Bajnai és a politikusnyugdíjak

2013.08.14. 16:20 Fent és Lent

bajnaiboszi.jpg

Salha Omár írása

Ebben a Bajnaiban egy (másodosztályú) Orbánviktor veszett el. Mond jó nagyokat, szép kereket, amikor meg kormányon van, mindez hirtelen kimegy a fejéből, aztán meg ellenzékből az megy ki a fejéből, ami kormányon volt benne. És így tovább.

Olyan is van, hogy nem jut eszébe semmi társadalmi kérdésekről, mert a politika-üzlet minden energiáját leköti, de ilyenkor sem ijed meg, és bátran nyúl mások ötleteihez. Miután a múlt héten a Negyedik Köztársaság Mozgalom követelte, hogy a politikusok ne kaphassanak nyugdíjat és fizetést egyszerre, ha már ezt a többi állami alkalmazottnak megtiltották, valahogyan ez jutott eszébe Bajnaiék összetett nevű pártjának is. Most ezt javasolják.

Na de hol itt a hiba? Most lehetne egy jó kis összefogás, ahol mindenki egy képen mosolyog és ugyanazt akarja. Várjunk, ugyanazt akarja? Biztosan azt akarja ez a Gordon, hogy a politikusok ugyanolyan alapon juthassanak állami juttatásokhoz, nyugdíjhoz, mint más állami alkalmazottak? Ha az emberek politikai emlékezete valóban csak három hónapig működne, ahogy a városi legenda tartja, akkor akár el is lehetne ezt hinni.

Az internet idejében azonban az emlékezet már ott van mindenhol, könnyen utolér. És az internet azt mondja, hogy a jóságos szakértő egy éves rövid kormányzása alatt épp, hogy nem ezért dolgozott. Sőt, dicsőséges szakértése egyik utolsó intézkedéseként bevezette, hogy az országgyűlési képviselők hamarabb és kedvezőbb feltételekkel mehessenek nyugdíjba mint az átlagpolgárok. Ezt persze a transzparens és jó kormányzás feltétlen híve nem vállalta nyíltan, hanem a Fidesz jelenlegi gyakorlatához hasonlóan a 2010-es költségvetést előkészítő salátatörvény egyik mondatába rejtve fogadtatta el. Taps! Olyan jól sikerült, hogy a közvélemény csak egy évvel később szerzett róla tudomást.

Az, hogy Bajnaiék arra sem vették a fáradságot, hogy legalább egy kamu indoklást fűzzenek ahhoz, miért vezetik be a korkedvezményes nyugdíjat a politikusoknak, már csak hab a tortán. Az intézkedés indoka ugyanis világos: a 8 év ámokfutásában mindent megszavazó, biztosan bukó pártkatonákat ki kellett fizetni valahogyan, egy jó kedvezményes nyugdíj pedig nem drága. Közpénzből.

Persze ez nem meglepő. Akik abból élnek, hogy a politikai hatalmukból pénzt csinálnak és azt ismét politikai hatalomba fektetik, azoknak arra kell a szavazat, hogy ezt a játékot tovább űzhessék. Ez viszont nem politika, ez oligarchabiznisz, és ez az, ami foglyul ejtette Magyarországot. A cél ezért  nem az, hogy földesurat cseréljünk, hanem, hogy valódi köztársaság, részvételi demokrácia legyünk, ahol mi irányítjuk a képviselőinket és nem ők uralkodnak felettünk.

Különben mindig az lesz, hogy mondanak jó nagyokat, szép kereket, amikor meg kormányon vannak, mindez hirtelen kimegy a fejükből, aztán meg ellenzékből az megy ki a fejükből, ami kormányon volt benne. És így tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr135460637

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnai és a politikusnyugdíjak 2013.08.14. 17:52:02

Ebben a Bajnaiban egy (másodosztályú) Orbánviktor veszett el. Mond jó nagyokat, szép kereket, amikor meg kormányon van, mindez hirtelen kimegy a fejéből, aztán meg ellenzékből az megy ki a fejéből, ami kormányon volt benne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azt meg talán a blogíró felejtette el, hogy Bajnai miniszterelnökként nem vett fel egy fillér fizetést sem.
@csikarcsi: Felvette azt a pénzt máshogy. Pl. a Hajdú-Bét csődbevitelével.
@csikarcsi: A szabad rablás lehetősége egy Libás-féle fazonnak ezerszer többet ér, mint holmi fizetés, vagy nyugdíj. Már mentora Gyurcsányi is úgy volt vele.

