FAM írása

"Támogasd a fennálló rendszert minden nap! Mocskold a gyengét, az elesettet! Okold a melóst, a környezetvédőt, fikázd a hajléktalant! Szólj be a nyugdíjasnak és a munkanélkülinek! Vedd bátran védelmedbe a menedzsert, a bankárt, a befektetőt! Emelj szót az erdők és a jegesmedvék kiirtása mellett! Ne alkalmazd szocializmusban nevelkedett elődeid módszerét, vesd el régivágású seggnyalásukat! Használj trágár szavakat és tégy úgy, mintha lázadnál! Még harminc se vagy, és máris tiéd a Pulitzer-díj!"

(FAM-Puzsér Róbert: A gyarmati túlélés szabályai)

Kedves jó Robi! Nyilván magadra vetted, amit a gazdasági hatalom propagandistáiról írtam. Nem kellett volna. Te jó srác vagy, aki a nagy pofája dacára (vagy tán épp azért) a légynek se ártana, és aki agymenéseit őszintén és ártatlanul nyomatja, és nem valakik megbízásából. Te szimplán csak bedőltél egy mesterségesen trendivé tett közbeszédfajtának. Te csak nem tudtad kivonni magad a jóléti állam és a szociális vívmányok elleni neoliberális-libertárius uszítás mágikus hatása alól. Ama propaganda hatása alól, ami képtelenségekkel és ellentmondásokkal teli hazugságait ugyanolyan fölényes magabiztossággal adja el megkérdőjelezhetetlen alapigazságokként, mint annak idején az állampárti bértollnokok a szocialista fejlődést mint egyedül járható utat.

Ennek a mérgezésnek tudom be, hogy engem demagógozó leveled a demagógia majd minden jellemzőjét magán viseli. És itt most nem is az olyan (tőled egyébként meglehetősen szokatlan) retorikai panelekre gondolok, mint pl. a „beledöglöttek a robotba” és hasonlók, inkább az érvelési metodikádra.

Elsőként is, hogy elismételsz általam is leírt állításokat, mintha én azokat le se írtam volna, mi több, azokkal ellentétes véleményen lennék. Azt írod: „a politikai osztály kilóra megveszi a nyugdíjasokat.” Én pedig ezt: „a nyugdíjasok zömét folyamatosan mozgósítják és manipulálják a pártok.” Azt írod: „a nyugdíjasok ugyanis döntően a két nagy nyugger-pártra, az MSZP-re és a Fideszre voksolnak. Nézd meg a Békemenetet vagy Mesterházy egyik roadshow-ját, ha látni akarod, hogy a két nagy párt mennyire generációs alapon politizál.” Én pedig: „Az igazi törésvonal egyre inkább nem a jobb és baloldal, hanem a „régi” (rendszerváltó) politikai elit és az „újak” között húzódik. A Jobbik, az LMP, és az Együtt 2012 rokonszenvezői jobbára fiatalok, a Fidesz-KDNP és az MSZP, ill. a DK hívei pedig inkább az idősebbek.” És még van egy-két ilyen azonosság. Ennek a módszernek egy másik fajtája, amikor olyannal hozakodsz elő, amiről pontosan tudod, hogy én is egyetértek (ilyen a kisiskolások utazása, az oktatás rothadása, vagy a méltánytalanul alacsony bérek.) A FAM-árnyék kreálásának funkciója nyilván az, hogy kiélezd a vitát, engem pedig védekező pozícióba kényszeríts, hogy elismételjem, miben is értünk egyet, ami egy vitában eleve vesztes pozíció. Ha nem haragszol, én ezt nem tenném, vitázzunk azokban a dolgokban, amikben tényleg nem értünk egyet.

Ennél egy fokkal súlyosabb, amikor vitathatatlanul tragikus jelenségeket társítasz a vita témájához anélkül, hogy kifejtenéd a kettő közötti ok-okozati összefüggést. Például, amikor a fiatalok elvándorlását összefüggésbe hozod a nyugdíjrendszerrel. Azt állítod ezzel, hogy a fiatalok százezrei a nyuggerek miatt hagyják el az országot? Én eddig azt hittem, azért, mert nincs számukra rendes megélhetést biztosító munkalehetőség. De hát nem ugyanezért kényszernyugdíjaztak egész tömegeket az elmúlt két és fél évtizedben? Amit csinálsz, az pont az a fajta árukapcsolás, ami ellen annyit szoktál ágálni más témákban.

Legjobbak azonban a féligazságaid. Önmagában sok minden igaz, amit leírsz, csak épp hiányzik vagy az ok, vagy a körülmény, vagy a következmény. Utalsz például a demográfiai helyzet tarthatatlanságára. Túl azon, hogy ez is ismétlés, hiszen magam is azt írom, hogy egészségtelennek tartom, ha egy ország lakosságának egyharmada eltartott, elfelejtesz a megoldásra utalni. Pedig az csak kétféle lehet: sok honi kölök, vagy bevándorlótömegek szívélyes fogadása. Ez utóbbit felhozni is fölösleges, előre borítékolható annak társadalmi fogadtatása. De nem áll sokkal jobban a nagycsaládok ügye sem. Láthattuk, hogy amikor egy kormányzat akárcsak retorikájában előhozza a gyereknemzés üdvös voltát, ugyanaz a liberális véleményformáló elit, ami egyébként „aggódik” a nyugdíjasok tömegei miatt, rögvest kollektivizmust, nacionalizmust vagy akár fasizmust vizionál.

Egyébként a kérdés kapcsán érdemes arra is gondolni, hogy a harmadik világban a többségnek nincs nyugdíja. Ezért csinálnak sok gyereket, hogy legyen, aki eltartsa az öregeket, és minél több az utód, annál jobban oszlik el a teher. (Ezt nekem még Egyiptomban fejtegették a falusiak.) Ez is megoldás, hiszen csak hétmilliárdnyian vagyunk, és még akad egy darabka esőerdő (nem sokáig). A jóléti államra köpködő véleményvezérek „elfelejtik”, hogy ez volt eddig az egyetlen sikeres születésszabályozó intézmény az újkori történelemben.

Írsz arról, hogy a nyugdíjak milyen arányban emelkedtek a bérekhez képest. Erről nem tudok nyilatkozni, forrást nem csatoltál hozzá, ahogy egyetlen állításodhoz sem. Én mintha mást silabizáltam volna ki Ferge Zsuzsa pár évvel ezelőtt írt tanulmányából, persze a helyzet drámaian változhatott az azóta eltelt években.

Valóban döbbenetes adat, hogy a nyugdíjasoknak mindössze az egyhatoda dolgozta le azt a bizonyos negyven évet. De én azért kíváncsi volnék azoknak a „kedvezményezetteknek” a számarányára is, akik azért harmincvalahány évet csak ledolgoztak, de idő előtt elküldték őket nyugdíjba, mert az államnak és/vagy a munkáltatónak így érte meg jobban. Tudod, a rendszerváltáskor (és utána) az történt, hogy miután szaré-húgyé eladták az állami vagyont, a vevő sok helyen nem ruházott be, viszont bezárt a gyár, az üzem, a bánya. Egész térségek maradtak munkahely nélkül. A helyi és az odakalandorkodó vállalkozónak meg jobban megérte, hogy nem jelenti be a szerencsétlent, aki még elvándorolni se tud, és nem csak belső, mentális korlátai miatt, hanem mert a háza annyit se ér, hogy szoba-konyhához jusson egy élhetőbb helyen. Jómagam egész falvakat ismerek, ahol a lakosság minimum 80 százaléka munkanélküli. Közben egy rakás állami pénz ment el szart se érő „felnőttképzésre” (van fogalmad arról, hány virágkötőt képeztek egy időben?), meg a cégeknek „munkahelyteremtésre”, ami szintén megérne egy misét. Nos, ez a helyzet is igen sok nyuggert termelt ki.

Mindezt nem azért írom, hogy empátiát, szolidaritást vagy akár szánalmat csiholjak ki az olvasókból, mivel ez nem trendi ezen a fertályon, hanem hogy rávilágítsak: nem lehet egy problémát a kontextusából kiragadva tárgyalni, megoldani meg pláne nem. A „nyuggerkérdés” nem ok, hanem következmény, nem egész, hanem rész. A nyugdíjrendszer anomáliáit a rendszer alapproblémájaként beállítani kb. olyan, mintha a dohányzást tennénk felelőssé a légszennyezésért.

Persze, hogy vannak anomáliák. Persze, hogy igazságtalan, amikor nyugdíjas lesz a csajozós, szoláriumozós, életerős férfiből. Én is ismerek rokkantnyugdíjas masszőrt, aki nemhogy szép nyugdíjat kap, hanem mellette praktizál is. De vajon ők alkotják a nyuggerek derékhadát? Ahogyan vannak irritálóan nagy összegű nyugdíjak is a szánalmasan kis összegűek mellett. De vajon melyikből van több? A nyugdíjak igazságtalanul egyenlőtlen eloszlásáról lehet beszélni, és nem általában „extrém mértékű nyugdíjakról”.

Amíg nincs komplex, legalább a fő tényezőket figyelembe vevő, rendszerszintű megtárgyalása a problémának, csak leegyszerűsítő „erős mondatok”, addig nincs semmiféle normális megoldása sem. Komolyan gondolod, hogy ha akár a legradikálisabb módon is visszanyesnék a nyugdíjakat, és elvennének minden kedvezményt, az a pénz nálunk az oktatásra, az iskolás BKV-bérletére, vagy épp a gazdasági emigráns fiataljaink visszacsábítására menne, és (közvetve) nem valakik zsebébe vándorolna? Ezért elválaszthatatlan a nyugdíjak anomáliáinak korrigálása a korrupciótól, a herdálástól, az offshore-tól, a pénzlapátolás különféle formáitól – vagyis a politikai és gazdasági kultúrától. A probléma megoldásához egy feddhetetlen politikai elit szükségeltetne, ami minden téren rendet tesz. Nem csak erkölcsi okok miatt, hanem mert kizárólag ez lenne működőképes.

Annak szívből örülök, hogy a szoláriumos-gyúrós negyvenes nyuggert nem veszed egy kalap alá a „reszkető kezű öregasszonnyal”. Ez esetben viszont ne használj olyan kifejezéseket, mint „nyugdíjaskaszt”, „nyugdíjasosztály" és hasonlók, mert könnyen ellentmondásba kerülsz magaddal.

És még valami. Tavaly mesélte nekem egy dunaújvárosi huszonéves kispicsa, hogy nemhogy a helyét nem adja át az öregeknek, hanem még be is szól nekik, ha odaállnak, hogy takarodjanak a busz végébe, mert ő munkába megy, nem a piacra. Pedig ha valakik, a dunaújvárosi nyuggerek aztán tényleg „beledöglöttek a robotba”. Most mondjam, hogy ide vezet a nyuggerezés? Mert bizony nem a gyúrós-csajozós rendvédelmi és élsportolót, de még csak nem is a rózsadombi ügyvédurat fogják atrocitások érni, hanem a reszkető kezű öregasszonyt. Ahogyan az antiszemitizmus végeredménye is az volt, hogy a Kohn bácsit és a Grün nénit vitték el, nem a Rotschild bárót, vagy a „szabadkőműves” nemzetközi nagytőkést, noha ez utóbbi volt a hivatkozási alap. Ahogyan a cigányozás gyakorlati konklúziójaként is a szegény, faluszéli (mellesleg dolgozó) cigányokat lőtték le, nem a „fuxos-luxusmerdzsós-palotás” maffiózókat, vagy a tetkós-szamurájkardos bűnözőket, noha ők voltak a hivatkozási alap. Miért? Mert a gyűlölet azokat éri közvetlenül, akik elérhetők, akik kéznél vannak. Akikkel meg lehet csinálni. Tudom, hogy erős párhuzamok ezek, de a folyamat lélektana és hatásmechanizmusa ugyanaz.

Végezetül a Szélsőközépről. Nem azt írtam, hogy requiescat in pace, hanem hogy in memoriam. Nem temetem, hanem emlékeztetek rá. Amúgy nem csak a Szélsőközépre, hanem mindarra, amit az akkori Puzsér képviselt. És még mielőtt magadra vennéd a mostani mottóban foglaltakat, és árnyékokat vizionálnál, előre bocsátom: az is emlékeztető. Azt az időt idézi, amikor te is vallottad, hogy a politikusok többsége fizetett bohóc, akinek az a dolga, hogy a valódi (gazdasági) hatalomról elterelje a figyelmet; hogy a mi áldemokráciánkban bárkire bármit kiabálhatsz a cégeken kívül; hogy Magyarországon (egyedül Európában) a kapitalizmus sérthetetlenségében egyes marginális csoportocskákon kívül minden párt és oldal egyetért, ezért a rendszerkritika a legnagyobb tabuk egyike; hogy ha neoliberális közgazdászaink és libertárius megmondóembereink szája íze szerint alakulnának a dolgok, úgy nem „újkádárizmus” lenne, hanem indiai típusú újkapitalizmus. És nem utolsó sorban: hogy jobb és bal kamuszembenállása semmi egyéb, mint a fent és lent valódi ellentétének elkendőzése. Így volt, elvtárs?