50 millió halott sem elég?

2013.01.05. 07:30 Sortilegus

stophate.jpeg

Vajon elegendő és elég hatásos-e úgy fellépni a náci eszméket hangoztató személyek és mozgalmak ellen, hogy szóban elítéljük őket, és tiltakozó nagygyűléseket szervezünk? Mindez szükséges, azonban messze nem elégséges a megzabolázásukra. A szónoklatok és tüntetések ebben az esetben is ugyanannyi eredményt érnek el, mintha azokkal a rablásokat és sikkasztásokat próbálnánk visszaszorítani.

A gyűlöletbeszéd bűncselekmény, és ennek megfelelően kell ellene eljárni.

A hatályos Büntető Törvénykönyv (Btk.) megállapítja: „Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely Magyarország állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.” A jogalkotó azt is felismerte, hogy a közösség elleni izgatás, uszítás is veszélyes a társadalomra, és ezt be is építette a Btk.-ba, amelynek 269. paragrafusa kimondja: „Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ezt tartalmazza a 2013. július 1-jén hatályba lépő új Btk. is.

Az már nem a Btk. hibája, hogy ezen rendelkezését nem alkalmazza sem az ügyészség, sem a bíróság. 2003-ban a Hegedűs Lóránt – közösség elleni izgatás vádja alóli – felmentésével lényegében ezt írta elő nekik a Fővárosi Ítélőtábla, álságos indoklásával semmisítve meg az első fokú bíróság ítéletét, amely másfél év felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki a zsidóság kirekesztését szorgalmazó vádlottra. A Fővárosi Ítélőtábla így gyakorlatilag szabad utat biztosított a további bűncselekmények elkövetéséhez.

Tetézte mindezt az Alkotmánybíróság szerencsétlen, 18/2004. számú határozata, amelynek a lényege az volt, hogy a közösség elleni uszítás belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, és csak akkor büntethető, ha az „valóban megzavarta a köznyugalmat”. Az alkotmánybírák nem gondolták át, hogy ez már nagyrészt eső után köpönyeg. Másképpen fogalmazva: mindent el kell követni annak érdekében, hogy megelőzzük a köznyugalom megzavarását, az erőszakos cselekedetek megtörténtét. (A cigánygyilkosságok elkövetőit természetesen szigorúan meg kell büntetni, de ennél sokkal jobb lett volna a cigányok ellen uszítók büntetőjogi felelősségre vonásával megelőzni a gyilkosságokat.) Ez általában a nyugat-európai gyakorlat is, amint azt nemrég az Európai Parlament volt képviselője is megírta: „Amikor a rasszizmusról vitát rendeztünk az Európai Parlamentben, egy holland képviselő értetlenségét fejezte ki a vita felett. A rasszista megnyilvánulások nem a politika, hanem a büntetőjog kategóriájába tartoznak, mondta, ahogy a lakásbetörések megítéléséről sem rendezünk politikai vitát.”
A szóban forgó bűncselekmények elkövetését ösztönzi egyes politikusok, illetve pártok azon álláspontja is, amely szerint a szélsőjobb legyőzéséhez nem büntetőjogi eszközöket kell használni, hanem politikailag kell őket ellehetetleníteni. Ezzel az álláspontjukkal nemcsak az általuk is megszavazott Btk. rendelkezéseit veszik semmibe, de a történelmi tapasztalatokat is.

Nyolcvan évvel ezelőtt Németországban sokan vélték úgy, hogy a nácik ellen a politikai síkon kell fellépni, nem a törvény erejével. Az eredmény: 50 millió halott.

Ötven millió halott elegendő érv (kellene, hogy legyen) a Btk. 269. paragrafusának következetes és szigorú alkalmazására.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr494995657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teljesen igazad van.
A pontosság okán.
Amit nem alkalmaz sem az ügyészség, sem a bíróság az a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény "Közösség elleni izgatás" 269. § rendelkezése: Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
bocs)
"A szóban forgó bűncselekmények elkövetését ösztönzi egyes politikusok, illetve pártok azon álláspontja is, amely szerint a szélsőjobb legyőzéséhez nem büntetőjogi eszközöket kell használni, hanem politikailag kell őket ellehetetleníteni." : ez így hülyeség és csúsztatás. "gyes politikusok, illetve pártok" nem azt mondják, hogy nem kell büntetőjogi felelősségre vonás, hanem azt, hogy nem szigorítani kell, meg újabb törvényeket hozni látszattevékenységként, hanem az 1990-es évek óta meglévőket következetesen alkalmazni!
ne tréfáljál már. tényleg ezzel az unos-untig kivesézett dologgal vagy képes jönni 2013-ban, hogy a náci németország történelmi helyzetét használod fel a szólásszabadság kurtítására? vagy ha ezt szélsőségesnek érzed, akkor simán csak a két történelmi helyzet minden elemzés nélküli, felszínes összevetésére? objektíve értékelhetetlen a szöveged, ami nem mást bizonyít, mint a szenvedélyedet a saját politikai nézeteid iránt.
Legyen már vége! Vagy legyen egyenlőség! Úgy szoktam mondani, nekem ugyanúgy fáj, ha elvágom az ujjam, mint bármely más embernek!A kiválasztott nép extra kárpótlást kap, mások ( afrikai, ázsiai népek) az újságban is csak a második oldalon szerepelnek, bár milliószám írtották,írtják őket.Igaz, nem kell elmenni odáig, az európai junió is felment háborús bűnösöket, ha érdekei úgy kívánják.
most már 50 millió? a 6 milló nem volt elég? :D
@sanyix: Nem csak zsidók haltak meg azok miatt a szarházi elvtársaid miatt.

@f_garbo: Vége lesz. Ha befogtad az arcodat.
Oh, Uram! A mindennapi nácizást megadtad nékünk !
Hogy kerülhet ilyen gyenge poszt címoldalra?
@nemecsek ernő áruló: nekem nincsenek elvtársaim, amúgy főleg a franciák miatt haltak meg annyian, a fasz békeszerződések miatt ;)

Na meg persze kellettek a hozzád hasonló gyűlölködők is.
@Dr. jenőke (jenőke): A nácik a lakosság egyes csoportjai? Mert szerintem ez a poszt kimeríti az uszítás fogalmát, ahogy a nagy nyilvánosságot is. :)
Ahogyan előttem is írták, az 50 millio -t vagy csúnyán benézted, vagy direkt ferdítesz.
Döntsd el te melyik.

Mao áldozatai 50 millio
Sztálin áldozatai 10 millio
Hitler 6 millió

Mégis az első kettőt nem gyászol juk emléknapon. Stb,stb.
Marketing az egész
Ez a poszt is egy liberálbolsevista szemfényvesztés. Nácizás helyett minden életellenes ideológiát el kell ítélni, pl. a kommunizmust, a kábszerezést és a bűnözést segítő liberalizmust, de a parazitizmust is.
Valójában 60-70 millió volt az, de a poszter nem ezért síkhülye.

Náci eszméket sok csoport hangoztat, náci gyakorlatot viszont egyedül Izrael folytat ma(és nem 70 éve).
A heti nácizás ezzel megvolt, meló letudva, címlap megvolt, lehet a kasszához fáradni.

Az ne zavarja a magadfajtákat, hogy komancs pártok működhetnek, jelképeik szabadon használhatók a művelt ejrópa szerint és a kommunista diktatúra mocska ott kavarog a mai napig minden fegyveres testületben, a titkosszolgálatban, ügyészségeken, bíróságokon, egyetmeken, parlamentben, a művészek között, a médiában.

Büntetlenül.

De a nácikok jelentenek veszélyt és a szólásszabadságot, kutatási szabadságot, gyülekezési szabadságot korlátozni kell, az internetet cenzúrázni kell.
Ellenük.

Kettős mérce rulez!
Hát ez totál gáz...:D
Ez milyen egy szar poszt. És érdemben hozzá sem tudsz szólni anélkül, hogy ne idióta jobbikos pöcsökkel ne kerülj egy kalap alá, vagy idióta álliberálisok le ne rasszistázzanak...
definiáld kérlek a náci eszméket, a náci államot, meg a fasizmust

a közösséget, pl a magyar közösséget, nem a gyűlöletbeszéd szakítja szét, hanem a kontroll nélküli cigányhordák bűnözése, és a pénztőke elszegényítési szándéka, plusz ezek média túlsúlya és hatalmi pozíciói az államban

50 millió halott nem érv. Nem azért haltak meg, hogy ilyen kis búzák érveljenek velük.

Az AB-nek rengetek "szerencsétlen" határozata volt, pl az is, amiben elmeszélték a kommuista gyilkosok vagyon és jogfosztását. Ha nem élte volna túl a kommunista álampárt a rendszerváltást, akkor a kibaszott szélsőliberálisok se kerültek volna SOHA a büdös életbe kormányra és nem lett volna lehetőségük arra, hogy 16-18 évig a saját beteg ideológiájukat verjék a felnövekvő generációk fejébe.

Akik aztán azt sem tudják, hogy merre van a fent és lenn.
Náci alatt a zsidókat érted? Akik überalles felsőbbrendűnek tanítják gyerekeiket, élőlényeket áldoznak Istenüknek és szabadon szítják a háborúkat világszerte. Annyira rasszisták, hogy aki nem közéjük való azt állatnak, szabadon legyilkolhatónak és kirabolhatónak tekintik.

Igazad van, már rég be kellett volna tiltani a működésüket és vallásukat.
Mennyi "EMBER" halt meg a politikusok háborúiban?
Amúgy is, az nem 50 millió volt, hanem köztudottan nyolcszázkilencvenháromezermilliárd... És mind zsidó... És csecsemő... És a Hitler ette meg őket, személyesen. Mint a South Parkban a Christopher Reeve...
@Dr. jenőke (jenőke): persze, hogy nem alkalmazzák. Mert akkor a sok tetves cionistát is le kéne csukni.
Az meg milyen vérciki lenne.
@Shopping: Nem ferdít. A baromja a nácizmus áldozatait azonosítja a 2. vh összes áldozatával(a németeket beleértve).

De ezt is benézte mert nem 50 hanem minimum 60 az.
@negondolkozz!majdénmegmondom!: Ordasnáci vagy... Kétszáz év kényszermunkatábor egy Jeruzsálem melletti kibucban. Jogerősen. Minimum...:D
@Shopping:
x y z millió...
Hülye-e vagy?

Természetesen az 1 ember megölése is borzalmas és elemzésre érdemes. A 6 millió azért érdekes, mert nem titkos utasítás (Sztálin : Ukrajna 7 millió ember éhen halt 1932) vagy politikai "háttér" háborús mészárlás miatt történt.
Hanem nyílt, törvényes módon, jogfosztást követően, üzemszerűen.

Próbáld meg megérteni hátha sikerül.
@Éhes_ló: Mit képzelsz te? A nk-i kommunisták zsidók voltak az meg tabu. Merhogy ma is ők uralkodnak. Legközelebb háborút kell nyerni akkor megmondhatjuk ki a náci.
Továbbmegyek,egyre biztosabb az a meggyőződésem,hogy azért nem alkalmazzák mert nem lenne 2/3-ad
Rengeteg biztosítéka van ma annak, hogy ne történhessen meg ugyanaz, mint a '30-as évek Németországában. Teljesen más ma a világrend, és az előzmények ismeretében, meg az azóta ébren tartott félelemnek köszönhetően soha nem lesz mégegyszer ilyen, így az ehhez hasonló véresszájú, újabb halottak millióit vizionáló bejegyzések tökéletesen értelmetlenek.

Ma, amikor egy rabbinak való beszólásért előzetesbe vágnak valakit, honnan gondolod, hogy bármiben hasonlítunk a náci Németországra, és van okod félni?

Torz és diszkriminatív maga a felvetés is.
Ja, és II. világháború okát, keresd az első világháború lezárásában. Bár gondolom te jogosnak tartod a Történelmi Magyarország felszámolásátá is, sőt még azt is, hogy 4 millió MAGYAR ember került a határokon túlra. Szigorúan a Wilsoni elvek mentén ugye...

Az pedig egy teljesen legitim cél, hogy az asszimilációra képtelen, tehát GYARMATOSÍTÓ nációk térhódítását, az adott ország őshonos lakossága megakadályozza. A szuverén magyar állam nem segítette a II. világháborús népirtásokat, amikor a deportálások megkezdőttek már régen nem volt szuverén. De már a müncheni konferencia óta sem, mert azzal a nyugati államok levették a kezüket kk európáról és azt odaadták a németeknek, mint érdekszféra.

A magyar nép csak olyan törvényeket követel, ami képes megfékezni a cigány hordákat és ami képes megakadályozni, hogy az ország lakosságot rabszolgasorba taszítsa a pénztőke.

Köszönd meg Magyar Bálintnak, hogy ilyen idióta fasz vagy. Ha pedig érdeked fűződik hozzá, hogy faszságokat irkálj, akkor számold a pénzt, biztos nagy szükséged van rá:)
@Egyallampolgar: 6 millió volt akkor is amikor Auschwitzban 4 millió volt('88 előtt) meg ma is(1,5 millió).

A Holocaust csodálatosan dokumentált és minden részletre kiterjedően bizonyított vélemény.
@f_garbo: Végre egy korrekt hozzászóllás
@Egyallampolgar: Akarom mondani 1,1 millió a mai hivatalos álláspont.
Szánalmas elmebeteg. Állandóan csak a nácik járnak a beteges agyacskájában. Náci itt, náci ott, náci amott. Kezeltesd magad.
@nemecsek ernő áruló: ne vagdalkozz, hanem magyarázd meg, hogy egyes népcsoportok miért élveznek elsőbbséget, míg mások kiirtását elvégző népet államot meg éltetünk???????
"Vajon elegendő és elég hatásos-e úgy fellépni a náci eszméket hangoztató személyek és mozgalmak ellen, hogy szóban elítéljük őket, és tiltakozó nagygyűléseket szervezünk?"

Nem, valóban, lehetne pl. pártot betiltani, koncepciós pereket végrehajtani, listázni vagy koncentrációs táborokba zárni őket.... várjunk csak....

(A szólásszabadságot már szóba sem hozom egy olyan blogon, ahol "A szerzők lelki egészségük megőrzése érdekében néha szórakozásból is kitiltanak kommentelőket.")
@kitiltottakmindenhonnan: de valamiért mégis csak a magadfajta "nemnácikat" zavarja... Vajon miért görénykém?
ekkora egy szerencsétlen poszot...
@fal_adja_a_masikat: már sok helyen leírtam, volt dolgom cigányokkal és volt dolgom a fajtátokkal. Bőrszínt leszámítva semmiben sem különböztök azoktól a cigányoktól, akik bűnöző életmódot folytatnak. Egyesével ugyanolyan gyáva szarok vagytok, csürhében meg erőszakosak. Esze meg egyik bandának sincs.
@jöttem láttam mentem: osztán miért unalmas? Érintve érzed magad? Szégyelled a szellemi elődöket? Légy rájuk büszke! Ne legyél gerinctelen, nyálkás-taknyos meztelencsiga!
Amikor valaki elkezd gondolatbűnökről beszélni, az megteszi az első lépést a kommunizmus/nácizmus retorikai irányvonalába. Semmivel nem lesz kevésbé undorító pusztán azért, mert valami álszent "igazságérzetet", meg "megelőzést" hazudik bele a dologba...
De most komolyan. Minden liberális írás készpénznek veszi hogy nárcizmus van. De sosem teszik fel a kérdést: miért?

Jönnek itt ilyen hülyeségekkel, hogy "mert az ember ilyen" meg "felelősöket keres". Nem. Az emberek nem ennyire hülyék. Épp ellenkezőleg! Tapasztaltak!
Ahelyett a sok hülyeség helyett, amit leírtál néz utána alaposan a történelemnek ez a post arra sem méltó, hogy reagáljak rá. Félremagyarázol, mellébeszélsz és meghamisítod a történelmet. Szégyelld magad! A nácizmus kb 12 millió ember haláláért felelős, azokat akiket az oroszok megerőszakoltak, meggyilkoltak kiraboltak azért is a nácik a felelősek?
Eddig ez aránylag korrekt blog volt, ne rontsátok el egy nácifóbiás idiótával.
A kommunizmus meg 150 millióért felelős az háromszor annyi mint a náci ami valójában még 10 millió sincs!
@fidesz = népirtó csőcselék: Mekkora egy köcsög troll geci vagy:D Minden tiszteletem:D Érdemben hozzászólni nulla, csak azt basztatni, akinek a Jóisten a tiednél több szellemi tőkét adott. Tehát úgy nagyjából 7 milliárd embert...:)
Úgy kellenek az ilyenek, mint egy falat kenyér... Ma is lesz kin röhögnöm...:D
A nácik is így kezdték valahogy, , hogy el kell hallgattatni más embereket...
Hírcsárdára való ez az anyag.
@antifleto: 150 millió... eszeden vagy, amikor beböfögsz mindenféle számokat??? megértem én, hogy valószínűleg nem szereted fletót és bandáját, de azért ne rugaszkodjál már el a valóság talajáról.
szovjetúnió..: 20 millió
kína.........: 65 millió
vietnam......: 1 millió;
észak-korea..: 2 millió;
kambodzsa....: 2 millió;
kelet-európa.: 1 millió;
latin-amerika: 150 000;
afrika.......: 1,7 millió;
afganisztán..: 1,5 millió
forrás: a kommunizmus fekete könyve, 1997
na a jobbikos gyökereknek:

1. Miért írt a szerző 50 milliót?
A vh-t a náci németország robbantotta ki tehát valamilyen szinten jogos azt mondani hogy a nácik felelősek a vh áldozataiért.

2. Miért kell a nácikon 70 éve pörögni amikor sztálinon, maon, a búrok legyilkolásán nem sajnálkozik senki?

Azért mert ti még mindig léteztek ostoba senkiházi kis nácik, még mindig szidjátok a zsidókat mert a szaros kis életetek kilátástalan és valakit hibáztatni kell érte. Eközben senki nem élteti Sztálint és senki nem szidja az általa leölt milliókat.
Úgyhogy amíg vannak olyan ostoba férgek akik azt mondják hogy "már megint a zsidók nyavajognak", na pontosan addig van (lenne) a zsidóknak okuk a nyavajgásra.
@Dr. jenőke (jenőke): "b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
bocs)"

Ummm...

Nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy ez a bekezdés kínosan fekszik az "Aki magyar velünk van", "magyarország nem lehet ellenzékben" és persze a "Meg tudom mondani most a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatták.”

Nos akkor mikor kezdődnek a tárgyalások?

(a jobbikot nem is említem..)
@galileo dr.: A vh-t a náci németország robbantotta ki tehát valamilyen szinten jogos azt mondani hogy a nácik felelősek a vh áldozataiért.

A kurva anyádat.

A 2. vh. előtti leosztás talán igazságos volt, mi? Németország volt a világ 2. legerősebb állama és csak neki nem voltak gyarmatai. Hát akart ő is mint az összes többi.
Es a ciganyok ellen mikor lesz fellepve? Nem jottok ra, hogy ezeknek a dolgoknak az okat kene megszutetni, es nem azokat buntetni akik kimondjak a problemakat? rohadt kibaszott libsi biboldo metszettfaszu szarjankok, ti generaltatok ezeket a feszultsegeket leginkabb az orszagban!
@sanyix: B+, de egy rusnya férge vagy a Földnek.
na, jönnek majd a véralgebrások.
és hogy az nem náci, hanem fasiszta, óriási különbség, ma már nincsenek is nácik, én sem vagyok az, kikérem magamnak, hogy antiszemitázzanak stb.
nekik üzenem, hogy a kommunizmus áldozatainak száma is csak ipari tanuló a cunami, a földrengések mellett, pláne, ha azt vesszük, hogy egyetlen meteor elpusztított több milliárd dinoszauruszt 75 millió éve.
@galileo dr.: lehet, hogy TE nem élteted sztálint, de rengetegen vannak akik a kommunista eszmét tiszta eszmének gondolják, és csak rendszer apró hibáinak állítják be a tömeggyilkosságokat. maga a reformkommunista szó is vicc. reformnácik vannak? ugye nincsenek? elfogadjátok őket? ugye nem? a politikai elit kivetette magából a komcsikat? ugye nem? hát ennyi. ezért kettős a mérce, az egész hatvanas generáció nyugaton tapicskált a maoizmusban, meg a sok szar izmusban, és ők a vezető elit, akik úgy döntenek az eu bíróságon, a vörös csillag oké.
hát nem oké.
@Muad\\\'Dib: Szerinted gondolatbűn az, amikor a nácik tévéje Hitler születésnapján meleg hangú összeállításban emlékezik meg a 'nagy német politikus'-ról? Persze véletlenül az az agyhalott tetű liba is oda tartozott, aki Alfödit faggatta a Nemzeti Színház műsoráról. Ész megáll, milyen országban élünk.
@galileo dr.: Nono, csak ne olyan hevesen! Hogy kik robbantották ki a két világháborút? Íme, tessék: www.youtube.com/watch?v=qHl6p0xR_kE&list=FLohPcqeCqr_wMSV7DUE37HA&index=31

Jó szórakozást! A többi részt is tessék megkeresni, nagyon sokakra ráfér még itt kis hazánkban az okulás.
@negondolkozz!majdénmegmondom!: ugyan nem annyira lényeges kérdés a poszt tartalmát tekintve, de milyen állatokat is áldoznak a zsidók?
@Lucky Larry Silverstein:
Te is csak egy fogyatékos náci vagy fel sem fogod miről beszélsz. Leszarja mindenki hogy igazságos volt-e vagy nem, hogy zsíros kenyeret akartak vagy gyarmatokat.
@Jenyei:
Igen, az. Miért szerinted micsoda? Les e szarom, ha valki szerint Rákosi, Sztálin, Hitler jó fej volt. Nem érdekel. Majd, ha terrorista szervezetet alapít, vagy aktívan elkezdi megvalósítani az általuk képviselteket, akkor szépen elkapják és lesittelik. Így megy ez. Bizony, attól, hogy, valaki azt mondja, milyen jó is lenne bankot rabolni, még nem fogják lecsukni. Persze a ti suttyó logikátokat követve, már zárhatnák is be 20 évre...
Megélhetési rettegés. Egészségedre.
@galileo dr.:
Na te aztán méretes baromságokat beszélsz. Ugyebár nácik által irányított ország nem igen van a világon. Ellenben kommunista akad egy pár. Sőt még egy sztálinista is leledzik, készülő atomfegyverrel. Ezen felül kommunista pártból is több van kissé, mint náciból. Szóval a hülyeségeidet tartogasd magadnak. Mellesleg ez a normális. Had legyen csak kommunista párt. Kit érdekel, amíg betartják a játékszabályokat?
@FILTOL:
Ki? Mondj már egy példát.
Itt senkit láttam még aki sztálint vagy bármelyik komcsit éltette volna. Nácit viszont annál többet. Úgyhogy ez kurvarossz kifogás.
Ti nácik mind ugyanolyan gyávák vagytok, novák előddel az élen. Nem vagytok elég tökösek hogy bevalljátok: "igen, azért utáljuk a zsidókat mert ostoba antiszemita gyökerek vagyunk, érvelni nem tudunk mellette, viszont a saját életünk egy szopás úgyhogy valakire rá kell kenni". A legszánalmasabb lények vagytok a földön.
"A cigánygyilkosságok elkövetőit természetesen szigorúan meg kell büntetni, de ennél sokkal jobb lett volna a cigányok ellen uszítók büntetőjogi felelősségre vonásával megelőzni a gyilkosságokat." - és még sokkal jobb lett volna, ha a bűnelkövetőket nemre, bőrszínre, etnikumra való tekintet nélkül simán lecsukják, nem pedig pátyolgatják, mert jaj szegény cigány... akkor nem lett volna mivel uszítani ellenük.

Egyébként a fentiekhez csatlakozva: pár évtizeddel ezelőtt úgy vélték, hogy elég a kommunista pártokat betiltani, nem kell keményebben fellépni ellenük. Az eredmény világszerte cirka 100 millió halott. Nekik mikor van emléknapjuk? És kommunista pártok a mai napig legálisan működnek világszerte...

Rühellem a kettős mércét.
@galileo dr.: Dehogynem. Én utálom a zsidókat mert ostoba náci gyökerek.
@galileo dr.:
"...Itt senkit láttam még aki sztálint vagy bármelyik komcsit éltette volna..."
Tényleg? Biztos rosszul emlékszünk mindnyájan Havasira az 56 ellenforradalom volt szöveggel, meg a csodálatos Szanyira, akinek Kádár a kis kedvence...
@galileo dr.: mondtam példát, az eu bíróság pl., a vörös csillag ítéletével, a bejegyzett kommunista pártok, a vörös csillag hordók, az ex mszmp-sek, a biszkuk, horn lánya ésatöbbi.
a személyeskedéseden túllépek, de jelzem, nem vagyok náci. kikérem magamnak...ne fordulj ki magadból, leszarom a hisztidet. legalább annyira rühellem a nácikat mint a komcsikat. fujj...köpni kell.
@Muad\\\'Dib:
Igen, diktatúrák amik elnyomják a népet. Mire célzol ezzel? Senki nem élteti ezeket a vezetőket még a saját népük sem. Ellenben itt vagy te. Azt tudod ugye hogy a náci németország pontosan ugyanolyan módszerekkel operált mint a kommunista diktatúra?
A második világháború javarészt az első békefeltételeinek volt a következménye.

Bármilyen eszme nevében képes bárki bármikor háborút indítani.

Elég ha megnézzük Izrael megelőző csapásait, Amerika Iraki háborúját, Oroszok Grúzia elleni csatáját, Szerbek Albánok elleni kirohanását, ....

A diktatúrák az elnyomás leginkább a szólás és sajtószabadság elnyomásával kezdődtek a múltban is.

Hogy te a rasszizmus ellen akarsz kultúr diktatúrát, mely börtön büntetésekben és ideológia alapon történő, akár koncepciós perekre kiterjedő ítéletekben merül ki, az semmivel sem különb a többi diktátor "nemes eszme nevében" megalapozott diktatúráinak kezdetétől.

Akkor is ha te most úgy gondolod megelégednél 10-20 politikus és 2-3 ezer ember lesittelésével. Ideológiai követőid hatalomra jutva könnyedén kiterjesztenék ezt milliós nagyságrendre.
Ötvenmillió?!?

Eddig hatmillióról tudtam, kicsit le vagyok maradva.
@galileo dr.:
Te tényleg ennyire sötét vagy? Vannak Európában kommunista pártok? A válasz, igen vannak. Lecsukják őket azért, mert hülyék, meg hülyeségeket beszélnek? Nem, nem csukják le őket. Ebből kellene kiindulni. A gondolatbűn undorító, gusztustalan szar, és az marad attól még, hogy a "szabadság" nevében próbálják néhányan használni.
@Muad\\\'Dib:
"...A gondolatbűn undorító, gusztustalan szar, és az marad attól még, hogy a "szabadság" nevében próbálják néhányan használni."
Mármint a gondolatbűn kifejezés meghonosítása, és büntetése, ha esetleg nem lenne mindenkinek világos.
@galileo dr.: tehát aki szidja a zsiókat, az náci, értem én:D:D:D Persze minden alap nélkül, hiszen ártatlan bárányok ők, nem döntenek 100millióka nyomorba egyáltalán. Népirtás amit művelnek a pénzemberek, akiknek meghatározó része zsidó. Izrael állam is népirtást végez,ami meg eléggé meghatározóan zsidó. Tehát a zsidó az egy nép, nem csak egy vallás, csak éppen mindig azt használják, ami számukra kedvezőbb.

Senki nem támadja őket a vallásuk miatt. Az a probléma, hogy ők támadnak minket, a vallásuk miatt és mikor védekezik valaki, akkor elkezdenek visítani, pont úgy mint a cigányok. Akik belekötnek 10-en 2-be, akik aztán megverik őket, majd visszajönnek 30-an.

II. vh-t az első vh-t lezáró államok robbantották ki, abban a pillanatban, amikor történelmileg, etnikailag, gazdaságilag egységes országok helyett a győzteseknek zsákmányt juttattak, a veszteseket pedig szolgasorba taszították.

És kik is veszítették el az első Vh-t? Akik az akkor a világ 80%-át uraló gyarmattartó államok ellen harcoltak, meg a cári Oroszország, később már a kommunisták ellen. Örülsz neki mi, hogy sem Történelmi Magyarország, sem az Etnikai Magyarország nem maradhatott fenn. Csak egy olyan képződmény, amit elvágtak a nyersanyagaitól, meg a honfitársaik 1/3-dától.

Még ha azt írnád, hogy a náci Németország és a kommunista Szovjetunió együtt robbantotta ki a II. Vh-t talán igazat is lehetne adni neked...Ugyanis háború Lengyelország lerohanásából lett, a többihez asszisztáltak a nagy demokráciák, többek között ahhoz is, hogy Magyarországnak semmilyen mozgástere ne maradjon. Emlékszel kik tervezték el,osztották fel előre a lengyel területeket. Plusz akkor egyeztek meg arról is, hogy a szovjetek érdekövezetébe tartoznak a balti államok, finnország, meg majd Románia egyes részei.

Magyarország meg pl a német érdekövezetbe.

Tekintettel arra, hogy a kommunisták háború nélkül is képesek voltak kinyírni 150millió embert, +50-60 évre gyarmati sorba taszítottak egész földrajzi régiókat, így az a min. hogy a háború áldozatit fele-fele arányba odatesszük a két diktatúrához, ami ellen ÉRDEMES VOLT HARCOLNI.

Annyi szépséghiba van, hogy a demokráciák csak addig harcoltak a diktatúrák ellen, ameddig ahhoz érdekük fűződött és kurvára nem a szép eszmék vezérelték őket:) Pont úgy, ahogy 56-ben nem Magyarországon, hanem a Szuezi térségben avatkoztak be. Pont úgy, ahogy nem Észak-Koreát szabadították fel, hanem lerohanták Irakot a nem létező biológiai fegyverekre hivatkozva.

Bár gondolom szerinted Magyarországon is diktatúra volt Szálasi előtt, meg a zsidó gyarmatosítók közéleti és állami pozícióinak korlátozása maga fasizmus és nem a magyar nép önvédelme. Aki nem asszimilálódik, az gyarmatosít. Ilyen egyszerű ez. Ez pedig Magyarország. Nem Izrael. (egyelőre, mert nagyon dolgoztak rajta...)

Franciáknál, angoloknál, de a németeknél is ugyanez figyelhető meg a bevándorlók millióinál és leszármazottjaiknál. Ez gyarmatositás, ami ugyanolyan önvédelmi reakciót fog kiváltani a francia, angol, német lakosságból 1 évtizeden belül.

És ki a felelős ezért? Az olyan beteg ideológiák, mint pl a szélsőliberalizmus, ami szabadságot hirdet, miközben minden további nélkül felszámolandónak, megsemmisítendőnek, meghaladottnak minősíti a NEMZETEKET, a vallásokat, nem ismeri az erkölcsöt (valláson alapulót ugye nehezen is ismerhet) hírből se, és mindenből következik, hogy magasról szarik a demokráciára.

Tudod, a Sztálin által leölt milliók 35-40 nemzethez tartoztak, rengeteg vallást követtek, csak egy volt bennük közös, hogy azért kellett elpusztítani őket, mert nemzeti érzelműek voltak, szembe mertek szállni a kommunizmussal, pontosabban az azt hirdető szűk réteggel, akiket a hatalmon, kegyetlenkedésen kívül más nem érdekelt.

És még annyit te mérgezett agyú beteg fasz, hogy senki nem azért szidja a zsidókat, mert a nácik az elpusztításukat tűzték ki célul, és részben meg is valósították. Senki nem utánozza, dicsőíti a náci államot, vagy a fasizmust.

Csupán azért szidják a zsidókat, mert ők uralják a pénztőkét, azt felhasználva diktálnak törvényt az elvileg szuverén nemzeteknek, az ezt kiszolgáló 22 év alatt kb 150 000milliárd Ft-tal rabolták ki Magyarországot. Ha neked nem fáj 10millió magyar elszegényítése, kizsákmányolása, a születési számok lecsökkenése, akkor válassz új hazát, akikkel képes vagy együtt érezni.

A magyar embereknek meg engedd meg, hogy ne érezzenek közösséget a cigány hordákkal, meg a zsidó gyarmatosítókkal. Sőt tegyenek ez ellen.
@Diamond Dave: Dehogynem lesz, 20 éve tőlünk egy köpésre irtották egymást szerbek-horvátok-ésatöbbiek. Az holokauszt előtt meg volt örmény genocídium meg az indián őslakosok gettóba/rezervátumba zárása et cetera. Volt is, lesz is. A radikális muszlimokkal szemben nőni fog a keresztényi radikalizmus is (a B. betűs norvég csak a kezdet - sajnos).
Csak elkezdtem olvasni a cikket, harmadik sor után abbahagytam. Szokásos nácizós sabloniromány.

Édes istenem miért nem adod meg, hogy a cikkíró legalább 3 hónapot töltsön mondjuk baz megye lecsúszott falvaiban... csak hármat, hogy átérezze, megértse, amiről jelen pillanatban lila fogalma sincs. Sosem fogom megérteni, vajon mi tesz egy embert ennyire álszentté? Az ostobaság? A tudatlanság? Vagy csak egyszerűen pénzért csinálja? Az öblös menetrendszerű nácizás helyett megpróbálni belegondolni abba, vajon mi a lófasz lehet a "gyűlölködő" motivációja? Mert úgy gondolom, szerinted ez csak passzió, semmi más. Egy úri móka, szombat estére.... "mit csináljunk apjuk? Menjünk moziba?" Á most nincs kedvem cigányozzunk zsidózzunk egy jót inkább!" Idióta.
@fal_adja_a_masikat:

A posztot olvasva, ha a posztíró álmait figyelembe véve, te már börtönbe ülnél ezért az írásért.

A furcsa csupán, hogy ez a kultúr-diktatúrára hajazó írás, index címlapos lehet, és egyáltalán komolyan veszi bárki ezeket az elmebeteg agyszüleményeket.

Legálisan megválasztott pártokat megszüntetni ???
Embereket gondolataik miatt börtönbe zárni ????
És mindezt diktatúrákra utalva, egy eszme, az emberiség vagy bármi érdekében ???

Nooormáááális ??????
@Muad\\\'Dib: Ezt az USA is müveli a bírói engedély nélküli lehallgatás/házkutatás kombóval. Persze csak 'terroristagyanú' esetén.

Most megpróbálják a fegyvereket is elvenni a lakosságtól a szabadság nevében.

Depedig: '' Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot. '' - Benjamin Franklin
@negondolkozz!majdénmegmondom!: Téged meg Major Ákos hadbíró ezredesnek kellene felkötnie az Oktogonon a keretlegények után...
@Megfigyelo:

Ha a posztíró utópiája megvalósul, akkor fel is kötik majd ezért.
A holokauszt 6 millió zsidó áldozatot szedett. Vagyis még 44 millió + 1 kell.
Nem értek egyet.

Nem szabad elkezdeni eszmék üldözését, mert a végén minden szabadság megszűnik.
Sőt, miért állnánk meg a törvény erejével való fellépésnél: Németországban azt hitték, elég ha börtönbe zárják Hitlert; az eredmény 50 millió halott. Akkor a posztoló logikája szerint rögtön meg is kéne ölni őket?
A gyűlöletbeszédet bizonyítani a legnehezebb és könnyű átesni a ló túloldalára.
"Vajon elegendő és elég hatásos-e úgy fellépni a náci eszméket hangoztató személyek és mozgalmak ellen, hogy szóban elítéljük őket, és tiltakozó nagygyűléseket szervezünk? Mindez szükséges, azonban messze nem elégséges a megzabolázásukra."

Szerintem meg még ez is sok. Ha nem lettek volna a tüntetések, elnyűtt arccal tett nyilatkozatok, ma fele ennyien sem lennének a Jobbik szavazói. Amerikában csinálják jól, mondja mindenki a maga hülyeségét, és nem kell reagálni rá, mert az esetek 90%-ában maga a reagálás ad nyilvánosságot az eredeti kijelentéseknek. És ha szabadon pofázhat mindenki, legalább titkosszolgálatilag meg is lehet figyelni, és közbelépni, ha a szavakat tettek követnék.

Ráadásul ami ma megy idehaza antifasizmus vagy milyen címszóval, az egyenesen szánalmas. Mindenre ugranak, mindenbe belemagyarázzák a legrosszabbat, ezzel csak azt érik el, hogy az átlagember ingerküszöbét nem lépi át, vagy egyenesen ebből lesz elege, lásd fentebb "a folyton jajgató zsidókról szóló kommentek".

Manapság már szinte semmit se jelent, ha valakit lenáciznak. Elhasználódott a szó. Ha annyira kiterjesztjük a jelentését, hogy ráhúzható több százezer emberre, akkor ne csodálkozzunk, ha tényleg lesz több százezer szavazója a jobbiknak.
A zsidók a legnagyobb nácik. Képesek voltak még a testvéreiket is legyilkoltatni, csakhogy létrejöjjön izrael, a fasiszta állam.
Érdekes, sztalin, lenin és a többi zsidómészáros nem bassza a csőrüket?
Féreg csürhe.
Hogy élhet valaki ilyen szintű sötétségben?!
@Mortanius: mondjuk ez a kérdés csak most vetődött fel bennem, mikor a címlapon megint megláttam a bejegyzést és tudatosult benne, hogy ez melyik blog:

"Alapvetések
Antifasizmus sucks"

Hát ennek alapján nekem csak egy dolog jut eszembe: ezt a fost az index szerkesztősége gyártja, ezzel szerezve minél több kattintást... Mert egyébként ezen a blogon egy ilyen poszt nem jelenhetne meg.

Ettől függetlenül: a "tisztelt" náci csőcselék eltakarodhatna végre az országból, a közéletből...
Ez a poszt szar. Mivel ezt leirtam, igy pont 21 szó, szám és névelő leírásával foglalkoztam többet vele, mint amennyit ér.
@Jankove: tudnám, hogy a sok rühes nácipalánta miért szégyelli, hogy az, ami... Mert gondolom, te is szégyelled, ezért tiltakozol ellene, hogy nácinak nevezzenek...
Apró szépséghiba, hogy az 50 millióban benne vannak a szövetséges terrorbombázók, a drezdai holokauszt, vagy éppen a bolsevik vörös horda áldozatai.
@Frizuravarjú: nyilaska! Leninnek ehhez az egészhez nem sok köze volt. És emlékeim szerint, Sztálin sem a zsidókat irtotta, szóval ökörséget beszélsz. Persze egy fajmagyar nácibaromtól nem várunk mást.
@fidesz = népirtó csőcselék: te beteg vagy....
keress egy orvost, de kibaszott hamar.
@Frizuravarjú:

Egyetértek.

A cionprolik szeretnek mélyen kussolni pl. Shlomo Morel-ről...
Igazán eltakarodhatna a zsidó csőcselék ebből a fasiszta országból, ahol mindennaposak a holokauszt megemlékezések, a nemzet arcon köpése, a halottak árát is emelték és jövőre meg is duplázzák.
Nagyon megéri az ajvékolás itt nektek, büdös kaftános hullarablók!
@fidesz = népirtó csőcselék:
Nem szeretnék a két "zseni" beszélgetésébe belefolyni, de Sztálin kizárólag azért nem említhető mostanság egy lapon Hitlerrel a zsidók elleni mészárlásban, mert megpusztult mielőtt még őket is kiirthatta volna. De megkezdte az előkészületeket, sőt be is iktatott néhány törvényt...
@fidesz = népirtó csőcselék:

Olvasva a nácizásod intenzitását, két emberről állapíthatjuk meg jelenleg itt a kommentek alapján, hogy nem náci.

A posztíró, és te.

A posztíró vágyálmai megvalósulása esetén, a nagyon nácikat már börtönbe pakolták volna, kivégezték volna, a kicsit nácikat kicenzúrázzák, pénzbüntetésre ítélik, és felírják őket egy listára, nehogy később nagyon benáculjanak.

Aztán ketten szabadon demokratikusan eléldegélnétek, meg véleményezhetnétek itt egymást, elégeddetten hátradőlve, hogy a nácik megkapták.
@fidesz = népirtó csőcselék: Talán olvasnod kellene a heteken , és-en és 168 órán kívül mást is. Javaslom a hiteles történelem tanulmányozását és a szabad gondolkodást.
Akkor talán nem hordasz össze ennyi butaságot, te szerencsétlen féleszű fasiszta zsidó.
Lehet itt már mindenről beszélni, mindenkit hibáztatni, a lényeg, hogy a SZÍVEKBEN van nagyon elrontva a dolog. Törvénykezéssel pedig ezt nem lehet jóvátenni. Az emberek kb. 60-70%-a Magyarországon valamilyen szinten ellenérzéssel viseltetik a zsidók iránt, erre hiába hozol bármilyen törvényt, ez a probléma már túlmutat ezen a szinten.
@fidesz = népirtó csőcselék: "Mert gondolom, te is szégyelled, ezért tiltakozol ellene, hogy nácinak nevezzenek..."

Engem aztán kurvára nem érdekel minek nevez egy virtuális alak egy blogban. Ha neked ettől megszépül az estéd, legyek náci. Majd azért ha egy szabad pillanatodban el tudsz szakadni az ATV nézésétől, próbálj meg utánajárni, mi a náci definíciója.
A társadalomra a legveszélyesebb a tömegeket nyomorba döntő politika, minden szélsőséges eszme melegágya.

Gazdaságot, gazdagságot, jólétet, de legalább egyenlőséget! Törvény előtt és ANYAGILAG. Onnantól van miről beszélni.
@ErtelmetlenSzajkarate:

Érdekes elmélet a nyomorba döntő politika, és szélsőségek viszonylatában.

Nézzük az elmúlt 23 év tapasztalatát, tényeit:
A hazai szélsőjobb (MIÉP, Jobbik) ezidáig kivétel nélkül mindig közvetlen MSZP kormány után jutottak a parlamentbe.
Joga van mindenkinek saját magának eldönteni és bárhol, bármikor szabadon kijelenteni, hangoztatni a véleményét hogy:
utálja vagy szereti zsidókat, cigányokat, négereket...

Akinek ez nem tetszik azt én alapból utálom, mert menjen haza és a kurva anyjának magyarázzon arról, hogy kit szeressen és kit ne szeressen!

Leszarom az összes holland, zsidó, liberális és egyéb értékrendet és eszményeket.
Leszarom a kommunistákat is.
A jogok és a kötelességek egyenlőek mindenkinek!

A náciknak vagy bárkinek aki a zsidó, cigány nigger gyűlöli

ugyanannyi joga van
a véleményük kinyilvánításra,

mint a zsidók faszát szopó, a cigányok kegyeit-szavazatit kereső vagy a nigger állatokat népszerűsítőknek!

Se több, se kevesebb egyik oldalnak sem!

A nácigyűlölőknek pedig kuss!
Kedves Magyar Nép!!

Köszönöm nektek ezt a mai estét!!

Bebizonyítottátok hogy van még spiritusz a Magyarban!

Ilyen tökös, józan, intelligens és ésszerű érveléseket már rég hallottam egyszerre egy fórumon!

Mindenkinek szép estét és jó egészséget kívánok!!!! :)
Mennyi primitív balfasz embert fúj össze ide a szél...
@nyisziati: emberek kb. 60-70%-a Magyarországon valamilyen szinten ellenérzéssel viseltetik a zsidók iránt

- hajajajj. A világ közvéleménye hasonló arányban ítéli el Izrael politikáját.
@Trompf:
"Nézzük az elmúlt 23 év tapasztalatát, tényeit"
Ne nézzük. Mert el vagy tévedve. Beszéljünk mondjuk 60 évről. Régi kommunista rendszerben mindenkinek volt munkája. Aki nem dolgozott az ment a börtönbe (KMK). Mindenkinek volt megélhetése (fix bér, pártkatonáknak úgy hívták személyi bér). Jelentkeztél egy állásra, felvettek. Volt óvoda, bölcsi (sokszor a cégnél). Fel sem merült, hogy nem megy iskolába a gyerek ha nincs szoc. segély. Nem voltak hajléktalanok az utcán hordákban, nem árulták a kukázott szemetet a PeCsa körül, stb.

Miért kell előhúznod a pártok neveit Hitler mellé amúgy? Ezért fizetnek?
Az 50 millió az a világháború összes áldozata, nem? Mindenféle harcoló és nem harcoló ember az összes helyen a világon. Tehát Indiában, Thaiföldön, Ausztráliában, Pápua Új-Guineában és Kínában is. Hát ezekért Hitlert kis mértékben is felelősség tenni...nem minősíteném, még valami kínos következménye lenne.

A kommunizmusnak meg volt 80-100 millió "békeidőben"(?) elhunyt áldozata Közép-Európától Kínáig, Afrikáig és Amerikáig. Tehát így-úgy kivégeztetett, kiéheztetett, táborban meghalasztott, stb.

Ezzel persze semmit nem akarok mondani, nyilván a nácizmus a földi pokol volt, és soha nem volt nála semmi rosszabb, Sztálin uralma is nem kevéssel jobb volt nála. Nem beszélve Maoról. Pol-Potot meg nem is szabad ide venni, az egy laza kis intermezzo volt, meg amúgy is rövid ideig tartott.

Szerintem is tök jó így, hogy a kommunista jelvények lassan újra szabadon viselhetőek, Che Guevara pólókon feszít, az Árpád-sávos zászlót meg lassan betiltják majd a turullal együtt!
@ErtelmetlenSzajkarate:

Ez a fizetéses cucc, valami menő ballib szitokszó ?
Lépten nyomon olvasom.

Leírtam neked néhány tényt.
Nevezetesen hogy az MSZP kormányok után megnőtt az országban a szélsőségre szavazók aránya. Olyannyira hogy csak MSZP kormányok után jutottak be szélsőjobboldali pártok a magyar parlamentben.

Te megemlítetted, hogy a szélsőségek akkor növekednek, ha a politikusok nyomorba döntik az országot.

Nekem is ez a véleményem.
Kár ezért rám haragudni.
@ErtelmetlenSzajkarate: El is adósodott a rendszer mint az állat. De legalább technikailag is lemaradt.
@antifleto: Ugyan meg ne haragudj, de nincs igazad. Csak azt számoljuk bele, akiket a nácik öltek meg? Amikor az oroszok (amerikaiak, angolok, a szabad lengyel csapatok stb) lőttek le azokat ne számoljuk bele? Vagy a japánokat sem, mert ők nem voltak nácik???

Az egész ügy azért fajulhatott el ideáig, mert Franciaország és Anglia rettegett egy második háborútól és nem voltak hajlandók tudomásul venni azt, hogy Hitler valójában mit is akar. Semmi értelme nincs a "Ha..." kezdetű mondatoknak, de ha Lengyelország megtámadásának másnapján a RAF bombázók megjelennek Németország felett és figyelmeztető jelleggel megszórnak egy rendező-pályaudvart, akkor Hitler visszahőkölt volna, mert azt megtanulta az I. VH-ból, hogy az álmoskönyv szerint nagyon rossz ómen kétfrontos háborút viselni.

De hogy igazságos legyek. A posztoló egy idióta. Sajnálatos és fájdalmas mondani, de a náci párt abszolút tiszta és demokratikus választásokon szerezte meg a szavazatok 37%-át és Hitlert jogosan nevezték ki kancellárnak. Az már megint más kérdés, hogy utána alig 50 nappal már betiltották a politikai pártokat, a másvéleményű lapokat stb.
Egy ilyen poszt arra jó (de arra nagyon), hogy a sok rejtett gyűlölködés feltörjön, kicsorduljon, végigömöljön, bemocskolja a számítógépem képernyőjét. Olyan, mint a hányás, megszabadítja a testet a méregtől (egy időre).
@ErtelmetlenSzajkarate: Igen, volt mindenkinek munkája, de ezt úgy hívják, hogy bújtatott munkanélküliség. Értsd, egy szimpla irodai adminisztrátori munkára 6 embert vettek fel, akiket egyformán fizettek meg.
Azért nem voltak hajléktalanok, mert rengeteg ember lakott a munkásszállókon fillérekért. A rendszerváltás után megszűntek a munkahelyek, megszűntek a munkásszállók és az emberek az utcára kerültek. Persze nem csak ők lettek hajléktalanok, mert nagyon sok embernek van egyedi története, de mondjuk ez tipikus volt.
@Jolka40: Szerintem tévedsz. Ez borzalom, nem szabadít meg semmitől, sőt az ilyen cikkek miatt lesz rossz a hangulata mindenkinek. Egyszer írok egy cikket erről, hogy az Index a jobboldalon mennyi időnként hoz le vagy Korona gyalázó, vagy magyarokat gyalázó Detahó-féle szlovákos, vagy turulos, vagy nácizó, végtelenül, láthatóan szándékoltan primitív cikket, amire százával jönnek a válaszok. Nyilván ezzel akarnak valami ismeretlen okból valamiféle gyűlölet-lángot ébren tartani. Nem tudom mire föl, de hatásos, az biztos.
Jó és igaz írás !

Ahhoz is lehetne hasonlítani ,amikor a a rabló nem visz el pénzt és fapisztolya van ,...mégis elítélik !!!
A kirekesztő gyűlöletbeszédet is büntetni kéne ,..nem megvárni hogy vér follyon !!
@Sortilegus

Kedves Sortilegus, kezdhetnéd a gyűlöletbeszéd elleni cselekedetet az itt kommentelőkön. Nem tudom honnan törtek fel, de az itteni fosgejzír-szörfösök azt képzelik, hogy a szólásszabadság egyenlő az "akármit mondhatokkal".
Javasolok egy BAN-kalapácsot, szép egyenletes ütéssel mérve.
Vagy a legjobb az lenne, ha letörölnél minden hozzászólást (az enyémet is beleértve), tabula rasát gyakorolva.

Ha a gyűlölet eluralkodik, az üresség ad értelmet a létezésnek.
nácizmus = kommunizmus
@dzsugasvili82: hát ebben teljes mértékben igazad van...nagyon találó. én is pont erre gondoltam, hogy írni kéne erről...

miért jó ez? miért most, miért kell mindig ezekkel előjönni?
volt tiltakozás? volt, ott volt a fidesz igen. de ez nem elég, fokozzuk...majd jön az elhatárolósdi újra és újra. kényszeresen. adod a kisujjad, nem elég. börtönbe velük. patkányirtás (c.r. by Szabadság szerelem c. film.)
@dr kíváncsivagyok: ismételnem kell magam...
kertésznél is ezt mondtad?
ugye nem?
@Punxsutawney Mormota:
"De hogy igazságos legyek. A posztoló egy idióta. Sajnálatos és fájdalmas mondani, de a náci párt abszolút tiszta és demokratikus választásokon szerezte meg a szavazatok 37%-át és Hitlert jogosan nevezték ki kancellárnak. Az már megint más kérdés, hogy utána alig 50 nappal már betiltották a politikai pártokat, a másvéleményű lapokat stb. "

A posztolónak igaza van , nem idióta .
A náci párt demokratikus hatalomra jutását nem vonta kétségbe ,...hanem az ellenük folytatott harcot nem politikai síkon kellett volna elkezdeni és végrehajtani...hanem a jog (vagy erőszak ) alkalmazásával.
@Trompf: Azért nem kell minden szart az MSZP-re verni, még akkor sem, ha a nagyját megérdemlik. A MIÉP 98-as bejutásában nagy szerepe van ugyebár Csurkának, aki sikerrel szólított meg olyan embereket, akikről addig a hivatalos politika nem vett tudomást

A Jobbik a 2006-os választásokon csupán 2,2%-ot szerzett a MIÉP-pel karöltve, amiben nyilván megint szerepe van Csurkának, aki akkorra már egy szánalmas alkesz bohóccá vált. De még inkább valószínűnek tartom, hogy még minden - többé-kevésbé rózsaszínű volt - pörgött a devizahitelezés és mindenki önerő nélkül juthatott Suzukihoz. :)

Magyarán a szélsőségesek legjobb ellenszere a gazdasági felemelkedés. Az emberek dolgozni, kitörni akarnak és nem hőzöngeni. Természetesen, ha ránk szakadna a szaúdi olajtartalék, akkor is lenne egy néhány ezres csoport, aki tovább kurvaanyázná az éppen regnáló kormányt és társadalmi rendet, de a bejutási küszöb közelébe sem kerülnének.
Let's kill all violent people.
@flippant:
nácizmus = nemzeti szocializmus
Fidesz = nemzeti szocialista
Mielőtt visszapofáznál , elemezd az orvbáni beszédek tükrében :
NEMZETI
SZOCIALISTA
@dr kíváncsivagyok: És ki harcolt volna ellenük? Nagyon sok zsidó is úgy vélte, hogy nem lesz itt baj, mert van egy erős kéz, aki igazságot tesz és elhozza a felemelkedést. Mert a zsidók nagytöbbsége elsősorban németnek tartotta magát és aztán zsidónak. Mint ahogy a magyarországi zsidók is elsősorban magyaroknak gondolják magukat. Bármit is állítson Vona meg a többi zseni.
@Szia, Máté vagyok:

Mielőtt törölteted a posztot, íme mind a négy rész együtt, azaz egy IGAZ zsidó kipakol az egész világ előtt:

1. rész: www.youtube.com/watch?v=igp92833VLc

2. rész: www.youtube.com/watch?v=AyPJ81BkaWI

3. rész: www.youtube.com/watch?v=ISjfuyz83E8

4. rész: www.youtube.com/watch?v=MS4qGfxeHbE
Ez most nagyon kellett,mint egy falat kenyér.Még ha van is benne igazság.
Miért van hogy engem meg a hyppertoleránsok rekesztenek ki,akarnak megölni???
Sajnos nem tartunk ott hogy ez legyen a legnagyobb probléma.
Hagyjuk már ezt a műrettegést könyörgöm!
@Lucky Larry Silverstein: az messze nem ugyanaz. Sok dologgal Németországban sem értenek egyet, de az átlagember számára az a szintű zsidózás, ami itt megy, elképzelhetetlen.

