A Balaton a miénk, legyünk büszkék rá!

2012.07.10. 07:31 baum

révfülöp4.jpgNovák Előd rajzfilmfiguraként, jófej rendőrök, emberkígyó a tóban és a mi Balatonunktól dagadó kebel jellemezte az idei tóátúszást.

Előre nem tervezett módon sikerült eljutni Révfülöpre, a 30. Balaton-átúszás helyszínére. A beduguló balatoni országút már sejtette, hogy a program sokakat vonz. Beérve a településre szembesültünk azzal, hogy az megtelt, parkolóhelyet lehetetlenség találni. A negyven fokos hőség ellenére, több mint 10.000 ember gondolta úgy, hogy teljesíti az 5 kilométeres távot. A mezőny tagjai láthatóan minden korosztályt képviseltek. Nos, engem nem, eszemben sem volt elindulni a versenyen, inkább körülnéztem.

Teljesen mindegy, hogy egy tömeg mi okból verődik össze. Legyen az zenei fesztivál, falunap, politikai demonstráció vagy jelen esetben sportesemény. A lényeg a közösségi élmény, melynek alapja nyilván a tömegpszichózis. Megannyi szponzor támogatta a Balaton-átúszást, a szervezés is profinak tűnt. Voltak emberi oldalai, mint mikor tűzoltók fecskendőből locsolták a nevezésre váró tömeget, de kissé megmosolyogtató részek is, amikor a már vízbe ugrani készülő úszókat fitnesz cicák bemelegítésre akarták rávenni, ütemes, szar zenére. Hihetetlen a mindenre ráépülő Norbi-faktor. Majdnem annyira groteszk volt a Novák Előd- Duró Dóra házaspár megjelenése is. Akár a Zimmer Feri c. filmből léptek volna ki: a vézna, nemzetiszínű úszósapkában és fecskében feszítő szélsőjobboldali honatya, és mellette, mint egy jó tatárfeleség, a csomagokat cipelő honanya feszülten siettek át a tömegen a rajthoz. Sajnos az élmény hatása erősebb volt, minthogy le tudjam fotózni őket.

révfülöp2.jpg

Elszakadva a parton hömpölygő emberáradattól, és az autók tömegétől, egy pillanat alatt egyedül maradtam Révfülöp legszebb részén. Elém tornyosult a Fülöp-hegy, a táblák szerint a tetején egy kilátóval. Erős volt a kontraszt: a műanyag bódék nehéz lángos szagát felváltotta a Balaton-felvidék jellegzetes illatai, amit a növények párologták ki a forróságban. Felüdülés volt sétálgatni a tradicionális házak között, meghatározó elemként a legendás, vörös kővel, melyet térelemként, falként, kerítésként, sőt még templom-alapanyagként is felhasználnak szinte a teljes északi oldalon. A hagyományos építkezési stílus ritka kivételtől eltekintve szerencsére megmaradt, még az új építésű házaknál is. Egyedül a Révfülöp előtt található Ször Dávid Castle nevű borzadályt kellene minimum epilálni. Rejtély, hogy ki adhatott engedélyt erre. Tájidegen, giccses és úgy ahogy van fel kellene robbantani.

A rendőrök korrektek voltak, megoldani akartak, nem bonyolítani. Segítőkészek voltak, azt sem büntették, aki rossz helyre állt, nem a pénzbehajtás volt a cél, mint például azt megtapasztalhatták azok a külföldi fiatalok, akik jó ötletnek tartották a Szigeten elkölteni a pénzüket, majd leparkoltak a senkit sem zavaró mezőn. Hazafelé indulva vették csak észre a kerékbilincset, amit ajándékba kaptak a Közterületfelügyelet Országimázs Kommandójától. Vagy említhetnénk még itt a tapolcai rendőrök permanens suttyóságát a Művészetek Völgye területén, igaz, ez csak azóta van, hogy egységbe forrott a nemzet. Szerencsére Révfülöpön most ennek nyoma sem volt.

A kilátóhoz fölfele igyekezve igazi, általam is utált elitista gondolatok támadtak meg.  „Akik lent maradtak nem is sejtik, mily csodák vannak tőlük öt percre. Valószínű nem is érdekli őket. Lelki sivárság ez biza. Na de, ha nem tíz emberrel találkoztam volna a hegyen, - akik tegyük hozzá mind köszöntünk egymásnak -, hanem ötszázzal, akkor úgy vesztené el a varázsát az egész kilátósdi, mint mikor Esterházy szembesült apja ügynök múltjával.” Szóval, nehéz megtalálni az arányokat.

