Lehet Más a Frakcióköltség?

2010.07.16. 08:00 volankombi

Kedd este a Gödörben tartózkodtam, ahol a budapesti fiatalság szokásos vidám életét élte, amikor nyolc körül a tömegben feltűnt a fél LMP-frakció - persze ekkora létszámú csoport könnyedén tud elvegyülni a tömegben, úgyhogy nem okoztak feltűnést még úgy sem, hogy Schiffer András sötét öltönye némileg kirívott a nyári lazaságból.

A pultnál Scheiring Gábor képviselő úr állt mellém, és rendelés közben a telefonján mintegy hatvan decibeles hangerővel haverozós (csajozós?) beszélgetést abszolvált: "Oké, oké, rendben, akkor gyertek át holnap a Kossuth térre, ott találkozunk, elmegyünk egy jót ebédelni, aztán elszámoljuk frakcióköltségnek" - nevetett is hozzá cinkosan, majd lerakta a telefont, és rájött, hogy hol van. Aggodalmasan körülnézett, meglepett tekintetemre szemlesütéssel válaszolt, majd gyorsan elhúzott az italával.

Srácok, nem akarom azt mondani, hogy milyen gyorsan beletanultatok a parlamenti életbe - épp ellenkezőleg, úgy tűnik, lehet még mit tanulni: remélem, egy frakciótárssal telefonált Scheiring úr, vagy valami civil szerveződés prominensével, akiket képviselni kíván a párt, de könyörgöm, ne harminc ember füle hallatára ordibáljon így a nép pénzéről, mert ha így folytatja, állandóan magyarázkodásra fog kényszerülni, és az embereknek az lesz a benyomása, hogy mégsem lehet.

(kép innen)

Update

Scheiring Gábor kommentje:

 

Aggodalmas körülnézés és szemlesütés egyszerűen nem volt. Azért, mert a helyzet egyértelmű és vállalom, mint ahogy akkor is vállaltam, ezért is beszéltem erről a pultnál telefonon.

A helyzet pedig a következő: nem a parlamentbe, hanem a képviselői irodaházhoz hívtam kettő szakit, akikkel arról beszélgettünk, hogy az eddigi tevékenységek alapján milyen új ügyeket képviselhetünk, mik legyenek a gazdaságpolitikai prioritások, illetve egy konkrét jövő heti napirend előtti felszólalás tartalmát is átbeszéltük. Ezt hamarosan meg is látjátok. Még emlékeztető is készült. És van számla is. Ilyen célokra van egy havi keret. Szívesen érvelek egy ilyen keret mellet, ha kell.

Sajnos csajozásról nem volt szó. :( Ja, és emlékeim szerint Schiffer fehér ingben volt, fekete zakó nélkül.

Viszont az eset tanulságos, mert hogy tényleg nem mondhatok akármit akárhol, még ha az a teljes őszinte vállalható valóság is, mert félreértések lesznek belőle.

Hát így.

g.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr922153092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@schgabor: Gabor!

Par gondolat:

"... tényleg nem mondhatok akármit akárhol, még ha az a teljes őszinte vállalható valóság is, mert félreértések lesznek belőle."

- Erre nagyon jo, hogy rajöttél
- Mindent félremagyaraznak, a szavakkal kibaszottul ovatosan kell banni
- Tanulmanyozd a kommunkacio modelljet: kozlemeny, üzenet, csatorna, zaj, vevo, stbstb.
- Ezert is alkalmaznak sok helyen kommunkacios tanacsadokat, meg atolvassak a szövegeket 1000-szer, mielött felolvassak a nepnek
- Es ezert nem kommentelenek csipobol, elso felindulasbol, meg allnak ki az ujsagirok ele csak ugy hasbol beszelni
- Jo, hogy itt irogattok, de sajna nem gondoljatok at hogy miket irtok, emiatt magadnak keresed a bajt

"Akit bármennyire is érdekel, hogy mit végeztem az országgyűlésben május óta, az itt megtalálja:"

- Ez olyan duzzogos lett. "En jo fiu vagyok, értetek dolgozok. Aki nem hiszi az nézzen utana"
- A valasztopolgar nem olvas ilyesmit, ideje sincs ra,
- a valasztopolgar leegyszerusitett infok alajan dont
- lehet hogy te tiszta vagy, de ez nem fontos
- az a fontos, hogy mit gondolnak rolad
- azt meg az alapjan szurik le hogy miket mondasz, es hogy az mennyire (felre)ertheto, meg hogy mit kennek rad

"b) vannak emberek, akikkel sokat találkozol, sokszor ad tanácsot, sokszor segít, ezek elismerésére a munkaebéd egy releváns kategória."

"És igen, a politikának része, hogy szakértőkkel egyeztetsz. Akiket időnként meghívsz ebédre."

- mi az hogy "ezek elismerésére"? Ez valami jutalom? Ma ingyen ebédet kapnak, holnap BMW-t, aztan meg közbeszerzést? Aztan meg korrigalsz szakértökre? Ez milyen?
Kedves Scheiring Gábor!

Kérem érveljen egy ilyen keret mellett, mert roppant kíváncsi vagyok, hogy mi támasztja alá egy ilyen keret jogosságát. Nem is zavarna, hogy elmennek ebédelni a szakértőikkel, ha utána nem azt a választ adná, hogy egy ilyen keretnek van létjogosultsága, ahelyett, hogy megköszönné a lehetőséget azért, hogy más emberek munkája (adója) révén közpénzből fizetett ebéd mellett gondolkodhatnak olyan kérdéseken, melyekért már eleve fizetést kapnak.
És kérem érveljen amellett is, hogy én miért nem kapok repikeretet, amikor a kollégáimmal pedagógiai értekezletet tartok, melyeken megvitatjuk egy-egy gyermek problémáját, nevelési feladatait, miért kell ezt nekünk egy tanáriban, egy-egy pohár víz mellett tenni, mivel nem tartom kisebb értékűnek saját munkánkat az Önökénél.
@orient:
Úgy gondolod, hogy egy konzultáció valamilyen szakértői elemzésről, ami esetleg pénzt/biztonságot/esélyteremtést/munkát hoz a társadalomba, a saját zsebéből fizetett ebéd alatt beszélje meg?
Lehet, hogy igazad van, nem azt állítom, hogy nincs, de kíváncsi vagyok: így gondolod?
kedves gábor,

a különbség a parlamenten kívüli és az azon belüli, úgy látszik erősen fertőző gondolkodás között, hogy azért, mert "van rá keret", nem költöm az adófizetők pénzét egy jó ebédre, hanem arra költöm, amivel legalább látszólag őket szolgálom. legyen ez akármilyen demagóg.

a kommented ezért még inkább magáért beszélt, mint a telefonba mondott szavaid.
@lapos a Föld: Azért jó, ha van egy keret munkaebédre, mert akkor a) el fogsz vele számolni és számon-kérhető lesz; b) vannak emberek, akikkel sokat találkozol, sokszor ad tanácsot, sokszor segít, ezek elismerésére a munkaebéd egy releváns kategória. Naponta átlagban kb. 15 emberrel találkozom, fojtatok megbeszélést, ezek közül kb. havonta egyszer van egy munkaebéd.