Kuruc.info, Jobbik, átlagemberek holokauszt-tagadása, lekicsinylése, tiszaeszlári vérvád (XIX. század!!!) stb. Ne mosd össze a kettőt, mert messze nem ugyanaz az ERKÖLCSI kategória.

Arról is lehetne vitázni egyébként, hogy pontosan mivel is nem értenek egyet az emberek, de valószínűleg fölösleges.
Nyugodtam lehet hisztizni. Ez a blog megint egy szánalmas "nefelejtsdelaholokausztot" mindennapi betevő. Ha már a számokkal rémítget a tisztelt "írócska", nemárt odaírni, hogy az igentisztelt orosz pajti is nagyban hozzájárult ehhez. A hős magát nyugati emberbaráti hatalomnak nagyon fontos volt a munkatáborok energiaeláátásait, élelmiszer utánpótlásait porig rombolni na nem a harcmezőn, mert ott veszélyes, hanem a hátországban. Semmiképp nem véden a németek akkori "problémamegoldásait", de nagyon egyoldalú kizárólag csak az ő számlájukra írni ezt az igen felkerekített számot. Egy rettenetes megoldás volt egy ma is létező problémára.
Ami a jobbikkot illeti, igen egyedül ők mondották ki, hogy aki a magyar parlamentben minden rezdülésével, hazafiasságával israel mellett kampányol és dolgozik az némi kockázatot jelent. Összekeverni az erdélyi magyarság romániai politikai szerepével, pedig aljas csúsztatás. Mikor voltunk határosak israellel?? Erély a részünk volt és az is marad a szívünkben, de az a kis kreált ország a közelkeleten? Elkeserítő valóban látni, hogy jövőalakító politikusaink israeli kitűzővel pózolnak államalapításunk ünnepén. ..NO COMMENT...
A jobbik nem az összes zsidót akarta átvilágítani, nem kell a rinya, hanem azokat akik a parlamentünkben minden követ megmozgatnak, hogy a kis hazánk a legszorosabb partnere lehessen israelnek. A gonosz jobbiknál az aki ki meri mondani, hogy a romaság szarik asszimilálódni, igen kimondják. Ezért nácik? Nézzünk már körül?! Nagyon kis részük beilleszkedett, de a többség nem és most már nyiltan kimodják, nem is akarnak, hanem szar gádzsónak néznek minket. De mi álszenteskedünk. LMP-stől milláson át az MSZP, mind mind agymosást akar elérni.
Lehet nácizni a jobbikot, de sokkal fenyegetőbb, ha a mostani védett "kisebbségek" végleg el akarnak minket takarítani. Az egyik gazdasági a másik fizikai erővel. Jó úton járnak.......
@Dr. jenőke (jenőke): "a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény "Közösség elleni izgatás" 269. § rendelkezése: Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Nekem nagyon nehezen megfogható ez a szöveg. Nyilván úgy érzem, hogy az a tisztességes, ha bűncselekmény a csoportok elleni uszítás. Ez nem vita tárgya. Viszont pontosan mit jelent a "lakosság egyes csoportjai"? És pontosan mit jelent a "gyűlöletre uszít"? Ha azt mondom, azt a tényt közlöm, hogy a Fidesz az országot kirabló és tönkretevő maffia, akkor én a lakosság egy csoportja ellen gyűlöletre uszítok?

Na ezek miatt a kérdések miatt nem alkalmazzák szerintem, mert ez egy fos szövegezésű törvény. Minden és semmi - ez fér bele. A jelenlegi fasizálódó tendencia mellett nem lenne szerencsés ezt a szöveget szó szerint betartatni, mert akkor e miatt az egy darab hozzászólásom miatt máris három év letöltendőt kaphatnék.

Valami hasonló megoldás persze, még egyszer mondom, mindenképpen kell. A rendőrség, ügyészség, bíróság egyébként mind bekaphatja a faszomat: a kifejezetten a kisebbségek elleni rasszista támadások büntethetőségére életre hívott "közösség tagja elleni erőszak" tényállását kizárólag cigány elkövetőknél hajlandók megállapítani. Kizárólag. Szóval mielőtt egy, a szólásszabadságot korlátozó törvényt "komolyan akarunk tartatni velük", előbb talán tisztázni kéne a rasszista viselkedésük okát - ugyanis a jelenlegi helyzetben csak és kizárólag a szegény nácik elleni uszítás miatt csuknának le embereket a tapasztalatokból kiindulva...
@Cervisia: Teljes mértékben igazad van, ezek a barom liberálbolsevikok elinflálták azt a szót, hogy náci. Boldog boldogtalanra rámondták, hivatásból rettegtek, hogy itt az újabb holokauszt, már sárga csillagot is tűztek, holott a demokrácia fellegvárában, a legfelsőbb, mindenek feletti szent hatalommal rendelkező USA, nem tiltja a náculást, ott bejegyzett fasiszta pártok vannak, és mégsincs mindennap tüntetés, csillagkitűzés meg ilyenek...

Nem értem ezeket a szűklátókörű, agyatlan bérrettegőket, hogy miért jó nekik, hogy lassan megbélyegzik az ország felét, hogy náci. Történelmi dologokat idézgetnek, mintha mai aktualitások lennének, és csodálkoznak, hogy a lenácizott fél országban eltűnnek a valódi nácik, mert a felismerhetetlenségig besározták, ugyanolyanra festették az egyszerű nemzeti nacionalistát, a sovinisztát, és a konzervatívot.
Vegul is lehet itt kohogni, lehet itt tiltakozni, de nem valtoztat a tenyen az hogy magyarorszag az egyik legrasszitabb orszag az egesz vilagon.A kettosmerce pedi az , hogyha egy magyart er atrocitas kulfoldon, az abban a pillanatban nem fog tetszeni.Olvastam en itt cikket azokrol a magyarokrol,akik kint dolgoznak Londonban, es semmi masrol nem tudnak bofogni, csak hogy mennyi pakisztan,es indiai uzlet van, szinte spiccel belolluk a gyulolet.Akinek nem inge ne vegye magara, de akire ra illik, az vegye mar fel gyorsan azt az inget.
A II. VH után az antifasizmus a szocialista munkás-paraszt urakodó osztály összetaró eszméje volt, tekintetel arra, hogy az uralkodó osztályt példás alapossággal kiirtották, da a belső béke érdekében szükség volt ellenségképre. A jog-és eszmei utód liberális-szocialsta értelmiségnek (és politikai képvisletnek) nincs más érve arra vonatkozóan, hogy miért is kellene még nekik hatalomba kerülniük. Ez létezésük egyetlen kapaszkodója. H nem lennének "fasiszták, nacionalisták" és egyéb gyűlölhető emberek, maguk s megsemmislnének (persze inkább kreálnának maguknak ellenséget, ahogy eddig is). Röviden ennyi.
Ja igen, itt mar magyar a magyart is gyuloli, ki ki masert, a szomszednak jobb az autoja, es millio mas dologert, magyarorszag mar arrol szol,hogy az emberi kapcsolatok megszuntek letezni.Egy onzo, csak en orientalt emberek ellnek mar itt. Csak tamadjatok meg nyugodtan, tudtam, hogy nem fog tetszeni.
@Dr. jenőke (jenőke): Nem tetszik nekem ez az a) pont. Ilyen erővel legbiztosabb támaszainkat, mint Kertész Imre, könnyen börtönben láthatnánk.

Módosítani kell és a magyar nemzet elleni uszítást semmiképpen sem szabad a BTK-ban hagyni. Liberális szemszögből ez kifejzetten kívánatos dolog, mint meleg házasságban az anális sex.
@Venyigeszu_de_Lucerna: Hoppa, faj az igazsag? vagy magadra ismertel?
Kedves Posztoló,
Már elnézést, de te olvasni is szoktál, vagy csak írni? A cigánygyilkosságok valódi bűnöseit nem büntetik meg, ugyanis a cigányokat annak a dicsőséges liberális kormánynak az idején az olajmaffiózó által vezetett titkosszolgálata gyilkoltatta, amely kormány éjjel-nappal a cigányokért ajvékol. Ne mondd már azt, hogy erről még nem hallottál. Itt van egy kis emlékeztető a TASZ-tól:
ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese
A blogból cikkeiből kiderül, hogy a nemzetbiztonság vastagon benne volt a cigánygyilkosságokban, "elmaszatolták" a nyomokat, összevissza hazudoznak a bíróságon.
Aki még ennél is többet tud a hivatásos rettegők cigánygyilkosságokban játszott szerepéről, amelyet 80 évre letitkosítottak a szólásszabadság rettenthetetlen bajnokai, azt most is fenyegetik. Mint például a cigány Mohácsi Viktóriát.
mno.hu/magyar_nemzet_k_ulf/a-gyurcsany-kormanyt-tamadja-mohacsi-1124795
Tehát ezeknek az uszító, gyilkos állatoknak kellene szerinted megállítani a gyűlöletbeszédet?
Mi az, ennyire rosszul megy ennek a valaha jobb napokat és kitűnő cikkeket látott blognak, hogy ti is beálltatok bérrettegni?
@vitamax:

"a teny[..] az hogy magyarorszag az egyik legrasszitabb orszag az egesz vilagon"

Ez kb. annyira "tény" mint az hogy a magyar lányok az egyik legszebbek az egész világon.

Nincs sem objektív mércéje, sem felmérés nem készült soha, de még a nagyon szubjektív Miss Universe "verseny" szerint sem igaz: 1952 óta, amióta megrendezik, egyszer sem nyerte meg magyar.
@neoteny: De igen megnyerte, a Duna tv-ben neztem,arhivum, egy magyar zsido szarmazasu lany nyerte, jarj utanna.
nagyon gyenge, buta, álságos poszt...

most nem példa amerika, a demokrácia hazája, a szólásszabadság védelmezője?

ilyenkor az nem számít? megint nyomod a kettős mércét?
@Venyigeszu_de_Lucerna: Haboru elotti dolog, lehet hogy europai szintu volt, kb 2 hete hozzta a duna tv.
@vitamax:

Tehát akkor nem nyerte meg magyar.

Ez további demonstrációja annak hogy ami szerinted "tény" az közel sem az...
És még valami, kedves blogger, azt nem hiányolod, hogy azok ellen, akik "csak" szóban ítélnek el és tiltakozó nagygyűléseket szerveznek "gyűlöletbeszéd" ellen, miközben ők maguk olyan szinten meghaladták már a "gyűlöletbeszéd" pitiáner kategóriát, hogy nem beszélnek, hanem gyilkolnak, tehát ezek ellen a gyilkos állatok ellen még szóbeli elítélés és tiltakozó nagygyűlés sincs? A nyolcvan évre titkosított gyilkosságokra nem tudsz hirtelenjében jól hangzó paragrafusokat előrántani?
Esetleg nem akarod mindjárt arra kérni őket, hogy már küldjék is TEK-et meg az azonosító nélküli rendőröket a "fasiszta" magyarok ellen, a cigányokat meg gyilkoltassák tovább fű alatt a titkosszolgálatokkal, nehogy elterjedjen a csúnya beszéd az általuk oly szépen vezetett országban?
@neoteny: 1929 Simon Boske, 2003 Laky Zsuzsanna
@vitamax:

A 2003-as Miss Universe győztes Amelie Vega volt a Dominikai Köztársaságból.

Neked komoly gondjaid vannak a "tényekkel"...
@neoteny: Miss Europa-rol beszelek.
@vitamax:

És? Én a Miss Universe-ről beszéltem; és te arra állítottad hogy igenis megnyerte magyar.

Tehát az általad állított "tények" nem azok; ennek alapján a

"a teny[..] az hogy magyarorszag az egyik legrasszitabb orszag az egesz vilagon"

kijelentésedet is érdemes erős szkepticizmussal nézni.
@neoteny: Ennyi jott belolled? Gratulalok. Te tenyleg egy hulye segg vagy.Na en vegeztem veled, dugd a fejed a homokba.
@vitamax:

Hazudozol össze-vissza, és amikor rádverik a balhét, elkezdesz arcoskodni.

