Fábry Sándor nagy esélye

2012.02.02. 08:02 baum

Fogalmazhatnánk úgy is: Fábry Sándor utolsó esélye. Mint ismeretes, a humorista csatornát vált, elhagyván az RTL-klubot, ma esti indulással kéthetente jelentkezik majd új műsorával az MTV-n.

Az RTL-nek egy adást 15 millió forintért készített el a stáb, az MTVA-nak ugyanez 15-18 millióba fog kerülni. Közpénzek átjátszása haveroknak? – megkerülhetetlen a kérdés. Azt nem feltételezzük, hogy az RTL ennyi éven át műsoron tartotta volna a Showdert, ha nem hozza vissza a befektetett pénzt. Ebben bízhat a köztévé is, igaz, Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója elmondása szerint olyan rettenetes nézettségi elvárásaik nincsenek az új műsorral szemben. Viszont az is igaz, hogy alapnézettségben, marketing-hatékonyságban az RTL Klub fényévekkel veri a köztévét. Meglepő lenne, ha a köztelevízió pozitívan jönne ki az üzletből, de nem zárhatjuk ennek a lehetőséget sem.

A piszkos anyagiakon túl jó lesz-e a nézőnek a showman csatornaváltása?

Nyilván a Fábry személyét zsigerből elutasító troll-hadsereg határozottan fogja mantrázni, hogy:
-    utáltam mindig is,
-    tudtátok, hogy igazából buzi?!
-    nem nézem, de amit a múltkor is mondott…
-    beképzelt pojáca,
-    Viktor csicskása, és a többi, és a többi.

Nos, ezeket a véleményeket hagyjuk magunk mögött, (a derék trollok pedig használják nyugodtan a copy-paste funkciót kommentelésre), ellenben vegyük számba, mit jelent a Fábry-jelenség, és mi a tétje újrakezdésének.

Bemutatkozó sajtótájékoztatóján a következőket mondta: „A hitelemet itt tudom visszaszerezni, már ha igaza van azoknak, akik szerint elvesztettem". Ebből kiderül, hogy már ő maga is érzékeli a hitelvesztést, tehát kijelenthető, hogy van alapja. Véleményem szerint ennek a bizalomvesztésnek az eredője, nem elkötelezett politikai állásfoglalása, hiszen szíve joga elmondania a véleményét, ráadásul soha nem rendelte alá műsorát ennek egy elviselhetetlen szint fölött.

Sokkal kiábrándítóbb volt az Esti Showder elsekélyedése. Egyszerűen többet vártunk tőle, minthogy percemberekkel kelljen kínos, szemmel láthatóan izzadtságszagú, üres beszélgetéseket végigszenvednie nézőnek, műsorvezetőnek egyaránt. Mégpedig a műsor struktúrájából fakadóan. Fábry többször elmondta, hogy hívna ő más vendégeket, de az RTL Klub fizet, és ezért a szerkesztésbe is beleszól. Valóságshow-szereplők, szappanoperaüdvöskék, egydalos popsenkik voltak repertoáron ész nélkül. Más kérdés, hogy Sándorunk miért vállalt ilyen mértékű kurvulást. Pénzért nyilván.

Főként azért volt borzalmas nézni a produkciót egy idő után, mert Fábry karrierje nem így indult. Nem térünk ki külön előéletére, dramaturgi munkásságára; a közéletbe a Hócipőben megjelenő Dizájn Center rovattal robbant be. Újat alkotott, hiánypótló műfajt teremtett. Utána fel-feltűnt a rádiókabaréban, stílusa, alapossága, a magyar nyelvet bravúrral használó előadásmódja kiemelte a mezőnyből. A csúcspont – legalábbis számomra – a kabaré szeparé sorozat volt a rádióban. Ennek keretein belül komoly kutatók, tudósok beszélgettek egy-egy témáról Fábry moderálásában. Ilyen volt például a diktátorok magánéletéről zajló diskurzus. Fábry végtelen alázattal hallgatta a beszélgetéseket, csak olyankor szólt bele, mikor hozzá is tudott tenni tartalmi mondanivalóval. Ez a hozzáállás tűnt el idővel műsoraiból. Ráadásul felnőtt egy fiatal stand up-os generáció (Kőhalmi, Kiss Ádám, KAP, Bödőcs), akik kiváló minőségű előadásaikkal erősítették a kontrasztot a megkopó Fábry monológjaival szemben.

Az újrakezdés egy lehetőség, hogy visszataláljon önmagához, visszataláljon nézőihez. Ehhez az kell, hogy rögtönözhessen, hogy olyan vendégeket hívjon meg, akiket tisztel, lehet és érdemes velük értelmes témákról beszélgetni. Kell az is, hogy politikai, közéleti ügyekben is precízen találjon be: szánalmas lenne 2012-ben kormánypárti humoristának lenni. Minden ott dől el, hogy a showman melyik arcát veszi elő: az élvezhetetlen trógert,

vagy az alapos, kifinomult, néhol zseniális humoristát.

Igen hamar el fog dőlni, mégpedig ma este, hogy valódi visszatérésről beszélhetünk, vagy valami nagyon rossz irány folytatásáról.

A kép forrása: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr63571935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fábri mehet bárhová,neki már annyi. Régi fényén kár keseregni, ammár emút. Hatalmas lehetőségeket játszott el, már nagyon lement a lóvéért kutyába. Egy kiégett alkesz seggnyalonc,aki aljas és undorítóan közönséges módon vitte bele a politikát a tóksójába. Lehet politizálni ott is, de nem ilyen gusztustalanul. Lapát.
@Spániel: mondjuk a másik oldal csomagolása is rég megkopott már, amortizálva vele a személyeket is.
Ott fejeztem abba az olvasást, hogy "soha nem rendelte alá műsorát ennek egy elviselhetetlen szint fölött".
Nem baj ha politikailag állást foglal, de az a szamaras-baszós-Lendvai-s megjegyzése több volt mint elfogadhatatlan. Mondom ezt nem balos szavazóként. Az ilyenek járatják le a Fideszt.
Csak hogy legyen kopipészt:
" magyar nyelvet bravúrral használó előadásmódja kiemelte a mezőnyből."
Tehát azok az altesti poénok amiket alkalmaz, azok bravúrral használják a magyar nyelvet. A cirkalmas, semmitmondó körmondatai szintén...
"szemmel láthatóan izzadtságszagú, üres beszélgetéseket végigszenvednie nézőnek, műsorvezetőnek egyaránt"
Tehát az, hogy látványosan ignorálja a vendégeit, az nem a stílusa, hanem szenved attól, amit tennie kell.
A dizájncenter jó volt valóban.

És hogy trollkodjak:
Fábry olyan, mint Móricka. Mindenről az, neki jelesül Gyurcsány jut eszébe. Kritikátlan a másik oldallal szemben. EZért esik a népszerűsége, hitele. Ezt letagadni lehet, csak nem érdemes.
Nagyon régóta nézem a ZDF-en az Urban Priol és az Oliver Welke kabarénak mondható adásait: "Neues aus der Anstalt" és a "Heute show". Mindkettő műsorban kap rendesen a "pofájára" az Angela Merkel és a csapata. Ott ez a divat, nálunk húsz áév óta rugdalják a döglött oroszlánt( macskát?) többek között a Fábry is.
A minap megszereztem az összes Kabarészeparé adást a rádióból, ahol Fábry beszélgetett különböző emberekkel [egyik adásban vőfélyekkel, másikban pszichológusokkal, harmadikban tévés játékvezetőkkel, mint pl. Vágó].

Teljesen jó, élvezhető, érdekes műsorok ezek, remélem az m1-en ez a vonal erősödik, olyan embereket hív meg, akik nem folynak a csapból, lesz saját monológja [ezek között is van jó, lásd Vietnámi balzsam vagy a Lejtő ördöge... ], dizájn center, ilyesmi.

Én nem írom le, remélem jót tesz neki a váltás, az rtl-en már tényleg elfáradt a koncepció. Régen mindig megnéztem, de egy idő után már nem csigázott fel, hogy az aktuális csillag/megasztár/xfaktor akármi lesz a vendég...
Erről böfögj Fábry Sándor!!

Lázárék "tőzsdéztek" a H.vásárhely pénzével, most meg szemétkedik!

Azokban az években, amikor a város nyert a pénzeken, fel sem merült a "terhek megosztása". Maga Lázár János "büszkélkedett" 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak - írja a lap.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-es jelentése szerint a város közgyűlése 2007 júliusában egyszeri alkalomra szóló, majd novemberben folyamatos megbízást adott a polgármesternek, hogy származékos devizaműveleteket végezzen a kötvénykibocsátásból még rendelkezésre álló összeggel.
Az ÁSZ kimutatása szerint a városnak a származékos ügyleteken, a devizanemek átváltásából származó árfolyamnyereségen és opciós díjbevétel címen 2007-2008-ban további, összesen 1,611 milliárd forint bevétele származott. Időközben - 2008 őszén - azonban beütött a pénzügyi válság, ami miatt az utolsó két év nyereségével arányos vesztesége keletkezett a településnek.

Ilyen egy igazi jellemóriás, fideszes szarjankó!
Miért ne lehetne 2012ben kormánypárti a humor? Húsz éven át csak "ellenzékben" nem volt kormánypárti a humoristák műsora.
A Jáksó meg kétmilliárdért forgat sorozatot az MTV-nek. Gyorsan osszuk lélegeztetőgéppel.

Jé, a televíziózás sokba kerül. Baromira olcsó és egyszerű ilyenkor rögtön azzal jönni, hogy fú, hát ez drága. Pedig nyilvánvaló, hogy két út van a közszolgák előtt: vagy megszüntetik a köztévét a faszba, vagy ráköltenek annyit, amennyitől talán jobb lesz. Utóbbit választották. A Maradj talpon jó, a Giró-Szász Kriszta is jó, a DTK javul, lehet, hogy Fábry is jó lesz - ezt a lehetőséget még Jáksónak is megadom.
Az elejen a Fabry nagyon jo volt, aztan kezdett egyre laposabb lenni a szinvonal.

Remelem visszater a regi onmagahoz.
Inkabb kevesebb legyen belole, de az 100%-os legyen.
- utáltam mindig is,
- tudtátok, hogy igazából buzi?!
- nem nézem, de amit a múltkor is mondott…
- beképzelt pojáca,
- Viktor csicskása, és a többi, és a többi.
Fábry bácsi mehetne nyugdíjba, a show-t meg folytassa valamelyik fiatal Stand up-os!
Szerintem jól teszi, hogy átigazol. Miért ne lehetne valaki 2012-ben kormánypárti humorista? Egyébként pont a Fáébrytól kapott már hideget - meleget a Fidesz jogosan. Mondom ezt úgy, hogy nekem kicsit sok, de én tisztelem, másért is, Ő egy igazi rendes pali. Ismerjük mit csinál, de erről itt nem beszél. Hajrá, remélem sok nézője lesz. Az MTV most amúgy is sokat javult.
Soha nem néztem ezt a buzi pojácát, csak a viktorka seggét nyalja, meg csak a fletó viccek mennek...

Kihagytam valamit?
@Pinka-Panka: "Miért ne lehetne valaki 2012-ben kormánypárti humorista?"

Mert Matolcsy vagy SP egymaga simán kitölti a színpadot...
A legnagyobb probléma szerintem az adások gyakorisága.Nincs az az istenáldotta zseni, aki képes két hét alatt színvonalas műsort csinálni ebben a műfajban. Az igazán nagyok (Hofi, Sándor György, Nagy Bandó)önálló esteket csináltak (Hofi pl. évente-kétévente egyet), ezerszer kipróbálták, tökéletesítették közönség előtt, aztán lett belőle tvműsor. Egy Tiszta őrültek háza, Hofélia, Lyukasóra, Kocka utca ma is élvezhető. Lásd még Galláék szilveszteri műsorai (Vastyúk). Kéthetente műsort csinálni favágás, igaz, jó pénzért.
Én nagyon kiváncsi leszek arra, hogy a köztévén mennyire engedik (Fábry meddig mer elmenni) kormánypolitikai témákban.
Az, hogy a Gyurcsányt osztotta nem volt gond, hiszen Feri adott rá elég okot. Viktor is ad most rá elég okot, ha nem többet! Kivácsi leszek, hogy mennyire következetes ember Fábry, illetve mennyire szorítják a nyakát a köztévénél, amirről tudjuk ugye, hogy teljesen kiegyensúlyozottan tájékoztat, főleg az új médiatörvény óta....
Miért ne lehetne valaki kormánypárti humorista? "Mert kormánypárti humor és zöld szamár nincs" (Moldova). Kormánypárti humorhoz nézz néhány Parabola műsort a kilencvenes évekből Szuhay Balázzsal. Szánalmasak.
Tisztelt Kommtársak! Én is eléggé ingadozónak tartom F.Sanyi utóbbi években nyújtott teljesítményét. Remélem jobbat nyújt most. A politikumot illetően , elvárnám kedvenceim zaftos cikizését. Ebben sajnos utóda az általam meghitten rühellt fajkashausernek/nak/. Ő mondta annó, hogy a humor ellenzéki műfaj, de ezt csak Fidi viszonylatban csillogtatta, noch dazu igen szánalmasan. Máji időkben ebben egyetlen üdítő kivétel a standa pityerés csapat, akik nem kímélnek,helyesen, senkit a politikumból. Mivel őket -ismereteim szerint-fábrisanyi pátyolgatta, hátha megihletik őt is polhumor ügyben. Roggyant jobberként is azt tartom, hogy nincs sz.rabb a kormánypárti, és egyáltalán 'párti politikai humornál.
A megemelt díj, egyébként tán onnan eredhet, hogy itt nem lesznek reklámok, amiből a producer kapott részesedést, ha jól tudom. Persze kis hazánkban semmi és semminek az ellenkezője nem lehetetlen.
Tisztelettel.fidzsi,droid.
@kamasuka: legyen, nézzed, örülj.
Kormánypárti humor? Jó vicc! Nem hiszem, hogy ebben az évben röhögni lesz kedve valakinek ezen a kormányon. Sírni viszont sokmillióan fognak.
@Peetee: Viktort nem fogja osztani, nem azért mert nem engednék neki hanem mert nem akarja.

A Fidesz nem párt hanem vallás és Fábry hívő keményen.

Ezzel együtt tehetséges ember és remélem hogy jó lesz a műsora az elsőt én is nézem...

A Klurádión a Hajós András meglepően jókat mondott rólla (dobszerda)
Nem érte vele egyet sok dologban de azért szereti.

Kormánypárti humornak sok értelme nincsen ha csak nem irónikusan csinálja valaki (Colbert report)
Amíg a saját fotóját nem köpi le, addig hiteltelen marad.
Szerintem simán ki kellene hagyni a "riportokat". Nem érdeklik az alanyok, csak azt, hogy ő nyomja. A Design Center ezért jobb is. Ott ő tündököl egyedül. Szerintem!
Fábry-t az RTL Klub rontotta el. Előtte élvezhető, friss humora volt ami a legjobban szűk körben érvényesült ( pld Merlin színházi vacsoraestek ). Megjegyzendő, hogy már akkor is gyakran ismételte magát és műsorszerkezetileg nem volt profi, de legalább szerethető volt.
Profi sosem lett belőle ( Lettermann, Leno stb kategória ), ezért volt rettenetes látni, ahogy egy RTL-s szerkezetben lassan de biztosan eródálódott. A végén valószínüleg már rá is játszott, és így a kontraszt miatt élvezhetetlenné vált. Politikai állásfoglalása karrierromboló hiba volt, ebből már nem tud felállni. Az m1-en műsort kapni kb elfekvő kategória. Itt az idő, hogy egy új stand-up, konferanszié, showman generáció előbukkanjon.
@hörgőszelep:
Nem egészen így van, hiszen ha erénynek tartod Merkel ekézését (az lehet, akkor erénynek kell tartanod Fábry három évvel ezelőtti Gyurcsány köpködést is, hiszen ő volt a kormányfő.
@(pelikán*): OFF:
"vagy megszüntetik a köztévét a faszba, vagy ráköltenek annyit, amennyitől talán jobb lesz. Utóbbit választották."

