25 éves a rendszerváltás: „Félig még tele vagyok” (Exkluzív interjú)

2014.03.18. 07:00 Döry L.

Magyarországon 25 éve lehetne jólét és demokrácia. Miért nincs? Valahol utat tévesztettünk?  Egy mára elfeledett rendszerváltóval, Máger Ádámmal keressük a válaszokat. Máger Ádám az egykorvolt demokratikus ellenzék soraiban tevékenykedett, később a szabad demokratákkal politizált, 2006-óta főiskolai oktató, kutatási területe a médiaelmélet. (Vigyázat, álinterjú!)

rendszvt.jpg

A nagy csapat, balról jobbra: Krassó György, Kenedi János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, középen Máger Ádám legendás terrierje, "Gyilasz"

És te mire gondoltál akkor, amikor még nem lehetett sejteni?

Nézd, ez nekem visszatérő problémám volt és a Jancsival beszéltük is sokszor. Az én lábamból azóta több csontot el kellett távolítani.

És amikor ez szóba került, akkor nem volt legalább vita erről, senki nem mondta, hogy Ricsiéknek ezt már azért nem kéne meglépniük?

Nekem azt mondta, végig azt mondta, hogy de ők meglépik, kerül, amibe kerül, és ami nagyon érdekes és erről kevés szó esik, hogy hogyan kerültek a képbe a Gyulai testvérek.

Ők adták a pénzt?

Nem, ők nem adták a pénzt, legfeljebb párszor meghívtak mindenkit, még nagyon…, úgy nyolcvanöt, nyolcvanhat elején, a Konvojba, meg el lehetett náluk pecózni a Balatonon, de így direkt nem szálltak be. Hanem az volt az érdekes, hogy a Gyulai Peti akkor egy csajnak udvarolt, a Pellei Barbarának, na hát az ő apja párttitkár volt.

Így szereztétek meg az ifjúsági házat és a technikát?

A technikát azt speciel meg én szereztem, mert abban az évben szereltem le Makón, úgyhogy nekem még szolgált benn a laktanyában egy-két kopasz ismerősöm és mondom nekik, hogy kéne ez és ez, és akkor lett ez és ez, így lett a kétéltű is. És akkor el tudtuk kezdeni, akkor indult az egész és persze már ’87-re szinte teljesen kicserélődött körülöttünk mindenki, én maradtam meg a Káva. A Gyulait meg ejtette a csaj, nem tudni, hogy ez hogy volt, de akkor már lényegében mindegy volt.

Beszéljünk egy kicsit az irányvonalról, hogyan fogadtak titeket akkoriban?

Hát én a Kis Jancsival még kint Párizsban összefutok, amikor kivittük a Berci könyvét mikrofilmen (konkrétan a Debrő a végbelében) és akkor volt egy nagy beszélgetés, emigránsok meg mindenki az Andrássy Katinka lakásán. Fauk Isti csúnyán ráivott a gyógyszerekre, én meg először láttam ilyet, ott osztogatták ilyen képzőművészek az LSD-t, és utána beszélgetünk. És akkor mondja nekem a Jancsi, hogy hát ti mit csináltok, meg vagytok őrülve, nem kapitalizmust akarunk, harmadik utasok vagyunk és elkezdett mindenfélét szitkozódni, hogy mennyire kártékony, amit csináltunk, tisztára olyanok vagyunk mint a Mindszenty ’56-ban.

És sok ilyen ellentét volt még köztetek, ez mennyire volt világos akkor?

Várjál, hadd fejezzem be, mert az érdekes az, és én akkor éreztem, hogy ez a társaság ez többet tud nálam, amikor egy fél évvel később megint csúnyán összebalhézik velem a Kis Jancsi, akkor vittük vissza a meggymagozóhoz a transzformátorokat Szentendrére, amit szívességből a Beszélő pincéjében tároltunk. És csúnyán összebalhézunk és kioktat, hogy mit képzelünk, nincs harmadik út, most választani kell, hogy nyugat vagy kelet, demokrácia vagy diktatúra, és nem ezeket a fajvédő hülyeségeket nyomatni. És engem akkor meg is győzött, nem sokkal később pont ezért megalapítottuk Zsuzsival a Kurázsit, akkor annak a Viharsarokban nagy sikere volt és összejártunk lent Szegeden a PécÉgé csoporttal, meg a CONNUE csoportból maradt egy-két jó fej, akiket én még a Verhovai miatt ismertem március tizenötödikékről, és akkor velük elkezdtünk John Stuart Mill-t, Montesquieu-t, meg ilyeneket olvasni.

Akkor végül el tudtad juttatni az üzeneteteket vidékre is, ez simán ment?

Hát simán nem ment, akkor már azért lehetett tudni, hogy hányan és hányan vannak beépülve mindenhová, mi gondoltuk, hogy hozzánk is. Aztán teljesen váratlanul kiderül, hogy tényleg, de máig nem lehet tudni, hogy kit takart a „Zsebulon” fedőnév.

bence_kenedi_kis.jpg

Bence György, Kenedi János és Kis János. Kenedi mögött Máger Ádám legendás filodendronja. A Bibó-emlékkönyv szerkesztése idején (Halda Alíz felvétele, 1980)

Mesélnél erről bővebben?

Hát semmi, én a Bokrosékkal ilyen félévente találkoztam, sokat kérdezgettem konkrétan őt is Jugoszlávia nyugati hiteleiről, én ugye szegedi vagyok, már csak ezért is fontosak voltak nekünk az ottani folyamatok. De nem nagyon mond semmit, aztán én utánaolvasok és írok egy cikkvázlatot a Mondóba, hogy: „Nyugati hitelek és a vörös burzsoázia”. Ez vázlat volt igazából nagyon, rendes adatok meg irodalom nem volt hozzá. Ezt kéziratban elküldöm, de nem hozzák le, túl hosszú, nem aktuális stb. De érdekes módon ugyanennek az írásnak a lényege megjelenik Fekete János neve alatt a Pénzügyi Szemlében, de már úgy, hogy a hitelek fölvétele az egyetlen út, ezt csinálja mindenki. Teljes döbbenet, akkor ugye nem gondoltam, hogy ezek hogy mennek, Rita idegösszeroppanást kapott, mert szerinte valakik bejárkáltak a lakásunkba, később a fejébe is. A Hajnóczyval kerültek egy kórterembe, abban az évben veszítettük őt el.

Érdekes, amit mondasz ennyire félt tőletek a rendszer?

Félt persze, ha nem is direkt tőlünk, hát akkor azt már azért lehetett látni, hogy erjedés van. De nem ártott az elővigyázatosság, ebben sokat lehetett tanulni a Mityutól. Petri meg ugye legendás, hogy egyáltalán nem félt, inkább tőle féltek, egyszer a Kiskörúton egy BM-es a nyomába eredt, mondjuk nem is lehetett nehéz utolérni, de egyszer csak elvesztették szem elől, na most ehhez tudni kell, hogy a Petri mindig hordott magánál legalább négy-öt ilyen dekás kevertet, azt iszogatta, akkor már elég sűrűen. És a második-harmadik kevert után teljesen átalakult a kinézete, de annyira, hogy a BM-es, akit ráállították egyszerűen nem ismerte már föl, érted? - nem ismerte meg és szem elől tévesztette.

Említetted Mityut, mert róla van szó, neki mennyire volt jelentős szerepe?

Egyértelműen jelentős szerepe volt alkotóként és szervezőként is. Nézd, a Mityu az egy nagyon jellegzetes személyiség volt, őt nem lehetett nem szeretni. Egyszer igazoltat minket egy rendőrjárőr, a lengyel nagykövetség elé vittünk mécseseket, megkért, hogy kísérjem el, nekem ugye volt kocsim és a Rita öccse meg a gyertyaöntödében normás, akkor még. Na és a Mityu veszi elő az iratait, és hát az egyik járőr, egy rendőrhölgy volt – a  Mityu meg ott nyitja ki neki a „családi állapot” rovatnál, és mindenféle megjegyzéseket is ejtett arról, hogy szívesen találkozna vele más körben egy jó krémesre, hát az elképesztő volt, amilyen fejet erre vágtak. Szóval nagy szoknyabolond is volt, de olyan elegánsan és könnyedén csinálta, mindenki elnézte neki, talán a Krassó Gyuri nem. Tőlem egyszer elkérte Ritát egy hétvégére egy karton farmerért, hát ő egy ilyen karakter, nem lehetett nem imádni.