Ez persze várható volt.
Nem értem, mi a baj a gyűlölettel. Én nem vagyok rasszista meg antiszemita meg akármi, egyszerűen csak úgy általánosságban rühellem az embereket, mint a szart.
@neoteny: Ember te nem vagy normalis!!! En egy szoval sem allitottam hogy a magyar lanyok a legszebbek a vilagon. Mirol beszelsz? Ezzel tereled a temat?Uristen vizsgaltasd mar ki magad. Nkem vagy nagy arcom,? te vagy az aki mar sajat magaval sem all szoba, te kis ostoba pocs
@nyisziati: a tiszaeszlári vérvádat leginkább Fónagy emlegette fel, meg a fajtája. Mindezt annak apropóján, hogy egy képviselő megemlítette a tiszaeszlári pert, mint olyat, amire hatalmas nemzetközi nyomás "helyeződött". Erre felhördült azonmód a negyvenértelmiség, hogy a fasiszták vérváddal illetik a szegínyzsidókat. Ez maga volt a vérvád.
@Egyallampolgar: " A 6 millió azért érdekes, mert ...nyílt, törvényes módon, jogfosztást követően, üzemszerűen" ...történt.
Nos: Neked és zsidóknak EZ az "érdekes", mert ez az érdeked. Ebből lehet erkölcsi (majd arra alapozva)anyagi-hatalmi tőkét kovácsolni. Másoknal meg MÁS az "érdekes" és nem föltétlen azért, mert bármiféle haszonszerzés a céljuk. Kegyelet ... mondjuk.
@vitamax:

Azt állítottad hogy magyar lány megnyerte a Miss Universe-t... ami nem igaz.

Azt is állítottad, hogy

"a teny[..] az hogy magyarorszag az egyik legrasszitabb orszag az egesz vilagon".

Ezt a "tényt" semmilyen módon nem támasztottad alá (nehéz is lenne), de van arcod ilyen kijelentést tenni.

Jobb lenne ha a személyes véleményeidet nem próbálnád meg "tényként" beállítani és széleskörű konklúziókat levonni belőlük - másokra nézve.
@Muad\\\'Dib:

Nem tartozik szorosan a témához, de azért ez csúsztatás: annak, amit a kommunisták hirdetnek, legalábbis a ma létező pártok, nincs köze a megvalósult kommunizmushoz, hanem valami idealista hablaty a zemberek egyenlőségéről -- és csak azoknál, amelyek nem csak névleg kommunisták ugye. (Az persze más kérdés, hogy elveik gyakorlatba ültetése alighanem csak a megvalósult kommunista diktatúrák szintjén lehetséges -- mert rendkívül alkalmas arra, hogy visszaéljenek vele.)

A nácik (illetve azok, akiket annak nevezhetünk -- persze a mai értelemben) viszont azt hirdetik, amit akarnak, kirekesztést és gyűlöletet.
@Punxsutawney Mormota: Nem hőkölt volna vissza, hisz akkor se hőkölt vissza, amikor a franciák - igaz kis erőkkel - betörtek a Saar-vidékre. Egyszerűen a franciák védekező háborúra készültek, a támadó potenciált meg Norvégia és Svédország megtámadására szánták. 1939-re már véglegesen elkéstek, legkésőbb az Anschluss idején kellett volna lépni. De akkor még a briteknél is a pacifisták voltak kormányon, ez lett a vége.
@neoteny: Te egy beteg ember vagy, nincs ra mas szo!!!
Ez mekkora szar libsi komment. Nácikok = 50 millió halál. Sztálin meg sem említve pedig az 3 szor több embert likvidált. Mao Ce Tung se volt piskóta. Divat ma a nácizás na kérem olyan mint a mély magyar.
Ha a kisebbségi közvélemény kutatáson a cigánykölök cigánynak vallja magát az okés. Ha utána agyonver egy 87 éves nénit akkor "fiatal" vagy, ha csak osztrákban kapják el mert rabol, vagy nőket futtat, akkor már Magyar.
Ha Gázai öldöklést ítélek el meg ha koncentrációs tábornak hívom a gázai fallal körbekerített koncentrációs tábort akkor antiszemita vagyok.
A cigánygyilkosságot elítéljük, de a szurkáló cigánykölköt csak javítóba küldjük.
Az is gyűlöletbeszéd ha a tök gyökér, érveket teljesen nélkülöző blog íróját elküldöm a P..anyjába? Javaslom írjál inkább bevásárlócetliket, azzal többre mész 5 bites.
@milyen szép a Vértes, ó:

"(Az persze más kérdés, hogy elveik gyakorlatba ültetése alighanem csak a megvalósult kommunista diktatúrák szintjén lehetséges -- mert rendkívül alkalmas arra, hogy visszaéljenek vele.)"

A kérdés az: mennyire "más kérdés"? Továbbá a "rendkívül alkalmas" egy enyhe fogalmazás: Hayek szerint _szükségszerű_ hogy a megvalósulás diktatorikus viszonyokhoz vezessen... mind a nemzeti, mind az internacionalista szocializmus/kommunizmus esetében.
@vargánya:
Hogy jönnek ide a zsidók? Sikerült elolvasni a hozzászólásom első mondatát is ha már a kegyelem így szóba került?
Remélem általános iskolás vagy.
@vitamax:

Még egy "tény" tőled... annyit is ér mint a többi.
@Negyvenértelmiségi:

Mármint arra gondolsz, hogy az idióta jobbikos előadta azt, hogy '130 éve ölték meg Sólymosi Esztert, de a tudjukkik nyomására ejtették a tudjukki tettesek ellen felhozott vádakat'? Ki az a szerencsétlen, aki még az internet korában is azt hiszi, ha odahazudja, hogy 'hácsakanemzetközinyomásrólvoltszó', az működik? Mondjuk elhiszem, hogy az ilyen versenyzők megszokott közegében mindenki hülye még a 'google' használatához is... :)
@fal_adja_a_masikat: ennyi üres jobbikos közhelyet honnan szedtél össze?
@Red Harlow: nem te magadtól vagy antiszemita, nem baj, csak valld be magadnak, hidd el jobb lesz az életed, nincs ezzel semmi baj, csak az nem értem, hogy pl. miért nem pol pot van a bögyödben és mi vonz hitlerben, miért kell ez a sok köret írd le utálod a zsidókat és kész utálod izraelt is,rendben is van ez is, az ellenséged ellensége meg a barátod szegény arabok, szóval légy magadhoz őszinte és így nem kellenek a látszat észérvek ja és holokamu meg holobiznisz ezt is mond nyugodtan
@neoteny:

Nem gondolkodtam még túl mélyen el ezen, de valami azt súgja így hirtelen, valóban szükségszerű. (Valahogy olyan az egész megvalósult kommunizmus, mint amit csak egy megvalósult kommunizmusban lehetne megvalósítani, más rendszerből lehetetlen az átállás...) De azt hiszem, ez meglehetősen méretes kérdés...
@Jenyei: mi van kaki a lelkedbe léptem? Ennek örülök, szeretem idegesíteni a hozzád hasonló alattomos sunyi hazudozó férgeket :)
@alien: Élien..nálunk már rég nem él ilyen :) Figyu töki Mond utánam: Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Most jobb ugye? :) Na látod.

Pszt..ne mondd el senkinek: mutass egy jó zsidót és definiáld nekem mitől jó :) Mutass egy jó cigányt és definiáld mitől jó. Mutass egy nácit is hogy mitől náci, és végül arra felelj: Miért utálja a világ nagyobbik fele a zsidókat?
@dzsugasvili82: "Nyilván ezzel akarnak valami ismeretlen okból valamiféle gyűlölet-lángot ébren tartani."
Ismeretlen okból? Ne viccelj már Koba!
alien... a holokamut elfelejtettem. mitől is az? Csak nem....?
Meg persze a traubit is ők találták fel :)
@Red Harlow:

Szórakoztató, amikor fél(?)analfabéta idióták adják elő a 'hajrámagyarok'-ozást, valahogy sosem az az első lépés, hogy a szerencsétlen retardált összehoz egy legalább hármasalá helyesírást... Mondjuk ez érthető. :)
@milyen szép a Vértes, ó:

"ez meglehetősen méretes kérdés"

Valóban. Ugyanakkor ez "a kérdés" már több mint (legalább) másfél évszázada: és a rá adott gyakorlati válaszok "minősége" sok kívánnivalót hagy maga után.

Szerintem érdemes a hagyományos jobb-bal felosztáson túl legalább az autoritariánus-libertariánus tengelyt is figyelembe venni:

en.wikipedia.org/wiki/Political_compass

Így már (valamivel) könnyebb orientálódni, és érthetővé válik az, hogy miért akad sok ember aki nem szívesen azonosul sem a (nominálisan) jobboldali vagy baloldali eszmékkel/mozgalmakkal: mert nem preferálja egyik változatot sem ha az autoritariánizmussal vegyül.
@Egyallampolgar: "Hogy jönnek ide a zsidók?"
Akkor az a "6 millió" mi a lófasz? A szovjet hadifoglyok? Bár ők is ott és úgy haltak meg ("üzemszerűen"), mint a zsidók, az ő sorsuk (az oroszokon kívül) senkit nem érdekel. Ferstehen? Neked vannak szövegértési problémáid.
@milyen szép a Vértes, ó: az viszont már nem szórakoztató(sőt inkább kurva unalmas), amikor nincs érv, rögtön jön a nyelvtannácizás (és az elmaradhatatlan személyeskedés) ;) Mondjuk ez is érthető, vagy inkább várható.
@milyen szép a Vértes, ó: Mondjuk értelmezhetted volna hogy nem hajrámagyarokozom mivel közöm sincs hozzá. Az meg már tök gáz hogy érvek helytt helyesírással bíbelődsz ez már a netes fórumokon is cikinek számít. Amúgy meg leszarom hogy mit dob hirtelenjében a tabletes qwerty
Gondolkodjunk logikusan: Ha kiírod a hátadra hogy útálod a: cigányokat, vagy zsidókat, vagy arabokat, négereket = Náci vagy rasszista vagy.

Ha kiírod hogy utálod az: Íreket, vagy a hollandokat, vagy a kínaiakat, akkor szórakoztató.

Nevetséges. Egyébként meg a demokráciában azt utálok akit akarok, és azt írok ki magamra amit akarok. De Magyarországon nincs demokrácia erre a legjobb példa a Biszku Béci például. Tagadja a forradalmat a mai napig, és szarik mindenkire, mert megteheti.
@Punxsutawney Mormota: "Mint ahogy a magyarországi zsidók is elsősorban magyaroknak gondolják magukat."
Ez kétségtelenül igaz az élő zsidók nagy részére. Nem csak ma, a múltban is.('44-ben nagyon sok igaz magyar embert hurcoltak el!) Saját tapasztalatból tudom, hoy nem egy esetben sokkal tudatosabban és mélyebben képesek megélni a magyarságukat és jobban tisztelik a magyar kultúrát, mint az átlag magyar. De nem csak ilyenek vannak, ezt is ki kell mondani.
@vargánya:Helyesen: "Ez kétségtelenül igaz az ITT élő zsidók nagy részére."
groteszk egy írás. bár nem jogi értelemben, de hatásában ez _a_megvalósult_gyűlöletbeszéd_, ahogy érzékelhető.

a posztoló nagy valószínűséggel provokál csupán, de ha már idekommentelek, akkor én is elítélem a "gondolatbűn" szankcionálását - csak hogy legyen +1.
az a baj hogy ez a "gyűlöletbeszéd" gumiszabály lenne (az most is).
Az összes ilyen szájkosártörvény ilyen.
Ötvenmillió áldozat? :D LOL, én is kérek akkor kárpótlást :D ja persze azt is én fizetem, akkor csak visszakérem :D
Sőt, nem ötven, ötszázmilliárd áldozat nevében! Akikből nyolc a nagypapáim voltak. faszfej.
Most elmondok nektek valamit, amit valószínűleg soha senki nem magyarázott el nektek, és amit 99,99%-otok nem fog megérteni. De 0,01% TALÁN igen.

Sokáig blogokon, ismerős társaságokban és minden létező fórumon próbáltam elmagyarázni az embereknek, mennyire szar dolog a gyűlölködés, és mennyire nem old meg semmit. Akár jobb-, akár baloldalról jön, a gyűlölettől minden csak rosszabb lesz. Megpróbáltam elmagyarázni azt is, hogy mik azok az erők amik VALÓBAN mozgatják a világot és miért. Süket fülekre találtam.

Aztán rájöttem valamire.

Rájöttem, hogy teljesen felesleges elmagyarázni az embereknek, hogy mekkora faszok. Ugyanis minél kevésbé értik az emberek a világot és minél inkább zsigerből akarják megoldani a problémákat, annál kevesebben élik túl a nagy társadalmi kataklizmákat és annál több élettér marad meg azoknak, akik értik, hogyan működik a világ. Vagyis az igazán értelmes emberek számára a többiek gyűlölködése tulajdonképpen hihetetlenül hasznos dolog.

Vegyük Magyarországot. Magyarországon 40 éve olyan gazdasági folyamatok zajlanak, amik EGYÉRTELMŰVÉ tették, hogy ez az ország honnan hova halad és hogy ennek mi lesz a vége. Ezeket a folyamatokat alapvetően az emberek általános gondolkodása váltotta ki, és mivel az nem változott, ezért a bejárt pálya sem volt kétséges.