Azért nem kicsit volt röhejes, hogy takarékosságra hivatkozva kirúgtak több száz embert, igaz így is 3x annyi maradt, aztán meg 1.5x akkor költségvetést kapott az MTVA.
Nesze neked spórolás Utána meg kiderült, hogy olyan jól sikerült leválogatni az elküldött embereket, hogy több műsorhoz nem volt aki megcsinálja. Lol.
Na akkor ez is jól sikerült megint, nem de?
@rockjano:
A kormánypárti humort pedig magtapasztalahatták 2002 és 2010 között a Hetihetesben az "ínyencek".
Moslék szájú, közönséges, szánalmas, seggnyaló ratyi!
Hol voltál Palikám? Kutatóúton Anyukám! Mit kutattál Palikám? Törzsanyagot Anyukám! És mi lesz vele Palikám? Átmásolom Anyukám! Mi lesz belõle Palikám? Kisdoktori Anyukám! Ki bírálja Palikám? Az embereim Anyukám! És mi leszel Palikám? Doktor leszek Anyukám! És ha lebuksz Palikám? Letagadom Anyukám! De okos vagy Palikám! Ha Te mondod Anyukám..! Lebuktál Palikám! Le bizony Anyukám! Letagadod Palikám? Nem tagadom Anyukám! Hát, akkor Palikám? Nem beszélek Anyukám! Mi lesz veled Palikám? Csendben leszek Anyukám! Meddig Palikám? Augusztusig Anyukám! Mi lesz akkor Palikám? Gazdagodunk Anyukám! Mennyivel Palikám? Álamfõnek kijáró nyugdíjjal Anyukám!
"Az m1-en műsort kapni kb elfekvő kategória."

Műsort kapni? Produkciós irodája van, ő viszi a műsort oda ahová akarja. Azért az nem ugyan az. Ráadásul nyilván nem csak ezt az egy műsort csinálják ... A Friderikusz se szerepelt sokat még is jól megél a saját produkciós cégének a működéséből.
A sokadik utolsó cseppet a pohárban számomra a szilveszteri rádiókabaré jelentette. Itt ugyanis kétszázadszor is volt képe ugyanazt a gyenge NDK-s sztorit elmondani. Most vagy szedjen ellene gyógyszert vagy simán vonuljon vissza.
hányinger a bácsi...
Bödőcs! Nem pedig Bődöcs! ;)
@tollas: Így van az sem volt túl jó....

Fábry képköpködései is nagyon visszatetszőek voltak nem?????
Nagyon humoros sem volt, fogadjunk hogy most ilyen nem lesz..
Eddig 15 volt a szabadpacon, most két évvel később 15-18 az államiban. Nagy átjátszás, óriási átjátszás.
Na de uraim! Nem lehet különböző profilú humoristákat összehasonlítani.Az olyan mintha a villamost veted össze a vonattal. Amber! Vigyázzá! Különböző műfajok, különböző közönség! A közönség is olyan, hogy van aki válogat, van aki minden evő. A lényeg hogy tudok e rajta szórakozni! Hogy kit ekéznek ki a f...at érdekli. Amúgy meg hogy mi mibe kerül? Itt max 3 milla különbség van és ne feledjük ,áfa és egyebek drágulása stb. Akkor kellene háborognunk amikor a sokmilliárdos fölösleges kiadások voltak! M 6-s, M O-s híd, völgy híd és a többi.Na ott kellett volna sikítani hogy mutyííííí!
Vajon mi kerül egy beszélgetős műsoron adásonként 15-18 millióba Ha jól emlékszem, kb. 4 vendég szokott lenni? Hm...
a showder eléggé kipukkadt ez tény, viszont Fábry továbbra is a legjobb stand up-os, amit a műsorok elején szokott volt csinálni az mindig jó volt
Fábryt világéletemben nagyra becsültem (bár az idők során mind kisebbre). Hogy az intim részeivel mit csinál, az nem az én dolgom. Hogy beképzelt? Volt neki mire. Hogy benne van Viktor seggében? Attól még lehet jó humorista.
Most akkor mondhatok róla véleményt? Nem a "perc-emberekkel" volt baj a show-jában, amit nagy lelkesedéssel kezdtem nézni, aztán igen hamar eljutottam odáig, hogy csak a dizájncentert és a humorbonbonokat néztem, utána otthagytam (és tegyük hozzá a humorbonbonos részhez, hogy FINOMAN SZÓLVA nem értek vele egyet politikailag, de attól még lehetett élvezni). Nagyon is érdekes embereket hívott meg. Az volt a baj (és ez nem elfásulás dolga, mert már a legelső alkalmakkor is érezhető volt), hogy teljes mértékig szarik rájuk. A legizgalmasabb emberrel sem volt képes beszélgetni, még egyszerű, paraszti fogalmak szerint sem, nemhogy úgy, ahogy azt egy talkshow vezetőjétől várná az ember. Senki sem érdekli, kizárólag ő maga. Ettől még lehetne nagyszerű standupos, de neki muszáj volt a "beszélgetőst" nyomatni.
Azután pedig jött az elfáradás is, és már a "standupos" részei is egyre csüggesztőbbek voltak a műsorának. Hogy van-e ebből föltámadás? Örülnék neki, ha volna.
"ennek a bizalomvesztésnek az eredője, nem elkötelezett politikai állásfoglalása"

