Megbuknak-e az íróbölények?

2010.09.03. 08:00 napon tamás

Orbán kötcsei kultúrpolitikai(?) programjában(?) olvassuk: Bibóra(!) hivatkozva, hogy a kultúrateremtő elit megbukhat úgy is, hogy szigorúan vett hivatásában (itt:írásművészet) semmit nem rontott el. Elbukhat attól a nyers ténytől, hogy nem tölti be értelmiségi, értékadó hivatását, rossz politikai agenda mellett korteskedik, jóhiszeműen: ha nem is bűnösen félrevezető, de vak a világtalanok között. 

Ezt én is érteni vélem. A megbukásnak ezt a képzetét erősíti, hogy a szoclib kurzusuk oda. De ez az Orbán által láttatott társadalmi bukás, érzésem szerint összefüggésben kell, hogy legyen egy korábbi eredetű írói értéktelenedéssel. Íróként ugyanis így nem lehet megbukni (Tolsztoj sem bukott meg, mert félrekúrt). De elérdektelenedhet és olvasatlanná válhat.(figyelemreméltó, hogy már régóta olvasatlanul utálkoznak vagy imádják őket, bicepszből, politikai előítéletből). A végén már csak a szerzői név tartja így úgy össze az életművet, de nem megtermékenyült és koherens olvasatok.

 

Torz sikermérő

A magyar nagypróza exportra termelése miatt a német nyelvű befogadás vált sikermérővé. Az számít nagy magyar írónak, akinek a vállát Frankfurtban lapogatják. A frankfurti váll-lapogatás önmagában nem problematikus, ha tisztázott a magyar irodalom föladata. A magyar irodalom anyanyelvi érvényesülése ugyanis nem függhet a mégoly hízelgő európai recepciótól. Ezen a skálán a „NádasEsterházyKertész”-ek kétségkívül elöl járnak, ám lehet, sőt kell, hogy legyen egy sajátszerűbb (belső?) irodalmi értékelés.

 

Megbuktak-e az irodalomban? 

A fenti kérdés ehhez a bárgyúsághoz vezet el: Ki a jó író. Ki a rossz író. Ezt a irodalmi recepciótörténet és művelt olvasó ízlései rajzolják meg - és soha nem végérvényesen, mégis hadd tegyek e mellé saját élményeket és sejtéseket.

Az itthoni, mindkét oldal által osztott mítosz szerint az említett írók irodalmi mércével mérve „progresszívok”, „bátrak”, „modernek” másik fénytörésben „dekadensek” ,„zagyvák” ,„öncélúak”, nota bene: „perverzek”. A retrográd és mucsai, illetve progresszív nyugatos ellentétpár mióta magyar (irodalmi) közélet létezik hatékonyan polarizálja a véleményeket - de mint most is - a lényeget alig érinti.

Mert mi a helyzet az olvasók lelkében elfoglalt helyükkel? Úgy is, hogy mennyire friss és ábrázolóképes ez a próza, mennyire ismerhetünk magunkra benne, ha elfogadjuk az élőtől élőig zajló irodalmi kommunikációt értékként. Mert a kortárs pusztán ennyit kell jelentsen. Nem kell azt jelentenie, hogy ércnél maradandóbb műként álljon már most. Az emlékezet öntörvényű rostáján bizony sokan ki fognak hullani. Ám a kortárs olvasónak éppen ez a hallatlan szerencséje, hogy a majd később esetleg ércnél maradandóbbat együtt olvashatja, a majd elfeledésre ítélttel, és gazdagabb olvasatot nyer, ha egy esetleges „remekművet” a saját kontextusában, a saját valóságával és egyidejűleg született szövegek versenyében olvashatja. Ami ebben az olvasásban számomra döntőnek szokott mutatkozni az a nyelvhasználat intenzitása. És ha egyszer már egy intenzív és tömör szöveg megérintette az embert, könnyen lehet érdektelennek tartja, Nádas aprólékosan színtelen Emlékiratok könyvét.

Ha figyelemmel kísérjük a többé kevésbé ebbe a generációba (is) eső egyéb alkotókat - akiket egyébként nem tekint céltáblának a jobboldali kurzus és nem is mumifikálják vitathatatlan hivatkozási ponttá a régi kánonalkotók - akkor könnyen rájöhetünk, hogy a nyelvalakítás, a nyelvvel bánni tudás „bátorsága” vagy frissessége szempontjából Kertész, Esterházy, Nádas, Konrád, Spiró, Závada kevéssé élményszerűek. Nyelvük nem úgy kísérletező, lényegre törően tömör, és szórakoztatóan találékony zsenialitás, mint Garaczi László, Bodor Ádám, Háy János, Kukorelly Endre, vagy Bartis prózája.

Egyszerű középiskolás fülnek is föltűnhetik, hogy az a félrevezető leírás, hogy Kertész Imre ilyen értelemben kortársunk és tananyagosodott regénye együtt lenne olvasható egy sajnos csak öntevékenyen olvasható Garaczi szöveggel, egyszerűen nem igaz. Egész egyszerűen újszerűbben és sokkal „íróibb” íróként mások már derítették föl a nyelv és az elbeszélés lehetőségeit, mint a jelzett írófejedelmek. Bár valamiféle klasszikus vállalásnak mindig lehet értelme, Kertész írásai az irodalom aktuális teljesítményeit nem ismerően naivak, körülményeskedők, nehézkes és fontoskodó magyarázatokkal, hamiskás belső monológokkal teliek. Irodalmi értelemben is  a ”mából” olvasva, Esterházy értelmes emberi drámát nélkülöző nyelvi archívummá és a nyelvi archívumból ötletszerűen bármely elemet idézőjelben, ironizálva újra megjeleníteni képes kevés elemű regiszterré unalmasodott.

 

Volt már ilyen… 

 A magyar irodalom kánonja a nyolcvanas évek végétől véglegesen elfordult a rendszerrel így - úgy kollaboráló, de legfőképp irodalmilag elérdektelenedő Váci Mihálytól, Illyéstől, Sinkától (vagy ki olvassa Németh László drámáit?). A nyelv amin ők írtak hirtelen reménytelenül egy századdal korábbinak kezdett föltűnni, mint az amit Esterházy Péter a Termelési Regény fülszövegében „posztmodernként” idézett  meg.

És aztán – mint látjuk - ez is erejét veszítheti. Ha úgy tetszik igazságtalan, ha másképp tetszik magától értetődő, hogy az irodalmat a maga kortárs alakulásában figyelők hirtelen preferenciaváltásokra képesek, ha egy új paradigmában megszülető erőteljes alkotás, vagy magának a kritikai nyelvnek az újraíródása erre kényszeríti őket. Számomra ez önmagában egy semleges jelenség. Az azonban, hogy évtizedeket, vagy századokat avuló, néhol bornírt módon konvencionális írói teljesítményt még mindig mint „cutting edge"-et lát a közízlés, vagy közíróink, az az irodalom és az olvasás nem szeretésén és előrerágott kánonok kritikátlan átvételén kívül semmi egyébbel nem magyarázható.

 

Ment-e a könyvek által…?

Végül egy megbocsáthatatlan evidencia: A kortárs irodalom arra való, hogy olvassák. Erre a feladatra az érvényes nyelven szólók alkalmasabbak, mint az olvasatlanul is utálhatók - szerethetők. És ha Mándy és Ottlik újraírásából egyszer már született Esterházy, talán nem alaptalan remény, hogy Garaczi „közelolvasása” hozzájárulhat az új kötelező olvasmányok nyelvi építőkockáinak feltaláláshoz. Gyerekek vége a vakációnak. Eldobhatjátok a „Kötelezők röviden”-t. A legjobb tanuló Luca olvasónaplóját sem érdemes lemásolni. Tessék bátran: ÚJAT olvasni…Meg: írni.

 

PS: Anyázás

A kutatások szerint és a szerkesztői instanciáknak megfelelően az átlagos F&L olvasót úgy lehet hatékonyan agymosni, ha elkülönül a posztban az elemző és az anyázó rész. Nos én csak ennyit szerettem volna anyázni:

Kertész fontoskodó történetmesélése azt a nagymamát szórakoztatja legfeljebb akit Somogyváry Gyula vagy Tormay Cécile hosszú délutánokra képes a hintaágyba szögezni.

Esterházy rajongói körében gyanúsan sok a rossz ízlésű nő, olyan aki képes a Falk Miksa utcai Prestige galériából maláj buddhát venni, míg otthon a férj a műanyagoroszlán körül gereblyézi a  kavicsot.

 

(A poszt nem tükrözi az egész szerkesztőség olvasási szokásait.)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr952262068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azt írod, hogy "Ami ebben az olvasásban számomra döntőnek szokott mutatkozni az a nyelvhasználat intenzitása."

Csakhogy szövegedben több kifejezetten körülményes mondat szerepel.