De valahányszor megpróbáltam embereknek elmagyarázni, hogy mi miért történik ma Magyarországon, állandóan falakba ütköztem... a gyűlölet, a zsigerbeszéd és a konok tagadás és ostobaság falaiba. A tények senkit sem érdekeltek, a képtelen álmagyarázatok, gyűlöletbeszédek annál inkább.

Aztán rájöttem, hogy az emberek minél többet gyűlölködnek, annál kevesebb lesz az esélyük rá, hogy VALÓDI megoldást találjanak a problémákra... és annál jobb lesz azoknak, akik valóban ÉRTIK, mi miért történik.

A zsidók EZT tudják, amit a többiek nem. Hogyan voltak képesek a zsidók 50 éven át minden arab-izraeli háborút egymás után megnyerni úgy, hogy körbe voltak véve ellenséges országokkal?

Persze, ott volt az amerikai haditechnika is, de nem ez volt a lényeg... a lényeg, hogy felismerték, hogyan lehet a gyűlölködés mentén egymásnak ugrasztani a szomszédos arab országokat. Ahelyett, hogy ezek az országok elgondolkodtak és összefogtak volna, mely esetben háború nélkül, pusztán a diplomáciai erejüknél fogva kikényszeríthettek volna egy békés és megalkuvásoktól mentes együttélést Izraeltől, nos, ehelyett inkább egymásnak ugrottak és egymást tépték szét.

A zsidók így élnek túl több, mint 3000 éve MINDEN más népet, birodalmat, vallást, mindent. TUDJÁK, hogy a világ végül mindig azoknak az ölébe potyog, akik ÉRTIK, hogyan működik, és nem csak abszolút erkölcsi kategóriákban képesek gondolkodni... Ezt csinálták Rómával, ezért élték túl a kereszténységet, az iszlámot, a nácizmust és a kommunizmust. Nem tűnik fel, hogy ezek valahogy mindig PÁRBAN jönnek? Csak hogy mindig KETTŐ ideológia legyen, és hogy mindig lehessen egymást ütni attól függően, hogy ki melyikhez tartozik. Sohase EGY, mert akkor nem lenne szembenállás, és ha nincs gyűlölet, akkor az embereket nem lehet irányítani.

Nem kell tehát elmagyarázni az embereknek azt, mi miért történik, mert akkor a saját esélyeiket rontják vele. Hagyni kell az embereket megfőni a saját levükben, hagyni kell őket beleőrülni a saját hülyeségeikbe... mikor aztán szétverték egymás fejét, a túlélőket könnyedén alázatra és szolgálatra lehet kényszeríteni.

Ez a poszt és a kommentek tökéletes példái annak, hogy az emberek nem értik a világot, és inkább egymásnak mennek, de nem is akarják megérteni. Pedig a világ forog, változik, és hamarosan semmi sem lesz már olyan, mint régen. A többség nem ért majd semmit, pedig minden olyan egyszerű és könnyen átlátható... és ez a sok-sok értetlen ember majd egymásnak ugrik, és szépen kicsinálj egymást, akik értik a világot, azok pedig jönnek és szépen lefölözik a hasznot a végén. Itt acsarkodtok egymásra, marakodtok azon, hogy melyik nagy ideológia ölt meg több embert, miközben az országunk végveszélyben van és az utolsókat rúgja. Ahelyett, hogy összefognátok, inkább egymást csesztetitek, pedig ez a lehető LEGROSSZABB, amit tehettek.

Talán még annyit a végére: nem vagyok zsidó. A családomban legalább 5 generációra visszamenőleg senki sem volt az. Nem tudok héberül, még csak zsinagógában sem jártam soha.
@milyen szép a Vértes, ó:

A jobbikos képviselő semmilyen vérvádat nem említett, hanem a gyanús ügyben a bíróságra helyezett nemzetközi nyomást panaszolta (ami kétségtelen tény), és állította párhuzamba egy kurrens eseménnyel.

Aki vérvádazott, az Fónagy volt először, aztán a magafajták, végül te is.

A vérváddal vádaskodók a vérvádazók, akárhogy csavarod.

Attól, hogy a gugli előkelő helyen indexeli a negyvenértelmiség együttes és külön-külön elkövetett feldemhedéseit, még nem változott meg visszamenőleg Baráth felszólalása, nézd vissza a videót. Megkeressem neked?
"Vajon elegendő és elég hatásos-e úgy fellépni a náci eszméket hangoztató személyek és mozgalmak ellen, hogy szóban elítéljük őket"

Szerintem meg ez is tulzas, egyaltalan nem kene semmilyen modon sem elitelni a a naci eszmeket. Inkabb tamogatni kene, alapitvanyokon keresztul, illetve oktatni az iskolaban.

"Az eredmény: 50 millió halott."
Nem kene ennyire eloiteletesnek lenni, azert mert egyszer ugy tortent, az egyaltalan nem biztos, hogy meg egyszer ugy tortenne. En azert meg adnek eselyt a naciknak, hatha most maskepp tortenik.
Egy kiserletet mindenkepp megerne a dolog.
Ma gyakorlatilag ugyan az folyik, mint 60 éve!

Közmunka táborok, be vannak tiltva a gyűlölet beszédek...

Lásd az Ótestamentum, vagy a Tóra!

Csak idő kérdése, amíg érvényesítik a gyűlöletbeszédeket tartalmazó vallást terjesztők lesittelését!

Ha pl. elakadna az olaj utánpótlás, 1-2 év és ugyan úgy éhen halnának a börtönlakók, vagy a szegény réteg a közmunkások!
@silentspring: Figyelj.. álomvilágban élsz, ha zsidó vagy, ha nem!

Mit nyertek az izraeliek?! Pár négyzetkilométert?! Amerikában vagy Ausztráliában a több ezerszeresét nyerhették volna, "harcok" nélkül!

Az arabok meggazdagodtak?! Talán nem az övéké az USA vagy a világ gazdaságának nagy része?!

Ezzel szemben Izrael és az USA a világ két legeladósodottabb országa!

A palesztinonok kilőnek 30 ezer dollárnyi kályhacsövet, az izraeliek meg 10 milliárd dollárnyi elhárító rakétát?! Ez a győzelem?!
@Venyigeszu_de_Lucerna: Nem. Rólad beszél és másik pár millió magyarról. Rövid komment volt, nehéz volt megértened.
@FÁSSISZTA mert szeretem: Szerencsére nem rajtad múlik a dolog.
@Red Harlow: A demokrácia nem az, amikor azt mondasz/teszel, amit akarsz. Az az anarchia. Kezdjed már el az iskolát, mert ez a nagycsoportos gondolkodás az, ami visszahúz!
El se olvastam a posztot. Torkig vagyok a jajgatással. Unom.
Megint szüksége volt valakinek arra, hogy bizonyítani tudja: a magyarok rasszisták?

A posztoló úgy érzi, hogy sikerült is neki?

Megkapta érte a fizetését?

És nem fél tőle, hogy ha egyszer valami csoda folytán valóban mindenki egyenlő lesz; vagy valamilyen isteni, emberi ítélőszék elé kerül, vagy ne adj isten valódi rasszizmussal találkozik, akkor számonkérik rajta a hazugságokat, ferdítéseket, mások felhúzigálását?
Sortilegus
Gyűlölet beszédet pontosan, hogy ti gyakoroljátok a Magyar néppel szemben! Ha valakit ezért felelősségre kell vonni azok ti vagytok! A holokamú hazudozással együtt most újabbat indítotok útjára! Még úgy tanították nekünk annak idején az iskolákban, hogy a második világháborúnak összesen 22 millió áldozata volt ebben mindkét fél vesztesége benne volt! Mellesleg amit annyira fikáztok a nácizmust és a fasizmust is ti hoztátok létre és üzemeltettétek a bolsevizmussal egyetemben! Furcsa módon a bolsevizmus több mint 100 millió halottjáról akiket béke időben gyilkoltatok le arról hallgattok, vajon miért?
köszönjük a gumicsontot. Egyébként a magyar lakosság döntő többsége konzervatív jobboldali, antiszemita nézeteket vall. Felesleges ezt naponta szondázni. Egy olyan, mintha naponta kimennék a putriba megnézni, hogy rendet tettek-e maguk körül az udvarban. Nem fognak. Mi meg ilyenek vagyunk.
@milyen szép a Vértes, ó:

"annak, amit a kommunisták hirdetnek, legalábbis a ma létező pártok, nincs köze a megvalósult kommunizmushoz"

Hatalmas tévedés ez. Lenin nem volt kommunista?
@milyen szép a Vértes, ó:

"Az persze más kérdés, hogy elveik gyakorlatba ültetése alighanem csak a megvalósult kommunista diktatúrák szintjén lehetséges -- mert rendkívül alkalmas arra, hogy visszaéljenek vele."

Ez nem visszaélés. A marxista eszmék CSAK abban a formában valósíthatók meg, ahogy azt Lenin csinálta. Lenin nem visszaélt, hanem követte hűen az eszmét.
A post, vitan felul egyertelmuen a berreteges kategoriajaba tartozik.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Éljen a kommunizmus!D
Ha jól csinálták volna,akkor most kis Kína lehetnénk.
Mi az a "berreteges" ?
Egy tizenhárom, vagy tizennégy haláltábort túlélt ember szerint a mai németek 90%-a antiszemita.
Mi a teendő?
@Negyvenértelmiségi: amikor valakinek a szíve és értelme megfertőződik az antiszemitizmussal, és ezen változtatni sem akar, akkor már szinte fölösleges érvelni, mert az illető mindenhol "zsidóösszeesküvést" lát. Az ilyen ember SZÍVÉBŐL gyűlöli a zsidókat, ezért írtam az első kommentemben, hogy a szívekben van elrontva a dolog, tehát szívcserére van szüksége az ilyen embereknek.

v.ö.:"Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket."
Az egész cikk felesleges riogatás.

Nyolcvan éve Németország egészen más volt, mint ma Magyarország.

Ma nálunk nincs fasiszta veszély.
@silentspring: ott a pont. Plusz az erős érdekérvényesítő képesség, és a nem feltétlenül tisztességes eszközök igénybevétele olyan fölényt biztosított nekik, mint mondjuk az a tény a középkorban, hogy a jó keresztény nem kérhet kamatot a kölcsönadott pénz után, stb.
@Dr. Furia:

Kína azóta jobb, hogy letért a kommunizmus útjáról.
@csavari:

Csúsztatás.

1. A kommunizmus halottjairól nem hallgat senki.

2. Ez a 100 milliós szám fantázia. Olyan ex-komcsik találták ki, aki így akarják jóvá tenni komcsi múltjukat. Esetleg akkor jön ki a 100 millió, ha beleszámítjuk a Szovjetúnióban rákban és infarktusban elhunytak számát is.
@licsipancsi hites hajszakértő:
Nem is csodálkozom, hogy nem fogtad fel szavaimból, hogy milyen mélységesen is megvetem az olyan embereket akik ilyen értelmi szinten vannak, mint te és még klaviatúrát ragadni se szégyellnek.
Egyáltalán, minek szólítsz meg, rettentően ellenszenves ember, nem hozzád intéztem a szavaimat.

Rá sem kattintottam a te ócska kis linkjeidre, és figyelmeztetlek, hogy ne is pazarold tovább (habár értéktelen) idődet, mert kikapcsoltam az email értesítést a válaszok után, soha vissza nem nézek erre a szánalmas "komment-mezőre.

És még valami: Te is csak a leszármazottja vagy, ha nem is genetikailag, de a gondolatvírus téged is összeköt azokkal a fasisztákkal akik lelkesen kívánták halálát magyar honfitársainknak, testvéreinknek, akik történetesen zsidók (is) voltak.
A te gondolatod maga a hazaárulás.
Felőlem fulladj bele ebbe a posványba.
@rezvez:
A berretteges az, amikor valaki hivatasszeruen fizetesert, indokolatlan, kitalalt felelmevel probalja meg zsarolni, lejaratni a masik felet. Es kimondatlanul vadolni mindenfele szornyu gaztettel.
Ugye az mszp allandoan attol "retteg", hogy itt fasizmus van, es nap mint nap nepirtast vizional. Ami egyuttal azt jelenti, hogy szerinte a fideszesek, illetve barki, aki nem ert egyet velunk, azok potencialis TOMEGGYILKOS.
Az mszp retorika szerint : aki nincs velunk az tomeggyilkos.
@Szia, Máté vagyok:

Én is szeretlek. Tanulj meg jobban magyarul, mielőtt magyar oldalon kommentelsz.
@dukeekud: Köszönöm a választ.
@Szia, Máté vagyok: Én elolvastam "licsipancsi" ajánlását. Én is csak ajánlani tudom:
www.antidogma.hu/node/304
@milyen szép a Vértes, ó: Ez így igaz. A kommunista nem a nácival hozható ily módon párhuzamba, hanem a kereszténnyel. Alapvetően jót akar mindkét eszme, a gondolat, a hit, de a valódi életben, szervezeteken keresztül, hatalomba jutva borzalmas emberellenes pusztítással jellemezhető hatalomra és pénzre kihegyezett maffiává vált mindkettő, mind a kommunista pártok, mind a katolikus egyház tevékenysége szerte a világon. Kifejezetten szép dolog mind a keresztény vallás, mind a kommunista ideológia, hasonló dolgokról is szólnak egyébként számomra. De amint állami szintre próbáljuk emelni, egyből tömegmészárolni kezdenek a nevükben.

