A Milla 10 évre hazavágott mindent

2014.10.22. 08:08 baum

 

20121023-oktober-23-56os-megemlekezesek-demonstracio10.jpgIdén lesz a harmadik évfordulója, hogy a Milla először demonstrált október 23-án. 2011-ben a mozgalom lendületben volt, friss volt, azt lehetett hinni, hogy van terepe egy olyan civil önszerveződésnek, ami alternatívát mutat nem csak a Fidesszel, de a régi, önmagukat baloldalinak meghatározott zombikkal szemben is. Nem volt ez oly rég, így emlékezhetünk, hogy akkoriban a Milla még elhatárolódott a politikusoktól, élesen elutasították, hogy felengedjenek egyet is színpadukra.

Bájos volt ez a civilség, naiv, esetleg idealista? – tehetjük fel a kérdést. Mindenesetre tény, hogy ez a látszólagos tisztaság több tízezer ember mozgatott meg és vitt ki a Szabad Sajtó útjára a Milla október 23-i kormányellenes tüntetésére. Igény volt az újra, csak hát nehéz úgy hardcore pártpolitizálni, ha a szervezet elutasítja magát a pártpolitikát. A Milla viszont ezt tette.

Aztán amikor rájöttek, hogy ez így nem fog menni, nem azt az utat választották, hogy önmagukból létrehoznak egy minden eddigi politikai formációtól eltérő és azt meghaladó érdekérvényesítő mozgalmat, nem az volt, hogy végigvitték volna azt az utat, amit oly bőszen ígérgettek, ehelyett inkább simán beálltak Bajnai Gordon mögé. Abban a pillanatban lehetett tudni, hogy ennek a fasznak a végén bizony Feri áll és mosolyog. Egy évvel később október 23-án már Bajnai mutogatta magát a Milla színpadán. Ezzel meg is roppant a Milla hitelessége, ami ez után történt, az csak bizonyos millás szereplők személyes ambícióiról szólt, és arról, hogy Milla látszólagos tisztasága rehabilitálja a Fideszt kétharmadhoz segítő bukott politikusokat.


A Milla történelmi bűne egyértelműen az volt, hogy rendesen hazavágta legalább 10 évre, hogy itt kinőjön a semmiből, alulról szerveződve egy balos tömegmozgalom. Ezek után jó ideig minden szerveződés gyanús lesz, ereje nem lehet akkora mint a kezdeti Millának.

A Milla első október 23-i tüntetése után három évvel megint mozgolódik valami a mélyben. Az 1956 forradalom évfordulóján megint lesz civilnek mondott tüntetés. Most a Humán Platform hirdetett demonstrációt Tedd magad szabaddá címmel. A recept látszólag ugyanaz, mint ahogy a Milla meghatározta önmagát az elején. Éljük meg a közösségiséget, éljük meg a szabadságot, élesszük fel az emberekben az önrendelkezést, a bátor kiállást, aztán majd meglátjuk. Pártpolitika nuku, semmi buzulás. Érdekes lesz figyelni, hogy mennyire lesz sikeres a dolog, van-e tér a Millán túl, van-e még bizalom a népben az ilyen kezdeményezések iránt.

Természetesen biztos van átfedés a Milla kezdeti tagsága és a Humán Platform által szervezett tüntetés személyi állományában. Ez nem feltétlen baj, a Millát sokan addig csinálták, amíg az be nem kurvult. A kérdés inkább az, hogy elkövetik-e ugyanazokat a hibákat, mint a Milla, és a rettegés foka belül lesz-e olyan nagy, hogy egy idő után csak össze kell fogni a patás Orbán leváltása érdekében azokkal, akik saját hiteltelenségükkel tartják hatalomban a pocakos ramszeszt. Vagy van-e értelme mesterséges falakat húzni a civilség és a politikai cselekvés közé. A közélet alakítása ugyanis akkor is politika, ha nem úgy hívjuk. Felfogja-e ezt valamikor a civil társadalom? Érdemes lenne-e élesen különválasztani akár megnevezésükben is azokat a civil szervezeteket, akik kizárólag szakmai munkát végeznek (VaLyo, Critical Mass, Magyar Kerékpárosklub, zöld mozgalmak) azoktól, amelyek valahol pártpolitikai célokat dédelgetnek? Az biztos, hogy utóbbiaknak el kell jutni odáig, hogy ne bújjanak a civil szó mögé, mert ezzel mérhetetlen károkat okoznak a szakmai civil szervezeteknek.