Nem eredője, hanem eredete, oka, alapja. A vessző sem kell oda.
Szerintem meg a kéthetességgel van a baj. Fábry nem olyan, mint Lettermann a cbs-en, aki minden nap tud újat mondani, és mindenkivel tud tényleg viccesen beszélgetni. Egy évi rtl-es műsorból kellett volna összevágni egyet, és akkor az király lett volna... A másik tényleg a szereplők kiválogatása, eben az irányban lehetnek lehetőségei, összességében én jó tévés showt várok tőle, de az utóbbi két-három évben, amikor adásban volt, nem nagyon sikerült ez neki. Hátha most. Mert azért valljuk be ezek a détótok meg frizbimajmok meg nem is tudom kik vannak még, messze nem tudnak semmit a Fábryhoz képest - csak ezt használni is kellene - jól.
"a közéletbe a Hócipőben megjelenő Dizájn Center rovattal robbant be. Újat alkotott, hiánypótló műfajt teremtett."

A post írója igencsak fiatalka lehet, ugyanis ezek szerint nem emlékszik az Ez + Az c. műsorra és benne a zseniális Déri Jánosra. Az ő "Pocsék Áruk Fóruma" rovatát nyúlta le egy az egyben Fábry és nevezte el "dizájn Center"-nek. Újat alkotott a francokat, plagizált egy kurva nagyot, de hát ugye az feléjük nem meglepő a legmagasabb szinten sem.

Tessék, itt az eredeti:

www.youtube.com/watch?v=-o23b-WSiVM

www.youtube.com/watch?v=LGq2TUQ01zk&feature=related

www.youtube.com/watch?v=ac1oAgFjC_w&feature=related
az rtlklub-os fábri show-knak csak az elejét tudtam végignézni: monológok, viccek, hülye tanácsok és összefoglalók, desingcenter, Badár&Szőke

kész, csókolom, itt a vége...

sz.r kormánypárti humor? igen, 2006 ősze, amikor a hetihetes idomított majmai nekiláttak mosdatni a szerecsent...

ami annyira összejött, hogy jáksó most 2 mrd-ért csinálhat műsort a fidesznek (akkor a jáksó adta el a lelkét, vagy a fidesz ismerte fel benne a zsenit?)

@Schmitt "sumák cum laude" Pál, nem kéne? menni: igen öcsém, igazad van, a hvg lopott, nem a palkó és én nem hülye vagyok csak helikopter...
/vicces, hogy rákosi lelépése után 50 évvel még élnek csasztuskák.../
" Itt max 3 milla különbség van és ne feledjük ,áfa és egyebek drágulása stb."

Egy fenét, volt róla cikk, hogy Fábry az egyik főembere távozása után lecseréltette a díszleteket, bútort, de még a zenekart is. ha csak ennek plusz költségeit számoljuk több hónapra elosztva, már is megvan a difi.

Amúgy pletykaújságok szerint ezen pénz jelentősebb része az Ő gázsija, kisebb része a többiek fizuja és a vendégek gázsija.
Friderikusz 1995-ben 6 millió nézőt ültetett a tévé elé, és Kelemen Anna, Győzike, Fekete Pákó, Alkeosz, Hajdú Péter helyett néha David Hasselhof-ot, Jean-Claude van Damme-ot, Bud Spencer-t, Alain Delon-t, Gábor Zsazsát, Antonio Banderas-t, Larry Hagman-t hozta a stúdiókba.

Fábry a bokájáig nem ér, Friderikusz óta nem létezik igazi és színvonalas talkshow Magyarországon.

És tökmindegy, hogy szimpatikus-e Fridi, szerintem ez tény.
Teljesen okés Fábry, gyakorlatilag Mo. egyetlen világszínvonalú standup-comedyse. Már ha nem vagyunk vevők a sasjózsi féle zsidó sátoros komédiásokra.