A Balatont átúszni, vagy körbebiciklizni akár nemzeti minimum is lehetne, mert ez tényleg a miénk. Nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista. Nem megosztó, jobban benne van, hogy kik vagyunk mi, mint az összetákolt alaptörvényben, vagy Fletó bármelyik álságos mosolyában. Van is kormányzati akarat népszerűsíteni a tavat, ami jó. Közvetlen a révfülöpi móló mellett veszik fel a Balatoni Nyár c. esztrád reggeli műsort, amit az MTV-n adnak. A műsor sajnos a balatoni nyár legfelületesebb részét fogja meg. A mandineres srácok szintén  blogot indítottak ugyanebből a célból. Úgy vagyok vele, hogy kevesebb operettszerű jópofizás, több értékalapú mandinerség több hasznot hozna. Ráadásul olcsóbb is lenne. Az is sokat segítene, ha alanyi jogon mindenki eljuthatna a partra, ahogy szokás jobb helyeken, és senki ne sajátíthassa ki egy részét se, soha, semmilyen indokkal.

révfülöp1.jpg

Felérve a legmagasabb pontra, ott csúcsosodott maga a Fülöp-hegyi Kilátó. Önkormányzati tulajdon és pénzt kérnek, hogy felmászhass rá, pont 200 forintot. Kilátóért pénzt? Szépen ki van alakítva a felvezető út, a talaj normálisan egyengetve, a neccesebb helyeken meg ízléses, fa-kapaszkodók segítenek. Ezek és a kilátó is szépen karban van tartva, nem érzi átverésnek kifizetni a belépő árát az ember. Fent elém tárult Badacsony, a másik irányban egész Tihanyig el lehetett látni, alant a vízen meg egy kígyó, úszok ezrei egyik parttól a másikig. Fontos lenne, hogy a lehető legtöbben eljussanak a Balatonhoz, nyaranként legalább egyszer!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr864638518

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Balaton a miénk, legyünk büszkék rá! 2012.07.10. 09:15:02

A Balatont átúszni, vagy körbebiciklizni akár nemzeti minimum is lehetne, mert ez tényleg a miénk. Nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki írja már meg, miért gyomorforgató ez a szöveg
"Fontos lenne, hogy a lehető legtöbben eljussanak a Balatonhoz, nyaranként legalább egyszer!"

semmi gond, az ilyen novak felek a felmilkas fizetesukbol meg tudjak oldani..a por nep meg otthon a 30+ fokos konyhaban aztathatjak a labukat a NER szellemeben..
@öt görög: Talán az eltartott kisujj miatt.
Vagy a "megvan csinálva" miatt.
Vagy mitt'omén.
@öt görög: Nem tudom, de szerintem is. Én részemről meg nem akarok a Balatonhoz menni, mert nem szeretem, se a tavat magát (sekély, hínáros, stb.), se az őt körbevevő hetvenes évek-feelinget.
BALATON

Balatonban úsznak halak,
Meg sok sörpocakos alak,
És hát nők is, vízben nyakig,
S tükröződő Naptól vak ig-

-azgató titkárnőjének
Matraca, meg ifjak s vének,
Sőt a középkorúak is,
Szülők s babák enyhén kakis

Pelusban s pár csoffadt hínár:
Oly tömeg, hogy már-már Kínár-
-a hajaz, és fojt e henger...
Így szeretünk, magyar tenger!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/07/balaton.html
:)
"kevesebb operettszerű jópofizás, több értékalapú mandinerség több hasznot hozna."

*

Mi köze a Mandinernek bármilyen értékhez?

Ha csak nem azokra az értékes támogatásokra gondolsz, amit a Miniszterelnökség, a Fidesz meg a MOL csorgat a csipetcsapatnak.
" Fontos lenne, hogy a lehető legtöbben eljussanak a Balatonhoz, nyaranként legalább egyszer!"

*

Kinek lenne fontos, agyaska?

Jó lenne, ha PONTOSAN megneveznéd azokat, akiknek ez fontos lenne.

A "középosztálynak" nyilván nem fontos, hogy ott nyaraljanak, hiszen ők nem a proli Balatonra, hanem az Adriára, vagy más normális tengerpartra járnak.

A proliktól meg, akik beérnék a Balatonnal is, úgy tudom, durva tízezreket vesz el a fideszcsürhe minden hónapban az egykulcsos adó miatt, nehogy véletlenül élni is tudjanak a munkaerejük nettó újratermelése mellett.
@öt görög: Talán a Neoretro stílus miatt, hogy most milyen menő már, hogy felfedezte az író, hogy van Balaton, de mi nem is értjük meg úgysenem, mert nem nézünk körül, ha elmegyünk oda. És ott milyen már, mert még a rendőrök őrzik a régi Bujtor István - Kern Andrásos Ötvöscsöpi fílinget és nem büntetnek meg senkit sem.

De persze a cikkíró sem vett részt semmiben, mert átúszni a Balatont részéről már nem volt menő.

Azt hiszem az ilyenek járnak manapság újra kockásabroszos sültkolbászos koviubis helyekre kisfröccsözni. Vesszek meg, de nem jut eszembe melyik blogban olvastam erről egy kimerítő cikket, ami a toppon van a témában, melegen ajánlom mindenkinek az elolvasását, már ha valaki be tudná ide linkelni a címet. Megköszönöm.
Azért egy közpénzből épült és közmunkásokkal rendben tartott helyért ne kérjen már pénzt az önkormányzat!
@öt görög:

"valaki írja már meg, miért gyomorforgató ez a szöveg"

*

A kamu NER-es propaganda stílusa miatt. Tele van ügyesen a szövegbe beleszőtt NER-es hívószavakkal.

