Antifasizmus sucks

2009.10.07. 12:00 istvanffy

„Antifasiszta mozgalom: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló tömegmozgalom, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a nemzetközi munkásosztály és annak kommunista pártjai.”

Új Magyar Lexikon, 1959


Van közéletünknek egy méltatlanul keveset támadott, de rendkívül kártékony jelensége: az antifasizmus. 

 

„A múltat végképp eltörölni” 

 

Furán hangzik, de az antifasizmus hitelesen indult: akkor született, amikor az olasz utcákon tombolt a harc a fasiszta mozgalom paramilitárisai és a parasztok és a szocdemek különböző szervezetei között. A „fasiszta” akkoriban egy konkrét politikai szervezet neve volt, ami csak egy volt Olaszország különböző pártjai közül. Az antifasizmus pár hiteles éve gyorsan elröpült, Mussolini 1922-ben megragadta a hatalmat és felszámolt minden ellenállást.

 

A kifejezés viszont rohadt jó volt, érezték ezt a kommunisták, kár lett volna veszni hagyni. Külön kapóra jött, hogy Mussolini nem törekedett kerek ideológia megalkotására, így az antifasizmusba nagyon sok mindent bele lehetett magyarázni. 

 

A Komintern így meghirdette az antifasiszta harcot… a szociáldemokraták ellen, akiket szociálfasisztáknak keresztelt el a kommunista propaganda. A logika az volt, hogy a fasizmus a polgári társadalom legfelsőbb foka, mindenki aki a polgári világot képviseli, az fasiszta, tehát a szociáldemokraták fasiszták. 

 

A mai magyar antifasiszták nem nagyon feszegetik, hogyan folytatott a Német Kommunista Párt 10 éven át heroikus antifasiszta harcot a Német Szociáldemokrata Párt ellen. Ennek a stratégiának az lett az eredménye, hogy a hatalom egy kis bajszos ember kezébe került, aki gyorsan véget is vetett az egész vircsaftnak.

  

„Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát” 

 

Érezte a másik bajszos ember Moszkvában, hogy itt valami nagyon nem jött be, így új irányt szabott az antifasizmusnak: egybe kell terelni a kommunista és a demokrata tábort az égisze alatt. 

 

Ennek ráadásul az a haszna, hogyha a kommunizmus a demokrácia oldalán áll, akkor nem fogják nagyon feszegetni a Szovjetúnióban zajló brutális tisztogatásokat és népirtásokat. (A harmincas években vagyunk, amikor a nácik még nem követtek el népirtásokat.)

Így felvirradt az antifasizmus dicsőséges évtizede. 1935-től 1945-ig ez volt a jelszó, előbb a francia választásokon, aztán a spanyol polgárháborúban, végül a II. Világháborúban. Valódi harc volt ez, olyan mozgalmakkal és országokkal szemben, akik fasisztának vallották magukat.

 

„A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll!”

 

Aztán a II. Világháború véget ért, Mussolini és Hitler meghalt, pártjaikat betiltották. Nem volt ki ellen harcolni. A fasizmus 60 éve nem létezik programként, ideológiaként, mozgalomként.  Ha az antifasizmus élni akar, új szerepet kell találnia. És egyeseknek az volt az érdekük, hogy életben maradjon.

Az antifasiszták szerint a fasizmus olyan lett, mint Szauron szelleme. Bármikor visszatérhet, hogy felüsse a fejét. Az antifasiszta dolga, hogy őrt álljon.

 

Mivel nincsenek fasiszták, az antifasiszta dönti el, ki a fasiszta. Ahogy a náci dönti el, ki a zsidó. Az antifasiszta dolga, hogy figyelje az embereket, kinek a szemében tűnik fel a Gonosz. És velőtrázó sikollyal tudassa a társadalommal, ha meglátta.

Régen az antifasisztának az volt a dolga, hogy egy tömegeket vonzó ideológiával szemben kampányoljon, illetve fegyverrel harcoljon. Egykor antifasisztának lenni – minden sztálini machináció ellenére – bátor dolog volt.

 

Antifasisztának lenni 60 éve kényelmes dolog. Olyan, mint papnak lenni az inkvizícióban.

 

„A lángot szítsuk, rajta, rajta!

 

Sztálin antifasizmusa arról szólt, hogy egybe terelje a demokratákat és a kommunistákat. A magyar harmadik köztársaság antifasizmusának hasonló értelme van.

 

A kilencvenes évek elején a szerepe az volt, hogy az állampárt utódját egybeterelje egykori illegális ellenzékével. Persze, persze, csúnya dolog volt ez a 40 év diktatúra, meg egy forradalom leverése, de ha hivatásos antifasisztáink szólnak, hogy az MDF értelmisége között felütötte a fejét a Gonosz, amellett messze eltörpül 40 évnyi diktatúra kínkeserves mindennapi tapasztalata. Mert hát ki vitathatná el a morális alapot a diktatúra üzemeltetőivel való összefogásra, ha egyszer a népnemzetiek között megjelent a Fasizmus Szelleme. 

 

A kétezres évek antifasizmusa arra szolgál, hogy összeterelje a csillogó szemű humanista lányokat és zöldeket a korrupt politikusokkal és értelmiségi holdudvarukkal. 

 

Mert ki gondolná józan ésszel, hogy a közbiztonság romlása miatt bakancsot húzott  pocakos vízvezetékszerelő veszélyesebb a demokráciára egy milliárdos miniszterelnöknél, aki szisztematikusan bevonta a titkosszolgálatokat és a rendőrséget a politikai játszmáiba?

 

De ha az antifasiszták leszólnak, hogy abban a pocakos kisemberben bizony ott lakik a Fasizmus Szelleme, akkor mindjárt más.

Akkor már a rendőrterrorhoz gratuláló miniszterelnök is elfogadható lesz. Hát mégiscsak apróság a Budapest utcáin válogatás nélkül tomboló karhatalom, ahhoz képest, hogy azt a borsodi kisembert megszállta a Gonosz. Akkor minden demokratának a demokrácia megrendítői mellett van a helye. És ha ezt nem így látod, akkor téged is megszállt a Gonosz.

 

A fasizmus bárkiben ott lappanghat. Bárkiben felütheti a fejét. Benned is. Talán te leszel a következő? Jobb, ha nem kritizálsz egy antifasisztát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr271433179

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: a László 2012.06.08. 19:57:10

A témával  való foglalatoskodás túlzott, hiszen annak súlya és jelentősége a fíling ellenére a nullához konvergál. Gondolom nem kell külön bemutatnom a Lászlót. Publicisztikai és felekezeti múltja predesztinálta jelenleg betöltött szerepére. De nag...

Trackback: 2009.10.07. 14:23:51

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pont ahogy a burkolt kommunistázás is ott lappang ezek között a sorok között.

Jó, hogy nincsenek fasiszták. Így nyugodtan lehet hazaáruló zsidózni, és még a lelked is tiszta marad.
"Akkor már a rendőrterrorhoz gratuláló miniszterelnök is elfogadható lesz"

Mer' ősszel kilőtték a békés járókelők szemét golyószóróval ! Monnyanak le !
Remek poszt. Én is régóta hangoztatom az antifasiszták ugyanolyan alja mint anno a nácik és fasiszták voltak.

Tömegeket felhasználni egyes körök aljas, politikai játékaikhoz, a hatalom megszerzéséhez és vagy megtartásához. Ennyiben ki is merült.
Ez egy egészen pazar poszt
Első?

na, mindegy, a lényeg, hogy a poszt jó - noha a rendőrterrorról írottakkal nem teljesen értek egyet, a Kossuth téri törvénytelen ad hoc húgyoldát pl. hetekig háborítatlanul hagyták őrjöngeni, de ez más kérdés. Az "antifasizmus" kifejezés ma minden jogalap nélküli baromság, és az a célja, hogy a jelenleg fennálló kleptokrácia és álliberális agyhalott PC-ember ezzel némítson el bárkit, aki bármilyen degeneráció, elfajzás vagy társadalomellenesség ellen pisszenni mer. A fasiszta tényleg gyűjtőfogalom, fasiszta az is, aki ellenzi a buzifelvonulást, meg az is, aki ki meri ejteni a száján a cigánybűnözés szót. Nem kell vele foglalkozni, csakúgy, mint az "általánosítás", a "rasszista" és ehhez hasonló kifejezésekkel.
jaj! Megszállt a gonosz! náczyrászistáfásisztáá vagyok!
Igazad van, hivjuk az ilyen melymagyarkodo, eroszakhivo, masik pofajat beverni akarokat egyszeruen csocseleknek. A baloldalnak ugyanis nincs eroszakos sopredeke, igy kaphatnak exkluzivitast.

Szoval: Sopredek es csocselek, ezek tenyleg jobbak, mint a fasiszta vagy naci.
Ritka jó és értelmes megnyilvánulás.
@Rwindx: Igy alakul a magyar pocsolya igazi Szerbia-szeru balkanna, igy emeljuk az aggodo, hiszterikus Gyorgy Petereket (akik tenyleg karosak) a masirozo, eroszakos csocselek szintjere.

Te teljesen (hasonloan a magyar jobboldalhoz) elvesztetted az aranyerzekedet.
Ritka jó és értelmes megnyilvánulás!
Antifákból behozatalra szorulunk. És még rendes fákat is térdből kell venni, azt a 66-ot, hogy hűdeveszélyesnek látszanak. Bezzeg óperenciántúl már 6000 fával szokott összecsaponi 6000 antifa.
A magyar fasisztát viszont nácinak suzokták mondani, hogy nagyobbat is szóljon, meg a stréber nagyobb gomba-nyomdát kapjon. (Tíz gomba-nyomda egy csillag, öt csillag egy pillangó, húsz pillangó egy kispirospont, öt kispiros egy nagypiros, és húsz nagypirosért jár egy ceruzás ötös. )

megj. Nem jártam még itt, tetszett ez a bejegyzés, ám meg vagyok nnyugodva, mert ahol ez a mondat van kiírva:
>>Megjegyzésed csak előzetes moderációt követően fog megjelenni. <<
ott biztos lehetek abban, hogy a szerző liberális.
Hogy jókiffú lesz-e, attól függ. A jókiffiú liberális a személyeskedő, pl zsidózó kommentet benthagyja(hiányában kommentnicket alapít s ír magának egyet) viszont az építőkritikát DŰRŰLLI (ezt nevezik "moderációnak")
A kommunisták 1942-ig a SZU megtámadásáig még barátnak/elvtársnak tekintették a fasisztákat. Pl. Lengyelország felosztásában is partnerek voltak.
Pazar? Enyhe kifejezés. Reszpekt a szerzőnek.
@Agent Cooper: Úgy mondanám, saccolom, kb fél-3/4 fasisztáink vannak. Tapasztalják, hogy mivel lehet fölidegessíjjeni a "komenyista" szomszédot, ha látják, hogy a pirosfehércsíkos zászló mérgeli, felhúznak egyet. Kárpátiára berág? -bömböltetik.

A náci viszont nem feltünősködik. ÉS sohasem az előző szezon jelvényeivel.
összefoglalom a cikk lényegét: az ökör egy négylábú háziállat, ezért nem szabad senkire se mondani aki ember, hogy ökör.
Nagyszerű írás. A másik nagyszerű tárgyilagos cikket meg itt lehet olvasni:
Papp László Tamás: Kötéltánc az etnikai törésvonal fölött
hirszerzo.hu/cikk.koteltanc_az_etnikai_toresvonal_folott_.124211.html

Ennyit a fasisztákról. Most pedig, tisztelt antifasiszta honfitársak, el lehet gondolkozni.
@Agent Cooper: Régen azok voltak a nácik akik gyűlölték a zsidókat, ma meg azok akiket gyűlölnek a zsidók. A fasiszta jelző pedig minden erőlködés ellenére kizárólag az olasz náci mozgalomra korlátozódhat, azok akik másra használják már bőven lejáratták és súlytalanná erodálták a használt kifejezéseiket.

2009 Magyarországán a "fasiszta" jelző pont ugyanannyira könnyedén értelmetlen, enyhe nyelvi fingszag mint a "meleg", a "megélhetési bűnözés" és társai. Háttér nélküli kreálmányok csupán, gazemberek perverz agyszüleményei. A cigány az cigány, nem lesz más ha máshogy nevezik, a buzi pedig nem hőfokjelző melléknév hanem egyszerűen homoszexuális egyén.
@magyar-magyar szótár:

">>Megjegyzésed csak előzetes moderációt követően fog megjelenni. <<
ott biztos lehetek abban, hogy a szerző liberális"

Az nem baj. Az jó. Liberálisnak lenni jó. Csak nem tévesztendő össze a mai SZDSZ-szel és követőivel.

