Rendszerszemléletű, baloldali feministaként a transzkérdésről
Az utóbbi időben a magyar feminista mozgalmak különböző résztvevői között kiélesedett a diskurzus a transzpolitikák kérdése kapcsán. A vita affektíven terheltté és sok esetben sajnos személyeskedővé vált. Mindehhez, azt gondolom, nagyban hozzájárult az egyébként alapvetően tudományos és vélemény-vita erkölcsi dimenzióba tolása, ami gátolja a szabad és indulatmentes véleménycserét – Mészáros György ezt nevezte liberális diktatúrának.
Weiss Eszter egyik sokat vitatott, bár szerintem nagyon higgadt és jól érthető cikkében például ezt írta: „Őszintén örülök neki, hogy Vay a női ruhák viselésétől jobban érzi magát és élvezni kezdte életét, és azt gondolom, hogy a nagyon szűk nemi szerep-elvárásokkal szemben sokkal jobb lenne, ha mindannyian szabadabban öltözködhetnénk és viselkedhetnénk, akármi is a biológiai nemünk.” Ezeket a sorokat interpretálta (félre) Antoni Rita, mint hogy „Felrója Vay Blankának, hogy az Amnesty honlapján közzétett írásában megemlíti, hogy jól érzi magát női ruhákban.” Kövér László és egy rendszerszemléletű (ha tetszik radikális) feminista összemosása, és egy koherens ellenségképpé formálása jobb esetben a jobb-oldali populista pártokat, rosszabb esetben a sztálinista karaktergyilkosságot idézi egy kollektív „Takarodj a pinámból!” felkiáltással. (Holott leginkább Vay Blanka érvelése illett bele a konzervatív retorikába.) Mindezek miatt a legfontosabb lenne mielőbb azt tisztázni, hogy itt senki sem gyűlöl senkit. A rendszerszemléletű feminizmus nem „transzgyűlölet”. Senki nem vonja meg a tiszteletet a másiktól és senki akarja bántani a másikat. Senki nem akar senkinek rosszat: sem a transznemű embereknek, sem a világnak. Nincsenek jók és gonoszak, csak véleménykülönbségek.
A legutóbb Réz Anna és Reich Orsolya írtak egy nagyon nyugodt hangvételű, elemző és ezáltal előremutató cikket, viszont sajnálatosan ez is – véleményem szerint – félreértésektől terhes. A cikk egyik célja, hogy szisztematikusan leírja a véleménykülönbségeket a feminizmus liberális és radikális ágai között, de sajnos – feltehetően azért mert a liberális hagyomány sajátjaként a hétköznapi, fenomenológiai, megélt szint felől közelít a politikai cselekvés irányába, nem a rendszer felől – azt gondolják, hogy a rendszerszemléletű feminizmus megkülönbözet autentikus és inautentikus vagy hamis identitásokat, és ez utóbbiaknak a radikális feministák szerint nem jár a társadalmi tisztelet. Ez pedig egyszerűen nem igaz. A rendszerszemléletű feminizmus mondása éppen az, hogy mindannyiunk identitása, adott árutermelési rendszer adott politikai-társadalmi erőterében létrejövő konstrukció, tehát autentikus, autentikusabb, igaz vagy hamis identitásoknak semmi értelme. Azt pedig, hogy bárkinek nem kell megadni a tiszteletet, senki nem állította, ez meg egyszerű jóérzés kérdése.
De kezdjük az elején! Mit gondolok én a nőiség szociológiájának és az ebből adódó politikai cselekvésnek, tehát feminizmusnak? A nőiség szociológiája annak a rendszenek az elemzése, ami gyarmatosítja a női testet, mert az árutermelésből adódóan folyamatos munkaerő-reprodukcióra van szüksége. A rendszer alapvetően a (végtelen) tőkefelhalmozásra épül, így folyamatos profitnövekedésre van szüksége a fennmaradáshoz, amihez pedig a fizetetlen munka túlsúlyára van szükség a fizetetthez képest. A nőiség konstrukciói úgy jönnek létre, hogy a reprodukciós kényszer és a hozzákötött fizetetlen reprodukciós munkák kódolva vannak belé. Ezek a rendszerszintű kényszerek meghatározzák a nőiség és női szexualitás konstrukcióit, és ezáltal meghatározzák a maszkulinitás konstrukcióit is, mint a „nem-nőies”-t. Ezért számomra a feminizmus elsődleges objektuma a női, tehát petefészekkel, méhhel és vaginával rendelkező – tehát (munkaerő) reprodukcióra képes test.
Ez TERF? Kicsit nevetségesnek tartom ezt a nyugatról importált szót és mindenképpen pejoratívnak, ami nem visz közelebb egymás megértéséhez. De lássuk, mi a „kirekesztés”! Összemosódik a liberális interpretációban, mit jelent a feminista mozgalom objektumának és szubjektumának lenni, mit jelent a nőiség a mozgalom számára és mit a hétköznapi interakciókban. Mint leírtam, a feminista mozgalom ebből a nézőpontból a reprodukcióra képes női test felszabadítására irányuló mozgalom, és mint arra Weiss Eszter is utal, a tüneti kezelésnek tűnő liberális identitáspolitika helyett a női (reprodukcióra képes) testre vonatkozó politikák egyúttal csökkentenék az azokra nehezedő rendszerszintű elnyomásokat, akik másodlagos kitettjei ennek, mint homoszexuális férfiak vagy transzneműek. A megfelelő személyes névmás problémáját előhozni – Rézék felvetik a kérdést, mennyibe kerül a megfelelő személyes névmással (she-he) utalni valakire – Magyarországon a liberális értelmiség öngyarmatosításának egy vicces példájának tartom, de vegyük ezt alapul. Valóban nem kerül semmibe. Nincs baj ezzel, mint ahogy azzal sem, ha valaki nem érzi magát abba a nembe tartozónak, amibe született. Vagy ha azt szeretné, hogy ne azon a néven szólítsák, amire keresztelték. A baj a személyes tapasztalatra épülő politikai követelésekkel van. A férfiagy-nőiagy esszencializmus egyszerűen legitimálja az elnyomást, és visszaveti a feminista mozgalmat, beilleszkedik egy konzervatív narratívába és elfedi az elnyomás valódi természetét. Nem arról van szó, amit Réz és Reich kiemelnek – megint csak a fenomenológiai szintről levezetve a mondanivalójukat –, hogy lehessen szabadon beszélni a menstruációról vagy a csiklóról, hanem a rendszerről magáról, ami először is egy árutermelési rendszer és amely a menstruáló és csiklóval rendelkező testet gyarmatosítja.
Vay Blanka érvelése, miszerint abból, hogy van, aki már gyermekkorában rájön, hogy valójában más nembe tartozik, mint aminek a környezete tekinti – például egy fiúnak született gyermek már kiskorában is kislány ruhákat szeret hordani vagy lányos játékokkal játszani –, egyértelműen az következik, hogy a transzemberek más nemű testtel és más nemű aggyal születtek, logikailag nem állja meg a helyét. Ha létezne női agy, az evolúciósan alakult volna ki. Az viszont, hogy jelenleg milyen a női ruha vagy játék, csak 10, 20, vagy 50 éve van így. A nőiség nyilván folyamatosan változó társadalmi konstrukció, aminek aktuális formáját egy gyereknek meg kell tanulni. Egy 28 ezer éve kialakult agyszerkezet egyszerűen nem lehet kódolva a rózsaszínre, ami 50 éve a kislányok színe. Ez nem értékvita, hanem logikai. Identitásunk és nemi identitásunk élettörténetünkből fakad, akár már kisgyermekkori élettörténetükből, még akkor is, ha ezt velünk születettnek érezzük. Teljesen természetes, ha az individuum az élettörténetének korai történésinek hatásait az infantilis amnézia miatt eleve veleszületettnek éli meg. De ha valaki erre közpolitikát épít, az igenis legitimálja azt a rendszert, amibe az élettapasztalatunk és identitásunk kialakult: a kapitalista világrendszert és a patriarchátust.
Akkor e szerint a nézet szerint lehet-e feminista, aki transznemű? Mért ne lehetne? Mivel a feminista mozgalom alapvetően nem egy tapasztalaton vagy egy identitáson alapuló csoport, hanem egy kizsákmányoló rendszer kényszerei között a cselekvés lehetőség megtalálására irányuló aktus. Természeten nem akarom alábecsülni a feminista mozgalomban sem a személyes tapasztalat, sem a mozgalom elveivel való identifikáció szerepét. Ugyanakkor az az érvelés, hogy valaki csak adott, autentikus (sic!) nemi vagy szexuális identitással vagy élettapasztalattal lehet a mozgalom része, nem helytálló gondolat, és a rendszerszemléletű feminizmus félreértése. Rézék írják: „Amikor a radikális feministák úgy gondolják, hogy a patriarchális rend által ránk kényszerített sztereotípiák nem képezik az identitásunk részét, akkor úgy tesznek, mintha a genderabolíció már bekövetkezett volna.” Senki nem állította, hogy a rendszerszemléletű feministák identitása nem a patriarchális rend erőviszonyain belül konstruálódik. A kapitalista világrendszer egy globális árutermelési rendszer, és nem úgy működik, hogy egyik szobában van patriarchátus, a másikban meg nincs, így van, akinek az élettapasztalata és ezáltal az identitása a patriarchátuson kívül konstruálódott, és csak ezek lehetnek feministák. Még egyszer: nincs autentikus és inautentikus identitás. Pont arról van szó, hogy a feminizmus célja a rendszerre való reflexió, a cselekvési tér megtalálása. Ezt pedig bárki hozzájárulhat nemtől, identitástól és szexuális orientációtól relatíve függetlenül.
Cikkük tétjeként Réz és Reich végigveszik a konkrét politikai cselekvésre vonatkozó kérdéseket, mint például a női és férfi WC-k használatának kérdését vagy, hogy például a nemátalakító műtétet fizesse-e a TB. Oroszországban legalizálták a háztartáson belüli erőszakot, Lengyelországban a munkaerőhiány miatt kétségbeejtő módon az egyház és az állam karöltve próbálják gyakorlatilag megszüntetni a nők reprodukciós jogait. Magyarországon tavaly több mint ötven nő halt meg háztartási erőszak következtében, és több száz szexuális bűncselekmény miatt indult ügyben hirdettek ítéletet. Az erre reagáló közpolitikáknak pedig nyoma sincs. Nem vitatkozom Rézékkel, de meg kell kérdeznem, most Közép-Kelet-Európában reális, időszerű felvetés a közös WC kérdése? És nincs köztünk ideológiai vita: fizesse a nemátalakító műtétet a TB! De ma a rendszer kelet-európai helyiértékén a mozgalom elsődleges tétje az életmentés, az egyre szűkülő strukturális cselekvési térben a reprodukcióra képes test védelme a konkrét fizikai erőszaktól. A tétek importálása a világrendszer más, centrum-jellegű helyiértékeiről csak a „nyugatosság” középosztálybeli illúziójának fenntartásához járul hozzá és csak visszavetni tudja a magyar feminista mozgalmat.
Csányi Gergely
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vannak nemi beteg emberek, ez tény, de ők szimplán betegek. Identitásképző tényezőnek tekinteni egy betegséget abszurdum, az ezt elfogadó társadalom pedig öngyilkos társadalom.
A beteg társadalmak egyetlen gyógyszere az atomfegyverrel való megszórás. Nincs más út számukra a kipustzuláson kívül.
Igen, pont úgy, ahogy pl. a fekete afrikai rabszolgák testébe is "kódolva" volt a fizetetlen munka az amerikai ültetvényeken, ami az uralkodó osztály és hatalmi intézményeik felőli kényszert jelenti, nem pedig rendszer általi determinizmust (értsd: a feketék rossz időben voltak rossz helyen). A kapitalizmusban kezdetektől fogva létezik a bérmunka mellett fizetetlen termelő tevékenység, a neoliberalizmus éppen ennek a kiterjesztéséről szól. A második vonalas feminizmus egyik vívmánya volt, hogy rabszolgákból bérmunkásokká tette a nők egy részét, és ennek az emancipatórikus narratívának a történelmi teleológiáját kérőjelezi meg a transszexuálisok puszta léte, hiszen világosan rámutat, hogy nőnek lenni a kapitalizmusban nem elsősorban petefészek kérdése (az ültetvényen dolgozó férfi rabszolgának is több köze volt a kapitalizmusba "kódolt" nőfogalomhoz, mint pl. Hillary Clintonnak).
"a feminista mozgalom ebből a nézőpontból a reprodukcióra képes női test felszabadítására irányuló mozgalom"
Hogy milyen képességeket tulajdonít valaki egy testnek, az politikai döntés. A női test pl. nem csak "reprodukcióra képes," de a reprodukció megtagadására is. Ennek említése nélkül kicsit ijesztő a konklúzió:
"ma a rendszer kelet-európai helyiértékén a mozgalom elsődleges tétje az életmentés, az egyre szűkülő strukturális cselekvési térben a reprodukcióra képes test védelme a konkrét fizikai erőszaktól."
Tehát az autonómiára és ellenállásra képtelen, ám reprodukcióra képes női testeket kell megvédeni az erőszaktól. Klasszikus férfisovén képzelgés. Különösen undorító, ahogy a szerző néhány extrém példa karikírozásával tulajdonképpen a női önrendelkezést egy nyugatmajmoló középosztály illúziónak tartja, aminek szerinte nincs helye a világrendszer perifériáján. Nálunk a szülőképes női rabszolgatest feletti férfias őrködés a világrendszer által kijelölt feladat. Ez persze nem esszencializmus, ez a rendszerbe van "kódolva", szóval szofisztikáltabb ideológiai lózung, mint a manapság nem túl jól csengő "identitáspolitika," ami nem más mint a középosztálybeli liberálisok öngyarmatosítása, mint tudjuk. (Ha már valaki öngyarmatosítással jön, nem kéne magyar kontextusban a középosztály szóval dobálózni)
Személyes tapasztalatomat fűzném még hozzá: van egy cross dresser férfi barátom, 14 éves kora óta ismerem. Az ő fejében a NŐ, a klasszikus patriarchális ideálként létezik, imádja Marylin Monroe-t, Gábor Zsazsát...stb. Viszont, ha egy valódi nő nem felel meg ennek az ideálnak, akkor titokban lenézi.
Bejegyzéshez: az agyam kirohadt ettől a baromságtól amiről írsz. Annyira elmebetegek vagytok már észre sem veszitek. Komolyan ez ma a probléma?
Réz Anna és Reich Orsolya'
- zsidók nagyon rágyógyultak a transzbuzeránsokra, hiába, progresszív fajta
Magyarok, vazze, egy szimpla buszozás közben megállapítható, hogy minden második budapesti buszmegállóban bagózik valaki!!!!
Holott egyértelműen tilos!
Együtt a kinézetizmus ellen!
Kedves Hozzászóló,
a Szerző bizonyára helyenként pontatlanul vagy nehezen érthetően fogalmazott, amit sajnál. De a hozzászólásból az látszik, hogy a Hozzászólónak eleve vannak félreértései a társadalomtudományos fogalmakkal. Helyenként önellentmondásba ütközik, helyenként ugyanazt írja le amit – jól, vagy rosszul – de a Szerző is megpróbált kifejezni.
„Igen, pont úgy, ahogy pl. a fekete afrikai rabszolgák testébe is "kódolva" volt a fizetetlen munka az amerikai ültetvényeken, ami az uralkodó osztály és hatalmi intézményeik felőli kényszert jelenti, nem pedig rendszer általi determinizmust (értsd: a feketék rossz időben voltak rossz helyen).”
A Szerző semmi olyat nem állított, hogy bárkinek a testébe lenne kódolva valami. Az uralkodó osztály és az intézményei pedig a rendszer részei. Hogy az uralkodó osztály meg tudja tartani uralkodó pozícióját profitra van szüksége ehhez pedig a fizetetlen munka túlsúlyára a fizetetthez képest. Ez különböző történelmi korszakokban különböző kizsákmányolásokat jelentett melynek részese példádul az intézményrendszer vagy a legitimizációs ideológia. Még egyszer a „rendszer” szó itt a 16. századtól kialakuló globális termelési rendszert jelenti. (A Szerző elolvasásra javasolja: Wallerstein: bevezetés a világrendszer-elméletbe.)
„A kapitalizmusban kezdetektől fogva létezik a bérmunka mellett fizetetlen termelő tevékenység”
Való igaz, a marxi kizsákmányoláson kívül a kapitalizmusban végig jelen van a reprodukciós munka, a természet, és (leginkább a gyarmatbirodalmak felbomlásáig) a rabszolgamunka kizsákmányolása. A Szerző is ezt akarta leírni.
„A második vonalas feminizmus egyik vívmánya volt, hogy rabszolgákból bérmunkásokká tette a nők egy részét”
A szerző arra szeretett volna rámutatni, hogy a társadalmi konstrukciók szintjén ez a „rabszolga munka” hozzákötődik a nőiség fogalmához a feminizmus második hulláma után is. Ha a Hozzászóló szerint a Szerző példái extrémek, jó példa erre amikor apa azt mondja a kis Józsinak, hogy „Segítünk anyának elmosogatni”. Ez kifejezni, hogy a reprodukciós munka (mely a rendszer fennmaradásához szükséges) a hétköznapi diksurzusokban is a nőiséghez kötődnek, a férfi csak „segít” benne.
„a transszexuálisok puszta léte, hiszen világosan rámutat, hogy nőnek lenni a kapitalizmusban nem elsősorban petefészek kérdése”
A transzeszexuálisok társadalmi elutasítottsága rámutat, hogy nőnek lenni a kapitalizmusban petefészek kérdése.
„(az ültetvényen dolgozó férfi rabszolgának is több köze volt a kapitalizmusba "kódolt" nőfogalomhoz, mint pl. Hillary Clintonnak).”
Egyetértünk. Csak a világ(rendszer) legtöbb részén ez bizonyos értelemben még mindig így van. De még a történelem jobbik felén is a mosogatás és a bevásárlás „női munka”, „szülni” pedig a „nőiség beteljesedése”.
„Hogy milyen képességeket tulajdonít valaki egy testnek, az politikai döntés. A női test pl. nem csak "reprodukcióra képes," de a reprodukció megtagadására is. Ennek említése nélkül kicsit ijesztő a konklúzió:
"ma a rendszer kelet-európai helyiértékén a mozgalom elsődleges tétje az életmentés, az egyre szűkülő strukturális cselekvési térben a reprodukcióra képes test védelme a konkrét fizikai erőszaktól."”
Ugye a Hozzászóló egyetért, hogy egy politikai döntéstől egy férfi nem fog tudni szülni? A képesség nem politikai döntés, hanem petefészek-méh-vagina kérdése. A reprodukció megtagadására való képessége viszont véges. A hétköznapi interakciókban (mikor lesz már gyereked?), a médiában (női princípium beteljesítése) és az intézményrendszerben (abortusz tabletta nem engedélyezése) és a morál ideológiákban (orvos megtagadja az abortuszt) illetve helyenként a törvényi szabályozásban (mint a Hozzászóló által extrémnek vélt lengyel példa) be van szűkítva a reprodukció megtagadásának lehetősége. A Szerző nem állította, hogy a reprodukció megtagadásának tere nulla, hanem azt, hogy egy rendszerlogika miatt szűk.
„Tehát az autonómiára és ellenállásra képtelen, ám reprodukcióra képes női testeket kell megvédeni az erőszaktól. Klasszikus férfisovén képzelgés. Különösen undorító, ahogy a szerző néhány extrém példa karikírozásával tulajdonképpen a női önrendelkezést egy nyugatmajmoló középosztály illúziónak tartja, aminek szerinte nincs helye a világrendszer perifériáján.”
Ilyen különösen undorító dolgokat a szerző nem állított. A szerző azt állította, hogy a rendszer logikának alávetett intézményrendszer, politika és ideológia beszűkíti az autonómia és az ellenállás terét és a feminista mozgalom feladata ennek a cselekvési térnek a kitágítása.
Az illúzió szóval arra utalt, hogy a fél-periférián a feminista mozgalom legfontosabb feladatai itt és most nem a nem-átalakító műtéten való gondolkozás, de nem azt állította, hogy „nincs helye” hanem hogy sajnos ennél vannak súlyosabb és sürgetőbb problémák. Azt, hogy a Szerző női önrendelkezést tartja nyugatmajmoló illúziónak, nem tudja elképzelni a Hozzászóló honnan vette és nem is érti egészen a kifejezést.
„Nálunk a szülőképes női rabszolgatest feletti férfias őrködés a világrendszer által kijelölt feladat.”
Nem férfias. A feminizmus a Szerző számára elsősorban a rendszer elemzése és kritikája, ez nincs nemhez kötve.