Ha ez az október 23-i esemény annak szól, hogy első körben önterápiás módon ezeket tegyék helyre a fejükben a szervezők, akkor az nem lenne nagy baj.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr66813595

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.22. 14:44:37

  Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakiknek. Ruter-leolvasó. "Tis...

Trackback: A Milla 10 évre hazavágott mindent 2014.10.22. 09:39:01

A Milla történelmi bűne egyértelműen az volt, hogy rendesen hazavágta legalább 10 évre, hogy itt kinőjön a semmiből, alulról szerveződve egy balos tömegmozgalom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tegnap volt az évfordulói Lánchíd-forradalom, összesen 15 fanatikus balliba részvételével.
a legnagyobb baj a rossz ütemérzék volt, túl hamar léptek színre, túl hamar álltak be bajnai mögé, türelmetlenek voltak. meg persze eleve gerinctelenek, ez a fő ok.
Ne feledjük el a Milla egyik legnagyobb bűnét se:
Az alakuló Új Pólus (Milla+4K!+Szolidaritás) szétrobbantását... Bajnaival.
azt azért hozzátenném, hogy annak a pár tízezernek a legnagyobb fele az szimpla maszop-szadesz zombi volt, akik csak örültek, hogy most végre ők is kimehetnek tüntetni.
Volt bennük lehetőség, de tényleg túl gyorsan elqrvultak.
Mindenki látta, akinek van egy kis esze, hogy ez egy "pilótajáték".
Ne féljetek, van értelme vállalni a véleményeteket! A károgók csak lebeszélni próbálnak.

Nem szégyen kiállni az érdekeidért, hanem cool, modern civil/polgár erény!
Meglepően jó poszt egy liberótól, de ezt a civilezést abba kéne hagyni. A civil szó mára vállalhatatlan lett, és nincs olyan, hogy "csak szakmai". A soros-finanszírozású külföldi ügynökök is civil szervezeteknek hívják magukat, és ebbe már itt mindenki belefáradt. A biciklis gittegyletek meg egyértelműen balosak, sőt ultrabalosak.
nem, a milla, hanem "vezetőjük" Juhász Péter ölte meg a civilséget, az alulról szerveződést.
na, tessék:
index.hu/belfold/2014/10/22/a_kehi_hutlen_kezeles_es_koltsegvetesi_csalas_miatt_feljelenti_az_okotarsat/
Ha csak a fele bebizonyosodik kussolhatnak,a norvégok, az amcsik, s a ballibák itthon és külföldön!
Még hogy "civilek"!
63 tételből 61 problémás! S Móra V-t fogadta Obama! Ekkora hülye, vagy ekkora gazember?
Én még emlékszem, hogy mennyire örültek Bajnainak a baloldalon. Utólag ekézni nem ér.

Azért nem tudtok megszabadulni a hiteltelen baloldali arcoktól, mert pont ezek az arcok közvetítik legjobban a baloldal szellemiségét. Ők a ti görbe tükrötök, nézegessétek hát magatokat benne.
Anno 20.000-en tüntettek az erzsébet-hídnál, most 15-en zárták le a Kossuth-hidat és még őket is elkergették az autósok.

Sic transit gloria mundi.
@kaktusztea:
Kihagytad, hogy az Új Pólus vezető ereje a parlamenti LMP lett volna....

Így nem csak az Új Pólus nem jött létre, de megroppant az LMP is...kivált belőle a későbbi PM és beállt Bajnai mögé!
@hanta boy: igaz, az LMP-t kifelejtettem. Thnx.
Nem, Milla sosem volt. Volt egy féltucat libi, akik fészbukkoltak. Aztán volt egy rendezvény, amire elment sok szoci meg szadesz szavazó. Ennyi. És ezt akkor is pontosan lehetett látni, én minden blogba be is írtam, csak a ballib kommentkórus áradozott.
És azt is pontosan lehetett tudni, hogy ez a féltucat civil miféle, s hová tartozik.
@Szúnyog: akkor is pontosan lehetett tudni.
Valódi, hiteles baloldal kifejlődésének a legnagyobb gátja Gyurcsány Ferenc és neoliberális társulata.
@Szúnyog: Pontosítanék: volt egypár szabadságszerető ember, közösséget szervezett, majd az egészre rátelepedtek egyes pártok, ami az egész összeomlását okozta. Persze el is lehetett volna utasítaniuk a MILLA akkori szervezőinek a neoliberális álbaloldal benyomulását.
Érdekel ez valakit?