Próbáld meg felolvasni magadnak az ötvenes évek ripacs, hurráoptimista, erőltetetten hangos és buzdító "tudósítói" stílusában, és "múlattatni fog" ahogy Madách mondta egykor.
@No_Fidesz_No_Problem:
Elég egyszerű vagy. Mint a szög. Nem baj, ez is egy álláspont, és a változatosság jó dolog.
@öt görög:

"valaki írja már meg, miért gyomorforgató ez a szöveg"

*

A beduguló balatoni országút már sejtette, hogy a program sokakat vonz.

LOL (közhely)

A negyven fokos hőség ellenére, több mint 10.000 ember gondolta úgy, hogy teljesíti az 5 kilométeres távot.

LOL (közhely)

A mezőny tagjai láthatóan minden korosztályt képviseltek.

LOL (közhely)

A lényeg a közösségi élmény, melynek alapja nyilván a tömegpszichózis.

LOL (közhely + baromság)

Megannyi szponzor támogatta a Balaton-átúszást, a szervezés is profinak tűnt.

LOL (közhely)

A Balatont átúszni, vagy körbebiciklizni akár nemzeti minimum is lehetne, mert ez tényleg a miénk.

LOL (NER hívószó)

Nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista.

LOL (Gyurcsány-faktor + Miskolc)

Nem megosztó, jobban benne van, hogy kik vagyunk mi, mint az összetákolt alaptörvényben...

LOL (Jobbik-faktor)

...vagy Fletó bármelyik álságos mosolyában.

LOL (Gyurcsány-faktor)

Van is kormányzati akarat népszerűsíteni a tavat, ami jó.

LOL (NER hívószó)

Közvetlen a révfülöpi móló mellett veszik fel a Balatoni Nyár c. esztrád reggeli műsort...

LOL (ez kell a prolinak faktor)

...amit az MTV-n adnak.

LOL (kormányzati propaganda promó)

A mandineres srácok szintén blogot indítottak ugyanebből a célból.

LOL (kormányzati propaganda promó)

Az is sokat segítene, ha alanyi jogon mindenki eljuthatna a partra

LOL (populizmus faktor)
@Roa:

"Elég egyszerű vagy. Mint a szög. Nem baj, ez is egy álláspont, és a változatosság jó dolog."

*

Szerintem te vagy az egyszerű, például most is, amikor érvek híján személyeskedsz.
A Balaton számomra a füredi borheteket jelenti és persze a csopaki borászatokat, gyönyörű panorámával a domboldalról.
Strandolni már gyerekkorom óta nem voltam, nincs kedvem a térdig érő iszapos vízben dagonyázni és persze nem sok strandot látni, ami a rendszerváltás óta jelentősen fejlődött volna.
@No_Fidesz_No_Problem:
Húú, jajj.
Na: akinek tetszik a Balaton, az proli. A Balatonra csak prolik vágynak. Gondolom ezután az okfejtés után magad nem ide sorolod. Folytatom. De nincs pénzük rá, mert a csúnyamocskoskormányfideszfújjfújj elvette. Azaz felelősséget érzel szegény buta prolik sorsa miatt. Akinek viszont van pénze az meg máshová megy, mert miért is közösködnek a prolikkal. Miért? Mert Ők - és itt leborulok előttük - nem érik be a Balatonnal. Hújajjaj.
...fontos lenne, hogy mindenki eljusson a Balatonra évente egyszer, mert a balatoni tulajok királyosan élnek a villáikban abból, ha 10 millióan hordjuk oda nekik a pénzünket.

10 millió kilátásnézés, az 2 milliárd, ugye.

10 millió lángos...

10 millió kerékbilincs, az meg...
Bocs, de szerintem a szigeten elköltött pénz a mezőn parkolást nem teszi semmissé. Vannak parkolók és van a zöld terület.
Teljesen jogosnak érzem szarrá bírságolni azokat akik csak úgy bárhol megállnak mert szigetbuli van.

Ha van rendőr aki segít és irányítja a forgalmat és a parkolókat az más, mert ott a szervezés törekedett a probléma megoldására. Nem kellene keverni a szezont a fazonnal...
@Roa:

Látom, érveid továbbra sincsenek, ellenben hisztis picsaként kezdted verni magad :)
@K.Tomoceusz:

Kéápzeld, mekkorát kaszálnának rajta az oligarchák, ha csak Erzsébet-utalvánnyal lehetne fizetni a part 5 km-es sávjában :)
@Étteremkritikus:
A rendszerváltás óta a legtöbb strand nagyon-nagyon sokat fejlődött, rá sem ismerne az időutazó. Majd előkeresek egy képet a gyenesdiási nagystrandról a '80-as évekből, és mellé teszem a mostanit. De ugyanez elmondható például Vonyarcról vagy Keszthelyről is.
@baum: Az ledózerolni való "kastély az 1900-as évek elején épült Szepezdfürdőn. Dr.Sebestyén Gyula néprajztudós építtette.

A kastély építészetében és berendezésében a hagyományos ír Tudor-stílust követi. Elegáns lakosztályai közvetlenül a Balatonra néznek.

A kastély a főúttól távol, egy szőlőskert közepén helyezkedik el.

Sir-David Balaton KastélyKülönlegessége a pincehelyiség, ahol az ott működő étterem falán vadászjeleneteket megjelenítő freskók láthatók.

Jelenleg olasz tulajdonosa van." - wiki

Amikor 76-ban gakorlatilag közvetlen mellette felépítettük nyaralónkat, a Várpalotai, majd később a Veszprémi szénbányák gyermeküdülőjeként funkcionált.
A rendszerváltás idején aztán, mint annyi minden, ebek harmincadjára került, és állagromlásnak indult. Mígnem, megvette valaki, aztán megint valaki (ez a valaki már lehet, hogy a digó), és felújította, sőt olymódon tette mindezt, hogy az azelőtt gusztustalan kocka-szocreál étkezdét is többé kevésbé hozzáigazította a kastély többi részéhez.
Úgyhogy, mi szomszédok, örültünk, hogy a kísértetkastély újra életre kelt.
Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy mi a picsának kell egy balatoni kastályszálló Sőr Dévidnek hívni. Állítólag pornókastély is. Ez nem látszik rajta. :)

No. Tudod, amikor épült, nem volt ott semmi. (És azóta sem sok, ami meg igen, az mind a kastély után jött.) A semmihez igazodni sem nagyon lehet. Nem Révfülöp község kedves házai közé építették, hanem egy erdő mellé.
Ilyen alapon minden, ami nem tölgy vagy fenyőfa, tájidegen. A méltán híres, őrült herceg által épített neuschwansteini kastély például. Vagy az összes angol kastély. A kastélyok jellegzetessége, hogy a semmi vagy eg y birtok közepébe építik. Mégsem akarja senki ledózerolni őket. Épp mert ott önállóan, maximum a fák közül rí ki, de nem a környező architektúrából. Biztos lehetsz benne, hogy a környéken lakókat nem zavarja, sőt! Egyébként nem építették volna köré házukat, ugye...
Szerintem, nyugodj meg, és így, a kastélyt, és a az új aspektusokat kicsit jobban megismerve barátkozzál meg vele. :)
Na ja.. A "Balatont nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista" írod, de azért egy egész bekezdést írsz a Jobbikos házaspárt kigúnyolandó.

Szóval pont te teszed ezt kedves posztíró, innentől meg magad is, ahogy egyéb agresszívan feltüntetett aggodalmaid leszarhatóak.
@adamis.ivan: Attól hogy néprajztudós építtette, még lehet tájidegen. Ezt magad is leírtad, hisz ír Tudor-stílust követ.. a Balatonparton. Egyszóval tájidegen.

Attól, hogy valaki tudós, még nem biztos, hogy jó is az amit mond, alkot vagy képvisel.
@TuRuL_2k2: Én a csopaki strandon jártam egyszer pár éve, az is fel volt újítva, megszavazták a legszebb balatoni strandnak, de tiszta nosztalgia volt.
@No_Fidesz_No_Problem:
Kis humorral próbáltam csak illusztrálni, hogy mekkora moralizáló sznob faszságot is írál vala fentebb, ami persze egy létező álláspont.
Két lehetőség van:
A. Érted mire utaltam, csak leszarod. Leszarom.
B. Nem érted, gratulálok. Leszarom.
Khümm. Arról a Balatonról beszélünk, ahol a 70' -es években véletlenül a Füredi kempingbe tévedtem, egy észak M.o.-i túrám során, és a kemping fél-maszek húsütögetője , mikor rákérdeztem, hogy mennyiért méri a saslikot, közölte: "Az csak a vendégek részére van" értsd: külföldieknek. Azóta is nagy ívben kerülöm a balatoni pocsolyát. Persze vendég riasztónak a kerékbilincs sem rossz. Oszt' megy kétezerrel a reklám. "Mindenki egy évben egyszer..." Majd talán a következő életemben.
@adamis.ivan: "Elegáns lakosztályai" - miért akarja minden átlagos 3 csillagos szálloda elhitetni magáról, hogy elegáns és luxuskategóriás? Magyarországon sajnos a kastélyszállók kevesebb mint a fele sorolható az elegáns szállodák közé, a többi lepukkant...
@ekat: Te a Balaton-utálók, legviccesebb archetipusa vagy. Az amelyik úgy kritizál, hogy láthatóan fingja sincsa kritikája tárgyáról.
1.) A Balaton 99,9%-ban nem hínáros, csak bizonyos, jól megjósolható helyeken. Pl. kikötőmedencékben.
2.) Sekély. LOL. Az északi parton 50 m után már nem ér le a lábad. Nem mindegy, hogy ezután 2 vagy 100m víz van alattad? A déli partot meg épp azért szeretik, mert jó sokat lehet begyalogolni a homokban, ami rendkívül előnyös, ha nem tudsz úszni vagy kiskölköd van, ezen kívül Jó nagy szélben ideális szörfözni, katamaránozni, mert nincs nagy gond, ha buksz.
3.) 70-es évek hangulata van. LOL A hetvenes években voltál ott utóljára? Nincs 70-es évek hangulata. Javaslom megtekintésre Füredet, Révfülöpöt, Szigligetet, Keszthelyt, stb. Ja, hogy a déli parton nem dózerolták le a háború előtti üdülőket? Az meg nem 70-s évek hangulata.
4.) A Tapolcai-, a Káli-medence, Szigliget és környéke az ország legyszebb természeti tájai.
A Balaton maga is csodálatos egy hegyoldalról, hegytetőről, ezer arcával.
5.) Bónusz: NEM SÓS! Nem mar, nem kell utána porolnod magadról a száraz sót. És, most figyelj, a Balaton vize IHATÓ távolabb a strandoktól. Ezt minden vitorlázó tudja, és ki is használja. (így én is).

