Liberális értelmiség nem ismerni internet

2010.09.29. 08:00 Fent és Lent

Az Élet és Irodalom liberális dinoszauruszai a kormányváltás óta hosszú publicisztikákkal szórakoztatják egymást, amelyekben az orbáni diktatúrával ijesztgetik és hergelik még megmaradt olvasóikat. Persze ez megy 1998 óta, bár mostanság lett is valami valóságalapja az egyébként anélkül is remekül elcsordogáló félelemdiskurzusnak.

Nem is lenne ebben semmi említésre méltó, ha nem ezt olvasnánk György Péternél:

Ott vannak a Magyar Szigeten fellépő zenekarok, a különféle fesztiválok […] A barikad.hu, a kuruc.info.hu.

A technokrata liberális értelmiség, a nyugati civilizáció apostolai, akik általában lenézik és borzalmas mucsának tartják a szülőhazájukat, nem ismerik az egyik legolvasottabb magyar közéleti portál címét. Bár a legtöbb középiskolás álmából felverve megmondaná, se György Péternek, se az ÉS szerkesztőségének nem sikerült ezt a kihívást abszolválnia. Talán nem rosszindulatú feltételezés, ha arra tippelünk, hogy arról sem értesültek eddig, hogy az interneten létezik .info legfelső szintű tartománykód.

A kuruc.info nevének/címének nem ismerése nem egyszerű sajtóhiba, nem valami obskurus csongrádi önkormányzati képviselő nevének a félreírása, hanem jellemző tünete annak, hogy az egykori megmondóemberek milyen mérhetetlenül elszakadtak a mai társadalomtól. Nincs benne a reflexeikben. Nem áll nekik kézre. Már nem ezt a levegőt lélegzik be.

De azért pontosan érteni vélnek mindent.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr342330386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húúú, úristen, most azonnal vágja pofán ököllel a pszichózisos nemtommilyen tamás! meg lesz mondva, nem tudja leírni!!! juuuj! (le nem írom, hogy tomcat, mert így csak a legrosszabb buzik becézik magukat (és egymást))

az a szar, hogy fingom nincs, mi a hiba. nem vagyok se "ilyenes", se "olyanos": "önmagamos" vagyok, de a jobbos elmebetegség valahogy erősebben degusztáló számomra, mint a balos eszelősség.

szóval, mi is a gond? hogy írják a kurucinfó nevét? nem gond, ha engem más dolgok is foglalkoztatnak? (mint ahogy többezer/?/ normális polgártársamat /lehet, hogy sokat mondtam?/)
Hűűűbazmeg! Nahát! Ez valóban szörnyű! A tetves nyilasportálotok nevét elírta egy firkász! Hát ez maga a tragédia! :D
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Az ÉS-t azért szabad utálni?
Próbáljátok ki, valóban létezik ilyen oldal:
kuruc.info.hu/
Azért nem tudja a pontos címét, mert soha nem olvasta. Viszont úgy tesz, úgy ír, úgy mond ítéletet, mintha mindennap többször is. Mert ő jól informált jólinformált.
Há de direkt volt! Dezinformáció.
Hogy nehogy ő lelkén száradjon ha miatta találják meg.
@Attila64:
Egyetértek

Kiváló poszt. A kuruc.infon megjelentekkel 99%-ban nem értek egyet, már amennyire követem, nagyon ritkán tévedek oda, de az ilyen szintű negligálása miatt (is) van most például erős szélsőjobboldal.
Ha valamelyik jelentős médiumról nem veszek tudomást, mert nem értek vele egyet, akkor magamat áltatom. Ha pedig még (lecsúszott) véleményvezér is vagyok, akkor meg már másokat is.
Index címlapon Kuruc.info, egyébként meg soha senkit nem hallottam "kuruc pont infó"-t mondani.

És nem mellesleg milyen gáz, hogy a főturbómagyarkák szégyellik a .hu-t, mert nem arra regisztráltak.
Hát ja. Nem tudom ki mondta, hogy az ellenséget csak úgy lehet legyőzni, ha megismerjük. Én se vagyok oda a jobbikért, de mivel valamilyen szinten érdekel a politika, ezért időnként felmegyek a kurucra megnézni, hogy miket irkálnak, mert úgy nem igazán lehet hiteles véleményt alkotni, ha azt se tudjuk miről beszélünk. Pedig ha olvasnák a kurucot remek paródiákat, kritikákat lehetne írni róluk, mert a stílusuk borzalmas, a híradásaik nagy része meg csúsztatás vagy tudatlanságból fakadó félremagyarázás.
@pucros: szerintem is szándékos dezinformáció, hogy aki nem járt még ott, az legalább ne rajtuk keresztül találja meg, aki meg ismeri, annak úgyis mindegy
@okostojgli: nem ezért választották az info-t, hanem mert azt külföldön regisztrálhatják be, vagyis a magyar hatóságoknak nem triviális kideríteni, hogy ki áll mögötte
Teljesen egyetértek. Minidg azok ugatnak, akiknek lövésük sincs semmihez. Ezek a liberális köcsögök semmire sem jók, mérnöknek, programozónak, esetleg más erősebb szakmához hülyék voltak, a gyári munka, vagy az asztalosság, földművelés meg büdös nekik. Ja akkor maradt az ELTE egy bölcsész szakkal, vagy egy protekciós ál-jogászi képzés. És akkor ők lehetnek DOKTOR Kovács "Doktorvagyok tehát szupersztár" Lajos.
Kilóg a zsidó lóláb! Így üzennek a MOSZAD-nak, hogy hol és mikor kell lecsapni! Legyünk résen kurucok, legyünk résen!
@Styxx:
Hmmmmm.... Ha a kurucinfo jelentős médium, Szálasi nemzetvezető testvér jelentős politikus , legalábbis bitóra méltatták (amit egy "obskurus csongrádi önkormányzati képviselőnek" ha lopikál is, nem kívánunk, ugyebár?)
Hehe, azért az átlagos internetező pedig ismeri, én kurucinfóra el szoktam látogatni olyan 2 havonta, ha van szabadidőm, röhögni. Érdekes dolgok is akadnak néha, de a stílus többnyire vicclapba illő. A kedvencem egy zyklon b-s megjegyzés volt, még hogy nem fasiszta bagázs... :D
De hát, én az internet szabadsága mellett vagyok, elfér majd bármilyen stílus :)
@Rowar Atkinson: felőlem... mi az?