A kormányzó és ellenzéki nemzeti pártok örülnek, eddig is legfeljebb kiröhögték a "Millát". A libatolvaj kapott melót Párizsban, a drogos ingyen szívott pár hónapig, a rendőrnyugger pedig képviselő lehetett. Naiv fiatalokban hónapokig, évekig tartotta a reményt, amíg rá nem jöttek, hogy átbaszták őket is a bolsik (egész olcsó tanulópénzért).

Majd lesz másik, ha kifutott ez az egyetemi korosztály. 3-5 év, és kezdhetik elölről.
Jó ötlet egyébként norvég állami csöcsről új "NGO"-t csinálni.
@Anselmo:

Igen, a libatolvaj volt a Remény, így hívták. A független válságkezelő szakértő, akinek semmi köze a Böszméhez, elmúltnyolcévhez annak ellenére, hogy 5 éven át kormánytag volt, 3 különböző pozícióban, nem is akármilyenekben.

Az sem volt gyanús, hogy az obskúrus, de mégis szalonképesnek tűnő Oszkót lecserélte egy kábítószeres anarchistára és egy ostoba rendőrnyuggerre.
a civilség eleve faszság

semmi baj a pártokkal azért találták ki őket hogy politizáljanak.

a civilség meg a demokrataság cinikus hazudozás már a névben is, minek ezt mondani amikor ez alap, bazeg
A Milla bűne, hogy nem tudta elképzelni magáról, hogy amit akar, azt akár el is érheti. Mikor elővették Bajnait, másnap már 14%-ra mérték őket.

Na erre nem volt tervük.
DROGOS JUHÁSZT VISZONYÍT BENYOMTÁK A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉSBEH. VAJHHH...MILLEN DÖN TÉSEKET HOZHAT EGY ILYEN VELEJÉIG DROGOS FASZ ?????
Lázár: reformok és elbocsátások várhatóak a közszférában

JAHHH......LÁZÁR JANCSIKÁT KIBASSZÁK BIRKAPÁSZTORNAK A HORTO....BÁGYRAHHHHH.......AHOL ELSÍRHATTYA, HOGY ÍGY NEM TUD MAJD GYERMEKÉNEK 100 EZER SVÁJCI FRANKOT MINDEN HÚNAPBAN A BANKBA TENNI, HOGY JÓ PARTY LEHESSEN A KAPARJ-KURTA GYEREKÉBŐL .....:)
A Milla csak egy opportunista próbálkozás volt. Valójában sosem léteztek!
@bölcsészmérnök: Addig mindenki nagyon aktív volt, amíg kellett nyomni 1-2 "lájkot". Aztán, amikor csinálni is kellett volna valamit, kiderült, hogy 300-an sincsenek.
Nyilvánvaló hogy minden korményelelenes független civil mozgalmat a baloldal szervez. Ezért nem járok tüntetni, inkább uralkodjon a Fidesz.
Ha alakul egy civil mozgalom, az idővel úgyis elkurvul, és beáll a baloldal mögé, kivéve a Jobbikot.
Ebből következik, hogy egyedül a jobbik az egyetlen valós demokratikus alternatíva a Fidesz ellen.
@gizmo26: Ha esetleg nem minden kormányellenes civil mozgalmat a baloldal szervez, akkor arra rátelepszik és súlyánál fogva agyonnyomja azt.
@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: Sokan szerették volna hinni, hogy majd a Milla...
pedig a Milla csak a fészbúkon létezett.
Amikor a Kossuth térieket verték szét a rendőrök nem szóltatok mert azok nem voltak civilek csak hugyosforradalmárcsőcselék
Amikor a Magyar Gárdát betiltották akkor nem szóltatok mert azok nem voltak civilek csak jobbiknácicsőcselék

Úgyhogy amikor a norvég-soros pénzen kitömött libsiszervezeteket szekálják... naszóval, utánatok sem sír senki.
@bölcsészmérnök:

Persze, csak a nagyképű név mellé még lájkból se sikerült egymilliót összegyűjteni. Ott meg végképp megállt a tudomány, hogy hogyan konvertálják a lájkokat valami használhatóra:

cdn.twentytwowords.com/wp-content/uploads/Delivering-Facebook-Likes-685x379.jpg?e5844b

Így hát lett belőle nagyszabású alternatív köztársasági elnöki választás, ahol a Moslékfőző Mestör majdnem ki tudta ütni az ózdi proligyereket:

alternativelnok.blog.hu/2012/03/08/bartos_dopeman (első komment ajánlott)

Ez volt az a civil alternatíva amit a "milla" képes volt nyújtani, előre Dopemannel az alpári, suttyó Magyarországért! Majdnem akkora öntökönszúrás, mint Falus Ferenc.

