha pedig nem a 2018-as nagy meccsben gondolkozunk, hanem bojkottban, urambocsá’, forradalomban, ahhoz teljesen fölösleges pártokat gründolni.

Ahhoz, hogy az ellenzék ne sétáljon be ismét Orbán csapdájába, mint 2014-ben tette, nem feltétlenül van szükség forradalomra, csak forradalmian új hozzáállásra. A társadalom és a független média részéről éppúgy, mint a pártok és a tüntetők, politikai aktivisták részéről.

Tele van a szánk gittel, és arról veszekszünk, hogy vegyük vissza a grundot, pedig már teleépítették stadionokkal, eladták atomra a muszkának, és a szerződést nemzetbiztonsági okokból titkosították százötven évre. A bejárathoz Fradi-szekusokat állítottak Geréb Kubatov faterjáék, a vörös- barnaingesek sem tudnak bejönni…

Vitatkozunk hát; a másik oldal nem vitatkozik se velünk, se mással, semmiről. Ezt az oldalt a vezetője centrális erőtérnek nevezte.

Ennek a centrális erőtérnek fel kell bomlania ahhoz, hogy bármi érdemleges történhessen a perifériával, amelyen a magyar nemzet többsége találja magát, amióta ez az erőtér magának vindikál nemcsak minden hatalmat, de magát a magyarságot, a nemzetet is. Ma a magyar ellenzéknek nem az a feladata, hogy másik erőteret hozzon létre, hanem az, hogy repedéseket idézzen elő Orbán rendszerén.

A tanárok mozgalmának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az ország számos problémája közül a legégetőbbikre, iskoláink működésképtelenségére és a reformnak csúfolt rombolás értelmetlenségére. Ezt a célt a mozgalom elérte, minden egyebet értelmetlen számon kérni rajtuk.

Jobbos és balos: a magyar politikában régóta nem jelentenek semmi mást ezek a zavaros fogalmak, mint olyan emberek értelmetlen szembenállását, akiknek - nyilvánvaló véleménykülönbségeik mellett - közös érdekük is nyilvánvalóan rengeteg van. Sajnos vagy szerencsére a magyar iskolák és kórházak állapotai olyan siralmasak, hogy a legtöbb beteg/diák rájön, hogy a „rezsicsökkentés” és a „migráns”-tabletták nem kezelik sem a rák, sem a funkcionális analfabetizmus problémáját. Ez utóbbi persze a hatalmon lévők számára nem probléma, ők örülnek neki, ha a választók egyre fogyatkozó tömegei nem képesek felfogni egy átlag Blikk-sztori tartalmát sem, hát még a magyar demokrácia strukturális problémáit. Jobbosok vagy balosok, mi mindannyian minőségi oktatásra és egészségügyi ellátásra szorulunk. A többi részletkérdés. Ráérünk azután megbeszélni, hogy felszámoltuk a rendszert, ami ellensége mindenkinek, aki nem szolgálja.