Épülnek a vidék négyesmetrói

2012.03.10. 08:04 beeni

2.jpg
Debrecen, 
Miskolc, és Szeged fut versenyt a címért. Nagy dologra vállalkoztak: kötöttpályás hálózatuk korszerűsítésére, bővítésére. Ez nem csak pályaépítésből és új járművek beszerzéséből áll, és nem csak olyan pozitív következményei vannak, mint a zsúfolt buszvonalak kiváltása. Olyan tényezők is játszanak, mint a környezetvédelem, akadálymentesítés, nem is beszélve a területfejlesztő hatásról. Nagyon fontos projektekről van szó, ezért az EU is óriási pénzeket mozgósított. Ezen pénzeket egyenként mindhárom város majdnem elbukta. Ahogy ez itthon lenni szokott, egyik projekt sem megy zökkenőmentesen, de a három versenyző közül ki kell emelni egyet, amely magasan vezet. De nézzük melyik is az, és mi történt konkrétan!

A három tenderről 

Ami megegyezett:
Minden tenderen több induló volt, és a mindenkori vesztes, vagy vesztesek minden esetben megtámadták magát a kiírást, vagy a győztes cég pályázatát. Minden tender csak akkor lett eredményes, mikor már minden határidőt túllépve az EU-s pénz került veszélybe, ekkor már elutasították a fellebbezéseket. Miskolcon 1,5, Debrecenben 2,5 év kellett a megegyezésre. Szegeden már a második tender sikeres volt, itt könnyebbség volt, hogy kevés villamost rendeltek, így csupán két jelentkező volt.

És ami nem:

Debrecenben a 6. tender volt csak érvényes, amikor már a csúszások miatt veszélybe került az EU-s támogatás. A 18 villamosért a cseh-magyar érdekeltségű Ganz-Skoda, a lengyel Solaris, a szintén lengyel PESA, a spanyol CAF, és az olasz Ansaldobreda pályázott, a legtöbb kiíráson a CAF és az Ansaldobreda vett részt. Az első tendert még 2008-ban írták ki, de eredménytelenül zárult, ahogy a 2. és a 3. is. A 4.-et és 5.-et az Ansaldobreda nyerte, de a CAF fellebbezett, és mivel a végére olcsóbban hozta ki, mint az Ansaldobreda, ő lett a 6. győztese. A vesztes természetesen fellebbezett, de a Közbeszerzési Döntőbizottság (-KD) elutasította- ha nem teszi, elveszett volna az EU-s pénz. Így nyert 2011. nyarán, 2,5 évvel az első kiírás után a többek között Bilbaonak, Sevillának, Belgrádnak, és Edinburghnak is villamost adó spanyol CAF. Debrecenre tervezett járműve itt látható: 

debrecen v 2.jpg(kép forrása:haon.hu

Miskolcon "már" az 5. tender eredményes volt, pontosabban ezt a fellebbezést már elutasította a KD, a tét szintén az EU-s pénz volt. A 31 villamos legyártására a román ASTRA, a Budapestről ismerős német Siemens, a lengyel Solaris, a spanyol CAF, és az olasz Ansaldobreda pályázott. Az első tender 2009. márciusában volt, de nem hozott eredményt, ahogy a második se. A harmadik tendert az Ansaldobreda nyerte. A 4.-et a Ganz-Skoda. Az 5.-et is az Ansaldobreda nyerte, de a Skoda fellebbezett, mondván, hogy az ő pályázatuk is megfelelt a kritériumoknak, és mivel olcsóbb volt, ők lettek a győztesek. Az Ansaldobreda természetesen fellebbezett, de ezt már elutasította a KD. Így győzött  2011. novemberében a kelet-európai piacon erős Skoda, mely Prágának, Brnonak, Wroclawnak adott többek között villamost. Az alábbi képen látható az először majd Miskolcon futó Skoda 25T:

miskolc v 2_1.jpg(kép forrása:www.vg.hu)

Szegeden a 9 villamos legyártására kiírt  első tender szintén eredménytelen volt. A nagy cégek, mint a Bombardier, az Alstom, stb. eleve nem is pályáznak ilyen „kis” projektekre. A második viszont hihetetlen módon eredményes volt, a cseh Inekon, és lengyel PESA közül utóbbi nyert, mely elsősorban Lengyelországba: Varsóba, Lódzba és Bygdoszczba is szállított villamosokat. Szegeden március 2-a óta közlekedik új járművük:

szeged v 2_1.JPG(kép forrása:cities.blog.hu)