15 milla? Érdekes hogy honnan tudod, posztíró? Mikori 15 misi? 15 évvel ezelőtti vagy mostani? Mert az ma több mint a duplája, szóval a köztévé félárat fizet....mindegy, úgysem hiszem hogy belelátsz a szerződésbe az RTLnél.
@Trackback: Ja, csak 95ben ugye nem volt más müsor, csak a friderikusz....ami nem volt éppen rossz, bár a csávó maga egy hányás. Egyébként szerintem Fábrynak a standup az erőssége, nem a vendégek, mert ő szeret beszélni...
Volt Fábrynak meg Wahorn Andrásnak egy utazós müsora ugy 5 éve, nemtom, biztos az RTLen, éjféli meg egyéb lehetetlen időpontokban, qrvajó volt és azon valszeg nem kerestek egy fillért sem.
Amikor meghallottam,hogy a Fábri a köztévében fog szerepelni,azt hittem,hogy rosszul hallok.Nehezen tudtam ugyanis összeegyeztetni,hogy az izig-vérig mélyen vallásos KDNP-S HONATYÁK hogy tudták megszavazni ennek a trágár-mocskosszáju embernek a foglalkoztatását a köztévében.Biztosan ki volt nekik adva a KUSS ezügyben is,mint minden másban.Igaz,ugy tudom,hogy a fideszesek is hivő emberek/vajon miben,vagy kiben?/,és mégis jóváhagyták a műsort.Sőt,még a PREAMBULUM is Istennel kezdődik,ami ellen nincs is kifogásom.De kérdem én:nincs itt valami ellentmondás?
Én várom a műsorát és legfőképpen, amit a szerző is ír, hogy végre nem fog azzal takarózni, hogy ezeket az embereket meg kellett hívnia és igazán érdekes szereplői lesznek. Az rtl-en is volt pár beszélgetése, ahol látszott mennyire tiszteli, elismeri a vendégét. A lehetőség adott van azért felhozatal...
Remélem nem fogok csalódni :)
Amikor meghallottam,hogy a Fábri a köztévében fog szerepelni,azt hittem,hogy rosszul hallok.Nehezen tudtam ugyanis összeegyeztetni,hogy az izig-vérig mélyen vallásos KDNP-S HONATYÁK hogy tudták megszavazni ennek a trágár-mocskosszáju embernek a foglalkoztatását a köztévében.Biztosan ki volt nekik adva a KUSS ezügyben is,mint minden másban.Igaz,ugy tudom,hogy a fideszesek is hivő emberek/vajon miben,vagy kiben?/,és mégis jóváhagyták a műsort.Sőt,még a PREAMBULUM is Istennel kezdődik,ami ellen nincs is kifogásom.De kérdem én:nincs itt valami ellentmondás?
Nem szaporítom a szót:tehetségtelen ripacs,de tudja melyik segg-nyalása-jövedelmező,.............még egy ideig.
@Plagibá: Talán azért tudták megszavazni a KDNP-s honatyák, mert a kutya se kérdezte meg őket. Az ő dolguk az, hogyha szólnak emeljék fel a kezüket...
A Pálffy is milyen vallásos lett az alkoholista formájával...A fidesznek nagyon nem kellett, mert nulla esze van, a többihez közeledni se mert, így maradt neki a KDNP. A Fábry meg ott szerepel az ocsmányságaival, ahol akar...eddig se néztem...Azért kíváncsi leszek, hogy amikor főműsoridőben röpködnek a lófaszok a szájából vajon a médiahatóság az M1-t is megdorgálja-e
@Hertelendi: Talán azért tudták megszavazni a KDNP-s honatyák, mert a kutya se kérdezte meg őket. Az ő dolguk az, hogyha szólnak emeljék fel a kezüket...
A Pálffy is milyen vallásos lett az alkoholista formájával...A fidesznek nagyon nem kellett, mert nulla esze van, a többihez közeledni se mert, így maradt neki a KDNP. A Fábry meg ott szerepel az ocsmányságaival, ahol akar...eddig se néztem...Azért kíváncsi leszek, hogy amikor főműsoridőben röpködnek a lófaszok a szájából vajon a médiahatóság az M1-t is megdorgálja-e
@Plagibá: ezt most nem értem...:))
@Ben Franklin: Cadillac drive...remek sorozat volt. Azóta a bácsi csak árnyéka önnönmagának...
Remek poszt, minden megállapításával egyetértek!
Én ott voltam a felvételen, szerintem a vendégek nagyon színvonalasak voltak (nagykövet, hegedűművész, kézilabdások stb.).

Fábry visszavett a politikából, persze gondolom a káromkodós vicceket kivágják, de hát ez a lényeg, hogy élőben 100%-ig látható. ;)
ja és tessék szíves elmenni a boltba, és lám rácsodálkozni, hogy azóta az árak is bizony 30-40%kal feljebb menetek. Megaztán valamivel át is kellett csábítani... Ha nyereséget hoz az MTVnek akkor miért ne?

Ez a cikk csak a libsi média kicsinyes bosszúja azért mert Fábry ott hagyta az RTL-t
hetivalasz.hu/itthon/nem-tagadja-a-kormany-fo-celkituzeseivel-egyetert-45486/

„A mai nappal te is médiagazemberré lettél, egyúttal elköszöntél attól az írótól, aki valaha lakott benned" - állt a rövid üzenetben, árulja el Fábry a Heti Válasznak adott, február 2-án megjelenő interjúban. A showman hozzáteszi: tavaly, az Új Színház előtti, Dörner György kinevezése elleni tüntetésen kísérletféleképpen vett részt, még egyszer szemtől szemben akarta látni azt a liberális értelmiséget, amelyhez egykor tartozni szeretett volna.

„Végignéztem a tömegen, mint Rastignac Párizs felett, s ott, az Új Színház előtt végleg lezártam negyven évet. Ezeknek az embereknek én már nem akarok megfelelni."

Február 2-án, az m1-en induló új műsorával kapcsolatban Fábry közli: Ha a tévé vezetőinek fejében megfordult volna, hogy a kormány szócsöve lesz, akkor csalódni fognak, a szókincsén viszont valószínűleg csiszolnia kell, át kell térnie mondjuk a „bakker" használatára, ami 58 évesen nem egyszerű feladat.

A kormány teljesítményéről Kazinczy sokat idézett sorai jutnak a showman eszembe: Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. „Ami ma van, az a többnyire jó - legtöbbször rosszul." - mondja, hozzátéve: a döntéshozók öngólt lőttek például a klubrádiós frekvenciaüggyel, ugyanis „az összes vérnyomásproblémával küzdő jobbos öreglány Bolgár úrra gerjed, hiszen tíz perc Megbeszéljük után már csak azt kérded: hol osztják a fegyvert?"

Fábry nem tagadja: a kormány fő célkitűzéseivel egyetért, miközben „az ember rimánkodik, hogy kockázatos mutatványai közepette Orbán le ne essen a trapézról. Persze, megvan a sansza, hogy lepottyan. De akkor még mindig ugyanott vagyunk, ahol Bajnaiékkal voltunk. A csődnél."
@perecel: Hú ne tudd meg mennyire haragszom, hogy a fábry az M1-en van. Ez a fantasztikus csodálatos világhírű művész...Jaj Istenem! Mi lesz most velem???

hülyegyerek...
@old_field: egy egyszerű ember rosszmájú véleményét olvashattuk...

Á fábry nem a kormány szócsöve...
viszont a nyelve, mintha mindig orbán fenekénél járna...
Ti most ezen a 15 milkán veritek a nyálatok?

Kérdezzétek meg Friderikuszt vagy Juszt Lászlót, hogy mennyiért csinálták a sódereiket a becsődölt Magyar Televidéniának!
Az tény, hogy tudott vicces és ötletes lenni, de inkább régebben, jó pár éve már annak. Úgyhogy nem értek egyet azzal, hogy a percember nullákkal teletömött jellege miatt ment tönkre az Esti Showder. A műsor elején az önálló szereplésekor is baromi gyengék voltak már a poénjai, nem is igazán törte már magát velük, sokszor ismételgette a régebbieket. A vendégeit akkor is unta, ha éppen valami komolyabb illető volt az (igazi színészek, stb.), többször is mondogatta, hogy itt csak ő szeret szerepelni. Átvette a szót, stb., nem kell részleteznem gondolom. A tavaly tavaszi részekben való MSZP-gyalázások pedig igenis átlépték a józan ész és jóízlés és mindenféle más határt is. Nem azért, mert olyan durvákat mondott, hanem mert addigra már keményen fuldokolt az ország a narancsosok baromságtengerében, és mégis mindig Lendvai Ildikóról szóltak a poénok. Ez elfogadhatatlan. Inkább maradt volna semlegesebb témáknál akkor. (Egyébként rühellem a szocikat, ballibeket, SZDSZ-t, stb., nehogy itt a védelmezésükkel vádoljon valaki.)

Szóval nem tudom, hogy ilyen mélységből még van-e visszatérés Fábry számára.
@Kara kán: Ti most ezen a 15 milkán veritek a nyálatok?

Kérdezzétek meg Friderikuszt vagy Juszt Lászlót, hogy mennyiért csinálták a sódereiket a becsődölt Magyar Televidéniának!
inkább ő kapjon 15-öt műsorra, akár mrd-t is, mint a mordoriak segélyre...
@dzsugasvili82:
Néztél már heti hetest? amikor a fityisz kormányzott még 2002 előtt, akkor is őket szidták, amikor ellenzékben voltak, akkor is.
Miért lenne elfogadhatatlan, hogy idegbeteg ildikével viccel. kb. erre való az a "nő"...
megkaptam köszi és válaszoltam is...
nem kaptad meg???
Faszomat a fábryba is.
Faszomat az m1-be.
kurva jó, amikor az amnéziás fidesz-hívők a zsebnéróval és tettestársaival az élen mindig az elmúlt húsz évet ócsárolják. 4 év mdf+fkgp+kdnp és 4 év fidesz+mdf+fkgp+kdnp is volt közbe, basszátok meg!
@lavór: meg van a kamera mögött vagy 50 ember akiket te nem látsz. Nyilván drágább, mint anno a Záróra.

@Trackback: most is 6 millió ember ül a tv előtt, csak van még pluszba 100 magyar csatorna is.
Nem értem az írás elején a számszaki összehasonlítást. Ugyan kötőjelesen szerepel ott még egy szám, de semmi nem indokolja, hogy közpénzek lapátolásáról beszéljünk, amikor gyakorlatilag csont ugyanannyiért csinálja tovább. Felteszem, hogy az az opcionális plusz három millió az arculatváltásból, új struktúrából és hasonlókból eredő költségekre szükséges lehet. Megjegyzem, ezt nem a Fábry keresi, ez a kész produkció ára, ebből tart el jópár embert, stb.

Na. Sajnos én már évekkel ezelőtt kiábrándultam belőle, pedig régen nagyon szerettem. Nekem annak ellenére, hogy a műsor maga nem feküdt le, túl sok volt a nyílt politikai állásfoglalás, a köpködés (a szó szerinti és a verbális egyaránt). Mindemellett egyre kevésbé bírtam a paneleit, a különböző "személyiségeit", amik egyre eltúlzottabbak, és egyre kevésbé viccesek lettek. Aztán szintén betett, hogy a Szőke András állandó szereplő lett, számomra a Szőke és a humor három különböző dolog.
Az egyéb szerepléseit még szeret(t)em, rádiókabaréban is megjelent néha, de még a régi kazettáit is újra-újrahallgatom, és visszasírom a stílusos, karakán, nagyon egyedi előadásmódját. Örülnék, ha visszatalálna, vagy inkább sikerülne megújulnia, de mindenképp, ha valami élvezhetőt nyújta ismét.
A mocskos szájú, közönséges, fingós, farokvakarós, ratyi, szánalmas, de fidesz seggnyaló most megkapja megérdemelt jutalmát.
A hiteltelen MTV1 udvari bohóca lesz ez a pojáca.