Az előzetes moderáció nem árt. Gondolom, senki se akarja, hogy mocskolódásba fulladjon ez az egész, akármelyik oldalról? Bár sztem itt a BKV óta nulla évet írunk, nincsenek oldalak, csak politikusok vannak és kifosztott emberek.
@baliquez:

"A fasiszta jelző pedig minden erőlködés ellenére kizárólag az olasz náci mozgalomra korlátozódhat, azok akik másra használják már bőven lejáratták és súlytalanná erodálták a használt kifejezéseiket."

mondom én, ez a logika érvényesül: az ökör egy négylábú háziállat, ezért nem szabad senkire se mondani aki ember, hogy ökör.

ezért a fasiszta és a náci sem létezik. a fasiszta olasz ember a náci meg német ugye.
Nagyon jó iromány, teljes egyetértés. Aki meg ebből bujtatott kommunistázást, meg zsidózást szűrt le, az tényleg hülye.
@aachi2:
"ezért a fasiszta és a náci sem létezik. a fasiszta olasz ember a náci meg német ugye."
Amennyiben az ideológia eredeti lényegét nézzük, a náci leginkább valóban német. Ugyanis aligha feltételezhető, hogy vaslaki a germán felsőbbrendűséget tartsa a legfontosabbnak, mondjuk Indiában. Ahogy általánosan elmondható, hogy az állítólagos magyar nácik jó része hungarista. Ami valóban nemzeti szocialista mozgalom, de pl. a fajelmélet alapvetően nem központi szerepű benne. Tehát nem a magyar felsőbbrendűséget hirdeti. Na persze ehhez ismerni kellene az ideológiai hátteret, és itt érhető tetten az igazi szánalmassága a magyar "antifasizmusnak", hogy olyasmi ellen harcol, aminek a pontos ideológiai tartalmával sincs tisztában. Így lett pl. szegény Horthy-ból fasiszta, holott mérhetetlen távolságban álltak nézetei a fasizmusétól.
Nincs előzetes moderáció, korábban sem volt, valami átállítódott. Kiszedtük, boccs mindenkitől.
@Muad\\\'Dib: na látod. parodizálva a gondolatmeneted: ezentúl tehát leszel kedves, és egyik embertársadat se szólítsd marhának vagy ökörnek vagy féregnek, hisz a marha meg az ökör egy kérődző nem pedig ember, a féreg meg pláne fényévekre van az evolúcióban.
@aachi2:
Amennyiben meg kívánnám alkotni a magyarországi antiféreg szövetséget, valóban jogos elvárás lenne a többiek részéről, ha különbséget tudnék tenni egy féreg, valamint egy százlábú között.
@mokkaczuka: Ma nincs eszdéesz, a tegnapi pedig zömmel posztmaóista volt. A valódi liberálisok rég kiestek (kb Kőszeg Feri bácsi volt az utolsó algonkin). Szivességet tesznek a fasszkók a "ballibsizéssel" sok jógyerek gyöngyöt izzadva igyekszik kiprovokálni a bejegyzéséével egy lelibsizést, hogy legalább kontextuálisan hasson liberálisnak. A MASZoP irmagját se tűrte a liberálisnak (a többi "ellenfélen" csak röhögtek, de a MASZoP halálosellenségként csak a liberálisra tekintett)
@Muad\\\'Dib: A százlábú azonban undorítóbb azzal a sok veszélyes micsodával az oldalából.
Mekkora ordas, kártékony, ortopéd butaság! És a sok derék jószág meg tapsikol neki.

„Mivel nincsenek fasiszták[...]”

Hogy az ég nem szakad le. A kuruzischer.beobachterre, akik írnak, azok mik?

És ezzel a kártékony szennyel címplara kerülni, ez mindennek az alja.
@Muad\\\'Dib: látom direkt nem akarod érteni. a fasiszta szó jelentése módosult amióta csakis azokra a bizonyos olasz emberkékre utalt. szitokszó is, pl mint az ökör. széljobbos nácioid ökrökre szokás mondogatni.
De ez egyébként egy kötelező poszt, ezt kb a tv-ben kéne felolvasni, de minden habzószájú rászistázó féregnek el kéne olvasnia. (bár nagy részük olyan hülye, hogy azt se tudná miről van szó, és csak annyi jönne le nekik: "az iró is rááászistááá náááczy fásisztááá")
@Ouroboros:
Kérlek, definiáld a fasizmus fogalmát. Hátha te annak a maroknyi kisebbségnek vagy a tagja, akinek legalább fogalma van mi ellen harcol...
@aachi2:
Így van, az olyan ultranacionalista mozgalmakra, mint a tibeti függetlenségi, valamint az ujgur mozgalom. Őket is nácinak hívod? Hiszen pl. a tibeti ellenállóknak a legnagyobb baja a kínai emberek betelepítésével van. Magyarán faji megkülönböztetést alkalmaznak. Rajta, írd le, hogy nácik...
@magyar-magyar szótár: Kontextuálisan? Na, sokféleképp akartam már liberálisnak tűnni, de így még soha.

Sztem a liberalizmus abban áll, hogy az államnak biztosítania kell az egyén és a magántulajdon szabadságát, s ami azon felül vagyon, az a zsarnokságtól vagyon.
@Muad\\\'Dib: Egyszer leírtam, előkerestem:

Két komponense van a dolognak: az énközpontúság és a hatalom. A kettő talán nem is kettő, hanem egy.

Az énközpontúság ugye az, hogy van egy kis véges éned, megszilárdult vagy éppen megcsontosodott értékrended, és ez a véges én saját magára fenyegetőnek érez mindent, ami nem önmaga része. Mindent, amit a Másik szóval foglalhatunk össze. Ez lehet másik vélemény, másik ízlés, másik vallás, a másik ember autonóm léte maga.

A hatalom az én „védelmének” a végső eszköze. Ha a Másik úgy cselekszik, úgy gondolkodik, úgy érez, ahogy én akarom, akkor már nem is Másik, hanem csak az én nyúlványom, mintha egy végtagom lenne. Ezért elérendő cél a hatalom az énnek.

Ez persze a buddhista bölcseket kivéve mindenkire jellemző. Emberi gyarlóság. A kérdés csak az, hogy fölismered-e annak, és küzdesz ellene, vagy éppen erénynek állítod be és politikai célkitűzést csinálsz belőle. Utóbbi esetben leszel fasiszta.

Ez persze meredek így, és nem látszik, hogy kapcsolódik a politikához. [Pl] ott vannak a melegek. Annyi az egész, hogy más ízlésük, más preferenciájuk van, mint a többségnek. Ez sokak esztétikai érzékét sérti (férfiak esetében pl az enyémet is, de ez magánügy). A fasisztát ennek a másságnak a puszta léte elkeseríti. A saját létét érzi fenyegetve általa. Ilyet hallunk: „a buzik magamutogatása megmérgezi nemzetünket, az erkölcseinket &c.” Kívülről nézve, icipici objektivitással ez abszurdum, de a fasiszta logikája szerint nem: ha egy tőle ennyire látványosan különböző valami szabadon, minden további nélkül létezhet, akkor a saját énsége, saját identitása inog meg. Meg kell tehát támadni, egyénenként és kultúránként különböző eszközökkel.

Persze rögtön kiütközik a föntiek sántasága: a fasiszta soha sem saját magára hivatkozik, hanem a nemzetre, a fajra, a vallásra, az erkölcsre. Ezeket mondjuk az én projekcióinak tekintem: az ember végül is közösségi lény. De a fasiszta közössége nem lehet heterogén, mert különben a fasiszta én nem tudná kivetíteni rá magát, és rögtön Másikként tűnne föl. A föntiekre ez a projekció-hipotézis jól ráillik. Jól megfigyelhető, hogy a kurucoknak a magyar identitás a közösségképzés alapja, ezért igyekeznek minden tőlük eltérő véleménnyel bírótól ezen identitást eltagadni, az elérő véleményt pedig az „antimagyarizmus” szóval összefoglalni. Ha ugyanis a véleménysokszínűség beleférne az általuk kialakított magyarságképbe, rögtön képtelenek lennének az azonosulásra, hiszen a másik vélemény formájában föltűnne a rettegett Másik.

Ez persze csak egy laikus elképzelés, de én így magyaráztam meg magamnak, mindenfajta pszühológiai műveltség hiányában.
@Ouroboros: Azok nácik, hungaristák, efféle fajzat. Ne keverd a cezont a facoddal... :) bocs... :)
@soproni1:

Ùgybizony :)))))

Az a gyalázatos rendőrterror! Hahaha!!! Mindenkit jól legéppuskáztak, sőt aknavetőztek! Hahaha, azt a sok védtelen bokrétát. Hahaha...vagy csak az ilyen kis majom, önegzisztenciával nem rendelkező MuadDib formákat :)))))) a sok hülyegyereket :)))))
1.
"Antifasisztának lenni 60 éve kényelmes dolog.
Olyan, mint papnak lenni az inkvizícióban."

Gondold végig, hogy milyen érzés "Fletóval" tüntetni (ld tarkás vizitje, vagy most a pride-on). Mi a kényelmesebb, ott lenni, vagy otthon lenni? Na ugye.

2.
"A kétezres évek antifasizmusa arra szolgál, hogy összeterelje a csillogó szemű humanista lányokat és zöldeket a korrupt politikusokkal és értelmiségi holdudvarukkal."

Két kérdés: az összeterelési szándék szerinted a csilliógósszeműeknél, vagy korruptéknál létezik? Miként értékeled, ez a stratégia sikeres volt, vagy kudarcot vallott? Kérem indokolja válaszát. :)

3.
Bocs, de írásod vége gyönyörűen rímel az írásoddal támadni kívánt Tamás Gáspár Miklóssal.
Ott azon a képen, amit beszúrtál, TGM épp így kezdte beszédét:

"itt sokan elmondták, hogy mi a baj a fasizmussal. Én most fogok arról néhány szót szólni, hogy mi a baj az antifasizmussal. Azt a látszatot keltjük húsz éve, hogy a fasiszták támadják ezt a társadalmat, az antifasiszták pedig védik. pedig ez a társadalom védhetetlen." (forrás: lmv.hu/node/4261)

Végül hozzátenném, hogy - amennyiben egyetértünk, hogy van kirekesztés és az rossz - szerintem az a lényegi kérdés, hogy mi a teendő. Mert tényleg könnyű ezeket az eseményeket kritizálni, már ne haragudj, de azért ez a blogbejegyzés inkább "általános vélekedés" mint "polgárpukkasztó beszólás". Vagy korrupték "visszaélnek a riogatással", abből arra következtetünk, hogy nincs is a probléma, amit felhasználnak? Ha Fletó azt mondja, ne ugorj a kútba, akkor csakazértis belevetődsz?
@Muad\\\'Dib: 'In this sense, the word fascist is intended to mean "oppressive", "intolerant", "chauvinist", "genocidal", "dictatorial", "racist", or "aggressive" – all concepts that are at least loosely inspired by the ideology of actual fascism. One might accuse an inconveniently placed police roadblock as being a "fascist tactic" or an overly authoritarian teacher as being "a total fascist".' [ http://en.wikipedia.org/wiki/Fascist_(epithet)]

Ez meg a wikipédia. Tudom nem illik hivatkozni, de ha már ott volt.
@Ouroboros: Oké. És akkor mivel magyarázod, hogy a "fasiszta" kizárólag a férfi homokostól van rosszul, a leszbikustól soha? Mert azért ez már Mózes mesterünk idejétől fogva így van.
@Muad\\\'Dib:

a tibeti ellenállóknak a legnagyobb baja hogy nem függetlenek. azt meg nem mondanám hogy aki a függetlenségéért harcol az ultranacionalista.

a magyar fasiszták/nácik viszont függetlenségi harcrol hablatyolnak meg betelepítésekről.
@mokkaczuka: Nácik, hungaristák, tehát fasiszták. Ugyanaz, tök mindegy, hogy milyen partikuláris megnyilvánulása ugyanazon mintának.
kisördög bújkál bennem akkor én még pici fasiszta vagyok?
tökéletes írás, remekül megfogta a mai magyar közállapotokat, és mutatott rá a ballib ostobaságára...
@Ouroboros: ezt azért gondold át még 1x...

meg a társadalom veszélyeztetését is!
@Ouroboros: nagyon jó írást biggyesztettél ide. komolyan. megérdemelne egy hasonló bejegyzést vagy akár egy megjelenést is egy újságban.
@aachi2: Igazad van, a bélyeg nagyon fontos. Irányt mutat, a gyűlölet irányát! Előre hát, mindegy van e értelme, csak frappáns legyen. A bélyeg, az a fontos!:(
Érdekes ez a poszt most, hogy pont vagy egy magyar párt pont olyan félkatonai szervezettel, amilyen a bajszos emberke pártjának is volt.
„ Fasizmus (lat. ol.) – a kapitalista világ legreakciósabb irányzata, amely vad, terrorista diktatúra segítségével igyekszik fenntartani a kapitalista rendszert, gyökeresen kiirtani a demokráciát az országon belül és véres „totális” háborúval meghódítani más országokat, a finánctőke mágnásainak érdekében leigázni más népeket. A fasizmus alapja az imperializmus. A hatalomra jutott fasizmus, amint Németország, Japán, Olaszország stb. példája megmutatta, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája. „A fasizmus reakciós erő, amely erőszak útján próbálja fenntartani a régi világot” (Sztálin). A fasizmus először 1919-ben, Olaszországban lépett a politikai porondra. A fasiszták Olaszországban 1922-ben kezükbe kerítették a hatalmat, 1933-ban Németországban megteremtették a fasiszta diktatúra véres terrorista uralmi rendszerét. „A fasizmus győzelmét Németországban nemcsak úgy kell tekinteni, mint a munkásosztály gyengeségének a jelét és mint annak következményét, hogy a szociáldemokrácia a munkásosztályt elárulta és a fasizmus számára az utat megtisztította. A fasizmus győzelmét Németországban úgy is kell tekinteni, mint a burzsoázia gyengeségének jelét, mint annak jelét, hogy a burzsoázia már nem képes tovább a parlamentarizmus és a polgári demokrácia régi módszereivel uralkodni, minek folytán kénytelen a belpolitikában a kormányzás terrorisztikus módszereihez folyamodni…” (Sztálin). A hitleri Németország a dolgozók középkori jogfosztottságának, a sötét pogromoknak és a zsidók megsemmisítésének, ártatlan emberek kínzásának és kivégzésének, az élenjáró tudomány, kultúra és a művészet ellen indított legvadabb hajszának birodalma volt. A fasiszták célja volt a világ újrafelosztása, a népek leigázása, a Szovjetunió megsemmisítése céljából indított világháború előkészítése és lefolytatása. A hitleristák áltudományos, embergyűlölő „fajelméletükkel” (lásd rasszizmus), a vad nacionalizmus és fajgyűlölet hirdetésével a német nép jelentékeny részét elzüllesztették és végrehajtották az imperialista rablóháború ideológiai előkészítését. A fasiszták a második világháború kirobbantása után majdnem egész Nyugat-Európát meghódították és rabságba döntötték, megteremtették az ú.n. „új rend”-et, a vad terrornak, az emberirtásnak, rabságba döntött népek könyörtelen elnyomásának és kirablásának rendszerét. A hitleri Németország 1941. június 22-én orvul megtámadta a Szovjetuniót, azt remélte, hogy megszervezheti valamennyi kapitalista állam „kereszteshadjáratát” a Szovjetunió ellen, „villámháború” útján szétzúzhatja a szovjet szocialista államot és megteremtheti az alapot saját világuralma számára. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújában a fasiszta Németország teljes vereséget szenvedett. A hitleri Németország szétverése az imperialista Japán sorsát is eldöntötte. A második világháború során a fasizmus nemcsak katonai és gazdasági, de erkölcsi és politikai vereséget is szenvedett. A szovjet nép nagy történelmi érdeme, hogy „önfeláldozó harcával megmentette Európa civilizációt a fasiszta pogromlegényektől” (Sztálin). A fasizmus teljes szétverése azonban még nem fejeződött be. A világreakció, különösen az Egyesült Államok és Anglia reakciója, támogatja a spanyolországi fasiszta rezsimet, szítja a görögországi fasiszta uralmat, újjáteremteni igyekszik a németországi, olaszországi és japán fasizmust. A fasizmus, mint a legreakciósabb politikai irányzat, majdnem minden kapitalista országban továbbra is megvan és komolyan fenyegeti a békét és a népek biztonságát. Az egész haladó, élenjáró emberiség feladata, hogy megszilárdítsa a véres fasizmus felett aratott diadalt, végleg szétzúzza a fasizmust és az imperialista reakciót minden kapitalista országban, megszabadítsa a népeket a fasiszta veszélytől. Csak így lehet biztosítani az egész világ népei számára a tartós és állandó békét. A fasizmus és a reakció ellen vívott harcot a békéért, a háborús uszítók ellen folyó küzdelmet a Szovjetunió vezeti – a demokráciának, a békének, a világ népei biztonságának és barátságának megdönthetetlen támasza.”

– Terényi István (szerk): Idegen szavak szótára, Szikra, Budapest, 1951.
@mokkaczuka: Ez csak a férfi homofóbokra igaz, a nők nyilván a nőitől viszolyognak. Az egész a saját preferenciákra van vetítve.

@bigthereal: Remekül, az. Különösen vicces ezt akkor leírni, amikor egy fasiszta portál röpít be egy pártot a parlamentbe jövőre, előbb-utóbb meg kormányra is.
@Ouroboros: Oké, hát szerinted ugyanaz, szerintem meg nem. Úgy látom, nem fogjuk meggyőzni egymást.
@Ouroboros:
A gondolat még talán valós is lehetne, ha ebben a formában nem lehetne nagyjából a melegekre/szocialistákra/stb. ugyanúgy ráhúzni a fasiszta szót. Hiszen általánosságban elmondhatjuk, hogy az égvilágon senkit nem érdekel valakinek a nemi identitása (leszámítva egy maroknyi embert). Azonban a melegek egy hangos csoportja eldöntötte, hogy ők ezzel látványosan elhatárolják magukat másoktól Meleg olimpia stb. Mintha nem indulhatnának a sima olimpián melegek. Márpedig a te gondolatmenetedet követve ezzel ők is fasisztává válnak, hiszen a saját közösségükből igyekszenek kirekeszteni mindenkit.
Persze ez amit leírtam épp akkora marhaság, mint az, hogy pl. a magyar radikalizmus lényeg e kirekesztés lenne. Nyilván vannak olyan személyek is, de kár lenne az önvédelmet a kirekesztéssel összemosni.
"Semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek!"
@aachi2: vegyél népszavát ott megjelenik lassacskán napi rendszerességel, olvashatsz@Ouroboros barátai tollából hihetetlen nagyívű írásokat. azatvn meg van hogy lájvban tolják az okosságot.
tudtam én hogy kisördög bújkál bennem
@F.T.: Ezt nevezzük pártatlan, tárgyilagos szócikknek... :)))
@Várady Tibor: a humanistáktól pont nem vitatom el a jó szándékot. (Ahogy a régi Népfront is tele volt olyan emberekkel, mint Hemingway vagy Orwell.)

De a Fletóval tüntetést nem állíthatod be áldozatnak vagy heroikus kötelességnek, bármilyen kényelmetlenül is éreztétek magatokat közben.

A humák pl. soha nem sodródtak össze a Magyar Gárdával, és nyilván nem véletlenül. Nem hagytatok rá esélyt.

Hibás politikai stratégiát követtek, amikor belementek olyan helyzetekbe, amik lehetővé teszik "korrupték" rárepülését. Szerintem.
@Szibarita: de van, és anarchistának vagy punknak hívják magukat, a híradásokban mindig azt látni hogy lángolnak az utcák amerre mennek.
@Muad\\\'Dib: „ha ebben a formában nem lehetne nagyjából a melegekre/szocialistákra/stb. ugyanúgy ráhúzni a fasiszta szót.”

Mert miért ne lehetne? Valamilyen csoporthoz, párthoz való tartozás nem tesz immunissá a fasiszta tendenciák ellen. Lásd a „gyűlöletbeszéd elleni” törvény erőltetését, az se széljobbról jött.

„kár lenne az önvédelmet a kirekesztéssel összemosni.”

Az önvédelem nagyon jó szó. Amit fönt írtam, abban is benne van mint én-védelem. Meg a német nácik is az önvédelemre hivatkoztak mindig. Önvédelemből voltak koncentrációs táborok, önvédelemből robbantották ki a háborút...
Kiváló írás, köszönjük
Talán ha más nem, a csökkenő népszerűségi mutatók egy szép nap majd ráébresztik a haladó baloldalt, hogy lassan ideje lenne valami másik lemezt feltenni.
@istvanffy:
Viszont be fog tenni, ha ez a hippi népség váltja fel a kieső szadesz helyét.
Így a 8 év rémuralom értelmetlen volt, hiszen a kisebbségeket bálványozó PC-irányzat átmentette magát. Holott szinte a megváltással érne fel ha ez az irányzat egyszer és mindenkorra eltűnne a süllyesztőbe. Hiába lesz minden, mert semmit sem lehet csinálni, mert verni fogják a tamtamot, tartanak majd gyertás-fáklyás, fűbeleülős rendezvényeket, hogy jaj ez rossz intézkedés a kisebbségnek, jaj ez szigorú törvény....
És ha 8 évig lesz jobbos kormány, akkor szépen ez az irányzat fog a fiatalokból olyan buzikat nevelni, mint amilyenek nyugaton vannak...
@F.T.:
Utolsó mondat végére ezt képzeljétek oda:
http://petho.eu/Drábik/Szex_és_az_új_világrend?print=1

;-)
@Naumov: Az antifasizmus éppen manapság lesz igazán időszerű, jelentős részben a szocialisták és az szdsz kontraproduktív, politikai eszközként használt, arányérzék és meggondolás nélkül mantrázott „antifasizmusa” miatt.

Elérték, hogy ma már tényleg valós veszély kezd lenni a fasizmus.
@Ouroboros:
Sőt a demokrata Athén is az ókorban. Meg az USA. Na meg pláne Izrael. Akire mondjuk valóban használható a fasiszta jelző. Hiszen ők élesben megtették azt, amitől itt olyan hangosan reszketnek az antifasiszták.
Jó írás, elmentettem.
@Muad\\\'Dib: Izrael jó példa. (Az USA-t is annak mondanám, de Obama megválasztásával nekem bebizonyították, hogy képesek átlépni a saját árnyékukat.)
@Axum: A világ,és annak szemlélete is változik! Ezt egyszerűen köpönyeg forgatásnak is hívhatnánk.
@Axum: Tévedsz! A fasiszták nem kötöttek szövetséget Sztálinnal -azok a nácik voltak.
Csak mellékesen: a fasiszta mozgalomban voltak zsidók is, és vezérük együtt fényképészkedett a numerus classus miatt Rómába tanuló diákokkal.
Mussolininak nem volt fajelmélete, nem törekedett világuralomra mint a szovjet és német szocialisták.
A két szocializmus jellegében és tartalmában nem különbözött egymástól, legfeljebb annyiban, hogy Hitler a vélt és valós ellenséget irtotta, Sztálin mindazokat a másvilágra küldte, aki bár elvhű emberek voltak de kimagasodtak a tömegből és potenciális veszélyt jelentettek a diktátori hatalmára.
Mellesleg Rákosi a tanítvány is hasonló okok miatt végeztette ki az MDP vezéreinek egyrészét, és így kezdte hatalmának megszilárdítását Kádár is.
A szocializmus (nem a fasizmus) tele van vérrel,
terrorral, félelemkeltéssel, antiszemitizmussal.
Erre illik a régi közmondás: A kutyából nem lesz szalonna.
Az MSZP se nem magyar, se nem szocialista, de leginkább antiszocialista.
Csak azt szeretném már valakitől megtudni, mik is azok a sokat hangoztatott baloldali értékek.
Honnan származtatjuk, Kun Bélától, Beríjától, Sztálintól, Rákositól, Kádártól?
Kik a mai követői a baloldali értékeknek?
Erre még tippem sincs.
@Ouroboros:
Ellenben, ha Izrael jó példa, akkor vajon miért van az, hogy Európában és Amerikában, az ehhez a nemzethez közel álló körök döntik el, merről is jön az a bizonyos náci veszély. Hiszen az is elég egyértelmű, hogy a Jobbik nagyrészt annak köszönheti a fasiszta párt megnevezést, hogy nyíltan tiltakozott bizonyos zsidó (pontosabban izraeli) érdekek ellen.
@Muad\\\'Dib: Ez nem a dzsihád, fiam. Az iszlamista szemetedet talán vidd innen. Igaz, hogy off, de az iszlám ma a világ első számú közellensége. Legfeljebb Magyarországon nem érezni, mert Istennek hála, kevesen vagytok, és egyelőre vigyorogtok, mint a bolhás kutya.
@Ouroboros: Szóval Amerika attól nem fasiszta, hogy egy félig kenyai polgár lett az elnök?

egyre érdekesebbek a definíciók...
@mokkaczuka:
Rohadtul nem érdekel a dzsihád. Annak örülök, ha nem is lesz itt több arab. Ez azonban sajnálatosan nem változtat azon, hogy Izrael azon kevés államok egyike, ahol a fajelmélet nyíltan megvalósításra került.
@belagezabela: Most mi lesz? Ördögűzés?
@Muad\\\'Dib: Izraeli állampolgár vagyok, tíz évet éltem, katonáskodtam ott - nem-zsidóként. Kicsit ismerem az országot.

Példákat, de ízibe. Ilyen súlyos állítást alá kell támasztani.
@Muad\\\'Dib: Nem tom, nem állok ezen körök befolyása alatt.

A Jobbikra egyrészt saját megnyilvánulásai vetnek rossz fényt, másrészt ott van a kurizischer.beobachter. Jobbikos volt alelnök vádoltatott meg azzal, hogy többek közt ő szerkeszti. Amikor ezt tisztázandó behívták, éppen nem ismerte be egyenesen, de somolygott, hogy ha ő lenne, akkor se mondhatná meg, és egy félmondattal még méltatta is a kuruzischert — tehát gyakorlatilag fölvállalta.

A kuruzischer fasiszta portál. A Jobbik volt alalnöke fasiszta portált szerkeszt, de ettől függetlenül vezéralak maradhatott, nem volt a Jobbiknak kínos. Akkor a Jobbik most micsoda?
És akkor arról még szó sem esett, hogy egy idő után az anyagi ösztönzés is elkerülhetetlenné vált, mert a folyamatos készenlét, az állandó őrtállás bizony egész embert kívánt, nem lehetett többé társadalmi munkában végezni, amit az érintettek nehéz szívvel, de tudomásul vettek. Hiába, a harc áldozatokkal jár, és az antifa nem az a fajta, aki az első nagyobb nehézség előtt meghátrál...
@mokkaczuka:
" ...Állampolgárság és zsidóság szétválasztása az izraeli életben meglehetősen eltérő elméleti alapállású izraeli tudósokat vonz és nyugtalanít. Így S. N. Eisenstadt, aki az új államok építésében a racionális, modern döntéshozás pozitivista híve, rámutat arra, hogy a Visszatérés Törvénye (Chok HaSvut) a zsidó és az arab állampolgárok közötti viszony kiegyensúlyozatlanságának alapvető forrása. Ez a törvény minden zsidót feljogosít az izraeli állampolgárságra, feltéve, hogy Izraelbe költözik. Ez a viszony minden más határozott jogviszony hiányában is fennáll egy ilyen személy és az állam között. Eisenstadt az izraeli zsidók képtelenségét arra, hogy másként is viszonyuljanak az izraeli arabokhoz, ne csak ellenségként, elsősorban az olyan intézmények hiányának tulajdonítja, amelyek biztosítanák a teljes körű arab részvételt az államban. Ezzel szemben Eisenstadt olyan kritikusai, mint Cohen és Kimmerling, sokkal gyanakvóbbak a primordialitás állítólagos ideológiai ártatlanságával kapcsolatban az államon belüli különböző kollektív identitások megkonstruálása terén..."
@Agent Cooper: Hát persze. Sőt. Ez a cikk már-már Auschwitz lehelete. Mert hogy lehet az, hogy valaki végre leírja azt ami valójában történik?
Botrány.

Kedves cikkíró! Szenzációs a cikk, csak gratulálni tudok.
@mokkaczuka: Mint már mondtam, az embereket mi irányítjuk. Te már a mi irányításunk alatt vagy.
@mokkaczuka: Attól tűnik fejlődőképesnek. Azért nem tartom adekvátnak a hidegháború alatti, fasiszta körök befolyása alatt álló, saját elnökét meggyilkoltató USA alapján megítélni a mait.
Én nagyon finoman és óvatosan meg szeretném kérni azt a marék fasisztát és antifasisztát, aki rontja a levegőt a közéletben, hogy húzzon el a búsba, és játsszák le egy homokozóban az egymás közötti feszültséget!!! Annyira, de annyira unalmas ez már....Komolyan, az embereknek nincs jobb dolga?
Remek poszt!
Remek írás!

Gondolom tudod, hogy ezzel sikerrel pályázol a FŐFASISZTA megtisztelő címre!!!

Pedig csak történelmi tényeket írtál le!
Ezeket kellene tanítani az iskolában!
@mokkaczuka: „az iszlám ma a világ első számú közellensége”

Ezzel egyetértek.
@Ouroboros:
A kuruc nem fasiszta portál, merthogy még annak is rossz. A kuruc idióta szennylap, mely néha lehoz fontos témákról cikkeket, sajnálatos, hogy ezt más oldalak nem merik bevállalni, így bizonyos cikkek miatt sokan látogatják...
@magyar-magyar szótár: ezen joot rohogtem...
fa-antifa...
lex Hess....
Én kérem, rettegek. Annyira rettegek, hogy azt már szavakkal ki sem tudom fejezni. A múltkor is bemegyek a közértbe, ott áll a pultnál a hentes és... na akkor nagyon rettegtem. A kezében egy hatalmas késsel nézett rám. Na, azok a tekintetek mindent elárultak. Szóval állt, kezében a kés, néz és egyszer csak lesújt vele. Abban a pillanatban átfutott agyamon az életem minden fontosabb pillanata. A kisdobos- és úttörőévek, a KISZ-ben eltöltött ifjúságom emlékei, majd a munkásőrségben a közös dalolások (Hej, te bunkócska!) és a baráti lőgyakorlatok. Majd a felhőtlen nyugdíjas éveim következtek, a 400000 forintos nyugdíjam, amiből örömmel támogatom a világválsággal sújtott kis hazámat. Igaz kicsit megéreztem a 13. havi pénzecském elvesztését. Epret már nem vehetek minden nap és a kaviár is fogyóban van. Bali helyett csak Hawaira tellett az idén, de ugye a világválság... Na, nem kalandozom el annyira a rettegés témájától. A lesújtásnál tartottam az előbb... tehát odacsap a késsel, közben azt ordítja: - Ugye cigánynak lesz? Na mondom, kibújt a szög a zsákból. kérem szépen, cigányozott. innen már csak egy lépés a zsidózás és a Dunába lövetés! Mivel nem vagyok fizikumilag kifejlődve kellőképpen, hát nagyon rettegni kezdtem. Gyors lépekkel távoztam hát a boltból. Ilyen ez a nácizmus kérem hazailag.
A kurucot Drazséék írják, még példának is szánalmas.
Nagyszerű, hiánypótló írás. A kommentelők között felbukkanó, okoskodó neolib faszantistákra pedig már reagálni sincs kedvem. Csak azt nem értem, miért vannak még mindig itt, ebben a fenenagy fasizmusban? Hogy bírják ki, hogy naponta legalább háromszor elgázosítják, majd a Dunába lövik őket a sok piszkos fasisztákok?
Minden tiszteletem az övék.
@Muad\\\'Dib:

ez minden csak nem fajelmélet és annak megvalósítása. no, de már tudjuk legalább, hogy antiszemita vagy.
@Muad\\\'Dib: Bagatellizálni lehet, de attól még makacsul létezik, és ahogy kúszik fölfelé az emberek ingerküszöbe, egyre kevésbé tartják cikinek. Így diffundál a méreg közéletbe.
@VillonG: most képzeld el az antifasisztát (mert ezek többen vannak a közéletben), ahogy az arcodba röhög, majd egy "még nem loptunk eleget" mondatot odahányva beül a fekete audi a6-ba, és a rendőrök kíséretében hazamegy a 600 m2-es rózsadombi luxusvillájába.
Én még csak szerényen azt szeretném kérdezni:

-A "bakancsot húzott pocakos vízvezetékszerelő"-t mielőtt az ánuszába helyezett tnt-vel felrobbantja magát éppen ferenctestvérrel kezet fogva, magát kisjánosnak álcázva, NEM LENNE ÉRDEMESEBB ELŐBB MEGKÉRDEZNI, HOGY MIÉRT IS OLYAN KICSI AZ A ZSEMLE??? Ha már a pofátok ilyen nagy?

(gyk: rákosista idők egyik kedvenc mondása volt: Nem a zsömle a kicsi, a pofátok a nagy!)(talán by rákosi, vagy gerő?)
@aachi2: palesztinok kiírtása akkor mi? Jó lehet nem faj szerint csinálják.
@Heyd Richard: Drazséék nincsenek ilyen jók, hogy egy kuruzischert megírjanak. Maximum Bede Mártonról tudnám elképzelni ezt a stílusbravúrt.

Meg mond ezt egy kurucnak, aztán szaladj gyorsan.
@caralho voador: hogy miért vannak itt? Kornis Mihályék már Antall alatt fasizmust kiáltottak, és mindig fenyegetőztek hogy elmennek, mégis maradtak. Ugyanis rájuk máshol végképp nincs szükség. Ráadásul körberöhögik őket a sikolyaikkal együtt.
@Muad\\\'Dib: A chok hásvut nem csak zsidókra vonatkozik, mint azt alighanem pontosan tudja általad meghivatkozott tudós fő. A chok hásvut vonatkozik házastársra, gyerekre, unokára, dédunokára, azok házastársaira, gyerekeire, unokáira, tekintet nélkül vallásukra, származásukra. A chok hásvut vonatkozik azokra is, akik apai ágon elő tudnak kaparni egy zsidó nagypapát. A chok hásvut alapján 1989 és 2000 között körülbelül négyszázezer nem-zsidó alijázott.

Mitől is ez a "zsidó és az arab állampolgárok közötti viszony kiegyensúlyozatlanságának alapvető forrása"?

Az első és második, arabok által elkövetett, szervezett iszlamista pogromok (1920, 1929) idején hol volt chok hásvut? Még zsidó állam se volt.
@Ouroboros: ja....mondtak mar a Tiloson is,h. pogromok lesznek....baz'meg ...ennyi hulyet!!!!
megy az agyatlanitas ezerrel.....
@Cigarettásember: Jó, hogy mondod. Pénzt mikor látok belőle?
@Ouroboros: Az Egyesült Államok meggyilkoltatta a saját elnökét???
Aha, tehát fasiszták már nincsenek, talán nem is voltak, itt nálunk pláne nem, bezzeg a komcsik itt vannak közöttünk...
Ééééértem már.
Egyébként HA igazán LIBERÁLIS (a valódi értelemben) akarok lenni, akkor tőlem csináljanak af nagygyűlést, hetente 2x.
Az a baj, ha viszont te is csinálsz egy nagygyűlést, hetente 2x, akkor a másodikat már biztosan fasisztának fogják titulálni! Sikerrel!
Elég csak betenni a hetihetesbe és kedves országunk máris nevetve fogja másnap térdétcsapkodva mesélni a kollegáknak, hogy tudod hogy a fasiszták megint... és hahaha... és jajdefélek... mileszitthajönazalcsúticigány...

Ennyit tud ez az ország!
@mokkaczuka: Rosszul fogalmaztam. Nem az USA a saját elnökét, az USA-beli fasiszta körök (hírszerzésnél, katonai vezetésben) az USA elnökét, mert nem volt elég irányítható.
@Szibarita:
A szemét és káros dolgokat meg csak a maguk szintjén lehet említeni. Sok minden tartozik ebbe a kategóriába, a fasiszták is meg az antifasiszták is.

Mivel engem már számtalanszor fasiztáztak le, és persze csőcselékeztek le, engem ezért marhára nem érdekel senki "aggódása", és hogy azt miért teszi. Alapvetően a hatalomért tették régebben is és most is.

Persze vannak a kis antifasiszták/nácik, akik tényleg elhiszik amit a nagyok mondanak nekik, ők a beetett aggódóak, de mivel a nagyok rajtuk keresztül tudják gyakorolni a hatalmat, alkalomadtán diktatúrát kiépíteni, az aggódásuk legyen az ő problémájuk, ne az enyém. Engem teljesen hidegen hagy hogy egy szemét elvet vagy rendszert valaki milyen indokkal szolgál ki, ha azt önként teszi.
Ennyi.

És pont ennyit az én és a magyar jobboldal által elvesztett arányérzékről is. Szerintem inkább aggódj a baloldal elvesztett arányérzékéért amivel sikerült teljesen szétcsesznie az országot, ne az enyémért. Aki nem tudja hol van a határ az igazság és a hazugság, a becsület és a lopás, a nép és az ellenség, az antifasizmus és az aljasság között az ne sírjon, ha úton útfélen leköpik.
@Terézágyú: soha nem neveznék kommunistának valakit, aki privatizálni akarta a társadalombiztosítást.
@sanyix: Azért vannak tízszer annyian, mint hatvan éve, mert irtják őket, mi?

Megsúgom: az egyetlen ország, ahol a palesztinok teljes jogú állampolgárok, az Izrael.
@Terézágyú:

TEHÁT MÉGEGYSZER:

MIÉRT?MIÉRT?MIÉRT?MIÉRT?

MIÉRT lesz valaki vízvezetékszerelőből, bakancsos elkeseredett, buta, zsidózó felizgult tahó???
Vajon miért?

És miért komcsiznak? VAjon miért?
Loptok, csaltok, manipuláltok, ellenséget gyártotok, keresztbe tesztek az értelemnek, a fejlődésnek stb.... MIÉRT?

Fogadjunk pénzért!?

Fasiszta vagyok én is? Pedig semmi olyat nem mondtam!
@istvanffy: szia
Fletóval való tüntetésnél, azért elég erötlejes nyomás volt, hogy fletó ne jelenjen meg, sőt ha valaki ismeri ennek a háttér történetétt, az tudja, hogy az tényleg heroikus küzdelem volt.
Azon kivülazért elég eröteljes beszologatás volt ott fletónak, jómagam is pár nyugdíjas gyürűjében találtam magam, akik gyorsan le is orbán bérenceztek.

Két dolog közül lehette választani, vagy leszarom a dolgokat amiben hiszek, mert odajön a feri, vagy nem.

De nézd meg a második Hollán Ernő utcát is, ott is ott volt fletó, és ott se hivták meg, sőt ott még jobbosok is voltak, aszem rólúk nem lehet azt mondani, hogy nagy barátai lennének, lásd (rakció, konzi).

A hibáspolitikai Stratégia szerintem nem igaz, LÁSD Magyarország legújabb pártját, és esélyeit.

Ui: EZ 4K!-os blog úgye?:D
Nagyon jó írás!

Annyival hadd egészítsem ki, hogy a fasizmus szót a szovjetek tették a nácizmus szinonimájává, holott a két dolog teljesen mást jelent (a fasizmusban nem találunk fajelméletet). A vörös propaganda által elterjesztett szóhasználat remekül leplezte, hogy III. Birodalom és a Szovjetunió - vagy ha úgy tetszik, a nemzeti és a nemzetközi szocializmus - egy tőröl fakad, gyökerük egy bizonyos Karl Marx munkásságából nőtt ki.
@aachi2:
Ez annyira szánalmas, hogy amint valaki kritizálja a szent tehenet, Izraelt, rögtön antiszemita fasiszta lesz. Erről mindig eszembe jut egy régi buli, mikor az egyik hős antifa lenácizta a barátom, mert azt találta mondani, hogy Izrael undorító politikát folytat, majd büszkén habogott mikor meg lett kérdezve, hogy neki hány rokona halt meg a koncentrációs táborokban, mert történetesen egy zsidót nácizott le. De hát ez sosem szokta a hozzád hasonlóakat zavarni. Csak egy apró porszem a gépezetben...
Jó blog! A mai antifasiszták általában fasiszták a nem antifasisztákkal szemben.
@Ouroboros: akkor hott ecceru.....meg kell kezdeni a buddhista atnevelest....
@Pala: jaja, Sztálin személyesen tiltotta meg a nemzetiszocializmus szó használatát az NDSAP-ra, nehogy áthallások legyenek a Szovjetúnióval. Ekkor kezdték fasisztáknak, meg Hitler-mozgalomnak nevezni őket kínjukban. A magyar történetírás/publicisztika meg ma is hűségesen követi a sztálini direktívát, ami elég humoros.

De a nemzetiszocializmusnak semmi köze Marxhoz.
@weisz manfréd huba: tudom, ismerem a háttértörténetét. A civilektől nem is vitatom a jó szándékot.

Melyik Magyarország legújabb pártja? Nem követem napról-napra a bejegyzéseket.

egyébként ja, sok itt a 4K!-s, sok itt a köcsög :)
És mi van a japánokkal?
remek írás, gratulálok!
hányinger, amit manapság antifasizmus címén művelnek (TGM-el az élen)
@istvanffy: mondjuk el lehetett volna határolódni hangosabban is, nem?
@volankombi: vagy lehet ilyenkor csinálni valami geget, mondjuk egy torta az arcba, hogy a Híradó nézői számára is egyértelmű legyen a helyzet.
@istvanffy:
az valóban mindig kérdés, hogy mit teszel akkor, ha egy összefogásos jellegű eseményen megjelenik (ami nem azonos a közös szervezéssel) egy mumus, mint mondjuk tb mentésnél a jobbik. a stratégia azt súgja menekülj, az ügy melletti elköteleződés meg az ellenkezőjét, ahogyan ezt Huba leírta. ilyennel nem lehet az AB-hoz fordulni, hogy oldják fel a helyzetet?

Should I stay or should I go now?
Should I stay or should I go now?
If I go there will be trouble
An if I stay it will be double
Tulajdonképpen azon túl, hogy a háborúban sok zsidó honfitársunk meghalt, sokuk sajnos honfitársi segédlettel... és azon túl, hogy a jelenlegi népesség kb. 1-2%-a vallja magát zsidónak...

MI A FASZ KÖZÜNK VAN NEKÜNK EHHEZ AZ EGÉSZHEZ???

(Izrael, szentháború, shahk, meg a többi dolog...)

Átlagos magyar családok százezrei vannak a tönk szélén, tényleg az életben maradásért küzdenek...
Róluk nem kellene beszélni?
Csinálni ilyen nagygyűlést?

Vagy az nem olyan fontos?
Vagy pont az fontos, hogy ezek is valahogy károsodjanak végre elég keményen???
@Rocky: micsoda? meg mered kérdőjelezni a zsidó sajnálat, és az összes magyar+világ kollektív bűnösségének jogosságát? te bizony ráááászistáááá vagy.
Na ezért.

És főleg ezért utálják a zsidókat is...
@Rocky: Az említett idézet Marosán Györgytől származik.
@Pala: Annyival inkább ne egészítsd ki, hogy a fasizmusban nincs fajelmélet...

"-fasiszta (olasz)

A fasizmussal kapcsolatos fasiszta pártok, fasiszta eszmék, fasiszta fajelmélet jelzője. Főnévként: a fasizmus híve, fasiszta párt, szervezet tagja."

"Fascists believe that nations and/or races are in perpetual conflict whereby only the strong can survive by being healthy, vital, and by asserting themselves in conflict against the weak.[6]"

"The Manifesto of Race (Italian: Manifesto della razza) sometimes known as the Charter of Race was a set of laws enacted in Fascist Italy during July 1938. The laws are regarded as antisemitic in nature, stripping the Jews of Italian citizenship "

Inább ne hamisítsd meg a történelmet ha lehet..
kezdjük ott, hogy az, aki egy másik emberhez/csoporthoz viszonyítva határozza meg magát ("anti"), az eleve egy másodrangú elme. mondja magáról, hogy humanista, pacifista, de ez az antizás nagyon gáz.
másrészt a módszereik semmivel sem finomabbak, mint a fasisztáké.
szóval agresszív, feltűnési viszketegségben szenvedő idióták gyülekezete ez is.
A meghatározás 1959 keltezésű és azóta nagyot változott a világ. Nem lehetne újabb meghatározást keresni, ami közelebb áll hozzánk. Erőltetett az egész. Aki olvassa annak egy dolog jut eszébe, régi kliséktől nem tudsz szabadulni. Nem hiszem, hogy jól áll a miniszoknya egy 200 kilós emberen.
Az antikommunizmus, amit ha jól érzem TE is képviselsz, kb ugyanilyen. Mondjuk azzal is egyet értek csak általában szélsőjobbos ideológia társul hozzá ami taszít. Nem értem hogy írhatsz arról, hogy hogyan alakult ki, majd vonod le a következtetést, hogy ez szar. Ez ideológia keletkezése nem befolyásolja az igazságtartalmát, lásd: a demokrácia létrejötte.

"Az antifasiszták szerint a fasizmus olyan lett, mint Szauron szelleme. Bármikor visszatérhet, hogy felüsse a fejét."
Speciel ez szerintem így is van. A politikai pártok, az ideológiák nem a semmire épülnek, tömegbázisuk van. Ez pedig nem tűnik el attól, hogy egy diktátort legyőznek. Nyári munkán együtt dolgoztam egy ápolónőnek tanuló lánnyal, aki örömmel mesélte hogyan szartak a cigány gyerekekre és még igyekeztek is kellemetlenségeket okozni neki amennyire még nem feltűnő.

A probléma nem az antifasizmus. A probléma, hogy ma hiteltelen pártok képviselik ezt az ideológiát, akik főleg arra használják fel, hogy megtartsák egy a segélyen élő szavazóbázisukat. Szánalmas és pont ellenkező hatást ér el. Sic transit gloria mundi...
@mokkaczuka: Te soha. MI látunk belőle pénzt.
hmm az emberek olyan naívak...
@mokkaczuka: uhuhu ha neked a teljesjogú állampolgár az akiket körbefalaznak, kifüstölnek a házából majd géppuskával agyönlőnek, vagy harcihelikopterekkel kinyírnak az adu-ászra hivatkozva (terrorizmus), akkor sajnállak.
Demokrácia alatt itt a modern demokráciát értettem.
Szuper poszt.

Nevetséges ez az antifasisztázás, röhej az egész ami ma Maon megy.
A pofám leszakad:O

Ígérem, ha lesz egy antifasiszta tüntetés, biztos elmegyek és anti-antifasiszta tüntetek az antifasiszta tüntetők ellen!

Amúgy ezt kellene csinálnia azoknak, akiknek tele a tökük ezekkel az antifasisztázó ökrökkel.....

Amikor antifasiszta tüntetés van, ANTI-antifasiszta tüntetést kell szervezni az antifasiszta tüntetők közvetlen szomszédságába!

Vegye már észre a sok bugris, olyan hogy fasizmus, meg faiszták NINCSENEK!
A Fasizmust elnyelte a történelem............

Lehet hogy akad egy-két elvetemült, kik fasisztáknak valják magukat, de kérem szépen, hányan lehetnek?
10-en, 20-an, 100-an?????
Ugyan már..........

Remélem az évek során kikopnak azok a majmok, kik ma fasisztáznak meg antifasisztáknak vallják magukat. Mert, hogy használni nem használnak senkinek az tuti....

Most jut eszembe, holokauszt tagadást és a hasonlókat büntetni akarták.
Én büntetném azokat, akik indok és valós "fasiszta" személyek nélkül mernek antifasiszta tüntetést szervezni és fasisztázni! Merik a közhangulatot ingerelni és hisztériát kellteni.
Börtönbe az ilyen genny alakokkal............ Aki k a mai fasiszták nélküli Magyarországon fasisztáznak, azokat BÖRTÖNbe!

A pofám leszakad:)

Szervezzünk egy ANTI-antifasiszta tüntetést!