A náci, fasiszta, az más tészta: ők alapból a tömegmészárlást hirdetik. Tehát a náci, fasiszta esetében egybeesik az elv a gyakorlattal.

Ezért is hülyeség egyébként - messze menve a témától - ugyanolyan alapon tiltani a vörös csillagot, mint a horogkeresztet. Mert a vörös csillag az a keresztény kereszttel egyenértékű, nem pedig a horogkereszttel.
a kommunizmus áldozatainak a száma circa 100 millió, erre írtok a feléről
hu.wikipedia.org/wiki/A_kommunizmus_fekete_k%C3%B6nyve

miközben európában lehetnek kommunista pártok (nácik nem: nevében nemzeti szocialista, vagy pl az nsdap párt nincs, de pl brüsszelben 35 európai kommunista párt 2012-ben közös konferenciát)

szumma: elvárjátok, hogy elítéljük a nácikat de NEM vagytok hajlandóak ugyanígy fellépni a komancsok ellen: ez kettős mérce

ami rövidtávon taszító, középtávon devalválja a nácik bűneit (hisz TI magatok relativizáljátok a komancsok bűneit), hosszútávon meg egyenes vonzóvá teszitek őket (=mert ők azok, akik felléptek a zsidók és a liberálisok ellen)

szummma: az ötpercenkénti náci kiabálás helyett hitelessé kellene tennetek a diktatúrák elleni harcot - utána folytathatjuk a párbeszédet...
@galileo dr.: ahhh, anyám, hogy a személyedben még létezik megélhetési "zsidó"...

igen, szándékos az idézőjel: szidsz mindenkit, miközben a környék legnagyobb trollja vagy: nem élteti senki? nem éltetik őket, csak épp védik, óvják, a tetteiket értéktelenítik el (=daniel cohn bandit, demszky gábor, szanyi tibor, havas szófia: mindben közös, hogy a kommunista bűnök relatív bünök, mert a "hálás utokor" majd megérti és felmenti őket)

ami hirtelen rólad az eszembe jutott: hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

nincsenek érveid, csak a fröcsögő indulatok, a semmit mondó hörgés, a mindenhol nácit látó lázálmaid

aki nem baloldali, nem fizet kárpótlást, nem alázza meg magát hetediziglen, az bezony náci

mint ez a kb 9 millió ember ebben az országban...

ugye tudod, ki mondta ezt utoljára? Róth Manó, akit a történelem Rákosi Mátyásként ismer

no nézd már, ő sem görögkatolikus

Tudod mit elvtárs? kérjetek bocsánatot rákosiért, pétergáborért, szamuelyért, kunbéláért, a körmösbauerért: utána talán, talán beszélhetünk a magyar társadalom felelősségééről

de elöbb határolódj el a kommunista zsidó vezetők búneitől

(hisz addig a náci riogatás lof.szt nem ér...)
a földön eddig egyes becslések szerint kb 100 milliárd ember élt, akiből legalább 94 milliárd elpusztult a történelem során. mind meghaltak, egytől egyig. ennél nagyobb vérengzést senki nem vitt véghez eddig. és tessék, szabadon oktatják, magyarázzák, éltetik a történelmet. én azt mondom le vele, tiltsuk be. törvényileg!
@Sola Scriptura: Nem szégyen a tudatlanság. Tessék kérdezni, ha nem tudunk valamit. Helyes.
Tehát a zsidók például baromfit áldoznak metropoliszokban is, nem csak kis falvakban, New Yorkban, Londonban, a nyílt utcán rendeznek vérfürdőt:
www.youtube.com/watch?v=xrKys_0gdjk
@Red Harlow: mutass egy zsidót és mondd meg mitől rossz, ja és honnan veszed hogy a zsidókat a világ nagyobb fele utálja 7 milliárd emberről beszélsz, benne sok kínai és japán akiknél nincs is zsidó
@Red Harlow: ja csak el kellett mennem a géptől, akkor kérdezd meg a szomszédaink véleményét rólunk magyarokról, mert lehet hogy ők utálják a zsidókat de minket sem szeretnek, akkor most mi is olyanok vagyunk ahogy sesej funár és a többi fasz mondja?
vagy csak vegyük az utolsó ezer évet mindenki aki itt járt belénk törölte a saras csizmáját és kisebb nagyobb sikerrel vérengzett (török, tatár, habsburg, cári orosz, sztálin oroszai, majd andropové és akkor ne is beszéljünk a jó dolfi bátyátok áldásos tevékenységéről akkor mi is szemetek vagyunk?
@negondolkozz!majdénmegmondom!: és akkor mi van szentkoronaradio.com/node/29941 most már a csirkék lesznek az állatvilág mártírjai és kiszáll az on the spot, hogy elvigye a feláldozott madár tetemét?
@alien: Mi lenne? Te kérdezted. Egyébként jól megkínozzák az állatot, hogy tele legyen adrenalinnal a vére és úgy fogyasztják.
Szép csapat, nem?
@Bullshit generátor: Ne szívj annyit ha nem bírja az agyad. Az anarhia a mindennemű rendszerellenesség kifejezése. A demokrácia meg a szólásszabadság szabadsága.
Miért írsz betűket ha nem érted a mondatokat? ülj le fiam egyes.
@alien: Én nem tudom hogy teszerinted ki a szemét és ki nem. Azt tudom hogy a szomszédainknál dolgozom évek óta, és osztrákéknál utálják a cigányokat. Azt mondják tapasztalatból :) Minket meg lehet hogy nem szeretnek de ezt sohasem éreztetik velünk és így tök jól el is vagyunk egymással.:)
@alien: A zsidókat eddig mindenki utálta akivel találkoztam külföldön. Csak máshogyan mutatja ki. Egy apró fintor, vagy egy legyintés....terrorista nemzet, megérdemlik amit kaptak.
@Red Harlow: ja akkor persze igazad van tényleg megérdemlik amit kapnak ez ellen így már nincs is mit tenni, sőt visszamenőleg is megérdemlik
@negondolkozz!majdénmegmondom!: mekkora kár, hogy amit belinkeltél - a kapparot szertartás - NEM áldozati szertartás (persze közkeletű tévedésként sokan annak tekintik, holott i.sz. 70 óta, azaz a Templom Vespasianus általi lerombolása óta a zsidóságban nincs mózesi értelemben vett áldozati szertartás, hiszen ha nincs Templom, nincs áldozat sem).
@Sola Scriptura: Köszi, ez rendkívül megnyugtató :)
Akkor csak a szokásos zsidó terror, esztelen gyilkolás.
@negondolkozz!majdénmegmondom!: Egyáltalán nem szokásos, néhány szekta csinálja csupán. Amúgy meg semmivel sem esztelenebb, mint bármely - "nemzsidó" - falusi csirkevágás. De az alapállításod miszerint állatokat áldoznak - ettől függetlenül aljas és hazug hangulatkeltés.
@Sola Scriptura: Te aljas és hazug ember vagy. Szerinted a falusi csirkevágást így végzik a parasztasszonyok, te degenerált állat?! Holttestekkel szórnak tele belvárosi főútvonalakat és vérfürdőt rendeznek?
Téged sem az eszedért szeretnek, te bolgárgyuri-dánielpéter-noékrisztina, te!
kitartas.net/2012/07/01/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-a-nyugati-kultura-alkonya

A represszív (elnyomó) tolerancia fogalmát Herbert Marcuse alkotta meg az 1965-ben megjelent azonos című könyvében. A fogalom lényegét tekintve az Aczél György-féle „három T" (Támogat, Tűr, Tilt) gyakorlatával mutat hasonlóságot. Marcuse szerint a regnáló hatalom minden olyan eszme, irányzat és magatartásforma iránt toleranciát tanúsít, amelyek lényegi alapját, fennállásának legitimációját nem érinti, nem vonja kétségbe. Így a tolerancia tulajdonképpen az „elnyomás eszközévé" válik, amikor a rendszer alapjait nem érintő lázadást integrálja a rendszerbe, mintegy annak részévé szelídíti. A rendszer csak és kizárólag azokkal szemben lép fel erőszakosan, akik létjogosultságát alapjában kérdőjelezik meg, illetve magukban hordozzák a változás lehetőségét. Marcuse szerint ezért a baloldal felé (amely radikálisan szemben áll a „represszív egésszel" - ahogy ő a fennálló rendet nevezte) maximális toleranciát kell tanúsítani, míg a jobboldal (amelyet Marcuse a nyugati kultúra és ezzel a fennálló rend védelmezőjének tekintett) még a gondolat, a vélemény szintjén sem érdemel türelmet, azt mindenestül el kell utasítani. Ezt a kettős mércét, szelektív toleranciát nevezi Marcuse „felszabadító toleranciának"... Ahogy a kritikai filozófia szelleme kezdte áthatni a nyugati elit új generációját, és a Frankfurti Iskola kulturális marxizmusa integrálódott a rendszerbe, a felszabadító tolerancia és a represszív tolerancia gyakorlatilag egyé vált. A zsidó gondolkodásban (lásd: Talmud) mindig is létező kettős mérce ezzel korszerű ideológiai igazolást nyert. Ezt Marcuse hatalmi pozícióba került követői kezdték is buzgón alkalmazni.

A liberalizmusban napjainkban uralkodó elnyomó tolerancia egyik jellegzetes mellékhatása a megfelelési kényszer, amely az ellentétek, a kritika rendszerbe integrálásának marcuse-i tételét igazolja. A liberalizmus ugyanis nem csak híveitől, de ellenfeleitől is engedelmességet követel, elvárja, hogy kritikusai is alkalmazkodjanak a politikailag korrekt nyelvezethez és gondolkodásmódhoz. Ez esetben eltűri, hogy létezzenek, ha hangjuk esetleg felerősödik, akkor korrumpálja őket önmagával (parlamenti ellenzéki szerep). A „kritikus", a „lázadó" így - annak reményében, hogy ha alkalmazkodik, mondókáját polkorrekt csomagolásban tálalja, akkor „belülről javíthatja a rendszert" - azon értékrendnek iparkodik megfelelni, ami ellen lázad és azon rendszer részévé, s így fenntartójává szegődik, amelynek megdöntésére vállalkozott, s végül azon kapja magát, hogy önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy tulajdonképpen még a jó oldalon áll, nem ő változott, csak a körülmények... Jó példa erre a nemrégiben Holokauszt-hívővé vált Francia Nemzeti Front, vagy az izraeli demokráciát szorgalmasan tanulmányozó nyugat-európai radikális pártok.

Az „elnyomó tolerancia" tehát kitűnően működik. Csak a szerepek cserélődtek fel. Ami hajdan a „Fennálló" illetve a „represszív egész" elleni lázadás eszköze volt, az mára a „lázadást" is magába olvasztó rendszer védelmét, legitimálását szolgálja. Az új rend minden iránt toleráns, amelyet lényegtelennek, önmagára veszélytelennek tart, a jóleső lázadás élményét biztosíthatja a tömegeknek, mintegy „biztonsági szelepként" működve, ahol a felgyülemlett gőzt a rendszer egészének veszélyeztetése nélkül ki lehet engedni. Jól kitalált gumicsontok ezek, amin a társadalom élvezettel rágódhat, lázadhat, a szabadság illúziójába ringatva magát. Ilyen például a szexuális devianciák kérdése (buzeránsok és társaik), a drogok legalizációja, a szex, a pornográfia, az obszcén beszéd és viselkedésmód, az elfajzott művészetek és minden amiben az ember ösztönös „állati" énje kifejezésre juthat, felszabadulhat. De a rendszer szekuláris dogmáinak, ideológiai és erkölcsi alapjainak megkérdőjelezése, illetve a „szent tehenek" objektív bírálata szigorú büntetést von maga után. A „vétkes" először (demokrata frazeológiával élve) „magát rekeszti ki a demokratikus társadalomból", a „humanisták közösségéből", hogy aztán a „demokratikus társadalom" rekeszthesse be őt (hűvös helyre)... A hatalom birtokosai ilyenkor - ha már nagyon kilóg a lóláb - szívesen hivatkoznak saját „áldozati mivoltukra", így az őket ért kritikát nem kell érdemben cáfolni, mivel azt a gyűlölet, az intolerancia és a fasizmus megnyilvánulásának, illetve antiszociális viselkedésnek, pszichológiai betegségnek lehet beállítani. „Tagjainknak és a frontszervezeteknek folyamatosan meg kell szégyeníteniük, hiteltelenné tenniük és degradálniuk kritikusainkat. Ha akadékoskodásuk túlságosan zavaróvá válna, fasisztának, nácinak vagy antiszemitának kell bélyegezni őket... " -áll az SZKP KB 1943-ban kiadott - és úgy tűnik mind máig érvényes - direktívájában. Az ellenvélemény így „dehumanizálódott", a nyilvános viták helyett a pszichiátria és a büntetőjog illetékességi körébe került. Soha nem a kritika tárgyával foglalkoznak, annál inkább a kritizáló személyével. S való igaz: könnyebb a kritikust lecsukni, mint megcáfolni.

kitartas.net/2012/07/01/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-a-nyugati-kultura-alkonya
süti beállítások módosítása