Orbán a Nyugat hanyatlásáról magyaráz az EU-nak

2011.01.06. 07:51 napon tamás

VIK-TOR! VIK-TOR! VIK-TOR! - mondogatom magamban a Kossuth téri röpimát, miközben az EU-elnökség honlapjának miniszterelnöki köszöntőjét olvasgatom, ami fenn van még pár nyelven, mert Viktor most nem csak hozzánk, hanem általában Európa polgáraihoz szól. A szokásos sallangokon túl Orbán a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat nyelvéhez hasonlóan új történelmet ír az Uniónak. Felütésként egy kis Spengler Nyugat alkonyára hajazó civilizációs pesszimizmus, hogyaszongya:

Egy derűlátó korszak lezárult, egy küldetés véget ért, egy nagy elhivatottság üzemanyagtartályai kimerültek, a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre.

 

Nem érdemes méltatlankodnunk a sors igazságtalan és balszerencsés fordulata miatt. Végül is a nagy civilizáció, az ősi kultúrák, világbajnok gazdasági rendszerek életciklusa már csak ilyen. Magasba lendítő küldetések után válságos árapály, kétségekkel teli útkeresés, majd az új küldetésre való rátalálás katartikus, megerősítő és önbizalommal teli évei következnek.

Nehéz nem hallani, hogy Orbán itt az Uniót temeti, még ha a feltámadás esélyét is beleírja - milyen udvarias. Mégis, ha kontextusba helyezzük a szöveget, úgy száll bele a kötelezően optimista, sterilen diplomatikus nyelvű, érzékeny eurokraták bordakosarába vörösiszapos gumicsizmájával, ahogy azt a mi Viktorunktól vártuk.

És nézzük tovább az oldalvágásokat: a NENYI-s fordulat „az átmenet zavaros húsz éve” is megtalálható, csak éppen megfordítva. A Bogár Lacitól kölcsönzött „tektonikus erejű” kifejezést is sikerült becsempészni:

A majd két évtizedes diadalmenet korszakát a világpiac újrafelosztásához vezető globalizáció tektonikus mozgásai váltották föl.

Aztán: a magyar elnökség céljait szinte kizárólag a válságkezelésben látja. Dicséretes őszinteség: 

Visszazökkenve az eurokraták különleges nyelvi világába, ez annyit tesz, hogy a belga elnökség alatt felállították a válságkezelő task force-ot, a magyar elnökség idején pedig végig kell vinni a szerződés módosítását, fel kell állítani az állandó válságkezelő mechanizmust.

A diplomácia nyelvében mindez enyhén szólva is szokatlan, de Magyarország meghazudtolta volna magát, ha nem így konferálja föl saját elnökségét. Václav Klaus óta nem volt ilyen euroszkeptikus az elnökség attitűdje, persze illik ez a magyar nép általános euroszkeptikusságához, mi magunk pedig mindig is europesszimisták voltunk.

Az orbáni hatalomgyakorlás természetéről megvan a véleményünk, de az kétségtelen, hogy az európai uniós témákban nincs okunk szégyenkezni a csávó miatt. Vitya az megmondja.

Hajrá Európa, hajrá fehérek között európaiak!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr112562699

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hivatalosan is átvesszük az EU-elnökséget 2011.01.06. 12:17:01

A Parlament kupolatermében ünnepélyes műsor keretében veszi át Magyarország az EU-elnökség zászlaját Belgiumtól. Pénteken közös ülést tart az Európai Bizottság és a magyar kormány.

Trackback: Orbán Viktor csalódott bennünk 2011.01.06. 10:58:29

Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így. Ahhoz...

Trackback: Médiatörvény, mint gumicsont 2011.01.06. 10:31:59

Elég régóta téma a médiatörvény. Mondjuk nem ok nélkül. Gyanítom, az lesz a vége, hogy Orbán elvtársék "meghátrálnak". Idézőjelben. Van egy olyan halovány sejtésem, hogy ők nem is akarták 1:1-ben megvalósítani mindezt, csak kellett valami, am...

Trackback: Kormányzati körforgalom 2011.01.06. 09:51:09

Ajjaj, ismerős a történetecske, amelynek címe: Mindenki, Valaki, Bárki, Senki? Ha igen, nincs sok magyaráznivaló, ha nem, gyorsan tessék utána olvasni. Szóval az elmúlt időszakra hatványozottan érvényes a kormányzati kommunikációra az alkalmatlan jel...

Trackback: The Times: Orbán a thatcheri úton 2011.01.06. 09:45:31

 Csekély publicitást kap a honi sajtóban és a blogközösség vitafórumain is, de az Orbán-kormány tevékenységét közel sem övezi akkora idegenkedés, mint amennyire azt egyesek itthon láttatni szeretnék. Időről időre találkozhatunk ugyanis méltató, el...

Trackback: Okés, legyünk bacilusok! 2011.01.06. 09:37:52

A médiatörvény miatt élesen kritizálta a ZDF német állami televízió főszerkesztője - aki állítólag Angela Merkel bizalmasának számít - Magyarországot, a magyar kormányt és legfőképpen Orbánt. Peter Frey élő adásban egyebek mellett

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legalább nem hurráoptimista, mert az EU jövője tényleg elég kétséges mostanság.
magyarul ezt úhy hívják, hogy blabla, értelmetlen zagyvaság.
Ráadásul képzavar is van benne. A hordozórakéták mikor hajtanak végre kényszerleszállást?
Mellesleg Orbánnak igaza van. A monolitikus rendszerek, mint Kína és oroszország fejlődnek leginkább. Az ellustult Európa és az USA megállt és többet fogyaszt mint amennyit megtermel.

Igaza van, csak hát Orbán nem a diplomáciai érzékéről híres.
@DOOOOOOOOOOOOM!: Magyarul ezt úgy hívják, hogy egyedül megállapította, hogy a többi országgal együtt mi a baj. Nem tárgyalt róla, hisz nem szokása. Kinyilatkoztatott a diktátor, tehát úgy is van!
"a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre"
Ki az az ökör, aki ezt kitalálta?
Különben meg valóban értelmetlen hablaty az egész...
Speciel amennyi keveset én a történelemből tanultam, az az, hogy amelyik oldalra áll Magyarország, az fog veszteni.
"üzemanyagtartályai kimerültek, a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre."

- Hmmm... ha a repülő felmegy egyben és lejön száz darabban, azt nem leszállásnak nevezik.
Valamikor nagyon régen volt egy olyan vicc, hogy a kapitalizmus a szakadék szélén áll - mi meg egy lépéssel előtte
gratulálok ennek a majomnak
még azelőtt költözöm el innen, mielőtt az EU-nól kivágnak
aztán aki marad, magyarkodhat ezzel a seggfejjel
már bocsánat a kifejezésért,de ezt gondolom szeretett szélkakas Vezérünkről
Viktor akar lenni az EU Farkas Bertalanja!

Dobjuk össze neki az űrutazásra valót, téritse az Alieneket inkább...
@DOOOOOOOOOOOOM!: Tévedsz. Az lenne a blabla, ha a szokásos seggnyalós, valóságról tudomást nem vevő, problémákat elkenő bullshiteket nyomná. Rengeteg baj van Orbánnal, de most speciel ez egyenes beszéd. Nézz körül, mi nem igaz abból, amit állít?
@agyvihar: Miből gondolod? Mert meg kellene vizsgálni, hogy az EU végét kik vízionálják. Tulajdonképpen az USÁ-nak és az USÁ-t irányító pénzügyi csoportnak okoz gondot az EU létezése. Hogy képzelik egyesek itt Európában, hogy új hatalmi centrumot hoznak létre? Szét kell rombolni! Hiszen már az ókori Rómában rájöttek az "oszd meg és uralkodj" elvre.
Nagyon nem örülök annak, hogy Viktor is felült az ilyen hangoknak. Tudom, a hatalmának a csökkenését érzi, ha erős EU tagjai vagyunk. A mi jövőnk - szerintem - biztosabb európai irányítás alatt, mint ha az amik parancsolnának (mint az IMF-ben). Egyedül meg végképp elvesznénk. Ez még akkor sem lehet cél, ha Viktornak most nagyon tetszik.
fakopács 2011.01.06. 09:00:35:

Majdnem teljesen egyetértek. Az EU-nak már 20 éve vége lett volna, ha a közép-keleti országok nem csatlakoznak, ergo nem tudják ide "behányni" az áruikat és a tőkéiket úgy, hogy mi ne vihessük fordítva az áruinkat kifelé.

Oroszország és Kína is lufi. Az előző a gáztartalékai miatt, utóbbi az ingatlanbuborékai miatt.
Igazi diplomáciai ketrec/ököl-harcos ez a Viktor, ez még alapjában véve szókaroztató lenne, ha nem gondolná komolyan.
"Nehéz nem hallani, hogy Orbán itt az Uniót temeti, még ha a feltámadás esélyét is beleírja - milyen udvarias."
Ez a mondat egy jónagy csúsztatás. Szerinted ilyet mondanak arra akit temetnek "majd az új küldetésre való rátalálás katartikus, megerősítő és önbizalommal teli évei következnek"?
Te is tudod,csak nyilván az itt kommentelő barátaidnak és önmagadnak a valóságképébe nem fér bele, hogy Orbánnak itt sajnos igaza van. Az EU szarban van: hónapok óta téma az eurozóna szétesése, sorban kerülnek a csőd szélére a tagállamok és a "nagyok" egyre kevésbé akarják kihúzni őket a szarból stb.
Tény, bajban van az únió és új célokat, megoldásokat kell találni.
Amúgy meg mit vártok egy levélben szétküldött köszöntőtől, szerintetek valaki komolyan veszi azon túl,hogy jól hangzik-e vagy nem?
@agyvihar: Az EU jövője semmivel sem bizonytalanabb bármely más rendszer jövőjétől. Ez csak egy divatos lózung, hogy esik szét. Persze vannak fejlődési gondok - hol nincsenek. De a németek-franciák-hollandok és a többiek majd kinyögnek magukból valami megoldást a gondokra. Erre sokkal nagyobb esélyt látok, mint arra, hogy pl. Kína egy élhető normális országgá váljon, vagy akár Brazília. És folytathatnám még...

Mi jóval többet kapunk az EU-tól, mint amit adunk oda, és jól tennénk ha ez tudatosulna a fejekben.

És egyébiránt a nagy közösségek akkor is hasznosak, ha netán valaki nettó befizetővé válik. Már olyan értelemben hasznosak, hogy azok részeseként egyfajta védettségünk van a világban, míg azokon kívül van a bizonytalanság, a marginalizálódás, a jelentéktelenség. Szóval az az elemi érdekünk, hogy belül legyünk. Minden más lebegtetése csak zavart okoz a fejekben és ront a helyzetünkön.
A kínaiak csak mosolyognak az EU tehetetlen de a ripacs viselkedést nagyon szerető bürokratáin. Ők tudják, hogy gazdaságilag rövidesen lemossák az EU-t. Jeleneg még van ereje az EU-nak, de ahogy a gazdasági erő egyre inkább keletre helyeződik át úgy lesz az EU egyre nagyobb bajban. Orbán nagyon is jól látja a folyamatokat.
Műszaki cikket szinte már lehetetlen nem kínait venni. Ruházat szintén erőteljesen tolódik a kínai irányába. Élelmiszer talán nem, bár ebben sem lennék olyan biztos. És akkor mi marad ? Lehetünk köztisztviselők meg szolgáltatók. Majd levágjuk egymást haját.
Kína brutális összeget invesztál a kutatás fejlesztésbe, akkor amikor a magyarok adósságot törlesztenek és nem marad semmijük. Az EU országok sem állnak túl fényesen, az euró is döglődik.
És akkor a sok okos brüsszeli politikus azon sopánkodik, hogy mennyire nem finoman fejezte ki magát az Orbán, skandallum.
Egyébként meg miért kellene pont a mi országunk miniszterelnökének napsütéshurrá optimizmussal köszönteni bármit is, ez idegenszivűség:

en.wikipedia.org/wiki/Gloomy_Sunday
"gondterhelt arcélek, mélyen barázdált homlokok, a bizonytalan jövőről szóló beszédek, segítséget sürgető és válságtanácskozásokba süllyedő államférfiak és államasszonyok fogadtak. Mindehhez az euró eresztékeinek recsegése és ropogása adta a háttérzenét"

a kérdés, hogy átérzed e

www.youtube.com/watch?v=810WsQ1aJT0
A képzavaroktól függetlenül, speciel teljesen igaza van abban, hogy az EU nagy bajban van. Van, amiben még hatékony, de összességében nem sikerült elérnie azt a célt, hogy a vezető világgazdaságok közé lépjen.
Leginkább azért nem, mert ahány tagállam, annyiféle hozzáállás és pozíció.

És nem baj, hogy ezt ki is mondta. Amúgy is tudja mindenki, akinek egy csöpp esze van. De hogy valaki a megfelelő pozícióban (a soros EU-elnökség pont ilyen) ki is mondja, az azt üzeni az átlag Uniós polgárnak, hogy odafenn is tudnak a problémáról, és nem tesznek úgy, mintha nem lenne.
Az EU szarban van, de ettől még nem temetni kell, meg nem kell ilyen negatívan hozzáállni.

A hurráoptimista, nincs semmi gond hozzáállás még rosszabb lenne, de én jobban örültem volna, ha nem ilyen savanyú, negatív hangvételű ez az írás, hanem olyan amiből sugárzik az erő és az elkötelezettség a problémák megoldása iránt.
@Tibike15: Biztos jol ismered Kinat, a vilag tobbi nagyhatalmat, az USA-t az EU-t. Gazdasagilag, politikailag, es nem csak azon a szintem amit magukrol allitanak vagy amit masok gondolnak roluk hanem valojaban, belsoleg, alaposan, azokat is amiket el akarnak hallgatni. Es tudod mi lesz 20-40-60 ev mulva.
De ha jozan esszel belatod hogy erre nem lehetsz kepes akkor elhiszed Orbannak hogy o viszont igen? Hogy aki egy hulye jogszabaly miatt ossze bir veszni egesz Europaval az kepes ilyen melyusegu elemzesekre - a vilagon lathatoan egyedul? Azert is egyedul, tehat szemeleyesen o maga, mert semmifele ilyen jellegu stab nincs a hata mogott?
Mert szerintem nem.
Hogy megis akkor miert mondja ezt, mik ezzel a celjai? Ezt az olvaso fantaziajara bizom...
Új európai imádság:

"Orbán metafóráitól ments meg, Úram, minket!!!"

Remélem a butikos kommunizmus és a futball-okos kifejezésket is a képükbe vágja valaki! OMG!!!
Ha ezt a Média törvényt a Németek hozták volna, valamint Angela Merkel beszélne az EU hanyatlásáró, mindenki oda lenne meg vissza.
Mi a f@sz-ért nem lehet Magyar az aki jó irányba megy?
Maradjatok kicsik, Ti megtanultatok annak lenni.
@Lefetyke: "Leginkább azért nem, mert ahány tagállam, annyiféle hozzáállás és pozíció."

Ebben igazad van, de erre nem az a megoldás, hogy hagyjuk a fenébe az egészet.

Inkább legyen még föderálisabb az EU, majdnem annyira mint az USA. (Persze, különbözzön is tőle, de csak azért hogy a sajátunknak érezzük, és hogy kezelni tudja az eltérő nyelvek és kultúrák sokaságát)

Emberek EU-ja kell és nem az kormányoké

Az persze nem baj, hogy Orbán nyíltan felvet egy valós problémát, de megoldási javaslat hiánya nem tetszik.
Aki itt a koszos, galamb- és kutyaürüléktől átáztatott budapesti utcákra kinéz, joggal gondolhatja, hogy "az EU nagy bajban van", ez különösen igaz azokra, akik még idegen nyelveket sem beszélnek, így a vastagon lerakódott guano alól tényleg nem látnak ki.
Ez olyan volt, mintha valaki összeszart volna egy utcát, majd arról panaszkodna, hogy milyen koszos.

Az EU pont az olyan országok miatt van szarban, mint Magyarország. Ahol inkább felélik a lakosság nyugdíjmegtakarításait, minthogy elzárják a pénzcsapokat a csókosok elől és kirúgjanak néhány közszolgát.
ez a beszéd kicsit bosszú a nyugati antiOrbán sajtókampány miatt. én EU-hívő vagyok, de jó lenne, ha a nyugati jobboldal leszállna a magas lóról és egyenlőként kezelné a 2004-től csatlakozottakat -- ahogy a nyugati baloldal teszi.
Egyáltalán nem értem, hogy miért kéne az Unióról szólnia az első kiemelt résznek. Orbán hosszú hónapok óta temeti az elmúlt időszak kapitalizmusát, mert meglátása szerint az a válsággal megbukott. A pénz-kapitalizmus helyett a termelő kapitalizmust emlegeti, értsen ezen bármit is.

Amúgy is, meglepően nagy bárdolatlanság lenne egy beköszönőben az új elnöknek arról beszélni, hogy aminek az elnöke lett, az már nem tart sokáig. Ezt talán csak Gyurcsány tehette meg anno, amikor a szépreményű ifjú kommunisták élére állt, hogy aztán az aktuális reformjai kapcsán az egészet felszámolják.

A második kiragadott részlet is azt mutatja, hogy tenni szeretne az Unióért, hiszen a feladatokat sorolja. Ha viszont temeti az Uniót, akkor miért akarna bármit is megoldani. Inkább számolná fel egy gyurcsányi reformmal, aztán kalap kabát, nem kéne az euróra ácsingóznunk.

Összegezve, az a bejegyzés egy dologra volt jó, hogy kikerülhessen a címlapra. Gratulálok, ez legalább sikerült!
@Szeptim: @Leonard Zelig:
Tényleg? Pedig az ember hajlamos lenne azt hinni, hogy olyan dolgok sem tesznek neki különösebben jót, mint:
- Tony Blair, aki egy abszolút hazugsággal ugratta országát egy háborúba
- A francia államügyész, aki példátlan módon beleszól egy bírósági tárgyalásba az Alstom érdekében
- Az olaszok Berlusconi-ja, aki ellentétben a magyar kormánnyal valóban nyíltan fenyegeti a médiát
- Merkel,a kinek sok év kellett hozzá, hogy bevallja a multikulti megborult Németországban
stb,stb.
De igazad van, minden bajról ez a kemény 10 milliós csúnya Magyarország tehet...
@Marques: ne haragudj de azt kell mondanom, hogy nem értesz ahhoz amiről írsz.
Bogár László mint szellemi muníció, ez önmagát minősíti.
@annyi: Sikerult eljutni Orban EU (le)szereplesetol Gyurcsanyig, te tenyleg tudsz valamit!
@SzaGyu: Orbán nem mond le, soha. Bármi történik.
Komolyan mondom Viktor a 1920-as években naggyá tette volna az országot.

Valaki szóljon neki, hogy azóta eltelt majd 100 év és baromira számit a mondat is, nem csak a cselekedet.
@Marques: Oroszország nem lufi. Fejlett társadalom, hatalmas ásványi kincsekkel, óriási tudással. Kína lufi, mert az olcsó munkaerő hajtja, úgy hogy alig fogyaszt és semmi szociális háló. 20 év múlva Kínában óriási összeomlás lehet ebből.
de gusztustalan...

Mi nem tartjuk be a konvergenciakritériumokat, emiatt Izlanddal együtt mi dőltünk be először, és azóta is tőlünk hangos az Unió kormánytól függetlenül, de már nem csak a gazdaságunk katasztrofális helyzete miatt... Mi vagyunk Európa legbetegebb embere, és eközben az EU válságáról meg a nyugati civilizáció ciklusának végéről oktat ez a gumicsizmás. Felfogtátok, hogy pl. Hollandiában hogy olvassák ezt? Sírva fogják a fejüket, hogy mi a halál f.szának engedtek be oda minket a klubba. Ők köszönik, megvannak, és még szeretnének egy kicsit ebben a nyugati fertőben lubickolni pár száz évig. Na jó, már kicsit több mint 5% a munkanélküliségük (de azoknak is adnak rendes munkát).

Elegem van, én is inkább szeretném, ha a hazám ehhez a süllyedő, liberális, degenerált, válságoktól sújtott Nyugathoz tartozni. De úgy igazán, nem csak papíron. Torkig vagyok Bizánccal...

Basszus, de jó lenne, ha Viktor, vagy legalább a fizetett kommentelői itt valamelyik fórumon megneveznék azokat a keresztény államokat, amelyek a nyugatitól eltérő de sikeres modellt alkalmaznak, amiről pár hónapja követendő hablatyolt ez a barom. Komolyan, lécci, csak egyet. Oroszország? Argentína? Fehéroroszország? Vagy Afrikában keressük :))
@Cica75: Csalás, hamisítás vétsége miatt vádat kell ellene emelni...
Az EU tényleg válságban van. Nem Orbán beszél erről először. Pl. még az euro-zóna szűkítéséről is félkomolyan beszéltek mostanában. Az tán nem a válság jele, hogy olyanon morfondíroznak, hogy egy óriási vívmánynak tartott egységes pénz bevezetésben visszalépnek?

A multikulturalizmus bukásáról Merkel is beszélt. Kulturálisan sincs arculata Európának.

De ami a legfenyegetőbb (szerintem): a jelenlegi népesedési tendenciák szerint 20-30 év múlva a működést veszélyeztető mértékben fognak hiányozni a fiatal rétegek, és lesz egy csomó öreg, aki munkaképtelen, de a kórházakat működtetni kell, ... A bevándorlás láthatóan nem oldja meg a problémát. De ha meg is oldaná gazdaságilag, egy nagy tömegű kínai vagy arab/török bevándorlás a mai Európa végét jelentené.

Mi ez, ha nem súlyos, végveszéllyel fenyegető válság? Jól teszi Orbán, ha erről beszél.

És nem csak ijesztget: "Magasba lendítő küldetések után válságos árapály, kétségekkel teli útkeresés, majd az új küldetésre való rátalálás katartikus, megerősítő és önbizalommal teli évei következnek."

Jobb lett volna, ha csak valami udvarias maszlagot nyomat? Nem hinném.

De persze, ha valaki eleve gyűlöli Orbánt, az ebben is megtalálja a belekötési pontot.
Annak örülök azért, hogy ez a bohóc beírja magát a történelemkönyvekbe! Tíz húsz év múlva a leszármazottainak szégyen lesz, hogy orbán a vezetékneve!
@Mike36: Nem fogsz hiányozni, köszönjük az eddigi munkádat.
@Tibike15:

"...Kína brutális összeget invesztál a kutatás fejlesztésbe, akkor amikor a magyarok adósságot törlesztenek és nem marad semmijük..."

Tibike!

A kutatás fejlesztés (R&D) és a pofátlan lopás (reverse engeneerin - kb. visszafejtés) nem egymás szinonimái.
A kínaiak az utóbbit űzik, nem az előbbit!
Bízom benne, hogy a nevedben a 15 az életkorodra utal. Így még megbocsátható a tudatlanságod!
@Devil: Roosevelt-et is komplett hülyének állítótták be a legtöbben, politikusok meg közgazdászok, amikor nem a konvencionális megoldást választotta és keresztülnyomta a New Deal-t. Ez már csak így, az emberek szeretik a megszokott dolgokat.
Orbán politikájában én mindig a távlatosságot szerettem, van egy hosszútávú terve. Pl a Gyurcsány csak üvöltözni tudott, hogy reform vagy bukás, de aki kicsit is gondolkodik az semmilyen távlatos elgondolást nem tud az ő esetében felfedezni.
Orbán ellenben nagyon pontosan látja a magyar és szerintem az EU problémáit is és nem a konvencionális választ adja, ez összezavarhatja az embereket.
Pl a magyar helyzet. Növekszik! a funkcionális analfabéták száma, nyelveket alig beszélünk, nem vagyunk mobilisak és mindenki csal az adóval, ahol tud, alig van normális befizető. Most kaptak ez emberek egy motivációt, ha képes rá valaki és nem lazsálja el a tanulást, akkor lehet belőle jól fizetett dolgozó, vezető stb és ha gyereket is vállal, akkor az adózás szempontjából nagyon jól jár.
Tehát azok a jóeszű vagy ügyességű emberek akik eddig le...rták a tanulást, mert minek kell nekik jó állás, ha úgyis elszedik adóban a pénzüket (hány ilyent lehetett hallanni, meg olyant hogy nem túlórázok, mert kevesebbet kapok akkor az adó miatt, ami egyébként butaság, de nem lehetett nekik megmagyarázni)azok most talán megfeszülnek és látják értelmét a tanulásnak.
Lehet hörögni, meg fikázni az Orbánt, hogy miért meri meglépni a dolgait és miért nem csinálják a semmit tovább, ahogy a szocialisták, mert a magyaroknak az a konvencionális út, de én azt mondom inkább ne tegye.
Pontosan és nagyon jól látta, hogy a magas adók elveszik az emberek kedvét attól, hogy küzdjenek egy jobb állásért, a buta családi kedvezmények elszegényítik a gyerekes családokt és így az emberek kedvét a gyerekvállalástól és nagyon jól látja, hogy dolgozni kell nem segélyen meg rokkant nyugdíjon az éhezés szélén lavírozni.
Amúgy Kínát lehet szidni, de amikor azt olvasom, hogy 1000 milliárd dollárt terveznek befektetni a saját gazdaságukba 10év alatt és ennek az összegnek jókora részét kutatás fejlesztésre, akkor azt mondom, hogy igen a Kínaiak nem hülyék. Tudják, hogy műszaki cikket már tudnak gyártani, elfogadható minőségben, az árral sosem volt baj, de komolyabb dolgokat MÉG nem. Pl autó. De ez vajon meddig fog tartani, ha ilyen összegeket invesztálnak a fejlesztésbe ? Elárulom neked, hogy nem sokáig. A kínai sem butább nép mint bármelyik másik, és ha odarakják a kutatóiknak a forrásokat, akkor hamarosan már nem a csak koreai autók mossák le a németeket, hanem a kínaiak is. Aztán lehet majd sopánkodnia az EU-nak, hogy hogyan jutottunk oda.
Meg lehet azon sopánkodni, hogy miért nem finomabban fejezi ki magát az Orbán, meg nem jó a stílusa.
@Flúgatlan: Pont fordítva! Aki annyira imádja orbánt, észre sem veszi, hogy mekkora segg!
@Severus:
@Severus:
Görögország, Spanyolország, Portugália. Mondanak ezek a nevek valamit?
Gondolom nem, kedves fizetett kommentelő.
"...A helyzetet tarthatatlanságát legjobban illusztráló ír adósság a Nemzetközi Valutaalap szerint 2007-től 2011-ig 28-ról 93 százalékra növekszik, Spanyolországé ugyanebben az időszakban 42-ről 74 százalékra. Egyébként az Írország megsegítésére elköltött 90 milliárd euró semmiség lesz a Spanyolországnak előirányzott 500 milliárdhoz képest. Amint azt a német Die Welt nemrég megszellőztette, a jövőbeli Európai Valutaalap első etapjának szánt Európai Pénzügyi Stabilitási Alap 750 milliárd eurós apanázsát minden bizonnyal a duplájára kell majd emelni Spanyolország megmentéséhez..."

Rohadt módon hazudozol, az a baj...
@Tibike15: Látod-látod! Ezért kell közgazdász miniszterelnöknek! Nem pedig egy jogász!
@panteon: a németek megtehetnék! ök az unio motorja! de mi ? a fékek max!
orbán felszolalása es gondolatai ugy hatnak mintha 2hétre átvenné magyarország irányitását kolompar orban es mondana sok okosságot hogy kellene nekünk dolgozni helyettük ...
@Devil: Látom megértetted a lényeget, gratulálok!
Az az igazság, hogy Orbánnak kivételesen igaza van. Bár szerintem nem (csak) az EU-ról beszél (és pláne nem Magyarország elmúlt 20 évéről), hanem általában a nyugati civilizáció hanyatlásáról. Én is azt gondolom, hogy belátható időn belül (max 10 év távlatában) Oroszo. és Kína dominanciája fogja jellemezni nem csak a gazdasági, hanem a politikai világot globálisan. És ez a váltás nem biztos, hogy békés lesz, sőt...
Az, hogy diplomáciailag a szöveg mennyire helyénvaló, én nem tudom eldönteni. Nekem sokkal inkább az a bajom, hogy Orbán már egy ideje ezt hangoztatja, de a vészharangok kongatásán túl máshoz nincs fantáziája. Az kevés lesz, hogy benyalunk tövig Kínának meg az oroszoknak, mert az látszik, hogy sz@rnak a fejünkre. Én egy miniszterelnöktől és az Unió soros társelnökétől a megoldás irányába mutató okosságokat várok el, nem pedíg helyzetjelentéseket. És pláne nem fogadom el, hogy egyfajta szükségállapotot bevezetve, korlátlanul építi ki itthon azt a hatalmi rendszert, ami Oroszo.-ban és Kínában van. Erre biztosan nem kapott 2/3-os felhatalmazást.
@Muad'Dib:

-Tony Blair kormánya cserébe csúnyán megbukott
-Az Alstomnak van igaza. A szerződés felmondásának az igazi oka az volt, hogy időközben lecserélték az MSZPs kádereket FIDESZes káderekre, akik részt akartak az üzletből, és ezért kreáltak egy bürokratikus körülményt a szerződés felmondására.
-csak egy tagország gazdaságának összeomlása lehet hatással a többi EU országra, és ha nyugaton válságról beszélnek akkor errőr esik szó. Mikor Merkel a multikulti probblémáról beszélt, akkor is a szociális rendszer problémáit értette alatta, amit az iskolázatlan és ezért nagyrészt munkanélküli bevándorlók (beleértve a magyarokat) okoztak.
-Berlusconi az tényleg gáz, és nem csoda, hogy Orbán régi barátja
-Nem csak Magyarország, még ott van Görögország, Portugália, stb...
Számomra egyre jobban bebizonyosodik, hogy orbán egész egyszerűen megbolondult, megőrült, klinikai eset. Bár ha belegondolok, hogy MO. egyszer már hadat üzent az USA-nak, akkor talán nem is tűnik akkora marhaságnak. (de)
@lac666: Ne törődj vele.
A narancs héja hiába vastag, attól még egy gyorsan romló gyümölcs.

Majd rájönnek...
@M1rage: igazad is van
majd vizionálhatod szeretett Vezéreddel a rothadó kapitalizmust, amely a bukása szélén áll
nekem előnyös az EU, ugyanis rengeteg lehetőséget adott, te meg zárkózz csak be, illetve dörgölőzzetek Putyin apátokhoz, ahogy az jó elvtárshoz illik
@pokesz70: 3 éve meg még rühellte az oroszokat
az az ember úgy vált nézeteket, ahogy más alsógatyát
@Szeptim:
"...Tony Blair kormánya cserébe csúnyán megbukott..."
Hát igen, egy háború igazán semmiség ezért. Éljen a liberális Európa...
"...Az Alstomnak van igaza..."
Teljesen mindegy kinek van igaza. A magyarországi "demokraták" végigordibálnák a nemzetközi sajtót, ha hasonló eset történne itthon (értsd: egy államügyész befolyásolna egy olyan ügyet, ahol semmi keresnivalója)
"...Mikor Merkel a multikulti probblémáról beszélt, akkor is a szociális rendszer problémáit értette alatta, amit az iskolázatlan és ezért nagyrészt munkanélküli bevándorlók (beleértve a magyarokat) okoztak..."
Amit ők maguk állítottak be Szent Grálnak, azaz, hogy majd jól megoldják az elöregedés problémáját, mert majd jól átképzik őket. Aztán mégsem...
"...Berlusconi az tényleg gáz..."
Érdekes, őt még sem kíséri európai felháborodási és szolidaritási hullám, mikor újságírókat fenyeget. CSak egy két nagyon halk ejnye-bejnye.
@Tibike15: aha, szal ezért nem nyúl semmihez
és ezért az adóemelés 300e alatt
áh... most már értem!
@lac666: "Pont fordítva! Aki annyira imádja orbánt, észre sem veszi, hogy mekkora segg! "

Súlyos érveid vannak, mondhatom.

Szerinted nem küzd az EU komoly problémákkal? Néhány konkrétat én és mások is említettek itt, de igaziból biztos Te is tudsz ilyenekről. Ha meg vannak igen válságos problémák, arról nem kell beszélni?
@Tibike15: "Pontosan és nagyon jól látta, hogy a magas adók elveszik az emberek kedvét attól, hogy küzdjenek egy jobb állásért, a buta családi kedvezmények elszegényítik a gyerekes családokt és így az emberek kedvét a gyerekvállalástól és nagyon jól látja, hogy dolgozni kell nem segélyen meg rokkant nyugdíjon az éhezés szélén lavírozni."

Nem mondod, hogy ekkora formátumú prófétának kell lennie a magyar miniszterelnöknek? Jóember, ezt bármelyik kocsmatársaság elmeséli neked 3 sör után. Nem érzed rettenet szomorúnak, hogy ilyen alsótagozatos evidenciák felismerését valamifajta profetikus teljesítménynek tüntetsz fel? Mekkora lehet a szellemi kapacitásod, ha ez a társadalomfilozófiai Mariana-árok Himalája-magasságúnak tetszik neked?
Egyébként ez is egy roppant érdekes írás a nincsproblémaazeuval csakmivagyunkagond fetisisztáknak:
www.bloomberg.com/news/2010-11-16/euro-dominos-will-fall-until-currency-is-split-commentary-by-matthew-lynn.html
@panteon: "Mi a f@sz-ért nem lehet Magyar az aki jó irányba megy?"

Mert ez a keletre masírozás pl. NEM a jó irány.

És aki azzal jön, hogy Kína meg Oroszország hogy prosperál, akkor talán fáradjon el előbb oda, és nézze meg. Aztán menjen el Katalóniába, Hollandiába, Angliába, Svédországba. Aztán tessék szépen végiggondolni megint...
Viktor szeret hablatyolni, de ez most pont nem erről szól. Csak azt kommunikálta a nyilvánosság felé, amit előtte a nagyfejűekkel megbeszéltek zárt körben. Tényleg nagy a szar, és a tagállamok között kiéleződő konfliktusok (nem csak a mieink) arról szólnak hogy kinek kell a szart megenni
@Severus:
A befektetések szempontjából édes mindegy hogy élnek az emberek arrafelé. Ezt pontosan mutatja, hogy mind az EU, mind az USA a gyakori éles kritikák mellett nem győzi nyalni Kína seggét, némi pénz reményében. A nyugati országok pedig egytől egyik megkötötték a maguk kis gáz szerződését a ruszkikkal a nagy fújjolás közepette mintegy mellékesen...
@Severus:
Ez hülyeség, Oroszországgal meg Kínával nem azért kell kooperálni mert jól élnek. Ha rosszul élnek az magyarul azt jelenti hogy olcsó a munkaerő, tehát pont egy okkal több az előnyös együttműködésre. Vagy azt gondolod a gazdag államokban alig várják hogy a jólétüket megosszák velünk?
@Mike36: Nem semmi sötétség van a fejedben:) Teljesen értelmezhetetlen velem egy mondatban említeni Rettegett Viktort, Putyint, EU-t, tekintve, hogy pont leszarom mindet. Amire utalni kívántam az az, hogy - ahogy "vezéred" Ferenc mondotta - el lehet menni.
Itt ugyanis senkit nem érdekel, hogy Te mikorra időzíted a lelépést, mint ahogy az sem érdekel senkit, hogy a posztoló mikor szeretne nyaralni menni.

Teccikérteni?
Spengler? Bayer még ír neki beszédet? :P
@agyvihar:
"Legalább nem hurráoptimista, mert az EU jövője tényleg elég kétséges mostanság."

A világot az viszi előre, hogy vannak, akik a az első nehézségnél tovább dolgoznak, nem hagyják azonnal veszni.
Bár ezt itt hiába magyaráznám.

Hátradőlni, hogy na, a nyugati nagyúr elbaszta, várjuk meg mit épít a keleti nagyúr - ez meg olyan magyaros.
@Muad\\\'Dib: Merkelt csak hagyd békén, ha kérhetem. Mert ő egy "Államférfi", még ha szoknyában jár is.