A sunyi , álszent KDNP-s körítések most nem zúgolódnak? Szép Szalai Mári befogja a mindenét?

A promó Sándor nagyon silány, kicsit a Hofira hajazó, erőltetett, gagyi.
De a pénz beszél, a Sanyi ugat, a bóvlisták meg örülhetnek!
kabaré szeparé? hát más is hallgatta?
:)
@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Ez természetesen csak részben igaz, a Pocsék Áruk fórumában a TV-nézők(vagy a szerkesztők) által direkt megpiszkált termékek voltak többségben, nagyon kilógott a lóláb.
A Design Center más volt, különben miért vette volna be Tivadar bácsi az Hócipőbe, mikor Déri Jancsival is tuti cimborák voltak...
A műsorkészítéssel már az RTL-nél is sumákoltak a Vezig vezényletével, csak ott saját zsebre.
Itt most narancs színű lesz a persely.
A mikrodúcséért folytatott harc meghozta gyümölcsét! De mi szívesen adunk a közpénzből Sanyának, váljék egészségére!;)
Nagyon szeretem a stand-up-ot.
A Gálvölgyi show-kat, meg a többi gagyi kabarát kenterbe veri nálam.

Én hálás vagyok Fábry-nak hogy megismertette ezt a műfajt velünk, és hogy felkarolta (Showder-Klub).

Remek fiatal tehetséges stand-up-osokat ismerhettünk meg ezáltal.

Gyanítom a fikázóknak az MSZP gyűlölete miatt nem tetszik csak, de majd ők néznek 7-i 7-est, vagy veszik a hócipőt, vagy maradnak Gálvölgyinél.
Ők sokkal intelektuálisabban viccelődnek persze (Gyúrunk vazze), a fingással meg fekáliával egyik MSZP párti humorista se viccelődik soha, ha meg mégis, akkor azért az mégis csak más.
@Trompf: "Én hálás vagyok Fábry-nak hogy megismertette ezt a műfajt velünk..."

Mond ez a név neked valamit, hogy Hofi?
A főnöködről: www.youtube.com/watch?v=4rtrqydCmDY
@Dr. NA YA!: Hofi az külön kategória.
Nem nevezném Stand-up -osnak soha, mert attól sokkal többet csinált és tett.
Kb:
www.amagyarkulturanagykovete.com/wp1/2011/03/hofi-utan-ki-maradt/

Ha úgy tetszik a Fábry az (csak) stand-up -os.
meg a Showder-Klub fiai-lányai.
És jók.
@torró:
A kőröshegyi völgyhidat a Fidesz terveztette.
Csak úgy mondom.

@blah:
Ja, ha szereti valaki a fingós humort, annak biztos jó volt Fábry.

@Ben Franklin:
Akkor neked valószínűleg a Trabant is világszínvonal.

@Trompf:
Kik azok a remek fiatal tehetségek?
Én 1-et látok, ő Bödőcs, megy egyet, aki nem fiatal, ő Hadházi.
A többi vagy nem fiatal, vagy nem tehetség (pl. a humort a káromkodással letudó Kiss Ádám, a dadogós hülye gyerekről nem is beszélve), de a többség leginkább egyik sem.

A műfajt meg Fábry is Hofitól lopta.
Fábrya műsorával együtt elfáradt. ezért ebrudalta ki a csatorna.
Nem hiába volt a sok köpködés, most meghálálják neki, fizetik az m1-nél.

Én nem bírom a stílusát sem, túl közönséges, de az a folytonos orrhangú ordítás..., egyszerűen kibírhatatlan.
Aki pedig Hofival hasonlítja össze (mert már ilyet is olvastam), annak elmentek otthonról :)
Fábryról jut eszembe; anno színházba mentünk, ahol egy Shakespeare darab volt műsoron, de műsorváltozás volt és A piros bugyelláris című népi színművet adták elő. Bárcsak hazarohantunk volna!
Sajnos nem tettük, így aztán volt részünk böfögésben, fingásban.
Azt hiszem, az ember nem ezért megy színházba. Ha erre támad gusztusa, legjobb, ha betántorog egy kocsmába. Hát így vagyok Fábryval is.
Ha bárki azt gondolja, hogy Fábry megváltozik,
kibújik a (farkas)bőréből, hát téved...lehet, hogy
az első műsoroknál más lesz, talán igen, jó benyomás akar kelteni, de nem..., nem..., nem fog menni neki.
Ez a közönségesség már annyira ő maga lett,
senki nem mondta neki a másik kanálisnál, hogy "ide figyelj, ne viselkedj bunkó módra"...
szóval Fábry egy bunkó paraszt lett mára...
@Trompf:
hálás lehetsz Fábry-nak, ezek sokat tanultak tőle, közönségességet...olyankor
ordinárék, amikor nem kéne...
hogy jön ide az MSZP gyűlölet? te jó ég...
hát nézd csak, kultúrálódj ezen, mutasd meg a gyerekeidnek, hogy az az igazi humor...
süti beállítások módosítása