„Antifasiszta mozgalom: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló tömegmozgalom, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a nemzetközi munkásosztály és annak kommunista pártjai.”

Új Magyar Lexikon, 1959

Van közéletünknek egy méltatlanul keveset támadott, de rendkívül kártékony jelensége: az antifasizmus. 

„A múltat végképp eltörölni” 

Furán hangzik, de az antifasizmus hitelesen indult: akkor született, amikor az olasz utcákon tombolt a harc a fasiszta mozgalom paramilitárisai és a parasztok és a szocdemek különböző szervezetei között. A „fasiszta” akkoriban egy konkrét politikai szervezet neve volt, ami csak egy volt Olaszország különböző pártjai közül. Az antifasizmus pár hiteles éve gyorsan elröpült, Mussolini 1922-ben megragadta a hatalmat és felszámolt minden ellenállást.

A kifejezés viszont rohadt jó volt, érezték ezt a kommunisták, kár lett volna veszni hagyni. Külön kapóra jött, hogy Mussolini nem törekedett kerek ideológia megalkotására, így az antifasizmusba nagyon sok mindent bele lehetett magyarázni. 

A Komintern így meghirdette az antifasiszta harcot… a szociáldemokraták ellen, akiket szociálfasisztáknak keresztelt el a kommunista propaganda. A logika az volt, hogy a fasizmus a polgári társadalom legfelsőbb foka, mindenki aki a polgári világot képviseli, az fasiszta, tehát a szociáldemokraták fasiszták. 

A mai magyar antifasiszták nem nagyon feszegetik, hogyan folytatott a Német Kommunista Párt 10 éven át heroikus antifasiszta harcot a Német Szociáldemokrata Párt ellen. Ennek a stratégiának az lett az eredménye, hogy a hatalom egy kis bajszos ember kezébe került, aki gyorsan véget is vetett az egész vircsaftnak.

„Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát” 

Érezte a másik bajszos ember Moszkvában, hogy itt valami nagyon nem jött be, így új irányt szabott az antifasizmusnak: egybe kell terelni a kommunista és a demokrata tábort az égisze alatt. 

Ennek ráadásul az a haszna, hogyha a kommunizmus a demokrácia oldalán áll, akkor nem fogják nagyon feszegetni a Szovjetúnióban zajló brutális tisztogatásokat és népirtásokat. (A harmincas években vagyunk, amikor a nácik még nem követtek el népirtásokat.)

Így felvirradt az antifasizmus dicsőséges évtizede. 1935-től 1945-ig ez volt a jelszó, előbb a francia választásokon, aztán a spanyol polgárháborúban, végül a II. Világháborúban. Valódi harc volt ez, olyan mozgalmakkal és országokkal szemben, akik fasisztának vallották magukat.

„A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll!”

Aztán a II. Világháború véget ért, Mussolini és Hitler meghalt, pártjaikat betiltották. Nem volt ki ellen harcolni. A fasizmus 60 éve nem létezik programként, ideológiaként, mozgalomként.  Ha az antifasizmus élni akar, új szerepet kell találnia. És egyeseknek az volt az érdekük, hogy életben maradjon.

Az antifasiszták szerint a fasizmus olyan lett, mint Szauron szelleme. Bármikor visszatérhet, hogy felüsse a fejét. Az antifasiszta dolga, hogy őrt álljon.

Mivel nincsenek fasiszták, az antifasiszta dönti el, ki a fasiszta. Ahogy a náci dönti el, ki a zsidó. Az antifasiszta dolga, hogy figyelje az embereket, kinek a szemében tűnik fel a Gonosz. És velőtrázó sikollyal tudassa a társadalommal, ha meglátta.

Régen az antifasisztának az volt a dolga, hogy egy tömegeket vonzó ideológiával szemben kampányoljon, illetve fegyverrel harcoljon. Egykor antifasisztának lenni – minden sztálini machináció ellenére – bátor dolog volt.

Antifasisztának lenni 60 éve kényelmes dolog. Olyan, mint papnak lenni az inkvizícióban.

„A lángot szítsuk, rajta, rajta!”

Sztálin antifasizmusa arról szólt, hogy egybe terelje a demokratákat és a kommunistákat. A magyar harmadik köztársaság antifasizmusának hasonló értelme van.

A kilencvenes évek elején a szerepe az volt, hogy az állampárt utódját egybeterelje egykori illegális ellenzékével. Persze, persze, csúnya dolog volt ez a 40 év diktatúra, meg egy forradalom leverése, de ha hivatásos antifasisztáink szólnak, hogy az MDF értelmisége között felütötte a fejét a Gonosz, amellett messze eltörpül 40 évnyi diktatúra kínkeserves mindennapi tapasztalata. Mert hát ki vitathatná el a morális alapot a diktatúra üzemeltetőivel való összefogásra, ha egyszer a népnemzetiek között megjelent a Fasizmus Szelleme. 

A kétezres évek antifasizmusa arra szolgál, hogy összeterelje a csillogó szemű humanista lányokat és zöldeket a korrupt politikusokkal és értelmiségi holdudvarukkal. 

Mert ki gondolná józan ésszel, hogy a közbiztonság romlása miatt bakancsot húzott  pocakos vízvezetékszerelő veszélyesebb a demokráciára egy milliárdos miniszterelnöknél, aki szisztematikusan bevonta a titkosszolgálatokat és a rendőrséget a politikai játszmáiba?

De ha az antifasiszták leszólnak, hogy abban a pocakos kisemberben bizony ott lakik a Fasizmus Szelleme, akkor mindjárt más.

Akkor már a rendőrterrorhoz gratuláló miniszterelnök is elfogadható lesz. Hát mégiscsak apróság a Budapest utcáin válogatás nélkül tomboló karhatalom, ahhoz képest, hogy azt a borsodi kisembert megszállta a Gonosz. Akkor minden demokratának a demokrácia megrendítői mellett van a helye. És ha ezt nem így látod, akkor téged is megszállt a Gonosz.

A fasizmus bárkiben ott lappanghat. Bárkiben felütheti a fejét. Benned is. Talán te leszel a következő? Jobb, ha nem kritizálsz egy antifasisztát.