Elmúltnyolcévezés a Bëlga tükrében

2012.07.18. 07:32 baum

- kuncekunce...kuncekunce dadadadadada dajcs dajcs dajcs - Kinek ne lenne ismerős ez a klasszikus sor?!

Elmúlt 8 év! Azóta múlt el, hogy a Bëlga megalkotta a Képviselő boogie c. számát. A dalban összesen 21 politikus nevét vették a szájukra a srácok. Pusztán érdekességként elmondható, hogy nem lett belőle semmi bajuk, nem úgy, mint mikor később az OTP-vel viccelődtek egyszer meggondolatlanul. Nemhiába, az igazi hatalom a nép által felkent képviselőké – gondoljuk naivan.

Visszatérve a dalra és a benne szereplő politikusainkra: két ciklus elteltével talán ideje számba vennünk, hogy mi történt velük, merre kanyargott sorsuk, egyáltalán abból a garnitúrából kik lebegnek még a posvány tetején.

A jobb áttekinthetőség érdekében egységeket alkottunk, és még különdíjat is kap majd némelyikük.


Csurka István (MDF, MIÉP), Horváth Balázs (MDF, Fidesz) és Mádl Ferenc már nincsenek köztünk, RIPsect ház.

Akik kiestek a pixisből

david-ibolya_kuncze-gabor.jpgKözülük néhányan a teljesen jól megérdemelt helyükre, a politika szemétdombjára kerültek, ilyen Dávid Ibolya (MDF) és Kuncze Gábor (SZDSZ). Pályafutásuk annyiban hasonló, hogy sokat tettek hozzá, hogy pártjuk megszűnjön tényezőnek lenni. Utóbbi a politikai rádiózás bochijává vált, Ibolya meg talán átússza nyaranta a Balatont kalapban.

medgyessy.jpgMedgyessy Péter (MSZMP, MSZP) – ügynök, majd miniszterelnök, majd útelág, majd volt miniszterelnök. Medgyóra három dolog miatt emlékezhetünk: úriember volt a választás előtti miniszterelnök-jelölt vitában, választás után felemelte a közalkalmazottak fizetését nagyon, ami aztán hazavágott mindent és Gyurcsány első igazi politikai áldozata volt.

gnagyné.jpgG. Nagyné Maczó Ágnes G. (MDF, FKGP, Új Szövetség Magyarországért, FKGP) - A magyar politika Bárányos Zsoltja, ahogy az lenni szokott, visszavonulása előtt alsóbb osztályokban vezetett le.

molnárkatalin.jpgDevánszkiné Molnár Katalin (MSZP) 1992-1996 képviselő, majd utána négy évig a XVII kerületi Polgármester is volt. Róla mintázhatnák az ismeretlen parlamenti képviselő szobrát. Azóta úgy tűnik, be kell érnie egy nyüves felügyelőbizottsági tagsággal.

tolgyessy_peter.jpgTölgyessy Péter (SZDSZ, Fidesz) Fordított utat járt be, mint Fodor Gábor, de mégsem ezért gondolom őt a rendszerváltozás utáni politikusok morális győztesének valahol.

Brüsszeli menekülők

surjan_laszlo.jpgSurján László (KDNP, Fidesz) – EP-képviselő, sőt az Európai Parlament alelnöke is lett. Jó ott neki, nem kell részt vállalnia a bozótharcban.

szajer_jozsef.jpgSzájer József (Fidesz) – EP parlamenti képviselő, férj. Az alaptörvény kapcsán azért keményen sertepertélt a tűz körül.

deutsch.jpgDeutsch Tamás (Fidesz) – Ötcsillagos Hormon Johnny, twitter-troll, MTK-elnök, sportautótulaj – neki bejött. Svédasztal, pénz, pina – mindent megkapott, amire vágyott. Na jó, ő nem menekült, hanem küldték.

Akiket megégetett a spirituális vezető haragja

rogánpokorni.jpgPokorni Zoltán (Fidesz) és Rogán Antal (Fidesz) kényszerpályán vannak egy ideje. A Hegyvidék és a Belvár polgármestereként várnak arra, hogy eljöjjön az ő idejük. Pokorni Fidesz-alelnök ettől függetlenül, de érezhetően periférián van, ahogy a politikai celebléttel kacérkodó Rogán is, bár most meglepetésre ő lett a Fidesz frakcióvezetője.

Hű fegyverhordozók

pogácsástibor.jpgPogácsás Tibor (Fidesz) – harmadik ciklus a parlamentben, negyedik Monor élén. Monor motorja.

góglárpád.jpgGógl Árpád (MSZMP, Fidesz) – 2010-ben már nem indult képviselőjelöltként a volt egészségügyi miniszter, azóta a Fidesz Etikai Bizottságának tagja.