Versenypiaci alapon semmi szükség nem volt a millára, sem az összes köré felépült gittegyletre.

Mindeközben a lenézett, buta náci jobbik meg növekedni tudott, magyarul ha a teljes alternatívkodó-civilkedő liberálist egymás tetejére állítjuk, akkor sem érnek fel Vona Gábor szintjére. Nem mintha magas színvonalon lenne, inkább csak annyi hogy ők nem csináltak magukból hülyét minden héten, addig az együtt-pm meg most is 10 emberrel akar hidat foglalni :)
Vajon Juhász Péter tudta hogy ez lesz, amikor felkérte a mozgalom arcának a Bajnait, vagy csupán egy naív idióta volt, akit jól csőbe húzott a baloldal?
Na most, van a drogos politikus elitünk, van kövér politikus elitünk, van idős politikus elitünk és van szabadlábon lévő köztörvényes politikus elitünk.
És vagyok én, aki lehugyozza a sírjukat és csinálja tovább a dolgát.
@Baloldali érték: A Moslékfőző Mestör konkrétan kiütötte a Proligyereket az internetes szavazáson (aki nem ózdi, mert az a Majka)
De a Milla már akkor megmutatta a szavazóit magasból lesz*ró antidemokratikus arcát, mert felülbírálta az internetes szavazás, és önkényesen kinevezte a 8keres bazmegelős műgengsztert, akinek a legemlékezetesebb húzása az Orbánfej-rugdosás volt.
@reduur: Ha már politikusok sírja...
Ugye nem te loptad el Kádár koponyáját?
@gizmo26:
Nem én voltam felügyelő úr. Nyomozz tovább!

Amit akartam még: Több ezer politikusi és/vagy drogos vénával megáldott ember tűnt fel a rendszerváltás óta, de egy se mondta:
Bocsi, de nincs nálam a bölcsek köve.
Mindegyiknél ott volt a soronkövetkező választásig! Utána persze elhagyta, de következőn megint nála volt. És a massza hitt neki.
Olvasom a kommenteket és zavarban vagyok.
Nem gondoltam volna, hogy kormánypárti oldalra kerülök az olvasással.Libázás,böszmézés,nyuggerozás van, csak de egy értelmes ötlet sincs.
Mit fogtok csinálni mikor a királyotokat az élő istent elzavarják veletek együtt.
Megfordultok mert másfelől fúj a szél?Ez
a baja a magyarnak mindíg annak a seggét nyalja aki elől megy.Tisztelet a kivételnek.
Orbán leváltása a Jobbik szavazók nélkül esélytelen.

leírom lassan hogy Lendvai Ildikó is megértse:

Or-bán le-vál-tá-sa a Job-bik sza-va-zók nél-kül e-sély-te-len.

---

Amíg ezzel a gondolattal nem barátkozik meg a ballib oldal, addig semmi esélye.

Jó reggelt, a magyar politikai erőtér már 4 éve nem kétpólusú. Azaz a nem a baloldal a kormányváltó erő azon a jogon, hogy ők "szoktak" azok lenni. És nem az SZDSZ a mérleg nyelve azon a jogon, hogy egyébként diktatúra van.

Ha kormányváltást akartok, vagy a Jobbikhoz kell menni, vagy a Jobbik szavazóihoz.

Szarul hangzik? Ízlelgessétek.
Előbb-utóbb le kell nyelni.

Építettetek egy burkot magatok köré ahol a Jobbik léte éveken át el volt hallgatva. Aztán megmondtátok, hogy a Jobbik bár létezik, a szavazói agyatlan nácik mind, ki kell rekeszteni őket, és egyébként is be kéne tiltani az egészet.

Közben nem tűnt fel, hogy a szavazókat elvitte a csúnya-párt-akivel-szóba-sem-állunk. A maradék térfeleteken aztán alakult sok Júdeai népfront, és most ezek küzdenek egymással.

Így aztán lehet mutogatni egymásra, akármeddig. Jó szórakozást.
"...azt lehetett hinni, hogy van terepe egy olyan civil önszerveződésnek, ami alternatívát mutat nem csak a Fidesszel, de a régi, önmagukat baloldalinak meghatározott zombikkal szemben is."

