Mindenki gyanús, aki sunnyog a NAV-botrány kapcsán!

2013.11.20. 07:00 baum

pawel-kuczynski-trouble.jpgStadler József egy pitiáner zugadócsaló azokhoz képest, akik évente 1000 milliárdos összeget harácsolnak össze az ÁFA be nem fizetésével. Az ezredforduló körül az APEH nagy dérrel és dúrral hozta nyilvánosságra, hogy a derék alföldi vállalkozó visszaigényelte az áfát Da Vinci Utolsó vacsora című freskójáról, és az őt terhelő összesen közel 1 milliárdos áfacsalást 5 és fél év börtönnel jutalmazta a bíróság. Azóta sok áfa folyt le a Dunán, APEH sincs már, NAV van helyette.

Horváth András exadóellenőr már 2011-ben jelezte Rogán Antalnak, hogy óriási bajok vannak az áfabefizetéssel. Nagyipari módon, szervezetten, NAV-os segítséggel csalják az adót egyes cégek. Rogánt tán megtévesztette, hogy a levélben egyszer sem szerepelt a rezsicsökkentés kifejezés, így nem is tartotta fontosnak mélyebben megvizsgálni az ügyet. Talán, ha valahogy sikerült volna megértetnie Orbánnal, hogy évente 100 új stadiont lopnak el az országtól, már beljebb lennénk. A becsületes exadóellenőr így sem adta fel, igyekezett mindenfelé hangot adni a tudomására jutott korrupciós botránynak, ám széles nyilvánosságot csak a múlt héten megjelent Index-interjú kapcsán kapott az ügy.

Ha már kirobbant, akkor teljesen jogos az igény, sőt össztársadalmi érdek, hogy alaposan nézzenek utána a részleteknek. Erre az adóhivatalnak sikerült a valaha volt egyik legnagyobb és legfelháborítóbb bullshitjét összehoznia. Azt állították, hogy egy hétvége alatt átvizsgálták a dolgot, és nem találtak jelét semmi visszaélésnek. Aham. Az LMP Ángyán Józseffel kiegészülve parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte. Sokszor hangzik el negatív minősítésként közügyeinkre, hogy nincs összefogás. Na, ezt most az élet megcáfolta. A Fidesz és az MSZP koalícióra lépett a kérdésben, és vállt a vállhoz vetve közösen utasították el azt, hogy az országgyűlés kiderítse az igazságot.

Ángyán egyszerűen maffiakoalíciónak nevezte a Fidesz és az MSZP közösségét, és tényleg elég érthető, hogy miért zárnak össze egy évi 1000 milliárdos korrupciós botrányban. Azt eddig is tudtuk, hogy mindkét párt érdekelt a kétpólusú politikai váltógazdaság fenntartásában, azt viszont még csak nem is sejthetjük, hogy milyen gazdasági összefonódások és érdekszövetségek vannak a háttérben. Ennek az áfacsalásos ügynek egy pozitív hozadéka biztos lesz: kristálytisztán kiderül, mely erők sárosak az ügyben. Azok, akik el akarják sunnyogni a teljes igazság kiderítését. A 4K! is állást foglalt, a HaHa csütörtökön tart fórumot a témában, az LMP pénteken tüntet a NAV előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr665643996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak én hiányolom a történetből a Jobbikot?
Stadler egyáltalán nem volt kispályás. Mégis mit gondol a szerző, az ezermilliárdot pár ember hozza össze vagy mi?

Pont ez a baj ezzel az egész sztorival, hogy van benne egy durva csúsztatás. Az lehet, hogy a kereskedelmi lánc végén jórészt a magyar élelmiszer-kiskereskedelem jelentős részét produkáló nagy láncoknál köt ki az áru, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a cégek úgymond "benne vannak" a csalásban. Aki azt hiszi, hogy a teszkó és társai nagyüzemi áfacsalásra alapozzák az üzleti modelljüket, az szimplán idióta. Amit ez a navos fickó művel, az pont a nav legsötétebb praktikái közé tartozik, amikor a vétlen félen próbálják leverni az adócsalást ilyen seggükből előrántott indoklásal, hogy a pár százalékkal alacsonyabb ár nem életszerű meg hogy nekik kellett volna megvizsgálni, hogy az üzleti partnerük tiszta-e. Mert őt tudják megfogni, az ezer céget mozgató Bentleys maffiózókat meg nem. Az persze nem lepne meg, ha ez utóbbiaknak hátszelük is lenne a navnál. A lényeg, hogy amivel ez a fószer indított a multikról és más nagy cégekről, az teljesen félreviszi a dolgot, akiket el kellene kapni, azok pont a Stadlerek.
Elég jobbikos propaganda ez a mindenki sáros, csak egyvalaki (ők) a tiszták.
Ez az Ángyán a magánakcióival egy elszabadult őrült, sokan meg bedőlnek neki.
Akármilyen szennyes is lehet a politika, ha Ángyán igazat mondana akkor nem csak egy szál magában kellene harcolnia, mert lenne akik mellé állnának a többi képviselő közül. Számomra egy fecske még nem csinál nyarat, inkább csak az autópályán egyedüliként szembe menő őrült, aki mindenki más vele szembejövőt annak tart. Akkor most ki is az?
A NAV-nál a versenyszférában megélni képtelen emberek dolgoznak, akiknek az egyszerű adófizetők feletti hatalmaskodás okoz kielégülést. Egy Bentleys adócsaló vajon hány NAV alkalmazottat tud megvenni a sikkasztott milliárdjaiból? Nem fog itt kiderülni semmi sem, ugyanúgy, ahogy az olajszőkítésről sem tudtunk semmit. Maximum lesz egy titkosított jellentés, amit majd az unokáink olvashatnak.
Hogyne, majd az lmp, a 4K! és a HaHa fogja tisztázni a történteket. :P
A legnagyobb veszélyt a sok frusztrált pöcs jelenti, akik saját sikertelen életükért a külső körülményeket okolják, mert itt mindenki alávaló gazember (rajtuk kívül persze). Az ilyenek most megerősítve érzik magukat, és mivel alapvető létszükségletük, hogy higgyenek a sztoriban (mégiscsak gond lenne, ha szembe kellene nézni azzal, hogy ők rontottak el valamit), ezért innentől lehet bármi, az csak megerősíti őket a hitükben. Nem talál semmit az ühgyészésg? Mert a Pol Pot Péter a fidesz bábja, és a fidesszel együtt tussolja az ügyet.

Az ilyen összeesküvéses sztorinak tehát mindig lesz közönsége, és mindig lesz olyan, aki hinni fog benne. A gond azzal a politikussal van, aki erre játszik rá. Az egy nemtelen senki.
@Firpó: Aztán meg nem is tudom, ki is dolgozta ki a FIDESZ agrárpolitikáját? Melyik kormánynak is volt államtitkára a nevezett úr? Mikor is állt fel a (bársony)székből, mondván elegem volt a sok lopás/csalás/hazugságból? Aztán lelépvén államtitkárságából meddig is ült a FIDESZ soraiban és szavazta meg azokat a
törvényjavaslatokat, amelyek minimum gázosak? Nekem ez az Úr(?) ne nagyon háborogjon, hiszen a fideszmutyiban benne volt az ő karja is, legalábbis könyékig. Az a híres-nevezetes damaszkuszi út... De sok Saulból lett Paulus.
Szonar: En azt tartom erdekesnek, hogy te mint vatesz kozlod, hogy ez osszeeskuveselmelet es semmi alapja nincs. Bocs, de en inkabb hiszek egy ex-NAV dolgozonak, mint neked, aki ellentetben az emlitett urral, semmilyen kezzelfoghatot nem irt, csak kozolte, h ez faszsag. De persze elfogadom, hogy teged nem frusztral, hogy az adoterheid nincsenek aranyban az allamtol kapott szolgaltatasokkal.
Alapvetően szar az adórendszer. Érdekes módon idáig még egyik kormány se akart rajta lényegesen változtatni a rendszerlopás óta. Kell még más bizonyíték mi folyik itt?
@Sea-you: Azemlített úr sem állított semmi kézzelfoghatót. Nem tudom, ezt hogy gondolta egyébként, egy ilyen sztorival úgy kell előállni, hogy lekúrsz az újságírók elé egy tízezer oldalas dokumentumgyűjteményt nevekkel, céghálókkal, satöbbi. Arra bárki képes, hogy benyögje, hogy ezermilliárdos áfacsalás, de ez fing, eddig is tudtuk, hogy vannak nagyüzemi áfacsalók, épp pár napja bukott le valami gabonázó, aki valami 700 milliót produkált és rengeteg ilyen van még.
Azért kellett az áfát 27%-ra emelni,hogy többet tudjanak ellopni a NAV-nál.
@kovi1970: Talán ha egyszer s mindenkorra megszüntetnék az áfa vissza igénylést minden létező fronton,akkor nem tudnának vele csalni,sem NAV-s sem a multigeci sem más.
@Gera: Már csak a saját egészsége miatt is praktikusabb lenne előállni valami konkrétummal, mert ha az ember túl sokáig mondogatja, hogy neki bizonyítékai vannak, még a végén elhiszi valami idegesebb figura és az illető a csatornában találja magát.
@Gera: Nyilvan nem hulye es nem fog azonnal dokumentumokkal a nyilvanossag ele allni. Eleg, ha beadja az ugyeszseghez - amint tudtommal tortent.

Ha majd nem tortenik semmi, gondolom majd nyilvanossagra hozza.

Mindenesetre tobb mint gyanus, hogy a nagyobb partok egy emberkent leszavaztak, mondvan nincs itt semmi latnivalo. Mikozben - meg ha nem is tudjuk a legtobbszor bebizonyitani - tudvalevo, hogy egy rakas penz tunik el kezen-kozon.
@Gera: Tudtommal az ügyészségre besétált egy 130 oldalas feljelentéssel, mielőtt az újságoknak kitette a sztorit.
@Jóképességű Takarítónő: Az áfának lényegi része a levonhatóság, csak ez a hülye magyar nevéből (általános forgalmi adó) nem látszik. A tisztességes neve hozzáadottérték-adó, ez sokkal jobban leírja, miről is van szó. Mókás lenne, ha mindenegyes termék minden kereskedelmi tranzakciója után 27 százalék adót kellene fizetni, a termékek végfelhasználói árának a 99 százaléka áfa lenne. Ez persze csak fikció, nem ez lenne a következmény, hanem az egész gazdaság működésképtelensége.
@Silent Bob: Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Mindenesetre amivel indított a nyilvánosság előtt, az helyből hülyeség, ez sajnos nem sok jót ígér.
@Gera: Hülyeségnek nem mondanám, majd kiderül. Gondolom azért csinálta ezt így, hogy ne legyen olyan könnyű elsunnyogni. Persze semmi nem lehetetlen.
@Gera: Mellédumálás...
Szerintem te is tudod jól a rendes megoldást ez ügyben.
@Gera: "Aki azt hiszi, hogy a teszkó és társai nagyüzemi áfacsalásra alapozzák az üzleti modelljüket, az szimplán idióta."

Nem csak áfát lehet ám csalni.

Az egyik hipert, azt hiszem az auchant is feljelentette régebben valaki, hogy folyamatosan veszteségeket mutat ki itthon, miközben az anyacégnél landol a nyereség.
Persze el lett kenve az ügy.
@különvélemény:

Persze, hogy elkenik. Nem hülyék ezek, csak gazemberek. A NAV botrány is el lesz kenve. "Minden a legnagyobb rendben, az ügyészség nem talált semmit" Horváth meg mehet a börtönbe rágalmazásért.
@Silent Bob: Az a helyből hülyeség, hogy az az áfacsaló, aki egy mondjuk minimum két-három, már legálisan működő cégből álló kereskedelmi lánc végén szabályosan megveszi az árut úgy, hogy még csak nem is hallott azokról a cégekről, amelyekben a konkrét áfacsalás történt. Ezt azzal indokolja a fószer, hogy tudniuk kellett az irreálisan alacsony árból. Tíz százalékkal alacsonyabb árnál ez enyhén irreálisnak tűnik. Ezzel az erővel a teszkóban olcsón vásárló is adócsaló. Ezenkívül természetesen nemcsak multik vásárolnak ezeknél a cégeknél. Minden kereskedőnek elemi érdeke, hogy a legolcsóbb legális forrásból szerezze be az árut, különben versenyhátrányba kerül. Nem a kereskedőt kell baszogatni, hanem azt, aki az áfát elcsalta. Persze ez jóval macerásabb, ez kétségtelen.
@Jóképességű Takarítónő: Mi a mellédumálás? Nem én tehetek róla, ha hülyeségeket beszélsz. Az egész áfarendszer teljességgel működésképtelen a levonhatóság nélkül. Megveszel egy terméket áfásan, csinálsz belőle valamit vagy csak újracsomagolod vagy egyszerűen csak kereskedsz vele, majd eladod áfásan. Ha nem vonhatnád le a vételár áfáját, akkor ezzel egy egész csomó tevékenység teljességgel lehetetlen lenne. Mivel levonhatod, ezért csak a nálad keletkezett hozzáadott értékre fizeted be az áfát.
@Gera: Ez akkor válhat érdekessé, hogy ha a kereskedelmi lánc egyes elemeinek tulajdonosai közt esetleg van személyi összefüggés.
Persze ezt nem olyan könnyű felderíteni. Kb. úgy lehet elindulni, mint a dealerekhez, addig basztatják a fogyasztót, amíg fel nem dobja, hogy kitől vásárolt, gondolom ezért akarja a lánc végén állók tökét szorongatni.
én a magam részéről elmegyek a választásokra.

igyekszem nem felejteni. Mást nehéz tenni ebben a balkáni országban.
Annyira jellemző, hogy először azok reagálnak, akiknek ez a munkája. A bértollnokok megkapták az ukázt, bagatellizálni minden erővel, minden fronton.
@Gazz: Ha esetleg rólam beszélsz, akkor először is légy szíves korrekt módon nekem címezni az ilyen aljas utalások helyett, másodszor meg tévedsz. Én egy egyszerű pógár vagyok, történetesen kereskedelemmel is foglalkozom és utálom a navot, mint a szart pontosan az ilyen praktikái miatt, mint amit ez a fószer is nyomatna. Honnan a faszomból tudja a kereskedő, hogy az áru áfáját elcsalták három céggel azelőtt, mint akitől veszi? Arról nem is beszélve, hogymég ha sejti is esetleg, hogy valahol nem reális a tíz százalékkal alacsonyabb ár, akkor sem teheti meg, hogy nem azt veszi meg, mert az ő vásárlóit kurvára nem érdekli semmi, csak az ár. Szóval rohadjon meg a nav az ilyen hülyeségeivel és üldözze az áfacsalókat.
@Silent Bob: Na ez az, amiről semmi nem lesz abban a feljelentésben, ezt borítékolom. Egyrészt erre nem lenne elég a 130 oldal, másrészt már csak azért sem, mert mondom, nem reális, hogy ezek a láncok áfacsalásra alapoznák a tevékenységüket. Ők a méretgazdaságosság miatt eleve nyerő helyzetben vannak, nincs szükségük erre. Az viszont számukra is alapvető, hogy az elérhető legolcsóbb forrásból szerezzék be az árut. Ha valakinek szüksége lenne ilyen praktikákra, az pont a kisebb boltok, akiknek valahogy kompenzálni kell a versenyhátrányukat.
@Gera: Nem gondolom, hogy a feljelentésben a bizonyítékoknak is benne kell lenni, azoknak a beszerzése a nyomozóhatóság dolga.
A második rész passz, nem vagyok benne biztos én sem, hogy erre alapoznák a tevékenységüket, viszont ha nem hülyék, akkor tudniuk kell róla (már ha valóban igaz a sztori).
@Silent Bob: Mondom, hiába tudsz róla, az semmit nem jelent. Ez egy csapdahelyzet, pontosan ezért kell üldözni az adócsalókat, mert a tevékenységük megfertőzi az egész gazdaságot, sokkal súlyosabb károkat okozva, mint a kiesett adóbevétel. Azt magyarázni egy kereskedőnek, hogy ne a legolcsóbb elérhető forrásból vásároljon amúgy teljesen legálisan, mert az gyanúsan olcsó, miközben a versenytársai ott vásárolnak, pontosan akkora blődli, mint a burkolónak magyarázni, hogy adjon számlát Marinéninek is, miközben a piaci szereplők 90+ százaléka nem ad számlát.
Ez most komoly?
Valakinek ez újdonság, hogy a Parlamentben
ülőknél az egyik 19, a másik egy híján 20?
A kommentsor az ékes példa rá, hogy a trollokat azonnal csatarendbe állították, bevédendő a szaros mundért.
Én amúgy úgy próbálnám felszámolni ezt az egészet, hogy a mai informatikai lehetőségek mellett már lehetőség lenne arra, hogy vegyünk egy nagy levegőt és teljesen felszámoljuk a készpénzforgalmat, emellett pedig kötelezően csak online elektronikus számlázást vezessünk be, realtime automatikus ellenőrzések mellett, beleértve mindent, a magánszemélyek és a cégek pénz- és áruforgalmát egyaránt. Persze ez hirtelen azt okozná, hogy vagy másfélszeresére (vagy többre) nőnének az adóbevételek, ami kapásból tönkrevágná a gazdaságot, úgyhogy a dolgot valahogy úgy vezetném be (ezen bőven csiszolni kellene, de lényegét tekintve), hogy lenne egy év, amikor az adózás a régi rendben menne valahogy és a begyűjtött mesés mennyiségű adatot az állam becsszóra csak az adók mértékének optimalizálására használná fel és nyomatékosan felhívná a piaci szereplők figyelmét, hogy rendesen csinálják az elektronikus adatközlést a saját érdekükben :) Szóval jó kis adatbányászat után beállítanák az adók mértékét úgy, hogy az összes bevétel kb a korábbi legyen és a kapcsoló elfordításával egy év múlva nagyjából kinyírnák a feketegazdaságot.

