Az urak előtt ne fogd be a pofádat

2013.03.21. 12:37 baum

költészet_napja.jpgMárcius 21-én tartják a Költészet Világnapját. Egy érdekes kezdeményezés indult Posztolj verset az utcára címmel, melyben arra buzdítanak mindenkit, hogy nyomtasson ki az ember egy tetszőleges verset és ragassza ki köztérre, munkahelyre, lepje meg ismerőse monitorát, vagy ahova az jól esik.


Mi sem akartunk lemaradni, egyenest a Parlamenthez mentünk, és a Kossuth-tér egy lámpaoszlopára helyeztük el üzenetünket. Mégpedig egy Villon ballada Faludy György átköltését választottuk, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy sem most, sem senkinek és semminek a hatására nem, nem fogjuk be a pofánkat!

FL2.jpg

BALLADA A PARLAMENTHEZ

Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?

Persze: nem nékem állna a deres,
ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,
de mivelhogy szegény bitang vagyok,
a vallatásnál csak pofont kapok,
s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,
ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,
ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:
most is, most is fogjam be a pofámat?

Nem - a fejemben még több szalma lenne,
mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,
ha most a parlament elé nem állnék,
a végső lehelletig nem protestálnék,
hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak
s a bitó alatt a martalócok várnak,
míg a szuronyok merev négyszögben állnak,
hát még akkor is fogjam be a pofámat?


BÚCSÚ

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nőtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak előtt ne fogd be a pofádat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr65159304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása