A magyar mezőgazdaság szarban van. Lenyomja az olcsó import, nem tudunk pályázni, nem jön meg a pénz, strukturális gondok vannak, alacsony a felvásárlási ár. A tejesek különösen nagy szarban vannak.

A szokásos pesszimista forgatókönyv szerint az ágazat halálát kellene vizionálnom, de szerencsére járnak mezőgazdasági szakemberek is a határainkon kívül, és feltűnt nekik, hogy például Ausztriában, Olaszországban és Svájcban megélnek a tejesgazdák, noha feltehetőleg nem túl olcsó a tej előállítása és a szlovák UHT is ott figyel a boltban. Az egyik mód, ahogy ezek a módos nyugati gazdák eladják a tejet, a tejautomata.

Hasonlóan működik, mint bármilyen italautomata: bedobod a pénzt, kiadja a hűtött, jellemzően nem pasztőrözött termelői tejet. Ha viszel üveget, abba, ha nem, akkor akár azt is ad. De arra is jó, hogy csak egy pohárral töltess magadnak, mert annyit ad, amennyire befizetsz.
Országosan egyre több helyen megtalálhatóak az automaták, 120-180 forintos literenkénti áron mérik a termelői tejet. Az átvételi ár, amennyiért a gazdáktól felvásárolják a nyers tejet ehhez képest 52-60 forint körül mozog, az önköltség viszont eléri 75-87 forintot, így a 8,30 forintos kvótatámogatás sem segít, veszteséges a termelés. A boltban 200 forint fölötti árat fizetünk, ez esetben a kereskedőnél landol a legalább 140 forintnyi különbözet. A mezőgazdaságban is általánosan igaz, hogy sosem a termelő jár jól, hanem a kereskedő – ha többtagú az ellátási lánc a termelő és a fogyasztó között, mindenki leveszi a maga részét. Logikus lépés tehát a termelőktől, ha kikerülik a láncot, és közvetlenül a fogyasztót célozzák. Márpedig a termelők bőven ellátnák egész Magyarországot: 2008-ban a tejfogyasztás mintegy 691 millió liter volt, a feldolgozott tej mennyisége kb. 1,33 milliárd liter. A Tej Terméktanács (amit vicces módon rengeteg helyen Tejtermék Tanácsként emlegetnek) 2008 végén végzett egy elemzést az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) piaci árinformációs szolgálatának jelentése alapján, amiből kiderül, hogy kilogrammra vetítve az úgynevezett fogyasztói tejnél az árrés átlagosan 110 forint, a trappista sajtnál 450 forint, a félzsíros túrónál 430 forint, a tejfölnél 300 forint volt, ÁFÁ-val együtt. Az elemzés arra is rámutat, hogy az áremelkedések hatásai a kereskedőknél csapódtak le, az átvételi ár ugyanis nem változott vagy éppenséggel csökkent.

„A tejválságot természetesen nem az automaták oldják meg, de mindenképpen kielégíthetnek egy fogyasztói igényt és ellenőrzött, bevizsgált tejhez juthatnak a vásárlók” (Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szóvivője.)

Márpedig én úgy látom, és nem csak a tej esetében, hogy ez lehet a mezőgazdaság megmentésének az egyik útja. Minden évben megtörténik, hogy a gazdák nem tudják eladni a terményeiket, ezért demonstrálnak, ide-oda borítják a fölösleget: dinnyét, meggyet, almát. Pedig sokan vannak, akik szívesen vennék a jó minőségű, olcsóbb zöldséget, gyümölcsöt, tejet, egyszerűen nem találkozik a kereslet és a kínálat. Piacot kell teremteni, akár a szó szoros értelmében. Termelői piac termelőkkel, nem felbérelt fejkendős nénikkel, akik órabérben árulnak bizonytalan eredetű árut. A szociális boltok megjelenése is jó példa a piacteremtésre. Az már csak külön jó, ha a termelés helyéhez közel adják el az árut, és nem utazik több ezer kilométert, mint a kínai fokhagyma.

Sokrétű a probléma, termelői lehetőségek, fogyasztói szokások, gazdasági feltételek egyaránt közrejátszanak a jelenlegi helyzet kialakulásában, de visszakanyarodnék a kimért áru témájához.
Én nem szeretek előrecsomagolt árut venni, szerintem sokan vagyunk így vele. Ha tehetem, a csemegepultból választok. Nekem nem feltétlenül tíz deka, vagy a legújabb trend szerint 7-8 deka felvágott kell. Hanem 8 szelet. Vagy „az a nagyobb darab májas”. Vagy „annak a tömb sajtnak a fele”. Csomagolás? Köszönöm, azért nem szeretnék fizetni. Márpedig nem véletlenül kerül többe az előrecsomagolt áru. Szép, színes grafika, az áru tömegének jelentős hányadát kitevő csomagolóanyag, védőgáz - ez mind benne foglaltatik. Ráadásul azokat a szerencsétlen szalámikat mindig fordítva teszik bele ahhoz képest, hogy hol nyílik. A csomagolás pedig nem újrahasznosítható, zsíros, lisztes, koszos.

Nem lenne jobb, ha eldönthetném, miből mennyit akarok venni? A saját dobozaimban vagy üvegeimben szépen hazavinni? Nem csak tejből vagy szalámiból? Jöhetne minden, amit kimérve el tudok képzelni: só, cukor, liszt, kávé, rizs, tészta, ásványvíz, bor, sör, szörp, lekvár, müzli, fűszerek, akár vegyiáru. Nem légből kapott ötlet, Olaszországban működik, ráadásul országos üzlethálózatokban. Környezetvédelmi szempontból is kétségkívül jobb megoldás, mert nem az újrahasznosítás, hanem a hulladékmegelőzés a legjobb módszer szemétkérdés kordában tartására.

A tejes megoldást a kényszer szülte, és kiderült, hogy van rá igény. Miért ne működhetne hát más áruval is? Utcai borautomatákkal a kerületi szesztilalmak ellen! 3 deci tejet a 7 deka müzlire!

És ti merre láttatok automatát? Kimért árut? Most akkor ez tényleg fent?