Ki jönne el egy ilyen tüntetésre? MOST KOMOLYAN!:)
@sanyix: Ha mondjuk a szlovákok évi ezer rakétát lőnének át Magyarországra, úgy hogy esik akire esik akkor te azt, hogy hívnád? Azokat akik gyerekeket küldenek, hogy felrobbantság magukat, hogy hívnád?
"Lehet hogy akad egy-két elvetemült, kik fasisztáknak valják magukat, de kérem szépen, hányan lehetnek?"
Ennyi erővel korrupció sincs.
@Ouroboros: "Ezt most kurvára elhittem."
De tényleg, nagyon találó, világos, és érhető megfogalmazása ennek a témának. Gratula.
Az ilyen primitív vulgárokoskodás témától és állásponttól (vagy inkább hitvallástól)függetlenül mindenképpen elszomorító, lásd Tóta-féle vulgárliberális böfögések. Miután sikerült a választási hajlandóságot egyesült erővel leküzdenetek 14%-ra, remélem kölcsönösen kiirtjátok egymást. Akkor talán haza is költöznék.
mennyi hibbant primitiv gyült ismét itt fröcsögve össze! a világot a nemzetközi iszlám terrorizmus fogja elpusztoitani
lehet itt a zsidókra tolni mindent, mégis a szittya magyart nem sokat hozott létre a kárpát medencében. itt "akikre büszkék lehetünk" svábok, zsidók, szerbek, cigányok, tótok... egyszóval magyarok voltak. aki primitiv semmirekellő, vagy sikertelen az megprobálja a szemüvegesre, a kisebbre fogni a saját baját. pszichés esetek mind. Itt van ez a morvaikriszi. mindnhol sikertelen volt. liberálisoknál, balosoknál, mindnhol. nagy száj mögött csak fogak vannak. na éppen megvolt a rés a jobbik tahó ultra jobbikos náci. az való neki. sajnos a jobbik magyar mind ilyen képmutató. inkább szlovák rendszámmal csal adót és felteszi a bighungaryt. szomoru.
inkább példát vennénk a kis működő országokról, mint szlovénia, irország, dánia.
megérdemli a magyar sorsát.primitiv és tahó. az ország egy nagy nagy béközép. bezzeg a aprkoláésiaknak bólogat. ott nem lázad,. nem a zsidók viszik a pénzt, hanem a bkv, a máv, a parkolásiak. Inkább a sukorót szidjuk. mert az izraeli. Titanic hasonló lopkovic, de fidesz érdeklségü, az rendben van.
hányinger
A fasizmust kétféleképpen lehet értelmezni és a blog írója vgay tudatlanságból, vagy azért, hogy necces mondanivalóját alátámassza érvekkel, tudatosan összekeveri a két értelmezést.
Az egyik - abből indul ki a blogger - a történelmi felfogás. A közkeletű nézet szerint a fasiszták a latin fascia - vesszőnyaláb - metaforából építették ideológiájukat. A lényeg: a többség erősebb, az összefogás az egyetélen garancia az életbenmaradásra, össze kell tehát tartanunk. Aki ezt másképp gondolja: ellenség. Kisebbség ebben a felfogásban nincs, vagyis van, de majd jól kinyírjuk. Az első doktriner értelmezéssel inkább a náci németország ideológiáját illetik (helytelenül), pedig az ötlet és a metafora olasz.
Ezt a történelmi értelmezést aztán felülírta egy második, terjengősebb és pontatlanabb fasiszta konnotáció. Valóban, ebben jelentős szerepe volt Joszip Visszarkonovicsnak.

A második, efemer értelmezésben már nem csak a nácizmussal és a második világháborúval összefüggésben alkalmazható a fasizmus kifejezés, hanem minden kisebbségi vélemény elnyomásában, a többség erejánek könyörtelen és feltétel nélküli kikényszerítésében megjelenik.
Fasizmus a más vélemény elfojtása, fasizmus a diktatorikus vezetési stílus, fasizmus, ha a rendőrnek engedelmeskedni kell, fasizmus, ha bármilyen módon is, de alkalmazkodni kell valamilyen többségi, vagy törvényi szabálynak.

A blogger ezt a fogalmi zavart és szétcsúszást használja ki, amikor azt állítja, hogy a történelmi fogalomhoz közelítő, tehát a rasszizmusra és a kisebbség elnyomására építő, a többség fogalmát fetisizáló (v.ö: "új többség" - brrrrr)eszmét ellenző, a történelmi tanulságokat hangsúlyozó embercsoportot ekéz.

Én hajlamosabb vagyok azt gondolni, hogy az eredeti ideológia igenis létezik, és könnyen tud demokratikus köntösben megjelenni. A választásokon győztes, az "új többség" láthatóan már most készül a várható kisebbség kinyírására, az egészpályás letámadásra. Az ideológia adott: "aki magyar velünk van", "merjünk nagyot álmodni", "hajrá Magyarország", a "zemberek" kontra "népnyúzó idegenek".

Igen szerintem a fasizmus - a történelmi - él, rügyezik, és veszélyes. Ez a posztmodern fasizmus a csuklyás tinik tesztoszteron túltermelését politikai célkból hazafiságnak láttatja, a cinizmust és kegyetlen leszámolást pedig jognak. Megengedi, hogy a többség nevében törvényekre fittyet hányva lehessen kordont bontani, vagy éppen cégtemetőt üzemeltetni a párt égisze alatt, esetleg éppen most erőszakkal elfoglalni más tulajdonát Pécsett.

Discite moniti!
@Muad\\\'Dib: Ugyan, kérlek. Most akkor vagy komolyan beszélünk, vagy nem.
@sanyix: Eltekintve attól, hogy ez az egész off itt - noha persze fel kellett merülnie, a mai beteg világban ez csak idő kérdése volt -, erről majd akkor folytatunk eszmecserét, ha alapfogalmakkal tisztában leszel, és nem szennyhonlapok ostobaságait szajkózod.
@mokkaczuka:
Értem, tehát a végső konklúzió, hogy aki mást mond, mint te (ti), az fasiszta, ha gój, és komolytalan, ha zsidó...
kthxbye...
@Muad\\\'Dib: Érted te, csak úgy teszel, mintha nem értenéd. Ha komolyan veszed a vitapartnered, semmiképp se hivatkozhatsz arra az egy szál izraeli elmebetegre, a Sáchák nevű klinikai őrültre, de ha mégis, akkor konkrétan idézned kell tőle, nem pedig linkelgetni, hogy milyen őrültek tenyésznek a nagyvilágban. Tessék idézni, mit mond, aztán majd ízekre cibálom. Nem lesz nehéz dolgom, ti. nem elég, hogy elmebeteg, de még hazudik is.
Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a cikkel egyetértek és nagyon tetszik!!

A szakállas bácsi két, meglehetősen "latyakos" definícióját adja a fasizmusnak

"A történelmi felfogás: A közkeletű nézet szerint a fasiszták a latin fascia - vesszőnyaláb - metaforából építették ideológiájukat. A lényeg: a többség erősebb, az összefogás az egyetlen garancia az életben maradásra, össze kell tehát tartanunk. Aki ezt másképp gondolja: ellenség.
Kisebbség ebben a felfogásban nincs, vagyis van, de majd jól kinyírjuk. Az első doktriner
értelmezéssel inkább a náci németország ideológiáját illetik (helytelenül), pedig az ötlet és a metafora olasz.

"A második: Efemer értelmezésben már nem csak a nácizmussal és a második világháborúval
összefüggésben alkalmazható a fasizmus kifejezés, hanem minden kisebbségi vélemény
elnyomásában, a többség erejének könyörtelen és feltétel nélküli kikényszerítésében megjelenik.
Fasizmus a más vélemény elfojtása, fasizmus a diktatórikus vezetési stílus, fasizmus, ha a
rendőrnek engedelmeskedni kell, fasizmus, ha bármilyen módon is, de alkalmazkodni kell
valamilyen többségi, vagy törvényi szabálynak."

A Történelmi felfogás antitézise: Nem kell összefogás, ki-ki életben marad ahogy tud. Mindig a kisebbség véleménye a fontos. A többségnek sose lehet igaza. De hát melyik az a kisebbség aki fontos? A hangos? Mikor melyik? Véletlenszerűen?
A kérdés az, hogy az életben maradást fontosnak tartjuk e!
Az eszme kezdeteinél, sok ember (munkás, értelmiségi) gyárakban dolgozott. A gyár (vállalkozás)nem demokratikus szerveződés. A gyárban REND van. Technológiai fegyelem. (különben szart termel és tönkre megy ld: életben maradás) Nincs kisebbségi vélemény. Aki eltér a technológiától( rosszul dolgozik ) elküldik. Az elkövetkezendő évtizedekben néhány eszmerendszer a fasizmustól a sztálinizmusig egy nagy gyárnak képzelte a társadalmat és úgy is kezelte. Mára az emberek, politikusok nagy része belátta, hogy a társadalom nem gyár. Az említett eszmék értelmetlenné, történelmileg túlhaladottakká váltak.
Jó dolog e az ÖSSZEFOGÁS ?
A CÉLTÓL függ! Az összefogás a cél elérésének eszköze, nem a cél maga. Ha az összefogás
szükségességét megkérdőjelezzük, magát a cél elérésének szükségességét kérdőjelezzük meg.
Ha céljainkat véletlenszerűen változtatgatjuk összefogás nélkül sehova se jutunk! (ld: antitézis)
Ha a többség összefog egy világos cél érdekében az megvalósítható. Ezért az "új többség" nem
maga a fasizmus, hanem a cél elérésének eszköze.

A második definícióról elöljáróban annyit, meglepődve tapasztaltam, hogy nem szocializmusban és a Magyar Népköztársaságban éltem évtizedekig, hanem fasizmusban. Valami baj lehet ezzel a definícióval! A vélemény szabadság korlátozására, a demokratikus intézményrendszer felszámolására tett MSZP-SZDSZ pártok által támogatott politikára éppen úgy illik, mint az elmúlt rendszerre.

Szakállas bácsi a többség diktatúrájáról filozofál. Létezik azonban a kisebbség diktatúrája is! A szakállas bácsi ebben érdekelt. (ebben érdekelt volt és ma is az). Egy kisebbség a közvagyon kifosztását, a közösség kárára történő meggazdagodást tűzte ki célul. Jogi, ideológiai kényszerekkel, korrupcióval (képviselők Öszöd) el is érte céljait. A számonkéréstől félve természetesen diktatúrát kiált.
@mokkaczuka:
Rendben, akkor itt a következő komolytalan jelölt:

"...A jelentés elkészítését a széles körű nemzetközi ismertségnek és tiszteletnek örvendő, háborús bűnökkel foglalkozó dél-afrikai bíró, Richard Goldstone irányította. Goldstone zsidó nemzetiségű, ráadásul a tekintélyes jeruzsálemi Héber Egyetem kurátora.

Az 575 oldalas jelentés egyebek mellett cáfolja azt az izraeli állítást, mely szerint önvédelemből rákényszerültek, hogy behatoljanak Gázába. A vizsgálat megállapította, hogy a gázai behatolást már hosszabb ideje tervezték s hogy az "szándékosan aránytalan erejű támadás volt, célja a polgári lakosság megbüntetése, megalázása és terrorizálása, valamint az, hogy súlyos csapást mérjen a helyi gazdaság működésére, a munkalehetőségekre és az ellátásra, ezáltal tovább növelje a kiszolgáltatottság és sebezhetőség érzetét.""
@Muad\\\'Dib: Az 575 oldalas jelentés nem "cáfol" semmit, hanem a jelentés készítőinek a véleményét tartalmazza. Gázai behatolást hosszabb ideje tervezték. Na és, akkor mi van? Évek óta rakétázzák Izraelt Gázából, már régen be kellett volna hatolni. Aránytalan volt? Mihez képest? Polgári lakosság így meg úgy? Még olyan háború a világon nem zajlott, ahol a polgári lakosságot kímélték volna. Nem tábornokok állnak ki egymással bokszmeccsre, úgyhogy ha háború van, akkor a polgári lakosságnak jujuj. Arról nem beszélve, hogy ez a lakosság kétharmaddal maga fölé választott egy terrorszervezetet - látnia kellett, hogy ez mivel jár. Ahogyan a németek is megkapták a magukért, Hamburggal, Drezdával, területcsonkítással, az ország kettészelésével. És az Beethoven meg Kant népe volt, nem egy negyven éve kitalált sivatagi rablóbanda. Igenis el kellett kenniük a szájuk szélét, és örüljenek, hogy ennyivel megúszták.
@mokkaczuka:
És akkor én vagyok a radikális? Na ezért gyomorforgató, ahogy a hozzád hasonlóak beszólogatnak a magyar radikális jobboldalnak...
De én itt be is fejeztem a vitát veled. Ugyanis te barátom, te tényleg náci vagy. Akiből iskola bombázása és gyerekek, nők mészárlása "örüljenek, hogy ennyivel megúszták" reakciót vált ki, azzal nekem nincs mit tárgyalnom. Tudod, az én népem 99%-ában részvétet ébresztett, amit a zsidókkal műveltek, de ez belőled kompletten hiányzik más nációk irányába. Szóval semmi, az ég egy adta világon semmi jogod bárkit is kritizálni itt...
"nem egy negyven éve kitalált sivatagi rablóbanda. Igenis el kellett kenniük a szájuk szélét, és örüljenek, hogy ennyivel megúszták."

Ezt a mondatot felhasználhatom a későbbiekben?
@Muad\\\'Dib: Hogy kinek mihez van joga, azt nyilvánvalóan eldönti a moderáció.
@baum: A teljes mondatot, mert így tisztességes.
@mokkaczuka:
Hogy a te szavaiddal éljek:
"Érted te, csak úgy teszel, mintha nem értenéd."
@Muad\\\'Dib: Amennyiben te csakis az izraeli hadsregen vagy képes számon kérni háborúk polgári áldozatait, és nagyvonalúan eltekintesz az elmúlt hatezer év nem tudom hány tíz- vagy százezer fegyveres konfliktusától, és nagyvonalúan elsiklasz afelett, hogy az izraeli hadsereg jóformán csipesszel próbálta kiszedni a rohadék terroristákat a civilekből állított élő pajzsok mögül, amikor két darab atombombával elintézhette volna az egész gázai szartanyát, akkor te egyértelműen hazug, elfogult, Izrael-ellenes antiszemita vagy, mert nemlétező fogalmat kérsz számon a zsidó államon, a humánus háborút, ráadásul úgy, hogy az ellenség - amit a lakosság választott demokratikusan maga fölé - készakarva és szántszándékkal iskolákba, kórházakba és óvodákba telepít légvédelmi ütegeket, bombagyárakat és fegyverraktárakat.

Igen, tudom, kezdetben jó ötletnek tűnt lefasisztázni Izraelt, de talán kezdj el söpörni, pajti, huszonegy vagy huszonkét középkorban ott ragadt arab állam háza táján, amelyikek közül mindegyikben rabló diktatúra van, és mindegyikben a mai napig érvényesek a nürnbergi törvények koppintásai. És akkor még Iránról nem is beszéltünk. Diktatúra, faji megkülönböztetés, kínzókamrák, ez a muzulmán-arab világ, és még neked van reklamálnivalód, ha szétkúrják egy terrorista házát, és nem volt otthon, csak a feleségei meg a gyűlöletre nevelt kölykei?
@mokkaczuka:

Igazad van, jól megérdemelte a gázai övezet amit kapott. Csak maguknak köszönhetik.
Ez lett az eredménye a sok évi hetente-havonta kilőtt sok-sok rakétának, amik ártatlan szegény zsidó családokat fenyegettek pereputtyosostúl.

Hogy merészeltek a gázai palesztín terroristák 8-10 ártatlan zsidó civilt megölni az elmúlt 10 évben?
Mit képzeltek ezek a gonosz palesztín terroristák, hogy életük végéig sanyargathatják az ártatlan és szent Izraelt?

Szörnyűséges tett volt a palesztínok részéről, hogy heti-havi rendszerességgel kilőtték "eszkábált" rakétáikat a zsidó lakta területekre!
Ez megbocsáthatatlan bűn!

Igenis megérdemlik a palesztínok, hogy a Gázai övezet lerohanása következtében 1.000-1.500 civil esett áldozatul!
1 izraeli ártatlan élete legalább 100 palesztín ártatlan életével egyenértékű!
Ez csak természetes, hogy egy háborúban civileket nem kímélve ölik az ellenséget.
Ezt érdemelte a Gázai övezet.............

Csak gratulálni tudok életlátásodhoz és értékrendedhez.

Te ugyanolyan hulladék ember vagy mint azok a terroristák kik hetente-havonta rakétákat lőnek ki a "szeretett" Izraelre.

Cseppet sem különbözől az általad gyűlöltektől. Elpusztítanád ellenségeid bűneikért, közben te ugyazt vétkezed.

Milyen képmutató hozzállás ez?????????

10 év alatt egy tucat zsidó se esett áldozatul a kilőtt rakétáknak, válaszként megölnek 1.000-1.500 civilt?
Mi ez kérlek szépen, mi ez?
Mihez hasonlítanád?
Talán náci, fasiszta és kommunista diktatúrák bosszúhadjáratához?

Hányok az ilyen képmutató alakoktól, hányingerkeltő véleményed van kedves Mokkaczuka.
@Épelméjű: Az elmúlt évtizedben 1000 izraelit öltek meg köztük 120 gyereket a palesztin konfliktusban. Az lehet, hogy a kasszam rakéták csak egy tucat embert öltek meg, de talán érthető ha egy ország megpróbál tenni az ellen, hogy ölik polgáraikat és pár naponta megszórják őket rakétával. Te vagy gyomorforgatóan képmutató, mert úgy teszel mintha te nem akarnál hasonló válaszlépést ha ugyanebben a helyzetben lennél. Vagy ha nem így van, akkor írd le te mit várnál a kormánytól ha mondjuk a szlovákok ölnének minket, rakétával, bombamerényletekkel.
Kiváncsian várom.
@hozzánemértőkedő:
Köszönöm a válaszodat. Természetesen igazad van: latyakos definíciót rittyentettem.
Nagyon jó, hogy ráéreztél a gondolatmenet lényegére. Az efemer definíció tényleg alkalmas arra, hogy minden rendet fasizmusnak tekintsen. Ezért nem is használható semmire.
Amit a célokról írsz az tökéletes. Szerintem is pont ez a lényeg: mi az összefogás célja? Ha megfigyeled azok a politikusok, akik az összefogást sürgetik és szorgalmazzák, nagyonis általános célokat jelölnek meg: "Magyarország visszaemelését az európai nemzetek közé", meg hasonló marhaságok. A célok egy társadalomban gondolom sohasem tiszták és egyértelműek, mint egy gyárban. Lehet, hogy a cél szempontjából fontos taktikai lépéseket egy kisebbség érdekei szerint kell és lehet végrehajtani. Mondom: lehet.
A "többség bölcsessége" statisztikailag igaz. Azonban már nem igaz pl. a vízlépcső ügyében, hiszen mára napnál világosabban kiderült, hogy meg kellett volna építeni, és a többség nyomására állt el tőle a szakmai kisebbség - sajnos.
De most nem ez a lényeg.
Én nem törekszem a kisebbség diktatúrájára, de azt látom, hogy minél konkrétabban teszünk fel egy kérdést, annál biztosabb, hogy a megoldással kapcsolatban sokféle vélemény alakul ki és gyakran téved a többség, illetve gyakran fogalma sincs a többségnek, hogy mi, milyen következményekkel jár.
A lényeg: a fasizmus kényszerít többségnek lenni, a demokrácia pedig nem fenyegetheti a kisebbséget.
Ha ebben nem értünk egyet, az baj. Akkor bizony tényleg veszélye van a fasizmusnak.
"Van közéletünknek egy méltatlanul keveset támadott, de rendkívül kártékony jelensége: az antifasizmus. "

Jól értelek: egy utolsó, szarházi (pardon, szarházzy) náci gazemberhez van szerencsém becstelen személyedben?
erős írás, jó gondolatokkal.

"Sztálin antifasizmusa arról szólt, hogy egybe terelje a demokratákat és a kommunistákat. A magyar harmadik köztársaság antifasizmusának hasonló értelme van." ez meg remek!

DE. a molotov-rippentropot benézted. 39-41 között "szünetelt az antifasizmus". sőt.
@Sixx! Anyád is nyugger?:
Nagyon úgy tűnik. Kilóg a fasiszta (náci, tökmindegy) lóláb.
Szerintem ma antifasiszta értékek mögé bújva rengeteg körmönfont dolgot véghez lehet vinni, sőt, az antifasizmus kezd a szememben egyfajta értékjelzőnek szánt, elcsépelt szó lenni, elsőre bölcsészlányok gyülekezete jut róla eszembe, akik még csak reptéri taxi ablakából láttak éhes, és ezért lopni készülő, vagy ideges romát. Ha valódi és színvonalas tartalommal töltődne meg a kifejezés, máris különb lenne, mint a sokat szidott Jobbik vagy kuruc.info, így viszont ugyanaz, csak a másik oldalon.

Tetszőlegesen kiválasztanék 1-1 antifasiszta gyűlésről fiatalokat, és tesztelném, hogyan alakul a dolog, ha roma családot kapna szomszédul 3 hónapra. És ezzel nem tettem rasszista kijelentést.
@Saints and Thieves: ezzel szimplán bizonyítottad, hogy egy ostoba, náci barom vagy. Szvsz hóttmind1, hogy cigány család-e a szomszéd vagy sem. A kérdés, hogy hogyan élnek. Ha normálisan, ahogy például a házunkban lakók is, akkor ki nem szarja le, hogy cigányok?
Ha meg randalírozós, akkor megintcsak nem az érdekli a normális embert, hogy cigányok-e...
Akkor miről is pofázol? :D
(bocs, ez a blognak csúfolt fosadék már megint címlapos)
Mondjuk a történelmi ismereteid kicsit hiányosak, kedves cikkíró, de azért élvezem ezt a blogot.
"A fasizmus 60 éve nem létezik programként, ideológiaként, mozgalomként." Ezt a fasiszták (a nemzeti szocializmus is persze beletartozik a fasizmus tágan értelmezett fogalmába) kikérik maguknak.

kitartas.mozgalom.org/ suttogo.mozgalom.org/
www.kuruc.info
nemzetimpart.atw.hu/
www.bloodandhonour.hu/

Értem én, hogy magyarországon marginális helyzetben vannak, de azt mondani, hogy egyáltalán nincsenek, az hazugság vagy tudatlanság.
Nagyon élvezetes írás, jól szórakoztam, amikor elolvastam. Egy részletét olvastam egy másik blogon, de a hivatkozó link rossz volt, így csak azért is megkerestem.
Jó összefoglaló, örülök, hogy elkészült. Kár, hogy kevesen olvasták. Szórólapon kellene terjeszteni.
Hiánypótló feldolgozás. Talán csak az maradt ki belőle, hogy a mai harcos antifasiszták ha találkoznának egy igazi fasisztával, úgy összecsinálnák magukat, hogy önként kérnék a felvételüket a Magyar Fasiszta Pártba vagy a Magyar (nemzeti)Szocialista Pártba. S mivel ilyen nincs, hát belépnek az LMP-be.
De amiről ennyit beszélnek és a rémképét is a falra festik, sokszor és gyakran, már-már mániákusan, az előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá válik.
Mindenesetre nekem az a (valódi, tehát olasz) "fasiszta" módszer igenis tetszett, amikor a fröcsögő kommunista újságírót kivitték a városka főterére, levetkőztették egy szál gatyára és megitattak vele fél liter ricinus olajat. Nem bántották, nem verték meg, csak népnevelési célzattal otthagyták a téren, elmélkedni a világ teremtettségéről.
Ráférne egy kis ricinus-terápia erre az országra is. Egyből nem lenne ennyi harsány száj-baloldali, meg dánielpéter.
Elég kínos énnekem beismerni, hogy amit a körmös Bauer fiacskája visongott, az megvalósult. Az állam megfenyegetett engem, aztán összepisált alsógatyában tűrtem hogy államosítsák a magánnyugdíjamat.

Blogger, ha kérhetem, menjél te a picsába!
@Deres: az állam a KÖTELEZŐen előírt befizetésekkel azt csinál, amit akar.

Újdonság?

Üdv a való Életben.
@mokkaczuka: mé'mit gondótá...? kenyedit oszvald lűtte agyon,mer' állami irányíttás alá akarta vonni pé'znyomtatást meg szart a háborúra....?
@mokkaczuka: ehh... az a gázai szartanya az otthonuk,amiből az usa (jobbára) kikanyarított egy darabot, ha nem emlékszem rosszul,oszt ráírták a térképre,hogy mostantól ez izrael. no ezt nem kellett volna.
@Muad\\\'Dib: Mivel én jómagam világos szöke kékszemü zsidó nö vagyok, lehet, hogy az ilyeneket Izraelbe be se engedik? Mert ugye a faj, az egy külsöleg megkülönböztethetö ismérv. Nem tudok róla, hogy léteznének zsidó gének és én bizony képtelen vagyok megkülönböztetni egy arab muszlimot egy arab zsidótól. Ráadásul mindkettö, ha férfi, körül van metélve és egyik sem eszik disznóhúst... No és persze tudtommal Izraelben kb. 1 millió arab is él. Ott messze nem a faji problémák okozzák a gondot, hanem az, hogy túl kicsi területet szántak a "jóakarók" 2 népnek...
@Rwindx:
A blogban ez áll "A fasizmus bárkiben ott lappanghat" és ez igy nem stimmel. Ugy viszont igen, hogy "A fasizmus MINDENKIBEN ott lappang" és tudatosan kell az ilyen hajlamokat mindenkinek magában is leküzdeni, mert különben csak az lesz érvényes, hogy "Az ember, az ember farkasa"...
Nekem pld. az empátia segít leginkább ebben, mert könnyen beleképzelem magam a másik helyzetébe és tudom, hogy a szerencsét se igazságosan osztják. Anélkül pedig nehéz a boldogulás.
Karinthy Frigyes írta: "Megrontották a szavak becsületét."

Ugyanezt éreztem, mikor a multkor betévedtem az ATV „Egyenes beszéd” című műsorára.

Még hogy „Egyenes beszéd”?

Nem félnek, hogy leszakad a plafon egy ilyen egetverő hazugság hallatán?

Kálmán Olga egy Hánti Vilmos nevű hivatásos, megélhetési antifasisztát beszéltetett hosszasan.

Hánti Vilmos a MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE elnöke.

Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak.

Ebből a „szakmából” jól táplált testéből láthatóan Hánti Vilmos is jól megél.

Érdekes még, hogy életkora alapján Hánti Vilmos jóval a fasizmus totális veresége után születhetett, mégis „Ellenálló” lehet.

Vajon kik finanszírozhatják egy Hánti Vilmos nevű hivatásos, megélhetési antifasiszta megélhetését?

Kiknek állhat érdekében hogy Magyarországot a raszzizmus, antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festessék le itthon és a "művelt nyugaton"?
Hozzáfűzés: A "Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége", amelynek Hanti Vilmos az elnöke, nem más, mint az egykori Partizánszövetség. Nem jogutód, hanem ugyanaz a szervezet, átnevezve. Bizonyított tény, hogy a Partizánszövetség tagjai voltak azok, akik 1956 október 25-én tüzet nyitottak a Kossuth téren tüntető fegyvertelen tömegre, és több ezer magyar ember halálát okozták. Ennek ellenére ez a szervezet él és virul, mi több, állami támogatást kap a működéséhez.
@duzur: Én pedig büszke vagyok a bennem lakó kis fasisztára, mert ha nem lenne, egy nyivákoló punci lennék, mint mindazok, akik sikerrel legyőzték.
@coloska8: Vannak fasiszták és nácik Magyarországon, mint ahogy kommunisták is. De néhány begőzölt holdkórost nemzetrontó veszélynek tekinteni és riogatni velük a népet felesleges.

A kommunizmusnak 100 millió áldozata volt, mégsem látok senkit tüntetgetni a Thürmer Gyula jelentette "kommunistaveszély" miatt. Sem olyat nem hallottam még, hogy kommunista workshopoknak helyet adó helyeket cseszegettek volna az antikommunisták. Pedig mifelénk a történelmi tapasztalat alapján háromszor gyakrabban fordul elő népirtással járó kommunista hatalomátvétel, mint fasiszta (azazhogy nemzetiszocialista, mert fasizmus csak Olaszországban volt).
@mokkaczuka: És a te fajtád is jól megkapta Auschwitzcal. Hűha, felszaladt a vérnyomás? Bocs.
Hát, már épp elkezdtem írni, hogy milyen finom és intelligens náci poszt, de aztán átfutottam még egyszer. Se nem finom, se nem intelligens.

Nem kellene léteznetek. A gyűlölet tart életben Titeket. Ha mindenkit kiirtanátok magatokon kívül, ahogy szeretnétek, utána kit gyűlölnétek? Egymást?
kedves Polgártársaim!

én kitűzöm majd a kokárdát, ha nem lesz a parlamentben hungaro-fasiszta jellegű párt.

tihany, 12.03-15. juhász balázs
harcos marxista-antifasiszta
@Épelméjű:

Értem, tehát ha kilőnek Izraelre egy rakétát, az izraeliek nem lőhetnek vissza, ha mégis, akkor csak úgy, hogy legfeljebb annyi embert öljön meg a válaszcsapás, amennyit a palesztínok korábban. Szeretünk, Barbi.
@mokkaczuka:

Nem tudhatod, szerintem az olvtárs rendszeresen szóvá tesz minden hasonló dolgot, bárhol történjen is az, az, hogy csak az Izraelt érintő 'kritikát' látod, az csak azért van, mert a többit nem vagy hajlandó észrevenni. Illetve a többi láthatatlan tintával van írva. Becsszó.
Azért nem semmi, hogy egy ilyen náci tetű förmedvényét a címlapon reklámozza az index...
@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Nem szeretnék személyeskedni, ahogyan ezt te másokkal teszed, ezért csak annyit kérnék, olvasd el még egyszer. Nem érted a lényeget. Mielőtt engem is lenáciznál, elmondanám, hogy teljesen semleges vagyok és nem járok olyan gyűlésre, ahol 20 embernél többen vannak, vagyis a kerti piknik a max.
Szép napot mindenkinek.
Ez egy igen korrekt írás. Tisztelet a szerzőnek!
@plagi madár, az al kotmányt aláiro álamfö:

"Azért nem semmi, hogy egy ilyen náci tetű förmedvényét a címlapon reklámozza az index... "

Nem láttam, hogy az írásod a címlapra került volna...
jó poszt, grat a szerzőnek!

kiegészítés:

az indító lexikoni szócikk valótlanságot tartalmaz (már a dátumából is látszik, hogy olyan időben írták, mikor a fasizmus már nem volt egyéb, mint egy jól hangzó szó mögé begyömöszölt náci életérzés/életvitel, politikai meggyőződés elveiből összeálló katyvasz
tehát gyakorlatilag antinácizmus értelemben használták/használják
na, a nácik nem léteznek 60 éve, legfeljebb a neonácik, de ők meg szánalmas szellemi színvonalon tengődő szerencsétlenek, szóra sem érdemesek

a fasizmus szó szerinti értelmezésben a cégek uralmát jelenti, mint "államformát"

sajnos ma itthon és a civilizált világ nagyobb részén fasizmus van, ugyanis a multinacionális cégek (és az azokat tulajdonló pénzügyi kartellek) mindenek felett állnak

tény, hogy ilyen irányból megközelítve az antifasizmus, mint kívánatos jelenség már nem is annyira kívánatos az átlagember körében, hiszen művelődni és gondolkodni kell hozzá, ezek pedig a világ legnehezebb tevékenységei köz tartoznak, ezért is csinálják kevesen

marad a jól bevált "valójában_a_neonácikat_nevezzük_fasisztának" retorika és az ebből eredő következetlen, hazug, kifacsart, ember- és életellenes világnézet (a 21. századi magyar antifasizmus) buzgó gyakorlása minden "gondolkodó" ember körében

és így múlik el a világ dicsősége, ahogy régen mondták...
@caralho voador: mit is jelent? Gyárosok, milliomosok "gründonak" Szocializmust, jólétet a tömegeknek! Akkor, hogy is van ez? Fasiztáznak, a fasiszták! Szabó Dezsői "történelmi "humor!
Abszurd mese

Hol volt, hol nem volt az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.
Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával! A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!”

Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995. 01. 12.
Olvasni, olvasni, olvasni. Sokkal többet. Aztán lehet posztolni, publikálni. Így, tudatlanul, tájékozatlanul....hajaj. Ha uraságod valamivel ösmerettel rendelkezne témája felől, mint amennyit ez a fölényes nagyképűséggel odahajított, árnyalatlan és nevetségesen leegyszerűsített "történelmi" eszmefuttatás sejtet,akkor esetleg lenne némi fogalma arról is, hogy mi mindent jelent és jelenthet a "fasizmus" és ugyanazonképpen ellentétpárja, az "antifasizmus" is. A sok könyvtárnyi irodalomból kezdetnek jó szívvel javaslom Umberto Eco okos és olvasmányos "ősfasizmus"-tanulmányát (http://hu.scribd.com/doc/48560522/Umberto-Eco-A-mindenkori-fasizmus-Umberto-Eco-Ot-iras-az-erkolcsr%C5%91l-Budapest-Europa-1998-Ford-Dorogi-K-25-47-p),amelyből (esetleg) megérhetné, megértené, hogy a "fasizmus" néven emlegetett jelenségcsoport, amelynek Eco meglehetősen nagy pontossággal írja le az archetípusait, korántsem csupán azt a korporatista állammodellel párosult tekintélyuralmi rendszert foglalja magában, amelyet Mussolini valósított meg, és amelyre a Magyarországon jelenleg alakuló rendszer némely vonásaiban kezd kísértetiesen hasonlítani. Van ott, kérem, más is, társadalomlélektanilag, erkölcsileg, esztétikailag, stb., stb. És gazdaságilag. ÍgyNincs mit csodálkozni azon, hogy hasonlelkületű kommentelői azonnal heveny zsidózásban törnek ki, és Magyar Fórumot idéznek, amelyhez a szerzőnek nincs mondanivalója, noha - mind tudjuk - a fajelmélet, és főként annak hitleri, eliminacionista változat - nem integráns része a "fasizmusnak", éppúgy, ahogy az antifasiszták sem csak a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szállnak szembe - és nem is okvetlenül zsidók, mint ahogy az egyszerű lelkű és agyú kommentelők által felállított primitiv egyenlet sejtetni engedné. Hozzátenném még: az, hogy a Komintern Sztálin utasításaira hogyan használta ki az "antifasizmust" a maga hatalmi céljai érdekében, az nem cáfolja azt, hogy létezik fasizmus és legitim és szükséges "antifasizmus" is, ugyanúgy, mint ahogyan az, hogy Orbán rendszere állandóan "hazázik" és "nemzetezik" (egy időben meg "polgározott"), azaz kisajátítja ezeket a fogalmakat, még nem teszi őket illegitimmé vagy érvénytelenné: attól még létezik igazi haza és nemzet is.
Szóval kéretik egy kicsit több szerénység, nsgyobb felkészültség, mert egy ilyen poszt csak arra jó, hogy a fröcsögő rasszista horda megtalálja a maga napi örömforrásához szükséges "anyagot", akár az onanista a napi pornóját.
Ez az írás egy nagy rakás szar. Nekem az antifasizmus az, amikor a fasizmus ellen van valaki. Fasizmus sucks. Az író on the other hand sucks on some fascist asshole's cock, because he loves fascism so much.
Kiváló írás, kár hogy nincs ilyen több is.*
Külön aláhúzza a dolgot hogy a másik posztban, ahonnan idetaláltam, ugyanezt a szerzőt ballibsinek titulálják.

*Lehet hogy van, mert a többi postot még nem olvastam el innen...
Lehetsz ellenzéki,

Lehetsz ellenzéki, de nem anti,
Ellenfeled hiába aljas, briganti!
Tiltott, érzékenységét bántani!
Bűnét nevén nevezni, nem lehet
Elhallgatni,eltitkolni!
Szerzet joga neki!
Mert már ősét is irtották,
Válogatás nélkül utálták,
Gazember fajtáját!
Lehettek kivételek,
Közülük a vétlenek
Ők velük szenvedtek!
Mert köztük egy se akadt,
Ártatlan, bűnük kifakadt!
Gyűlölet szétáradt!
Akár a gyilkos kór!
Ellenméreg elpusztított olykor
Ártatlanokat is!
De mért nem érdemelték,
Mások sorsát tönkretették!
Uzsorázták, elárverezték!

2013. 12.30
"A kétezres évek antifasizmusa arra szolgál, hogy összeterelje a csillogó szemű humanista lányokat és zöldeket a korrupt politikusokkal és értelmiségi holdudvarukkal."

Nincs is szebb, mint mikor a Papp Réka Kinga duettben retteg az Orbántól valamelyik ATV-s nagy öreggel.
<irónia> Okos cikk, szívderítő kommentekkel. Chavez büszke lenne rátok. </irónia>
süti beállítások módosítása