Nem lenne jó, ha a politika a fekete privatizáción milliárdossá lett "baloldaliak" számára lenne csak felvállalható.
@Indiana Jonescu: Kapuváron süsd el ezt a sutkát,meg a MAL elbocsájtásra váróinak...
@belgabela: Szerelmetes vagy simicskaelvtársadba a fő narancskokainbáróba?!Ilyen erkölcsnélküliek inkább kussoljanak.
@csikarcsi:

"Bajnai miniszterelnökként nem vett fel egy fillér fizetést sem"

Igen, ez nagy negatívuma Bajnainak.
Salha Omár
Ha magának mentális problémája van, akkor az lenne a jobb megoldás, hogy felkeresné a pszichológusát. Zárt környezetben még sem olyan környezetszennyező a hülyesége!
De ez a Bajnai fóbiája már szövődmény,
akkor forduljon bizalommal a Kövérhez, neki olcsó és megbízható javaslatai vannak e fóbia kezelésére! LOL
@csikarcsi:
1. Ott voltál, láttad? Mert mondani könnyű, ahogy Fletó is állítólag karitatív célokra fordította a fizetését, csak egyetlen konkrétumot sem tudunk.
2. Érdekes, hogy ez a nagylelkűség csak miniszterelnökként jutott eszébe, miniszterként minden további nélkül elfogadta a fizetést, pedig akkor sem volt jobban rászorulva.
3. Ha megérdemli valaki, akkor igenis szégyen nélkül vegye fel a fizetést. A gond az, hogy a politikusi produkciójáért még a minimálbér is sok lett volna.

És mielőtt még valaki azt hinné, hogy a másik oldalról beszélek, a maiak sem érdemelnének egy fityinget sem. Nálunk a politikusok egy nagy tévedésben vannak, azt hiszik felelőtlenek, azaz nem tartoznak számadással senkinek, semmiért. Majd ha eljutnak odáig, hogy a tövényjavaslatok megütik egy középiskolás fogalmazás színvonalát, hogy felelőtlenül nem okádunk be valamit a sajtónak, nem teszünk betarthatatlan ígéreteket, akkor lehet minimálbér feletti fizetést is szégyenérzet nélkül felvenni.
Meg hát ugye megmentette a kormánya az országot a csődtől, amiért nagyon hálásak vagyunk neki.

Persze azt meg mások felejtik el, hogy előtte évekig elmebeteg ferenc alatt volt gazdasági, meg mittudomén milyen miniszter, azaz tevőlegesen részt vett az elkúrásokban is.
Omar elfelejti, hogy Bajnai kormányzása óta szinte alapjaiban változtatták meg a nyugdíjazás részleteit, folyamatát, kimenetelét. Akkor még volt szolgálati nyugdíj a rendvédelmiseknek, a bányászoknak, stb. Helytelennek tartom, ha más társadalmi környezetben történő dolgokat akarnak összehasonlítani.
Az országgyűlési képviselők mellett a polgármestereknek és az alpolgármestereknek is van nyugdíjkedvezménye.
mivel több mint három éve az orbán kormány nyugdíjat fizet az aktív politikusoknak, ezért bajnai a hibás.

nyilván három év kevés a leállításhoz.

maaaargit ! noooormáááális !
Drága Omar!

Arról is írnál nekünk, hogy a pártbeli főnököd, bizonyos Istvánffi András mégis hogyan képzeli azt, hogy „Venezuelában szabad választások vannak, tehát elég nonszensz diktatúrát emlegetni. A kormányzás autoriter stílusú, de Chávez alatt valóban csökkentek az egyenlőtlenségek.”

Hát ja, Pol Pot alatt is "csökkentek az egyenlőtlenségek"...

...És éppen ti akartok bárki felett kritikát gyakorolni?:-)
Hoppá! Közben megnéztem, hogy (Dajcstomi után) ki a f@sz ez a sahlaomár, és íme, ezt a fotót találtam róla és Istvánffyról:

ertek.eu/wp-content/uploads/2011/10/ee3946.jpg

Emberek, vigyázzatok: a 4K!-t klónozott UFO-k vetezik!!!
@Indiana Jonescu: Na ne mondjad. Csődbevitellel hogy lehet pénzt szerezni? Gyorsan mondd, mert ehhez én is értek, így előttem áll a meggazdagodás útja!

Amúgy a Wallis 10 milliárdot bukott a Hajdú-Béten.

Plusz Bajnai nem volt akkor miniszterelnök.
Vicces, hogy Salha ahelyett, hogy örülne, hogy támogatják a javaslatát, gyorsan igyekszik valamit találni, amivel belerúghat Bajnaiba. Ha ez annyira rossz volt, korábban miért nem vetette fel?

Kétségtelenül helytelen ez a rendelkezés, de ennek semmi köze a problémához. Amit egyébként nem Bajnai vetett fel, hanem a PM politikusai, név szerint Szabó Tímea.