"Egyszerű középiskolás fülnek is föltűnhetik, hogy az a félrevezető leírás, hogy Kertész Imre ilyen értelemben kortársunk és tananyagosodott regénye együtt lenne olvasható egy sajnos csak öntevékenyen olvasható Garaczi szöveggel, egyszerűen nem igaz. Egész egyszerűen újszerűbben és sokkal „íróibb” íróként mások már derítették föl a nyelv és az elbeszélés lehetőségeit, mint a jelzett írófejedelmek."

A első mondat szimplán csak körülményes, a másikat már érteni se nagyon első olvasásra lehet. A szórend mindkét esetben teljesen elfusált...

"Számomra ez önmagában egy semleges jelenség."
Számodra vagy önmagában, ha már...
@Regno delle Due Sicilie:

tényleg körülményesen megfogalmazott poszt, lehet, hogy a szerző irodalomelméleti szövegek hatása alatt áll:) és tényleg vannak benne helyesírási hibák is meg feleslegesen túlhajtott eszeskedés is itt-ott.

De ettől függetlenül tényleg fontos problémákra mutat rá (és kér rajta számon kérni a szépirodalommal szemben felállított kritériumait). aki nem irodalmár származású, annak Kertész Imre csak egy felértékelt középszerű szerző. amit Esterházyról ír, az is ül. és ezek a beavasodott, ma már közepesen szellemtelen (nyelvileg is!) művek számítanak referenciának ma is.
@tewton: tartalmilag röviden azt gondolom, hogy Kertészt nyilván elég sokan olvasták 2002 óta. belőle lehet(ne) népszerű író is, mert viszonylag könnyen befogadható, olvasmányos műveket alkot, bár nyilván nem korszakos gondolkodó, sőt. Nádast viszont sose olvasták sokan, főleg nem végig. ő igazi antikommersz szerző, akit leginkább a sznobok szeretnek. Esterházy szerintem más tészta: sok nála a rutinmunka és nagyon egyenetlenek a teljesítményei, de stilisztikailag korszakos jelentőségű, és összességében rengeteg emlékezetes dolgok alkotott. igaz, nem túl jó regényíró.

Ugyanakkor nekem kicsit már uncsi ez a "KertészNádasEsterházy-rajongók diktatúrájában élünk". Sokszor olvastam már, és sose hittem, hogy igaz lenne - vagy csak rám egyszerűen nem vonatkozik ;)

Persze az ÉS-ben lehet lehozzák ennek affirmatív változatát kb. kéthetente, csak nem szoktam elolvasni...és hát, időközben meghalt a főítész is, ugyebár.
@Regno delle Due Sicilie:
a másikat már érteni se nagyon első olvasásra lehet. A szórend...

de!
kösz a javaslatokat észrevételeket

(2 komment ez GYÁSZ és epic fail!)

visszavonulok és újragondolom a stratégiámat
@napon tamás: látom a stílusparódia nem igazán jött át. én is újragondolom a stratégiámat ;)
@Regno delle Due Sicilie:

temitemiteparodizálsz! TILOS! a szerzőt kigúnyolni. TILOS! viccelni! neked csak egy komment de nekünk EZ AZ ÉLETÜNK!
@napon tamás: jogos, a rosszindulatú gúny bizony ÖLHET! Lépjünk fel ellene közösen, amíg még lehet!
@napon tamás: igazán sajnálom, hogy ez még csak a 8. komment lesz, pedig igazán nem okolhatod magadat, elvégre tettél a cikkbe zsidó szerzőt (is). a mennyiségi kommentelés elérésének receptjét roppant kiválóan alkalmaztad!

jó, mondjuk a cigány tematika felvetése azért hiányzott a 600 komment eléréséhez...mondjuk egy Kertész (Nobel-díj) - Esterházy (Herder-díj) - Rácz Romano [Gyurcsány is olvasta! (állítólag)] trió jobban üthetett volna, valljuk be.
@Regno delle Due Sicilie:

10!

Ulpiusozni kellet volna meg öngyűlölő pornós zsidót belerakni, de legalább egy Kornis Micut az már majdnem olyan, csak kicsibe
hmmm
van ,aki azt modja :a posztmodern nem irodalom
van, aki azt mondja :Kertész második fordítása kapta a Nobel díjat
- az elsö ndk-s volt-
Nádas azt mondja:azöszödi beszéd szép:)
én azt mondom:a PS nagyon csúnya, még literárisan is
az idö meg majd
mindent megmond,hogy was für ein zürzavar
süti beállítások módosítása