@A csótány is ember: nagyon tudom imádni ezeket a humanoid férgeket. Echte náci szövegük van, de kikérik maguknak, hogy ők fasiszták, nácik, nyilasok lennének. Hát igen, nekik nem kell gerinc, elég a kitinváz. :D
@okostojgli: emlékeim szerint volt nekik .hu is, csak picsán rúgták őket a szolgáltatónál.
szánalmas és kicsinyes ez a poszt. ez lehet szerkesztői hiba, lehet sima elírás (nem mondom, hogy valószínű) de az biztos, hogy ebből 98-ig visszamenőleg levezetni a kváziliberális értelmiség válságát, hát bravo. ez a klasszikus keresed azt amibe beleköthetsz poszt. akkor legalább fejtsd ki, hogy mi is ennek a bagázsnak a fő gondja, elemezz, kutass, de csak így odab.szni (természetesen név nélkül) az nem nagy kunszt
@okostojgli: Halihó! Te véletlenül nem szoktál az ÉS-ben publikálni? ;-)
@okostojgli: Azt hiszem, hogy beállhatsz a sorba te is. :)

A kuruc.info volt .hu alatt is, csak mivel .hu alatt nem tudsz névtelenül regisztrálni (lásd ISZT), egy pillanat alatt megszüntetik és bármikor megtalálnak, rád rúgják az ajtót így kénytelenek, külföldi regisztrátorral dolgozni, aki majd szarik kiadni az adataikat és nem fogja egy bírósági papír miatt kihúzni alóluk a domaint.

Nézd csak meg, hogy most kié a kuruc.hu és gondolj bele, hogy mi történne vele, ha ilyen tartalmat találnak rajta (ha eddig is legalább az FBI-ig el tudtak menni). :) Ha pedig valakit lefizettek, hogy a nevében regisztráljon, kb 10 perces bilincsben (meztelenül) motozás után még a jó anyukáját is feladja.

Na mindegy, nem kell ahhoz cost communityt vagy confederationt ismerni, hogy alapvető "internetes" fogalmakkal tisztában legyen a kedves turbólibsi, mielőtt elkezd turbómagyarozni és nem érteni, hogy miért nem .hu alatt működik valami. Nah. Így. 2010-ben már. :D
ez most valami rossz vicc?
Elegge korcs utodai vannak az egykori kurucoknak: nincs ver a pucajukban, sunyin, nevtelenul, kulfoldrol uszitanak...
Jó kis öngól.:-) A poszter úr a jelek szerint valóban nem ismeri a netet, ami bloggerként kissé ciki.:-) A guggli nevű találmányról tetszett-e már hallani? Na oda beírom hogy kuruc infó, és lám csoda: már csak rá kell kattintani, nem is szükséges beírni a címét. Sőt, már olyan is van hogy kedvencek, ha ahhoz egyszer az ember fia hozzáadja a már meglátogatott oldal linkjét, akkor soha többet be sem kell írnia.
Szóval lehet hogy épp napi látogatója ennek a roppant színvonalas oldalnak, csak ugye halad a korral, és nem gépelget mindenféle .info, meg .hu-kat, csak kattint. Tehát esetleg nem is tudja fejből a pontos címet, ami velem is jó pár rendszeresen látogatott oldal esetében előfordul
Na most ettől függetlenül ennyiből levonni azt a következtetést, hogy az egész liberális értelmiség nem ismeri a netet, hát szóval...érdekes gondolkodásra vall.
Ez is csak egy újabb sznob húzás a balos "értelmiség" részéről, hogy "juj, én olyan antifaszista vagyok, hogy még a kuruc.info nevét sem tudom normálisan leírni, hihihihi". Mondjuk ezzel egy kalap alá tartoznak a Vezénylő Tábornok Úrral, aki naggyon büszke rá, hogy még bekapcsolni sem tudja a számítógépet. Vona legalább szoftverkereskedő....
A "liberális értelmiség" paradoxon.
Én egyetértek a posztíróval. György Péter osztja az észt a kurucinfóról, de látszik hogy még életében egyszer sem ütötte be a címét a böngészője címsorába, mert akkor tudná hogy a végén nincs ".hu" (amit a végére azért odaírt, hiszen olyat már látott). Ennyi, erről szól ez a poszt.
"Bár a legtöbb középiskolás álmából felverve megmondaná" - igen, emiatt léptek majd megint abba, amibe 1920-ban, és ami 1944-45-öt eredményezte. éljen a sosem múló hungarizmus.
Betartás, szálljon Élesi!
a történelem ismétli önmagát, és saját frusztráltságotok, tehetségtelenségetek, gyűlöletetek visz megint a sírba, hogy megint másokra lehessen kenni minden sz@rt, amiről csak ti tehettek, szittyanép.
@Tesveer: és ennek mi köze van egy újság szerkesztéséhez? Itt az Élet és Irodalomról van szó, nem arról, hogy te a guglin keresztül jutsz el a kedvenc oldalaidhoz.
@Jerky_Maistro: Kikre vonatkozik az a "ti"? A középiskolásokra?
@Jerky_Maistro: szeretném megszavazni Neked a Hónap Kommentje fődíját. :)
A kurucinfo "közéleti portál"???

Akkor a "piroslámpa.hu" (remélem jól írtam!) meg gondolom "társkereső portál"...
@Jerky_Maistro: te pedig látom a maszturbáció csúcsait döntögeted ilyen névvel.

és jegyezd meg jól: szittya volt, van és lesz!

hogy ez téged frusztrál, s tehetetlen vagy valamint gyűlölöd, nos ez a te bajod.

mi arcba szállunk.
He?
Ne má'.
A kuruc hol jelentős?
Kinek?
Már rég a liba legel a sírján, mikor az ÉS még mindig jelentős lesz.
Húzza a csík a repülőt, mi? :))))
Mi a faszom az a kuruc.info vagy bárhogy is írják? Még életemben nem
kattintottam ilyenre. Valami komcsi ellenállási honlap?
A liberálisok betiltanák a kurucinfót? Hogyan már, hogy a sajtószabadság, meg a liberális eszmék csak a liberálisokra + kommunistákra vonatkoznak? Weblapokat betiltani, mert nem értünk egyet velük az hol liberális?

Mindig is azt mondtam, hogy én vagyok az igazi liberális, de senki sem hiszi el nekem? ;)
@$pi$: Pont úgy viselkednek mint a bajszos ember és követői anno.

1942:
"Hogy ki a zsidó, azt mi mondjuk meg."

2010:
"Hogy ki a náci, azt mi mondjuk meg."
Az És-nél a probléma egyszerűen valóban az, hogy őskövületek, és nem nagyon ismerik az online-t, egyesek még a számítógépet sem. Van aki papírra kézzel írt kéziratban adja le a cikkkét, aztán gépelhetik. Az hogy egy cikken belül az online felületen linkelhetnének az több éves küzdelem után is csak néha fordul elő. És mellesleg talán a www.es.hu az egyetlen felület, amely nem érhető es.hu/ formában.
Teljesen jogos a cikk. Nekem is tele a hócipőm a megmondóemberekkel. Sokáig vettem a Narancsot, ÉS-t, HVG-t, és ironikus, laza szakmaiságuktól el voltam ájulva. Azt hittem sportszerűek, középen állnak, ide is egy pofon, oda is egy pofon, függetlenek vagyunk. Aztán 94-től sorakoztak a hülyeségek, félremagyarázások, később a tények nagyarányú tagadása, ferdítése, de ami számomra a legdurvább: a mindentudás mögött óriási szakmai egyoldalúságok: baszod, ha ennyi tudásssal terveznének hidat, nem lenne másik vége, oszt ilyen buta állatok ugatnak? - teljesen olyanok lettek mint a 90-előtti pártsajtó. Nevetségesek. És a vén pöcsök ezt egyáltalán nem érzik, csak hadonásznak az esernyőikkel, meg sápítoznak, hogy hállllatlan meg bohrrrzasztó!
@val: Persze, ez megvan nekem is. Na de nácik ellen náci módszerekkel küzdeni az milyen már?

Persze nem is csak nekem tűnik fel ez, Noam Chomsky is ezen volt kiakadva amikor azt a francia szivart lecsukták téves történelmi tanok terjesztéséért... ráadásul az ürge történelemprofesszor volt (mármint akit lecsuktak). :-*
@agyvihar:
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
@val:

Ez az igazi tökös, magyar kurucvirtus, csúnyán rájuknéznek és rögtön szaladnak a zsidó multivilágba.
Szép.
@val: "Ha pedig valakit lefizettek, hogy a nevében regisztráljon, kb 10 perces bilincsben (meztelenül) motozás után még a jó anyukáját is feladja."

Bammeg, ez a kaya ibrahim is de megszívta!
Na de most őszintén! Hát ki nem tojja le, hogy annak a mocsoknak mi a pontos címe?
Egyszer lehalt a TTK-s gépterem (Lovarda) és sunyi módon átszivárogtam a BTK-s (pontosabban a média tanszék) géptermébe, hogy megnézhessem az emailjeim. Egyszercsak kivágódott az ajtó és megjelent őszentsége, György Péter. Fingja sem volt hol jár, csak azt tudta, hogy itt is ő a cár. Úgyhogy a legközelebbi gép mellől elzavarta az ott szöszölő bölcsészt és letelepedett.
- Mi ez??? - üvöltötte a monitorra meredve, ahol az Altavista kezdő oldala volt (akkoriban az volt a "google"). Elmagyarázták neki a segítőkész média szakosok.
- Na lássuk! - horkantott és begépelte: Gyorgy Peter.
Akkoriban még nem voltak ilyen intelligens kereső motorok, úgyhogy az első ezer találat különböző amerikai Peter-ökről szólt. Végigfutotta az első oldalt és mikor konstatálta, hogy egyik sem róla szól iszonyatos oroszlánüvöltéssel felpattant, felborította a monitort (ami nem volt könnyű, mert ezek még ilyen monstrumok voltak), egy hosszút káromkodott és aztán kiviharzott a teremből.
az egyik legolvasottabb magyar közéleti portál?! ez a hónap vicce... portál? pláne közéleti? és magyar???
nem is emlékszem mikor láttam ÉS-t Magyarországon egyáltalán valahol, valakinek a kezében...
Az egy teljesen belterjes gebedő társaságnak szóló cucc, akik könyvesboltokban, kávézókban és art mozikban élik le az életüket a VII. és a XIII. kerületekben meg azok környékén
@Fent és Lent: "Az Élet és Irodalom liberális dinoszauruszai a kormányváltás óta hosszú publicisztikákkal szórakoztatják egymást,"
Nagyon erős kezdés. :-)
Elolvastam Halmai bevezetőjét, hát nagyon jól tettem, hogy kb. 5 éve abbahagytam a rendszeres ÉS-olvasást.
Tiszta Heti Hetes már...
@sztrelnyikov: akár igaz, akár nem, zseniális.
@Blassius: Nem kell ennyire körbeírnod, legyél már bátor leírni azt, hogy zsidó.
Nem olvastam minden hozzászólást, és az enyém sem vág ide nagyon, de: már régebben is idetévedtem, és akkor is feldühödtem rajta, de úgy néz ki senki nem teszi szóvá azt, hogy az oldalt készítő figura hogy találhat ki ilyen fos színű háttérre, hasonlóan halvány, olvashatatlan betűszínt. Remélem nem csak az én gépemen tűnik így. Egyszerűen a szemem gúvad ki az olvasás közben. Ilyen infantilizmust még a leggagyibb blogokban sem találni. Ha javítottátok, jövök olvasgatni.
@pocoxex: és az egyik legolvasottabb.
Borzasztó, nem?