Az oligarcházást ebben az esetben pedig különösen nem értem, az valami beakadás lehet Salhánál.
@csikarcsi: Azt meg te felejtetted el, hogy a fizetését alapítványnak utalta át, amit aztán leírt az adóalapjából, és jobban járt, mintha felvette volna a fizetését...Ugyanezt játszotta el Gyurcsány is, és az ilyen laikusok, mint te meg beszedtétek, hogy ingyen "dolgoztak"..
A kedves poszt-toló csak abban téved, hogy Bajnai kormánya nem a képviselői tiszteletdíj és a nyugdíj együttes folyósításáról hozott egy vérlázító törvényt, hanem a nyugdíjazásról. A kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz, bár elismerem, hogy a kettőt összemosni kifizetődő lehet.
Kapkodom a fejemet, már nem tudom, kinek higyjek és mikor?
Kész őrület!
@peti6: Nem alapítványnak, hanem az államkincstárnak utalta vissza, úgyhogy nem járt vele jól.
Blog gazda kérlek jobban olvass utána a dolgoknak, mert olybá tűnik, mintha másod illetve harmadkézből származó pletykálást olvasnék!
Előre is köszönöm!
Blogíró! Még egy féléved van, hogy bolhaként köhécselj. Aztán mész a levesbe....
@Vombatus Ursinus: Nagyon rosszul tudod..Nézz már utána.....
ejha, a bajnai imádók már lassan olyanok mint az orbán imádók :D
@iii:
Nagyon egyszerűen lehet jogszerűen csődbevitellel óriási pénzeket keresni:
1. Alapítasz egy Kft vagy vásárolsz egy Kft részt ami csak a Kft tulajdonáig felelős.
2. Fogsz sok kistermelőt ígérsz nekik fűt-fát, akik így reménytelenségükben beszállítóid lesznek, hozzák a nyersanyagot és stb.
3. Eladod a végterméket, majd különböző trükkökkel kimenekíted a pénzt, úgy tűnik papíron, hogy veszteséges vagy.
4. Nem fizetsz a beszállítóknak akik elindítják ellened (pontosan az erre alapított Kft ellen) a csődeljárást.
5. A csődbiztos felszámolja a Kft vagyonát, ami azért nagyságrendekkel kisebb, mint a beszállított érték.
6. A csődeljárás lezajlik a beszállítók hoppon maradnak, te meg élsz mint hal a vízben, mert a csődeljárásban a közben keletkező magánvagyonodat, nem érhetik el, a bíróság szerint meg minden jogszerű volt...
7. Később még emelt fővel is járhatsz, mert "papíron" be tudod bizonyítani, hogy te bizony sok pénzt buktál és "erkölcsileg" mindent megtettél a csőd ellen...
Lehet, hogy egy kicsit eltértek ettől a recepttől, de a lényeg nagyjából így néz ki...
Kb ennyire tudom sajnálni a "veszteséges" Wallis üzletet a Hajdú-béttel kapcsolatban...
@iii: Az LMP után a 4K! is oldalaz a Fidesz felé.
@sanyix: Nagyon nem mindegy, hogy "alázatos egyházi atya vagy gyalázatos fegyházi gatya"!
@Indiana Jonescu:
Próbáld ezzel feldobni a Dunaferresek napját.
@Észmegálló: nem úgy tűnik. Mintha sehol sem lennétek.
@Laci A Lakli:

Ez nagyon szép mese, csak a valósághoz semmi köze:

1. A Hajdú-Bét nem tudta eladni a termékeit, ezért is ment csődbe.

2. A Wallis ténylegesen 10 milliárdot bukott a cégen, ehhez képest a libás beszállítóknak pár száz millióval tartozott, bankoknak meg több milliárddal. Gondolod, hogy ez utóbbiakat csak úgy ki lehetne trükközni? Nagyságrendi különbség van a cég vagyona meg a beszállítói tartozások között, ezért már eleve nem érné meg az egész dolog.

3. A Wallis nem Bajnai tulajdona, a Hajdú-Bét vezetéséért nem ő a felelős. Érdekes módon a HB vezetőjének a neve soha nem merül fel ezekben a regényekben. Vajon miért?

4. A pápai, kapuvári, gyulai kombinátok is hasonló módon "nyerészkedtek", direkt csődbe vezették őket? Ott miért fizetett az orbáni vezetés milliárdokat? Ott miért nem vonnak senkit felelősségre?

5. A HB-hez hasonlóan baromfis cégek tucatja mentek tönkre a 2000-es évek elején, Bajnai számos alkalommal elmondta, hogy miért.
@iii:
1.Egyszerűen csak válaszoltam, hogy miként lehet egy csődbe jutott cégből is milliókat könnyedén kiemelni. Ugyanis ez volt a kérdésed: "Csődbevitellel hogy lehet pénzt szerezni?"
Azt hiszem a válaszom kielégítő volt.
2. Külön a Hajdú-Bét üggyel annyira nem akartam foglalkozni (mivel nem láttam a könyvelést). Csak felhívnám a figyelmedet, hogy az a cég amelyik valószínűleg előre tudja, hogy nem lehetséges a kifizetések azok a "managerek" szerintem egyszerű csak tolvajok...
3. Nem tartom Bajnait hülyének ezért is feltételezem, hogy tudta már akkor is, hogy a Hajdú-Bét menthetetlen...
4. "A Wallis nem Bajnai tulajdona, a Hajdú-Bét vezetéséért nem ő a felelős. Érdekes módon a HB vezetőjének a neve soha nem merül fel ezekben a regényekben." Igazad van, de emlékeztetlek rá, én sehol sem írtam, hogy a HB vezetője ártatlan...
5. "2. A Wallis ténylegesen 10 milliárdot bukott a cégen, ehhez képest a libás beszállítóknak pár száz millióval tartozott, bankoknak meg több milliárddal. Gondolod, hogy ez utóbbiakat csak úgy ki lehetne trükközni?"
A bankokat nem érte olyan nagy kár, ugyanis sajnos amikor a felszámolóbiztos átveszi egy cég felett az irányítás van egy kifizetési sorrend. Első az állam, második közüzemek, a bankok a harmadik a beszállítók a negyedik az ott dolgozók. Tehát ténylegesen előfordulhat, hogy a bankokat nem érte kár sőt... Az, hogy szerinted csak pár száz millióval tartozott ez egy kicsit abszurdnak tartom, mert egy átlagos embernek néhány millió forint a megélhetést jelenti, míg egy banknak néhány milliárdot is akár csak kisebb üzemi veszteségként elkönyveli...
6. Igen a magyar húsipar eléggé szar állapotban volt és van. Egyik oka a nem megfelelő törvényi szabályozás és stb... Teljesen igazad van, hogy nem biztos, hogy "csak" Bajnai tehet a HB tönkretételéért. Ezt én nem is állítom.
Azonban ha elfogadjuk a tényt, hogy a HB a nem megfelelő törvényi szabályozás miatt is ment csődbe, akkor előkerül egy másik kérdés. Amikor Bajnai miniszterelnök volt, vagy épp miniszter a szoci kabinetben, miért nem változtattak a törvényeken, amivel megvédhetik a hazai húsipart? Mivel Bajnai "bennfentes" és szakértő az adott iparágban, miért nem segített a többi húsipari konszernen amikor hatalmon volt?
@Laci A Lakli:

1. Elméletben kielégítő, ahogy lehet elméletben ötösöm a lottón. A gyakorlatban a cég értéke, az állóeszközök sokkal többet érnek, mint a termékbeszállítói tartozások. Ilyen svindlit maximum kereskedők tudnak csinálni.

2. Én pedig a Hajdú-Bétről beszélek, nem csak úgy a levegőbe, ugyanis Bajnai a téma. Idézek egy 1998-as cikket. Ebből kiderül, hogy ekkor a HB adózott eredménye 2.5 mrd volt. Hol van ehhez képest a beszállítói tartozás?

fn.hir24.hu/gazdasag/1998/09/09/hajd_b_t_rt_szarnyalo

Az, hogy nem lehetségesek a kifizetések, nem látható feltétlen előre. Ha így lenne, talán csődbe se mennének soha a vállalkozások.

3. Bajnai már akkor került a Wallishoz, amikor már megvették a Hajdú-Bétet.

5. A bankokat kurva nagy kár érte, több tízmilliárddal tartozott nekik a HB.

6. Nemhogy "csak" Bajnai tehet, hanem egyáltalán nem ő tehet. Eleve egy cég tönkremenetelében az esetek túlnyomó többségében még a vezető se tehető felelősnek, ahogy nem tudsz példát mondani egyetlen cégre sem, akinek a vezetőjét elítélték volna emiatt. Pláne nem tehető felelőssé a tulajdonos cég vezetője. Neki a HB egy volt a sok befektetés közül.

Ismétlem, akkor tessék libázni (ez nem pont rád vonatkozik), ha majd az összes hasonló céget, Bábolnától Gyuláig és a hozzá tartozó tulajdonosok vezetőit is 10 évre visszamenően előveszik. Addig ez nem más, mint aljas politikai mocskolódás.
Köszönöm az összes hozzá(m)szólásokat. Megvilágosodtam! -:)
@KolompárRómeó: Nem tudom, én speciel abban az időben dolgoztam európai pénzekre érkező pályázatkezeléssel. Iszonyat szigorú feltételek voltak, de ha valaki jogosult volt, az megkapta a pénzét. Hol ezzel a gond? Ez volt Bajnai felelőssége, ebben nem találtam soha kivetnivalót.
süti beállítások módosítása