Egyébként a Szerző elolvasásra ajánlja: ’Maria Mies: Patriarchy and accumulation on a world scale’ és ’Silvia Federici: Caliban and the witch’ című műveit. Minden bizonnyal mindketten sokkal jobban és érthetőbben fogalmaznak a Szerzőnél, aki csak szerény képességeivel tud hozzájárulni a téma megvilágításához.
„(Ha már valaki öngyarmatosítással jön, nem kéne magyar kontextusban a középosztály szóval dobálózni)”
Ha a Hozzászóló ezzel arra szeretne utalni, hogy Magyarországon nincs középosztály minden bizonnyal félreérti az „osztály” szó jelentését. Itt a Szerző ajánlja a Hozzászólónak: ’Éber Márk: Osztályszerkezet Magyarországon. A világrendszer elemzés perspektívájából.’
A Szerző által ajánlott összes írás megtalálható az interneten.
Barátsággal,
a Szerző
Kedves Hozzászóló,
itt a diskurzus a liberális és baloldali rendszerkritikus nézetek között zajlik, a magyar általános közbeszédben jobbnak hívott narratíva, tehát az európai konzervativizmus nagyrészt elutasítja az erről szóló párbeszédet. Olyan rendszerkritika mely nem akarja megváltoztatni a rendszert, nem létezik, mert kritikai elméletnek azt hívjuk, ami rendelkezik valamely (általában normatív) kritikai bázissal, tehát valamilyen célra irányul. Minden más maximum rendszerelemzés. A liberális világszemlélet adottnak veszi a rendszert és annak egyes egyenlőtlenségeit, diszkrepanciáit próbálja javítani. A baloldali rendszerkritika a rendszert nem veszi adottnak hanem azt kritizálja és abból indul ki hogy az egyenlőtlenség maga a rendszer, nem annak diszkrepanciája, hiszen ez egy egyenlőtlenségekre épülő rendszer. A hétköznapi tapasztalat nem lényegtelen, egyszerűen az nem elég a rendszer megértéséhez. A hétköznapi tapasztalat, mint ami maga is a rendszer terméke, nem alkalmas rendszerelemzésre. Ez nem azt jelenti, hogy politikai célként nem fontos.
Az autentikus és inautentikus relációs fogalmak így nem lehet egy valami autentikus míg minden más se nem autentikus se nem inautentikus. De azért a Szerző érteni véli a Hozzászóló frappáns kritikáját és értékeli is azt. Ugyanakkor mintha a Hozzászóló azt vetné a Szerző szemére, hogy egyetért saját magával.
„Ez kb. olyan, mintha valaki 100 éve azt mondta volna a magyar munkásmozgalomnak, hogy nem kéne itt nyugati ideológiákat (marxizmus) majmolni, hiszen Magyarország agrár-feudális ország, a munkásoknak tudniuk kéne, hol a helyük.„ – Írja a Hozzászóló, de a szerző szerint ez inkább olyan mintha egy feudális ország parasztsága arra vesztegetné, az energiáit, hogy arról vitatkozik, hogy hogyan kell megválasztani a szakszervezet elnökét, úgy hogy se kapitalista berendezkedés, se szakszervezet és nem is áll úgy a helyzet, hogy lesz bármi ilyesmi 50 éven belül. A szerző egy konkrét szakpolitikai problémára írta, hogy időszerűtlen 2017-ben Magyarországon úgy csinálni mintha aktuális probléma lenne.
Az esély arra, hogy kelet-európai térben létrejöjjön komoly változás a szerző szerint valóban csekély, de ez nem a szerző politikai állásfoglalása, vagy cinizmusa, hanem (helyes vagy helytelen) tudományos nézőpontja. De egyébként a Szerzőben van akarat a változtatásra ám a módját – legalábbis egyelőre – nem látja.
A cikk konklúziója szerintem, pont az, hogy a transznemű embereknek is ott van a rendszerkritikus feminizmus, a nyugati tétek importálása helyett. Tudom, ez kevésbé optimista.
Azoknak akik a térségben háztartási erőszakban halnak meg vagy csak majdnem a térségben vagy kénytelenek illegálisan abortuszt végeztetni – és sokan vannak ilyenek – a tét valóban a túlélés, de a Szerző nem azt akarta állítani, hogy ez végső tét, hanem, hogy minden más (jövőbeli) tét előfeltétele.