Hogy megértsd, miről szól az y-generáció

2012.08.03. 15:57 baum

Frisco1.jpgA helyszínen tudósító szerkesztőnk írása Kapolcsról.


Ha az ember Kapolcsról elindul a Dörögdi úton Taliándörögd felé, jobbra a Szárítónál úgy érezheti, hogy valami kinőtt a földből. Közelebb menve látja a feliratot: Frisco. Egy nagy kert, romos ház benne, egy pult, szalmabálák, sok bicikli és huszonéves fiatalok egészítik ki a képet. Ez tavaly még nem volt itt, nézzük meg közelebbről.
-    Kik vagytok? – teszem fel a kérdést Fáter Ambrusnak, a hely egyik ügyvivőjének, önkéntesének, koordinátorának – nem is könnyű eldönteni melyik a helyes kifejezés, mint megtudtam.

-    A  Frisco Szövetkezeti Kocsma és Kávézó vagyunk, Budapesten a IX. kerületben van egy kis kocsmánk, ami leginkább egy klubhelyiségre emlékeztet, igazi közösségi tér. A szövetkezeti kocsma annyit tesz, hogy hatan vagyunk tagok, mindannyian ugyanannyit dolgozunk és ugyanannyi bért kapunk. Tapasztalatunk a vendéglátózással kapcsolatban nem sok van, egy éve fogtunk bele. Egyetemisták vagyunk, amellett csináljuk.  Diákmunka ez abban az értelemben, hogy nem egy jól fizető megélhetés, hanem inkább félig hobbi, félig hivatás.


Mivel nem profi vendéglátósokról van szó és pénzük sincs sok, ezért a kapolcsi megjelenést is közösségként tudták csak megvalósítani. Körülbelül 20 ismerős, barát pusztán azért ment már hetekkel a fesztivál előtt Kapolcsra, hogy kalákában megcsinálják a Friscót itt is. Az ételt állták az építésnél a szervezők, de ennyi elég is volt. Jól érezték magukat együtt, és amúgy is megszerették a helyet.

Frisco2.jpg
-    A társadalmi problémákra fogékony emberek alkotják ezt a kis közösséget, a stábban hatan vagyunk, és van egy igen széleskörű holdudvar mögötte.  – folytatja Ambrus. -  Hiszünk abban, hogy nem attól lesz jó egy dolog, ha egy ember kitalálja és keresztülveri az akaratát a többieken, despota módon. Persze, így is működhet, nincsenek szabályok, de mi abban hiszünk, hogy egy közösség a közös döntések mentén nagyon jó dolgokat tud szülni.


Aztán fölépült a helyszín, a programok meg menet közben alakultak ki. Sok barátjuk van, akik zenélnek, és szeretnének szereplési lehetőséghez jutni. Ők adják a programok alapját, sőt, bevonzanak egyéb zenészeket, akik szintén másokat. Egy nagy baráti hálóról van szó, akik ily módon aktiválják egymást. Annyira nem ismert, de lelkes, nagyon ügyes zenészek. Sőt, a Feszt végére eljutottak odáig, hogy a Tilos rádióból ismert DJ Ezüstmedvét ma a nagyszerű Técsői Banda váltja.


De térjünk vissza Ambrushoz. - Azt gondolom, betaláltunk a Völgybe. Egyéniek vagyunk. Hangulatos kis hely. Minden este tábortűz is van, amivel szerencsénk volt, mert 200 méternél távolabb vannak az Eger-pataktól és ránk nem vonatkozik a tűzrakási tilalom. Minden nap hajnalig ég, parázslik a tűz, és a buli is addig tart.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr584694247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása