Elszámoltatást! Jobbikos belső vizsgálatot HÖK-ügyben!

2013.03.02. 07:30 Tékás Lacika

politikusbűnözés.gif

Átfutottam az előbb a jobbik.hu híreit, vissza is lapoztam a korábbi darabokért: nem találtam semmit a HÖK botrányról, és hozzám egyéb médiumon keresztül sem ért el jobbikos reakció, azon kívül, hogy ez az ELTE belügye, és egy politikai támadás. Az egykoron a politikusbűnözés elleni harccal kampányoló radikális jobboldali pártnak úgy tűnik, hogy nincs mondanivalója HÖK-fronton. Kár. Ugyanis az régóta látszik, hogy nem az a legnagyobb baj a HÖK körül, hogy állítólag listát írtak arról, hogy kit akarnak megdugni. Ez szimpla diákcsíny lett volna. A vallási és politikai hovatartozás esetleges listázása már komoly ügy. Az egész mögött pedig feljsejlik az ELTE BTK HÖK Jobbik-általi állítólagos behálózása.

Természetesen joguk van a HÖKösöknek is politizálniuk, engem az egyáltalán nem zavar, ha valaki egyszerre HÖK és Jobbik tag. A Cinken megjelent – igaz, nem leellenőrzött forrásból származó - anyag viszont nagyon durva dolgokat állít.

"Még mielőtt valakinek illúziói lennének, szó sincs arról, hogy a BTK HÖK konzervatív, jobbos fiatalokból állt volna, itt Szávay érkezésétől kezdve pártépítésről volt szó. Szélsőséges nézeteket valló, a Nagy-Magyarországért rajongó fiatalokat gyűjtöttek be, kiábrándult gyerekeket, akik főleg vidékről érkeztek. Szávay perspektívát mutatott nekik, a politikát: a felemelkedés legegyszerűbb és leggyorsabb eszköze. Mai napig biztos vagyok benne, hogy egyes követői nem is akkora nagymagyarok, csak hamar felfogták, hogy történész diplomával így tudnak a leggyorsabban olyan életszínvonalat elérni, amilyet tanárként 20-30 év munkával sem. A HÖK-vezérkar ott volt a 2006-os tüntetéseken, „ki voltak vezényelve”, ahogy többen mondták később, egyesek még a szovjet emlékmű megrongálásában is részt vettek, állítólag – erről nincs konkrétabb információm. Az biztos, hogy az akkori „hőstettekkel” (TV-ostrom, Ferenciek téri blokád) sokan dicsekedtek. Sőtér Dávid történész hallgató, ma HÖK-alelnök ma is a Vasas ultrák egyik vezére például, akkor is nagyon aktív volt.

Először érthetetlen volt számomra, Szávay miért veszi ennyire a szívére az utódlását, aztán ő maga vallott színt: „nem veszthetem el az ELTÉ-t, mert nem kapok listás helyet”. Akkor már a Jobbikkal készült a 2010-es választásokra, az ELTE BTK HÖK-ben nem csak sok szavazót megnyert, de munkaerőt is a pártnak. Bedolgoztak a programba, segítették a propagandát. Az őt követő Nemes László például miután elnyerte mandátumát, tudván, hogy nincs kihívója, félévvel korábban lemondott, hogy a HÖK erőforrásait a Jobbik választási kampányára fókuszálhassák. Ez nyílt titok volt az önkormányzatban."

Szóval nem az a kérdés, hogy árpádsávos cuccokban feszítő srácokkal és lányokkal van-e tele az ELTE BTK HÖK. Szívük joga szélsőjobboldalinak lenni. A probléma akkor van, ha – mint ahogy a fent idézett névtelen levél állítja – egy állami egyetem hallgatói érdekképviseleti szervét pártépítésre használják. A kérdés az, hogy jutott-e az ELTE-n keresztül erőforrásokhoz (infrastruktúrához, munkaerőhöz, pénzhez) egy párt; politikai fejőstehénné vált-e az egyik közpénzből működő állami egyetem a hallgatói érdékképviseleti szervén keresztül.

Az egész ország ilyesmikről beszél, az ELTE már nyomoz, felfüggesztették a BTK HÖK működését, a Jobbiknak pedig lehetősége van a maga részéről tisztázni a helyzetet, belső vizsgálatot tartani a HÖK-höz fűződő szálak felderítésére. Elszámoltatást!

elszámoltatást.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr955110754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Engem érdekelne, hogy a szerző szerint a szexista, olykor kifejezetten nőgyűlölő megjegyzések a listában miért "diákcsíny", miért minősülnek más kategóriának, mint a vallási intolerancia vagy a rasszizmus? A másokat alacsonyabbrendűnek tartó, elnyomó ideológiák gyökere azonos, sőt, minden kutatás szerint erősen össze is függ. Nem meglepő tehát, hogy a listát összeállító fiatal férfiak (és nem "diákok") egyszerre voltak szexisták, rasszisták és hisznek más, elnyomó ideológiákban is. Nagyon aggasztó, hogy a cikk szerzője azokat a lealacsonyítő kijelentéseket, amelyeket valaki ellen a _neme_ miatt intéznek, apróságnak tart.
@Tompika72: Lehet, hogy nem vagyok eléggé érzékeny erre a vonatkozásra, szexistának szexisták voltak a megjegyzések, nőgyűlölőre én nem emlékszem, de nem olvastam végig a listát. Valakiről a származására vonatkozó adatot gyűjteni és mások számára elérhetővé tenni személyes adattal visszaélés (biztos hogy nem ez a pontos terminus, de valami ilyesmiről van szó). Ha valaki listát ír arról, hogy kit akar megdugni, az nem hiszem, hogy önmagában törvénybe ütközne, szerintem ez a különség. Ettől még nyilván gáz, ha tényleg ezt csinálta a HÖK. Onnantól van visszaélésről szó, ha a szexista megjegyzések alapján döntöttek kollégiumi elhelyezésről, gólyatáborba felvételről vagy bármi másról.
süti beállítások módosítása