Írom mindezeket úgy, hogy több tengeren óceánon, tavon voltam már és némelyiken vitorláztam is, szerte a világban. És arra jutottam, a Balaton hangulata nehezen pótolható élmény.

Gondolom, Te vagy az, aki Budapestben is csak a kutyaszrt veszi észre. :-)
@online távmunkás: Teljesen irreleváns, amire reagálsz. Kimásoltam a szöveget részben a Wikipédiábó, részben Balatoszepezd homlapjáról. A posztíró a külleme alapján akarta ledózeroltatni, láthatóan fingja nem lévén arról, hogy ezt nem egy magyar újgazdak tirpák húzta fel, hanem több mint 100 éve egy néprajzkutató.
Kívülről nem látszanak a lakosztályok.
@Lescol: Mi az, hogy tájidegen? Fogod, hogy akkoriban, több mint 100 éve nem volt ott semmi? A természetben, minden, ami nem fa, tájidegen. A neuschwansteini kastélyok mennyiben felelnek meg az akkoi német építészet hagyományainak? Mégis turistalátványosság.
Az, hogy ez a kastély nem annyira extravagáns, talán nem annyira "szép", más kérdés. Mint írtam, az ott lakókat, háztulajdonosokat rohadtul nem zavarja, sőt! A tóról, az útról, részben takarva a már öreg fáitól, kifejezetten szemet vonzó.
Egész más lenne a helyzet, ha mondjuk Szigliget egységes és a tájra valóban jellemző architektúrájú kedves kedves házai közé verték volna be.
De, pl. a Szigligeti vagy a Sümegi vár, egyáltalán, egy vár a hegytetőn, nem tájidegen? Mi más tud lenni?
@adamis.ivan: tényleg nem tudtam a hátterét a kastélynak, de ettől függetlenül nekem igen durva vizuális környezetszennyezésnek tűnt maga a látvány. Nekem nem fáj, hogy neked, mint szomszédnak bejön, sőt... de nekem akkor is tájidegennek tűnne, ha maga Sir Richard Attenborough húzta volna fel egy bohókás májusban valamikor a félmúltban :)
@QM: Istenem, Ti lelki szegények. Ha egy ilyen gyönyörű helyről ez jön át Nektek, az nagyon szomorú. És maradtok is lelki szegények, ha nem bújtok ki a biciklibelsőből.
Viszont így legalább ennyivel is kevesebb barom szennyezi ott a (szellemi) környezetet, ahol én 36 éve élvezem a nyarakat, a jó szélben száguldást a sporthajómon, vagy csak kikötőből kikötőbe való csendes hajózást, a gyönyörű tájakon át való autózást bringázást.

Neked is leírom: a fél világot bejártam, voltam sok menő tengerpart "mindenki álma"-helyen. És ha akarom, mindenütt megtalálom a kis stílt, a gagyit, a koszt, a rosszat. Miami-beach pl. a világ egyik legunalmasabb és ellentmondásosabb helye. Marseille a világ egyik legmocskosabb városa, Barcelonában a kezedről lelopják az órát, az Adria köves és sünös, (viszont csadálatos a szigetek közt vitorlázni), Key-Westen nem lehet fürödni a tenri fűtől, Brightonban hideg a tenger, A Keleti parton is, Sydneyben szinte senki sem fürdik, és szar a strand... soroljam még? Így is lehet.
@baum: Olvasd el a 12:05-ös kommentemet Lescolnak is. Ha nem tetszik a kastély, írd azt, ez szíved joga. Szerintem sem a világ legszebb építészeti alkotása. De ne azt írd, hogy tájidegen.
Ha pedig posztolni táad kedved, nézz utána, konkrét, hozzáférhető infóknak.
Kösz.
Alapvetően pedig egyet értek azzal, hogy legyünk büszkék a Balatonra, és ne fikázzuk. Mert a köztudatban csodás helyekként élők közül nem egy, bizony csalódás, ha szigorúan nézem, több is.
Felháborító, hogy a poszt-tolónak esze ágában sem volt indulni a Balaton-átúszáson és inkább a céltalan lődörgést választotta.

Ezért tart itt az ország.

És még csak az első bekezdésig jutottam.

Sajnos a magyar blagerrek elég amatőrök és nem tudják, hogy a korszerű webnapló egyik legfontosabb követelménye a rövidség, a második a tömörség.

Sebaj, majd még visszatérek a további észrevételeimmel, ahogy előrehaladok ebben a terjedelmes irományban.
annyiban igaza van a postírónak, hogy a nép túlnyomó része csak a jobbára harácsolásra beállt, vacak kajákat, meg még vacakabb szuvenírnak csúfolt lomokat áruló büfékkel tömött strandokig jut. Pedig annyi rejtett szépség van a parti sávon túl az északi parton.

Abban meg a kommentelőknek van igaza, hogy ma már a középosztálynak is gond eljutni legalább évente egyszer pár napra a Balatonhoz, mert horror ára van a közlekedésnek, a szállásoknak, az ételnek. A kaja lassan drágább a pesti áraknál - bár egy-egy fesztivál a 600 forintos uborkasalátás ötletével még tud meglepetéseket okozni. Egy hetes balatoni üdülés - nem luxusszállóban egy családnak nem jön ki százezerből. Ennél már vannak olcsóbb görögországi utak is.... Ebben meg a válság mellett a fizetések további csökkentésén dolgozó kormány a hibás.

Az meg valami komoly betegség a Balaton környéki boltosok körében, hogy normális zöldséges-gyümölcsös részlegük nincs, meg még mindig túl sok a lepukkant bolt, szállás, amit inkább arányáron akar kiadni akkor is, ha nincs rá vendég. Inkább álljon üresen, de árat nem csökkentek. Király üzleti elgondolás, pláne a legkisebb is számít szlogen hazájában...
@No_Fidesz_No_Problem:

Hagyd már ezt a demagóg szöveget az egykulcsos adóról. Hiteltelen.
@QM:

Igen, ez ismerős.

Egy haverral az egyik balatonfüredi szálló játéktermébe akartunk bejutni. Végül úgy sikerült, hogy ő angolul beszélt, én meg spanyolul, s minden magyarul feltett kérdésre ráztuk a fejünket, hogy sajnos nem értjük. Így beengedtek minket.
@adamis.ivan: A Balaton természeti szépségeit illetően igazad lehet, pl. emlékszem valami tűizékre, amik nagyon tetszettek. :-) Én a Balatonról mint fürdőhelyről beszéltem, és képzeld, nem fürödtem még kikötőmedencében, mégis csak hínáros emlékeim vannak. És tavaly voltam sok év után Boglárlellén egy éjszakát, amúgy meg minden évben vagyok pár órát Zamárdiban egy családi születésnapon. Ezek alapján a fentieken kívül az a véleményem még, hogy minden koszos, szakadt, a szállóhelyek nagyrésze lepukkant, nincsen normális étkezési lehetőség, és a nyaralóközönség... hm... vegyes. A kiszolgálószemélyzet nagyrésze meg bunkó.
És igen, az a véleményem Pestről, hogy szép város lehetne a fekvése és az épületei alapján, de nem az, mert szakadt, koszos és lepukkant.
@adamis.ivan: Na ha ezt előbb látom, nem válaszolok. Szeretem az ilyen embert, aki kiakad a Balatont szidókon, miközben ő magas lóról ezerrel anyázza a többi hozzászólót... hatalmas lelki és szellemi fensőbbségről téve tanúbizonyságot.
Gratulálok, részemről Neked adom az egész Balatont...
@Max, A Gondolkodó Birca:

"Hagyd már ezt a demagóg szöveget az egykulcsos adóról. Hiteltelen."

*

Nyugodtan felhagyhatsz a fikázással, attól, hogy beszólogatsz, IGAZAD továbbra se lesz, legfeljebb véleményed lesz, amiről szintén meg lesz a maguk véleménye azoknak, akik számolni is képesek.
@No_Fidesz_No_Problem:

Az a baj, hogy nap mint nap meggyőződöm róla, hogy a Fidesz simán nyerni fog 2014-ben is. Ugyanis ellenfelei erősen segítenek neki. Az egyik beteg téma az egykulcsos adó, amire kígyót-békát kiabálnak. A másik meg az éppen most aktuális homokos ügy. Gyurcsányék azt nyilatkozták, hogy támogatják a "meleg" házasságot, ennél hülyébb öngólt elképzelni se lehetne.

Az egykulcsos adóval szemben pedig igazam van. Az alsó középosztály kizsigerelése nem lehet értelmes cél.
@chico:

1974-1979 és 1981-1984 között minden nyáron Csopakon nyaraltunk 2 hetet a szüleimmel. Aztán az én családommal még 1990-ben is. Azóta egyszer voltunk egy hétvégét 1999-ben, s néhányszor egy-egy napot. Utoljára 2005-ban. Most nem tudom milyen, de 2005-ben emlékszem, hogy Csopak szinte üres volt, alig volt ember a strandon, a boltok 90 %-a be volt zárva.
@Max, A Gondolkodó Birca: "Az egykulcsos adóval szemben pedig igazam van. Az alsó középosztály kizsigerelése nem lehet értelmes cél."
Tudod az a baj, hogy a fideszt az érdekli a legkevésbé, hogy valami értelmes vagy nem...
@Hertelendi: Ez épp fordítva van. Téged érdekel legkevésbé az, hogy valami értelmes vagy se, ha a Fideszt szapulhatod, és kedvenc MSZP-d és Gyurcsányod seggét nyalhatod.
@Hertelendi:

Ez most mindegy. A lényeg: véletlenül a Fidesz is csinálhat jót. Ha pedig ez történik, nem kell csakazértis ellenezni.
@Lescol: Üde színfolt a Tudor-stílus, mivel már műv.töriben is baromira untam, hogy kevés kivételtől eltekintve nálunk minden kastély meg templom barokk meg klasszicista.

