Nácik a lázban

2012.11.27. 16:26 baum

Furcsa volt Németh Zsolt reakciója a hétfői jobbikos zsidólistázós felszólalást követően. Nem volt teátrális elhatárolódás a fideszes államtitkár részéről, nyugodt hangon, mintegy természetesnek vette, hogy Gyöngyösi Márton egy náci párt, náci képviselője. Németh kijelentette, hogy ő máshogy gondolja ezt a dolgot, és le is zárta magában azt.

Felmerül a kérdés, hogy kell-e nagyobb feneket keríteni egy nyílt zsidózásnak, vagy elég tudomásul venni, és nem foglalkozni vele, hogy élnek köztünk ekkora baromállatok. Nehéz ügy! Megértem Németh reakcióját is, ahogy Ujhelyi Istvánét is, aki sárgacsillagot ragasztott magára levezető elnökként. Ujhelyi beszédében nem éreztem az álságos napi politikai haszonszerzés reményét, amitől oly sokszor felfordult a gyomrom például Lendvai Ildikó esetében. Tiszta, morális állásfoglalást annál inkább. Na ezt az őszinteséget már Dániel Péternél, vagy a dékás megnyilvánulásoknál egyáltalán nem vettem észre.


Megértem Turul kollégát is, aki elítéli, hogy sárgacsillaggal demonstráljon bárki. Az a szempont is vállalható szerintem, amit a Mandiner főszerkesztője képvisel, miszerint ezzel a zsidó áldozatok emlékét alázzák meg.

Mondom még egyszer: nehéz ügy. Nincs társadalmi párbeszéd, és társadalmi kiegyezés annak a kérdésnek az eldöntésében sem, hogy a felelősen gondolkodó rétegnek, oldaltól függetlenül mi legyen a helyes reakciója, ha egy náci hirdeti a náci eszméit. Pedig ennek nemzeti minimumnak kellene lennie. És sajnos, az csak az érem egyik oldala, hogy nagyon helyesen el lehessen érni, hogy Gyöngyösi Márton soha többet ne lehessen a magyar parlament tagja. Az igazi tünete a problémának az, hogy tömegek szavazták be, vagy vissza az ország házába azokat, akik ordas eszméket hirdetnek nyíltan. Ezt pedig a problémák évtizedes szőnyeg alá söprése, a közös dolgaink ki-nem-beszélése, és a szegénységből fakadó elkeseredettség motiválta. Nagyrészt az anyagi ellehetetlenülés hozza magával a lelki elsivárosodást, a hiba másikban keresését, és közös morális értékeink szétforgácsolódását. Ebben közös a felelőssége minden eddig hatalomgyakorlónak, hisz a Jobbik nem csinál mást, csak erre az elkeseredettségre repül rá, mint egy keselyű.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr724930064

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbikra szavaztál, de nem vagy náci? 2012.11.27. 17:54:33

Akkor van egy jóhírem: baloldali vagy, nem szélsőjobb. Nem kell kétségbe esni, ennek semmi köze az MSZP-hez, Gyurcsányhoz, a balliberálisnak csúfolt ámokfutáshoz. Nem vagy ettől egy akolban a mélyliberális jogvédőkkel, Bajnai pénzes barátaival, nem ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Itt nem a nácik ellen kell harcolni, hanem Sátán ellen a Biblia szellemiségével a lelkünkben.