A verseny nagy lúzere az olasz Ansaldobreda. Miskolcon és Debrecenben is kétszer nyertek, ebből egyszer mindkét helyen az utolsóelőtti, akkor véglegesnek tűnő kiírást. Mindkét végső vereségük után fellebbeztek, csak az a két fellebbezés lett elutasítva. Így végül 2,5 év pályázgatás után egy villamost sem küldhetnek Magyarországra. Pedig a többek között Athénban, Firenzében, Milánóban, Nápolyban is megtalálható Sirio nevű villamosuk magyarországi példányainak már látványtervet is készítettek:

 ansaldobreda 2.JPG(a kép: 2-esvillamos.hu alapján) 

 

A három projektről 

Debrecen
A 18 milliárd forintos pályázat tartalmazza a 2-es villamosnak azt a teljesen újonnan megépített 7,8 km-es pályáját, amely a Kálvin téren válik ki az 1-es villamos vonalától, valamint 18 új villamos megvételét, és az 1-essel közös szakasz felújítását. A villamos végállomása a Doberdó utcai nagy csomópont lesz, nyomvonala sűrűn lakott lakótelepen halad, Debrecen két legforgalmasabb buszát közvetlenül kiváltja. A projektnek idén májusban kéne véget érnie, de hatalmas csúszások vannak, a konzorcium több mint félmilliárddal tartozik az alvállalkozóknak, és a felújított 1-essel közös szakasz sem készült el időben, ahogy tele is volt hibákkal, és a 2,5 éves tender miatt a villamosok is csak 2014-re érkeznek meg legkorábban.

debrecen v 1_1.JPG(kép forrása: portal.debrecen.hu)


Miskolc

A Zöld Nyíl nevet viselő közel 40 milliárd forintos beruházás 3 részből áll össze: 1,5 km-rel hosszabbodik az 1-es villamos pályája a Diósgyőri-lakótelep mentén Diósgyőr volt végállomástól Felső-Majláthig. A lakótelep külső része is megközelíthető lesz villamossal, tehermentesíti a zsúfolt 1-es és 1A buszokat. Ez elkészült, még ha későn is, idén január 17-én indult meg az üzem a meghosszabbított vonalon, még a régi szerelvényekkel. A második fázisban a pálya egésze és minden megálló megújul, akadálymentes magas peronokkal. Ez folyamatban van. A 3. fázisban pedig 31 db új, 100%-ban alacsonypadlós villamos érkezik. Mindez 2008-2013-ig kellene, hogy megvalósuljon, ami biztosan nem fog sikerülni, a tender csúszása miatt az utolsó villamos 2015-ben érkezik csak meg.

miskolci v 1A.JPG(saját készítésű térkép a googlemaps alapján)


Szeged

Szeged a legkisebb, mégis ő rendelkezik egyértelműen a legfejlettebb villamos- és trolihálózattal egyaránt. Mégis a legtöbb fejlesztés is itt fog megvalósulni. A 30 milliárdos projekt villamosok terén tartalmazza első körben az 1-es vágányainak teljes felújítását, hiszen vonala 3 megálló kivételével megegyezik az új 2-esével. A második kör az 1-esből kiváló 2-es villamos 5 kilométeres önálló nyomvonalának megépítése. A most elkészült új vonal sűrűn lakott lakótelepen megy, a város egyik új bevásárlóközpontokkal szegélyezett fő útján, melyen eddig nem volt kötöttpálya, a villamos által kiváltott 2 busz rendszeresen dugóban állt. A villamos forgalomtól teljesen elzárt, 80%-ban füvesített pályán halad, mely nem csak azért korszerű, mert minden értelemben zöld, esztétikusabb is,csökkenti a zajt, és megfogja a port. Ezzel egy időben megújul a rossz állapotban levő 3-as és 4-es villamosvonal is, a 3-as külső szakasza egyvágányú volt, ami ritka követési időt tett csak lehetővé. Ezt is kétvágányúsították. Továbbá 9 db új villamost vásárol Szeged a 2-es vonalra. Itt a legkorszerűbb a járműpark, és az 1-es ritkult a 2-es beindítása miatt, ezért csak ennyit. 

Mindezekkel egy időben 1 teljesen új trolibuszvonal is épül, a 10-es, melynek funkciója a város ugyanezen számú buszának a kiváltása, mely a legforgalmasabb. Emellett a már meglevő 8-as troli meghosszabbodott– a majdani 10-essel közös szakaszon a Klinikákig, ezzel teljesen lefedve a szegedi kiskörutat. Mindezek mellett az újonnan épülő 10-es vonalra 10 új trolit is vesznek.