Nyilván jó pár kommentelő van, aki nem fogja megváltoztatni nézeteit a politikáról. Ám annyit ajánlok figyelmetekbe, hogy lehet politizálni azért, mert a köz ügyeiben való aktív részvételt fontosnak tartod, mert vannak társadalmi problémák, melyek megoldásában szeretnél szerepet vállalni. Ezt csináltam korábban kutatóként. Ezt csináltam civil szervezetben. Ezt csinálom most politikusként. Egyik ilyen probléma az, hogy a politika értelmét vesztette. Képviselőként kb. 16 órát dolgozom egy nap. Pont azért, hogy a politika újra a köz ügyeinek értelmes intézésévé váljon. És igen, a politikának része, hogy szakértőkkel egyeztetsz. Akiket időnként meghívsz ebédre.
Ha arra hivatkozott volna, hogy ez szarkazmus volt, akkor talán el is lehetne fogadni. Ez nem volt válasz < ez mismásolás :(
Akiben viszont nincs alázat és ilyen helyzetekre sincs felkészülve az balfasz :P
Különben is! Tömegesen szórakozni a Gödörben?
Ezután lehet csodálkozni a további sztereotípiák kialakulása miatt.
Ez "vállalható"?
Magam is kizárólag azért járok a kocsmába, hogy fontos, országos ügyekről tárgyaljak a "szakikkal", de nekem senki sem fizeti ki a számlát.
@firg_firg: Az a szomorú ebben, hogy ha még egyelőre! ártatlain is a delikvens láthatóan nem tud "képviselőként" viselkedni (a gödörben lazulva is), már pedig ha ezt nem tudja jogosan merül fel a kérdés, hogy mi minden mást nem tud még?
Én úgy tudom, hogy legális keretek között maximum 3500.- 5000.- Ft- lehet a juttatás, felette már korrupció!

Tanácsadóink szerint célunk: áramvonalasítani az átlátható platformokat.

"És van számla is. Ilyen célokra van egy havi keret. Szívesen érvelek egy ilyen keret mellet, ha kell." :D
A kommentek alapján szerintem csodálatos esszét lehetne kerekíteni az emberi sötétségről.
@ezüstérem és mások: szerintem meg az volt a lényeg, hogy nem feltétlen lopott ő el pénzt, mert elhívhat szakértőket ebédeltetni, joga van hozzá, csak ahogy és ahol ezt tette, az nem volt szerencsés/elegáns, és erre vigyázni kell, mert félreérthető, valamint mulatságos hiba. Én elhiszem, amit mond, miért ne hinném el? És a kommentelők többségével szemben úgy gondolom, hogy lehetnek "tiszta politikusok", mert ha nem gondolnám ezt, akkor azon dolgoznék, hogy minél előbb kirobbanjon az anarchia. Nem jobb- vagy baloldali pártokról van szó, hanem konkrét pártokról és konkrét politikusokról, és ebben az összehasonlításban egyértelműen empatikusabb és jobbhiszemű (jóhiszeműbb?) vagyok Scheiringgel, mint Novákkal szemben.
@Treuga Mei: Igen ez így jól hangzik, csak itthon olyan sok jó példa van előttünk, hogy sajnos most óvatosabban kéne bánniuk az ilyenekkel amíg nincs meggyőzve a többség arról, hogy az ilyen ebédeken esetleg tényleg munka folyik és nem a haverokkal bulizok egyet. Lehet az előbbi a valóság, de akkor ne kürtölje ki, és lehet ezt egy irodában is megbeszélni egy kávé mellett nem éppen ebédnél.

Nem mintha sajnálnám az az 5000 forintot az adónkból, ha érdemi és komoly tárgyalás folyik, azonban, ha mellőzik ezeket azzal sokkal inkább szimpátiát váltana ki, és nem kétkedést, hogy tényleg csak egy szakmai ebéd volt, és nem rendszeresen a mi pénzünket költi hülyeségekre. Mondom lehet az előbbi az igaz, csak az utóbbi volt a tapasztalat az elmúlt 20 évben.
Szóval ez az ingyen ebéd egyfajta jutalom? Legközelebb milyen jutalom jár majd a szakiknak? Képviselőség, bizottsági hely, esetleg pár szerződés? :) Végülis tök mindegy, majd elszámoljuk frakcióköltségnek...
"....mik legyenek a gazdaságpolitikai prioritások, illetve egy konkrét jövő heti napirend előtti felszólalás tartalmát is átbeszéltük."

:DDDDDDD

Ez nagyon jó, már tényleg beletanultál, gratulálok :P
Ami az LMP-nél "frakciómegbeszélés" az a Jobbik esetében rendőrségi beavatkozást eredményező "tiltott megmozdulás" lett volna tömegoszlatással, a költségelszámolás kérdésén túl. Az LMP sokak számára kivételezett líbling, az már csak természetes hogy etetjük-itatjuk a kis madárfiókát a demokrácia tenyeréből
Szerintem korrekt volt Scheiring Gábor válaszlevele, tényleg vihar a biliben még ha csak színes sztori akart lenni.

Amúgy meg közpénzből vesz óvszer is mivel az adófizetők állják a fizetését. Lehet ezen is vergődni egy picit.
@zoltankrop: De most komolyan, ez ennyire hihetetlen? Lehet, hogy én vagyok a lúzer, de egy megbeszélésre én például fel szoktam készülni. Vagy eleve úgy állsz hozzá, hogy 'úgyis hazudik'? De akkor meg minek keresni valami kapaszkodót, hiszen már eleve eldöntötted?
Bűr... vastag a bűr azon a pofázmányon.

De jó tudni, hogy olyan pártok is vannak már bent a Tisztelt Házban, akiket civilben le lehet vadászni valami szórakozóhelyen. Én azért kíváncsi lennék egy-kettő "öltöny nélküli" énjére.
@Magon_: Gondolom van bélyeggyűjteményed, ne adj isten mutogatod is. :)
@weisz manfréd huba: Kedves huba!

Húsz éve írok egy lapba, csináltam néhány(száz)interjút. Kávéházban, presszóban, étteremben. Nyilván én hívtam meg az interjúalanyt (bár képzeld, köztük is volt olyan, aki fizetni akart, pedig sohasem írok reklámcikket!).
A lapnál biztosan van erre valamilyen keret, de még nem kérdeztem rá, mert szégyelltem volna ilyesmire pénzt kérni. Pedig ez nem állami, hanem magáncég.
Szörnyű kisstílű vagyok, ugye?!
Szánalmas az LMP, a jobbikkal együtt!
Az MSZP fiókpártjai!
Kukorelly és társai, fingjuk nincs semmiről!
Szavazógépek. A kérdés az, hogy mi célból vannak ezek a pártocskák betéve a parlamentbe!?
@csársz: Nem vagy kisstilű, pont nem. De nem értem miért lenne erre para rákérdezni, te munkát végzel a lapnak, ami ebből olvasotság szerez abból pedig hirdetőket, szerintem nem para, ha kérsz erre költségtéritést.

Hülye dolgokra költségtéritést felvenni, szar dolog ahogy fentebb is írtam, de szerintem szakértőkel ebédelni és megbeszélni nem hülye költség.
@isssti: és főleg: sapka volt-e rajta?

ez az egész kommentfolyam gyönyörű keresztmetszetét mutatja a jelenlegi magyar társadalomnak. irigy, álszent, véresszájú, hőbörgő, és főként töksötét csőcselék, akiknek fingjuk nincs alapvető szokásokról, forrásokról, költségekről, vezetési mechanizmusokról és nagyságrendekről.
sőt akik maguk is lehet, hogy adót "optimalizálnak", nem kérnek mindig számlát, okosban oldanak meg ügyeket stb, azaz ugyanazt teszik, mint akikre ugatnak, csak kicsiben.

szánalmas, szomorú és egyben groteszk is hogy ennyi indulatot vált ki egy kibaszott munkaebéd. ezek egy szelet kenyér miatt bicskához nyúlnának.

nem is csoda, hogy ennyien azonnal ugranak a viktoriánus populizmusra és demagógiára: ne a Zemberekkel fizettessék meg!!!! grrrr!!!
és a vicc, hogy az LMP még nyeretlen kezdő, kiscserkész, ártatlan szűz azokhoz képest.
@Magon_: nem is tagadta, hogy ezt mondta: "elmegyünk egy jót ebédelni, aztán elszámoljuk frakcióköltségnek"

Ebben a mondatban már minden benne van, most minek azt még ragozni gazdaságpolitikával?
@csársz: vagy írhatnám azt is, hogy attól, hogy te értékelhető modón nem kérsz, a másik aki kér még nem bünős. Ez nem visszaélés, és nem a minden lehetőség kihasználása.
@skovalsky: Most ezt nem értem. Egyszerűsíts: szégyeljem magam? :D
@weisz manfréd huba: De most komolyan. Mijafrancnak a szakértőket ebédeltetni?
Nyilván fizetsz a szakértésükért, gondolom nem is keveset. Ha haverkodni akarsz velük akkor hívd meg otthonra őket vagy hívasd meg magad. Ráadásul munkaidőben veszed el az idejüket, amit nyilván szintén ki fognak szépen számlázni. Ez nem valami hatékony felhasználása a közpénzeknek. Ebédelve nem igazán lehet dolgozni, viszont annál több időt elcseszni. Tudom, volt már részem jópár munkaebédben.
Szóval: LEHET MÁS A POLITIKA???
De jó lenne!!!
na, nem csak közpénzen zabálás, hanem a blahblah politikus duma is megy már rendesen! lehet más aaaa, ööö nemtommi, mert ez így ugyanaz, mint eddig is :D

tegnap én is "hívtam kettő szakit, akikkel arról beszélgettünk, hogy az eddigi tevékenységek alapján milyen új ügyeket képviselhetünk, mik legyenek a gazdaságpolitikai prioritások, illetve egy konkrét jövő heti napirend előtti felszólalás tartalmát is átbeszéltük." közben úgy bebasztunk a romkertben, hogy öröm volt nézni :D csak sajna én ezt nem tudom elszámolni seholsem. ami az én hibám, miért nem vagyok politikus ugye!
@zoltankrop: Munkaebéd..? Ez azért nem új dolog, szerintem elég sokan ismerek itt is. Vagy azt csak egy szar menzán lehet, és a 'JÓT ESZÜNK' veri ki a biztosítékot? :)
@Zöld_Dani: Röhögj, Dani, ha neked ez tréfás, de jó lenne látnod, hogy nem mindenkinek van ettől jó kedve!
Mit mondhatnék 235 758-ik hozzászólóként?
Miért van az, hogy a politikusok csak ebéd közben tudnak dolgozni? Én - pedig megtehetném - munkaidőben dolgozom. Hagyjuk már a flancolást!
kezdjük ott, hogy egyáltalán, hogy merészelnek a gödörbe járni???!! nem hiszem el, hogy csak 16 órát lehet dolgozni egy nap, jobban is csipkedhetnék magukat!!! és szerintem fizessenek ők, mert abban a kegyben részesültek, hogy ott ülhetnek abban a kiváló intézményben, a remek társaságért pedig felárat csengessenek ki!!! mert nyilván azért dolgozták szét magukat az elmúlt 2 évben, azért nyomták szinte reménytelen helyzetben a kopogtatócédulák gyűjtését a rohadt hidegben, azért áldoztak annyi energiát arra, hogy bejussanak a parlamentbe, hogy most végre frakcióköltségen nyaraljanak és dőzsöljenek.

a Belgának nincs olyan száma pl., hogy Demagógia?
@Kheopsz: 3 kiváló kérdés!
Kár, hogy nincs válasz.
LEHET MÁS A POLITIKA???

Hát, ez eddig "nem jött át"!
LMP= Lopunk Mi is Pajtás???
@egyszerufideszes: Megszavazták, és majd 2014-től!!! (Ki is van lemaradva????)
"És van számla is. Ilyen célokra van egy havi keret. Szívesen érvelek egy ilyen keret mellet, ha kell. "

ezért nem lesz más itt a politika egy darabig...

Sztem a poszt nem arról szólt, hogy ez a dolog nem lesz számlával igazolva... valamit itt nagyon félre értett a képviselo ÚR.
Demagógia, kicsinyesség, összeesküvéselmélet-gyártás, előítéletesség, antiszemitizmus, szűklátókörűség, kisebbrendűségi érzés - juhhúú!!!!!
@adamvok: Senkiházi alakok, kár a szót fecsérelni rájuk! Itt csak a mandátum számít, nem véletlen lőtték be a parlamentbe ezeket a pártokat!
Céljuk van velük! A jobbikkal a 2/3-ad megakadályozása volt, az LMP viszont a zsidók figyelőállása! Oda kell rájuk figyelni!
eleve trógerek gyülekezete, és semmiben sem mások más Pártoknál, csak porhintés, hogy lehet más. Mo-n nem lehet más a politika, sajnos....
@weisz manfréd huba:
*Azért jó, ha van egy keret munkaebédre, mert akkor a) el fogsz vele számolni és számon-kérhető lesz;*

Ez nem érv a munkaebéd mellett, ez csak egy (egyik) következménye a munkaebédnek. A számon-kérhetőség (miért is kötőjellel?) nagyon általános: ki kérhet számon? Én mint választó csak áttételesen kérhetek számon.

*b) vannak emberek, akikkel sokat találkozol, sokszor ad tanácsot, sokszor segít, ezek elismerésére a munkaebéd egy releváns kategória. Naponta átlagban kb. 15 emberrel találkozom, fojtatok megbeszélést, ezek közül kb. havonta egyszer van egy munkaebéd.*

Nos, a szakértők nyilvánvalóan fizetést is kapnak, tehát releváns kategóriaként (magyarán: lényeges, a tárgyhoz tartozó kategóriaként) a fizetést tekinthetjük elismerésnek, egy ebéd releváns csak gasztronómiai munkánál lehet, mert akkor tartozik a tárgyhoz. Ellenben a szakértői munka releváns elismerése a fizetés, az ebéd egy olyan emberi gesztus, mellyel magát is jutalmazza. Nem ennek a jogát vitatom, de vagy fizesse ezt saját pénzből, vagy ne jogként tekintsen erre, hanem egy olyan gesztusként, melyet a választók biztosítanak Önöknek.

Nem a tárgyhoz tartozik, de bántja a szememet: a *folytatok* ige LY-nal írandó.

*Nyilván jó pár kommentelő van, aki nem fogja megváltoztatni nézeteit a politikáról.*

Ezt a mondatot nem tudom értelmezni.

*Ám annyit ajánlok figyelmetekbe,*

Köszönjük!

*hogy lehet politizálni azért, mert a köz ügyeiben való aktív részvételt fontosnak tartod, mert vannak társadalmi problémák, melyek megoldásában szeretnél szerepet vállalni.*

Nagyszerű gondolat, éppen Széchenyi-vel akartam példálózni, aki inkább adott a nemzetnek, mintaem kért tőle.

*Ezt csináltam korábban kutatóként. Ezt csináltam civil szervezetben. Ezt csinálom most politikusként.*

Nem ismertem az önéletrajzát, de most megtekintettem, nem találok benne semmi rendkívülit. Én magam is a közért cselekszem, társadalmi munkában (ingyen) veszek részt ismerőseim kérésére külső tanácsadóként SNI gyerekek képzésében, miközben fordításból, oktatásból tartom fenn magam.

*Egyik ilyen probléma az, hogy a politika értelmét vesztette. *

Ezen mondatnak se füle se farka, bár értem, hogy mit szeretne mondani.

*Képviselőként kb. 16 órát dolgozom egy nap. Pont azért, hogy a politika újra a köz ügyeinek értelmes intézésévé váljon. És igen, a politikának része, hogy szakértőkkel egyeztetsz. Akiket időnként meghívsz ebédre.*

Úgy érzem ez eufemisztikus túlzás, főleg mert feltételezem, hogy összefolyik (LY) a magánélete a politikával.

Szeretném, hogy sikerrel járjon, de ahhoz, hogy a politikai közélet megváltozzon (hiszen a politika, mint olyan, nem tud megváltozni), nagyobb alázattal kell felé fordulni, és nem jussnak kell tekinteni a köz pénzéből (hogy én is olyan nyelvi tagolást használjak mint Ön) való étkezést.

Összefoglalva: Ön elmagyarázta a munkaebéd alkalmazásának gyakorlatát, de nem indokolta meg sem annak létjogosultságát, sem azt, hogy miért kell ezt a választóknak, és nem Magának fizetnie.

Amúgy ha az egyetemen hozzám osztották volna be vizsgázni (bár más egyetemre kellett volna ehhez járnia), nem hiszem, hogy letegezett volna, miként én sem bátorkodtam volna sem akkor, sem most ezt megtenni Magával.

Üdvözlettel
SzR
@weisz manfréd huba: "Egyébként te honan tudod, hogyez a te adódból ment? És ha mondjuk a KKV szektor adójából? És ha a mezőgazdasági termelők adójából? Hagyjuk ezt a szar a mi pénzünkből dumát."

:)

Jó duma! Hol tudom megnézni mire költötték az adómat, amit idáig befizettem a "közösbe"? Konkrétan csak az érdekelne amit én személy szerint fizettem be. XD
Szerintem meg nem az a baj hogy akarmilyen hivatalos ebedhez az akarmilyen koltsegkeretet hasznalja...
Csak ezt miert egy nyilvanos helyen a telefonba orditva kozli? Mitol olyan ez az info, amit a korulotte alloknak is tudni kell (vagy eppen annak, akivel telefonal...) Ez a plusz info a "lazulas", amitol iszonyatosan kiralynak kepzeli magat. Majdnem mintha azt mondtam volna hogy: 'Ibike, akkor felveszlek holnap reggel a haz elott... A PORSCHEVAL megyek..." Ez az utolso mondat ki a faszt erdekel? Ha csak direkt nem azert mondtam hogy a korulottem allok es a telefon masik vegen hallgatozo osszehugyozza magat attol hogy en mekkora majer vagyok.
Szoval szerenyebben kellene inkabb eloadni magat a kepviselo urnak... Szerintem kicsit elszaladt a lo... mar eszrevehettek ok is hogy Magyarorszagon az ilyen arcoskodas (foleg ha valaki politikus) iszonyatosan csipi az emberek szemet.
az irigységet kihagytam
Lehet Menni a P....ba...
@Lasombra: Egy dolgot nem veszel figyelembe: ebben a ksihazában jelenleg a (becsülettel dolgozó) lakosság nagy többségének még egy zsemlényi költségtérités sem jut, és úgy érzik ha őket kérdeznék, biza semmi repi keret nem járna a politikusoknak -ti. szemmel láthatólag többségük úgyis elcsórja ennek a sok(ezer)szorosát.
Nos hát ezért háborognak látszólag oly irigyen és kicsinyesen: mert szerintük nem szolgálták meg politikusaink ezeket az előjogokat, aztán meg a választók megkérdezése nélkül mégiscsak kijárják maguknak, hogy járjon..

Miközben átlagember lehet, h. egész évben egyszer jó ha eljut egy vendéglőbe..

Érted? Elhiszed?

Nem tudom te merre laksz, s hol forogsz, de hidd el: ez az átlag!
És én teljesen megértem -sőt osztom- felháborodásukat!
@izarozi: Demagógia, hazugság, szemtelenség, ostobaság, nagyképűség, paranoia - juhhúú!!!!! :D
kedves blogger, hüje vagy

ehhez persze jogod van =)

felmerült esetleg benned az a lehetőség, hogy egy viccnek voltál fültanúja?
Kukorelly elméje görbíti meg a teret..

www.youtube.com/watch?v=FCRohKlIyEw
Szerintem azért nem lehet elbagatelizálni egy ilyen dolgot, mert pont ezek azok a kis apróságok, amiken keresztül betekintést nyerhetünk egy ember motorjába.

Ha pl. ellopsz egy 50Ft-os csokit a boltból, akkor hiába érvelsz azzal, hogy az LÓFASZ SE, mi az az 50 Ft! Ha erkölcsileg neked ez belefér, akkor belefér nagyobb tétel is, csak mondjuk nincs hozzá még bátorságod.

Vannak dolgok amit erkölcsi alapon kell megítélni, bármilyen apróság is.
@Magon_: "aztán elszámoljuk frakcióköltségnek"

Inkább itt van a lényeg, nem?

A mondat első részébe szabadon be lehet helyettesíteni az elmegyünk ebédelni / vacsorázni / hétvégén wellnessbe / golfozni / Bolíviába / Thaiföldre / New Yorkba és hasonló kifejezéseket.
@lapos a Föld: Nem én írtam a komentett hanem Scheiring, csak beidéztem.
de azért pár dologra...
1, Úgy lesz számonkérhető, hogy mondjuk az gyanús ha valaki naponta 3-szor munkaebédel.
2, Iszonyatosan dicséretes, hogy te ingyen nyomsz ilyen dolgokat, márt csak azért tudom, mert én is ingyen nyomok ilyen dolgokat :D Scheiring választás elött volt, vagy marad kutató vagy OGY képviselő lesz, anyira ismerem, hogy tudjam, hogy azért lett OGY képviselő, mert hisza a párt nevében.
3,Apolitika értelmét vesztette, az úgy jön ide, hogy a komentezők nagyobb része fel se fogja, hogy a politika egy munka, amit nem azért végeznek az emberek, mert megakarnak gazdagodni hanem mert elhíívatotak. Ez a két új pártra mindeképen igaz, mert elég sok mindent feladtak, hogy eljussanak a parlamentbe.
4, Nem tud nem összefolyni, tudnilik, jelenleg a magánélete megszünt azoknak az OGY képviselőknek akik tényleg dolgozni akarnak, reggel 9-kor kezdödő és hajnali 2-kor végödő ülések vannak nagyrészt, már 1-2 hónapja.
Az viszont biztos, hogynem tekinti a közpénzt a saját jussának, hiszen pont szakértőkel kajál együtt, tehát nem egy kényelmes ebédről, hanem egy munkaebédről van szó.
Szerintem, jelzem szerintem és nem Scheiring szerint, egy képviselő egyedül nem tudja megoldani az ország problémáit még ha bármilyen okos is, ezért kellenek szakértők. Ha pedig pont ebédnél találkoznak szakértőkel, olyan nincs hogy ne ő hívja meg őket, és ha erre van kerete szerintem semi rossz nincs benne ha használja.

Mégegyszer a komet amire válaszolt Scheiring egy korábbi komentje volt, ellben ez már az enyém.
@skovalsky: hőbörgés, okoskodás, "mi vagyunk az igazság bajnokai és az erkölcs megingathatalan bástyái" attitűd, alaptalan vádaskodás, prekoncepciók (akkor is korrupt lesz az lmp, punktum) - huhhúúú!!!
@Nick_: jaja, szerintem nem úgy értette ő.
Muuuuuuhahahaha.
Volankombi: 300+ komment fölött lehet végre zsidózni?
@isssti: Nos, aki volt már ilyen "munkaebéden" az nagyon jól tudja, hogy mindenről szól, csak nem a munkáról.
Legfőképp arról, hogy "ingyen", étteremben lehet kajálni (jót enni).
Sőt, továbbmenve az egészben a legnagyszerűbb, úgy láthatjuk vendégül a többieket, hogy nekünk egy fillérünkbe nem kerül.
Lehet ezt a szemléletet akár demagógnak is nevezni, de ha teszem azt saját zsebükből kellene fizetni az ilyeneket a politikus "uraknak", kíváncsi lennék hány ilyen "munkaebédet" rendeznének egy évben?
Lopunk Mi is Pofátlanul ... amúgy én nem is számítottam másra
Valaki segítsen megkeresni azt a videót, ami a parlament alakulásának napján készült Kukorellyvel! Indexen..
@izarozi: Egy sör a gödörben? :D
@szvsz: igyekszem, igyekszem, de nem győzöm :)
@isssti: És igen, igazad van! Nem sajnálom az éttermektől azt a plusz bevételt amivel a politikusok támogatják őket a mi adóinból.

Ugyanakkor én is támogatnám őket, elvinném a családomat egy hónapban egyszer vacsorázni. Csak mivel a politikus "urak" jóvoltából elszedik a fizetésem 3/4 részét, erre egyenlőre nem sok esélyt látok.

Szóval sanyarú időket élünk és ha én nem tehetem meg, akkor az adómból fizetett politikusok is kajáljanak csak szépen a saját fizetésükből.
@weisz manfréd huba: a politikát azért végzik mert elhivatottak???? Utoljára max. Széchenyi volt elhivatott. Ő nem az adózók pénzén "munkaebédelt", hanem a saját pénzén finanszírozott 1-2 szart a városban (Lánchíd, Akadémia...stb.), azóta is megvannak ha jól emlékszem. Ő volt egy elhivatott politikus, ezek a férgek most nem azok, max. állami pénzen karriert építő, hozzá nemértő bagázs aki a vérünket szívja.
Ha annyira elhivatottak a mi politikusaink ahogy állítod akkor nem kérem őket, hogy adjanak pénzt a Margit-híd felújítására, vagy 4-s metróra, csak legalább ne lopják el, és ne munkaebédeljenek a mi pénzünkből. Ne fizesse saját zsebből, ha nem akarja, hanem mondjuk egyszerűen beszéljék meg egy irodában, ebéden kívül. Áldozat lenne mi?
@weisz manfréd huba: most szólít a feladatom, de ígérem este megválaszolom a felvetéseit. Addig csak annyit, hogy nem lesz más a politika, ha kis gesztusokban ezt nem érzékeltetik.
@skovalsky: csak ha elszámolod valahova;-) lmp szimpatizánsként másként szóba sem jöhet...
szánalmas a magyar politika.az eggyik szar,a másik meg kaki.csak igy tovább fiúk.ebédeljünk,igyunk,kurvázzunk az emberek pénzén.összintén nem értem mi értelme van az LMP-nek.még egy buzi bagázs akit el kel tartanunk.ja!és lófaszt sem tudnak csinálni.
Az első, ami eszembe jutott, hogy nemrég volt Albionban botrány abból, hogy a politikusok pornócsatornát, galambházat, sőt jótékonyságra fordított adományt is költségként számoltak el és igényeltek vissza... Messze vagyunk még a nyugattól... :)
@kovi1970: ..nagyjából én is ezt mondom!
@weisz manfréd huba: "1, Úgy lesz számonkérhető, hogy mondjuk az gyanús ha valaki naponta 3-szor munkaebédel."

Hát ehhez egetverő ostobaság kellene, mivel az ember egy nap csak 1-szer szokott ebédelni. Kivéve ha éppen nem hobbit az illető.

"3,Apolitika értelmét vesztette, az úgy jön ide, hogy a komentezők nagyobb része fel se fogja, hogy a politika egy munka, amit nem azért végeznek az emberek, mert megakarnak gazdagodni hanem mert elhíívatotak."

Muhaha! Akkor talán még az "ügyek" kipattanása előtt kivetnék maguk közül a "megélhetési politikusokat". Talán akkor nem az lenne az általános nézet, hogy egy (magyar) politikust elsősorban a saját bukszájának az érdeke izgatja a legjobban. Ezzel az előítélettel bizony az LMP-nek is meg kell küzdenie. Az ilyen valóban piszlicsáré ügyek ezt nem igazán segítik elő.

"4, Nem tud nem összefolyni, tudnilik, jelenleg a magánélete megszünt azoknak az OGY képviselőknek akik tényleg dolgozni akarnak, reggel 9-kor kezdödő és hajnali 2-kor végödő ülések vannak nagyrészt, már 1-2 hónapja.
Az viszont biztos, hogynem tekinti a közpénzt a saját jussának, hiszen pont szakértőkel kajál együtt, tehát nem egy kényelmes ebédről, hanem egy munkaebédről van szó."

Jajj, most egy könnycseppet morzsoltam el hirtelen. De felajánlom magamat és szívesen cserélek bármelyik képviselővel. Ígérem pusztán elhivatottságból fogok csak elvállalni ilyen-olyan bizottsági mukákat. Az értük járó pénzt pedig fel fogom ajánlani a mostani és leendő árvízkárosultak javára.

"Szerintem, jelzem szerintem és nem Scheiring szerint, egy képviselő egyedül nem tudja megoldani az ország problémáit még ha bármilyen okos is, ezért kellenek szakértők. Ha pedig pont ebédnél találkoznak szakértőkel, olyan nincs hogy ne ő hívja meg őket, és ha erre van kerete szerintem semi rossz nincs benne ha használja."

Sajnos úgy látszik, hogy az összes képviselő az összes szakértővel együtt nem fogja megoldani az ország problémáit. Ergo kidobott pénz amit az étkeztetésükre költünk. :(((
@alessandro fabbro: Nagy igazság. Itt nem visszaigénylik, hanem csak egyszerűen elsikkasztják. Sőt! Az így elsikkasztott pénz után még 15% (vagy mennyi) adót is fizetnek (szintén a a mi pénzünkből). Na ettől hol van a nyugat?
@zoltankrop: Igazad lehet, a munkaebéd az már majdnem thaiföldi utazás közpénzen. Ez olyan, mint a fű a keménydrogok előszobája, ma egy munkaebéd, holnapra felduzzad az egy pármillás zuschlaggá, osztán onnan már csak egy lépés a békávés százmilla. Szerintem végezzük ki a tagot már ma, hogy megakadályozzuk ezt a nyilvánvaló folyamatot.
Egyszerűbb lett volna ha azt mondja, hogy hülyéskedett az egyik haverjával, hihetőbb lett volna, így viszont nem sokan hiszik el a dolgot, kicsit fura, hogy egy állítólag szakival pont buli-piázgatás-hangos zene közben beszélik meg az általa nagyon fontosnak tartott dolgot, mindegy, ebből már nem lehet jól kijönni
Kezdenek rájönni a népek, hogy az LMP sem az, aminek hazudta magát, nem idealista bölcsészek és fiatal környezetvédők pártja, hanem egy SZDSZ utódpárt, ugyanolyan karrierista, törtető, gátlástalan yuppiek gyűjtőhelye, mint a többi parlamenti párt.
Egyáltalán ki volt olyan hülye, hogy elhitte, hogy lehet más a politika?
Fiatalok még, tehát úgy kezdik a lenyúlást, hogy munkaebédként számolják el a bulizást, csajozást, kurvázást.
ha igaz, le kene mondani

es nem, ilyenert SEM jar penz

ebben az orszagban mindenkinek minden JAR

f@szt
Csak így tovább, lmp.... :)
@Magon_: lehet ironizálni, bizonygatni, hogy ez semmiség, de például ahol egyetemre jártam, ott a HÖK-ösök voltak ilyen gátlástalanok, aztán járhattak ügyészségre a sikkasztások miatt, majd kimosdatták őket, hogy csak megtévedtek, visszafizették a lenyúlt pénzeket, magyarul kaptak egy megerősítést, hogy bármit megtehetnek, csak jól kell kommunikálni.
Megnézném hol vannak azok a HÖK-ös arcok, valószínűleg most is az állami húsosfazék körül ólálkodnak, mert azt szokták meg, abból laktak már jól korábban is, büntetlenül.

Ha Zuschlagot az első mocskos húzásánál lecsapják, kirúgják, ha Hagyót az első nokiásdoboznál meghurcolják, akkor talán nem pofátlanodnak el.
Nincs igazam? Vannal dolgok, amit nem lehet megtenni se kicsiben, se nagyban.
amugy szerintem egy fideszes/mszps/jobbikos siman beperelt volna :)
ezek a ravaszdi biboldó fiuk,hát sajnos a vérükbe van
a szar is más mint a fos. De azért nem vaj.
Úristen... egyéni vállalkozóként is elszámolok bizonyos költségeket, amik közvetlenül a működéshez köthetők. És igen, "van" munkaebéd.