Arra kérlek, most ugorjunk egy nagyot, ott álltok a Hősök terén, te akkor már a szabad választásokra készíted föl az alapszervezetet vidéken. Milyen érzések voltak benned akkoriban?

Nem tudnám fölidézni. Annyira más lett, ami itt történt, annyi mindenről kiderült, hogy nem voltunk hozzá elég jók. Ez nekem azért okozott visszatérő problémákat, a testemből több szervet el kellett távolítani, szoktam is mondani, hogy ha nagyon optimista vagyok, akkor félig még tele vagyok. Meg sok vita is volt. De ha megnézem, hogy szitokszó lett mindaz, amit csináltunk, nem tudom, lehet, nem kellett volna az a kétéltű sem, de így, hogy megérte-e így, ezt most neked nem tudnám megmondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr595859073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fasz se kíváncsi egy álinterjúra.
mert nem kellett volna megelégedni egy M betű lehúzásával a pártnévből. hanem felelősségre kellett volna vonni kőkeményen mindegyiket.
Unalmas álinterjúk helyett inkább verjétek a faszotokat. Az értelme ugyan az,(ti élvezitek) de azt legalább nem látom, még véletlenül sem.
Látom a narancsliget őrszemesei résen vannak.
A gengszterváltás nem a rendszert, csak az elosztást változtatta meg.
Kádár atyánk szocializmusnak nevezett rendszerében azért figyeltek egymásra és másokra az elvtársak, nehogy valakinek túl mélyen merüljön el a keze a mézes bödönben. Az utána jövő generáció nem akarta betartani ezt az önkorlátozó szabályozást ezért kitalálta a gengszterváltást. Az állami (NÉPI) vagyon egy részét "privatizálták", egymás között felosztották (lásd pl Kapolyi elvtárs kapta a villamosenergia importot)a maradékot meg eladták elsősorban piacszerző multiknak.
A NÉP-nek az eladott vagyon után kárpótlási jegyeket osztogattak, amit trükkösen évek során elszedegettek tőlük. A NÉP-i vagyon így vált köddé.
@PAPÓ38: "lásd pl Kapolyi elvtárs kapta a villamosenergia importot"
- Széles a Videotont és az Ikaruszt.
@belekotty: Mások meg kőbányát, szőlőt, székházat.
Mert már 1990-ben a Jobbikot (illetve Jobbik szerűt) kellett volna beszavazni kormánypártként.

A rendszerváltás szempontjából az SZDSZ nagyon gáz volt, de az MDF is.

Jól mutatja ezt, hogy Biszkut 20 évvel később lehetett elítélni, de ez is csak a látszat, mert a többi pár száz nem hogy simán megúszta, de élvezi is a nagy nyugdíját.
@♔batyu♔: az SZDSZ paktum és az SZDSZ-es Göncz hazaáruló Árpád megválasztatása volt az ősbűn.

mára meg legendáriumokat költöttek köré, és olyan faszok éltetik ájpibácsit, akik lófaszt nem tudnak elnöki munkásságáról.

a legjobb volt, amikor 98-ban úgy lökték a mikrofon elé, hogy jelentse be a fidesz győzelmét, mert ájpibácsi csak pislogott, hogy most mi lesz. azt hitte a mocskos féreg, hogy ezt vhogy még vissza lehet csinálni.

meg kell nézni hányszor vétózott a mocsok MSZP-SZDSZ kormány alatt, és hányszor az antall, illetve az orbán alatt.

az elszámoltatást is ájpibácsi vétója szabotálta el.

én emlékszem, hogy akkoriban még a sajátjaik - maksa - is úgy viccelődött vele, hogy "váratlanul egy villámlátogtásra hazánkba érkezett göncz árpád"
De egyáltalán kiazazájpibácsi?
@kosztarovics bácsi: te már nem tudod? szerencsés vagy.

aki még shitpalinál is rosszabb elnök volt.
süti beállítások módosítása