A város találkozik folyójával
Budapest belvárosában a napokban hemzsegnek az emberek a Duna partján. Mert megtehetik. Mert meg tudják közelíteni a folyót. Sokan katasztrófaturizmust emlegetnek, pedig nem történt tragédia. A robosztus és átgondoltan megépített rakpartoknak köszönhetően egy percig nem merült fel a belvárosi emberekben, hogy bármilyen vészhelyzet bekövetkezhet. Ugyanaz az árvíz, ami Kisoroszit vagy a Római-part mögött élőket a Nánási/Királyok úti fővédvonal megépültéig veszélyezteti, a városi embernek felüdülés.
Park kilométereken át
A budapesti Duna-part ilyenkor egy szabadidőközponttá változik, az egész rakpartot ellepik az itt élők. Futók mindenütt. Andalgó párok. Söröző fiatalok. Bringások. Kismamák. Nagymamák. Gyerekek. Farkukat csóváló kutyák. Mind magyarok, nem turisták. Főleg nem katasztrófaturisták. Ne tévesszen meg senkit az sem, hogy sokan fotóznak. Az élményt fotózzák, azt, hogy itt lehetnek: a természetben és mégis a városban, egy nem megszokott helyen. Itt egy átlagos napon nem lenne maradásuk. Normál vízállásnál a parton nagyrészt csak turisták bóklásznak, ránéznek a térképükre és logikusan fő tájékozódási pontként kezelik a Dunát. De ha nagy nehezen lejutnak a partra, fél óránál tovább nincs maradásuk. Most mindenkinek van. Az autók vannak kitiltva, nem az emberek.
Az árvíz óriási sajtótámogatást kap, mert az ország sok-sok pontján valós katasztrófa az, amiről a média beszámol. Az újságok, tévék harsogják: lezárták a rakpartokat! Az autósok bosszankodnak, de túlélik és kiszállnak néhány napra, az itt élők minden korosztálya és társadalmi csoportja lemegy a partra. Így jön létre egy óriás véletlen során Budapest talán leglátogatottabb köztere egy óriási leaszfaltozott parkban. Ezt az egész városon át húzódó és a város minden pontjáról könnyen megközelíthető teret általában gépjárművek uralják, csak az árvíz néhány napja az, amikor az itt élők a Duna segítségével elfoglalhatják az őket megillető helyet. Érdemes lenne megfontolni, hogyan tudná a város ésszerűbben használni legnagyobb természeti erőforrását, a Dunát, aminek ereje szépségében rejlik, mégis katasztrófának hívják, ha láthatjuk.
Hétvégi kikapcsolódásnak ajánljuk mindenkinek a Duna-parti sétát. Előtte azért menjetek a gátakra segíteni!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Itt van Budapest a maga 2 milliós lakosságával,1 milliós agglomerációjával és a napi fél millió vidékről autóval bejáró melósával.Gyakorlatilag körgyűrű nincs,ami van az akkora kerülő hogy nem nagyon éri meg használni Észak-Déli viszonylatban.Gyakorlatilag a rakpart a leg ésszerűbb megoldás ha valaki úgy akarja átszelni a várost hogy nem kódorog a belvárosban.Persze én is jó ötletnek tartanám ha a dunaparton park lenne de ezt nem az autóforgalom kitiltásával,hanem annak lefedésével lenne ésszerű megoldani.
nem gondolom, hogy egy ilyen gyönyörű várost az autósoknak kellene adnunk. övék a rakpart, az Andrássy, a kis és nagykörút... had ne soroljam...
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."
A budai oldalon van egy, azaz egy darab észak-déli folyosó. Ha ezt átadják a gyalogosoknak, az nem probléma, de ugyanaz a gyalogos, aki most habzó szájjal hörög a több zöldért, habzó szájjal fog hörögni a kiváltó útvonalakon megnövekedett forgalom miatt. körbe nem mehetsz, mint írta valaki, a zárt folyosó a megoldás, nyugaton ez divat, nálunk a narancskommunisták által preferált sztárépítészek inkább temetik be az átjárókat, és zárnak le mindent ész nélkül.
Erre koronaként rakódnak rá a futóbolondok, és a tekerődroidok, amikor zseniálisan le tudják zárni ezt az észak-dél útvonalat a saját idiotizmusuk miatt.
nincs annál szebb, amikor az ember munkába megy, és belefut a Fő utcában egy zseniálisan "átgondolt" lezárásba, ahol választhat, hogy a Fő utcából a Bartók bélára az Árpád-hídon, vagy a Moszkva téren keresztül jut el, mikor is a rakpartra nemlehet menni, a hülyék miatt lezárva, az Alagút felé nem lehet menni, a hülyék miatt lezárva, a Margit-hídra nem lehet felmenni, mert éppen építik, csoda, hogy a Mártírok nyitva maradt, valószínűleg valamit benézhetett a szervezőzseni.
megjegyzem, hajnali 5-kor nagy ívben tojtam a délutáni (???) verseny miatti lezárásra, és a munkába érés fontosabb volt, mint néhány ideggyenge futrinkázó 5-6 órával későbbi szabad futkorászása.
El kéne fogadni a fejlődést, és megpróbálni úgy élni egymás mellett, hogy mindenkinek jó legyen, ne csak éppen annak a csoportnak, amelyikben hangosabban ordítanak.
"A városi embernek felüdülés". Nos, ennél tahóbb dolgot rég olvastam. Retteghetek a házam, az értékeim miatt. Ájszakánként ügyeletet tartunk a gáton, nappal homokzsákot töltünk, kaja, zuhany, kis alvás, aztán vissza.
Felüdülés, mi? Felüdülés felhordani mindent a tetőtérbe? Felüdülés azon gondolkodni, hogy ha a gát elmegy, akkor vajon elég magasan van-e a tetőtér ahhoz, hogy ne fulladjak meg, ha véletlenül éppen alszom? Felüdülés a gyerekeknek elmagyarázni, hogy egy hétig anya vigyáz rájuk messze otthontól, apa pedig nem mehet, mert mennie kell gátat erősíteni?
Az egész cikk olyan, mintha azon örömködnénk, hogy tűzvész van az V. kerületben, milyen frankó, mert éjszaka gyönyörű kilátást nyújt a Gellérthegyről.
Kedves.
Van is a Margit híd-Batthyány tér között, most éppen árvít miatt lezárva...
Most is tökéletes biztonságban lennénk, ha valami töketlen irodahuszár el nem dönti, hogy pont az árvízi időszak kellős közepén kell elbontani a gátat és megpróbálni újat építeni helyette.
Hozzáteszem, hogy amíg meg nem szagolták, hogy jön Viktor és csapata, addig nem volt katona a gáton, a falu és a vízügy próbálta rendbehozni, amit székes fővárosunkban a központ orbitálisan elb*zilikázott.
Egyébként pedig elmész a fenébe.
A Margit híd és a Parlament között, ha a mostani parkolóra vezetnék rá az utat máris felszabadulna elég hely. (Vagy másik megoldásba feltölteni azt a lyukat.) Bár nem tudom a Kossuth tér átépítése után pontosan milyen lesz.
Egyedül az Erzsébet híd alatt szűkös az a járda, de az lenne a legkisebb probléma.
A többi részen még pár parkolót kéne megszüntetni.
Nekem a legszimpatikusabb az lenne, ha már az utat meghagyják, parkolókból csak annyi maradjon amennyi kell a hajóknak.
Így már szerintem többfelé is lenne hely padoknak meg pár fának.
Ha még mellé a ronda szalagkorlátot lecserélnék, már nem is érezné az ember magát úgy, mintha egy autópálya mellett sétálna.
És a következtetések, a kommentekben is arrafelé mennek, hogy milyen jó lenne, ha ez nem csak árvíz idején lenne így.
Szerintem a hozzászólásod buta, gyűlölködő azokkal szemben, akik nem a te helyzetedben vannak, hanem egy olyan helyzetben, amiben lehet élvezni az életet.
Mondhatnám úgy is, hogy offtopic vagy.
amúgy a poszt végén a felhívás már nem érte el az ingerküszöbödet?
Ott voltam Devecserben a vörösiszap katasztrófa másnapján. Semmit sem tudsz. A gumicsizmát megette az a trutymó.
Emberek tízezrei dolgoznak azon, hogy a hülye posztoló biztonságban grasszálhasson a parton meg élvezhesse az árvíz áldásait. Az ÉN nyakamba fogják robbantani a töltést, hogy levezessék a víznyomást, ha úgy tűnik, hogy Almásfüzitőnél nem bírja a gát.
OFFTOPIC?????
Tacitus szerint Róma 14 negyedéből csak 4 maradt épen a Kr.u. 64-es tűzvész során. Közel félmillió ember lett hajléktalan, ezrek haltak meg (bár Nero nem játszott hozzá valószínűleg zenei kíséretet).
Milyen csodálatos lehetőséget teremtett ez a városszerkezet megújítása számára! az elavult, girbegurba kis utcácskák helyett hatalmas alkotások jöhettek létre! Biztosan ott is zsúfoltak voltak korábban a fő közlekedési utak, és aztán milyen jó lett.
Egyetértesz? (/szarkazmus off)
Esetleg bele kellene gondolni, hogy a 2002-es 860-as víznél is megvolt a veszélye, hogy a HÉV alagutat benyomja a víz, ami aztán meg sem áll a piros metró teljes feltöltéséig. Sok-sok ideje lesz Budapesten mindenkinek sétálgatni és társalogni, ha a metróhálózat megtelik vízzel (Prágában ezt már egyszer eljátszották a 90-es években, akkor és ott 2 évbe telt, mire újra rendben volt minden).
Bár a fasznak vitatkozom itt péntek este amikor mehetnék haza.
Elárulok egy titkot: a legtöbb ember, aki a vízügynél dolgozik, most Budapestet védi. Tojnak azok a Szigetközre, meg a többi kis régióra. Az a lényeg, hogy minél inkább elhúzzák az árhullámot "széltében", hogy minél alacsonyabb szinten érjen Budapestre.
Ezért nem épült árvizi kapu Véneknél (teljesen egyszerű lenne megvédeni Győrt és környékét az árvizektől, egy 100 m-es műtárgy kellene Vének és a Győr-Gönyű Kikötő közé). Hogy ez miért nincs? Mert akkor egy ilyen helyzetben sok millió köbméter víz először nem pihen egy kicsit a Szigetközben, hanem egyenesen megy Budapestre, kiönteni az értelmes embereket és a hülyéket egyaránt.
Szakemberek garmadája számolgat azon, hogy mikor kell "elengedni" a bősi tározót, mennyire kell leüríteni előre a dunaszigeti mellékágakat, hogy csillapítsák az árvízi hullám hirtelenségét.
Készek beáldozni Mecsértől Szőnyig bármit, csak Budapesten ne legyen baj.
Minden ember, aki most a gátakon van, Budapestért dolgozik. Te meg a magad boldog tudatlanságában ebbe még csak bele sem gondolsz, hanem köpsz egy vastagot a fejükre. Ennyi.
Kifejtenéd?
Egy kicsit talán túlreagálod az itt leírtakat. Nem az árvízi helyzetet, hanem azt, amit sugallni akart a poszt írója.
Egyébként nem értem, hogy miért a poszt íróját szidod, mikor ő alapvetően csak egy jelenséget exponált. Tudniillik azt, hogy azt látja, hogy az árvíz miatt jóval több budapesti lakos megy le a Duna partjára, hogy egy kicsit szabadabban érezhesse magát.
Ő ebből következtetéseket vont le, de egy pillanatig nem éreztem, hogy örülne az árvíznek.
Nem mondott el mást, minthogy jó volna, ha a Duna partja Budapesten inkább legyen a gyalogosoké, mint az autósoké.
Nem vitás, hogy Budapest (is) sokat köszönhet a hivatásos és önkéntes segítségnek. Nem tudom, mit vársz? Kezdjen mindenki károgni, meg ajvékolni?
Minek? Lehetőségéhez mérten segítsen, aki tud.
No, egy szónak is száz a vége, kívánom mindenkinek, aki valamennyire is ki van téve a veszélynek, hogy végül ne legyen baj!
Neked is, Never!
te nem érted: egy olyan posztban fröcsögsz, ami arról szól, hogy milyen klassz most, hogy az emberek elkezdték élvezni a folyót, és milyen jó lenne ezt valahogy állandósítani (nyilván nem állandó árvízzel).
Nyugika.
Én annyit tudok tenni, hogy a saját körzetemben segítek. De ettől még a jó kis friss csapvíz jólesik. :)
Ettől nálam nincs "nyugika". Az, hogy nem következett be katasztrófa, az nem magától értetődő. Várjuk meg a végét. Ha pedig nem lesz katasztrófa, az nagyon sok ember éjszakába nyúló, keserves munkájának köszönhető.
Budapest rakpartjai teljesen élhetetlenek. Ez így van. Párizs ezt sokkal jobban megoldotta, Bécs pedig még ennél is rosszabbul. Szegeden vagy Győrben idillien lehet sétálgatni a folyó mellett, Esztergomban az egyik legszebb rész a folyópart.
Mindez azonban semmi alapot nem ad arra, hogy tipikis "hülyepesti-úrificsúr" módjára írjon bárki is posztot arról, hogy neki milyen frankó az, ami máshol emberek egész életének munkáját teszi tönkre.
És ő sem mondta, hogy nem következhet be katasztrófa, csak azt írta, pont az általad idézettben, hogy "nem merül fel a belvárosi emberekben". Ez nem egyenlő azzal, hogy nem fog.
Teljesen melléhordasz, az a kár, pedig egyébként normálisnak tűnsz. Bár abban a lelkiállapotban érthető is persze. Részvétem a Téged érintő helyzet miatt, tényleg sajnálom. De erről nem a posztoló, nem a poszt, és asszem nem is én tehetek.
Jó példa. Pld. Ljubjana.
Köszönjük!
Mekkora bunkók ezek a vízügyesek, hogy a többszázezres lakosságú terület védelmére koncentrálnak, és nem mind a te házadat rakja körbe homokzsákkal...
"Az, hogy nem következett be katasztrófa, az nem magától értetődő. Várjuk meg a végét."
Ugyebár a mondat múltidőben volt. Történt katasztrófa a rakpartokon, ahova a "katasztrófaturisták" járnak ki sétálni? Eddig nem, tehát teljesen helyes volt a megállapítás.
Egyébként te minden árvízhez elmész zsákolni, pl. a Tiszához is, vagy amikor a te saját környéked nincs veszélyben, akkor néha élvezed az életet otthon?
Megoldás;
Ki kell verni a polgármesterből egy 15 méter magas vasbeton töltést.
Mármint elég rövid időn belül.
És véleményem szerint Bp sincs hosszabb távon biztonságban,egyáltalán.
www.kisalfold.hu/gyori_hirek/hatter_ezert_kellett_elrendelni_a_kitelepitest_gyorujfalun/2336631/
Ha nem troll vagy, akkor olvasd el a cikket, különösen a legalján a hozzászólást, ahol cégnevekkel és adatokkal leírják, hogy pontosan miért is áll fenn a helyzet és hogy melyik cégek felelősek azért, hogy a régi és megbízható, évtizedek óta minden áradást (a 2002-es, szintén addig soha nem volt áradást is) gond nélkül kiállt töltést lebontották úgy, hogy semmilyen vészterv nem volt.
Ebből is látszik,hogy senki,de senki nincs felkészülve a rendkívüli időjárásra.
Az árterületek nem véletlen vannak.
Ésszerűbb lenne kimélyíteni a Duna medrét mondjuk kétszer ilyen mélyre mint amilyen most,csak gáz,hogy a metrókat a Duna alatt húzták át ugye,így ez kivitelezhetetlen.
Olvasni csak tudtok már?
A poszt amúgy tényleg nem arról szól, amin Never kiakadt, DE akkor sem ízléses a Duna tetőzése idején feltétlenül erről és így írni. Jövő héten, ha lemegy az ár, esetleg. Én budapesti létemre kimentem Tahiba zsákot pakolni, mert szerintem nem a szaros Margit szigetet, vagy a telek spekuláns Római parton épült villákat kell védeni, hanem a lakóházakat. Azok pedig a fővárosban valóban nincsenek komoly veszélyben. És ha az ember látja vidéken a küzdelmet, kényelmetlenül érzi magát pestiként, ha most, ebben a pillanatban a szó saját öröméről esik.
Ha a családban haldoklik valaki, nem kezdem el a feleségének/férjének ecsetelni, milyen jó is lesz örökölni! Majd ha eltemették és letelt a gyász idő, örülünk. Az élet megy tovább. A folyó újra barátja lesz mindenkinek.
A Duna amúgy tényleg hiányzik és érthetetlen, miért nem "használhatjuk". De ha csak 5 évente ilyen árvíz jön, akkor az esetlegesen kialakított, "felhasználó barát" víz közeli terekkel mi lesz?
Egyébként meg biciklistaként agyérgörcsöm van a tűzijáték hangulattól a budai rakparton, mert nem lehet rendesen közlekedni. Pedig elvileg el tudnánk férni mindannyian. De mindenki csak magával van elfoglalva.
És ameddig képtelenek vagyunk empátiát érezni, addig cseszhetjük!
@Don Quixote de la Ferko: Igen, egy folyosó van, kell csinálni helyette másikat, lásd SB-nek írt második mondatomat. A futóbolondok és a tekerődroidok pedig nem az alsó rakparton közlekednek, felesleges volt őket ebbe belekeverni. Hidd el, akik az útlezárásokat kitalálják, legalább annyira jók a szakmájukban, mint te a tiedben és igyekeznek a legtöbbet kihozni a körülményekből. Neked a munkába érés a fontos, másnak az, hogy sportolhasson, megint másnak az, friss levegőt szívjon. Gondolom az neked is tetszik, amikor frissen felújított úton suhan az autód. Sajnos ahhoz azt meg kell építeni.
És meg ne haragudj, az utolsó mondatod az együttélésről: olvasd már el mit írtál előtte...
Valóban, hiányos volt. Kiegészítem:
A futóbolondok, és a tekerődroidok éppen aktuális heti agyatlan versenye miatt lezárt alsó rakpart...
Remélem, így már megfelelt, és megérted, miért vannak "belekeverve", ha már miattuk van a lezárás.
Az utolsó mondat valóban az együttélésről szól. És ha mint azt olvashattad, a leghangosabban ordítozók szerint alakul az együttélés, akkor nem nekem kell elolvasnom, mit írtam, hanem neked megérteni, hogy mit írtam.
Már bocs, de nem ezért fizetünk adót?
Az állam dolga lenne, hogy ebből a pénzből gátat építsen, homokzsák-töltő gépet vegyen, és hatékonyan megvédjen minket az árvíztől - merthogy munkában megfáradt embereket kiküldeni a gátakra, hogy kézi erővel védjék meg a saját értékeiket, egyszerűen nonszensz (különösen abban az országban ahol Európa legnagyobb adóterheit nyögi a nép.)
Könnyen lehet tehát, hogy az érintettek a budapesti rakparton vannak éppen.
segítek, ha mégse menne: a gyalogosok érdekében a síneken tekertem a mester utcában. az a szar úgy csúszik esőben, hogy nem hiszed el, megcsúsztam és úgy ütött el egy kocsi, hogy a fejemet találta el. meséld már el, hogy mennyire baromira jó a síneken tekerni, légyszilégyszi. mert különben sanszos, hogy én az életben többet nem helyezem mások testi épségét a sajátomé elé.
Egyébként meg minek bringázik,aki nem tud?Járjál gyalog.
ha ilyen menő vagy, akkor te gyalog is megoldod, hogy ne gázoljon HALÁLRA egy biciklista. ugye? :)