Egy civil szerveződés nem lehet alternatívája a pártoknak. Ha akarja és van benne motiváltság, kinőheti magát párttá, vagy civil marad, és hasznos segítője, kiegészítője lehet a magyar közéletnek, de alternatíva nem.

Ezt sosem tudtátok megérteni.
Eleve rosszul állt hozzá a Milla. Nem akarom megismételni magam azzal kapcsolatban, hogy miért, hát linkkel oldom meg:

valasszunk.blog.hu/2014/10/22/alapitsunk_pragmatikus_partot

és ez a tanulság. Mert ha rosszat tesz, ha jót tesz szidni a kormányt, a többi versenytársat és azt mondani majd velünk máshogy lesz könnyű. Csak az elmúlt 20 évben kiderült, hogy nem működik. Ezek után pedig nagyon nagy baj lenne, ha BÁRMELY politikai szerveződésnél hallgatnánk ugyanerre az üzenetre.
A Milla vezetői kezdettől csak azt akarták, amit utána meg is kaptak. Néhány millát.

Mindenki más át lett verve, csúnyán.
A "baloldal" 2010 óta görgeti maga előtt azt a 10 évet, ami szükségeltetik egy mozgalom semmiből felépítéséhez. A "baloldalt" ugyanis a semmiből kéne újra felépíteni. Természetesen "liberálisok" nélkül. Erre 2010 óta nem akarnak rájönni szerencsétlenek.
@Baloldali érték:
Ebben szerintem igazad van. Azonban ha magam elé képzelek egy szoci (libsi, civil, "bázisdemokrata" vagy a jó ég tudja) - Jobbik koalíciót, attól vagy röhöghetnékem támadna, vagy a víz verne ki.
@bandinyúl:
"Nem gondoltam volna, hogy kormánypárti oldalra kerülök az olvasással."

Kérem szépen, íme a sajtószabadság lábbal tiprása tombolódiktatúrailag. Meglepődik az egyszeri liberális, ha véletlenül kormánypárti oldalra téved:)
@Baloldali érték:
„Építettetek egy burkot magatok köré”

Saját magát zárta karanténba a „demokratikus” ellenzék, amikor mindenkitől elhatárolódva, kizárólag saját magukat tartva demokratának, egyszer csak azt vették észre, hogy körbeér körülöttük a kerítés. Jelenleg úgy néz ki, hogy már nem is lesznek képesek kiszabadulni a saját maguk által létrehozott ideológiai ketrecből.
aki AAKOR nem ismerte fel hogy ez lesz.vagyis ugyis osszeborulnak majd a ballibek...aki nem ÉRTETTE Bajnai Feri csicskasa....aki elhitte a Bajnai mitoszt (fuggetlen.szakértői.képes rá.szakember.ő a megfelelő aki meg tudja verni Orbánt),az egy politikai analfabéta.....
meg is érdemli ezt

ja...ugyanezeknek

a human platform ugyanez....de ha van időtök hülyeségekre...hajra
@bölcsbagoly: A hülyeséged születési rendellenesség vagy jól megfizetnek érte?
@FILTOL: Ha Megyó megverte Orbánt, akkor bármelyik nyócosztályos kocsmatöltelék megverné, aki három összefüggő mondtatot el tud mondani
Orbánt jól megcsinálta egy marketing gépezet - ennyi a diszkrét bája. De ha nem hiába nem óhajt kiállni senkivel sem vitázni. Már rég elszokott attól, hogy vitázzon, mert csak bólogatnak körülötte.
„Orbán leváltása a Jobbik szavazók nélkül esélytelen.”

Ez a baloldal csapdája!
Nincs kiút számukra ebből a helyzetből!
@reduur: Igazábúl teljesen igazuk van, szerintem mindannyian ezt csinálnánk a helyükben. Addig hülyíteni a népet ameddig cska lehet, közben jól feltöteni a külföldi bankszámlánkat, majd mikor már kötik a kötelet az utcákon, az első járattal elhúzni melegebb éghajlatra.

Sőt, én a helyükben - az adófizetők pénzén - vásárolnék egy kormányzati Airbus-t, amivel soron kívül elröppenhetnek a fontosabb fejesek a lincselő tömeg elől.
A MILLA-ból lett "baloldali" "ernyőszervezet" mai ünnepségén a "millió MILLA-s" 0,000025 milliomoda volt jelen. :)))))