Vidéki villamosprojektjeink révbe érnek

2014.02.27. 07:00 beeni

Február 26-án 10 órakor elindult a debreceni 2-es villamos, és ezzel Szeged és Miskolc után harmadik vidéki nagyvárosunk villamos-nagyprojektje is befutott. Korábban elmarasztaltuk a projekteket, akkor még az éveket csúszó pályaépítés, a négyszer elbukó miskolci és ötször újrakiírt debreceni tender miatt aggódhattunk, ma azonban már mindhárom városban közlekednek az új szerelvények. Nézzük hát a három projektet!  

flposzt.JPG

 Sorrendben: debreceni CAF, miskolci Skoda, szegedi PESA villamos, szegedi Ikarus troli

Szeged
(2008-2012, 4,8 km új villamospálya, 9 új villamos, kb. 9 km új trolivonal, 13 új trolibusz, 30 milliárd Ft)

Szeged a legkisebb, mégis ő rendelkezik a legfejlettebb villamos- és trolihálózattal, mégis itt valósult meg a legtöbb fejlesztés: az 1-es vonalát teljeskörűen felújították, a megállókat akadálymentesítették, a 2-es villamos önálló szakaszát megépítették, 80%-ban füvesített pályán, megújult a rossz állapotban levő 3-as és 4-es villamosvonal, ahol kellett, kétvágányúsították is, valamint 9 új PESA Swing alacsonypadlós villamos érkezett, melyek már lassan 2 éve közlekednek az új 2-es vonalon. 

6 PESA 120Na Szeged (2b).jpg

 PESA Swing 120Na, Szeged

Emellett a 8-as troli a Klinikákig hosszabbodott, és egy új trolibuszvonal is épült, a 10-es, melyre Skoda-Ikarus trolik érkeznek, hat már itt van, és december óta megy a forgalom az új vonalon.

Skoda-Ikarus 187Tr (1).jpg

Skoda-Ikarus 187Tr

Miskolc
(2008-2015, kb. 3 km új pálya, 31 új villamos, 37,7 milliárd Ft)

Miskolcon nem volt minden zökkenőmentes, az 5. tender volt csak eredményes, pontosabban ezt a fellebbezést már elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság, ha nem tette volna, elúszhatott volna az EU-s pénz. De most már a vége felé jár a projekt: a vonal meghosszabbodott Diósgyőrtől Felső-Majláthig, a pálya egésze és minden megálló megújult, akadálymentes magas peronokat alakítottak ki, valamint 31 új, 100%-ban alacsonypadlós Skoda 26T villamost rendeltek, melyből már 2 közlekedik, és a többi is megérkezik 2015-ig, a tender csúszása miatt 2 évvel később, mint tervezték.

skoda t 26t miskolc.jpg

Skoda 26T Miskolc

Debrecen
(2010-2014, kb. 8 km új pálya, 18 új villamos, 18 milliárd Ft)

Talán a debreceni 2-es villamos volt a legproblémásabb, igaz, a legnagyobb önálló szakasz is itt épült. Debrecenben 6 tenderen vagyunk túl, az EU-s pénz itt is veszélybe került a csúszás miatt, de végül a CAF nyert, 15 villamost már le is szállítottak, melyek február 26-tól menetrend szerinti forgalomba álltak az új 2-es vonalon. És ezzel itt is majdnem végéhez ért a projekt: a pálya elkészült, az 1-essel közös szakaszt felújították, a megállókat akadálymentesítették, további 3 új CAF Urbos villamos pedig még idén megérkezik.

7 caf debrecen (4).jpg

CAF Urbos 3 Debrecen

Nem volt tehát viszontagságoktól mentes a történet, ez alól Szeged kivétel. A végére Miskolc és Debrecen is összekapta magát, és a választásokra közlekednek az új villamosok. Ugyan villamost nem lehet metróhoz hasonlítani, mégis adódik a kérdés, vajon mi lesz a fővárosi nagyprojekttel, az elátkozott 4-es metróval. Elkészül-e a választásokra a 2004 óta épített, 7,4 km-es, immár 425 milliárdos metró, vagy ezt a sokadik határidőt is lekési?

Kezdőkép innen, innen, innen, innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr555809170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehát nem lehet mondani, hogy jobboldali kormány alatt a baloldali vezetésű Szeged nem fejlődött.
@PAPÓ38: Azt lehet mondani, hogy a baloldali vezetésű városban jól mentek dolgok, ellenben a jobb oldali vezetésű városokkal, ahol botrány botrány hátán volt.Egyébként a fejlesztéseket még az előző kormány idején hagyták jóvá.
@PAPÓ38: Azt valóban nem lehet mondani, de ehhez azt is tudni kell, hogy nem a jobboldalnak köszönhető, hanem Botkának, akinek a jobboldali képviselök rendszeresen ott tettek be, ahol tudtak....
süti beállítások módosítása