Ha kastélyt építenék, tuti, hogy neogót vagy neoromán stílusban építeném. Vagy maximum art nouveau-ban.
A Balaton olyan ócskán retro, hogy percekig se bírom elviselni.
@Étteremkritikus: "nincs kedvem a térdig érő iszapos vízben dagonyázni és persze nem sok strandot látni, ami a rendszerváltás óta jelentősen fejlődött volna."

Ebből is látszik, hogy 20 éve nem jártál strandokon.
- minden északi oldali strandon homokos a fenék, amíg leér a lábad (utána valóban iszapos, de ott úgyis úszni kell)
- az északi oldalon nem kell 20 lépés sem, hogy nyakig érjen a víz
- vadiúj pénztár, öltöző és mellékhelyiségeket (tusolókkal!) is kínáló épületeggyütesek épültek, nem beszélve a lángosos bódék helyetti korszerű büfékről
@chico: "még mindig túl sok a lepukkant bolt, szállás, amit inkább arányáron akar kiadni akkor is, ha nincs rá vendég. Inkább álljon üresen, de árat nem csökkentek. "

Enyhén szólva sem vagy képben!
Árat nem emelnek évek óta. Személyes tapaszatlat, és nem a wellness szállodákról beszélek.
(Egyébként azok még a másik 3 évszakban is fullon vannak vendéggel a hosszú hétvégéken, csak győzd kifizetni)
@Max, A Gondolkodó Birca:

"Az egykulcsos adóval szemben pedig igazam van. Az alsó középosztály kizsigerelése nem lehet értelmes cél."

*

Az egykulcsos adóval kapcsolatban nincs igazad.

Az alsó-középosztály kizsigerelése valóban nem lenne szabad, hogy cél legyen. Ennek ellenére az alsó-középosztály kicsigerelése jelenleg folyik.

Csak úgy, mint az alsó-középosztálynál rosszabb helyzetben lévők kizsigerelése is.

A különbség annyi, hogy míg a négymillió létminimum alatt élő pontosan tudja, hogy kizsigerelik, addig az alsó-középosztálynak az a része, amelyiket fideszbirkának szoktak nevezni, boldogan béget, abban a hitben, hogy "nem az emberek fizetik meg".

Hát persze, hogy nem. A mókusok, meg az őzek fizetik meg.
Annyira sajnálom azokat, akik a Balatonról csak rosszat tudnak mondani... A Balaton gyönyörű, rengeteget fejlődött az elmúlt 20 évben, a strandok kulturáltak, tisztán tartottak, a boltokban nem drágábbak a dolgok, mint máshol, és ha nem közvetlen vízparti, ötcsillagos szállást akarsz találni, akkor elérhető áron megteheted.
@Merlot: Fentebb írtam, hogy egyszer jártam a frissen felújított és legszebbnek szavazott északi parti strandon.

A gyerekek körülbelül a parttól 20-30 méterre játszottak, tehát nem igaz, hogy 20 lépésnyire térdig ér a víz (mondjuk a déli parton a tó feléig be lehet sétálni).

Az öltöző és mellékhelyiség fel lett újítva, de a papír meg a szappan hiánycikknek számít.

A lángosos bódé helyetti korszerű büfé ugyanúgy lángosos volt és mellette is ugyanazt a vegyipari fagylaltot árulták, persze az épület mellé tolt kocsiból, valamint a kenyérlángosos is kint állt, nem az új épületben volt. A büfésor mellett persze ott voltak a 20 éve változatlan árusok is.
@Merlot: Az igaz, hogy árat a legtöbb helyen nem emeltek. Viszont ennek az az oka, hogy nincs fizetőképes kereslet a balatoni szállásra.

A wellness szállodák meg nincsenek teli, sorra mennek csődbe (Rogner, Ramada, Lelle Yacht, Casa Perla, stb.) és a többiek is csak a kuponokkal tudnak vendégeket fogni.
@No_Fidesz_No_Problem:

Ebben igazad van. De minderre azonban nem megoldás a többkulcsos adó. Sőt, annak visszaállítása igazságtalanságot szülne.
@ekat: Nem minden hozzászólót, nem magas lóról, és nem anyázom.
Nézd, hogy lehet, hogy ugyanarról a helyről az egyik csak szart tud mondani, és rengeteg másik meg bele tud szeretni? A Balaton hiányosságaival természetesen tisztában vagyok, és látom ezeket. Csak ez a hely, és még sok más, sokak által fikázott hely, annyi minent rejt még magában, ami miatt szerethető. És talán megkockáztathatom, az aki felül tud emelkedni a szarokon, ha bőven van jó is valahogy abszolút értelemben megnyerőbb tulajdonság, mint aki a nem látja a szartól az erdőt, illetve a jót, a szépet. És ez már a Balatonon kívül az életre is igaz.
Amitől magas lovon ülőnek tűnhettem, az max a külföldi példák sorolása lehetett. Azokat épp azért hoztam fel, érzékeltessem, 1) mennyi olyan hely van a világon, amit mindenki álomszerűnek - a Balatonnál sokkal jobbnak -gondol, pedig némelyik messze van az álomszerűtől, de még az igazán jótól is. 2.) mennyi olyan hely van a világon, amit mindenki álomszerűnek - a Balatonnál sokkal jobbnak -gondol, és valóban jó helyek, de ha azzal a csőlátó szemlélettel viszonyulok hozzájuk, mint Te a Balatonhoz, vagy épp Pesthez, akár szar helynek is kihozhatom azokat.
Erről a Pest témáról is ment már pár diskurzus, és azt mondtam, akinek Pestből a kutyaszar a legmeghatározóbb élmény, ami felölír minden egyebet, az nem magasabb 2 centinél, tehát egy közepesen vastag kutyaszar átmérőjénél.
És esetemben Pestre ugyanaz igaz, mint a Balatonra. Sok, nagyon híres nagyvárosban megfordulta, és a legismertebbekbe is lehet találni olyan helyeket, amik lepukkantak, koszosak, szarosak, tele van kisebbséggel, állandóan dugók vannak, stb. Sokszor, a legnagyobb fikázókról sír le leginkább, mennyire keveset láttak a világból, és télleg azt hiszik, másutt kóbászból van a kerítés. Vannak a világon ellenben szinte makulátlan helyek, és mégsem érzed igazán jól magad, mert nincs fílingje. Na ez hogy van? Természetesen, vannak nagyon jó, tiszta rendes helyek, fílinggel is - de ebből van a legkevesebb.
Valóban, vannak szar vendéglátó helyek a Balatonnál. De egyre több jó, sőt, nagyon jó is van. Én miért jutok el ezekbe, Te miért nem? És, hogy lehet, hogy én aki 36 éve járok le a tóra relatíve kevés hínáros élménnyel bírok, míg Te sokkal?
És az is tipikus fikázó szokás, hogy hamis, becsmérlő jelzőkkel illetnek valamit, ami nekik egyszerűen nem jön be, nem tetszik. Írhattál volna annyit is, hogy srácok, nekem nem tetszik a Balaton.
Tessék, megadom a lehetőséget! Mondj egy igazán fasza helyet a világon, ami nem hínáros, büdös pocsolya (szóval, ezek egyszerűen igaztalan faszságok, bár bocs), és csupa jót tusdsz róla mondani.
@adamis.ivan: Nem azért írtam a magas lovat, mert itt-meg-ott-jártál, az egy tény, és kész. De ha azok, akiknek nem tetszik az, ami Neked igen, lelkiszegények és barmok, akkor innentől továbbra sem hiszem, hogy lenne értelme Veled társalogni.
Amúgy életem során 14 évet éltem három különböző külföldi nagyvárosban, valamint előfurdultam pár külföldi helyen, ahol fürödni lehet, először hathónapos koromban, utoljára a múlt héten. Tehát én is tudom, miről beszélek. :-)
A Balaton gyönyörű.Van alkalmam rendszeresen látni tavassza, ősszel és télen is. Mindig gyönyörű. Az infrastruktúra majd lesz jobb is. Ami a "prolizást" illeti ez ma a trendi, mindenki mindenkit prolizik, hogy nyomatékosítsa saját intelligenciáját, igényességét, holott ezek az igazi prolik és elsősorban sznobok. Csak röhögök magamban, amikor a mi településünkön a vízparti nyaralók tulajdonosai "prolizzák" a beljebb lévő nyaralók tulajdonosait.
Bár megtehetném, hogy az Adrián nyaraljak, én mégis inkább a Balatonra járok nyaranta (amikor a családi timeshare rendszer ezt lehetővé teszi).

Bátran állíthatom, hogy az elmúlt 10-20 évben sokat fejlődött, a déli parton vannak príma szabadstrandok is (Az északin kevesebb). Nem egyenletes a fejlődés, de szemmel látható.

Az elmúlt 2 évben kétségtelenül megugrottak az árak (amikor ezt az egyik büfésnek ezt megemlítettem, annyit mondott, hogy "Köszönjük meg a kormánynak"...) Ha azonban összevetjük egy horvátországi nyaralással, még mindig olcsóbb (2x700 km autózás, autópálya, esetleg komp). A víz tényleg nem sós, de simogatóan bársonyos.

Szóval, nem kell fikázni sem azt, aki a Balatont szereti, sem azt, aki az Adriát.

Ami igazán baj, hogy sok-sok olyan család van Magyarországon, akik évi egy hét nyaralást sem engedhetnek meg - sem a Balatonon, sem a Tisza-tónál, vagy akárhol.

Ami a cikket illeti, tényleg olyan reklámízű volt - tele hívó szavakkal. Nem a Balaton-átúszásról szólt, az szent.

Még egy dolog: A Balatoni nyár elnevezésű akármit nem kellene "esztrád"-nak nevezni.
@adamis.ivan: "az Adria köves és sünös"

Az a part a világ egyik legjobb partja. Éppen a köveknek és a sünöknek köszönhetően.
süti beállítások módosítása