Tilcsákbe, monyonle, vigyék el vasra verve, demokratikusan :)
@mook: Kösz! Tudom, hogy aki nem akarja, nem hiszi el, de hát ez életem egyetlen élménye György Péterről (szerencsére). Emiatt akárhányszor meghallom a nevét, eszembe jut a sztori és egyből vigyorgok.
Akárki akármit kommentel a kurucról, igenis tudomásul kell venni, hogy tényleg ma az egyik legolvasottabb magyar internetes hírportál. Hogy közéleti-e vagy nem , azon szerintem nem nagyon érdemes vitatkozni.

Mindenesetre eléggé érdekes példa, hogy 2009-ben a kuruc felhívást közölt hogy a portált olvasó orvosok küldjenek infot arról, hogy mi a véleményük a H1N1 oltásról, mert tucatjával kapják a tanácsot kérő e-maileket az olvasóktól, hogy beoltassák-e magukat vagy ne.

Akik itt fröcsögnek, hogy a hülye nácik így meg úgy, azok gondolkozzanak el azon, hogy milyen állapotok vannak abban az országban, ahol az emberek TÖMEGESEN fordulnak a KURUC.INFO-hoz(!) abban az ügyben, hogy beoltassák-e magukat influenza ellen. És gondolkozzanak el azon is, hogy mennyi szerepük van ebben a jelenségben a dinoszauruszoknak az ÉS-nél, a népszabónál és a 168 óránál és a hasonló médiumoknál.
@Mindfield: "Vona legalább szoftverkereskedő" KERESKEDŐ???!!! Akkor zsidó, nem? :P
@cönde: az oldalt Mozilla Firefoxra optimalizáltuk, Exploreren tényleg nem valami fasza. Alaposan belőttük a célközönséget, akiket el akarunk érni :D
Hiába hazudjátok el minden fórumon, hogy "üldözik a szegény szélsőbbot, pedig nem is náci", az a helyzet, hogy náci, és az is helyzet, hogy nem üldözik. Az nem üldözés, hogy alkotmányellenes honlapokat betiltanak. Ennyi erővel a liberálisok tehetnek arról, hogy üldözik szegény bankrablókat, gyilkosokat... Nem azért kellett ugyanis a kurucinfónak elmenni a nagy büdös zsidó globalizmusba, mert más volt a véleménye, hanem azért, mert uszított bizonyos népcsoport(ok) ellen. Mert báncsa a másikat.

Mert ezek a "radikálisok" úgy megvernek másokat, mint a buziparádé után a hős szittyák a leszbicsajt a buszmegállóban. Majd ha olyan hírt olvasok, hogy "molotov koktélokkal felfegyverkezett liberális huligánok zavarták meg Szent Jobb körmenetet, három halott", esetleg elgondolkozok rajta, utáljam-e az ÉS-t. Addig is el lehet húzni a francba, nácikáim.
@yeti-ufo hibrid: az olvasottság alapján.

@okostojgli: szerintem nem érdekli őket hogy te mit vársz el. rodostó talán itthon van?
@sztrelnyikov: médiaszakemberként évtizedek óta égeti magát.
@Humperdickk: tényleg, a pofonok azok egy szinten vannak a 80 éves néni lábának levágásával és a szemének kitolásával utána megerőszakolásával. vagy a világhíres sportolók rendszeres megkéselésével.
@inci-finci: vagy a tanárlincseléssel

szidhatjátok, de valós problémákról beszélnek igaz egyszerű nyelvezettel.
@inci-finci: Te kevered a szezont a faszommal, rossz esetben szándékosan csúsztatsz.
@Cica75: mesélj csak mit keverek? ezek cigányok által elkövetett tettek. az ország nagyobb részén nem a cigányok félnek hanem tőlük félnek. mert a politika nem ad pénzt kordában tartani őket.
@inci-finci: Azt kevered, hogy Humperdickk nem arról beszélt, hanem arról, hogy ugyan már mikor volt olyan, hogy a liberális csőcselék tört-zúzott az utcán. Konkrétan soha. Ellenben olyan, hogy a szélsőjobbos csinálta ezt, elég sokszor.
@Cica75: "Akkor zsidó, nem?"

vannak erre utaló jelek a múltjában...

más.
a sok "nem olvasok kurucot" kommentelő aki még büszke is erre, igazán megérthetné, hogy nem lehet másképp gondolkodni, csak gondolkodni.
ahhoz pedig el kell olvasni a zsidó sajtót és a magyar sajtót is, majd ha minden információ a rendelkezésére áll, akkor tud saját véleményt kialakítani. aki csak egyiket, vagy csak másikat olvassa, annak nem lehet saját véleménye!

mert ugye van a hatalom véleménye, és az egyszeri qrvamoderneurópaitoleránsgondolkodóértelmiség ezt hangoztatja, meg van a szélsőség véleménye, amit meg csak a sokgonosznácimagyar hisz el/ ért egyet. de akkor melyik az igazság? mert a libsi sajtó tuti hogy hazudik, és elhallgat olyan információkat, amelyek alkalmasak a hatalom véleményének cáfolatára. ezt minden gondolkodni képes ember tudja. de valószínűle a másik oldal is kénytelen ezekre, mert az ő véleményük is cáfolható bizonyos infokkal(lényegesen kevésbé mint a mainstream)

a probléma ott kezdődik, hogy míg a bunkónácimagyar vélemények dokumentumokkal, számokkal vannak részben(persze rengeteg a kérdőjel) alátámasztva, addig a zsidómédia csak annyit tud mondani, hogy ezek hiteltelenek, nácik, és különbenis a génjeikben van az idegengyűlölet, és tűzzel vassal irtani kell őket.

ellenben ennek úgy kéne működni, hogy mivel a libsi médiacégek tele vannak, mint a pap gecivel, és ők az értelmiség elvileg, tehát elindítanák a saját kuruc.info.hu-jukat, leültetnének egy tetves írógép elé öt bizonyára szarul fizetett ujságírót, és minden nap a kurucinfo minden egyes cikkjét, azoknak minden egyes szavát betűről betűre megcáfolni, bizonyítékokkal alátámasztani, és akkor az emberek majd nem hisznek a kurucnak. lehet kezdeni pl a kuruc 9-11-el kapcsolatos "véleményével" és megcáfolni a több ezer szakértő véleményét, miszerint hazugság a hivatalos verzió. ja majd elfelejtettem, akkor le kéne írnia a libsi sajtónak, hogy több ezer tűzoltó, tűzszerész, katona, építész, szerint(nem mellesleg jónéhány tárgyi és videó bizonyíték) lehetetlen a jelenlegi magyarázat, amit manapság elfelejtenek megosztani a közvéleménnyel, annyival elintézik, hogy összeesküvés elmélet...

csak azért szánom a libsi idiótákat, mert valószínűleg ők tényleg elhiszik, hogy ők értelmeznek, gondolkodnak, és ehhez minden információt megkapnak a hatalomtól a sajtótól, egymástól. és tényleg elhiszik, hogy aki trikolórt+árpádsávot rak ki a kocsijára, a házára, az egy szélsőséges gyűlölködő tudatlan barom, és nem is gondolják, hogy több információ birtokában is lehetnek mint ők maguk.

valaki írta, hogy a történelem ismétli önmagát. én csak arra lennék kíváncsi, hogy a hivatalos vagy a valódi....

ja igen, és tényleg szánalmasan erőltetett félreírásnak gondolom én is a kuruc.info.hu-t
@Cica75: itthon is volt csak gyenge. a környező országokban és az egész fejlett világban pedig rendszeres az anarchista és balos törés-zúzás.

a hazugságod is szánalom: a szélsőjobb végigment az utcán és nem törte be a kirakatokat nem is pakolta ki a boltokat. a rendőröket sem bántották, ha azt akarták volna 4-5 perc alatt százával ölhették volna őket. elég lett volna tetőkről molotovozni, beszorult kocsikat felgyújtani. visszafogott becsületes emberek. egy ekkora anarchista vagy roma tömeg veszélyesebb
@inci-finci: konkrétan bulizni voltam az egyik nagyobb szétvert esemény éjjelén és nem volt sérült kirakat a Deákon vagy az Astoriánál. mert a csőcselék nem pusztítani akart.
@dupla vé: Az elnyomás ellen tüntetőkkel (akik egyébként agresszív köcsögök, lásd például melegfelvonulás vagy drogliberalizáció elleni tüntetés... talán elnyomják őket a melegek röhej) az a bajom, hogy annyi eszük sincs mint egy zsírpapírnak. Ugyanis túl kellene már lépni azon, hogy "menjenek vissza Indiába", mert most szólok, hogy nem fognak. Ehelyett inkább ki kellene találni, hogy hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet. Nem azt kellene kitalálni, hogy ki a felelős érte, mert az nem megoldás, mintahogy az sem megoldás, hogy gyűlölöd őket, vagy megvereted a rendőrrel/csendőrrel, mert attól csak eszkalálódik a konfliktus. A sok turbómagyarnak lehetne annyi esze, hogy SAJÁT, JÓL FELFOGOTT ÉRDEKE, hogy megnyugtató MEGOLDÁST találjon a romaproblémára. Az erőszak és a gyűlölet viszont nem old meg semmit, erre talán rá lehetett volna jönni eddig is.
@dupla vé: aham... ott voltál? láttad? vagy kurucon olvastad? mert könnyen lehet, hogy becsapott a média :P.
@Cica75: igen, ezt a saját szememmel láttam. és még mennyi mindent, amiről manapság nem trendi beszélni, ha nem akar az ember nácinak látszani....
@Cica75: úgy érted a bevallottan bevándorló zsidó és magyar keverék francia akit most náciznak egy turbomagyar a gyűlölködő francia nép felhatalmazásával? :D
@dupla vé: a videos telefonok és az internet korában már nehéz hazudozniuk :D
@inci-finci: Jahogy troll vagy, bocs, léptem.
@Cica75: ha érvelek az trollság? :D gyáva szar :D

talán nem igaz hogy Sárközy görög zsidó és magyar nemes aki az Eu szerint deportálja a cigányokat? :D
@dupla vé:

Nagy Lajos: a zsidó

"

A ZSIDÓ

A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.