Talányok

hegedűslóránt.jpgHegedűs Lóránt (MIÉP, Jobbik) – gyaníthatóan az ifjabbik Lórántra gondolt a Bëlga annak idején. Lelkész, mégpedig olyan, akit isten szellemiségéből elsősorban nem a megbocsátás és szeretet igéje ragadott meg. Az utóbbi egy-két évben alig hallani róla, de ki tudja, mi lesz, ha a regnáló kormány tovább balfaszoskodik és helyzetbe hozza a széljobbot.

bárándypéter.jpgBárándy Péter (Köztársaság Párt, látens MSZP) - Tarlós István sem lépett be a Fideszbe, Bárándy sem az MSZP-be. A Horn-kormány minisztere volt, fia MSZP-s képviselő jelenleg is. Néha felmerül a neve, vagy hallatja szavát, de ügyvédként lubickol.

lamperthmónika.jpgLamperth Mónika  (MSZMP, MSZP) A szocik millióinak vénusza. 1994 óta töretlenül koptatja a parlament MSZP-frakciójának széksorait. Nagy túlélő, jól helyezkedik, akármi is történt, ő menetelt előre párton belül. Egy esetleges ellenzéki győzelem esetén a sportminiszteri poszttól a nemzetgazdaságiig mindenhol el tudjuk képzelni ezt a reneszánsz asszonyt.

Árpibá

goncz_arpad.jpgGöncz Árpád (SZDSZ) – Intézmény lett széles e honban. A göncz-romantika hívei körében erősebb az imádat, mint amennyire egy Népszava-előfizető volt munkásőr tud lelkesedni Kádár Jánosért. Tulajdonképpen nem csinált semmit politikusként, és ez nálunk elég sok mindenre elég. Legalább nem plagizált.

Az egy

orbánviktor.jpgOrbán Viktor (Fidesz) – miniszterelnök, volt miniszterelnök, miniszterelnök, jövőbeli volt miniszterelnök, spirituális vezér.

Két gondolat a végére: Egészen nyilvánvaló, hogy a legnagyobb nyertese Deutsch Tamás lett az elmúlt 8 évnek, és az is, hogy "Mi választottuk őket, minket képviselnek!"

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr124662519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Göncz Árpád 45%-on... Atyaég!

Göncznek az a szerencséje, hogy olyan joviális ábrázata van, hogy az emberek nem gondolják róla, hogy bármi csúnyát el tudna követni. Másrészt meg ugye a mûfordításairól is ismert, így persze könnyû.
Ettôl még ugyanolyan ocsmány alak, mint a listában szereplô többi, de ezek szerint ez sokakat nem zavar.
Némelyeket zavar, ha valaki népszerű és sokan kedvelik. Ilyenkor első dolga, hogy írjon pár gyűlölködő szót.

Van, aki nem csak azt kívánja, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, ennyivel nem éri be, azt szeretné, ha a szomszéd is megdögölne. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák :))
Hazugságdivatbemutató

A legnagyobb a világon. Egy ország a közönsége. A kifútó kelet-nyugati tájolású. Fővédnöke a politika. Főrendezője a sajtó! A bemutatók a politikusok.
A színpad megvilágítása vörös, némi valószínűvel feldobva. Az első fellépő, a „Megváltó” kistermetű, agresszív tipusú „manöken.” Magabiztos, előre tekintő, lopva hátra tekingető, (meglátják e a kommunista múltat) Öltözete vattakabát, gimnasztyorka, dobtáras géppisztoly.
2. modell: a bízzatok bennem bő földig érő suba, rajta nemzetiszínű himezés-hámozás. Jól takarja a görbe jellemet, és az alárejtett lopott vagyont.
3. modell, a széles néptömegek számára. Szegényes lepusztult, öltözet, rajta sok színes masnival, nemzetiszín pántlikával. A „jövőre jobb lesz kreáció,” Szétmállik a seggünkön a nadrág, ha a szükség úgy hozza. Az pedig hoz
4. modell, „A nincs másik lenini út” Fő attrakciója a talpatlan sarkantyús, magyaros csizma! Bőgatyával vagy székely harisnyával. Vörös csillagos pitykével, az ümögön. Minden Dinka Fafejű emblémával.
5, Vidám kisgazda: pirosló tájkép mosoly, frissen barázdált arc, (sikerrel) jóllakott, nagygazda, joviális úriember, Alattam jó dógod lesz, csak légy hűséges szógám, jobbágyom, zsellérem, ha én ezt elérem.
6. „Isten megsegít testvérem” Földig érő, rózsaszín reverenda, ájtatos mosoly, előre tolt szavazó láda, „adakozzatok fele barátaim” Meglátjátok a túlvilági boldogsággal, semmi föl nem ér! De elfogytak a felebarátok, mert nekik mindig a rosszabbik fele jutott!
7. Az ifjú titán! Kidolgozott izmok, kinyúlt kötött pulóver, erőszakos nyomuló stílus.
Ha rászólnak hátrább az agyarakkal, a válasz titán különbek vagytok?
8. Műsoron kívül. ASancó Panza külsejű, Dón Kivót- e törött kopjáját szétverte a vörös szélmalom lapát kereke! Írtam 1990 Szabó Ivánnak, személyesen átadtam, szerencsére olvasó szemüveg nem volt nála!
süti beállítások módosítása