Szeged vállalta a legtöbbet, ez látszik. Itt is volt akadozás, még csődeljárás is a konzorcium egyik tagja ellen, és 2010. szeptember volt a határidő. De mostanra minden projekt befejeződött, vagy a célegyenesben van. Március 2án indult el a közlekedés a 2-es villamoson a 9 új 100%-ban alacsonypadlós villamossal.

 

szeged v 1_2.JPG(saját készítésű térkép a wikipedia alapján)

 

 

Most pedig vonjuk le a végkövetkeztetéseket. Mint bizonyára látja a kedves olvasó, a verseny győztese Szeged. 30 milliárdból 1 új villamosvonalat, 1 új trolivonalat építettek, 9 új villamost, 10 trolit vettek, egy trolivonalat meghosszabbítottak, az összes villamosvonalat korszerűsítették, az 1-est teljesen felújították, és a 3-ast kétvágányúsították. Debrecenben nagyon lassan ment a tender, a pályaépítés is botrányokkal teli volt, de itt a leghosszabb az új vonal, és a legforgalmasabb is ez lesz. Miskolcon a felújítás a nagy munka, és ők vették a legtöbb villamost. Csúszások itt is voltak, de a meghosszabbított pálya kész, a tender itt is botrányos volt, de már az új villamosokra várunk. A projektek különbözősége miatt nehéz megítélni, ki a második. Mindenesetre azt mondom a kedves budapesti olvasóknak: vigyázó szemeiteket a vidéki nagyvárosokra vessétek!

 

(A címlapkép saját készítésű, a dehir.hu és a skyscrapercity.com alapján)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr614291589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ganz-Skoda Miskolcon? 2012.03.10. 12:45:11

A miskolci városvezetés a csütörtöki közgyűlésén meglepetés döntést hozott. A döntés alapján ugyanis a  Ganz-Skodát jelölték meg, mint aki leszállíthatja a miskolci villamosfejlesztéshez kapcsolódó 31 villamost. Nem véletlenül használom a meglepet...

Trackback: Debreceni végelszámolás: a CAF a nyertes 2012.03.10. 12:44:23

Technikai okokból közel egy hónapig szünetelt a blog, így nem volt lehetséges a debreceni illetve miskolci villamostenderek eredményeinek rögzítése.  Pedig Szeged után -  aki közel két év előnyben van a másik két városhoz képest, és már az el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na oregem, te sem jartal szegeden... (es foleg nem eltel)

1,az uj onallo szakasz rohadtul nem 5 km-es, csak akkor, ha oda-vissza szamolod

2, a "2"-es villamos gyakorlatilag 2 hasznos uj megallot (max a tescoig), a tobbi allati felesleges - a troli a tescotol hamarabb benn van a varosban (persze nyilvan mindenki az allomasra utazik)

3, miutan a villamos nagyobb kapacitasu, ezert ritkabban inditjak, az allitolagosan a dugoban acsorgo buszokhoz kepest inkabb negativ, mint pozitiv az atlagos idomegtakaritas (figyelembe veve az alternativ utvonalat, a plusz gyaloglas, a varakozast a ritkabb jarmuvekre, es azt, h a villamos kabe az osszes lampanal acsorog a pirosnal) + a buszokhoz kepest atszallaskenyszer sok esetben.

4, lenyegesen hatekonyabb lett volna, ha a trolik iranyaba csinalnak villamost - csak az eu nem ad penzt arra, h kotott palyat valtsanak ki kotott palyaval (vagy elektromost elektromossal, a magyarazatra nem emlekszem pontosan) az 5,8,9 trolik egymas seggeben, tomve kozlekednek, ott lett volna utas boven. a 2-es villamoson meg ugy van tomeg, h ritkan jar.

5, magyarul a projekt (nagy reszenek) lenyege: csinaltunk egy felig felesleges villamoshosszabbitast azert, h EU bacsi kifizesse az 1-es felujitasat. a troli resz az oke.
ne legyen igazam, de lesz még ennek folytatása miskolcon:

"Szerintük a döntés nincs összhangban a Magyarországon érvényes közbeszerzési törvénnyel, abban ugyanis szerepel a kirívóan alacsony ár fogalma, ez alapján a Ganz Skodát ki kellett volna zárni az eljárásból. Yosef Béla Dávid szerint ha Brüsszelben nyernek, akkor annak eredményeként elveszhet az uniós támogatás, amelyeket a villamosokra megvásárlására kap a város."