És az a legdurvább, hogy az, hogy valamit elszámolok, az azt jelenti, hogy annyival kevesebb adót fizetek, mint egyébként kellene. Vagyis a nép fizette. Ha tetszik, ha nem.

Te nem számolhatsz el semmit? Így jártál. Legyél vállalkozó, bazdmeg, és elszámolhatsz. Ja, hogy ez nem csak ennyiből áll? Esetleg hülyére kell dolgoznod magad? Ja, hogy már most is hülyére dolgozod magad? És mégsem jutottál semmire? Valamit nagyon elkúrtál.

Maradtak a kifogások, meg az irígység.

@Schiering Gábor: én nem haragszom. De azért jobb ha tudod, hogy megérdemelsz egy hatalmas, nevelő jellegű pofont. Ilyet nem hogy mondani, gondolni sem szabad, hogy "majd elszámoljuk". Ha a partenereid tényleg hasznára váltak a frakciódnak és így tettek valamit az országért, akkor mondd csak azt nekik a telefonba, hogy megérdemlik. Ha pedig ezt nem tudod jó szívvel mondani, akkor nem kell meghívni őket.
@weisz manfréd huba: már ahol. gondolom, újságja válogatja. amelyeket egyébként magáncégek adnak ki. azért ez difi...

egyébként pedig miért is kell elszámolni az ebédet? nagyfiúk, jól keresnek, ebédeljenek saját kontóra szvsz. még akkor is, ha sch.g. nem terel esetleg a válaszában. (de.)
@kalman.kalman: Ne már, amit csinál az full legális, van keret rá, az egyetlen hiba ezt nagytömegben bejelenteni, mert mint jól látható a kommentekből, az ember legalapvetőbb ismérve: az irigység. Ide keverni Zuschlagot az sima szarkenés, amit ő csinált az törvénytelen, ül is érte, helyesen, sokat.

AZT természetesen lehet vitatni, hogy ez a keret, amiről szó van, helyes-e hogy létezik, ez egy érdemleges vita volna. A konkrét esetet elítélni szimplán irigység. Van akinek jár céges telefon, nekem péel nem, osztán most fújjak arra, akinek van? Mit mondanál rám?

Persze eleve marhaság volt ilyet felhozni, de a blog az ilyen állat, a 21. századhoz alkalmazkodni kell, ezt vállalták az LMPsek is, ezért nem sajnálom őket.
hmmm....stiklik mindig voltak, lesznek.....és eszembe jut, amikor "valaki" azt mondta: Csak arra vigyázzunk, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet !

..az a "valaki" ma Magyarország miniszterelnöke !!! Újból !!! :O)
gauche caviar, nem vagy remenytelen! :)))
Az elejen kezdtem el olvasni a cikket, es nagyon tanulsagos latni a fejlodesedet. Az ostoba kis acsarkodos kommentjeidbe szep lassan beleszotted mindazt, amiket neked valaszoltak, sot, 2-3 kommenttel lejjeb mar te magyarazod masoknak. Nem vagy semmi ocsem, ilyen tanulekony embert ritkan latni, ezt most komolyan mondom :)))
* a kedvencem az a resz, amikor az ado=az orszag profitja szoveget toltad nagy arccal (bicska nyilt rogton a zsebemben), majd amikor felvilagositottak h full gaz amit beszelsz, akkor hirtelen elkezdtel masokat edukalni, hogy ez pont h nem profit, ertsek mar meg:). Ja igen, ha gondolod mutatok neked en is adobevallast, bar ugy latom ujabban mar nem feltetele nalad a kommentelesnek:) *

Hogy kicsit on is legyek: tulajdonkeppen letojom, hogy a frakciokeretet mire koltik el. Ha most eleszik nagy vidaman (amugy az ilyen kozos izeknek egesz jo csapatepito jellege van), akkor majd kesobb max gyujtest rendeznek a papirra maguk kozott, amire a peticiokat irjak. Mondom, addig nem zavar, amig nem szavaznak meg maguknak ra ujabb osszegeket.
Ugyanakkor szerintem maga a szituacio, amiben ez kinyilatkoztatasra kerult, kivaloan alkalmas arra, hogy a "gyanu arnyekat" vetitse az adott politikusra, es mindenkibol az "ezek az en penzemen zabaltatjak a haveri kort" feelinget hozza ki. Erre jobban kene figyelni, ha valoban a hiteles politizalas a cel. Tudom hogy idonkent nehez dolog, de "nem eleg becsuletesnek lenni, annak is kell latszani."
@Leningrad: szuzanyam :D cikket == kommenteket, lejjeb == lejjebb
Az LMP ugyanaz a szemét, mint az SZDSZ volt. Ugyanaz a bullshit, ugyanaz a mentalitás.

Annyival jobb, hogy még az elején vannak....

... de a 90-es évek elején az SZDSZ is egy vállalható párt volt.
@schgabor: Nem hiszem, hogy a munkaebéd vagy az elszámolása lenne a gond. Inkább a stílus!
A telefonbeszélgetés is necces, de azt végülis a posztírótól halljuk. Viszont az első kommented egyszerűen megalázó. Elfelejted, hogy azok toltak be a parlamentbe akik ezt olvassák, ne nézd le őket.
gazdaságpolitikai prioritások...na menj a picsába!
Kicsit játszunk el a gondolattal, hogy ezt a költségtérítést "nekem sincs" alapon megszüntetjük. Képzeljük el, ahogy valami fontos külföldi személyiséggel kell tárgyalnia, majd az úri vendéglátás után megkéri szépen, hogy ugyan fizessen már mert Magyarországon erre nincsen keret, a képviselői fizetés meg Romániában is magasabb. Nah mit fognak gondolni rólunk? Hogy kisstílű, irigy nemzet vagyunk? Szánalmas.
@schgabor: Kedves Gábor! Lehet hogy én is kisebbségben leszek a véleményemmel, de én becsülöm, hogy bár félreérthetően fogalmaztál a cikkben leírt esetben, de legalább nyíltan felvállaltad, és (szerintem elfogadhatóan) meg tudtad magyarázni.
Ami meg a pénzügyi keretet illeti, szerintem aki volt már (kényszer)vállalkozó, azzal gondolom fordult már elő, hogy elszámolt valamit, csak mert a szavályok szerint lehet.
Szóval ameddig ez a kegnagyobb dolog, amibe bele tudnak kötni veletek kapcsolatban, addig szerintem nem csináljátok rosszul.
ilyesmit nem illik telefonba mondan...
üzleti etika szerint :)

elég ha a pincér tudja :)))
Kedves Huba!
Végigolvastam, semmit nem mond számomra ez a gondolkozás. Ez egyfajta politikai szokás (a munkaebéd), mert a képviselő hálás a szakértelemért. A szakértő azért kapja a fizetést, hogy a képviselő felkészültebb legyen adott kérdésekben. A képviselő hálás ezért. De miért közpénzen hálás azért, hogy növekszik a saját tudása, rálátása a saját munkájára?! Ez egy régi időkből visszamaradt rosszízű szokásjog, amit védeni nem illik úgy, hogy közben a köz szolgálatára hivatkozom.