A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, amint a kis Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, manapság már több egyenes lábú és szabályos fülű zsidót látunk, mint görbelábút. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség.

A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. A botbüntetésről szóló nemzeti törvényünk éppen az éghajlati viszonyok megváltoztatását célozza, amennyiben a természetes csapadék pótlására még mesterséges csapadékról is gondoskodik a zsidók számára.

A zsidó libahússal, sólettel és retekkel táplálkozik, tehát húst is, növényi eledelt is fogyaszt, azaz vegyes táplálkozású. Kártékony volta már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől a libát, a babot és a retket. Tisztességes zsidó csakis füvet és kvarcot eszik. Ezért nem igaz az, amit Friedrich István és más "keresztény" vallású előkelőségek mondanak, hogy vannak tisztességes zsidók is.

A zsidó kedvenc szokása a kereskedés. De kereskedésen felül majomtermészete folytán az ember valamennyi ténykedését elleste és utánozza. Így tudománnyal is foglalkozik (Ehrlich, Einstein, Pikler, Goldziher), költ (Heine), ír (Zangwill), zenét szerez (Bizet, Goldmark), föltalál (Nobel), utazik (Stein) stb., stb. De ezek csak a fölületes szemlélőt tévesztik meg, aki azonban az igazat a hamistól meg tudja különböztetni, az látja a nagy különbséget a fölsoroltak és például: Csarada, Timon, Kajuch, Kmetty, Vozáry, Bellaaghné és Kmoskó között.

A zsidó, ha a majomtól származik is, azért tulajdonképpen báránybőrbe bújt farkas, sőt ereiben tigris- és hiénavér is csörgedez, ami, eltekintve e faj erkölcstelenségét, éppen nem csodálatos.

A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát. Csakis bűnei vannak a zsidónak. A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését, különben egészen biztos, hogy a háború remis-vel végződött volna, azaz egyenlő hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek, és a díjon osztozkodtak volna. A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, ő vezette félre és mételyezte meg az orosz nemzeti keresztény Lenint, a zsidó csinálta a drágaságot, a nagy hideget, a szénhiányt, a nyári negyvenfokos meleget, az éhínséget és a spanyoljárványt. Szerintem helyesen sem spanyol- hanem zsidójárvány ennek a neve. Az a zsidó pedig, aki spanyoljárványban meghalt, csupán a keresztény spanyolhalottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és fönt már méltatott majomtermészetének."

1922

A ti fajtátok sosem változik.
@Cica75: beleesel abba a hibába, amit felrósz a mélymagyaroknak. vagyis igazából általánosítasz, hogy a mélymagyarok bunkó agresszív köcsögök.

egyátalán nem így van, mit ahogy az sem, hogy minden cigány bűnöző. ezt is csak ti magyarázzátok bele a cigánybűnözés kifelyezésbe.

meg a kettős mércét kéne már leküzdeni, mert az is egy érdekes ellentmondás, amit tegnap láttam beszélgetést volner+mszps romaszakértő vagy mi a fax+ cigány vezető beszélgettek.

szóval az volt, hogy a cigány vezető azt modta, hogy a cigányság sokat tett magyarországért. ez rendben is lenne, ugyan nekem nem ugrik be semmi amit a cigányság tett értünk. de hogy lehet az, hogy ha azt mondjuk, a cigányság bűnöző életmódot folytat, akkor azt nem lehet, mert az csak úgy helyes, ha azt mondjuk vannak bűnöző egyének, akik véletlenül cigányok, de ha vannak emberek akik tesznek magyarországért és azok véletlenül cigányok, akkor az egész cigányság tette magyarországért?

ha pozitív akkor általános, ha negatív akkor egyéni?

a roma problémára ezzel a hozzáállással sosem lesz megoldás, és nem azért mert roma, hanem azért mert tudja, hogy büntetlenül megtehet bármit. bármilyen színű embernek hagynák ezt, akkor azok is ilyenek lennének. egyetlen megoldást látok, színre szagra tekintet nélkül: a tolvajnak a kezét levágni, a homlokára meg rátetoválni hogy tolvaj. ha százával mászkálnak majd ilyen emberek az utcán, akkor nem fog senkinek az eszébe jutni, hogy lopjon.

ez nem gyűlölet, nem erőszek, egyszerűn büntetés.

a gyűlölet szerinted nem old meg semmit? értem. szóval azt képzeled, vannak a mélymagyarok. otthon ülnek, gondolkodnak, mi a megoldás a roma kérdésre. és akkor egyszercsak kipattan:kezdjük el gyűlölni őket. mások azt mondják, utálják a cigányokat. ez jó megoldás lehet elkezdem én is utálni.... ekkora baromságot.

a gyűlöletet nem lehet kelteni, az kialakul az emberben az őt ért élmények alapján. mostanában nem akkora ám a gyűlölet amit a média állít, egyszerűen csak nem szeretik őket, félnek tőlük, nem bíznak bennük, mert az a tapasztalat, hogy ezzel a népséggel csak a baj van. de ha továbbra is ezt játszuk, akkor ez valódi gyűlölet lesz, és azt már nem lehet majd vér nélkül megúszni. tehát én azt mondanám hogy minden cigányfajvédőnek SAJÁT, JÓL FELFOGOTT ÉRDEKE, hogy megnyugtató MEGOLDÁST találjon a romaproblémára, mert ha szembe jön vele a cigány az utcán, és megkérdi, hogy tesókám van egy cigid? akkor hiába mondja neki hogy én megvédtelek a blogon, és libsi vagyok, és imádom a buzikat is, mert olyan cukik, ugyanúgy megszurkálja. és utána nagyon nehéz azt őszintén leírni, hogy a gyűlölet nem megoldás, és szegény cigány nem tehet róla...
@inci-finci:

"Talán nem igaz hogy Sárközy görög zsidó és magyar nemes aki az Eu szerint deportálja a cigányokat? :D"

Nem tudom, úriember nem aszerint ítéli meg embertársait, hogy ki zsidó, meg ki nem, továbbá bizonyos IQ felett nem is tartja számon.

Na mindegy, majd a Szalay Annamari jól betiltja a kurucinfót a pina.hu-val együtt!
@gyilkos fűegér: hát igen, egy része valóban gyűlölködő, a másik része azomban szerencsére mára már bizonyítható tény.

az mi fajtánk? az igazságra és igazságosságra vágyó fajta? a tényeket érzelmekkel és propagandával nem felülírhatónak tartó fajta? az a fajta aki valódi egyenlőséget akar, nem csak jogokban hanem kötelezettségekben is? az a fajta, aki azt akarja, hogy a saját országát a saját népe irányítsa, ne egy másik? vagy milyen én fajtám?
én és a mélymagyarok olyanok vagyunk akik minden zsidót egyformának tartunk, vagy különbséget teszünk a haszid, az ortodox, a neológ, a maszorti, a szefárd, a reform, a szamaritánus, és a karita között?
egyátalán a zsidót fajnak, vallásnak, vagy mindkettőnek tartjuk?

na és a te fajtád? az mikor változik? a te fajtád mit gondol a zsidókról? mit tud a zsidókról? és a te fajtád mikor jön rá, hogy magyarországon nem zsidók, cigányok és libsi+mélymagyarok élnek, hanem emberek, akiket egyformán rabolnak ki érdekcsoportok akik történetesen zsidó származásúak, identitásúak, vallásúak? mikor jön rá a te fajtád, hogy a "kis zsidó" nem zsidó, hanem golyófogó, aki mindig harcban állhat az antiszemitizmussal, amíg a háttérben a modern kori rabszolgaság kialakítása folyik?
Lehet fikázni a kurucot, de a fing hazai bulvár kínálatban a rongyszar stílusa mellett is hitelesebb az átlagnál. Aki mást mond az vagy nem olvassa, vagy szimplán hazudik. (Esetleg nincs agya, amivel ki tudná szűrni a szarból a hírt.)
@gyilkos fűegér: fáj is? mármint a hülyeség.
@mook: ja értem, tükröt próbáltál tartani duplavének.
@Cica75: kösz, hogy mellémállsz, de hagyjad. Jobboldali értelmiség nem beszélni magyar.
@inci-finci: értem. Akkor a liberális cigányok dögöljenek meg, mert levágják az öreg nénik lábát. És ha én liberális nem cigány vagyok, és behányok minden magát radikálisnak hazudó nácitól, dögöljek-e, vagy kapok esélyt a miskolci átnevelőtáborban? Egyéb? "És hova álljanak a belgák?"
@dupla vé: képzeld el, engem is vertek már meg "cigányok" (annak tűnő emberek a cigánysorról), rendszeresen. (Kamaszkoromban ifjúsági rekord közelében futottam a nyolcszázat, lehet, előlük futva tanultam meg...)
De ez tökmindegy. Teljesen összevissza zagyvaságokat beszélsz: ha a cigányról BÁRMIT mondasz ugyanis, az rasszista. Ha pozitívat, senkit nem érdekel, simán sztereotípia, de ha negatívat,az önmagában alkalmas a gyűlöletkeltésre, ergó üldözendő.
Viszont ha a radikális jobboldali kurucinfósról mondasz rosszat, akkor sem büntetendő, ha negatív: az ugyanis nem genetikai ügy, hanem tanult viselkedés. (Ennyi erővel olyat sem lehet leírni, hogy minden bagós büdös. Szokjon le, ha nem tetszik.) Az a lényeg, hogy a cigány megszületik, aztán vagy lesz belőle rendes ember, vagy nem. Tény, hogy általában nem, aminek rengeteg oka van, de biztos, hogy e között nincs ott a cigánysága. Ellenben ha valaki rasszista, ab ovo bántja a másik embert, mert ettől lesz az, ami. (Különben nem rasszista, hanem mittom, biciklista.) És erről le lehet szokni. A cigányságról meg nem.
Ez van. A logika és a ráció kemény dolgok, nem valók mindenkinek. Te se csüggedj! Gyakorolj! Fog még menni!
@mook:
tükröm tükröm mond meg nékem, ki a legnácibb e vidéken.
te vagy az duplave!

