Szenzáció! Mégis lesz népszavazás az alkotmányról!

2012.02.16. 08:02 baum

Na, nem nálunk, hanem egy lényegesen fejlettebb demokráciában, egész pontosan Szíriában. Pedig ott aztán a nép igen egységesen ítéli meg az ország vezetését. Legalábbis erre utalnak Szíria moszkvai nagykövete, Rijád Haddad szavai, aki szerint a szíriai társadalom minden rétege támogatja az elnököt. Pedig nem.

Mi az olvasata ennek a hírnek a számunkra? Nem, egyáltalán nem gondoljuk, hogy össze lehet hasonlítani a szír közélet helyzetét a miénkkel, hisz nálunk demokrácia van, ott pedig véres diktatúra. Népirtással, betiltott ellenzékkel, meg minden hasonlóval együtt. Ott minden valószínűség szerint esélye sincs, hogy ne legyenek csalások, és a népszavazás tiszta legyen. Nálunk alapjában lehet hinni abban, hogy a társadalom akarata érvényesülne a végeredményben.

Az teljesen biztos, hogy azért fontos Eszad elnöknek a felhívás, hogy saját legitimitását ilyen eszközökkel is erősítse. Az egyetlen dolog, amiben párhuzamot lehet vonni a szír népszavazási kezdeményezés és a magyar alaptörvény kapcsán, hogy előbb-utóbb a fejét fogja Viktor a falba verni (vagy tanácsadói fejét), hogy mikor a kormány népszerűsége eléggé magasan állt ahhoz, hogy simán átmenjen egy ilyen népszavazás, mégpedig számukra kedvező eredményt hozva, akkor nem léptek. Pedig aztán lehetne az idők végezetéig lóbálni a kinyomtatott százalékos arányokat, meg mantrázni, hogy a nemzet jóváhagyta az alaptörvényt.

Így viszont marad az, hogy benyújtotta Ágh Péter és képviselőtársai (Fidesz),
Dr. Aradszki András és képviselőtársai (KDNP), elfogadta a Fidesz és a KDNP kétharmados többsége, kézjegyével ellenjegyezte Dr. Schmitt Pál. Főleg legutóbbi lesz egyre kínosabb az idő előrehaladtával. Sőt, már középtávon is véleményessé fog válni, hogy a népakarat véste volna kőbe az új alaptörvényt, teret engedve ezzel az ellenzőinek.

Kép forrása.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr14113462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lekapcsolták az internetet! 2012.02.16. 12:27:04

Egy hazai egyetemi kísérlet sorozat közben rendkívül meglepő és sokkoló felfedezésre tettek szert kutatók. Miközben anyagot gyűjtöttek titkos kutatásaikhoz, egy meglepő monitorképpel szembesültek.A fent látható kép volt az utolsó amit még láttak, majd ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Ott minden valószínűség szerint esélye sincs, hogy ne legyenek csalások, és a népszavazás tiszta legyen. Nálunk alapjában lehet hinni abban, hogy a társadalom akarata érvényesülne a végeredményben."
Ezért fél tőle a jelenlegi, sorsrontó kormányzat, mint ördög a szentelt víztől.
"Szenzáció! Mégis lesz népszavazás az alkotmányról!
Na, nem nálunk, hanem egy lényegesen fejlettebb demokráciában, egész pontosan Szíriában."

Remek indítás. :D
Ha átlátunk az irónián, fájdalmasan igaz.
Na, az Magyarország és a jövő nemzedékeinek a szerencséje, hogy legalább erről nem volt népszavazás. Zsigeri kommunistáink 16. havi nyugdíjat is beleszorítottak volna, hogy még az üü-ük-ük- unokáink is nyögjék azt, hogy nekik ma legyen 127-es LCD TV, meg Toblerone ALVORADA kávéval.
Nem a parlament döntött az alkotmányról nálunk?????????
@ursus artos: Dönteni Orbán szűk köre döntött. A parlament nagyobb része csak megszavazta.
A vezérszónokok bekiabálták, hogy "igent" kell nyomni 'oszt jó napot. Aki elbaszta az nem kapott rétest...
Bóvli kormány, bóvli ország, de meddig még?
Aszad-nak hívják az elnököt Szíriában! (Bashar al-Assad, Bassár el-Aszad magyarosan)
@Dr.out: Baum is úgy írta, ahogy te, de ezzel én nem értettem egyet, ezért önhatalmúlag átírtam :)
@ursus artos: igen a parlament döntött. szíriában meg demokrácia van.
Mekkora szerencse, hogy a most leváltott alkotmányt népszavazás előzte meg. Ja, hogy ezzel 20 évig senkinek nem volt semmi baja? Bocsánat a kérdésfelvetésért.
@suhanyc: "igen a parlament döntött."
Na, akkor egy lépéssel közelebb kerültünk a célhoz.
"szíriában meg demokrácia van."
Erről vitatkozhatunk.
@ursus artos: min vitatkozunk? odajön hozzám három nagydarab norvég bökővel és közlik hogy én most megsegélyezem őket és önként odaadom a pénztárcámat, akkor én önként oda fogom adni a pénztárcámat. nincs szebb a jótékonyságnál.
@Szűcslaci: ehhez képest zsigeri keresztény-konzervatív-néppárti hazafijaink felemelték a fizetésüket és megbírságolják a hajléktalanokat. bravó.
@Szűcslaci: ja, és 2006-ban a fidesz ígért 14. havi nyugdíjat. az mszp-szdsz csak 13. havit ígért és adott.
Ja kérem,abban az országban ahol,egy horty vezető lehetett,és kitermelt hárommillió koldust!Ott egy orsos,simán elvigéckedik az4/5-nek 2/3-val!!!!!!!!!!Újra lett 3millió mély szegénye,a két milliós agymosottnak!A tőbbiek pedig még mindig népszavaznának?Miről,a szarra !Pedig a bizonytalanságnál már a biztos is jobb!A gerinctelen embernél már csak egy rosszabb van az országot biztos kézzel a csődbe vezető paktum,istenre hívatkozva!
Tudjuk, hogy a Fidesz vezetése annak idején nem ért rá jogot meg egyéb hülyeséget tanulni, mert politizáltak. Azért elsőben még csak-csak bejártak. Ott lehetett szó a weberi hatalom-legitimációról. A biztonság kedvéért a szakrális, demokratikus választós és a karizmatikus vezetőst ötvözték, hogy kikezdhetetlen legyen. Az alkotmány kimaradt, ennyi legitimáció mellett az csak bóbita a hatalom csákóján.
azt ugye ti sem gondoljátok komolyan, hogy egy ilyen kérdésben dönteni tud a 'nép'? A magyar ember nem az eszével, hanem a szívével politizál, abból meg semmi jó nem sül ki, mint erre ezer példa van. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki csak hallott volna olyan emberről, aki elolvasta az alkotmányt, meg most ezt az új képeskönyvet. Mondjuk nem alkotmányjogászokból áll a baráti társaságom:))
@vakuljmagyar: "A magyar ember nem az eszével, hanem a szívével politizál"
Még ha azzal politizálna. De nem. Egyszerűen azt nézi, hogy ki ígér neki nagyobb csodát, persze munka nélkül, holnapra. Az, hogy ígéret nem reális vagy hogy a holnapi egy forintért holnapután tíz forinttal kell majd megfizetni, idióta választókat nem érdekli. Ha ez nem így működne, a Fidesz azoktól kapott volna csak szavazatot 2010-ben akik annyira rosszul láttak, hogy véletlenül más helyre sikerült rakniuk az X-et, mint ahova akarták.
süti beállítások módosítása