A magánélet összemosódása a munkával sokszor eredményezi azt a képzetet, hogy az ember dolgozik, de ez általában csak alkotópárokra igaz. Nem tekintem klasszikus munkának a sörözés közbeni vitatkozást. De ez mindegy, ezt a hivatást Önök választották, nem kell úgy beállítani, hogy feláldozzák magukat a közért, hiszen ezért kapják a fizetésüket, és mások, máshol teszik meg ugyanezen áldozatot.

Mindenesetre a kérdés még mindig megválaszolatlan, de nem is gondolom, hogy bizonyítható a létjogosultsága, mert ha a közre (démos) hivatkozunk, akkor a klasszikus ethikára is hivatkoznunk kell, és az ellentétes a köz javaival való köszönet nélküli visszaéléssel.
Tisztelt Scheiring Úr!
A történet metakommunikációs részével nem kívánok foglalkozni(szemlesütés stb.)
Viszont nem értem miért kell egy igazi szakértő érdeklődését potyaebéddel éberen tartani, ha egy vérbeli szakértő csak ingyenebéd hatására aktivizálható akkor nekem valahogy az a gondolatom támad:
1. Aki úgy gondolja ,hogy csak így lehet munkára inspirálni másokat az megélhetési képviselő.
2. Akinek olyan tanácsadói vannak akik csak potyaebéd hatására mozdulnak akkor megélhetési tanácsadók munkájára támaszkodik.

Egyszerúen nem értem szakértőként keresem a kenyerem, a egyszerúen a téma mindíg inspirált sosem csábítottak ebéddel,ingyenebéddela munkára. Sértő és megalázó volna!
Ha valóban szakik lennének a meghívottak, akkor inkább hozzanak számlát, még jobban is járnak, mint az egyszeri ingyenkajával.

Frakciókeretet el lehet költeni annyi minden másra is: bkv bérletre, máv jegyre, ilyen-olyan tanulmány készíttetésének finanszírozására.

Ez meg főleg a szimptaizánsoknak szól:
Amennyiben nem csak a nevében lesz más egy politikai csoport, hanem konzekvensen kiáll a valós problémákért, azt a választói réteg észre fogja venni.

Lehetne kezdeni pl azzal, hogy nem másokra mutogatunk, hogy dehát azok....
Mutassuk meg helyette, hogy mi NEM. Ezt is ha lehet kevesebb füsttel, inkább több lánggal.

Harcolni azért, hogy aki lop (főleg a néptől) azt megbüntessék és örökre el legyen tiltva a közügyektől. (ugye ez feltételezi a rendőrség rendbetételét)

Általánosságban:
Aki tényleg a hivatástudat miatt ment politikusnak- és nem csak a zsebét tömni- azt az emberek észre fogják venni.Idővel, a tetteket munkát látva. Hangoztatni azt teljesen felesleges.

Hogy a többi hülyének nézne a rablók házában? Elvégre te harcolsz, dolgozol a népért, rettentő sok órában naponta, ergo ez fel se fog tűnni.

Illetve ha csakis a magyarok felemelkedése a célod, akkor nem fog zavarni a "haveri ebédek" megszűnése, kényelmi extrák és egyéb juttatások lemondása (hiszen szarban van az ország sok évtizede), és bőven elég lesz az alapbér is.

A munkaebéd árát bagatellizálóknak:
Amíg egy országnak ennyi adóssága van, addig igenis számít minden kurva fillér.
Járjon a politikus BKV-n(egyből fontos lesz a minőség), kivételes esetben taxi-sofőr.
Tökmindegy mennyi a kár, vagy feleslegesen elköltött/lopott pénz. 10 10e v 10mrd HUF. Mindegyikért eltiltás a közügyektől egy életre.

Bocs ha csapongtam, helytelenül írtam vagy bármi:)

Azt a politikát ami valóban más, teljesen felesleges címkézgetni, szemet fog szúrni a célközönségnek.
Ha valaki szakembereket hív meg munkaebédre, akkor mennyire életszerű az idézett mondat?
"Oké, oké, rendben, akkor gyertek át holnap a Kossuth térre, ott találkozunk, elmegyünk egy jót ebédelni, aztán elszámoljuk frakcióköltségnek".
Ha valaki valóban munkaebédre hívna szakértőket, akkor ugyan mi célja lenne azzal, hogy cinkosan közli vele, hogy honnan van rá a pénz? Ha már itt szokásokra hivatkoztok, akkor maradjunk annyiban, hogy ez nem szokás. Kilóg a lóláb, Scheiring elvtárs. A szánalmas magyarázkodásokról meg annyit, hogy elhisszük, hogy jogilag "elmegy" a dolog, de attól látszik, hogy nem vagytok ti mások. Lehet Más a Szar, ha befestjük zöldre.
@schgabor: "Egy utolsó komment: nincs képviselői költségtérítés. (...) Nincsenek fizetéskiegészítések."

Van egy jó hírem, kedves Gábor:
Bruttó tiszteletdíj : 394 230
((+"fizetéskiegészítések";))
Választókerületi pótlék: 236 538
Lakhatási támogatás: 115 950

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=s099&p_ckl=39

Amúgy szerintem is JOGOS a frakció HAVI költségkeretének minél alaposabb elköltése - különösen, hogy értelmezésem szerint a maradványa nem vihető át a következő hóra...
(vagy tévedek?)
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99000056.TV
Kedves Scheiring G.!

"Te is más vagy, te sem vagy más." -köszönjük LMP....

Ha azzal kerülsz be a parlamentbe, hogy nem leszel olyan hülye mint az átlag és utána mégis hülyeséget csinálsz, ne átlag hülyeséggel magyarázd ki magad. Így egyszerűen..

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. -vagy, hogy szoktátok ti politikusok egymás fejéhez baszkodni...

Jó étvágyat.
süti beállítások módosítása