Az oktatási tüntetés kockásinges kampánya, megtámogatva a nyilvánosságipartól (itt, meg itt), bizonyítja, hogy ez egy professzionális akció, professzionális médiatámogatással.

Pukli István Bowie-es videója is a médiához értő készítők keze nyomát mutatja, jól aknázza ki a nemrég elhunyt zenész apropóján föléledt Bowie=menőség képletet, ugyanakkor egyszerű és átélhető üzeneteket közvetít, amilyeneket a politika szokott.

A kockásingek „spontaneitásáról” eszünkbe juthat a Wag the Dog című film „shoe tossing” spindoktorilag odagondolt cukisága is.

Eközben az oktatásban általános élmény a válság, csakúgy, mint amikor még én jártam iskolába. A romló teljesítményt bizonyítják a kilencvenes évek óta romló PISA és OECD felmérések, meg az erre adott szokásos pánikválaszok.

Ám a pedagógusok követelései mintha nem kínálnának semmit ennek orvoslására, csupán a hivatásrend korábbi privilégiumait (igazgatói mindenhatóság) állítatnák vissza, „autonómia”címén. Az intézményi autonómia is az egyik oka volt az egyenlőtlen oktatási minőségnek. Az elitként elhíresült helyek behúztak mindent: tanárt, "gyerekanyagot", fejpénzt.

Miközben ez a politika deszegregálni akarta a cigányságot, létrehozta a középosztály exkluzív oktatási gettóit. És ebben azért ez a pedagóguskar és korábbi működési modelljük is részes volt.

A tüntetők profin szerveznek, de a magyar oktatásról távlatos képpel mintha adósak lennének.