És a multikulti kísérletet pontosan több évtized után csabad csak értékelni. Azt épeszű ember nem gondolhatja, hogy egy ekkora volumenű kísérlet sikere néhány év után már megbecsülhető. Egyébéként szerintem nemes és szép kísérlet volt - megérte megpróbálni, bármi is lesz a kimenetele. De az a kimenetel majd modnjuk 50 év múlva lesz teljes biztonsággal megítélhető.

AZ EU is olyasmi, amit majd 100 év múlva látnak az utódaink sikernek, vagy kudarcnak. A birodalmak nem pár évtized alatt állnak össze. Még a szétesésük is ennél hosszabb agonizálással történik, de a kialakulásuk meg ettől jóval hosszabb folyamat.
@Gazz:
Így is van, Vitya nem hazudik. Jó, van hogy liberális a Fidesz, akinek az SZDSZ gyűjt szavazócédulát és Magyar Narancs az újságja, de képes népnemzeti konzervatív párttá válni. van amikor csuhás a pap, de ha kell páoai audenciára megy. van hogy Torgyánnal nem lép szövetségre és van, de ha ez kell a hatalomhoz, akkor megteszi. van, hogy kiáll a közmédiumok kézivezérlése ellen is, lásd: www.fidesz.hu/index.php?Cikk=16247
elég nagytudású ahhoz is, hogy bírálja az MSZP-t a kínai üzletei miatt, vagy szidja a multikat, majd hatalmon ugyanezt csinálja.
olyan, mint udvari lantosa, Ákos: azt csinálja, amiből pénzt hisz, pár évente megújul (ez egy MSZP-s esetén a köpönyegforgatás), de a két legfontosabb hasonlóságuk: kritizálni nem lehet, illetve elég humbug módon fogalmaz mindkettő ahhoz, hogy bármit bele lehessen hallani. "itt a költő azt akarta mondani, hogy..."
sima fekete-fehér kérdezz-felelek játékban már többször leszerepelt.
viszont cserébe a birkák hálásak a lózungért, megadja a népnek, amit kér.
Bakker, ekkora képzavart!
De a lényeg felett sikerült átsiklani. Vazze, ez tényleg ki akar lépni az EU-ból.

Ezúton szeretnék elhatárolódni, mint magyar állampolgár orbán viktortól. Ugyanis nekem teljesen más a véleményem, így nem is az én véleményemet képviseli amikor ilyeneket mond. Mellesleg én biztos nem így viselkednék egy ilyen fontos tisztség birtokában, pedig még politikusnak se tanultam...
hajajjaj...vajon hogy értelmezik a belgák vagy a hollandok azt hogy "bringing Communism to its knees" 2011ben?????? no worries..
@Dr. No: "Bogár László mint szellemi muníció, ez önmagát minősíti." BOGÁR LÁSZLÓ KITŰNŐ PÉLDA ORBÁN ÉS A SZÉLSŐJOBB KAPCSOLATÁRA, UGYANIS EZ AZ EMBER AZ ELSŐ ORBÁN_KORMÁNYBAN ÁLLAMTITKÁR VOLT!!! bogár lászló egy idióta félnáci, matolcsynál is butább, egyébként őrá hivatkoznak a jobbos tetvek, hogy nettó befizetők vagyunk az eu-ba..irányelvei kb: zsidó világösszeesküvés és társai...
Ameddig az európai biztosok kidícsért egykori káderek, ameddig az euro-bürokratákat kizárólag a zsíros napidíj és költségelszámolás érdekli, ameddig egy megbukott belga az EU miniszterelnöke, addig SEMMI JÓ nem jöhet az Európai Unióból!
ja igen, azt tudja valaki, hogy miért jó az, hogy a Brókernet tisztára mos bármilyen pénzt a Járai-féle CIG Pannónia Zrt.-n keresztül? Miért jó az Viktornak, hogy a cimbijén keresztül el lehet tüntetni évvégén az APEH elől kvázi akármennyi pénzt, miközben görcsösen kapargatják be az államkasszába a lóvét százezrenként?
@azenit: Azt én se akarom, félre ne érts.
Egyébként igen, kell konstruktív javaslat is, de a probléma felvetése önmagában is eredmény.
Főleg, mert amilyen most Orbán Viktor nemzetközi sajtója, ha bármilyen javaslatot is tenne, azt tuti lehurrogná mindenki, függetlenül attól, hogy jó-e vagy sem. Ez odakinn is ugyanúgy működik, mint kis hazánkban.
@Flúgatlan: Olyan súlyos érveim vannak, mint neked! Idézlek:"De persze, ha valaki eleve gyűlöli Orbánt, az ebben is megtalálja a belekötési pontot. "
Az EU problémákkal küzd, igen! Nagy megállapítás!

Szerinted normális ezt így előadni: "Egy derűlátó korszak lezárult, egy küldetés véget ért, egy nagy elhivatottság üzemanyagtartályai kimerültek, a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre."
Ráadásul egy olyan szájából, aki a jogállamiság alapszabályait rúgja fel! Nem csak szerintem! Nézz körbe a világban! Persze lehet, hogy csak meg nem értett zseni, ugye? Rajta röhög mindenki! Igazi bohóc!
Pont hétfőn 12:30-kor volt a martonyi az MR1-en. Elméletileg arról kellett volna szólnia mit is fognak csinálni a magyarok az EU elnökség alatt, meg mennyire lesz sikeres.

Ahogy dőlt a betűleves a szájából végig olyan érzésem volt, hogy gyakorlatilag az égadta világon semmi lényegeset nem mond.

Hát ilyenek képviselnek bennünket. Azt megtanulták hogyan kell a semmiről beszélni órák hosszat, ami még talán egy eccerű állampolgárnak elmegy, de amint profi diplomaták közé kerülnek hamar kiderül a turpisság.
@tálca nélküli miniszter: Leszámítva azt a rengeteg környezetvédelmi szabályozást, az irdatlan mennyiségű pénzt - ami Magyarországon mindenben benne van, ami az elmúlt négy-öt évben épült (a falubéli kátyúzástól a négyes metróig) -, az áruk, szolgáltatások, munkaerő szabad áramlását, az eurót...
Sok mindent nem kellő hatékonysággal végez az EU, néhány dologban kifejezetten béna, másban még tán ártalmas is - de van a mérlegnek egy másik nyelve is, és oda valamiért soha nem szedik össze a dolgokat.
hálátlanok vagytok.

jó, a hordozórakétás faszság az gáz, de nincs benne helyesírási hiba legalább.
@Lefetyke: szegény vikinek rossz a sajtója. milyen furcsa..a sok hülye világlap... tehát vityánk bármit mond úgyse hisznek neki.... ezért kéne eltűnnie... fő célját, az eu-ból való kilépést népszavazással kell hitelesítenie... akkor meglátnánk, mennyien állnak mögötte
@tálca nélküli miniszter: "egy megbukott belga az EU miniszterelnöke"

Már bocs, de Magyarország miniszterelnöke szerinted kicsoda?
@vajdasagi:
Ó, pontosan lehet már értékelni a multikulti eredményét:
"...Az európai születési lista élén Franciaország áll 1,9 százalékos aránnyal, a végén Spanyolország szerepel 1,1 százalékkal. De a franciák még így is bajban vannak, mert a muszlim lakosság születési aránya 8,1 százalékos, aminek következtében a húsz évnél fiatalabbak 30 százaléka ma már muszlim. A nagyobb városokban, mint Nizza, Marseille vagy Párizs, ez az arány eléri a 45 százalékot is. Húsz év múlva minden ötödik franciaországi lakos iszlám hitű lesz, a borúlátók pedig attól tartanak, hogy negyven év múlva Franciaország iszlám köztársasággá válik.
Az elmúlt 30 évben Angliában a muszlim lakosság száma 82 ezerről 2,5 millióra nőtt, és már ezer mecset található az országban. A 16 milliós Hollandiában az újszülöttek 50 százaléka muszlim, és 15 év múlva a lakosság fele iszlám hitű lesz. A tízmilliós Belgium polgárainak 25 százaléka az iszlámhoz kötődik, és az újszülöttek 50 százaléka szintén muszlim. Az előrejelzések szerint 2025-re az újszülöttek aránya itt 1:3 lesz az Allah-hitűek javára..."
Éljen a szép új iszlám Európa. Biztos sokkal jobb lesz, mint a csúnya keresztény volt...
Tisztelt Blogger!
Megkeseredett a számban a reggeli kávé, amikor ezt a Vitya, meg BogárLacizást olvastam.

Természetesen egyikünk sem megy a szomszédba pörköltszaftos pólóban a disznószaros gumicsizmáért, mert nálunk ez mindenhol kéznél van...
Ez nyelvi- és irodalmi tény.
Neked azonban végre ki kellene húzni a fejedet a nagy teletojt liberális biliből és körbe tekintve, érzékelni az általad finoman hímzett eurokraták bársonyos stílusa mögött a betonkemény saját érdekeket.
Az általad festett kép, azaz hogy Orbán Viktor vörös-iszapos gumicsizmában szállt bele a kis eurokraták bordakosarába legalább olyan valósághűnek hat, mint Marcel Duchamp piszoárja mint tiszta forrás.

Ezzel ellentétben Orbán Viktor egy földbe taposott nép által megválasztott vezető, aki igazán kulturáltan próbálja értésére adni a pofátlan nemzetközi bűnszervezeteknek, hogy nekünk is lennének érdekeink.

Tudod sokan vagyunk, akik bizony egy kicsit erőteljesebb hangvételt is szívesen látnánk, no akkor a Te kis finom liberális lelked vajon hogyan reagálna, ha már Orbán Viktorra is buborékokat eregetsz a liberódba...
@Muad\\\'Dib: Ejnye fim, de magadra veted ezt a fideszes bérkommentelőt. Akkor meg is neveznéd a sikeres mintát követő keresztyéni szellemű országokat? Hátha a propagandaosztályon erről is kiokosítottak. De most komolyan, hadd tanuljak? Botswana pl. keresztény is meg tök sikeres is. A Transparency International szerint pl. a 33. legkevésbé korrupt állam. Magyarország az 50.. Van hova fejlődnünk...

"Görögország, Spanyolország, Portugália. Mondanak ezek a nevek valamit?"
Mondanak, kettőben éltem is ezek közül. Nos, ezerszer élnék inkább megint egy válságtól porig sújtott Barcelonában, mint egy prosperáló Moszkvában, vagy Mandzsúriában, ha ugyan érted, mire gondolok, de kétlem. De tudod mit, menj inkább oda, nézd meg és ott is oszd kicsit az észt. A Hatalom iránti feltétlen rajongás már megvan.

Amúgy meg a felsorolt dél-európai országok épp nem azért kerültek most szarba, mert a költségvetési szigorukról lettek volna híresek, vagy mert olyan remekül valósították volna meg a kapitalizmust. Spanyolországban sem Katalónia van szarban, azt elhiheted. Hollandia. Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia, Svédország, stb. most húznak egyet a nadrágszíjon, de kibírják a pár szűk évet. És értetlenül néznek erre a zavaros fejű alakra meg a félcédulás gazdasági miniszterére. Mi vagyunk szarban, akik mindig jobban tudjuk.

Most pár évig nyugodtak lehetünk, amíg az einstandolt manyup vagyon kitart, de utána? Mi fogja fedezni a hiányt?
@Severus:

Segíts nekem... fel tudnál sorolni néhány jól prosperáló üzemet a 90 óta privatizált és külföldi tőke által megvett és "üzemeltetett"-ek közül?
Mondjuk az élelmiszeriparból, a könnyűiparból, vagy a nehéziparból csemegézz kérlek...

Miért van az, hogy az első dolga volt ezeknek az általad említett országoknak, hogy az ide helyezett tőkéjükön megvett konkurenciát leépítették és megszüntették?

A hozzád hasonló szoclibek miatt nem kellett nekünk a keleti piac, aki a szarabbul csomagolt (de nem rosszabb minőségű) termékeinket halomszámra megvette. Kellett inkább a nyugati tőke, meg a seggnyalás, mert azt gondoltátok, hogy ha papíron oda tartoztok, akkor már nem lesztek büdösek se... komolyan ennyi csak az IQ? Mindössze egy új piac vagyunk a nyugati tőke számára, aki kihasználva a volt keleti blokk országainak elmaradását pénzügyi és gazdasági téren, illetve a kommunista apparátus átvedlését korrupt vállalkozói és politikai réteggé, idetelepedett degeszre keresni magát.

Vitatkozhatunk erről, ha gondolod, de szerintem értelmetlen. Csak nézd meg pl. hány bank világosította fel RENDESEN és KORREKTÜL a hozzá nem értő ügyfelét a hitelfelvétel előtt, legyen ez vállalkozó, vagy magánszemély? ...és ne hidd, hogy ez csak Magyarországon probléma.
@Tibike15: 2011.01.06. 10:18:59
Te 15éves vagy és tudatlan, vagy idősebb és tényleg ennyire ökör vagy?

Az nem lehet, hogy egy embernek ennyi esze legyen!
Biztonságban vagy, mert az eszed miatt senki nem fog téged elrabolni.

Éppen ezért ne is bujkálj, ne fektess bele energiát, mert ennyi ésszel nem kellesz a kutyának se. -Az a csoda, hogy egyáltalán tudsz írni. (Még ha sz@rul is)
@Severus:
Magasról, ismétlem, magasról szarok a fityeszre. Azzal a hülyeséggel nem tudok mit kezdeni, amikor valaki azzal jön, azért nem jó a keleti nyitás, mert hogy élnek ott az emberek. Pont olyan szinten teszek rá, mint az összes multinacionális vállalat, amely köszöni szépen imádja Kínát. Vagy, mint az USA, akik az államadósságuk nagy részét Kínával fizettetik.
És te is inkább olvasgasd a belinkelt cikket (ezt hidd el nem az orbán megbízásából írták):
@Muad\\\'Dib:
@Severus:
"...Ejnye fim, de magadra veted ezt a fideszes bérkommentelőt. Akkor meg is neveznéd a sikeres mintát követő keresztyéni szellemű országokat?..."
Pl. USA. Ugyanis ott minden háború előtt elhangzik némi Istenre hivatkozás. Választási kampány pedig nem is lehet enélkül. Obama is azzal hasalt el majdnem, hogy iszlám hitű állítólag. Kapott is érte hideget-meleget, hiába tagadta.
@puffatag: Egy időben elég szorosan követtem ennek a sonnenrad-os seggfejnek, a Matolcsy által vitt transzcendens közgazdaságtan alapítójának a munkásságát, tudom, kiről és miről van szó.
@lehet más a handa-banda: "Ez hülyeség, Oroszországgal meg Kínával nem azért kell kooperálni mert jól élnek. Ha rosszul élnek az magyarul azt jelenti hogy olcsó a munkaerő, tehát pont egy okkal több az előnyös együttműködésre. Vagy azt gondolod a gazdag államokban alig várják hogy a jólétüket megosszák velünk?"

Nemnem, itt nem arról van szó, hogy kivel kereskedünk, hanem arról, hogy milyen rendszert fogadunk el mintának. Sajnos Viktor tanácsadói köre már egy jópár ée azt mantrázza, hogy vannak más alternatívák is, mint a nyugati kapitalizmus,és ilyenkor Oroszországot és Kínát hozzák. (ld. Kéri László: Rendszerváltások Magyarországon.) Sajnos mi még azt sem valósítottuk meg, de már nem kérünk belőle? Ez olyan mit a viccben cseléd felesége, akinek a férje elhozza a grófnő egy receptjét, mert ízlett neki a sütemény, amivel megkínálták. Aztán rétesliszt helyett csak málé van, tejszín helyett csak tejföl, vaj helyett csak zsír, a cukor, mazsola meg a mandula kimarad, és a végén fújol a derék asszony, hogy mit esznek ezen a vackon a hülye grófék.

Egyébként meg ha az olcsó munkaerő miatt kooperálás alatt azt érted, hogy majd olcsón dolgoztatunk velük, és azt eladjuk, akkor elmondanám, hogy pl. a gyógyszeriparban igenis van erre precedens. Pl. a magyar gyógyszergyárak előszeretettel építenek Oroszországban üzemet, aztán az összes környezetszennyező technológiát kiviszik oda, mert ott mindent szabad. Na, kösz, akkor inkább maradnék az EU-ban. Viktor meg menjen egyedül back to the USSR.
@salamander: Az elmúlt 20 évben a választott vezetőink aprópénzért eladták a nyugatnak a magyar állampolgárok jövőjét. Bizony 1998-2002 között IS.
Nagy tévedés azt hinni, hogy mindezt a hűdenagy kizsákmányolást a "pofátlan, nemzetközi bűnszervezetek" egyedül meg tudták volna csinálni.

Ebben minden, a rendszerváltás óta jelentősebb posztot betöltő "politikus" benne volt. Most majd ezek fogják rendbetenni az országot és az EU-t? Ugyanmár!
Sajnos egyvalamihez értenek, a pofázáshoz, máshoz nem. De a szövegelésüket is csak az veszi be akinek egy bizonyos szint alatt van az IQ-ja.
@Severus: 2011.01.06. 11:18:44
"Most pár évig nyugodtak lehetünk, amíg az einstandolt manyup vagyon kitart, de utána? Mi fogja fedezni a hiányt?"

Orbán már tudja az ezután következő lépést is.
X vagyon fölött kemény vagyonelkobzás lesz, és a bankokban tartott megtakarításnak egy nagyobbik részét bevonja az állam tulajdonába.

Tehát lesöpri a padlást. -No ekkor szakadozik szét az a most még oly büszkén viselt narancsszínű mellény.
@Severus:
"...Most pár évig nyugodtak lehetünk, amíg az einstandolt manyup vagyon kitart, de utána? Mi fogja fedezni a hiányt? ..."
Mert az IMF ingyen adta a pénzt. Sőt, szeretetből, mert a nyugati világ a szeretetét szeretné kiterjeszteni mindenhová.
Azt szerinted ki fogja megfizetni? Ugyanúgy én, meg a gyerekem, meg az unokám. És, ha az is elfogy? Ha már majd hitelekből sem tudjuk fizetni a hiteleket, akkor mi lesz? Az sokkal szebb államcsőd lesz? Mert az legalább a büszke nyugati ország éhen döglése lesz.
A szar mindenképpen büdös, akárhonnan is kapjuk...
@Muad\\\'Dib: Aha, és az USA mennyiben NEM követi a nyugati liberális kapitalista gazdaságmodellt? Mert ui. a vezéred egy performanszában, (tudod, amikor Kekesre is hivatkozott.. :) ) emlegette, hogy vannak más országok, keresztény országok, amelyek tudják a megoldást, szemben a hanyatló nyugattal. Nyilván Oroszországa gondolt, csak ciki kimondani.

Na ebből én nem kérek.
@AkarkiJ: Ugye te nem tanultál marketinget?
@Muad\\\'Dib: "Azt szerinted ki fogja megfizetni?"
Átfogalmaznám a kérdést: a magasabb kamattal érkező nem IMF kölcsönt ki fogja megfizetni? Ingyenpénz nincs. Az állampapír-hozam pedig mindig is magasabb volt, mint az IMF kamatai.
@kovi1970: "Kedves elvtársak (..sak..sak.sak)
Nagy öröm számomra (..ra..ra..ra)
Hogy itt állhatok a dolgos munkás paraszt nép előtt (..lőtt..lőtt..lőtt)
Nagy feladat áll előttünk (..ünk..ünk..ünk)"

Lássuk be: azért volt kitől tanulniuk! ;)
@Severus:
Nyilván nehéz lehet számodra felfogni, szóval elismétlem. Leszarom a fityeszt orbánostól, mindenestől. Az egész csoffatag rendszerünkre teszek magasról. Rohadtul nem érdekel mit mondott és kinek. John Kekes pedig igen komoly problémákat vetett fel, már jó ideje, aminek szinte minden előrevetített eredménye be is következett a válság idején.
Az USA pedig külön eset mit és hogyan követ. Kérdéses, ki mennyire örülne, ha itt is olyan szabályozások lennének, mint ott. Valóban kőkemény kapitalizmus, de akkor viszont nyugodtan flangálhatnának horogkeresztes pártok az utcán, a határon még fegyverrel is...
@Muad\\\'Dib: Tudom, Viktorod csak abban tud gondolkozni, hogy hitelfelvétel, vagy manyup einstand, mert "kormányozni" akar, de van más megoldás is. Talán pl. nem kéne többet költeni, mint amennyi bejön az államkasszába, és voila, nincs hiány, csökken az adósság. A két viláágháború között ezt csinálta Bethlen, amikor konszolidálta az országot... Előbb szufficitbe hozta az államháztartást, aztán a népszövetségi kölcsönt eltapsolhatta Klebrsberg az oktatás fejlesztésére. De Magyarországon csak az utóbbira szeretnek emlékezni, azt hogy ennek egy brutális megszorítás volt az ára, az nem trendi. Meg persze az sem, hogy ehhez is kapott az orszáhg a nyakába Népszövetségtől egy főbiztost, Jeremiah Smith személyében, aki a teljes magyar költségvetést ellenőrizhette... z kéne lassan most is, mert úgy látszik, magunkat képtelenek vagyunk igazgatni...
Én büszke vagyok orbánra. hiressé teszi a magyart ugy mint régen volt.

Más kérdés hogy kiröhögnek minket hogy mit pattog ez a bohoc mondjuk németországnak:D

Saját népét megosztja, de majd ö megmondja a tutit
@Muad\\\'Dib: Elhiszem, hogy nem vallod magad fideszfannak, többet már ne írd le. De akkor miért véded állandóan?
@Severus:
Aha, biztos ezért vagy olyan büszke a nyugatra:
"...Where next? Portugal, most obviously.
The country had a deficit of 9.3 percent of gross domestic product in 2009, the highest in the euro region after Ireland, Greece and Spain. The government aims to narrow that to 7.3 percent this year, but whether that is achievable is doubtful."
bloomberg.com

Jó látni, hogy ott a hiány rendben van...
@Severus:
Nem állandóan védem. Leírtam mindenhol, hogy sok hülyeséget csinál. A világvége hiszti ellen vagyok, valamint az ellen, ha azt gondolja bárki is, hogy itt a jólelkű nyugat aggodalmáról van szó. Mert ez kapitális baromság...
Ha tényleg olyan jó Orbán mint amilyennek hiszi, akkor júliusra az Európai Unió is két táborból fog állni. :))))

Ha meg nem, akkor bebizonyosodik, hogy mi vagyunk hülyébbek az európai átlagnál....
@Muad\\\'Dib: "Azzal a hülyeséggel nem tudok mit kezdeni, amikor valaki azzal jön, azért nem jó a keleti nyitás, mert hogy élnek ott az emberek. Pont olyan szinten teszek rá, mint az összes multinacionális vállalat, amely köszöni szépen imádja Kínát."

Nem az a baj, hogy a határon cashben eladjuk a termékeinket, vagy itt-ott gyárat építünk, vagy hitelt kapunk (mert Kínánakl pl. az államadósság finanszírozásáért nyalunk) hanem az, hogy én attól tartok, hogy - nyilván nem minen téren - de mintának tekintik az ottani rendszert. Itt elsősorban a kiemelt állami szerepvállalásról, voluntarizmusról van szó a "szabad kéz" elvét követő liberális gazdaságfilozófiával szemben. Csak a nagyobb állami szerepválalásnak már vannak nyugati hagyományai is, de a jelek szerint ez neki kevés. Sajnos azonban nem lehet úgy alapjaiban megváltoztatni a kapitalista, magántulajdonon alapuló gazdasági rendszert, hogy az ne változtatna meg mindent. Meg persze tetszik nekik az erős, egy vezető köré épülő politikai rendszer is, minek tagadjuk.

És köszönöm, egy ilyen kísérletben már éltem a 80-as években, nem kérek megint belőle.
@ashnur:

Nem haragszom, meglehet nem értek hozzá. Melyik része nem stimmel?
@röhögő:

Szerintem az is lufi lesz. De azt nem vitatom, hogy rengeteg ásványi anyag és tényleg magas tudás jellemzi az oroszokat.

Amíg nincs valódi hozzáadott érték a termékhez, szolgáltatáshoz, addig lufi. A fejlődő országoknál magasabb ez a százalék, mint a spekulatív országok esetében.
@Muad\\\'Dib: "Aha, biztos ezért vagy olyan büszke a nyugatra:
"...Where next? Portugal, most obviously.

Jó látni, hogy ott a hiány rendben van..."

Ez most mi? Hát épp az a gáz, hogy magas a hiány... És nálunk is az lesz megint, ha elfogy a manyup zseton...

Csak Nekem meg attól van herótom, hogy csőstül jön a kritika külföldről hónapok óta (AB, manyup, KT, stb.), és érdemi reakció nincs a kormány részéről, csak leszocialistázzák a kritkusokat, vagy ha nem megy (mert vérkonzervatívok), akkor meg gazdasági érdekeket vízionálnak minden mögött. És a jobboldali kommentelők is csak relativizálnak meg a kritikusokat támadják a kritika tartalma helyett.

Ez brutális struccpolitika. Igen, nyilván Merkel védi a német cégek érdekeit, de észre kéne venni, hogy nem csak ez kevés lenne, a kritika ül, mert nagy dilettantizmus van itten kérem, és ez egyre nyilvnvalóbb mindenütt.

Nyilván nehéz kezelni a kognitív dissonanciát, de nem az a megoldás, hogy felvesszük a mindenki ellenünk van pózt. Ha tényleg ezt tesszük, akkor eljutottunk Szerbia szintjére...

Nincs itt keleti alternatíva... Nálunk azt a Balkánnak hívják. Na, oda tartunk.
@Severus:
Pontosan elég lenne a nyugati állami szerepvállalás mértéke, mivel nagyrészt jóval magasabb, mint a magyar. Csak épp az a bökkenpő, hogy a nyugat már erre is azt mondja, hogy vad államosítás, meg kész Kína, meg hasonlók. Persze miért is mondana mást? Ha neki van itt egy cége, aki kaszál miét lenne neki érdeke, hogy ne legyen? Mint anno a franciák, akik nem győztek államosításról sápítozni azon vízmű cég miatt, akit otthon már rég kitúrtak az állami cégek javára. Nice...
@Severus: javítom:

"Ez brutális struccpolitika. Igen, nyilván Merkel védi a német cégek érdekeit, de észre kéne venni, hogy csak ez kevés lenne, a kritika azért ül, mert nagy dilettantizmus van itten kérem, és ez egyre nyilvánvalóbb mindenütt.
"
@Severus:
A gyógyszergyártás példa elég rossz, ezt azért merem állítani mert közelről ismerem.

Árut pedig BÁRHOVA el kell adni ahol megfizetik, és BÁRHONNAN meg kell venni ha érdemes. A most gazdag országok attól gazdagok, hogy ezt a gyakorlatot követték (sok példát fel lehetne sorolni, de ezek részben közismertek, részben pedig sokan el se hinnék mi mindenre voltak képesek a mostani mintademokráciák).

Szerintem nem akarod észrevenni hogy a smink alatt milyen nő lakozik: öreg kapzsi boszorkány
@Bergeroth:
igen,orbán valóban megőrült.
már látom,ahogy labdázik a földgolyóval,mint a jó öreg charlie, a diktátor-ban.
@Muad\\\'Dib:

de államosítani csak gazdag államnak szabad,nem olyan legatyásodottnak,mint mi.
még a híres,vagy hírhedt thatcher-nek is ott voltak az északi-tengeri új olajlelőhelyek,amikor lenyomta a bányászokat.
@samba pa ti:
Csak az a probléma, hogy az épp úgy igaz a hatalmas lendületű privatizációra is. Ugyanis az, ebben az esetben, nem privatizáció, hanem végkiárusítás...
@kovi1970: Más kategória, mint van Rompuy.

