És én kire szavazok?

2010.04.09. 17:37 SeppiSchluiferer

Majd eldöntöm vasárnap. Körülbelül már tudom – köze persze senkinek sincs hozzá. Nagyon nem tetszik az a módi, hogy újságok, blogok egy párt mellett állnak ki, és büszkén hirdetik sajtómunkások, hogy kire szavaznak.

A sajtómunkásnak nem ez a feladata: hanem tájékoztatnia, érvelnie kell. Akár egymással szemben is. Az elmúlt egy hétben erre tettünk kísérletet. Míg a többi blogból ömlött valamely párt imádata, mi Rátok bíztuk a döntést – és kissé a magunk módján adtunk érveket. Semelyik párttal sem akartunk kedvesebbek lenni, semelyikkel sem akartunk nagyon egyetérteni.

Magyarország ma bajban van. Ezért erős kormányra van szüksége. De egy újból listázós országban sem lenne jó élni. Ezért biztos ellenzéki kontrollra is nagy szükség van.

Szavazzatok hát úgy, hogy meglegyen az erő a cselekvésre – de azért valamennyi párt bekerülhessen a parlamentbe.

Mert szeretjük a színeket, a pluralizmust, a vitákat.

Szavazz eszerint.

Hétfőn majd megbeszéljük, hogy sikerült-e.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr821907798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hopp nem ide szántam...egyel lejjebb....
Most is elég silány a választék, annak ellenére, hogy megjelent 2 új pártocska, pusztán a látszat kedvéért.
Már rég letettem arról, hogy a tökéleteset keressem, de mindegyikre találni egyetlen (vagy több) súlyos, kizáró okot. A hitelesség és a becsületesség hiányát elsősorban.
A választék még jó ideig silány fog maradni...ideét sem tudom,mikor volt egyszerre,egy időben legalább egy tucatnyi politikus hazánkban,aki valóban az országért,a nép életének javulásáért próbált munkálkodni,önös érdekeit félretéve.
lancelotbeka.ingyenblog.hu/
A magyar politikusok magasról tesznek egy nagyot a nép érdekére. Kivéve azon ritka eseteket, amikor ez utóbbi véletlenül egybeesik az ő önös, egyéni érdekével. Én a legelső ('90-es) szavazáson voltam szavazni (először és utoljára), mert akkor még idealista voltam és hittem abban, hogy lehet jobb rendszer. No meg az újdonság varázsa is közrejátszott ebben. Most már viszont nem sok különbséget látok a szavazás és egy lottószelvény kitöltése között. Ilyen politikusok - akiket csak a hatalmuk, a zsebük tömködése érdekel, akik nem átallanak ennek érdekében a legpiszkosabb, legalpáribb módon is besározni a vetélytársaikat minden lehetséges eszközzel és módon, plusz gátlástalanul képesek ígérgetni és hazudozni - nem érdemelnek szavazatot tőlem, mert nem kívánok hozzájárulni egyetlen egy ilyen degenerált, idióta, mocskos politikus boldogulásához sem.
süti beállítások módosítása