www.boon.hu/zold-nyil-nem-adja-fel-az-ansaldo/1886175
Debrecenben - a Fidesz kifizetőhelyén - nagyon nagy a gáz a villamosügyben, mözel egymilliárd forintnak keresik a nyomát, az alvállalkozók tüntetni fognak hétfőn a városháza előtt, bomlik a rendszer, Budai meg sehol.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1833_2_es_villamos_demonstraciora_keszulnek
A debreceni villamos szvsz tényleg négyes metró. Merthogy jó-jó, de ennyi pénzt értelmesebben is el lehetne költeni. A villamos rohadt drága dolog, ekkora forgalomra lehet ugyan építeni, de nem feltétlenül szükséges.
Szeged esetén ne felejtsük el, hogy a troli beszerzések állnak. Mindez "köszönhető" azoknak a helyi politikusoknak, akik inkább a botrányt kavarják, ahelyett, hogy örülnének a városuk fejlődésének.
hogy felkapták ezeket a tendereket így mostanában, utólag :)

Ha valakit érdekel, a cities.blog.hu valamennyi tendert részletesen végigkövette, ismertetve az elkövetett hibákat is.

cities.blog.hu/
A Miskolccal kapcsolatos rész nagyon pontatlan. Íme a hibák:
- Csak négy tender volt. Az első érvénytelen, a másodikat a Skoda nyerte, de egyedüliként és emiatt érvénytelen, a harmadikat az AnsaldoBreda, de ez is érvénytelen, végül a negyediket megint az olaszok nyerték, de a KDB döntése miatt itt újra kellett dönteni, és ekkor lett végül győztes a Skoda.
- Felcserélted a pályaépítés fázisait: először a pályafelújítás volt, amit másfél évig csináltak, és csak ezután a pályahosszabbítás, ami még nincs teljesen kész: már járható, de még hiányzik a műfüves burkolat a két új megálló közül, a járda és útépítés még folyamatban van, és a végállomást is csak idén fogják teljesen befejezni (még csak néhány napja használható a végleges végállomási le- illetve felszállóhely, eddig ideiglenes végállomás volt pár méterrel előrébb). A megállók is csak ebben az évben fogják elnyerni végső formájukat, végig az egész pályán.
- A forgalom a teljes pályán január 16-án indult el, nem 17-én.

Ezenkívül a fogalmazásodon is javíthatnál, van olyan mondat, amiben egy szó háromszor is szerepel, és tőmondatokat ne írjál.

De amúgy jó cikk is lehetne...
@Pályaelhagyó autóversenyző:
0.: kétségtelenül igazad van, jártam én Szegeden többször is, de egy éve utoljára, nem vagyok ottani lakos, csak hírekből értesülök.

1.: "(...)Az új, 2-es villamos 4,8 km vonalának kiépítése(...)" forrás: www.szkt.hu/page.fcgi?rx=&item=&nyelv=hu&menuparam3=40&type=3

4.: ebben is igazad van, a 2-es vilit én is legalább a Csillag térig hosszabbítanám. és a trolik tényleg sokszor forgalmasabbak mint a villamosok, ami tényleg abszurd, de ezek történelmi adottságok, és ahogy írtad is nincs annyi pénze a városnak hogy ezeket megváltoztassa ha az EU nem ad rá pénzt. ha ma kéne tabula rasa kialakítani a közlekedést én is másképp oldanám meg, hidd el, de a város anyagi lehetőségei korlátosak, és meglevő hálózata is sok mindent behatárol.

3.: a tömegközlekedés esetében a legforgalmasabb szempont mind a szakirodalom mind az átlag utazó számára a biztonság. vagyis hogy a jármű mindig pontosan jöjjön és mindig ugyanannyi idő alatt érjen oda. én azt elismerem hogy a busz sokszor gyorsabb mint a villamos. de csúcsban általában lassabb és kiszolgáltatottsága is sokkal nagyobb. ahogy az átszállás-dolog sincs rendben, ugyanis a belvárosba- mondjuk széchenyi tér- előbbutóbb az ember átszállni kényszerül az 1-esre.

2, 3, 4, 5: A 2-es viliről én inkább úgy fogalmaznék: az 1-esnek -melynek ugye a főpályaudvar, mars tér és a belváros összekötése egymással az elsődleges funkciója, ez a befejezés sokkal értelmesebb, mint a tényleges 1-esé a Rókus pu. felé, ezt utasszám- adatok is alátámasztják. és épp ezért hogy üres-e, nézd meg a mars tér után is- ahol már ráadásul ugye az 1-essel közösen jár!
süti beállítások módosítása