Persze ez eléggé utópisztikus, de szerintem a műszaki lehetőségek megvannak és alapos átgondolással és tervezéssel meg lehetne csinálni.
Nyilván tudnak róla a multik is, naivitás lenne azt feltételezni, hogy ártatlan haszonélvezői a jelenségnek.Talán azt is túlzás kijelenteni, hogy motivációs tényezők, lévén maga a rendszer az, ami ekként funkcionál.Ebben a formában aki nem vesz részt benne, üzleti hátrányba hozza magát, ami egy kiszipolyozásra specializálódott multi esetében különösen fájó lenne.
Ex-NAV-os főhősünkkel kapcsolatban viszont nincs igaza Gerának.A sajtó elé nem állhatott ki konkrétumokkal, komoly büntetőjogi következmények nélkül.Saját bevallása szerint mégis ehhez az eszközhöz nyúl majd, ha nincs más mód az elkenegetés megakadályozására.
A NAV "villámgyors és hatékony" hétvégi önátvilágítása és a Parlament elutasító magatartása önmagáért beszél.
A mai magyar viszonyokat elnézve Ángyánt forgalommal szembemenő őrültnek tartani talán kissé naiv dolog.Tény, hogy árral szemben úszik, és talán egy két karcsapás nem megfelelő, de gond nem az ő haladási irányával van, a víz folyik ugyanis rossz felé.
@Kétfülű:

Én azért tartom irreálisnak, hogy ezt a rendszert a nagy láncok csinálnák, mert nekik az egyértelmű versenyelőnyük miatt valójában egy teljesen tiszta rendszer inkább érdekük lenne. Emellett nem is nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan is intéznék ezt a dolgot, mert ugye alapvetően nem a tulajdonosok irányítják napi szinten ezeket a cégeket, hanem mindenféle alkalmazottak.

Szerintem amúgy Ángyán alapvetően egy tisztességes ember, csak bevállalt pár kompromisszumot, hogy egy olyan pozícióba kerülhessen, ahol megvalósíthatja az elképzeléseit. Miután rájött, hogy erre semmi esélye, mert a földbérlet pályázatok alapvetően a lopásról szólnak, kiakadt. Őrültnek viszont kicsit őrült szerintem, szvsz. legalábbis nem nagyon van értelme a kisbirtokos modellnek a mai világban.
@Gera: Ami meg a bizonyítékokkal a sajtó elé kiállást illeti, lehet azt névtelenül is.
@Gera: Ha névtelenül áll ki, alapból hiteltelenebb, még könnyebb elsimítani az ügyet.(Nem mellesleg ismeretlen tettes ellen nyomozás is indulhatna, ami igen kellemetlen következményekkel járhat).
Amennyiben névtelenül publikál később mégis vállalja az arcát, akkor egyrészt alapból ott tart, amit el szeretne kerülni, másrészt visszás érzéseket váltana ki.Ahogy most cselekszik, azzal szerintem nincs baj, különösen ha követi az eredeti tervet, és töketlenkedés esetén nevesít.
A másik dologgal kapcsolatban egyetértünk.Nem ártatlan bárányok, de nem is mozgatórugók.Talán inkább amolyan mondvacsinált jóhiszemű orgazdák, akik így vagy úgy, de profitálnak a jelenségből.
@Gera: "Ami meg a bizonyítékokkal a sajtó elé kiállást illeti, lehet azt névtelenül is."

Nem lehet sehogy, mert adótitok.
@különvélemény: Névtelenül bármit "lehet". Egyébként igazad van, ez egy lényeges momentum. Emberünknek legálisan nem lehet semmiféle bizonyíték a birtokában, innentől részére garantált a szopás.
@Gera: De amúgy illegálisan se lehet egyszerű, szerintem az adóhivatalnál elég átgondolt dokumentumkezelés lehet.
@Gera:
Minden másodpercre pontosan naplózva van.

Rúgtak ki már nem egy ellenőrt, mert kíváncsiságból belekukkantott valakinek az adataiba.
@Kétfülű: Most nem azért, mintha mindenképp a teszkó és hasonlók ügyvédje akarnék lenni, de nekem ez "jóhiszemű orgazda" kifejezés is erős. Ezzel az erővel akkor én is az vagyok, ha náluk vásárolok olcsó termékeket, hiszen már tudok róla, meg ugye sejthetném az alacsony árból. Na nem mintha a magasabb ár bármit garantálna, a sarki kisbolt nyilván ugyanonnan vásárol, legfeljebb van közben még egy kisebb nagyker. Mintha mondott is volna olyasmit emberünk, hogy bizonyos termékkörökben szinte az egész piacon ez van.

Én viszont nem érzem magam orgazdának, se jó-, se rosszhiszeműnek.
Ők sem érzik annak magukat.A fenti példában talán épp ez a legnagyobb probléma.Abban igazad van, elvileg a tiszta versenykörnyezet az ő malmukra hajtaná a vizet, az alapból talán kedvezőbbnek mondható beszerzési forrásaik miatt.Ennek fényében harcolniuk kellene a jelenség ellen, nem csendben beállni a sorba.Te végfelhasználó vagy, ő kereskedő.Te az alapvető igényeidet elégíted ki, ő profitot termel.Nem ugyanaz a súlycsoport, nem ugyanaz a megítélés.
"azt viszont még csak nem is sejthetjük, hogy milyen gazdasági összefonódások és érdekszövetségek vannak a háttérben"

Az hogy az MSZP és a Fidesz 70:30 alapon osztozkodik nem újdonság.
Bár az emberek többsége ezt szereti nem észrevenni. Egyrészt nem akarják látni hogy kedvenc pártjuk hülyét csinált belőlük, röhög rajtuk és közben lepaktált a Nagy Ellenséggel. Másrészt ez esetben a Jobbik - a gaz náczik - némileg felértékelődnének.
Szóval annak, hogy az emberek nem látják az MSZP-Fidesz együttműködést annak csak és kizárólag az az oka, hogy NEM AKARJÁK LÁTNI.
@szonár:
hát, ha már erre a kormány nem képes, valakinek felszínen kell tartania a dolgot
ja és én is hiányolom a jobbikot a cikkből, pedig nem vagyok jobbikos
Beleolvasva a kommentekbe :beindult a szerecsenmosdatás. Némelyik komment olyan szarszagú,az írója még azt hiszi,hogy a tintaceruzát kell megnyálazni,de már klaviatúra van.De a segggnyalás bukéja ott maradt a száján.
@pityipalkó: És kit akarnak mosdatni ezek a csúnya emberek?
@Gera: Aki ennyi és ilyen terjedelmű hozzászólást írt erről a témáról,annak nem hinném,hogy magyarázni kellene.De könnyebb egy hétvége alatt dokumentumokat megsemmisíteni/lemásolni,mint korrekt módon valami kicsike céget kompletten átvilágítani,pláne,ha már a kabátlopásba belekeverődött.Részemről lezártam az eszmecserét.
@pityipalkó: Kár, hisz még el se kezdted :)
Mivel magyar-honban minden minden meglehet,meg a fordítottja is. Mégis mégis a kommenteket követve, összességében nálam Gerának van legtöbb igazsága.
1. De jó lenne 1700 mrd Ft csak úgy. Még a sz... is kipréselné belőlük a kormány. Ha ezt 5-6 évig titokba tudták tartani a leleplezést is el tudnák kenni "Navos" nagy koalícióban. Miközben naponta egymás torkának ugranak. Ááá...!
2. ÁFA csalás ugyan van, nem is kicsi!De itt nem erről szól a beszély, hanem arról, hogy ciklusokat átívelően egyik kormány fedezi a másikat. És kik hisznek a "hungarichse sznódennek", hát a politikai érintetleneknek, mert nagyon szeretnének már Ők is érintettek lenni. Nagyon-nagyon kampány szagú a folyamat.
A NAV, mint szervezet nem bír megbirkózni a körülményekkel. Csak részeredmények vannak.
3. A multik, a Nagyok nem hülyék, a piszkos munkát a beszállítókkal végeztetik. Ők mindig a jog keskeny mezsgyéjén haladnak. Ők fiaim csak üzleti kényszert alkalmaznak, azt is sztaniolba csomagolva.
4. A politikailag újak tojás héjjal a fenekükön, éhesen még ezt a leleplezést is amatőr módon, ordítva végzik. Jaj Magyarország mi lenne veled, ha ölükbe hullna a hatalom. Uff.
süti beállítások módosítása