Lefetyke@: Nem véletlenül írtam, amit. De jó, hogy említi, vidéken eszement dolgokra (és csak azokra!) adnak EU-s pénzt, pl. parkosítás - miközben a belvíz lepi a falut, felesleges ú.m.turisztikai beruházások, stb., stb. - valóban úgy tűnik, ész nélkül mennek az EU-s dolgok!
@kovi1970: Nincs egy kategóriában von Rumpuy-el.
"A diplomácia nyelvében mindez enyhén szólva is szokatlan, de Magyarország meghazudtolta volna magát, ha nem így konferálja föl saját elnökségét."

Miért Magyarország???

Orbán kormány! A kettő nem ugyanaz!

Egyébként Orbán nagyképű irománya előrevetiti a magyar elnökség teljes kudarcát. Fognak még csodálkozbi Brüsszelben, amikor majd a kezdeti nagy ünneplés után épp a magyar állásfoglalásokon csúsznak el a dolgok a miniszteri értekezleteken!
@fakopács: Erről a dumáról mindig a '80-as évek egyikének SzER adásában elhangzott Gallicus rovata jut az eszembe.Abban az évben az akkori KGST büszkén tudatta, hogy Bulgária gazdasága kb.70%-al növekedett.Ezt a bolgár növekedést vette akkor Gallicus górcső alá, és a következő örök érvényű és találó hasonlattal élt.
Amennyiben a csecsemőnek az első foga után kinő a második is, úgy a gyarapodás 100%. Ellenben ha egy felnőttnek a 30 foga mellé kinő a 31-dik akkor a gyarapodás mindössze 3,3 %.
Kína a folyamatos növekedési ütemet pedig kénytelen hitelekkel finanszírozni, egyébként megtorpanna a gazdasági növekedése. Ez bevett gyakorlat volt a '70-'80-as években NSzk-ban is. Hitelezett nekünk pl. 1 milliárd márkát amit azonban náluk kellett levásárolnia az országnak.
Azzal pedig nem tudok mit kezdeni, hogy az USA és Nyugat-Európa többet költ, mint amennyit megtermel, hiszen akkor mi még többet költöttünk az elmúlt években mint amit megtermeltünk. Az ingatlanok és szgk-k túlnyomó részét nálunk a lakosság hitelből vásárolta, de ez ugyanúgy igaz a világ fejlettebb részére is. Vagy talán nem ebből a túlzott hiteladási kedvből nőtte ki magát a 2008-as hitelválság?
@bebe tv:
"...Kína a folyamatos növekedési ütemet pedig kénytelen hitelekkel finanszírozni..."
Ez most mit akar jelenteni. Hogy Kína vesz fel hiteleket? Mert arról nem nagyon tudok. Az, hogy ő a legnagyobb hitelező, az ok, mert pl az USA hiányának elég tetemes részét ők állják.
@puffatag: Találó neved van, hogy így puffogsz :)
Egy szót se mondtam arról, hogy Orbánnak megérdemelten rossz-e a sajtója, vagy sem.
A kritika szerintem is teljesen megérdemelt. De ennek semmi köze ahhoz, amit mondtam.
Attól még, hogy valakinek rossz a sajtója, mondhat jót. De attól még, hogy jót mondott, mindenki továbbra is szídni fogja, mert rossz a sajtója. Állítom én, hipotetikusan.
Mert eleve arról volt szó, hogy Orbán nem mondott "jót" (azaz konstruktív javaslatot arra, miképpen kéne az EU bajait orvosolni), DE ha mondott volna, most azt is mindenki lehurrogná.

Erre tökéletes példa mindjárt a te hozzászólásod is, mert reflexből sikerült szösszenteni egy Orbán-szídást anélkül, hogy megnézted volna, mihez szólsz hozzá. Én se dícsértem, csak tárgyilagosan beszéltem róla, és valószínűleg szemet szúrt, hogy sehol nem írtam "Vikit", "Vityát", "Orsós cigányt" vagy a többi gúnynév egyikét.
@Muad\\\'Dib: Sajnos akkor nem olvastad egészen végig, hogyan finanszírozta az NSzK a '70-'80-as években a magyar vásárlásokat. Ő adta hitelt, de azt nála kellett levásárolni, de ezt már egyszer leírtam az előző kommentáromban.
@salamander: Ezzel ellentétben Orbán Viktor egy földbe taposott nép által megválasztott vezető, aki igazán kulturáltan próbálja értésére adni a pofátlan nemzetközi bűnszervezeteknek, hogy nekünk is lennének érdekeink.

Tudod sokan vagyunk, akik bizony egy kicsit erőteljesebb hangvételt is szívesen látnánk, no akkor a Te kis finom liberális lelked vajon hogyan reagálna, ha már Orbán Viktorra is buborékokat eregetsz a liberódba...

Ja, és amikor a királyfi letolta a nadrágját, a Hófehérke szeme elé tárult a nyolcadik törpe. Egyszer a főnököd azt nyilatkozta a fiáról ha focizik, akkor leszegett fejjel rohan előre mint egy fiatal bika. Hát az öreg is dettó abban a stílusban megy előre, csak hát elég sűrűn a falba ütközik, mint pl. most is. Nem fura egy kicsit, hogy az a ki....szott demokrácia mennyi fallal van körülbástyázva? Ezt ha másnak nem is,de Bástya elvtársnak illene tudnia.
@Tibike15: Tudod mit? Szeretném az elméd egy kis műszaki ismerettel kitágítani. A kölni Deutz az 50-es években kifejlesztett egy 1 hengeres 900cm3-es 14 lovas fekvő diesel motort, 1500 max. fordulattal. Ezt a motort építette be az 50-es évek vége felé az összes német traktorgyártó ( Deutz, Klöckner, Porsche, Holder ) és számtalan társa. Ezekből a traktorokból még ma is szép számmal fut hazánkban.
Mivel ennek a motornak a gyártásáról a Deutz rég leállt, hát elkezdte India+Kína is gyártani.
Mivel számtalan cég árulja a neten hát utána néztem egy picikét, mire számíthat valaki, ha vesz egy ilyen kínai dieselt.
Javasolt 900 üzemóra után a dugattyúgyűrűk és a főtengely csapágy cseréje.
Hát ennyit a színvonalas kínai termékek minőségéről és a gigantikus kutatás-fejlesztésről Made in PRC.
@tálca nélküli miniszter: Az viszont már nem az EU sara. Az EU nem tehet arról, hogy a Magyarországnak juttatott milliárdok hova kerülnek.

Példa (konkrét):
1. az EU azt mondja: adunk pénzt, de nem mindegy hogyan. Vázoljátok fel, mire fogjátok költeni, és csak ha a cél értelmes, akkor kaptok támogatást.
2. Magyar kormány (Medgyessy, majd Gyurcsányé: rendben, a programunk neve ÚMFT (Új Magyarország Fejlesztési Terv). Sok egyéb mellett lesznek benne ROP-ok (Regionális Fejlesztési Operatív Program), abban pedig a régiók kapnak majd pénzt. Abban lesznek Prioritások. Ezek egyike az infrastruktúrális fejlesztés lesz, egy másik a városrehabilitáció.
3. EU: ez jól hangzik, küldjük a pénzt, csak aztán jól éljetek vele.
Megköttetik a szerződés az Unióval, 2013-ig az ÚMFT keretében az EU folyamatosan áramoltatja a pénzt Magyarországba.

4. Magyarországon Bivalybasznád kistelepülése benyújt egy pályázatot, infrastruktúrális fejlesztés, mert a kocsma és a temető közé bicikliutat kell építeni.
5. Magyarországon az adott régió Fejlesztési Tanácsa nem mondja erre azt, hogy mekkora baromság, mert ennél ezerszer hasznosabb dologra is kérhetne a falu pénzt, hanem megítéli a támogatást.
6. Az EU ebbe már nem tud beleszólni.

Ez nem az EU hülyesége, ránk van bízva, hogy mire és hogyan költünk pénzt.
Mondok másik, portugál példát: kis város, de közlekedésfejlesztés címen az elmúlt évtizedben nyolcsávos autópálya vezet oda, négy metróvonal épült, és modern, felnyíló hidak. De a modern utak mellett az üzletek kirakatai bedeszkázva, mert: nem vonzottak be tőkét, nem hoztak létre munkahelyeket, nem fejlesztették a meglévő gazdaságot. Az EU hibája? Nem, a portugáloké.

Kaptak, kaptunk egy lehetőséget a felzárkózásra. Van, aki ezt ésszel csinálja. Van, aki meg nem. Akarsz jó magyar példát látni? Debrecen.

Egyébként az ÚMFT (ami szintén jól kitalált dolog) nemsokára lecserélődik ÚSZT-re (Új Széchenyi Terv) - utóbbi is jól van megszerkesztve, jók a hangsúlyok. De az egész mit sem ér, ha hülyeségre használják fel.
süti beállítások módosítása