ezzel csak az a baj, hogy én annyira vagyok náci, mint amennyire a mostoha szép volt.
@Humperdickk: Látszik, hogy te sem szoktad magad megerőltetni olvasással, inkább csak trollkodsz egy jót ebéd után, ahhoz nem kell erőfeszítés.
@Humperdickk: "Tény, hogy általában nem, aminek rengeteg oka van, de biztos, hogy e között nincs ott a cigánysága. "

szerintem meg biztos hogy ott van a cigánysága. nem a gének miatt, hanem mert más kultúra, más életkörülmények, más jogok, és más kötelezettségek. mert a cigány kultúrában nincs benne a munka szeretete/becsülete.(ezt nem én mondom, hanem ismert cigányok) meg azért, mert úgy nőt fel az utóbbi 3 generáció, hogy segélyekből és bűnözésből él. ezzel a szociális rendszerrel csak a lovat adjuk alájuk, és azért potenciális bűnöző minden cigány mert ilyen körülmények között nőtt fel, nem azért mert cigány. neked sem tűnik fel mi, hogy az én fajtám pont arról fossa a szót, hogy a mindenkori fehérember vezetőség hibája(ami mit ad isten sajnos pont köthető valamilyen formában a zsidósághoz) felelős azért, hogy a cigány olyan amilyen, nem pedig a cigányoké, pláne nem a génjeiké. elbeszélni egymás mellett, ez az egyetlen amire alkalmas ez a libsi világszemlélet, és szerinted én vagyok a fasz, pedig te nem érted miről pofázok.
mindig ezzel a baromsággal jöttök, hogy alkalmas a gyűlöletkeltésre. konkrét tudományos tanulmány, felfedezés, mérés, statisztika vagy bármi létezik arra vonatkozólag, hogy ha soxor mondják a mákostésztára hogy szar, akkor mindenki utálni fogja azt, még az is aki megkostólta és izlett neki? meg azok milyen arányban szeretik meg, akik kóstólták és szarnak tartják, de soxor hallották hogy finom?

rasszista. szép. a biciklista az autósok és motorosok ellen van, vagy a biciklisekért? ha beszélni madzsar, te, biztosan tisztában lenni vele, hogy az "ista" a szavak végén azért van, mert azt jelzik vele, hogy azért a valamiért áll ki ami mögé írták, és nem valami ellen.
eleve minden ember/embercsoport rasszista, mert mindig a saját fajtájukat részesítik előnyben, és ez így természetes.ez egyátalán nem jelenti azt, hogy bárkit is utál bárki. egyetlen kivétel ez alól a buta libsi fajtátok, akik elhiszik, hogy attól modernek, hogy a saját érdekeiket és helyzetüket figyelmen kívül hagyva a saját fajtájuk ellen fordulnak, csak hogy megfeleljenek egy olyan értékrendnek, ami igazából már nem is értékrend, hanem értéktelén káosz.
ha felfognátok amit mondanak, hogy a cigánybűnözést nem cigányok is művelik, és áldozatául esnek cigányok is minden könnyebb lenne.
logika és ráció... pont te mondod, aki félúton elakadt? vicces.
@dupla vé: "mert úgy nőt fel az utóbbi 3 generáció, hogy segélyekből és bűnözésből él". Ez például konkrétan nem igaz. (Három generáció még a "köztudottan" korán szülő cigányoknál is legalább 40 év... Na tessék, még egy rasszista megjegyzés! Hehe.) Érdekes tény ugyanakkor, hogy a "nőtt" két t, mondatot meg nagy betűvel kezdünk. Tovább már nem olvasom, innentől ugyanis kurucinfó.
Ez olyan, mintha bemennél az Operabálba, torkonhánynád az első diadémes muffot, plusz beleszarnál zongorába. Konkrétan igazad is lehet: elmehetnek a picsába, rázzák a rongyot, Eritreába' meg éheznek a pandák. De az is lehet, hogy a torkonhányt muff lottón nyerte a diadémot, a zongora meg a szegény zongoristagyereké volt, aki előtte tizenöt évet gyakorolt, ez lett volna az első lehetősége a kiugrásra. Az a baj, hogy nem gondolkodik a rasszistája, csak megoldja a dolgokat. Hát, mondjuk, ha szarul sikerül (mert eleve rossz volt a kiindulópont), arról is a zsidók/cigányok/kommcsik/satöbbik tehetnek. És még viselkedni sem tanította meg az anyja szerencsétlent. Ez így halmozottan hátrányos helyzet.
Átnevelőtáborba az ilyennel! :)))
Na, léptem. Egy élmény volt, Hölgyeim és Uraim, a lágerben találkozunk!
@Humperdickk: "Tovább már nem olvasom, innentől ugyanis kurucinfó." erről pofáztam idióta! az információk jelentős részét figyelmen kívül hagyod, mert helyesírási hiba van benne, vagy mert olyan közölte akivel szemben előítélettel élsz. és te magyarázol az egyenlő bánásmódról, a véleménynyilvánítás szabadságáról. el sem olvasod amit írok, de tudod h nem igaz. hát az ilyenek hibája mint te, az hogy pl a cigányok olyanok amilyenek.
@Humperdickk: ha így megy tovább tényleg ott fogunk, és azok fognak kívülről röhögni rajtad, akiket most annyira védesz. nemsokára ugyanis nem zsidó v cigány kérdés lesz magyarországon, hanem magyarkérdés. sőt már most az van, csak most épp szélsőségnek hívjátok őket.
kettőnk közt csak az a különbség, hogy mikor elkezdődik a vérontás az én fajtám érteni fogja a helyzetet, a tiéd meg majd csak csodálkozik, és hirtelen hiteles információnak fogja tartani az én fajtámtól származókat.
mert ugye ha körülnézel a világon, és a folyamatokat egy kicsit is megfigyeled, nem pedig elfogadod a fizetett híreket, akkor látható hogy csak az ideje kérdéses, nem az, hogy megtörténik-e. pedig ha a teféle emberek elkezdenének gondolkodni, elkerülhető lenne.
@dupla vé: "én annyira vagyok náci, mint amennyire a mostoha szép volt."

Nos, "mint az köztudott" a mostoha azért akarta eltenni Hófehérkét láb alól, hogy onnantól (megint) ő lehessen a legszebb... 8Đ
süti beállítások módosítása