Függőkertek a városban

2010.03.19. 09:00 gorbacsov

Meggyőződésem, hogy minél zöldebb egy város, annál élhetőbb. Jót tesz a testnek és a lelket is simogatja a látvány. Akad már a blogon ilyen ötlet, de most merítsünk máshonnan.

A városnak számos kihasználatlan függőleges és vízszintes síkja van, amit a tervezési koncepciók kevéssé vesznek figyelembe. Ocztos Istvánnak van egy utopisztikus elképzelése a tetőszint bevonásáról, amit nemrég osztott meg egy a Pesti Estben megjelent interjú során:

Egy város, amiben a házak a tető szintjén gyaloghidakkal lennének összekötve, így kialakulna egy, az utcaszinttől független, éghez közeli felső szint, ahová a magas fák csúcsai érnének csak fel. Fent uszodák, napozók, gördeszkapályák, játszóterek lennének. Az egész sokkal közelebb lenne az éghez és egy nyugodtabb, játékosabb város lenne, napfénnyel, felhőkkel, esőkkel.

De nem áll meg az utópiáknál, konkrét ötleteket is gyűjt egy pályázat keretében a VII. kerületi függőleges homlokzatok befestésére. Valamivel fel kell dobni az unalmas felületek, és lehetőleg ne óriásplakátokkal. Miért ne mennénk még egy lépéssel tovább? Hozzunk létre függőkerteket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alapötlet egyszerű: ültessünk növényeket a falakra. De ne pusztán borostyánnal befuttatott falakra gondoljunk, teljes függőkertekről van szó, megfelelően kialakított táptalajjal, öntözőrendszerrel, különféle növényfajokkal. Figyelembe kell venni a benapozást, szelet, vízigényt, de tervezéssel minden megoldható.

A függőkert-építés nemzetközi sztárja Patrick Blanc, aki többek között a párizsi Musée du quai Branly, a madridi Caixa Forum és a londoni Athenaeum Hotel homlokzati megoldásainak kidolgozója és megvalósítója. A következő riport elég jól körbejárja a témát és magát a fickót:


Nem kell feltétlenül messze menni, magyar példát is találunk: a panelprogram újragondolása jelenik meg a Lico-Art projektjében, ahol a nikecell- és dryvit-szigetelést az élő homlokzat váltja ki.

A szigetelés mellett még szép is, és egy paneltömb esetében pont nem árt az a kis léleksimogatás.

A főváros XII. kerületében tavaly fogadtak el egy hasonlóan biztató kezdeményezést egy irodaház terveinek képében, amit a Királyhágó téren terveznek felépíteni. Nem teljesen illik bele a zöld homlokzat eddig tárgyalt kereteibe, mindazonáltal jó ötlet.

 

 

Te hova ültetnél függőkertet?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr431849711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden panelt beultetnek valamivel. Meg a belvarosi hatalmas vorostegla trafohazakat.
meg a bérházak belső nyitott részét...
@_nikk_: erre vannak jó ötletek, érdemes figyelemmel kísérni ezeket pl. a blogokat:

gang-gong.blogspot.com/
brody17.blog.hu/
palotanegyed.hu/h1/