Kiborítóképek 23-a után

2012.10.24. 13:51 baum

Lehet számháborúzni, hogy tegnap az ilyen-olyan megemlékezésen, demonstráción vagy tömeggyűlésen mennyien voltak. A Belügyminisztérium a Kossuth téren 400.000 embert számolt össze, a Milla megmozduláson mindösszesen 20.000-et. A parttalan vitába nem érdemes beszállnunk, inkább megnéztük, hogy a legérdekesebb politikai szereplők hogyan reagáltak, miként újították meg facebook-oldaluk borítóképét, mert frissítették azokat bőszen.

orbán.jpgOrbán Viktor oldalának szerkesztői a dolgos, némileg gondterhelt, de a feladataiba beleálló államférfi képét mutatják az odavetődőnek. Viktor profi fotóst alkalmaz, napi 25.000 forintért. Nem is csoda, hogy a két fotón teljes mértékben átjön a felelősség, ahogy a pásztor nézi az ő népét.

milla.jpgjuhászp.jpgEnnyi pénzük nyilvánvalóan nincs, és valószínűnek tartjuk, hogy Juhász Péter handmade csinálja saját, és még talán a Milla oldalát is. Nincs is különbség, mindkét felületre ugyanaz a fénykép került, ahol több ezer ember betölti a Szabad Sajtó útját. Erőt demonstrál a fotó.

bajnai.jpgBajnai ezzel szemben a kisfiús, huncut mosolyával igyekszik lenyűgözni rajongóit. Igazából nincs is borítóképe, kicsit ez is olyan, mint ahogy annak idején az MSZP-hez viszonyult. Ott is van a Facebookon, meg nem is.

mszp.jpgAz MSZP a nagyobb blamázs elkerülésének érdekében egy közeli képet mutat, amiből nem derül ki, hogy ténylegesen mennyien voltak rájuk kíváncsiak október 23-án. A kép úgy van beállítva, hogy az akár tömeget is imitálhat, akár egy Szomszédokbeli diszkójelenet, mikor is Julcsi először találkozik a kábítószerek bűnös világával - kamerabeállítás kérdése az egész.

mesterházy.jpgMesterházy Attila, az MSZP elnöke egyedül áll borítóképén, és változást akar. A fotó nem a tegnapi kaposvári megemlékezésen készült, ahol a pártvezető volt, az MSZP.hu szerint ezért: „Nagy Imre puritán személyiségéhez ez a legméltóbb. Most nem a hangos felhajtásnak, hanem a csendes főhajtásnak van ideje.” Tény, hogy megvan az ideje ennek is, csak kérdés, hogy nem üt-e vissza, hogy míg ő csendesen főhajt, addig Bajnai beárazza magát az MSZP-ben.

jávor.jpgJávor Benedek kedves ismerőseivel látható a képen. Tragédia, hogy mennyire nincs mozgósító ereje az LMP-nek.

vona.jpgVona Gábor tekintetei.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr914866367

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem sikerült a Békemenetnek újabb rekordot döntenie, csak nem lett meg a 40 millió résztvevő 2012.10.24. 17:27:30

Olvasd a kormányhoz hű forrásokat, rögtön megtudhatod, hogy Orbán beszéde mennyire energikus és jó volt, a Kossuth téren lévő tömeg pedig simán hússzor (megjegyzés: az ötvenszer, százszor vagy milliószor is mehetett volna, ne romboljuk vezérünk te...

Trackback: Nem sikerült a Békemenetnek újabb rekordot döntenie, csak nem lett meg a 40 millió résztvevő 2012.10.24. 17:27:06

Olvasd a kormányhoz hű forrásokat, rögtön megtudhatod, hogy Orbán beszéde mennyire energikus és jó volt, a Kossuth téren lévő tömeg pedig simán hússzor (megjegyzés: az ötvenszer, százszor vagy milliószor is mehetett volna, ne romboljuk vezérünk te...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MSZ(m)P logó direkt narancsosodik?
Meg ugye a háttérben a sok nemzeti trikolor...
Pálfordulás? Szélkakas visszatér?
Millások színvilága, mintha egy ipari nagynyomású gőzborotváé lenne. Kész (röhej).
Hiányoltam Széles elvtársat az első sorból az igaz magyarok birkamenetéről.Talán csak nem az elnyert busztendert ünnepelte a Seychelle-szigeteken?
@Kossuthcímermiattvertek89ben: Engem a Raiffeisenre emlékeztet. Összenő, ami összetartozik.
Az MSZP-nek egy éve ez a borítóképe.. a többi stimmel.
Lemaradtatok!
Javították, nem 400.000 hanem 4.000.000!
Ja és a 20.000 Millás, a Kossuth térre igyekezett, azt kapta el a fotós! :-)

(Bár emlékeim szerint, a Kossuth tér befogadó képessége,- szintén egy FIDESZ-es propaganda gyűlésen 2.000.000 volt!)

Ja amúgy apukám úgyis leveri a Tiedét!
Vona Gábor a Hitleres séróval a FB borítóképen zseniális!

Ez biztos médiahekk, nem lehet valaki ennyire hülye hogy magától ilyen képet tegyen ki
@TARTYOMeister: Te is röhejesnek tartod? Holott mindenki tudja, hogy a Kossuth téren 2 millióan is elférnek... ;-)
Vona mögött több zászló van, mint ahányan kint voltak a beszédén. A hívei inkább elmentek újságírót verni, az izgalmasabbnak ígérkezett, mint beszédet hallgatni.
@Ernesto_Peet:

Így igaz. De a többi se stimmel :)

Orbán cover fotója is legalább egy éves.
@ZF2: Komoly ki a nagyobb f@sz versenyben van Zagyvával, muszáj tartani a lépést.
A BM - nem vannak légi fotói ....nem lehetne kikérni ???? Nem közérdekű ??
Profi fotós napi 25 000 Ft-ért? Esetleg kimaradt egy 0 ?
Jávornak ez már kint van március óta. És nem kedves ismerőseit ábrázolja, hanem két másik parlamenti képviselőt, Szabó Rebekát és Osztolykán Ágnest. Miért is kellene feltétlen tömegjeleneteket ábrázolni a Facebook oldalon?
Nem is igaz a 400.000.Mert a Kossuth-téren volt 2 millió és az Alkotmány(Alaptörvény)-utcában is 2 millió,az összesen 5 millió ember.
Nekem a milla felszólalóinak öltözködése tűnt fel. Citromsárga 1000-szer kimosott-kinyúlt pulóver (Ungváry Rudolf ), drapp mackófelső ( Kónya Péter )stb...... Azért mégis csak Nemzei Ünnep volt.
A ballibsik/TASZ kis kedvencei, a gyöngyöspatai ártatlan cigányok (ezeket üdültették Csillebércen):

barikad.hu/brutalisan_bantalmaztak_ket_rendort-20121024
ezek a jobbos bérkommenterek úgy látszik, hogy túlóráznak, vagy fusiban is nyomják. vagy nektek ez ilyen mellék állás?
@karacsi_maci: Hát nem önszorgalomból nyomják az biztos....
Amikor az önszorgalom rosszindulattal párosul, akkor van baj. A Kossuth tér képlékeny terület. Békemenet, vekkeres magyarmezes felvonulók 2.000.000, egyéb más nem U(O)rbánisták csak 200.000-fővel képesek képviseltetni magukat. Több nem fér el ott. Ez van.
Jávor Benedek ismertségét felhasználva a vonulás utáni gruppen lehetőségét mérlegeli hölgyismerősei körében.
400000? 1/4 Budapest? +Vidék? Nincs annyi busz Magyarországon...
@Schindler Pistája: "legyen olyan Alkotmány, ami megfelel az idegenek, zsidók és buzik érdekeinek?"

Mármint neked kiskancsó?
@tony_romita: "Engem a Raiffeisenre emlékeztet." - Ugye? Csak ki ne derüljön, hogy ugyan az a pantone színskálás szín van benne és betűtípus, mert beperelhetik őket. :)
@komplikato: Holló a hollónak... Dehogy is perelnek, majd Felcsuti et. elintézi.
Orbán Viktor: teljesen korrekt kép, maximum nem a kamerába néz (de kit érdekel)
Juhász Petya: drogos nagyképű, öntelt barom
Gordonka: egy szó: pedofil állat
Szarházy: nagyképű alkoholista bunkó proli
Jávorka: pedofil
Zázrivecz: idegbeteg állat

Röviden, tömören ennyi. Lehet ájvékolni, huhogni, kukorékolni :))
@Balibgeczyk: Nem lehet, mert nem érdemled meg a karaktereket és az erőfeszítést. Te nem vagy ember.
Jávoré... Azért lol,de Orbáné is. Az utolsó az lenne,hogy magamat rakjam a borítóképre,ha már a profilképen is ott vagyok...
@Balibgeczyk:
Ehhez nem is kell komment.A neved magadért beszél,te barom.
@Balibgeczyk: Vonát kihagytad, te suttyó.
Annyira érdekel, hogy valójában hányan voltak a közös imádaton... Lehet, hogy én is ott voltam csak nem ugrik be?
@Balibgeczyk: újra életet vittél ebbe a fórumba. Hála és imádat Néked.
Sok büdös troll. Ha ugyanilyen elánnal melóznátok, nem itt tartanánk... :):):):)

Sztereotípia PoWa!
@Balibgeczyk: Siralmas a szókincsed, úgy látom csak három szót kaptál a pártközpontból, azt variálod (nagyképű, pedofil, állat) Sajnos rosszul párosítasz, de hát ha ennyire futja az eszedből, akkor ennyire futja. Azért legyünk korrektek, Mesterházynál legalább a prolit eltaláltad. Azt azért tudod, h ez nem egy szitokszó? lásd József Attila. Tudod, az a komcsi-libcsi pszichopata, aki olyan szarokat írt, mint, hogy "A rakodópart alsó kövén ültem, s néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam sorsomba merülten, hogy FECSEG A FELSZÍN, S HALLGAT A MÉLY." Te is inkább ülj ki a Dunához...
@Kult: Őhozzá nem kapott világos utasítást. Vagy csak nem tudta eldönteni, h pedofil, nagyképű vagy állat-e...
@Kult: ennyit arról (rólad), hogy mennyi háttérismeret kell ahhoz, hogy valaki teljes lelkinyugalommal döntsön a nemzet sorsát illetően a szavazóurnánál
@Segna: eh...9 sort fecsegtél tele, sikerült is elvenned az élét a kapitálissal szedett idézetnek. Amíg újra nekifogsz ezt elolvasni, dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét.
Az IMF-et támogatja a sunyi, pécsi fideszes városvezetés?

Legalábbis szembe megy a kormánnyal. Míg utóbbi óriásplakátokon hirdeti szembenállását az IMF-fel és az ingatlanadóval, a városvezetés megadóztatja a pécsi ingatlanokat, nem is akárhogy.

Pécsett is megjelentek az óriásplakátok, amelyek a honi monetáris szabadságharcot hirdetik, fennen. Az egyiken a kormány egyértelmű üzenetben tagadja meg az IMF-et és az ingatlanadót.

A hirdetések újságokban is megjelentek, az óriásplakátot azonban így már egy olyan városban is sikerült kitenni, ahol az ingatlanadó véres valóság.

Összefogást az orbáni diktatúra ellen!
@öt görög:
1. tökéletesen igazad van, nincs mentségem JA mellé nem kell semmi.
Zsigerből írtam és az ő szintjén. Én kérek elnézést...

azt írtad @Kult-nak: "ennyit arról (rólad), hogy mennyi háttérismeret kell ahhoz, hogy valaki teljes lelkinyugalommal döntsön a nemzet sorsát illetően a szavazóurnánál" Ilyen ez a rohadt népképviselet, nem csak professzorok és politikailag tájékozottak döntenek. Nagy dilemma ez. Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy te máshogy és másban vagy suttyó, mint ami nekem tetszik, és te inkább ne szavazz... regisztrálj előre, h tudjunk kalkulálni, hol kell mozgósítani, vagy kék cédulát osztani. Stb. :-(
@Sztrapacska: Szerintem 3 millióan voltak ott + az apraja.

Ott voltam láttam! (Mondjuk az röhejes volt, hogy mennyi öregasszony volt, simán überelték az mszp-t :D)
@ZF2: "Vona Gábor a Hitleres séróval a FB borítóképen zseniális!"

Bacchus, én is pont ezt néztem, hogy bajusz nélkül, de tiszta Adolf :)

bio
Nem csoda hogy nincs mozgósító ereje az LMP nek. A parlamentben a kis létszámából (jelentéktelen figuráiból) álló csapatból 4-5 pattognak mindíg valamiért..és kést. Shiffer Pető Iván módjára bólogat amikor beszél..és jámbor JÁVOR (felráncolom a homlokom így vagyok hiteles), meg utánozza stílusban a Pető...bocs a Shiffert.
Budapeten 2-3 százalékban támogatják s vidéken senki!!!
Arra emlékeztet ez a kis csapat, mint egy kis kupac szar amikor felteszik a polcra és lekvárnak képzeli magát.
Vona az Orbán "terméke"....azért olyan "szép" és értelmes:)))
Szép kis ellenzék, a válcsukle maszop, meg a drogosok bandája, meg a faszbukos csőcselék :D
Na ha jól értem, a képek fele több hónapos? Akkor ez egy nagyon up-to-date blogposzt :)
@enpera: na meg ez:
index.hu/video/2012/10/23/ferenciek_tere/

Ez minden gay pridenál gázabb ez a pár kpoasz balfasz sokkal többet árt az országnak mnit bárki.

És a legröhejesebb hogy még büszkék is rá.
A köztörvényes bűnöző PUCCSISTÁT valaki a zászlók közül fejbecsúzlizná egy csapágy-görgővel :))) Lett volna nagy riadalom :)))
na ikszdé, vagy mifene, jövőre tuti elmegyek egy ilyen bp-i mulatságra, de mostmár aztán komolyan, végignézve ezt a sok videót meg blogbejegyzést...hátha engem is jól lebüdöszsidóznak, meg benyomnak egyet,csak úgy brahiból...meg aztán hagy szapuljam már a csúnya gonosz IMf-t is, aki sanyargatja szegény magyarokat, meg a csúnya EU, akiknek a sok támogatása nélkül már a görögök seggét csókolgathatnánk...jajj, hát már csak ezekért is megéri egyszer elmenni és kiélni minden felgyülemlett frusztrációmat, vagy egy nemzeti ünnep nem erről kéne, hogy szóljon?

Nem vagyok sem Fideszes, sem MSZP-s,Jobbikos szkínhed-vagyok-oszt-auswitz-meg-nem-erre-van pláne nem, (a többit meg hagyjuk)próbálok jóérzésű, toleráns magyar ember lenni, de egyre kevésbé értem, és egyre többször húzom fel a szemöldököm "miafaszezmármegint" nézéssel azon ami itt van és nincs egyszerre. Valaki ugyan mesélje már el?
az oldal lájkok alapján már mondhatom is a választások %-ait. orbán 137% bajnai milla 100%, mszp-bajnai 13% jobbik 45% kérem a pénzem a közvéleménykutatásra.
Azért nem semmi munka a fotósoknak úgy ábrázolni a tömegeket, mintha vagy tízszer akkora lenne. Elég óvatosan mutatták a tömeget idén is, nagytotálokat többnyire a jobboldal rendezvényeiről látni.

A baloldalon inkább jellemzőek a zoomolt képek. A kép alsó része az első sor, a vége pedig a véges mélységélesség miatt már a homályba veszik. Mintha még kilométerekkel hátrébb is emberek lennének. Közbe lehet, hogy csak 100 méterrel van hátrébb. A másik jellemző, hogy adnak egy közeli képet, amin látszik 50-60 ember.
@Kult: @Segna: Lol. Ennyire ne verjétek nagy dobra tájékozatlanságotokat, essetek neki a hozzászólásnak még egyszer.
Tájékozottsághoz kellene kötni a szavazást, komolyan mondom...
Orbánnak csak az szégyenletes szemlesütött pofája, meg remény arra , hogy nem sokára csak a hátát fogjuk látni ahogyan elvonszolja a seggét.
@enpera: tényleg csak a miheztartás végett, de azt írod: válcsuklemaszop - sosem szavantam, szavaznék rájuk, de ki gondolta volna hogy még ők is felértékelődnek a mostani korményzás alatt?
Drogosok bandája? Kire gondolsz? Azokra, akik szerint nem kriminalizálni kellene gimnazistákat egy füves cigi miatt?
Ahogyan te írod: Faszbukos csőcselék? azokra gondolsz, akik teljesen önszántukból, mindenféle párt szervezett és erősen támogatott propagandája nélkül is olyan civil erőt mutatnak, amilyet soha azelőtt senkinek sem sikerült felmutatni hazánkban? Csak kérdezem....
LOL, Vona Gábor, mint Freddie Mercury

"Who waaants to liiive foreveeeeer???"
Azt hittem, ma tele lesz az index számháború blogokkal. Ennyire nyilvánvaló lenne? Pedig az ORF "több ezres" résztvevőről beszél. Nem a Milla tüntetéssel kapcsolatban.
Ezt a rengeteg szókincs nélküli,jobbról szidalmazó kommentelőt. Undorító! Gondolom a családjával is így beszél,mert ez csak zsigerből jöhet.
@Gadori: ennyit is kár volt leírni. ;-)
Egyébként van benne emberi gén is, csak egy selejtes darab, mondhatni egy korcs.
@A fidesz a betegek kiirtására készül:
A genetikát emberekre alkalmazni. Ejnye-ejnye. Ez maga a faszizmus.
@Legelő Őse: " azokra gondolsz, akik teljesen önszántukból, mindenféle párt szervezett és erősen támogatott propagandája nélkül is olyan civil erőt mutatnak, amilyet soha azelőtt senkinek sem sikerült felmutatni hazánkban?"

Te! A "civil" szó nem az előző választásokon bukó pártok háttérembereinek (akik néha nem is annyira háttéremberek, sőt...) csoportját jelzi.
@Legelő Őse: Ne legyél már ennyire naív, önszántukból, persze...

Igen, a drogosok bandájánál rájuk gondoltam.

Maszop is hiteltelen, ugyanúgy mint a többi. Lényegtelen hogy kit hoznak vissza.
fú vazze, ezek a fejek

-az mszp-seket ahogy elnézem, tipikusan olyan arcok köszönnek vissza rám, akiknek már az aurájától is köphetnékem van.

-az lmp-sekről az a tipikus okoskodó, fennhélyázó zsidó városi polgár ötlik fel bennem, aki furcsa zenét hallgatva suhan el az ember mellett egy állomáson, hogy valami értelmezhetetlen, semmitmondó kiállítást nézzen meg valami olyan múzeumban, amiről normális ember még csak nem is hallott

-orbánisták: kurvamodern demokrata állampolgár vagyok, egy kurvamodern országban, én vagyok a modernitás netovábbja, aki élettapasztalt, mindenki más hülye, mert én tudom, hogy az orbán okos

-jobbikosok: ők nagyjából rendben vannak. ha alaposan megfigyeli őket az ember, a szemükkel a másik ember fülcimpáját és orrát fürkészik... ők már keresztlevél nélkül is biztosra mennek.
süti beállítások módosítása